Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Pajzsmirigy alulmukodes

tbeatrix
Létrehozva: 2004. Április 19. 14:07
Sziasztok!

Kisfiam most ket eves. Pajzsmirigy alulmukodessel szuletett. HAsonlo problemaval kuszkodo szulok jeletkezeset varom!
  1. 2011. július 4. 16:507701.

    Félig sem Fals infó, Mivel én alulmők pmes vagyok már lassan 30 éve, valószínű van némi fogalmam a dolgokról.

     

    Én biztos nm innék soha máskor belőle, elég volt egyszer.

     

     

    előzmény:
    Adrienne72 (7695)
    2011-06-20  12:14
  2. 2011. július 4. 18:087702.

    Nem tudok dicsekedni, legfeljebb azzal, hogy 13 ezer forintom bánja.

    Odamentem a rendelésre időpontra, vittem a leleteimet, vért nem kellett vennie, levette a biopsziát, mondta 10 pec mulva kész az eredmény.Ülök kint a váróban, már 1 óra is eltelt, amikor kidugta az orrát.Mondom:doktor úr megvan az eredmény?Mire ő:el is felejtettem.

    Ne felejtsem már ott 1 órát 13 ezerért!!!

    Kérdeztem mégis mi van , hogy már 2 műtét után visszanőtt a pajzsmirigyem, pedig szedem a gyógyszert, jó a TSH-m.

    Azt mondja, van akinak hajlama van rá, hiába műtik, visszanő.

    Ennyi?

    Ennyi:lehet hogy 5 év mulva ki kell venni, majd nézessem évente hogy nő-e. 

    előzmény:
    *hama* (7699)
    2011-06-26  21:16
  3. 2011. július 13. 15:417703.
    Szia/sztok/! 3 hete szedem kb a letrox 75 mg-ot, és 4 napja zsibbadnak a karjaim, a tenyerem, és a bal tenyeremen a hüvelykujjam alatt a párnás rész rángatózik!!!! Olvastam a tájékoztatóban hogy ez túladagolás tünete,  ezek szerint ettől van????dokit nem tudom felhívni szabin van a héten.
    előzmény:
    molly49 (7628)
    2011-05-14  19:12
  4. 2011. július 13. 16:397704.

    Szia, nem tudom, nekem nincs ilyen tünetem.

    Próbálj beszélni a körzeti orvosoddal, nyilván megvizsgál és ellát.

    előzmény:
    Kisskee (7703)
    2011-07-13  15:41
  5. dri
    dri
    2011. július 18. 19:567705.

    Sziasztok!

     

    Tavaly novemberben diagnosztizálták a Hashimotot nálam.  Igazából túlműködéses tünetekkel (magas vérnyomás, parikás hangulat, 95 felettti nyugalmi pulzus, álmatlanság, jó étvágy melletti hízásképtelenség, nyaki gombócérzés) mentem dokihoz, de kiderült, hogy autoimmun vagyok, a laboreredményeim alapján alulműködök.

     

    Kaptam 50mg L-Thyroxint, amit aztán lecsökkentettünk, most már csak 3/4 tablettát szedek (37,5mg). Nyugodt lettem és derűs, vérnyomásom rendben, pulzusom dettó, felszedtem 3-4kg-ot.

     

    Most viszont megint:  magas vérnyomás, paprikás hangulat, 95 feletti nyugalmi pulzus, álmatlanság, nyaki gombócérzés. Egy hét alatt fél kg-ot fogytam (ugyanúgy eszem).

     

    Okt. 6-án megyek dokihoz, előtte kell mennem vérvételre is... szerintetek csökkentenem kéne az adagot, vagy épp növelni? Mi a tök lehet???? Telefonon lehetetlen segítséget kérnem... egy időpont-egyeztetés és másfél óra folyamatos telefonálással jár (folyton foglalt)...  viszont szarul vagyok...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  6. 2011. július 19. 09:117706.

    Szia dri!

     

    A Hashimoto sajátossága, hogy a pm egyszer alulműködik, egyszer túl.

    Legjobb lenne a dokival egyeztetni, de ha lehetetlen elérni, akkor esetleg próbáld meg, hogy megint 50 mg-ot szedsz.

    Nálam szintén Hashimoto, a labor alapján alulműködés, de az alul és a túlműködés tünetei egyaránt jelentkeznek nálam, úgy mint szapora szívverés, izzadás, nyaki gombóc, de emellett hajhullás, hízás stb.

    Szóva jól kifogtuk ezt a betegséget. :(

    előzmény:
    dri (7705)
    2011-07-18  19:56
  7. dri
    dri
    2011. július 19. 12:457707.

    Szerinted nem lehet, hogy esetleg túl alacsony már a TSH-m és kicsit túlműködök?  Ez lehetetlen, ugye? 

    előzmény:
    *sunflower* (7706)
    2011-07-19  09:11
  8. 2011. július 19. 14:127708.

    Lehetséges, bár éppen a gyógyszer csökkentése váltotta ki nálad megint ezeket a tüneteket és mint írod, túlmüködéses tünetekkel diagnosztizáltak nálad alulműködést. Ezért írtam, hogy növeld az adagot.

    Írtad, hogy nem tudod elérni a dokit. Melyiket, az endokrinológust vagy a háziorvost?

    Ha a háziorvos elérhető, akkor kérj tőle egy sima tsh-s vérvételt, azt ő is kiírhatja, gyorsan megvan és utána már okosabb leszel.

    Októberig semmiképp se szenvedj!

    Milyen gyakran jársz vérvételre?Három havonta nem árt megnézni a tsh-t.

    előzmény:
    dri (7707)
    2011-07-19  12:45
  9. dri
    dri
    2011. július 20. 11:207709.
    Eddig hathetente-három havonta jártam. Most van az első 6 hónapos szünetem... Az endo dokit nem érem sajna el... a házi meg... hagyjuk! szerinte semmi bajom nincs...
    előzmény:
    *sunflower* (7708)
    2011-07-19  14:12
  10. dri
    dri
    2011. július 20. 11:217710.
    Nem tudsz valami valóban jó honlapot, ahol minden fenn van? Annyira nem tudok erről az egészről semmit... olvasgatok, keresgélek, de néha egymásnak ellentmondó dolgokat találok...
    előzmény:
    *sunflower* (7708)
    2011-07-19  14:12
  11. 2011. július 20. 18:437711.

    Szia!

    A házipatika és a vital oldalakon elég sok info van a pm betegségekről, mondjuk a hashimotoról nem igazán.

    A házidoki szerint én is szimulálok, és ha morogva is, de kiírja a tsh-t, próbálná meg nem kiírni. Ő ne válogasson, ha egy szakember már diagnosztizált.

    Esetleg üzemorvos nincs a munkahelyeden?

    Ki az endokrinológusod, hogy ilyen elérhetetlen?

    előzmény:
    dri (7710)
    2011-07-20  11:21
  12. 2011. július 20. 18:457712.

    Szerintem ez a baj. Eddig sűrűn jártál, volt kontroll, most nincs.

    Legjobb ha három havonta elmész vérvételre és dokihoz.

    előzmény:
    dri (7709)
    2011-07-20  11:20
  13. 2011. július 27. 23:227713.

    Szia/sztok!

     

    Nekem azt mondta a háziorvosom, hogy egy évben csak egyszer kérheti a TSH laborvizsgálatot.

     

    Más: Tud valaki egy jó szegedi endokrinológust ajánlani ?

     

    Köszönöm a választ előre is. 

    előzmény:
    *sunflower* (7711)
    2011-07-20  18:43
  14. 2011. július 28. 00:087714.

    Sziasztok!

     

    Nem rég kellett váltanom L-Thyroxinra Letroxról, az orvosom szerint a Letrox nem jó választás.....mert sok a negatív visszahang, és elvileg ugyan azt tartalmazza mind a két gyógyszer, az L-Thyroxin mégis jobb......

    Azóta mindig kicsit magasabbak az értékeim, 7 év 50 mg szedés után most megemeltük 100 mgra, de még így sem az igazi.... legutoljára 4,1 volt a TSH-m.

    29 éves vagyok, a dokim szerint egy ilyen korban lévő nőnél az 1,5 -es TSH érték lenne ideális minden szempontból.... (teherbeesés, stb)

    Mondjuk sajnos ez az utóbbi nem aktuális jelenleg.

     

    A kérdésem az lenne, hogy van-e valakinek tapasztalata az Euthyroxinról? Ez a 3. fajta gyógyszer.

    Létezik-e vmiféle sorrend, hogy melyik a jobb vagy ez szervezetfüggő és mindenkinek saját magának kell kitapasztalnia?

    Letrox vagy L-Thyroxin vagy Euthyroxin?

     

    A kedvem is olyan semmilyen mostanában..... gondolom ez is az alulműködés miatt (is) van..... :-(

     

    Nálatok mi a helyzet a negatív hangulattal?

    Velem van a baj, bennem van a hiba vagy ez is az alulműködésnek köszönhető?

     

     

    Minden segítséget és hozzászólást előre is köszönök Mindenkinek!

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  15. 2012. január 1. 22:037715.

    Sziasztok!

    Örülnék, ha tudnátok tanácsot adni, leírnátok a saját tapasztalataitokat.

    Szóval túlműködik a pajzsmirigyem már jó ideje, a túlműködés többször ki is újult sajnos.Ez esetben az a gyógymód, hogy izotóppal vagy a pajzsmirigy teljes kiműtésével gyakorlatilag alulműködővé tesznek.Ezután teljes életen keresztül az ember alulműködővé válik. A doktornő persze azt mondja, hogy a gyógyszert majd jól be lehet állítani és semmi gondom nem lesz. Ez tényleg így van? Akinek jól be van állítva a hormonpótló gyógyszere annak semmi tünete sincs?

    Van olyan köztetek akinek teljesen kivették a pajzsmirigyét? Ő hogyan érzi magát? Minden rendben?

    Aggódok. Légyszi írjatok!

    Köszi előre is!

     

    Amon

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  16. 2012. január 1. 22:177716.

    Szia,

     

    kb. öt eve vagyok alulmüködö,a kezdetektöl Euthyroxot szedek,most 75-öst.Az ertekeim fel ev alatt bealltak normalisra,semmi tünetem (jo,rosszkedvem az van,de nem lehet mindent a pajzsmirigyre kenni...).Alulmüködösen fogant meg a lanyom,terhesseg alatt kethavonta neztek az ertekeket,vegig szedtem a gyogyszert,fel kellett vinni 100-ra,de szüles utan visszaalltunk a 75-re.A lanyom egeszseges,tejem meg mindig van eleg (ezt is befolyasolja)-14 honapos most, es a kilok is lementek.

    Szoval szerintem nagyon jo gyogyszer,bar en sosem szedtem mast.

    Volt,hogy felvaltva szedtem a 75-öst,egyik reggel egeszet,masodik nap felet-honapokon at,szoval lehet varialni,a doki biztos ert hozza,be tudja allitani majd.

    Probald ki szerintem,nem veszithetsz vele!

    Heö 

    előzmény:
    Csenge82 (7714)
    2011-07-28  00:08
  17. 2012. január 2. 21:157717.
    Ha teljesen kiutik a pajzsmirigyedet, akkor is nyugodtan elhetsz, napi 150mgr-os tablettat kell majd szedned,. Kiegyensulyozott es jo eleted lehet. Ket ismerosomnek is megcsinaltak, nem hiztak meg es nagyon jol erzik magukat.
    előzmény:
    Amon (7715)
    2012-01-01  22:03
  18. 2012. január 2. 21:277718.
    Szerintem ez is teljesen egyénfüggő lehet. Engem 3 éve kezelnek alulműködéssel, már 125-ös Letroxot szedek, de a tünetek mind megmaradtak:-(
    előzmény:
    Amon (7715)
    2012-01-01  22:03
  19. 2012. január 3. 10:357719.

    Nora11, Milu köszi hogy írtatok!

    Milu: neked nem próbáltak ki másik gyógyszert? Mit mondott az orvos, hogy lehet ez, hogy nem vagy jobban?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  20. Torolt_felhasznalo_273152
    Torolt_felhasznalo_273152
    2012. január 23. 15:287720.

    Sziasztok!

     

    Érdekelne a véleményetek, ma voltam úgyais pm ultrahangon és teljesen mást mondott a uh-os doki, mint eddig a többi. Szóval eddig már 10. éve göbös golyvám van tudtommal, és az évek során lassan de biztosan nőttek is a göbök , legalábbis az uh eredményeim szerint. A mostani leletemen egy mm-nyi göb sincs feljegyezve, szerinte nincs benne semmi csak  inhomogén szerkezetű. Járt már így valaki,  a dokihoz csak 2 hét múlva tudok menni, addig is érdekelne szerintetek mi lehet a magyarázat.

    Köszi

     

    Edina 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  21. 2012. január 27. 13:407721.

    Sziasztok.

    1 éve járok orvosokhoz hajhullás és fáradékonyság miatt. Novemberben eljutottam endokrinológushoz is, aki vérvételt kért, akkor ami keresztes volt az a dehidro...-szulfát 8,54 (erre nem mondott semmit), T3 6,99 és a TSH-m 6,520. Visszamentem, erre megint elküldött egy tsh és aTG vizsgálatra, ami most ilyen: TSH 3,8 és az aTG mérhetetlen (>0,9)

    Közben nem szedtem semmit, csak a szokásos multivitamint, a hajamra Forcapilt és az antibébit. Én már nem értem... az orvosomhoz meg 1 hónap, mire eljutok persze... Valami ötlet, vélemény, tanács? A vizsgálatokat mindig menstruáció vége után pár nappal végezték, és akkor direkt nem is szedtem be a tablettát az orvos javaslatára. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  22. 2012. január 27. 13:417722.
    bocsánat, aTG
    előzmény:
    hm... (7721)
    2012-01-27  13:40
  23. 2012. január 27. 17:517723.

    Szia!

    A TSH-d alapján alulműködésed van. A 6,5 nagyon sok, de a 3,8 sem megnyugtató. Nekem ennyinél is csomókban jött a hajam és állva elaludtam stb..

    Az aTG egy antitest, ha jól gondolom, akkor neked mérhetetlenül magas, az pedig arra utal, hogy autoimmun gyulladásod van. Ez megmagyarázza, hogy miért ugrál 6,5-ről 3,8-ra.

    Amíg hozzáértő doki nem látja az eredményeidet, került a jódot minden formában (só, multivitamin, alga stb.), mert az autoimmunosoknak a jód tilos!Ha a multivitaminban van jód, akkor ne szedd tovább, amíg nem tisztázódik a bajod.

    A Forcapil pedig nem fog sokat segíteni, mert valószínű, hogy az alulműködés miatt hullik a hajad.

    Milyen tüneteid vannak még? Ja és a vasad rendben? Az is bekavarhat még pluszban.

    Melyik dokihoz jársz?

    előzmény:
    hm... (7721)
    2012-01-27  13:40
  24. 2012. január 28. 12:297724.

    Rosszul írtam, az aTG-m

    előzmény:
    *sunflower* (7723)
    2012-01-27  17:51
  25. 2012. január 28. 12:357725.

    Miért van az, hogy begépelem és nem küldi el, csak az elejét?? Na szóval az aTG-m kisebb, mint 0,9 tehát mérhetetlenül alacsony. Kedden bepofátlankodok az endokrinológusom (dr. Szabolcs István) közgyógy rendelésére, mert eddig kétszer voltam a magánjába és kétszer kifizettem 8000et két vérvételes beutalóért, és azon kívül semmi.

    Ja és megnéztem most korábbi laboreredményeimet, és egy szeptemberiből világosan látszik, hogy vashiányom van, de a házidokim semmit nem mondott akkor erre... 

    Remélem most már a végére érek, mert 1 év alatt kb. 20 vérvételem volt, kivetettem a mandulámat, pedig nem volt vele gondom, cukorterhelés, és 5 szakrendelést jártam végig vagy körbe, hogy kiderítsék, miért kopaszodom és vagyok fáradékony... Teljesen kikészültem, mert a közgyógyban ha nem fizetsz akkor annyira segítőkészek, hogy semennyire...  Persze a leguótbbi vérvételt is magánlaborban csináltattam, mert a Máv kórházban belekötöttek a beutalómba és otthagytam őket...

    előzmény:
    *sunflower* (7723)
    2012-01-27  17:51
  26. 2012. január 28. 18:317726.

    A hajhulláshoz és a fáradékonysághoz elég önmagában a vashiány vagy a pm alulműködés is, ha mindkettő bekavar, akkor meg pláne..

    Nekem is volt elég durva vashiányom is, a doki által felírt neo-ferro-folgamma sokat nem használt, nem szívódott fel. A dm-ben lehet kapni saját márkás das gesünde plus eisen tablettát, én azt szedem, nekem bevált.

    A pm-re 100 mg tiroxint szedek, nekem a legmagasabb TSH 4,5 körül volt. Mióta szedem sokat javultam, főként a közérzetem és fáradékony sem vagyok már annyira, mondjuk a hajhullás még most is kísért.

    Az eü rendszert nem kell bemutatni. :) Én is magándokihoz járok, mert a házidokim szerint kutya bajom..nem is támogatja, hogy szedem a tiroxint.

    Remélem az a doki normális, akihez jársz (bár 16 ezerért már mondhatott volna valamit...) és kapsz bogyót, vasat meg doki nélkül is szedhetsz.

     

    előzmény:
    hm... (7725)
    2012-01-28  12:35
  27. 2012. január 28. 18:437727.
    Erre nem. Ahogy én látom, ez még egy nagy fekete lyuk az orvostudományban:-(
    előzmény:
    Amon (7719)
    2012-01-03  10:35
  28. 2012. február 6. 21:157728.

    Sziasztok!

     

    En szinten pajzsmirigy alulmukodessel kuszkodok, hormonpotlo tablettat szedek es erdekelne, hogy a hormonpotlas befolyasolja-e a havi ciklust tehat kimaradhat-e tole a menstruaciom? Az orvos nem tajekoztatott ilyesmirol. Esetleg tudja valaki?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  29. 2012. február 6. 21:287729.

    Szia,

     

    a pajzsmirigyhormont azert kapjuk,mert a pajzsmirigyünk nem termeli.Tehat bevisszük azt,ami hianyzik.Nem plussz hormont viszünk be.Ettöl a szervezet normalisan müködik (ha jol van beallitva a gyogyszer) es ilyen jellegü problemat nem okozhat.

    Ezzel ellentetesen,ha nem szeded a gyogyszert,a betegseg okozhat problemakat (a hormon hianya),igy a fogamzokepesseget is befolyasolja.

    Nekem mensesem nem maradt meg ki,kiveve a terhessegem alatt.:-) 

    előzmény:
    Szoszke9 (7728)
    2012-02-06  21:15
  30. 2012. február 7. 20:477730.

    Szia!

     

    A betegségem kezdetén fordult elö legutoljŕra, amikor még nem volt beallitva a gyogyszerem.

    Most a ciklusom hosszusŕgŕbol mérem le azt, hogy jo-e a gyogyszeradagom. A ciklusom megrövidül, ha sok a gyogyszer.

    előzmény:
    Szoszke9 (7728)
    2012-02-06  21:15
  31. Torolt_felhasznalo_549851
    Torolt_felhasznalo_549851
    2012. február 8. 16:337731.

    Sziasztok!

     

    Pajzsmirigy alulműködésem van,amelyre napi 25mg L-Thyroxint szedek.

    Párommal kisbabát szeretnénk,ezért nézegetem a terhesvitaminokat.

    A Gravida lenne a legszimpatikusabb,de abban az van,hogy L-Thyroxin mellett csak folyamatos orvosi ellenőrzéssel szedhető.

    Van valakinek ilyesfajta tapasztalata?

    Alulműködés esetén jódot tartalmazó vagy jód nélküli terhesvitamint kell szedni?

    Kérlek segítsetek! 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  32. 2012. február 8. 16:537732.

    Szia

     

    Én 29 éve vagyok alul működött pajzsmirigyes. A Femibiont egész nyugodtan szedheted. Én is végig azt szedtem a terhességem alatt. Az igaz, hogy alap esetben nem szabad jódot tartalmazó dolgokat enni de a terhesség alatt KELL!!!

     

    Beszélj a dokiddal, de a Femibiont szedheted. Most 4.5 hónapos a kislányom és tökéletesen egészséges. Én is az voltam egész terhességem alatt, még a vértesztek is mind kitünőek voltak.

     

    Ne félj semmit, boldog babavárást!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_549851 (7731)
    2012-02-08  16:33
  33. Torolt_felhasznalo_549851
    Torolt_felhasznalo_549851
    2012. február 9. 07:207733.

    Köszönöm a bíztatást!

    Mennyire volt nehézkes a teherbe esésed alulműködött pajzsmiriggyel? Mit szedsz rá?

     

    előzmény:
    MyGréti (7732)
    2012-02-08  16:53
  34. 2012. február 9. 09:267734.

    Szedek rá valamit? Már arra, hgy teherbe essek? Semmit! Símán teherbe estem nagyából mikor még csak 2 hete voltam együtt a férjemmel.Bár ez az én történetem.

     

    De szedhetsz folsavat, magneB6. Ezek biztosan nem ártanak és ezeket amúgy is szedned kell.

    És ne hidd el azt, hogy először be kell állítatnod a pajzsmirigyed arra, hogy terhes lehess, mert ez hülyeség. Nekem pl. egyáltalán nem volt hejlendó változtatni a gyógyszer adagomon addig amíg tutira nem látták a babát!

     

    Erre nincs recept. Sex éjjel nappal ennyi.

     

    Ha gondolod akkor vetess egy labort pm funkciókkal vagy nézesd meg a sárgatest hormon szintedet.

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_549851 (7733)
    2012-02-09  07:20
  35. Torolt_felhasznalo_549851
    Torolt_felhasznalo_549851
    2012. február 9. 09:377735.

    Én folyamatosan járok laborba ellenőrzésre a pajzsmirgyem miatt.

     

    Arra gondoltam,hogy a pajzsmirigy alulműködésre szedsz-e valamit?

     

    Mikor derült ki,hogy alulműködik? Már a tehességed előtt is tudtad?

     

    Mi még csak tervezzük a babát,de a dokim ajánlotta hogy már most kedjek el szedni valamilyen terhesvitamint. Csak sajnos nem tudom milyet. Jódos vagy sem.

    Mert a dokim jód tartalmút javasolt,míg dr.Balázs Csaba endokrinológus csak abban esetben javasol jódost,ha a pajzsmirigy betegsége autoimmun. De hát ezt én honnan tudjam:S 

     

    előzmény:
    MyGréti (7734)
    2012-02-09  09:26
  36. 2012. február 9. 09:507736.
    Persze szedek rá bogyót. Én születésem óta pm beteg vagyok. Nyugodtan szedjed a Femibiont
     Kérdés:   Szeretném megkérdezni, hogy a pajzsmirigy alulműködés miatt szedett Letrox mellett szedhető-e a femibion a jód-tartalma miatt?     Válasz:   Pajzsmirigy alulműködésben ajánlott a megfelelő jód bevitel mindamellett , hogy a Letrox(levothyroxin) tablettát már szedi. A Femibion terhesvitamin 150 mikrogram jódot tartalmaz, ami a napi jódszükségletet fedezi.     Dr. Danis Dávid Szülész – nőgyógyász Toldy Ferenc kórház, Cegléd  Szedjed nyugodtan. Mivel úgyis járni kell ellenőrzésre, ki fog derülni, hogy jó vagy nem. A babának meg nagyon kell a jód. Idővel mikor már a terhességed egyre előre haladottabb lesz, emelik a napi adagodat, mivel a magzat a te pajzsmirigyedet használja. Ha terhes vagy, akkor nem tudsz túl sok jódot bevinni mert a baba elhasználja. Azért mondják, hogy szedjél terhes vitamint mert senki nem tudná megmondani mikor esel majd teherbe. De szerintem egy átlagos multi vitamin is bőven elég addig amíg nem leszel terhes. A femibion amúgy sem a legolcsóbb dolog, és nem hiszem, hogy amíg nincs baba, addig bárki " használná a te raktáraidat". De szedheted nyugodtan, bajod nem lesz. Jódra mindenkinek szüksége van, még a pm betegnek is! Csak a túl sok, nem jó nekünk.  De a patikus is megmondja neked, hogy melyik a jó addig amíg nem esel teherbe.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_549851 (7735)
    2012-02-09  09:37
  37. 2012. február 10. 19:387737.

    Sziasztok!

     

    Valószínűleg nálam is pm alulműködésről van szó, most voltam vérvételen és borzasztó lett az eredmény. Tüneteim ugyan nincsenek, de mindenképp tovább kell mennem egy szakemberhez. Tud valaki jó endokrinológust ajánlani Budapesten? Valakit, aki nem írja fel vaktában a gyógyszert, hanem megpróbálja kideríteni az okokat, esetleg természetes gyógymódokat is tud ajánlani?

     

    köszönöm szépen!!!

    szép estét!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  38. 2012. február 12. 08:017738.
    Sziasztok. Légyszi segítsetek. Kb. 1 éve 0,5 Letroxot szedek, májusban kell kontrollra mennem, pár napja szinte egész nap erős " szívdobogásom" van, orvoshoz nem tudok menni, mert, ha most bejelentkezek is több, mint egy hónap, míg bejutok, plusz a vérvételen is időpontkérés. Nem tudom, hogy ez a tünet másnál is előfordult-e, nem tudom, hogy most túl kevés már ez az adag, vagy sok?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  39. 2012. február 16. 16:077739.

    Sziasztok!

    Látom mindenkinek kijutott a "jóból".  Pajzsmirigy alulműködésem van nekem is, már két éve kezelnek (újból, mivel tini koromban már "elmúlt" x évre.)
    Jelenleg L-Thyroxint szedek, 50mgosat, (napi fél tbl )és az egy évvel ezelőtti Uh-n kimutattak cisztákat is, de nem foglalkoztak velük. Engem mégis aggaszt, most lett meg a vérvételem eredménye. A TSH-m : 4,060 ami még "egész jó" csak abból kiindulva, hogy honnan indultam.

    Viszont lett, egy anti-TPO szintem, ami 1000 felett van. Nemtudom hova tenni. Egy ápoló ismerősöm a cisztára fogta, a magánorvosom pedig azt mondta, ez marad életem végéig, nem jelentős még. Viszont nagyon félek, hogy esetleg a ciszták okoznak problémát. Vagy esetleg rákos folyamatot indít be (Fejfájás, furán látás, álmosság, folytonos fáradtság, magas pulzusszám még nyugalmi állapotban is. ) Holnap megyek ultrahangra, ha valakinek volt már hasonló tapasztalata, kérem írja meg,mert nagyon nyugtalanít.

    Köszönöm szépen a válaszokat előre is

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  40. 2012. február 16. 17:237740.

    gondolom tájékoztattak, h ez autoimmun-kór: hashimoto. Ez okozza a cisztáidat is.

     

    előzmény:
    Katt90 (7739)
    2012-02-16  16:07
  41. 2012. február 16. 18:027741.
    Nos, ez az, hogy ezt akkoriban nem mondták. Csak ma kaptam frászt, amikor mondta az ismerősöm, hogy ezt a ciszta ill ciszták okozzák. A doktornő most is azt mondta, hogy ez nem gond, marad életem végéig. Hát köszönöm, kíváncsi leszek a holnapi uh-ra és utánna, hogy mit mond a rendelésén. Köszönöm a válaszod azért
    előzmény:
    cyclone (7740)
    2012-02-16  17:23
  42. 2012. február 16. 18:137742.
    Nos, ez az, hogy ezt akkoriban nem mondták. Csak ma kaptam frászt, amikor mondta az ismerősöm, hogy ezt a ciszta ill ciszták okozzák. A doktornő most is azt mondta, hogy ez nem gond, marad életem végéig. Hát köszönöm, kíváncsi leszek a holnapi uh-ra és utánna, hogy mit mond a rendelésén. Köszönöm a válaszod azért
    előzmény:
    cyclone (7740)
    2012-02-16  17:23
  43. 2012. február 17. 21:247743.

    Sziasztok!

    Ma voltam pm uh-n a cystáim, köszönik, jól elvannak, semmi gond nincs velük. Viszont lett egy nyirokcsomó megnagyobbodásom, az összes többi normál, csak a szájkapocs (szinte bölcsesség fog alatt) van megnagyobbodva. Tovább küldtek szövettanra, de olyan hozzáállással, hogy "kb már éreztem a cédulát a lábamon"

    Tudtommal, ez az anti TPO ami nekem 1000 felett van gyulladást jelent, az uh-s doki azt mondta, hogy ő azt se tudja mi az. Szép hozzállás, köszönöm... De nekem rögtön ez ugrott be, hogy nem lehet, hogy ettől növekedett meg!? és akkor nyirokcsomó gyulladásom lenne?! hisz nagyon magas a szint.. A tsh-m " már jó" 4,060.. 

     

    Valakinek ilyen tapasztalat?!  Vagy hasonló ?!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  44. 2012. február 20. 00:027744.

    Sziasztok!

    Igazából végső elkeseredésemben fordulok hozzátok. Nem kívánok  hosszú litániákat írni magamról. Talán az fontos lehet, hogy 24 éves, nagy tervek és célok megvalósítása előtt álló egyetemista nő vagyok.

    Van egy pár eltérés a vérvizsgálataimban, remélem többet tudtok mondani, mint az orvosom.

    Absz.limp. szám:3.5, Se húgysav megh.: 496, Se gamma GT megh.:34, Se triglicerid megh.:2.12, Vérsülyedés:40, Se CRP mennyiségi megh.:4.1, Se szabad T3 megh.:3.44, Se anti TPO megh: 1300.

     

    Mindezekre megállapították a nem toxikus többgöbös golyvát, valamint az autoimmun thyreoditist.

     

    Fél év múlva csak 2 dolgot néztek meg a vérvizsgálatban. Ahol az amúgy is normális érték, továbbra is normál maradt: Se TSH supersensitiv megh.:2.496, Se szabad thyroxin megh.:15, 25.

     

    Kérdésem a következő:

    Egyfelől mit tudtok megszugerálni ezekből az adatokból?

    Másfelől ha TÉNYLEG autoimmun thyreoditisem van, akkor miből állapíthatom meg, hogy alul vagy túl működésem van-e? Csak mert az orvosom erről semmit sem mondott, csupán itt olvastam erről is.. Ráadásul fél évente 1x találkozunk a rendelésen.

    Továbbá, mi lesz akkor, ha megvonom MINDEN formában magamtól a jódot? Mi történik ezután a szervezetemmel?

     Valamint mi történik akkor, ha már teljesen elhalt a palyzsmirigy? Az elbutulás, kóma... tényleg velejárója?

     

    Válaszaitokat tűkön ülve várom! Előre is köszönöm:)

     

    Leila:) 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  45. 2012. február 20. 12:047745.

    Szia!

    Az első és legfontosabb: autoimmun pm betegségben szenvedőknek TILOS a jód!!!Eltúlozva azt is mondhatnám, méreg, úgyhogy hagyd el minden formában még ma.

    A 2,5-ös TSH a korodhoz képest kicsit sok, 2 alatt lenne az ideális, főleg ha majd babát is szeretnél.

    Egyébként a TSH alapján alulműködsz. Ha a TSH értéke magas az utal alulműködésre, ha a TSH értéke alacsony, az túlműködés.

    Az autoimmun betegség miatt a pm hol alul, hol túlműködik, sajnos ez ezzel jár.

    Elbutulni, kómába esni nem fogsz, nyugi. Gondolom szeded a gyógyszert, azzal pótolod a szükséges mennyiségű hormont, amit a szervezeted nem termel. Ha végül a betegség kinyírja a pajzsmirigyedet, akkor is ott lesz a gyógyszer, de reméljük erre azért nem kerül sor.

    A rendszeres szakorvosi kontroll és a vérvételek éppen azért fontosak, hogy mindig az aktuális értékekhez legyen hozzáigazítva a gyógyszeradagod.

    És mivel az autoimmun pm alulműködés egy olyan betegség, ami életed végéig elkísér majd (ugyan jól kezelhető, de nem gyógyítható), ezért fontos lenne, hogy keress egy olyan orvost, endokrinológust, aki nemcsak vérvételre küld el, hanem válaszol a kérdéseidre is.

    előzmény:
    megtévelyedett (7744)
    2012-02-20  00:02
  46. 2012. február 20. 12:087746.

    Ja és TÉNYLEG autoimmun vagy, azt az antiTPO-ból állapították meg.

    Azt, hogy épp alul vagy túlműködsz, a TSH-ból tudod megállapítani, de szerintem keress egy normális dokit, nem a te dolgod találgatni. :)

     

    előzmény:
    megtévelyedett (7744)
    2012-02-20  00:02
  47. 2012. február 20. 16:247747.
    Szia! Nagyon szépen köszönöm a válaszodat! 
    előzmény:
    *sunflower* (7746)
    2012-02-20  12:08
  48. 2012. március 1. 10:457748.

    Szia!

     

    Írok neked, hátha  hasznát veszed, és lehet más is elolvassa majd, aki esetleg hasonló problémával küzd, vagy küzdött és el van keseredve.

    Én évek óta túlműködtem, 2009-ben vették észre, és sajnos a gyógyszerekre allergiás voltam, (amíg túlműködtem addig nem szabadott jódot fogyasztanom), így 2010 nov-ben kaptam radiojód-ot.  2011jan. közepén a tsh-m felment 71-re. Ekkor kezdtem a letrox-ot. kb 3 havonta változtatva volt mert nem tudták beállítani. Mi is babát szerettünk volna, de fél évet várni kell a radiojód után, így 2011. májustól "próbálkoztunk". De már akkor nem mutatta a hőmérős görbém hogy lenne peteérésem (előtte több mint 1 évig volt). Mindegy, mi "próbálkoztunk", majd augusztustól 4 hónapon át clostilbegytet szedtem, hogy legyen peteérésem.Novemberben elfogyott az utolsó adag, akkor kezdtem feladni, elkeseredtem egy picit..... Erre mit ad Isten! Nem jött meg a menzeszem decemberben, csináltam egy tesztet 19-én és pozitív lett :) Aminek nagyon örültem, csak a baj az, hogy előtte 5 nappal kaptam meg a tsh eredményem ami 18.8 volt :(

    Azt olvastam több helyen is itt a neten, hogy ha magas a tsh, nem nagyon lehet teherbe esni, és ha mégis, akkor nagy az esélye a vetélésnek.  Úristen.... gondoltam. Rögtön emeltünk a Letrox adagomon 100-ról 125-re, és végig azon aggódtam nehogy elmenjen a baba...... Aztán január közepén ultrahang, akkor kiderült hogy 2 baba van! Megint Úristen........ Megint nézettem tsh-t, megint emelni kellett az adagomon, hisz nagyobb lett a fogyasztás :) Most jó a tsh-m, a két baba is jól van, havonta nézetem majd az értéket, hisz lehet végig emelni kell.

    Az első 12 hétben femibiont ettem, ami tartalmaz jódot. Én úgy tudom hogy a jód csak túlműködésnél tilos.  a 13-héttől pedig Ladeevit-et szedek, mert az sokkal olcsóbb és ezt ajánlotta a nőgyógyászom. Arra figyelj, ha teherbe esel és kiderül, rögtön nézess tsh-t hisz lehet máris emelni kell a hormon adagon, és utána havonta nézess.

    Én most 125-öt eszek naponta + heti 2x50-et. 

    Sok sikert nektek, és ha bármiben tudok segíteni írj!!!

     

          

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_549851 (7731)
    2012-02-08  16:33
  49. 2012. március 1. 10:567749.

    Szia!

     

    Szerintem ha érzed, hogy gond lehet, mert éppen kevés vagy sok lehet a hormon adag, akkor mindenképp nézess tsh-t.

    Nem kell dokira várni, és még beutaló sem kell, ha fizetősre mész. 1940 ft körül van (legalábbis itt Tatán) de legalább megtudod ha baj van.

    Nekem muszáj havonta mennem a babák miatt és mindig fizetősre megyek, mert csak 30 munkanap elteltével lehet csináltatni ingyeneset, és az általában másfél havonta lenne esedékes. Nekem meg az késő.

    Nálam a tünetek ha sok az adag: fulladás egy gyorsabb sétánál, gyors pulzus, erős hajhulllás, remegés

    Ha kevés az adag: állandó álmosság, fáradtság, lelassulás, erős hajhullás, hízás de nagyon gyorsan :)

     

    előzmény:
    libuska11 (7738)
    2012-02-12  08:01
  50. 2012. március 21. 11:177750.

    Sziasztok sorstársak!

     

    Létrehoztam a Facebookon egy Hashimoto Kör nevezetű csoportot, autoimmun pajszmirigy alulműködőknek, de bárki csatlakozhat akinek alulműködése van. Folyamatosan teszek fel mindenfélét a betegséggel kapcsolatosan (érdekességek, életmóddal, táplálkozással kapcsolatos cikkek)

    Akinek van kedve olvasni, tapasztalatot cserélni az csatlakozzon, szívesen látom. 

     

    Keressetek rá: Hashimoto Kör az oldal neve.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  51. 2012. Április 1. 17:437751.

    Kedves Rolabona! Én nem találom a facebookon ezt az oldalt. Mi lehet a gond?

     

    előzmény:
    rolabona (7750)
    2012-03-21  11:17
  52. 2012. Április 1. 17:477752.
    Sziasztok! Véletlenül eltévedtem a Bálint cseppek oldalára, ahol pajzsmirigyeseknek ajánlják a hidegen sajtolt sárgabarackmag olajat. Van ezzel a termékkel valakinek tapasztalata, a Bálint cseppes oldalon csak egy-két vélemény van, ők dícsérik. Próbálta már valaki?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  53. 2012. május 5. 09:277753.

    Sziasztok!

     

    Segítéséget szeretnék kérni!

     

    Már 1 éve küszködöm különböző tünetekkel(hízás,nem jön a baba,depresszió,hajhullás).Múlt héten végre kiderült a labor vizsgálatokból,hogy nem jó a pajzsmirigy értékem (4.8) ami talán nem túl vészes,de ahhoz épp elég,hogy kb minden kellemetlen tünetet produkáljak,ráadásul mint kiderült,2-es érték alatt nem is nagyon lehet teherbe esni illetve ha mégis,nem marad meg a baba.

     

    Mivel az állami intézetekben 3-5hónapos előjegyzés van,úgy döntöttem a Mensmentisbe megyek magán rendelésre.A gond csak az,hogy mindenki Tűű doktort ajánlotta és róla rengeteg pozitívumot olvastam a neten,viszont hiába magánrendelés,hozzá így sem lehet JÚLIUS-nál hamarabb bejutni.

     

    Így Dr.Major Judithoz kaptam ugyanitt időpontot,május 16.-ára.Róla viszont semmilyen véleményt,tapasztalatot nem találok a neten.Így azt szeretném kérni,ha van bármiféle infótok a doktornőről írjátok meg!Nagyon fontos lenne Nekem,mert ha már fizetek,olyanhoz szeretnék menni,akihez van bizalmam!

     

    Előre is köszönöm,ha írtok!

    előzmény:
    tbeatrix (1)
    2004-04-19  14:07
  54. 2012. május 5. 09:287754.
    *elnézés elírtam:2-es érték fölött nem nagyon lehet teherbe esni...
    előzmény:
    Remini87 (7753)
    2012-05-05  09:27
  55. 2012. május 21. 04:217755.

    Sziasztok!

     

    Pm alulműködésem van, régebben Letroxot szedtem, kb 1 éve L-Thyroxinra váltottam.

    Közben az értékeim is változtak, ezért emelni kellett a gyógyszeradagot.

    Azt vettem észre, hogy az utóbbi időben nem kívánom az együttlétet, a libidóm a béka segge alatt van. :(

    (a párommal semmi baj)

    Okozhatja ezt a pm alulműködés? Tapasztaltatok már hasonlót?

    Mi erre a megoldás?

     

    Köszönöm a hozzászólásokat, akár priviben is.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  56. 2012. május 21. 13:597756.

    Sziasztok!

     

    Segítséget szeretnék kérni.

     

    Tegnap voltam biorezonancia vizsgálaton (életemben először), és az derült ki hogy valószínűleg pajzsmirigy alulműködésem van.

    Most elkezdtem utánaolvasgatni, és valóban vannak olyan tünetek, amik nálam is előfordulnak.

     

    Az az igazság, hogy tanácsatalan vagyok, hogyan is kellene elkezdeni a vizsgálódást.

    A háziorvosom magától nem ad semmilyen beutalót, de mivel tudnám mégis rávenni hogy küldjön el kivizsgálásra? 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  57. 2012. május 21. 17:427757.

    Horivi, a háziorvosodnak nem azt kell mondani, hogy milyen vizsgálaton voltál,

     

    hanem el kell mondani, hogy milyen tüneteket észlelsz magadon.

     

    A pajzsmirigyed állapotát egy vérvétel megmutatja, hogy alul- vagy

     

    túlműködő vagy-e?

     

    Én alulműködővel rendelkezem, hajhullás, remegés, száraz bőr, nyaki

     

    duzzadás, nagyon sokszor zakatoló szívdobogás, ingadozó vérnyomás,

     

    ok nélkül feszültség, fázékonyság... hőhullámok ez mind a tüneteim között

     

    volt. Elküldött vérvételre és ott rögtön kiderült.

    előzmény:
    horivi (7756)
    2012-05-21  13:59
  58. 2012. május 21. 20:577758.

    Szia!

     

    Vérvételen nemrég voltam, de ez csak a "normál" labor vizsgálat volt (arra is én kértem a beutalót, a doki meg se kérdezte miért kérem)

    Ez a vérvétel vashiányt mutatott ki, semmi egyebet.

     

    Nálam is van hajhullás, gyakori szédülés, fejfájás, a vérnyomásom is ingadozik, pár hete pl hányásos-fejfájásom volt, és felugrott 180-ra a vérnyomásom. Aluszékony vagyok, viszont nem bírom kipihenni magam, a bőröm is száraz.

     

    Szóval akkor ha ezeket elsorolom a háziorvosnak, van rá esély hogy hormonvizsgálatot ír?

     

    Úgyis vissza kell mennem hozzá hamarosan, szóval megpróbálom... 

    előzmény:
    molly49 (7757)
    2012-05-21  17:42
  59. 2012. június 12. 16:237759.
    Szia, a név azóta változott, Hashimoto pajzsmirigy alulműködés a neve, úgy keress rá!
    előzmény:
    libuska11 (7751)
    2012-04-01  17:43
  60. 2012. szeptember 27. 10:427760.

    Sziasztok!

     

    Remélem, még szokta "tapasztalt alulműködős" olvasni a topicot.

    Én sokáig túlműködtem, aztán a radiojód után most alaposan alulműködő lettem. Most 100mikrogram Letroxot szedek naponta és így az utolsó hormonértékeim jók voltak, egészen jól is érzem magam, de kismértékben még érzek alulműködős tüneteket. Már arra gondoltam, hogy nem azért van-e ez, mivel egyszerre veszem be az egész napi hormonadagot reggel (étkezés előtt legalább 1/2 órával) - ezt mondta a doktornő.

    Ti is egyszerre veszitek be az egésznapi gyógyszeradagot? Nem lenne jobb legalább két részre osztani?

    Köszi előre is, ha írtok!

    Üdv:

    Amon

  61. 2012. szeptember 27. 11:207761.

    Szia!

    Én euthyroxot szedek és minden reggel ébredéskor veszem be egybe az adagom. Nem számít , mert így is az egész napi hormon dolgaidat teszi rendbe. Sok sikert!

    előzmény:
    Amon (7760)
    2012-09-27  10:42
  62. 2012. szeptember 28. 20:347762.
    OK! Köszi!
    előzmény:
    bumbucz (7761)
    2012-09-27  11:20
  63. 2012. szeptember 30. 17:557763.
    Sziasztok!Nekem is alulmüködö pm-em van,pár honapja derült ki,erre kaptam Thiroxint.Elöször feleket szedtem de a követlezö vérvizsgálat (5.99 lett az eredmény,elötte 2.25,mégelötte 14.96)miatt 4 nap feleket,3 nap egészeket kell szednem.Azt mondta az endokrinologus mivel ingadozo a Tsh-m ezért játszunk az adagokkal.Viszont jelentkeztek a mellékhatások is a gyogyszer szedésével:nehézlégzés,mellkasi nyomás.Volt valakinek ilyen tünete a Thiroxin mellett?Mit kell ilyenkor tenni?Gyogyszert váltani?Mvel babát akarunk,a doktornö javasolta hogy 1 körülinek kell lenni a Tsh-m nak.Hát nem tudom...a legjobb eddig a 2.25-ös volt de még az is sok igaz?
    előzmény:
    tbeatrix (1)
    2004-04-19  14:07
  64. 2012. november 11. 18:547764.
    Sziasztok! Jár erre időnként valaki? Évekkel ezelőtt túlműködés miatt voltam itt tag, azóta (több éve) radiojód-kezelés következtében alulműködő vagyok, Euthyroxot szedek. Jelenleg 40Mg mellett orvosi értelemben jók az eredményeim, mégis az alulműködés lelki tüneteitől szenvedek, főként így a téli időszakban: ólmos fáradtság, aluszékonyság, kedvetlenség, szellemi tompaság, libidóhiány stb. Ez a női ciklus második felében még tovább fokozódik, telente pedig totális életminőségromláshoz vezet, amin nagyon szeretnék változtatni, mert így nem élet az élet (és éppen ettől való félelmemben halogattam évekig az izotópkezelést, mert alapból van hajlamom a depresszív hangulatra). Van valakinek erre bevált javaslata? Nagyon hálás lennék minden tanácsért! Kösz!
  65. 2012. november 23. 15:387765.

    Szia!

     

    Én valahogy nme találtasm meg ezt a csapatot a facebookon, tudsz valami linket küldeni?

    előzmény:
    rolabona (7750)
    2012-03-21  11:17
  66. 2012. november 29. 13:457766.

    Szia!

     

    Nagyjából "egy cipőben járunk", mert én is a radiojód miatt lettem alulműködő :-(  Nekem még nem sikerült teljesen beállítani az adagom, eddig még alulműködtem, bár lehet, hogy a most szedett 125 mikrog esetleg sok lesz.

    Én is sokszor depis vagyok, vagy inkább azt mondanám, hogy kevés dologban lelem örömömet a nap során. Talán a fáradtság miatt, de az olyan tennivalóimat amik korábban nem zavartak, vagy még kedvemet is leltem bennük, most feladatként fogom fel, amin túl kell esnem. Így gyakorlatilag az egész napot úgy fogom fel, hogy feladatok követik egymást...

    Engem az idén izotópoztak, úgyhogy nem tudom milyen lesz a tél. Azon gondolkodtam, hogy esetleg meg kellene próbálni D-vitamint szedni, hátha a nap hiánya miatt is ilyen rossz a kedvünk. (De ennek még kicsit után akarok olvasni, mert rá van írva a vitamin dobozára, hogy serkenti a pajzsmirigyet - nem akarom, hogy esetleg befolyásolja a gyógyszerezést.)

    Amúgy a mozgás is biztosan segítene, sétálás vagy torna jó hatású lenne. Ezt is próbálom beépíteni a napjaimba.

    Mennyi Neked a TSH-d? Mert azon belül, hogy nem működsz alul, is lehet különbség. Állítólag 2 körül, inkább az alatt az ideális.

    Mindenesetre ha valakinek még van valami ötlete én is várom, mert én éreztem már jobban magam a bőrömben

    Üdv:

    Amon

    előzmény:
    szasz (7764)
    2012-11-11  18:54
  67. 2012. december 28. 20:057767.
    Szia Amon! Bocs, hogy csak most reagálok, de annyira nem járt erre senki, hogy végül én sem néztem már ide hosszú ideje. Emlékszem a nevedre korábbról egy pajzsmirigyes fórumról, akkor biztos mindketten még a túlműködők közt írogattunk. A tünetleírásod tökéletes megfogalmazása az én állapotomnak is (nem lelni örömöt semmiben), de nálam ez már javulás a legutóbbihoz képest. Ez a kis "javulás" annak köszönhető, hogy minimálisan megemeltem a gyógyszeradagomat (a kis mértékű variálás orvosilag jóváhagyott számomra, mert irtó érzékenyen érzem, mikor mi a jó/szükséges a szervezetemnek, ez már a túlműködésnél is így volt - ami összességében nem éppen öröm, mármint a hiperérzékenység, sőt szerintem éppen ez a bajaim forrása is). Szóval ebből is bizonyos, hogy a negatív hangulati tünetek a hormonszinttel függnek össze, még normáltartományú TSH-n belül is. Az én orvosom inkább a felső határ körül (vagy akár fölött) szereti tartani a TSH-t (gondolom, a túlműködés kiújulásának elkerülése érdekében), de láthatóan nekem ez közérzetileg nem jó, valószínűleg meg kéne találni a szubjektíve is optimális szintet. Azért saját kontómra nem szeretnék kísérletezgetni, ez most így már elviselhető, a többit majd igyekszem orvossal egyeztetni. Mindenesetre erre akkor a te esetedben is érdemes figyelni: ha nem jó a közérzeted, hangulatod, próbáld kérni, hogy picit lejjebb állítsák be az értékeket (persze lehet, hogy az elején még tényleg vigyázni kell a kiújulással, és esetleg érdemes/muszáj kibírni, de hosszú távon ne törődj bele - nekem se kellett volna). A mozgás (főleg az intenzív) határozottan segít, de az mindig csak az aznapon lendíti át az embert, másnap újra kezdődik a küzdelem előről (nekem pl. főleg a reggelek állati nehezek, így nyáron a reggeli úszás csodákat művelt, de hát most képtelen vagyok rá, hogy felkeljek stb.). Hangulatjavítónak jó az orbáncfűtea (csak hosszú időn át rendszeresen kell fogyasztani, hogy hasson), vagy az ebből készült Remotiv kapszula (állítólag). Olyasmit semmiképp ne szedj, ami a pajzsmirigyet vagy működését befolyásolja - nekünk ezeket örökre érdemes elkerülni, de neked most különösen.
    előzmény:
    Amon (7766)
    2012-11-29  13:45
  68. 2012. december 28. 20:147768.
    Kis keresgéléssel én valamikor korábban már megtaláltam ezt a FB-oldalt (vagy csoportot), már nem emlékszem rá pontosan, de az biztos, hogy a nevében benne volt az is, hogy Hashimoto, meg hogy alulműködés. Szerintem ezekkel te is rábukkansz. (Aztán nem olvastam bele, úgyhogy nem tudom, milyen.) Szia!
    előzmény:
    Melinda80 (7765)
    2012-11-23  15:38
  69. Torolt_felhasznalo_234757
    Torolt_felhasznalo_234757
    2013. június 1. 19:237769.

    Hú, de rég nem szólt hozzá senki a témához.

     

     

    előzmény:
    tbeatrix (1)
    2004-04-19  14:07
  70. Torolt_felhasznalo_234757
    Torolt_felhasznalo_234757
    2013. június 1. 19:257770.

    Én elkezdtem a blogomat írni, a fura tüneteimmel kapcsolatban, akit érdekel, az kattintson rám.

     

    http://hoemelkedes.blogspot.hu/ 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_234757 (7769)
    2013-06-01  19:23
  71. 2013. június 4. 17:157771.

    Sziasztok!

     

    Ma a legnagyobb meglepetésemre a laborban közölték, hogy az ůj szabalyzat szerint a TSH-t éhgyomorra nézik, ůgy hogy reggel még a gyogyszeremet sem szabad bevenni. Gondoltam megosztom veletek az infot: én eddig reggelivel + gyogyszerrel mentem vérvételre. (9 évig)

     

    Mas: évekig tarto ugyanolyan gyogyszeradag mellett tulmüködö lettem. A tünete az volt, hogy éjjel arra ébredtem, hogy höhullŕmom van. A gyogyszeradag csökkentése utŕn ez eltünt. Egyébként nem fogytam... 

    előzmény:
    tbeatrix (1)
    2004-04-19  14:07
  72. 2013. október 22. 22:337772.

    Szia!

     

    Hm, én is gyógyszer+reggeli után szoktam vérvételre menni. Logikusan gondolkodva nem is látom értelmét az éhgyomornak...

    Egyébként érdekes, mert a túlműködéses időszakaimban nekem is a legelső tünet az éjszakai hőhullámra való ébredés volt, amit észrevettem. Amúgy személyenként elég eltérő és speckó tünetek lehetnek.

    Valószínű csak kicsit működtél túl, én is csak hosszabb túlműködéskor fogytam (amikor sajna nem ismertem fel hamar a túlműködést). 

    Üdv:

    Amon 

    előzmény:
    bretagne22 (7771)
    2013-06-04  17:15
  73. 2013. november 10. 16:597773.

    Igen, így kell laborvizsgálatra menni.

     

    Én rendszeresen járok.

     

     

    előzmény:
    bretagne22 (7771)
    2013-06-04  17:15
  74. 2013. december 23. 22:287774.

    Sziasztok!

     

    Jár még erre valaki?

    Az izotóp óta alulműködő vagyok, méghozzá jócskán. Több mint egy éves hercehurca volt mire sikerült belőni a gyógyszerem. Ősszel úgy engedett el a doktornő, hogy jól van, végre megvan az adag, legközelebb csak 1 év múlva kell vérvételre mennem.

    Erre most megint magas a TSH-m (a T4 még jó.) Kész vagyok!!! Szerintetek lehet, hogy a tél miatt? Hogy nem süt annyit a nap? D-vitamint kéne szednem, vagy emelni a hormon-adagomon? (Jó, tudom ezt a doktornőtől is meg fogom kérdezni.) Van közületek aki télen és nyáron más adagot szed?

     

    Köszi előre is a válaszokat kedves Sorstársak!

     

    Üdv:

    Amon 

    előzmény:
    molly49 (7773)
    2013-11-10  16:59
  75. 2013. december 24. 18:527775.

    Szia!

     

    A barŕtnöm můltkor kűldött egy cikket, hogy télen és nyŕron mŕs adag gyogyszer kell. En nem hittem el, de ha nŕlad igy van, akkor lehet, hogy elöfordul. En magamon nem vettem észre.

    előzmény:
    Amon (7774)
    2013-12-23  22:28
  76. 2013. december 24. 18:557776.
    előzmény:
    Amon (7774)
    2013-12-23  22:28
  77. 2013. december 27. 17:417777.

    Köszi!

    Tehát  elméletileg lehetséges. Hát kíváncsi leszek, hogy alakul majd a dolog. Mindig tud valami újat produkálni a pajzsmirigyem! Kezdek már belefáradni. Most olyan kedvetlen is vagyok, gondolom ezt is a pajzsmirigyemnek köszönhetem.

    Minden jót!

     

    Amon 

    előzmény:
    bretagne22 (7776)
    2013-12-24  18:55
  78. 2014. január 15. 14:247778.

     Én is pajzsmirigy alulműködéses vagyok és nemrégen bukkantam erre a cikkre:

     

     http://drtihanyi.com/cikk/a-pajzsmirigy-alulmu kodes-kezelese-termeszetesen

     

     

    A kezelő orvosomat többször kérdeztem, milyen diétát javasol?

     

    Azt mondta semmilyet... akkor most mi lehet az igazság??? 

  79. 2014. március 7. 07:067779.
    Sziasztok! Ez a legjobban pörgő fórum a témával kapcsolatban,remélem tud valaki segíteni.

    46 leszek,és a mensim kezd szabálytalan lenni,néha késik, néha 2 hétre megjön,elég sok vér ürül...Nem tudom, változókor,vagy más hormonális problémák miatt.Hideg a kezem,lábam, száraz,viszkető a bőröm, elég fáradékony vagyok.Mindig jó volt az anyagcserém, de most lelassult az is.Vettem szűztea kapszulát, de attól sincs hasmenésem.A súlyommal voltak gondok,átlagosan 63 vagyok, de egy krízis miatt lefogytam 6 kilót.Utána pár évig tartottam, de most felszaladt 68 ra,és nem igazán fogyok,pedig próbálkozom.

    Azt szeretném kérdezni,hogy háziorvoshoz forduljak laborpapírért,vagy nőgyógyászhoz?Milyen vizsgálatokat kérjek,hogy kizárjam, nem p.m.alulműködésem vane? Köszi,ha válaszol valaki.   
  80. Torolt_felhasznalo_998541
    Torolt_felhasznalo_998541
    2014. március 7. 08:447780.

    Azert egy alulmukodo pajzsmirigy problamanak ennel sokkal egyertelmubb tunetei vannak am .

    En egy endrokinologust javasolok felkeresni . 

    előzmény:
    mazsola7 (7779)
    2014-03-07  07:06
  81. Torolt_felhasznalo_822629
    Torolt_felhasznalo_822629
    2014. március 7. 08:497781.
    Lehetnek annai is a tünetei a fentiek, menjél szakorvoshoz vele. :)
    előzmény:
    mazsola7 (7779)
    2014-03-07  07:06
  82. 2014. március 7. 08:517782.

    Legelőször háziorvos, laborvizsgálat, be fogja X-elni a TSH-t, meg a fT3, FT4-et (és esetleg amit még gondol...) Ha ezek a leletek pozitívak, akkor egyértelműen be fog utalni az endokrinológiára.

    De ha egyből oda akarsz menni, akkor is kell háziorvosi beutaló.

     

     

    előzmény:
    mazsola7 (7779)
    2014-03-07  07:06
  83. 2014. március 7. 09:007783.
    Köszi.Mik azok a tünetek,amik egyértelműbbé teszik? (nem akarom bebeszélni magamnak a betegséget,félre ne értsd,csak puhatolózok..:)  )
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_998541 (7780)
    2014-03-07  08:44
  84. 2014. március 7. 09:117784.

    Nekem az általad leírt tünetek mind megvoltak....

    Plusz konstans vashiány. 

    előzmény:
    mazsola7 (7783)
    2014-03-07  09:00
  85. Torolt_felhasznalo_822629
    Torolt_felhasznalo_822629
    2014. március 7. 09:257785.
    A leírt tüneteid tipikusak, de tényleg elég szerteágazó és kellemetlen tüneteket tud produkálni. A házidoki csak tsh-ra adhat beutalót, ami önmagában sokszor kevés és nem elég informatív, ezért szerintem hagyd ki és csak beutalót kérj tőle endokrinológushoz.
    előzmény:
    mazsola7 (7783)
    2014-03-07  09:00
  86. 2014. március 16. 23:357786.
    itt vannak
    előzmény:
    molly49 (7778)
    2014-01-15  14:24
  87. 2014. március 17. 00:167787.
    ez a facebook oldal az ?
    előzmény:
    rolabona (7750)
    2012-03-21  11:17
  88. 2014. március 17. 00:177788.
    na még egyszer
    előzmény:
    bigacsiga2 (7787)
    2014-03-17  00:16
  89. 2014. március 17. 09:117789.

    Köszönöm a választ, ismerem az oldalt, csak azt nem értem, hogy a saját pajzsmirigyes orvosom, miért nem ad erre vonatkozó tanácsokat???

    Amikor kérdezem, értetlenül néz!!! és azt mondja mindent lehet enni...

     

    Ezért merült fel bennem a kérdés, hogy akkor mi az igazság?

     

    Kérni fogom, hogy küldjön el lisztérzékenység vizsgálatra...

    előzmény:
    bigacsiga2 (7788)
    2014-03-17  00:17
  90. 2014. március 17. 09:277790.

    Szerintem jobb lenne, ha nem egy vitaminkufár oldalát olvasgatná....

     

     

    "Az étrend-kiegészítők szakértője"

     

     ....hanem egy elismert endokrinológusét...

     

    Pl: 

     

    http://konzilium.hu/

     

     

    előzmény:
    bigacsiga2 (7786)
    2014-03-16  23:35
  91. 2014. március 17. 18:077791.

    Még mindig jobb, ha valaki az általad leszólt oldalt olvasgatja és onnan jut el máshová pl. a te általad linkeltre, mint

     

    elhiszi a körzeti orvosának, hogy nincs is semmi baja...     

    előzmény:
    antironia (7790)
    2014-03-17  09:27
  92. 2014. március 18. 22:167792.

    elolvastam az oldalt,

     

    attól még, hogy elismert szakember  bele is bele lehetne kötni

    pl. engem a végére már idegsített a jód "fanatizmusa", attól függetlenül, hogy nagy szükség lenne/van rá, azért ezt elismerem, de az állandó "tukmálás" az inkább az ellenkezőjét váltja ki, mint amit ténylegesen elakar érni. 

     

    Azonkívül semmit nem olvastam az ő oldalán vagy csak figyelmetlen voltam és átsiklottam feltette, hogy 

    milyen más vitaminokkal támogasd a szervezeted, mit egyél vagy ne egyél. 

     

    A leszólt oldaladon meg erre is van számos példa. 

     

     

     

    előzmény:
    antironia (7790)
    2014-03-17  09:27
  93. 2014. március 19. 19:167793.
    Sziasztok!

    Ritkán írok ide, de több szem többet lát, hátha ti tudjátok mi lehet a gubanc. Nem régen költöztem másik városba,és új háziorvosom lett aki elküldött vérvételre, többek között TSH-ra is. Majdnem 10 éve vagyok alulműködő, érzem azt is,ha 2 körül van az eredményem, amikor elkaptuk 8,7 volt,attól én 12 órákat aludtam. Aki szintén évek óta pajzsmirigy beteg tudja,hogy lehet érezni a változást,én érzem is. Fáradékonyabb vagyok, bár az anyagcserém okának tűnik (értsd mindennap van székletem) de nem nagyon akarok fogyni, de közel sem olyan vészes a helyzet,mint az elején volt. A mostani eredményemen mégis 9,2-es TSH érték van feltüntetve. Ez őrült sok, most 75mg Letroxot szedek,de enélkül nem volt ennyi, és egyáltalán nem is érzem magam olyan vacakul. Mitől lehet ez az érték ilyen. Nem éhgyomorra voltam,hanem 11 óra körül vették le a vért, előtte való kb két hétben ettem káposztát, brokkolit (az előző dokim mindig ezeket kérdezte) és volt arcüreggyulladásom is. Nem tudom ezek mennyire befolyásolják az értékem, és érzem is,hogy egy picit emelni kéne, de ennyire nem tudom mitől ugorhatott el. Lehet ez labor hiba esetleg, létezik ilyen? Előre is köszönöm a segítséget.
  94. 2014. március 20. 07:287794.

    Szia!

    Nálam a  pajzsmirigy vizsgálathoz a vért éhgyomorra veszik le és a Letroxot is csak utána szabad bevenni. Biztosan vannak esetek, amikor ezt másképpen csinálják. Ne tudom elképzelni, hogy ekkorát hibázzon a labor... gondolom majd emeli az endokrinológus a Letrox adagodat és elküld új vérvételre.

     

     

    Van olyan sorstársam, aki 150mikrogrammos Letroxot szed.

     

    A TSH értéket 2-es alatt kell tartani, ezt természetesen nem én találtam ki, hanem a szakorvos mondta.

     

    Jobbulást kívánok!

    előzmény:
    titamilla86 (7793)
    2014-03-19  19:16
  95. 2014. Április 29. 07:567795.

    Sziasztok!

     

    Tavaly volt egy pajzsmirigy gyulladásom, amit nem kezeltek, mert mire orvoshoz jutottam stabilizálódott az állapotom, de idén újra kezdődött minden.
    Erős fáradtság, hajhullás, hízás, hangulatingadozások, száraz bőr, stb stb.. abszolút klasszik alul működés tünetek.

     

    Elmentem a háziorvosomhoz vérvétel miatt, aminek az eredménye TSH: 16,6, FT4: 7,0. Házidokim felajánlotta hogy felírja az L-Thyroxin Henning 50-est. Napi egy tablettával. Még előtte voltam UH-n aminek az eredménye hogy mindkét lebenyemben egy 5-7mm-es göb van. Leálltam a fogamzás gátlóval is, hogy ne keverjen be még annak is.

     

    Elkezdtem szedni a L-Thyroxin-t egy hete szedem de ugyan úgy hullik a hajam, annyi változott hogy iszonyú módon zsírosodik a bőröm és a hajam. 

     

    Másnál volt ilyen hatása a gyógyszernek?

  96. 2014. Április 30. 08:537796.

    Szia!

     

    A gyogyszer hatŕsa egy honap můlva jelentkezik. Sajnos nem ugy müködik mint egy egy fŕjdalomcsillapito. A hajzsirorosodŕsod nem biztos, hogy a gyogyszertöl van, lehet, hogy még ez is alulmüködös tünet vagy a fogamzŕsgŕtlo elhagyŕsa okozza.

    előzmény:
    hiperhugi (7795)
    2014-04-29  07:56
  97. 2014. Április 30. 15:107797.

    Szia!

     

    A TSH értékednek 2-es alatt kell lenni.

     

    A gyógyszer adagolásodat a vérvételi eredmények alapján fogják beállítani.

     

    Bizony a hajhullást nem tudják megakadályozni... sajnos.

     

    Egy endokrinológushoz kellene eljutnod, mert ez a betegség szakorvost kíván.

     

     

    előzmény:
    hiperhugi (7795)
    2014-04-29  07:56
  98. 2014. Április 30. 17:007798.

    Sziasztok!

     

    Csatlakozhatom hozzátok?

    Nemrég felfedezett p.mirigy alulműködésem van.....rengeteget írtatok, próbáltam elolvasni, de... Még barátkozom a gondolattal, az utóbbi időben nagyon sokat járok orvoshoz 

  99. 2014. május 4. 12:107799.
    Szia, az én szakdokim 2,5 alatti értéket javasolt. A javasolt értékek kortol is függnek. Nekem a gyogyszer beŕllitŕsa utŕn nem hullott a hajam.
    előzmény:
    molly49 (7797)
    2014-04-30  15:10

Címlap

top