Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Babatervezés :)

Torolt_felhasznalo_289759
Torolt_felhasznalo_289759
Létrehozva: 2010. november 8. 17:04

Tudom, hogy már számtalan ilyen és hasonló témájú topic indult, de egy összeszokott csapatba szinte lehetetlen bekerülni.

 

Szeretettel várok ide mindenkit, aki a közeljövőben babát szeretne, és már gőzerővel tervezget, vagy már bele is vágott a baba-projektbe!

  1. 2015. szeptember 7. 12:5622201.

    Szia!


    Igen ma reggel is teszteltem egyet, nem bírtam ki, hogy mit mutat egy hét után. Lényegesen erősebb lett a csík! :) Mivel eddig nem nagyon tapasztaltam semmi tünetet, magam megnyugtatására is szolgált. Bár az előbb majdnem kidobtam a taccsot ( először ). :)

    előzmény:
    -Carla- (22195)
    2015-09-07  10:48
  2. 2015. szeptember 7. 12:4822200.

    Juli707, látod, ez azért már csak szebb csíkocska, mégha várni is kellett rá pár napot :) Nem mindenkinek ugrik fel hirtelen a HCG szintje az egekbe. Én is azt vártam, hogy majd két napos késés után meg sem kell várnom a 3 percet a tesztnél, majd már tesztelés közben kivágódik a második csík... Persze nem így lett, úgy kellett napfénynél levadászni :D


    Carla, basicsg és mindenki, aki próbálkozik, nagyon sok sikert erre a hónapra! Kívánom, hogy mihamarabb megoszthassátok velünk a jó híreket :)


    Buborék  Én tegnap jógázni voltam (nem kismama jóga, csak egyszerű "hatha yoga"), de rajtam kívül volt még egy leányzó, ő már a 4. vagy 5. hónapban lehett, már volt pocija (nekem még mindig semmi). Szuper volt, a tanár is odafigyelt ránk és egy- két gyakorlatnál szólt, hogy ezt ne, ahelyett inkább csak nyújtottunk. Isteni jó volt, pedig iszonyatosan fáradt vagyok én is mostanában, de muszáj rávennem magam ilyesmire. Meggyőződésem, hogy ezzel nem rosszat, hanem éppen jót teszek a babámnak. Egy kis meditálás és testmozgás nem árthat senkinek és nagyon ajánlom mindnekinek, most már biztosan hetente fogok járni. :)


    Amúgy én sem voltam soha buzgó sportember, de szinte mindig sportoltam valamit gyerekkoromtól kezdve. Felnőtt koromba kezdem cardiozni, kerékpározni, túrázni, zumbázni, futni és látván, hogy a súlyom nem is, de az alkatom mennyit változott, ez inspirált :)


    Apropó poci, ki mikor kezdett kikerekedni? Pénteken leszek 10 hetes, de még semmi nem látszik rajtam... Ez normális?


     


     


     

  3. 2015. szeptember 7. 12:3322199.

    Hajrá!!!


    Szurkolok nektek, hogy mihamarabb jöjjön az az egészséges baba :)



     

    előzmény:
    mihokniki (22190)
    2015-09-06  22:13
  4. 2015. szeptember 7. 12:2522198.

    Sziasztok az új hét kezdetén,


     


    Gratula Juli, szuper ezeket a pozitív teszteket látni :)


     


    Mindenki más aki próbálkozik, hajrá itt a szeptember.


    Tegnap nekem is megjött szóval nem hiszem hogy volt ciklus végi kószáló pete :D


    De óriási görcseim voltak fájdalomcsillapítóznom kellett ilyen évente talán egyszer fordul elő nálam.


    A mensi után aztán hamarosan itt lesznek a termékeny napok.


     


    Pupak, Buborek, Liliom, Londonbridge és aki már várandós, meséljetek nekünk, 'várakozóknak'. Sokat szerelmeskedtetek a sikeres hónapban? (most azt olvastam nem ajánlott minden nap mert kevés katona termelődik vissza :D ).


    Volt megérzésetek vagy meglepetésként ért hogy összejött?


    Szép napot mindenkinek és kitartás a hétfőhöz!

  5. 2015. szeptember 7. 11:2022197.

    Üdv az újaknak! Hát Juli707 ez nagyon pozitívnak tűnik! Gratulálok!!! :) Az elején nagyon nehéz türelmesnek lenni, pedig muszáj! Úgy emlékszem, hogy egy-egy hetet alig bírtam kivárni a vizsgálatok között, most meg 4 hetet kell várni két vizsgálat között, mégis mintha gyorsabban elrepülne, mint az elején az az egy hét :)! Szorítok, hogy minden rendben legyen!


    Mihokniki Neked is tiszta szívből szorítok, hogy ne kelljen sokat várnotok és minden rendben legyen! Igazán megérdemelnétek!!! De miért is lenne másképp?! Szorítok!!!! :D


    Testmozgás: Hát megmondom őszintén, sajnos sosem voltam egy nagy sportember, ráadásul miután összejött a Bébi, nem is mertem még annyit sem mozogni, mint előtte. 11 hónapot vártunk rá és amikor sikerült, féltem nehogy én miattam legyen gond. De most már nagyon érzem hogy mozogni kellene egy kicsit, mert így nem lesz jó... Ha csütörtökön minden rendben lesz a dokinál, akkor elkezdek kismama tornára járni. Itt van egy mozgásstúdió, ahol nagyon szuper tornákat tartanak állítólag, kipróbálom. Aztán ha tényleg beválik, akkor utánanézek miket lehetne még csinálnom! Mert így nem lesz jó az biztos... Szerencsére nem híztam sokat, de lehet hogy ez az energiahiány a mozgás hiányából fakad...

  6. 2015. szeptember 7. 11:0522196.

    Kedves Pupak!


    Nagyon aranyos vagy, köszi az aggódást, szerencsére minden rendben. Bocsánat az eltűnésért, csak annyi munkám van mostanában, hogy alig győzöm... mikor meg hazaérek teljesen ki vagyok purcanva :S! De lehet csak az energiám nincs a régi szinten :)! Igyekszem többet jönni!


    A hányingerem elmúlt teljesen, most a vérnyomásom van porondon! Annyira alacsony lett az elmúlt két hétben, hogy állandóan szédülök, meg a tarkóm feszít eszeveszetten! Így megiszom minden nap a kávémat, de még az sem hoz teljesen rendben. Egy nyugdíjas védőnő ismerősöm mondta, hogy esténként igyak meg egy kis vörösbort... Nem fog ártani a babának, nekem meg kifejezetten jót fog tenni! Hát kíváncsi vagyok! Kicsit ódzkodtam ettől, de már mástól is hallottam, és amennyire kikészít most ez a vérnyomás gond, mától kipróbálom. :) Csak az a vicces, hogy kifejezetten utálom a vörösbort, de valahogy csak letuszkolom! :D


    Egyébként csütörtökön megyek a dokimhoz, majd jön a 18 hetes. Alig várom már! Nagyon régen láttuk a Picurkánkat!


    Veled minden rendben van Pupak? Mikor mész Te dokihoz? Vagy már túl vagy a 18 hetesen?

    előzmény:
    pupak87 (22174)
    2015-09-03  22:19
  7. 2015. szeptember 7. 10:4822195.

    Szia liliom64! Nalad van fejlemény? Teszteltel azota?

    előzmény:
    liliom64 (22182)
    2015-09-04  14:47
  8. 2015. szeptember 7. 10:4322194.

    En mindig a ciklus kozepen erzem ezt a menszesz szerű görcsöt, ezert gondolom, hogy az lehet peteeres. Siman előfordulhat, hogy vkinek vannak extra peteeresei... Bar ha ezt érzed az lenne logikus, hogy az előzőt is kellene, nem? :) Passz, a testunk megfejthetetlen...


    En tegnap elkezdtem nagyon kicsit verezni, szoval ebben a hónapban nem jott még ossze, majd a következő ;) Bizakodó vagyok :)

    előzmény:
    basicsg (22188)
    2015-09-05  10:15
  9. 2015. szeptember 7. 10:3422193.

    Ez most már elég határozott, hajrá ;)

    előzmény:
    Juli707 (22192)
    2015-09-07  09:26
  10. 2015. szeptember 7. 09:2622192.

    Igen visszarendelt 10-ére. De ha nem lesz semmi gondom, akkor csak 15-én fogok menni, ha minden igaz akkor leszek kb. 5+3 hetes. Akkor csak fog már látni legalább egy kis petezsákot :) Amúgy megfogadtam a tanácsotokat, és nem tesztelgettem, vártam 2-3 napot. És szemmel láthatóan erősödött a második csík. Most már kezdem elhinni :)

    előzmény:
    timusanyus (22189)
    2015-09-05  14:29
  11. 2015. szeptember 7. 00:1122191.

    Mihokniki tiszta szivbol kivanom h mielobb sikeruljon a kis manotok,ti aztan igazan megerdemlitek:)Nagyon nagyon szoritok,huzzatok bele:))))) 

    előzmény:
    mihokniki (22190)
    2015-09-06  22:13
  12. 2015. szeptember 6. 22:1322190.

    Lányok! Végre letelt a 3 hňnap....prňbŕlkozás indul..... :)

  13. 2015. szeptember 5. 14:2922189.

    Elhiszem, hogy ideges vagy, és a mi kicsinket is úgy vadászta elő a doki, alig vette észre. A tesztek egyéertelműen pozitívak,  ne izgulj, hogy nem erősebb, nagyon jól látszik mindkét csík. ;) A doki visszarendelt? 


     

    előzmény:
    Juli707 (22175)
    2015-09-04  07:05
  14. 2015. szeptember 5. 10:1522188.

    Jó reggelt,


    Carla,


    Azt mondják rengetegen, teljesen megtévesztő a dolog mert a terhesség is olyan tüneteket produkál mint a közelgő mikulás szóval soha nem tudni.. Barátnőm (aki most 18 hetes) is pontosan ezt mondta 'Teljesen biztos voltam benne hogy meg fog jönni.. és hoppá'.


    Én is szeretnék formában maradni a teresség alatt és után. Igaz nem vagyok nagy sportoló, de szoktam futni. De csak olyan kis kényelmeseket max 4 km és max 2x hetente.. Azt olvastam a terhesség alatt nem kell abbahagyni aki hozzá volt szokva, csak az intenzitás picit lentebb kell venni. A TRX mondjuk szerintem elég intenziv, habár ha megbízható edző mondta hogy nyugodtan akkor biztos nem lehet baj.


    Én tegnap viszont nagy számolgatásba kezdtem. Mármint nem is számolgattam, csak pár hónapja használom ezt a 'period calendar' nevű applikációt, amibe be lehet írni mikor jött meg és kikalkulálja kb mikor vannak az esélyes napok.


    Azzal szembesültem hogy igen hosszúak a ciklusaim igaz nem extrémül (32 - 33). Aztán, van egy dolog, amiben most nem vagyok biztos.. Kb egy héttel mielőtt megjön, mindig van egy nap amikor görcsölök és azt gondolom, hú most megjön. Eddig csak a menstruáció előfutárának gondoltam, de lehet hogy nekem ilyen fura a gépezetem és akkor van a peteérésem??


    A helyzet az hogy akkor van egy kis esély hogy a minap bébit csináltunk :D Mert épp ezen a napon este bújtunk össze, először védekezés nélkül :)


    De akkor már most vajon nem is jönne meg?


    Micsoda izgalmak.. :)


     


    Szép hétvégét nektek!


     


     

  15. 2015. szeptember 5. 09:0122187.

    Igen, én is tudom, hogy korán mentem, csak féltem hogy hátha méhen kívüli. Végülis az orvos nem látott semmit, vagyis egy nagyon aprócska foltot a méhben. Azt mondta hogy lehetséges hogy ott lesz majd a petezsák, de biztosat nem tud mondani. 8.ára hívott vissza, de ha nem lesz semmi panasz akkor 15.én megyek, addigra 5-6 hetes leszek. Akkor már biztos lát valamit :)

    előzmény:
    -Carla- (22184)
    2015-09-05  08:07
  16. 2015. szeptember 5. 08:2222186.

    Udv az ujaknak (en is az vagyok) meg mindenkinek :) Szo volt a vitaminokrol meg sportrol is. En szedek vitamint, napi egy, bar eleg nagy mennyisegben fogyasztok friss zoldseget es gyumolcsot, azt gondolom tartalmazhat olyanokat amikre most nagyobb szuksegem lesz. Bar pozitiv tesztem nincs meg, jelenleg heti 4x jarok aerobik/trxre. Az edzo azt mondta ameddig jol esik nyugodtan jarhatok, erezni es tudni fogom mennyit birok. Szoval ugy tervezem fitt kismama leszek, de meglatjuk mi lesz ebbol :D Egyebekent most kellene megjonnie, szerintem meg is fog. Mert par napja elkapott az a tipikus "barmilyenedesetmegtudnekenni" erzes es most is fajdogal odalent... Jovoheten kiderul.

  17. 2015. szeptember 5. 08:1222185.

    Koszonom a biztatast es a tippeket :) Probalok tenyleg nem csalodni, ha most megjon. Sosem voltam ilyen szamolgatos tipus, ovulacio,stb. De szerintem a babo ugyis jon ha akar, a masik, hogy nekem peteeresnel menstruacios jellegu gorcseim vannak. Van igy meg vki? Szoval ha nagyon akarnam se kell szamolnom :)

    előzmény:
    pupak87 (22172)
    2015-09-03  22:09
  18. 2015. szeptember 5. 08:0722184.

    Juli707:gratula :) nekem azt mondta az orvos 6. hetnel hamarabb nem fogja tudni megmondani.

  19. 2015. szeptember 4. 15:2022183.

    Sziasztok!


     


    Gratula liliom :) Állítólag a halvány pozitiv is abszolut pozitív :)


    Pupak, első baba és nem szedtem gyógyszert szóval úgy gondolom hormonális hátráltató ok nem hinném hogy lenne.


    Én 29 vagyok párom viszont 45, de egy nagyon fitt fiatalos egészéges olasz 45-ös :) Szóval remélem a katonák is fitten bevetésre készek :D Hacsak nem kószáltak már és találtak meg egy ugyancsak kószáló petét odabent :D


    Egyelőre jöhetne a mensi majd a próbálkozások sora viszont (hisz egészen pici esélye van hogy mensi előtt 2 nappal legelsőre összehoztuk :D).


    Ti szedtek folsavat / vitaminkomplexet?


    Én DM-eset vettem és kb minden másnap szedem. Valahol félúton vagyok a vitaminpárti és az ellenzők közt. Szedegetem de nem minden nap.. Próbálok természetes úton is egészségesen élni étkezni szóval csak egy kis plussznak tekintem.


    Nekem a vizsgálat szempontjából nehéz lesz picit, mert már most többnyire Olaszországban élek párommal. De az első két trimeszterben otthon fogok terhesgondozásra járni, a munkahelyem nagyon korszerű klinikájához.. Szülni pedig szinte biztos itt, Olaszországban. Kicsit bonyi, de már megszoktuk :)


    Sziasztok, szép napot

  20. 2015. szeptember 4. 14:4722182.

    Sziasztok! Szeretnék csatlakozni a csoporthoz, ha megengeditek. Én még csak kedden teszteltem egy határozott, de halvány pozitívat, de természetesen késik is már 4 napja, tehát gyanús a dolog. Nekünk már a második babánk lenne, ha tényleg úgy van.  Dokihoz még nem megyek, várok még 2-3 hetet vele. Nem is merem beleélni magam, de szeretnék erről beszélni valakikkel és mivel a szülőknek még nem szeretném idő előtt bejelenteni, így gondolta írok ide. Nekem 2010-ben sajnos volt már egy spontán vetélésem, akkor is túl korán örültem, tehát 2012-ben mikor megtudtam, hogy ismét sikerül nem is tulajdonítottam nagy jelentőséget neki, egészen míg le nem telt a 12 hét, akkor már kezdtem felfogni, hogy tényleg lehetséges. És valóban, azóta van már egy gyönyörű 2 éves kislányunk, akit imádunk. És talán most útban a tesó! :)

  21. 2015. szeptember 4. 12:3322181.

    Szerintem is várj még egy picit az újabb teszttel, most már bebizonyosodott, hogy van baba, tehát csak pihenj és készülj lelkileg az anyaságra :)


    Én kettőt teszteltem össz-vissz, az első halvány volt, mint a tied, a második már erősebb és itt abba is hagytam. Nem akartam nagyon belebolondulni a témába, csak szépen csendben vártam, hogy múljon az idő és közben minden nap próbáltam felfogni, hogy anya leszek.


    Először 6 hét 5 naposan voltam dokinál, akkor már volt szívhang is. Tudom, hogy nehéz várni, de hidd el, érdemes. Az idő csak úgy repülni fog, ne görcsölj rá, csak szépen nyugodtan várj türelemmel. Minden rendben lesz :)

    előzmény:
    Juli707 (22175)
    2015-09-04  07:05
  22. 2015. szeptember 4. 12:2822180.

    Pupak pont te jutsz mindig eszembe, amikor már a "végét járom", hogy te is túllendültél ezen a ponton, akkor előbb- utóbb nekem is menni fog :) Te tartottad bennem a lelket, anélkül, hogy tudtál volna róla!


    Látjátok lányok, ezért is olyan jó itt lenni, olvasni a tapasztalatokat, s ha nem is írunk, csak olvassuk egymás történeteit, már abból is sokat tanulhatunk!


    Ma vagyok pont 9 hetes, remélem egy hét múlva már nekem is teljesen elmúlik!


    Viszont már meg kellett vennem az első kamu farmernacimat. Ez streccses anyagból van (nem pamut), és mind fazonra és kinézetre is olyan mint egy farmer, még talán anyagra is hasonló, a csalás ott van, hogy gumis a dereka :D (H&M, ha valakit érdekel, otthon is biztosan lehet kapni, iszonyatosan kényelmes és sok féle színben van!) Ez nem kismami ruci, csak egyszerűen kényelmesebb, mint egy hagyományos farmer. Ez utóbbiak sajnos már csak 1-2 órára kényelmesek, utána ki kell gombolnom, mert már nyomja a hasamat.  Pedig még nem gömbölyödök, talán egy nagyon picikét :)


    Tegnap még "body balance" órán is voltam - ez a pilates, jóga és tai chi keveréke. Kár, hogy a végére megszédültem, amúgy nagyon jól esett, mert észre sem vettem, de mióta tudom, hogy babás vagyok, egyszerűen olyan óvatosan bánok a pocimmal, hogy ettől beállt a hasizmom. Szóval jól esett egy két hátra és oldalra hajlás, úgy éreztem, mintha megint nyúlnék :D Vasárnap pedig jógára megyek :)


    Ti lányok, "sportoltok" azért valamit?

    előzmény:
    pupak87 (22173)
    2015-09-03  22:14
  23. 2015. szeptember 4. 11:1022179.

    Szia!


    Tényleg nagyon korán mentél dokihoz, így csak az izgulás marad.


    Na meg a tesztelést is hagyd szerintem abba. Inkább várj egy 4-5 napot és akkor tesztelj egy utolsót amit el is lehet rakni emlékbe. 


    A tesztekről meg annyit hogy attól hogy ugyanazzal a márkával tesztelsz minden reggel még előfordulhat hogy halványabb lesz vagy csak nem erősödik a csíkod.


    Nekem volt hogy halványabb volt a reggeli tesztem mint a délutáni, én is megijedtem, majd vártam pár napot és csináltam egyet amin szép erős lett. És most itt alszik mellettem a majdnem 3 hónapos lánykám. :))


     


    Az tény hogy ha nem emelkedik rendesen a hcg-szint az gondot jelez, de ezt csak a vérvételekből lehetne megállapítani, és ilyen sima tesztekből nem.


    Ezeknél hogy mennyire lesz erős a csík nagyon sok dolog befolyásolja, az egyik hogy mennyire képes a szervezet kiválasztani. A vérvételnél meg 100%-os pontossággal megmutatja mi is a helyzet. 


    Amíg a vérben kb 3-400-as a HCG érték addig a vizeletben lehet hogy csak 10-20-as így csak halvány pozitív lesz a teszted. 


     


    Úgy hogy kitartás!


    Gondolj arra hogy minden rendben lesz.


    Na meg a következő dokihoz menetellel várj még legalább 3 hetet akkorra már szívhangot is fog tudni mutatni a doki nem csak egy petezsákot. :)

    előzmény:
    Juli707 (22175)
    2015-09-04  07:05
  24. 2015. szeptember 4. 11:0722178.

    Juli707 nyugiiii ez mindenkeppen jot jelent a halvany,varj vele mindenkepp par napot a kovetkezo teszttel es jo tanacskent probalj masik fajtaval tesztelni!Nagyon sok olyat hallottam h menszi kimaradasa utan 1-2 hettel meg a tesztek negativat mutattak,de nalad legalabb halvany:) hanyadik napon vagy?Semmikepp se idegeskedj ezen nehogy ez miatt legyen baj:( de megnyugtatlak a halvany pozitiv az szinte ugyan azt jelenti mint a pozitiv:) es neked eleg jol lathato,nekem az elso halvanyom alig latszott a tiedhez kepest,ugyhogy nyugi semmi stressz,joooo lesz minden hidd el,drukkolok

    előzmény:
    Juli707 (22175)
    2015-09-04  07:05
  25. 2015. szeptember 4. 11:0222177.

    Basicsg udv itt koztunk:) Aranyos a kis tortenetetek:)viszont sose lehet tudni mikor koltozik be a kis baby,ugyan is mi is mindig a kozepidore oszpontositottunk az elejen amikor babaprojekt volt,es ugy nez ki h menszi elmulasa utan 3-4 nappal sikerult!Teljesen valtozo mindenkinel,vkinek spontan peteerese is van pluszba!Elso babatokat szeretnetek?es elotte gyogyszert szedtel,vagy mashogy vedekeztetek?barmi kerdesed van batran tedd fel,vagyunk paran akik tudunk tanacsot adni mert itt a topikba kb 5-6 lettunk most egyszerre terhesek:)

    előzmény:
    basicsg (22176)
    2015-09-04  10:37
  26. 2015. szeptember 4. 10:3722176.

    Sziasztok,


    Hát eljött az idő, kitaláltuk pár hónapja, szeptembertől bébi.


    Habár még most kellene megjönnie, és nyilván utána kezdődhet majd az éles próbálkozás, párom tegnap hazajött és azt mondta 'na csinálunk bébit?'. Mondtam neki, hogy per pillanat igen esélytelen időszak van mert még most meg kell jönnie - de ennek ellenére kipróbáltuk a védezesésmentes szexet :)


    Picit véreztem mintha meg akarna jönni (mert ugye kb 2 nap mulva meg is kell), de aztán ma reggelre semmi.. az enyhe görcsök is elmultak ami tegnap és tegnapelőtt jöttek..


    Furi. Párom is kérdezte épp most, na hogy vagy? Összehoztuk a bébit este? :D (persze tudja hogy erre kis esély van csak viccelődve..)


    De aztán fene tudja :D Lehet hogy szerelműnk gyümölcse már amilg várta hogy érkezhessen? :D


    Mindenesetre, meglátjuk.


    Látom vannak már pozitiv tesztesek - gratulálok!!!


    Próbálok minél tovább visszaolvasni..


    Szép napot,


    G.

  27. 2015. szeptember 4. 07:0522175.

    igen első babánk lesz. Igazából tegnap voltam orvosnál, nem bírtam tovább, persze mondanom se kell, hogy nem látott semmi a doki UH-n mert tegnap voltam kereken 4 hetes. Kicsit korán mentem. Viszont az a problémám, hogy reggelente tesztelek, és nem erősödik a csík... Az normális? Vagy baj van? A felső 13 DPo-n reggel készült, a középső 14. dpo-n, az alsó pedig ma reggel a 15. dpo.n. Kérdés az, hogy a reggeli tesztet befolyásolhatja, hogy mondjuk a 13. dpo-s tesztnél éjjel voltam wc-n és nem telt el a 6 óra a wc és a teszt között, a 15. dpo-snál pedig este lefekvés előtt vagy fél liter vizet megittam. Kérek tanácsokat mert nagyon be vagyok parázva. Kicsit hosszúra sikerült. Bocsi :)

  28. 2015. szeptember 3. 22:1922174.

    Buborek????Hahoooo!nagyon el vagy tunve?! Ugye minden rendben??Nincs semmi baj???Aggodok mert mar nagyon regen voltal fent:( kerlek adjal nekunk vmi elet jelet magatokrol:)

    előzmény:
    Buborék20 (22127)
    2015-08-26  13:02
  29. 2015. szeptember 3. 22:1422173.

    Londonbride veeeegre te is adtal magadrol eletjelet,jol eltuntel te is:) Kitartast erre az idore ,aterzem amit irtal,ugyan is en a 6-10 hetig iszonyatos rosszulleten volt,azt hittem soha nem lesz vege,elni nem volt kedvem,senkit nem turtem el magam mellett es meg sorolhatnam reggelig,soooot mint ahogy te is ugy ereztem mint ha nem tudnek orulni h terhes vagyok:( hidd el ez el fog mulni..nekem mindenki azt mondta ha szerencsem van 12. Hetre elmulik...es kepzel 10.hetre mint ha elvagtak volna egyik naprol a masikra semmi..azota olyan boldog vidam energia bomba kismama vagyok:) kitartast...el fog mulni:) hanyadik hetbe vagytok?


     


     

    előzmény:
    Londonbride (22167)
    2015-09-03  16:12
  30. 2015. szeptember 3. 22:0922172.

    Carla udv itt kozottunk:) Ha jol emlekszek akkor most keztetek neki csak a babaprojektnek?elso babucit szeretnetek??Sok sikert h minnel hamarabb osszejojjon,nekunk 7 honapba tartott mig sikerult,minden megjoveskor kiborulas siras befordulas:( es ha egy jo tanacsot elfogadsz,probald felre tenni a gorcsos akarast,peteeres szamolast,kotelezo egyuttletet stb! Nekem az elso olyan honapba amikor nem figyeltem semmire sooot kevesebbet voltunk egyutt mint szoktunk,akkor sikerult:)))))Nagyon drukkolok h ne kelljen honapokat varjatok es hamar bekoltozzon a kis manotok:)

    előzmény:
    -Carla- (22166)
    2015-09-03  15:32
  31. 2015. szeptember 3. 22:0422171.

    Juli707 udv itt kozottunk es hatalmas gratula!Eloszor nekem is nagyon halvany pozitivom volt es 2nap mulva meg eros 2 csik:) Elso babatok lesz?

    előzmény:
    Juli707 (22165)
    2015-09-03  14:08
  32. 2015. szeptember 3. 20:5322170.

    Tyű, a sulikezdés miatt nem igazán tudtam ide ülni, ezért kicsit lemaradtam :) Ez a baba lesz az ötödik gyerkőc, viszont neki más apukája lesz mint a nagyoknak. Ahogy a többiekkel, úgy most sem volt semmi gond, szerencsére se hányás, se hányinger.


    Londonbirde: kitartás, még egy pár hét, és jobb lesz! 


    Juli707: Gratulálok, a mi minikénk tesztje is ilyen épp csak látszós volt, és rohantam a dokihoz, aki alig találta meg :) De muszáj volt, a pajzsmirigy alulműködés miatt sürgősen tudni kellett, tényleg többen leszünk-e. Ennek 11 hete... Rohan az idő :)


     

    előzmény:
    pupak87 (22154)
    2015-08-31  11:58
  33. 2015. szeptember 3. 17:4522169.

    Juli707 gratulálok! Ez már tuti! Ítj majd ha dokinál is voltál. Szedj folsavat! :)

    előzmény:
    Juli707 (22165)
    2015-09-03  14:08
  34. 2015. szeptember 3. 16:1322168.

    Szerintem ez már több, mint reménycsík! :)


    Gratulálok!!! :) Majd mesélj a fejleményekről!!

    előzmény:
    Juli707 (22165)
    2015-09-03  14:08
  35. 2015. szeptember 3. 16:1222167.

    Na, na! Én is ugyanezt nyilatkoztam, hogy nem sürgős, csak azért mégis olyan jó lenne és tessék, olyan hirtelen összejött, hogy levegőt alig tudtam venni :)


    Én áprilisban hagytam abba a gyógyszert, májusban volt az esküvőnk és júliusban megvolt a nagy BUMM :D Szóval már van egy 9 hetes pocaklakóm :)


    Neked is hasonló sikereket kívánok! Csak nyugodtan, nem eröltetve... Én is rábíztam magam az életre és úgy voltam vele, hogy jön, amikor jönnie kell. És jött is:) És már nagyon várjuk!


    Szurkolok!


     

    előzmény:
    -Carla- (22166)
    2015-09-03  15:32
  36. 2015. szeptember 3. 15:3222166.

    Teljesen friss a dolog nalunk, egy honapja vágtunk bele. Nagyjabol mostanaban kellene megjonnie, azaz nem megjonnie :) Nem leszek csalódott, ha rogton nem jon ossze, de azert remenykedem :)

    előzmény:
    Londonbride (22164)
    2015-09-03  10:12
  37. 2015. szeptember 3. 14:0822165.

    Ma délután csináltam, kb fél órája? Ez már akkor biztató ugye? Reménykedhetek? :)

  38. 2015. szeptember 3. 10:1222164.

    Üdv közöttünk :)


    Mióta prókáltoztok? Ha még nincs egy éve, akkor szerintem felesleges bármilyen kivizsgálás. Rákszűrést ugyis csinálnak majd az első vagy második vizsgálat alkalmával, amikor megvan a babó, szóval emiatt ne aggódj. Évente egyszer valóban elég.


    Sok sikert! :)

    előzmény:
    -Carla- (22162)
    2015-09-02  18:28
  39. 2015. szeptember 3. 10:1022163.

    Nekem ugyanilyen volt az első tesztem, vártam még egy napot, utána már jóval erősebb lett :)


     


    Nagyon szurkolok!! :)

    előzmény:
    Juli707 (22160)
    2015-09-02  15:48
  40. 2015. szeptember 2. 18:2822162.

    Sziasztok! Remelem johetek en is, bar nalunk meg a probalkozas szintjen vagyunk :) Erdekelne, hogy ebben a fazisban szerintetek kellenek-e elozetes orvosi vizsgalatok. Rakszuresre evente 1x jarok, januarban volt utoljara. Voltam pajzsmirigyet nezetni, verkep, meg fogorvosnal. Persze ezek eppen amugy is idoszeruek lettek volna...

  41. 2015. szeptember 2. 17:1722161.

    Juli707 ez bizony halvány +. Pár nap múlva erősebb lesz akkor már menj dokihoz.... :)


    Drukkolok!

    előzmény:
    Juli707 (22160)
    2015-09-02  15:48
  42. 2015. szeptember 2. 15:4822160.

    Ez tényleg halvány pozitív, vagy csak én képzelem oda? :)

  43. 2015. szeptember 2. 12:0122159.

    Akkor most jövök egy kis panasszal...


    Gyakorlatilag a 6. hét óta rosszul vagyok, a hányinger állandó, hol jobb egy kicsit, hol sokkal rosszabb... Nem tudom mitől függ, csak próbálom kitapasztalni.


    A gond, hogy ma már konkrétan a víztől is rosszul vagyok, most már csak a teát és a narancslét tudom meginni. Na meg a kólát, persze csak kis mennyiségben, de az jól esik... Most már tudok szerencsére enni, na de persze egy jó kis egészséges salátát nem kívánok meg, vagy egy levest... Sőt, egyenesen undorodom a meleg levektől. Itt nálunk most is max 20 fok van napközben, már múltkor kikezdett a férjem, hogy miért tartom még mindig a vizeskancsót a hűtőben, de neki is mondtam, hogy egyszerűen nem tudom meginni a szobahőmérsékletű vízet. Hát most már hidegen sem nagyon. Kekszet tudok enni (még).


    Sajnos a vitaminok bevétele sem egyszerű, amikor a hányás kerülget. Folsavat mindig beszedem, de a kálcium pezsgőtabletta kilőve, D vitamin és K2 pedig max hetente kétszer megy.


    Sokszor érzem magam depisnek, és szomorú vagyok, hogy a rosszullétek miatt nem megy a "felhőtlen boldogság". Szörnyű érzés, hogy ahelyett hogy örülnék, inkább bőgök, mert már annyira fáradt vagyok az állandó rosszullétben...


    Pénteken leszek 9 hetes és már nagyon szeretném, hogy én is boldog, vigyorgós kismami legyek! Sajnos a kollégák is kezdik kiszúrni, hogy mostanában csenges vagyok, visszahúzódó, mert eddig csak úgy sziporkáztam az irodában, megnevettetve mindenkit. Most meg egy ingerlékeny, depis nő lettem, ami soha nem akartam lenni.


    Bocs, hogy ezt most így rátok zúdítottam a bajom, de valakinek muszáj volt kiöntenem a lelkem...

  44. 2015. szeptember 2. 11:4022158.

    Köszönöm szépen, pont egy ilyen kielégítő választ vártam és azért te ebbe már tényleg tapasztalt lehetsz :)


     


    Köszi mégegyszer, most már világos!

    előzmény:
    sucev (22135)
    2015-08-28  16:16
  45. 2015. szeptember 1. 21:2422157.

    Par napra kicsit enyhult a csont fajas de most ujra visszatert,de ez megnyugtat szundikaccc h irtad hogy volt olyan terhesseged ahol a 18. heten mar erezted,mert amiket olvastam ott mindenki a 30. het korul irtak:)Mi csutortokon leszunk pontosan 18 hetesek:) annyira varjuk mar a kovetkezo uh-ot:))) Akkor csajok ezekszerint meg senki nem tudja a baboca nemet???Mi is nagyon csodalkoztunk h 13. heten nalunk mar kiderult,de majd most 8.an szeretnenk ha megerositenek megegyszer es akkor fogjuk 100% -ra elhinni:)Meg mindig varom a fejlemenyeket toletek!

    előzmény:
    szundikaccc (22156)
    2015-08-31  14:47
  46. 2015. augusztus 31. 14:4722156.

    A kistarcsai kórházban úgy nem is hajlandóak 12. heti genetikai uh-t csinálni, ha az ember máshol csináltat kombinált tesztet...


     


    Pupak: csont fájás, az első terhességnél csak a vége felé volt, a másodiknál már 18. héten elkezdődött, most ma 16+6 vagyok, majd hamarosan kiderül, hogy most is hamar kezd-e fájni a csontom :)


    MI szeptember 18-án megyünk 4D-re, direkt oda kértem, mert akkor 18 hetes leszek és a kistartcsai kórház eddig 21. héten csinált csak genetikai uh-t (a 18 hetes helyett), így a csajoknál is a 18. héten 4D-zni voltunk. Mikor felhívtam a kórházat kiderült, hogy most már ők is a 18. héten csinálják, így oda meg 14-re kaptam időpontot... Egyik hétfő másik péntek, nagyon gondolkodom, hogy a 4D-t eltolom, feltéve ha a kórházban kiderül, hogy mi a baba neme :)

  47. 2015. augusztus 31. 14:4022155.

    Szia!


     


    Én végig magánba jártam és egyszer sem voltam sztk-s rendelésen.


    A kötelező uh-okat meg a dokim intézte abban a kórházban ahol ő dolgozott. Körzeti kórházban nem is jártam.


    Már elméletileg nem is kötelező az sztk-ba járni ha külön dokija van az embernek, úgy is abban a kórházban fog szülni ahol az orvos van. Viszont ha sztk-ba jár az ember terhesgondozásra akkor ott kell megcsináltatni a kötelező uh-okat. Az meg a szülő dolga ha elmegy fizetősre is az nem számít bele a terhesgondozásba.


    Nekem ez volt az ötödik szülésem de csak most jártam először magándokihoz. 


    Előtte egy nagyon jó és alapos doki rendelt az sztk-ban. Csak sajnos elment és a többi dokit meg hagyjuk milyen volt.


     

    előzmény:
    etilany (22152)
    2015-08-31  08:49
  48. 2015. augusztus 31. 11:5822154.

    Timusanyus udv itt kozottunk es nagy nagy gratula a kis pocaklakozokhoz:) Es h viseled?rosszulletek voltak,vannak?Elso babocatok?

    előzmény:
    timusanyus (22151)
    2015-08-30  16:25
  49. 2015. augusztus 31. 11:5522153.

    Sztem megoszlanak a velemenyek es ez fugg varostol orvostol meg minden mastol!En itt ahol lakom nem biznam magam sztk alapon a dokikra,ezert valasztottunk magan dokit! de bizos van olyan doki aki lelkiismeretes szereti a munkajat es szivesen ra bizza magat az ember(csak sajna sztem egyre ritkabb)Nekem a 12 hetes genetikai ultrahang 4 d babamozival + pendrivon minden 28500ft volt+ adtunk a dokinak meg egy 10 ezret es a kombinalt meg 10 ezer!


    csajok meseljetek,hogy vagytok?En a sok rosszullet utan nem is gondoltam volna h ennyire jol fogom vmikor is erezni magam:) Viszont kezdem erezni a kis manokamat:)Mint ha pillangok repdesnenek a pocimba:))))Hihetetlen jo erzes,de nem is csodalom h erzem mert ugye a 12 hetes uh-on is mar nagyon kis virgonc volt:))))Varom a fejlemenyeket a kis pocaklakokrol meg h ti h viselitek:)

    előzmény:
    etilany (22152)
    2015-08-31  08:49
  50. 2015. augusztus 31. 08:4922152.

    Kíváncsiságból kérdezem: amennyiben úgy dönt valaki, hogy privát intézménybe megy genetikai UH-ra, akkor abba a  kórházba, ahova "hivatalosan" tartozol (mármint ahova jársz terhesgondozásra) nem is kell elmenned a kötelező UH vizsgálatokra? Csak mert nálunk nem igazán kérdezik, hogy voltál-e valahol, vbagy mi van, hanem az aktuális terhesgondozáson beírják neked szépen az időpontot, 'oszt jónapot. Ettől függwetlenül, bárki dönthet úgy, hogy elmegy privát intézménybe is, de alapul azt az UH diagnózist veszik, amit a kórházban csináltak  (meg egyébként bármilyen más vizsgálatot is ott végeztetnek el.)


    Lehet, hogy 37 hetes terhesen hülyén hangzik tőlem ez a kérdés, de egyre többször felmerül bennem, hogy nem is egyforma országosan a  terhesgondozás, és nekem kicsit soknak tűnik a  helyi protokoll. (Hiába, első babám, nem is ebben az országban nőttem fel, kicsit kaotikusnak tűnik ez az egész :)

    előzmény:
    Renniee (22150)
    2015-08-30  13:12

Címlap

top