Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Babatervezés :)

Torolt_felhasznalo_289759
Torolt_felhasznalo_289759
Létrehozva: 2010. november 8. 17:04

Tudom, hogy már számtalan ilyen és hasonló témájú topic indult, de egy összeszokott csapatba szinte lehetetlen bekerülni.

 

Szeretettel várok ide mindenkit, aki a közeljövőben babát szeretne, és már gőzerővel tervezget, vagy már bele is vágott a baba-projektbe!

  1. 2014. december 12. 15:5721251.

    Szerintem ez teljesen tipikus, amíg nem foglalkozunk a dologgal, addig érezzük, mikor már erre figyelünk, akkor annyi mindent érzünk, már nem tudjuk mi mit jelent.


    Nekem mondjuk a nődokim mondta, hogy fájdalmat ált. a nők inkább már a tüszőrepedés után érzik, mert a kiszabaduló folyadék irritálja a környezetét. Szóval az már a vége a próbálkozós lehetőségeknek, így nem annyira támpont. De szerintem ez is tutira egyedi.


    A nálunk minden rendben van-e dolog jó kérdés. Férjemnél igen, ott minden ok. Nekem van tökéletes peteérésem, normális ciklusom (most már hónapokon keresztül követték uh-n). Viszont volt egy endometriózis eredetű cisztám tavaly (3 hónap alatt lett) és meg is műtötték. Hogy most van-e endometriózisom és az zavar-e be, vagy sem, azt senki nem tudja megmondani, mivel semmilyen endometriózis tünetem nincs és nem is volt soha...


     


    Szorítok, hogy a fa alá kerüljön az a pozi teszt!


    Szerintem amíg még az elején tartatok a próbálkozásnak addig ne számoljatok két napokat. Legyetek együtt amikor kedvetek van! :-)

    előzmény:
    *Brilliant* (21249)
    2014-12-11  15:43
  2. 2014. december 11. 18:0421250.

    Amennyire a lehetoseg engedi probalkozunk, de nagyon orulnek ha osszejonne. Amugy en is igy vagyok vele, hogy eddig mindig megereztem mikor van peteeresem, fajt mindenem, most meg tudom hogy 1-2 napon belul lennie kene, es nem erzek semmit :/


     

  3. 2014. december 11. 15:4321249.

    Engem az bosszant, hogy eddig mindig pontosan éreztem az ovumat (iszonyúan fájt), mióta próbálkozunk, sokkal nehezebben lövöm be :-(


    Nálatok mindent rendben van amúgy? Azért kérdezem, mert írtad, milyen régóta vártok a babára...


    Nekem 20-án nem kellene megjönie, klassz ajándék lenne a fa alá egy pozi teszt :-)

    előzmény:
    lkati80 (21244)
    2014-12-10  21:41
  4. 2014. december 11. 15:3921248.

    Mi is úgy csináljuk, hogy pé körül a leggyakrabban :-)


    Úgy olvastam, hogy a srácok 48 órán át életképesek, az érett petét pedig 24 órán belül kell megtermékenyíteni.


    Múlt hónapban pé előtt és után is 2 nappal akcióztunk, de mi sajnos nem jártunk sikerrel (ettől ti még lehettek sikeresek). 


    Ebben a hónapban pé előtti napon és utána 2 nappal próbálkoztunk/zunk, meglátjuk ez bejön-e...

    előzmény:
    Juli707 (21246)
    2014-12-11  13:45
  5. 2014. december 11. 15:2621247.

    Hát csajok kaptam megint feketét fehéret :D De azért köszi!


    Juli, Én úgy tudom (de lehet tévedek), hogy inkább peteérés előtt 1-2 nappal az esélyesebb, mert a spermiumok kb. 48 óráig életképesek. De én azt mondom a legjobb ha két naponta együtt vagytok ha van rá lehetőségetek, mert így kicsi az esélye, hogy lecsúsztok a peteérésről. :)


    lkati80! Megy a drukk!! ;)

  6. 2014. december 11. 13:4521246.

    Sziasztok! Engem is érdekel a téma, igaz nekünk még csak ez az első próbálkozós hónapunk, de érdekelne minden tapasztalat, vagy ötlet :)


    Mikor van a legnagyobb esély a terhességre? Ovuláció előtt 3 nappal esélyes már? 

  7. 2014. december 11. 13:2421245.

    Sziasztok!


    Csatlakozhatok? Már egy ideje olvasgatom a topikot, csak sosem jutottam el odáig, hogy írjak....


    Mi a  harmadik próbálkozós hónapban járunk.

  8. 2014. december 10. 21:4121244.

    Nem akarlak elkeseríteni, de nekem mindig pozitív volt az ovu tesztem és uh-on bizonyított a peteérésem, mégis évek óta várunk a babára. De mindenesetre pozitív ovu teszttel talán könnyebben belőhető a megfelelő időpont. ;-)


    És látod SecreT pont az ellenkezőjét tapasztalta mint én. :-)


    Egyébként 23-ára nem várom...

    előzmény:
    debean23 (21242)
    2014-12-10  15:41
  9. 2014. december 10. 20:2521243.

    Nekem sosem volt pozitív ovu tesztem, aztán itt a gyerek a kezemben! :)

    előzmény:
    debean23 (21242)
    2014-12-10  15:41
  10. 2014. december 10. 15:4121242.

    Lilypad, Sucev bár eléggé ellentmondásos a véleményetek, minden esetre köszönöm! Pont ezért jók az ilyen fórumok, hogy többféle véleményt tanácsot kaphat az ember. 


    Egyébként azóta úgy tűnik minden rendben nálunk. Várom már, hogy ne várjam :D :D Tegnap csináltam egy halvány pozi ovu tesztet, szóval úgy látszik lassan eljön az idő :)  Eddig élőben még semmilyen teszten nem láttam két csíkot, szóval nekem már ez is nagy élmény :D És ugye akkor ha az ovu teszt pozitív, akkor 100% hogy van peteérésed?! Mert eddig ebben sem voltam biztos és ez azért megnyugtatna.  Boccs ha hülyét kérdezek, de nincs még e téren túl nagy tapasztalatom :$


    Egyébként hogy álltok a karácsonnyal? Valakinek esélyes a fa alatt egy pozitív teszt?? 

    előzmény:
    sucev (21241)
    2014-12-10  09:33
  11. 2014. december 10. 09:3321241.

    Szia!


     


    Ne haragudj emiatt a párodra, képesek az ilyen dolgokat elfelejteni.


    Ők nem olyanok mint mi nők, nem foglalkoztatja annyira őket a babásodás, így bizony a berögzült dolgok előjöhetnek nálunk. :)


     


    Beszélgessetek néha róla, hogy tudatosuljon nála is a dolog, és nem fog többet ilyet csinálni. 

    előzmény:
    debean23 (21239)
    2014-12-08  11:38
  12. 2014. december 8. 17:0221240.

    Szia :)


    Szerintem sem gáz úgy gyereket vállalni, hogy nem vagytok összeházasodva. Utána is lehet, vagy egyáltalán nem is kell... annyira mindegy nem!? :D Pasiddal meg szerintem tényleg beszéljétek át, mert ez a "reakció" nagyon furcsa... sok sikert!

    előzmény:
    debean23 (21239)
    2014-12-08  11:38
  13. 2014. december 8. 11:3821239.

    Kedves Nelli!!


    Én totál megértelek és ebben a topicban szerintem ezzel nem vagyok egyedül. Amit ennyire szeretnél, képtelenség, hogy ne gondolj rá minden percben és ne "görcsölj" rá. Én még azért vagyok ilyen lelkes és optimista, mert ez az első hónapunk. Nekem majd csak december végén nem kell, hogy megjöjjön, szóval még nagyon a ciklus elején járok, ezért csak élem az életet aztán lesz ami lesz :)


    Tegnap mondjuk pont volt egy kis depizésem, (most lehet gáz lesz amit leírok..) mert utolsó pillanatban kihúzta a párom... :( És ez totál elbizonytalanított, hogy most lehet mégsem akarja ezt az egészet vagy mivan?! Nem bírtam magamban tartani, ezért leültünk, rákérdeztem és megbeszéltük. Látta is rajtam, hogy vmi bánt. Azzal magyarázta, hogy megszokásból csinálta és hogy ne haragudjak. Egyenlőre nem tudom, hogy elhiszem-e ezt, de mindenesetre megpróbálok túllendülni rajta. Csak szarul esett, de ez van.. Nyílván én sem CSAK a baba miatt akarok vele együtt lenni, de azért ez akkor is fura volt.


    Csütörtökön szorítok Neked, hogy ne jöjjön! ;)

    előzmény:
    nelli78 (21238)
    2014-12-08  10:02
  14. 2014. december 8. 10:0221238.

    Szia Debean!


    A hétvége nehezen indult (pont most), azt hittem, hogy egy együttlét sem fog összejönni, kicsit hisztiztem is.


    De végül rajta voltunk a babaprojekten, úgyhogy most várakozok, jövő hét csütörtökre nem várom. De néha már úgy érzem, hogy ebbe a témába bele lehet kattanni. Tudom azt mondják, hogy nem szabad görcsölni rajta, de nem megy. Pedig próbálkozom nem megőrjíteni szegény férjemet is! 


    És neked hogy alakult a hétvége? 

  15. 2014. december 8. 09:5421237.

    Köszönöm a megnyugtató válaszokat Wilson és Sucev :) 


    A Vaterás cuccról meg majd akkor kiderül, mennyire minőségi..


    Ki hogy van így 8-án? Olyan ritkán írtok :(

    előzmény:
    Wilson75 (21236)
    2014-12-08  09:37
  16. 2014. december 8. 09:3721236.

    Szia! Ha már meg lettem említve illik reagálni, bár talán picit megkésve teszem:D


    A Feleségem is szed Inofolicot, amiben van folsav és jótékony hatásai már megmutatkoztak. Mi is dolgozunk a babaprojekten... talán majd a december lesz a mi hónapunk :)


    5 éve vagyunk házasok, első gyerek lenne. Nem gondolom, hogy a mai világban gondot okozna az esküvői papír hiánya. Szerintem ezen ne aggódjatok. Vateráról még nem rendeltünk ilyeneket, szerintem nem is fogunk :)


    Hajrá hajrá! :)

    előzmény:
    debean23 (21231)
    2014-12-04  12:03
  17. 2014. december 4. 21:1221235.

    Sziasztok!


     


    Az AFP-hez azért annyit tennék hozzá, hogy már tényleg nem kötelező, de nem hiszem, hogy nem lehet elvégeztetni. Bár tényleg sokszor ad hamisan rossz eredményt és elavultnak számít, de azt azért nem árt tudni róla, hogy valójában nem a Down-szűrésre találták ki, hanem nyitott gerinc vizsgálatra. Nyitott gerinc esetén magas AFP szint mérhető. Erre azért ma is jó a teszt, bár igaz, hogy megfelelő ultrahang vizsgálattal ma már ez is jobban szűrhető. Csak kérdés, hogy a megfelelő uh vizsgálat azt az 5 percet jelenti-e, amire ma a nem magánrendeléseken ált. idő van...


    Kismamáknak további problémamentes babavárást, a várakozóknak pedig kitartás!


     

    előzmény:
    sucev (21233)
    2014-12-04  15:49
  18. 2014. december 4. 15:5621234.

    Szia!


     


    Nagyon szorítok hogy sikeresek legyetek!


    Ne izgulj azon hogy nem vagytok még összeházasodva, ma már nem olyan világ van hogy ez lényeges legyen enélkül is viselheti a gyerek az apja nevét.


     


    Mi 20 év után házasodtunk össze, és így a négy gyerek házasságon kívül született. :)


    És mindegy gyerek az apja nevét viseli.


    Csak a helyi jegyzőnél kell egy apasági nyilatkozatott kitölteni és azt a kórházban a szülés után leadni.


     

    előzmény:
    debean23 (21231)
    2014-12-04  12:03
  19. 2014. december 4. 15:4921233.

    Az AFP egy kötelező és ingyenes vizsgálat volt, ami sok rossz eredményt adott így azt levették a terhesgondozásról.


    Nem csinálhatja önkényesen egyik doki sem.


    Szerintem beszélj a védőnővel.


    Vannak más tesztek amik fizetősek de az nem az AFP.

    előzmény:
    Rianka (21230)
    2014-12-04  11:29
  20. 2014. december 4. 13:5121232.

    Én is úgy tudom, hogy az AFP már nincs benne  a protokollban. Hála Istennek, mert nagyon elavult vizsgálatnak számít. Az én nőgyógyászom mondta, mikor nekem csinálták (akkor még benne volt a protokollban), hogy ha rossz az eredmény, azzal sem kell törődni, annyira megbízhatatlan és felesleges már az egész. 

    előzmény:
    Rianka (21230)
    2014-12-04  11:29
  21. 2014. december 4. 12:0321231.

    Sziasztok Lányok!!


    Nagyon kedvesek vagytok, hogy nekem is drukkoltok! Köszönöm Nektek!! Képzeljétek tegnap kicsit elszaladt velem a ló, berendeltem a vateráról ovulációs teszteket meg terhességi teszteket. Valaki rendelt már onnan közületek? Eddig fórumokon csak jót írtak róla, ezért mertem megrendelni (bár gyanúsan olcsók 50/db), de gondoltam ennyit megér. 


    Egyébként közületek aki már várandós, Ti össze vagytok házasodva a párotokkal? Nekem ez is egy parám, hogy ha összejön akkor vajon a család majd mit fog szólni, hogy nem házasságaban születik. Nem vagyunk egy hívő család, de az idősebb nagymamák, nagypapák biztos vagyok benne, hogy fenn fognak ezen akadni. Márpedig mi nem igazán tervezünk esküvőt.

  22. 2014. december 4. 11:2921230.

    Szia!


    Hát én akkor teljesen nem vagyok képben az AFP-vel kapcsolatban, mert amikor voltam a 12. heti uh-on akkor a nőgyógyászom is mondta hogy majd a 16.héten lehet menni AFP vérvételre ami azt hiszem 1500 ft, nem kötelező, de választható és beszéljük meg a Párommal hogy igényeljük-e.


    Meg voltam a védőnőnél kedden s ő is ezt mondta. Tehát nem értem


    Nemsokára elmúlik az émelygés valamint az étvágytalanság, nekem a 12. hét után elmúlt, szerencsére.


    Debean szurkolok Nektek nagyon!

    előzmény:
    Lilypad (21228)
    2014-12-04  10:03
  23. 2014. december 4. 10:2921229.

    Szia debean23!


    Szerintem mindenképp jó, hogy elkezdted szedni a folsavat. Csak jó tapasztalataim vannak vele kapcsolatban, én is szedem inozittal együtt mai napig, ahogy látom Wilsonék is. Drukkolok Nektek! :)

    előzmény:
    debean23 (21227)
    2014-12-03  09:41
  24. 2014. december 4. 10:0321228.

    Szia Rianka!


    Én is meg tudom erősíteni, hogy a AFP vizsgálatott nem csinálják már, a védőnőm mondta nekem. Én még mindig szenvedek az étvágytalanságtól és az émelygéstől, ezen kívül minden okés a babával :) 

    előzmény:
    Rianka (21219)
    2014-12-02  10:27
  25. 2014. december 3. 09:4121227.

    Sziasztok!


    Olyan jó olvasni, hogy mindenkinél minden rendben van és, hogy így szalad az idő!! Nekem még gőzöm sincs mi az/volt az AFP. De a hozzászólásaitok alapján gondolom már mindegy is, ha eltörölték :D


    Alig vártam, hogy eljöjjön a december végre, amikor mi is próbálkozhatunk. Persze türelmetlenségemet még jobban fokozta/fokozza, hogy december 1-jén megjött.. Na de majd ezután!!! Gőzerővel... Tegnap elkezdtem szedni a folsavat, mert azt olvastam, hogy azt már a tervezés időszakában is érdemes szedni. Ti mit gondoltok erről? Egyébként van aki mostanában nem várja??


     

  26. 2014. december 3. 09:2121226.

    Hát épp ideje volt hogy eltöröljék.


    Európában már csak nálunk csinálták ezt a vizsgálatot, sehol máshol.


     


    És hogy mennyire megbizhatatlan volt erre én nagyon jó példa vagyok.


    Négy terhességemből háromszor volt nagyon alacsony az értéke ami down-korra utalhatot.


    Semmi bajuk nincs a gyerekeimnek.


    Egészségesen születtek. 

    előzmény:
    Gweenda (21224)
    2014-12-02  18:52
  27. 2014. december 2. 20:2121225.

    Így igaz Gwenda,én is ezt tudom oknak hogy sok volt a tévedés és pánikoltatták az embereket!Köszi h te is megosztottad a véleményedet és tapasztalatodat!


    Boldog babavárást!

    előzmény:
    Gweenda (21224)
    2014-12-02  18:52
  28. 2014. december 2. 18:5221224.

    Sziasztok lányok!


    Csak azért írok, mert olvastam, hogy írtátok az AFP vizsgálatot. Jól tudjátok, eltörölték július 1-től, mégpedig azért, mert megbízhatatlan. Ezt főleg Riankának írom, mert meg akarja csináltatni. Remélem, minden rendben lesz, de ha mégsem, ne ijedj meg!!! Nekem is fals pozitív eredményt hozott, és felesleges ijedtséget. Helyette szokták javasolni a négyes tesztet, viszont ezt nem támogatja a TB, tehát fizetős. Aki megteheti, és még előtte áll, annak ajánlom. Nyugodt, probléma mentes várandósságot kívánok nektek.


    37 hetes kismama

  29. 2014. december 2. 18:5021223.

    Szia!


     


    Az AFP-t már sehol nem csinálják.


    Más tesztek vannak.


    Integrált vagy a négyes teszt.


    Csak ezek fizetősek.

    előzmény:
    Rianka (21222)
    2014-12-02  15:42
  30. 2014. december 2. 15:4221222.

    Szia!


    Elsősorban gratulálok Neked a kisbabához


    Igen, tudom, hogy az AFP nem kötelező, de megcsináltatom. Valamint ez a Hbsag vérvételt is egyúttal megcsinálják, ha már ott vagyok azt mondta a védőnő.


    Dr. Fehér Andrást választottam. Szülésznők körében még nem érdeklődtem, örülnék ha kapnék ajánlást

    előzmény:
    Nyuszó-muszó (21221)
    2014-12-02  14:38
  31. 2014. december 2. 14:3821221.

    Szia!


    Elősször is gratulálok neked a babásodáshoz,jó egészséget kívánok nektek!Azért gondoltam h írok m.szeretnélek tájékoztatni ha már a védőnöd nem mondta h az AFP vizsgálatot eltörölték úgyh.ez már nincs!Onnan tudom h immár én is 11hetes kismama vagyok és én is most értesültem róla:)


    Úgyhogy a 16dik héten nincsen semmilyen vizsgálat,nekem úgy mondta dokim h ez miatt a 18-20hét között van egy nagyobb genetikai uh...


    Végül kit vŕlasztottŕl orvost?szülésznőt is tudnék egy tündér nőt ajŕnlani:)


    Ha érdekel..írj privit!!

    előzmény:
    Rianka (21219)
    2014-12-02  10:27
  32. 2014. december 2. 14:0721220.

    Sziasztok! 


    Rianka, Suvec örülök, hogy jól vagytok. Így látom, milyen gyorsan tellnek a hetek, gyorsan elrepül a 9 hónap. Beszedtem a Clostilbegyt, és a tüszőim megerősödtek. Most várom, hogy mikor lehetek együtt a férjemmel. 


    Remélem hasznos lesz, igaz azt is tudom, hogy ne várjak már csodát az első hónapban. De szép karácsonyi ajándék lenne!

  33. 2014. december 2. 10:2721219.

    Szia Sucev!


    Örömmel olvastam, hogy Nálad is minden rendben. Ez a két hét már tényleg nagyon gyorsan el fog telni.


    Én ma voltam a védőnőnél, szokásos ellenőrzések megvoltak (súly,vizelet,vérnyomás).  Én abban a tudatban éltem, hogy most  14 és fél hetes vagyok, de Neki van ez a kis számolós korongja és azon azt nézte, hogy már a 15. hétbe beléptem. Így tehát jövőhéten megyek AFP valamint HbSAG vérvételre.


    Szerencsére az étvágyam visszajött, bár vannak bizonyos kaják amelyek után nem érzem felhőtlenül jól magam. Meg esténként a puffadástól szenvedek, mondta a védőnő, hogy Espumisant nyugodtan bevehetem, hátha segít.


    Nálad is volt ilyen probléma?


    Smookie, mi újság Veled, rég hallottam Felőled?


    Lilypad Ti hogy vagytok?


    Üdv Mindenkinek!

    előzmény:
    sucev (21215)
    2014-11-29  13:46
  34. 2014. december 1. 11:3521218.

    Hello nyuszamusza! Üdv a fórumon!


    Leírom a Feleségem történetét röviden, mert nagyon hasonló a Tiedhez, hátha tudsz belőle hasznosítani valamit. :)


    Húszas évei óta rendszertelen a menzesze. Miután a gyermekvállalás miatt abbahagyta a fogamzásgátló szedését, ami addig beállította, újra rendszertelen lett a ciklusa. Ezek tükrében a nőgyógyász Inofolic szedését ajánlotta a ciklus rendezésére, illetve a gyermekáldás megtámogatására. Mióta használja valóban rendeződtek a dolgok és javult a petesejtek minősége. Mi is reménykedünk hónapról, hónapra. Kérlek ne törj össze attól, hogy most nem sikerült. Eljön a mi időnk is. Remélem tudtam segíteni Neked :)

    előzmény:
    nyuszamusza (21207)
    2014-11-22  17:05
  35. 2014. december 1. 11:0821217.

    Sziasztok! Látom mindenkinél minden rendben van, ennek nagyon örülök. Mostanság mi is nagyon pozitívak vagyunk a rossz idő ellenére is :)


    Lilypad köszi a javaslatokat és a segítséget :) jó volt olvasni, hogy minden rendben van a babáddal. Kitartást az elkövetkező hetekhez is, remélem a rosszulléted csillapodik majd. Valahol hallottam vagy olvastam (nem tudom már :D ), hogy a második trimesztertől jobb lesz. 


    Sucev jól megleptél :) Nagyon sok boldogság ennyi gyerek, de ugyanakkor fárasztó is lehet :) Hogy bírod így állapotosan? Veled örülök, hogy minden rendben van az ötödikkel is :) Szerintem sokunknak tudsz tanácsot adni, segítséget nyújtani, szóval ha majd úgy alakul nálunk is mindenképp kérdezek :) :P


    Jó egészséget Nektek és jelentkezzetek a fejleményekkel :)

  36. 2014. november 30. 22:3721216.

    Szia :) Örülök, hogy minden rendben van a pici babáddal. Fantasztikus, hogy most várod az ötödik gyermeked, mi is nagy családot szeretnénk majd :) Köszi a tippet megfogadom.. megpróbálom a legkisebbre szorítani a lehetséges rosszullétet okozók számát, mert így is van belőle elég :D

    előzmény:
    sucev (21214)
    2014-11-27  10:59
  37. 2014. november 29. 13:4621215.

    Sziasztok!


     


    Voltam dokinál. Nagyon szépen fejlődik a baba. Már 10 hetes. 


     


    Mindent megmutatott a doki, feje búbjától a popsiáig. 


    Járt a keze-lába.


    És még szívhangját is meghallgattuk. 


     


    Most egy kicsit megnyugodtam.


     


    Bő két hét múlva a 12. uh-ra kell menjek. 


     


    Ki hogy van?


     

  38. 2014. november 27. 10:5921214.

    Szia!


     


    Nekem ő lesz az ötödik. :))


    Van már három fiam és egy lányom. :)


     


    Ja és egy tanács.


    Este vedd be és evés közben vagy után úgy nem leszel rosszul tőle.


    Sakon vannak rosszul terhesvitamintól.

    előzmény:
    Lilypad (21213)
    2014-11-26  17:52
  39. 2014. november 26. 17:5221213.

    Szia :) köszi a visszajelzést. Ha már ketten is ajánljátok akkor elgondolkozom rajta.. Hányadik gyerkőc van úton? :)

    előzmény:
    sucev (21212)
    2014-11-25  08:01
  40. 2014. november 25. 08:0121212.

    Sziasztok!


     


    Üdv az újaknak!


    És drukkolok azoknak akik még próbálkoznak.


     


    Én megvagyok. Csütörtökön megyek kontrollra.


    Remélem mindent rendben fog találni a doki.


    Pénteken töltöm majd a 10. hetet.


     


    Lily én is Gravidát szedek.


    Bár én sem szeretek ilyeneket bevenni, de mivel már nem vagyok 20-on éves fiatal így erősen ajánlott már.


    Régebben én sem szedtem ilyeneket és minden rendben volt a terhességemmel.

  41. 2014. november 24. 16:5321211.

    Örülök, hogy segíthettem :) Nagyon fontos a stresszmentesség, bár ebben a világban nem tudom létezik-e olyan... Mindenesetre kívánom a legjobbakat Nektek! :)

    előzmény:
    Wilson75 (21209)
    2014-11-24  15:32
  42. 2014. november 24. 16:4821210.

    Alapvetően a természetes forrásból származó vitaminokat és ásványi anyagokat részesítem előnybe, ezért én ilyen multivitaminokat csak nagyon ritkán szedek, nincs sok bizalmam bennük (ezért érdeklődtem Tőled, hátha most... :) ) Inofolicot szedem és sokkal több gyümölcsöt és nyers zöldséget eszem, mint korábban. A 8. hétben járok, és én is nagyon vigyázok, hogy el ne kapjak valamit, főleg a tömegközlekedésen :) Jobbulást Neked! :)

    előzmény:
    Rianka (21208)
    2014-11-22  17:19
  43. 2014. november 24. 15:3221209.

    Hello! Köszönöm a tanácsot! Megfogadtuk és írtunk a dokinak. Vicces mert a feleségem is mondta ezt a jót tesz a bőrnek dolgot :) Picit most nyugodtabb a hangulatunk... remélem ez segíteni fog. Beláttuk, hogy túl stresszesen akartuk eddig és ez nem vezetett eredményre. :)

    előzmény:
    Lilypad (21206)
    2014-11-22  12:58
  44. 2014. november 22. 17:1921208.

    Én jelenleg Gravidát szedek plussz C vitamint, hogy elkerüljem a megfázásokat ez idő alatt. Bár már egy kicsit megfáztam csak nem értem, hogy hogyan, mert szedem a vitamint plusz sok gyümölcsöt, savanyú káposztát eszek. De már kezdek kilábalni belőle. 


    Meg van az esély a táncra  Párom kiskorában elég sokat járt táncolni sőt táncversenyekre is járt.


    Te most hányadik hétben jársz? S milyen vitamint szedsz ?


     

    előzmény:
    Lilypad (21205)
    2014-11-22  12:26
  45. 2014. november 22. 17:0521207.

    Sziasztok! Szeretnék csatlakozni hozzátok ha nem bánjátok, régóta olvaslak titeket. A párommal kisbabát szeretnénk.Másfél évig szedtem fogamzásgátlót, 3 hónapja nem szedem, azóta összevissza jön meg. Azt hittem, h sikerült mert tök rosszul voltam, annyit pisiltem fájdogált a hasam, egyik nap majdnem elájultam minden előzmény nélkül, de mára sajna megjött. Úgy összetörtem. 


    A babásoknak gratula, a többieknek kitartás következő hónap a miénk! ;)

  46. 2014. november 22. 12:5821206.

    Nagyon kedves vagy, köszönöm :) Örülök, hogy használ az Inofolic Nektek is, teszi a dolgát, ahogy kell :D hozzáteszem, szerintem az arcbőröm is szebb lett tőle...


    Sajnos nem ismerem a férfi változatát, az én párom nem szedett semmi ilyesmit. Viszont azt javasolnám Nektek, hogy próbáljátok ki az orvos válaszol részt a honlapjukon. Dr. Tekse István szakorvos válaszol a kérdésekre. Én is írtam egyszer és nagyon készségesen és részletesen válaszolt. Látszik rajta, hogy tökéletesen ismeri a terméket. Sok sikert!

    előzmény:
    Wilson75 (21203)
    2014-11-17  12:59
  47. 2014. november 22. 12:2621205.

    Szia! Nagyon cuki lehetett a Pici... lehet, hogy táncos lesz? :) :P gratulálok és jó egészséget Nektek. Szerencsére nálunk is minden rendben. Te milyen vitaminokat használsz? Kicsit aggódom, hogy valami kimarad ami kéne :(

    előzmény:
    Rianka (21204)
    2014-11-17  15:43
  48. 2014. november 17. 15:4321204.

    Sziasztok!


    Kivel mi újság? Hogy vagytok? Remélem mindenhol minden rendben.


    Én ma voltam a 12. heti genetikai ultrahangon. Szerencsére minden rendben van a Picurral. Már 7cm és mutatta az orvos részletesen, hogy melyik kis testrésze hol van. Sőt volt egy kis produkció is, aranyosan mozgatta a lábát. 


     


    További szép napot Nektek :)

  49. 2014. november 17. 12:5921203.

    Gratulálok az álmod valóra válásához :) Reménnyel töltött fel bennünket is! Nagyon jó, hogy írtál az Inofolic hatásáról, Nálunk eddig az történt, hogy a feleségem petesejtjei jobbak lettek (az orvos szerint) szóval bizakodunk :)


    Egy egyetemi évfolyamtársam és a férje, akik Olaszországban élnek közösen szedik a terméket, ki-ki a magam nemének megfelelőt :) Korábban nem hallottam arról, hogy férfi változata is van... Persze beszélgettünk a sráccal erről, de azért jó lenne még több véleményt meghallgatni. Nektek mi az álláspontotok? Használta már valamelyikőtök párja?

    előzmény:
    Lilypad (21189)
    2014-11-04  12:01
  50. 2014. november 17. 11:3521202.

    Köszönöm az ajánlást, nagyon rendes Tőled. :) A honlap alapján nagyon komplexnek és profinak tűnik a szolgáltatásuk. Elképzelhető, hogy a későbbiekben felkeressük majd a a helyet.

    előzmény:
    tt.hozzaszolas (21197)
    2014-11-10  10:42

Címlap

top