Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Babatervezés :)

Torolt_felhasznalo_289759
Torolt_felhasznalo_289759
Létrehozva: 2010. november 8. 17:04

Tudom, hogy már számtalan ilyen és hasonló témájú topic indult, de egy összeszokott csapatba szinte lehetetlen bekerülni.

 

Szeretettel várok ide mindenkit, aki a közeljövőben babát szeretne, és már gőzerővel tervezget, vagy már bele is vágott a baba-projektbe!

  1. 2014. július 23. 10:3521001.
    Láttam hogy valahol kérdezted: a csípő, keresztcsont és combhajlat körüli "fájdalom, tök normális, minden átrendeződik, nyúlik odabent a mindjárt megjön érzés is. Anno a dokim azt mondta, hogy az első 3 hónapban a szervezet még "emlékszik", a mensesz eredeti időpontjában ezért nem is javasolta ebben az időszakban az összebújást. Magnézium és rutascorbin jó ilyenkor.
    előzmény:
    smoki009 (21000)
    2014-07-22  09:40
  2. 2014. július 22. 09:4021000.
    artismaya, köszönöm! :)


    Nagyon drukkolok nektek! 

    előzmény:
    artismaya (20999)
    2014-07-21  17:05
  3. 2014. július 21. 17:0520999.

    Szia Smoki,



    Gratulálok Nektek :) Olyan jó olvasni a soraid.


    Én is mindig ámulok azon, ahogy egy kis élet létrejön és fejlődik :) Sokszor elképzelem, milyen lesz, amikor majd pozitív tesztet tartok a kezemben, szerintem én sem fogom elhinni majd :)



    Nekem megjött sajnos tegnap, pedig ebben a hónapban nagyon bíztam. Hétfőtől viszont két hét nyaralás, amibe pont beleesik a peteérés is :) Ha nem sikerül még 2 hónapig, akkor utána inszem jön. Meglátjuk.



    MOst két gyógyszert is szednem kell, L-Thyroxint és Bromocriptint, jövő héten pedig vérvételre megyek, hogy hogyan alakult a TSH és prolaktin szintem.

    előzmény:
    smoki009 (20998)
    2014-07-21  16:43
  4. 2014. július 21. 16:4320998.
    Hihetetlen, már azt is mindig csodának gondoltam, ahogy egy kisbaba készül, hogy mennyire a semmiből keletkezik. Kb varázslás. :)
    Azt se nagyon hiszem el, hogy terhes vagyok :), fura kimondani magamban!, és rágondolni. Főleg most, a mell érzékenység, és a gyengébb de vízes kicsit nyákos áttetsző folyáson, és a pozitív teszten kívül semmi tünetem nincs, vagyis van egy ilyen tompaság az agyamban, de az a melegtől is lehet :). Szerencsére van képem a pozitív tesztről, és amikor éppen semmi panaszom nincs, megnézem :D.


    Annyi dolog kavarog a fejemben. Esténként is nagyon izgatott tudok lenni. Hogy, és mikor mondjam meg a szüleimnek, testvéremnek, a munkahelyemen... A kedvesem nagyon nehezen fogja vissza magát, de még annyira bizonytalan egy ennyire korai terhesség, hogy próbálom csitítani.


    Mindenhol azt írják a 6-7. héten érdemes elmenni az orvoshoz... de nagyon sok időnek érzem, szörnyű ez a várakozás. :)
    Viszont tele vagyok félelemmel is :), ezért talán mégis jó, hogy nem múlik annyira gyorsan az idő. Legalább ilyen tompa fejjel is lesz időm kigondolni mindent. :))


    ..de a legjobb az lenne, ha vmi lefoglalna annyira, hogy ne ezen járjon mindig a fejem.
    nagyon hosszú lesz ez a hét..
  5. 2014. július 21. 11:1820997.
    Rianka, köszönöm! Biztos vagyok benne, ha nem is ebben a hónapban, de hamarosan ott lesz a kezedben a két csíkos teszt :).


    Egyébként ebben a hónapban két hétig szedtem Premens tablettát..., nem tudom, hogy ez segített-e, de azt mondják javítja az esélyeket, és sok pozitív megerősítést olvastam.
    előzmény:
    Rianka (20995)
    2014-07-21  09:53
  6. 2014. július 21. 11:1320996.
    :) Gondolod?? Én jobban örülnék a lánynak, de fiúra tippeltem eddig, most ez reményt adott :D. A kislányok olyan cukik!!! Jobbnál jobb kisruhákat lehet kapni nekik, és a kedvesem családjában mindig fiúk születnek :).


    de messze van ez még... inkább nem tervezek ennyire előre, és hívom a nőgyógyászomat.
    előzmény:
    vadmacs (20994)
    2014-07-21  09:33
  7. 2014. július 21. 09:5320995.
    Sziasztok, sziasztok!

    Nem voltam fenn pár napja és most csak kapkodom a fejem

    Smookie gratulálok!!! Örülök, hogy végre megejelnt a második kis csíkocska, biztos nagy az öröm Nálatok!

    Üdvözöllek Dreamgirl köztünk, elolvastam a történeted, minden elismerésem a Tiéd, csodálom a kitartásod, csak így tovább s neked is ott lesz a két csíkocska

    Én péntekre nem várom, de igazából én is az esélytelenek nyugalmával indultam neki ennek a hónapnak.. lesz ami lesz

    Sucev mi újság Veled?
  8. 2014. július 21. 09:3320994.
    Tuti terhes vagy, a folyás is annak a jele!1-2 nappal előtt épp elé, hogy egy cuki kislány legyen belőle, ez tapasztalat! A fiúk nem olyan hosszúéletűek:-)

    előzmény:
    smoki009 (20978)
    2014-07-18  10:36
  9. 2014. július 20. 22:0420993.
    Sziasztok,
    A párommal 4 hónapja vagyunk együtt,de tudjuk, hogy egymást kerestük amióta élünk. :) Furán hangzik elsőre tudom, de a megérzéseim sose hagytak cserben. Mind a kettőnknek volt már egy házassága. Sok mindenen és hasonló dolgokon mentünk keresztül az életünkben. Nagyon szeretjük  egymást, és becsüljük, az élet sok mindenre megtanítja az embert mire eléri a 30 feletti kort, és így egy házasság után tudjuk hogy hol lehet elrontani és mit kell másképp,mire kell figyelni. Jelenleg még sajnos nem tudunk együtt élni a távolság miatt én még egy rövid ideig az ország másik felébe kényszerülök élni a munkám miatt, de egész jól viseljük mondhatni :). Ennyit röviden az előtörténetről. Babát szeretnénk, ami persze elsőre egy egész egyszerűnek hangzó történet normál esetben. Sajnos nekem az élet eddig azt bizonyította hogy nekem ez nem megy könnyen, sosem estem teherbe, pedig kb. 25 éves korom óta nem szedek fogamzásgátlót addig is a menzesz beállításom miatt kellett, de ennek 10 éve. Mikor az ex férjemmel babatervezésben voltunk a hőmérőzéstől kezdve minden praktikát amit interneten is lehet olvasni megpróbáltunk és időközben bukkantam rá a PCOS betegség leírására,mondhatjuk h magamra ismertem a tünetek alapján. Nőgyógyászok hadát jártam igyekeztem ismertebb orvosokhoz menni,de igazából,mindenhol darab-darab voltam, és "minden teljesen rendben van" címen utamra engedtem "próbálkozni kell" semmi vérvizsgálat vagy valami. Mit tehettem, hát mi megtettük a próbálkozást, de a siker nem jött. Én már kicsit bele is kattantam a dologba, majd tönkrement a házasságom, új élet, lehet lelki oka volt,nem kellett azon embereknek szülnöm akik mellettem voltak /már így gondolom/, hiszen már múltban beszélhetek róluk. 2 éve egy szimpla nyőgyógyászati vizsgálatra mentem az akkori párom mellett mert vele is felmerült a babatervezés, és hangsúlyozom véletlen észlelt a dokim egy 8 cm átmérőjű cisztát. Nem ilyedtem meg, csak csalódott voltam, mert nem elöször találkoztam ezzel a szóval és jelenséggel. Ezzel kiírt műtétre 1 hónap múlvára kaptam időpontot, normál hasi műtétre mert azt látta h véres alapú, nem vizes. A ciszta nem várta meg az időpontot és majdnem ott maradtam, minden a szerencse műve volt, h nem voltam egyedül, ugyanis megrepedt. Nem kívánom az ellenségemnek sem azt a fájdalmat. A lényeg a műtéten túlestem, és a kontrollon az orvosok álltak a fejem felett sutyorogva néhány szót elkaptam,de nem tudtam mi történt velem. Az orvosom mikor megérkezett csak annyit kérdeztem, "ugye lehet még gyermekem doktor úr" Közölte, hogy a szétrepedt cisztám szétroncsolta a petefészkem ezért azt is el kellett távolitani, de nem akadály. 1 hét korház ezután átértékeltette velem az életem. 1 petefészek, csak ez járt az agyamba,kettővel sem sikerült, mi lesz így. Megnyugtattak ismerősök, h volt kinek ugyan ez volt és mégis szült,ne aggódjak. A dokimnál a kontrollra felépülésem után én kértem, hogy azért nézzen rám,h minden tényleg rendben, mikor elmentem hozzá arra sem emlékezett ki vagyok, közölte h minden oké és menyjek vissza majd ha teherbe estem..... Elkeseredtem, és az akkori párommal is szétmentünk, több mint egy év telt el,mire megtaláltam a szerető gondoskodó párom és úgy döntöttünk nincs mire várjunk és belevágunk, idelent ajánlásra mentem egy nőgyógyászhoz, akinek csak kerekedett a szeme a történetemre, hogy idáig juttattak h 1 petefészkem van már csak. Jelzem meddőségi központos volt a fenti dokim, ez pedig egy messzi vidéki. És most érzem elöször h emberszámba vesznek és felismeri a problémámat. Én eddig önhatalmulag amit tudtam megtettem, barátcserjéztem hormonkrémeztem kineszteziológus javaslatára, cisztám a műtétem óta nincs, és 33 évesen elértem, hogy rendszeres ciklusom legyen. 2 hónapja megmutatta a dokim, az ép egészséges petesejtemet, aminek úgy megörültem, mint más a megtermékenyülésnek. "Végre nem egy cisztát láttam a képernyőn" nagy hajrával nekilódultunk, hogy gyerek project indul. Vettem ovutesztet és jött a csalódás,nincs ovulációm. A héten voltam dokimnál, gondoltam  most a menzesz után látogatok el hozzá, h megmutassam nincs tüszűrepedésem, de csak 2 hétre rá kaptam időpontot, annyit viszont látott  h a méhnyálkahártyám megfelelő a beágyazódáshoz. Most  megkaptam végre a clostilbegyt-et  amit én már 6 évvel ezelött is gondoltam h kéne szednem. :) nagyon megörültem, és nem tesztelgetjük a gyógyszer hatást, h mit merre csinál 11-12. napon kapom a tüszőrepesztő injekciót, és erre a mozdulatra sok évet kellett várnom és kínszenvedéseket átélnem lelkileg, volt h már letettem róla h babám legyen. De most semmire sem vágyom jobban, visszaadta a reményt ez az orvos, és valamiért úgy érzem most sikerülni fog! Szóval 2 hét és kiderül. Azért nem bizzuk a véletlenre az injekció elött csinál a párom egy sperma tesztet is házilag,mert az orvosi vizsgálattól /mint minden férfi/ óckodik, amire persze én annyit mondtam hogy nekem fájdalmat, sok vizsgálatot és pénzt spórolunk meg, ha ezt is kiderítjük. Mert anno ex feleségével ők is próbálkoztak és nem jött össze a baba, a felesége ebben a hónapban szült egy másik férfitól. Szóval remélem h nem vagyunk halmozottan hátrányosak. :) Igyekszem pozitivan nyugodt lélekkel ezt végigcsinálni, de akinek már sok éve nem jön össze a baba, hazudik ha nincs benne félelem és pánik amit folyamatosan csititania kell, az eddig ismétlődő kudarcok után. Szóval most drukk helyzet elött vagyunk és jó olvasni itt a sok sikertörténetet és nagyon remélem, hogy mi is eljutunk addig, h azt mondjam egy pozitív tesztet tartok a kezembe. Bizton állíthatom abban a pillanatban a Földön nem lesz nálam boldogabb! :)
  10. 2014. július 20. 12:4420992.

    :) Köszönöm! Egy kicsit ismerlek, mert nagyok sokat olvastam vissza :)), amikor elkezdtem ide járni! hmm.. meg is keresem miket írtál, tapasztaltál :) ezért jó ez a fórum!



    Azt számoltam, ha minden jól menne akkor márc. 27re írnának ki. Akkor született pont az unokahúgom is! Ha pedig késne akkor a páromnak megvan a szülinapi ajándéka! :D

    előzmény:
    blackcat (20991)
    2014-07-20  11:53
  11. 2014. július 20. 11:5320991.
    Szia!

    Én is gratulálok,bár én régebben írtam ide,nem nagyon ismersz.Én tavaly július végén teszteltem pozitívat,mindjárt évforduló,és most nosztalgiám lett ahogy olvaslak!Ne aggódj ,minden teljesen normális amit írsz! Nekem is ezek voltak,főleg a fáradtság volt durva.Nem is tudtam dolgozni,én azt mondom mindenkinek menjen táppénzre ha tud.Ezt a meleget akkor is nehéz elviselni ha nem terhes az ember.Tavaly mikor augusztusban volt az a kánikula,csak feküdtem...de a 3.hónapra jobb lesz!a terhesség közepe már szuper lesz:)
    neked is tavaszi babád lesz akkor!
    előzmény:
    smoki009 (20990)
    2014-07-20  11:04
  12. 2014. július 20. 11:0420990.

    Sziasztok!



    A tesztem már határozottan pozitív. Kicsit zavar ez a hőemelkedés, és nem tom meddig tarthat.. tényleg a végéig is akár? Ma elkezdett a csípőm és a térdem is fájni. Olyan lassan mozgok mint egy lajhár és vhogy az agyam is lassabb lett.. Nem tudom mi lesz így a munkahelyemen. Csak feküdni, ülni, és bambulni tudok. Este pedig annyira izgatott voltam, hogy a tesztet is hajnali 4kor csináltam meg :).



    Garvil neked is ilyen volt?



    Szeretném titokban tartani szeptemberig, de annyira nem jellemző rám ez a tompaság lassúság, hogy félek kitalálja a környezetem.



    Az idegeitekre fogok menni, annyit írok majd, de inkább titeket idegesítelek, mint a kedvesem :D. Ne haragudjatok!

  13. 2014. július 19. 20:3520989.

    Garvil!



    Gratulálok nektek!


    Hogy értetted, hogy lesz még rosszabb is? Mire kell számítani?

    előzmény:
    Garvil (20984)
    2014-07-18  18:52
  14. 2014. július 19. 18:5420988.
    ..és ma a legjobb barátom lett a sportmelltartó!! :D
  15. 2014. július 19. 18:5220987.

    :) Köszönök minden hozzászólást! Olyan aranysak vagytok!!!



    Vettem tesztet, holnap reggel megnézem, de teljesen feleslegesnek érzem, mert döbbenet mennyire illik rám minden leírás. Valahogy nem ilyen tünetekre számítottam, nem ilyen jeleket figyeltem :)). Mindent megmagyaráztam azzal, hogy kicsit fáj a torkom, biztos beteg vagyok: fáradtság, szinte égtek a szemeim a fáradtságtól, hőemelkedés 37 (folyamatosan)Most fog megjönni: dekoncentráltság, mellbimbó érzékenység. Talán a legutolsó volt az egyetlen amit furcsáltam.



    Szerintem még mindig nem fogtam fel igazán:).



    előzmény:
    sucev (20986)
    2014-07-19  17:17
  16. 2014. július 19. 17:1720986.
    Szia!


    Gratulálok!!


    És ne idegeskedj a halvány csík is pozitív.  A vízszerű folyás is teljesen normális és van hogy egész terhesség alatt megmarad.
    És a hőemelkedés is a terhesség velejárója. Végig akár 37,5 is lehet a testhőd, ha már feljebb megy az nem jó. 
    Ismételd meg a tesztet és ha szépen erősödik nem lesz semmi gond.
    előzmény:
    smoki009 (20981)
    2014-07-18  13:38
  17. 2014. július 18. 19:2020985.
    Gratulálok!

    A csíkokcska biztos erősebb lesz 2-3 nap múlva, de bizony ott van ..

    én nem merek tesztelni , félek, hogy nem mutatna semmit és a hasam is fájogat ... vettem be magnéziumot, mert attól nem változik semmi, -

    ha meg kell jönni, biztos meg jön :-(
    ha nincs változás, hétfőn tesztelek ...

    előzmény:
    smoki009 (20978)
    2014-07-18  10:36
  18. 2014. július 18. 18:5220984.
    Nekem menzesz előtt 5 nappal volt ettől halványabb tesztem. Az alhasi görcs beágyazódási fájdalom, a víz szerű folyás pedig  jelzi, hogy dolgoznak a hormonjaid.  Lesz az még durvább folyás is.  Kíméld magad pár napig, hogy biztosan megtapadjon a petesejt. Nyugi, nekem is így volt, aztán 5 nap után elmúlt a hasfájás is.  Ez így teljesen normális! Én sem akartam elhinni, de mégis össze jött. Vasárnapt töltjük a 18. hetet. Most már itt ficánkol a hasamban a kislányunk. :-) Gratulálok Nektek! :-)
    előzmény:
    smoki009 (20981)
    2014-07-18  13:38
  19. 2014. július 18. 17:2020983.
    Jav.: mond=mondd
    előzmény:
    kicsi_babóka (20982)
    2014-07-18  17:19
  20. 2014. július 18. 17:1920982.
    Mond meg a párodnak, hogy a kontrollcsík nem a viszonyítás miatt van, hanem a teszt ellenőrzésére. Ha az nem jelenik meg, akkor rossz a teszt, ha megjelenik, akkor jó :) Nincs köze a másik csíkhoz :)
    előzmény:
    smoki009 (20981)
    2014-07-18  13:38
  21. 2014. július 18. 13:3820981.
    huuuu most kicsit ideges lettem :) de mintha jobban is fájna a hasam, ne haragudjatok, ha olyan részletekbe megyek bele ami több, mint ami érdekes nektek :D. de vmi folyás jön, ilyen víz szerű, áttetsző. és ez a csík annyira halvány, hogy a párom csak mosolygot, és azt mondta, hogy azért kontroll! csík, a kontrollcsík, hogy lehessen viszonyítani. Nem akarom beleélni magam, mert Ti tudják igazán milyen érzés ebben a kérdésben a csalódás.
    Pár napja kicsit fáj a torkom, ezért ki is vettem a hétközepén szabit, és átaludtam két napot, és napokig még tegnap este is hőemelkedésem volt, és folyton azon dogloztam, nehogy bármit is jelnek képzeljek... hm. Most, hogy ezt kiírtam magamból kicsit megnyugodtam. Bármi is lesz, nincs semmi baj.
    előzmény:
    Chris24 (20979)
    2014-07-18  13:07
  22. 2014. július 18. 13:1720980.
    Ez bizony két kis csíkocska!!! :)))))
  23. 2014. július 18. 13:0720979.
    Ez két csík!!!!!!! Gratulálok!!!
    előzmény:
    smoki009 (20978)
    2014-07-18  10:36
  24. 2014. július 18. 10:3620978.
    Sziasztok!


    Ebben a hónapban az esélytelenek nyugalmával készültem, mert a kedvesem el is utazott, de azt mondta, hogy mindent megtesz ami lehetséges azért az utolsó reggel. Utána néztem, hogy pont peteérés előtt 1-2 nappal voltunk együtt, ráadásul éreztem is utána a peteérést. 2-3 napja elkezdett fájni a hasam, gondoltam hogy oké, ez tök jó, mert 28 napra szépen visszaáll a mensim. Ma van a 28. nap, de hogy ne stresszeljek mint a múlt hónapban, gondoltam elébe megyek egy teszttel... és ez lett az eredmény, és nem tom ez most csík??? v nem??? most is fáj néha kicsit a hasam, de nincs még barnázás se... 3 nap és ha még mindig nem jött meg megismétlem... de olyan hihetetlennek tűnik a történet, ezért úgy gondolom, hogy nem is az :). Viszont a képet azért megosztom veletek, hogy úgy látszik nem terhesen is lehet csík.... v mégse?


    Nektek mi a véleményetek?
  25. 2014. július 17. 21:0920977.
    Sziasztok!

    Drukkoljatok nekem a hétvégére! holnap a 32. nap ... remélem nem történik semmi! ill. azt szeretném az égiektől, hogy csak akkor maradjanak el a piros napok, ha minden oké odabenn ...

    Remélem mihamarabb olvasok jó híreket felőletek!
  26. 2014. július 15. 13:1820976.
    Szia!


    Még egyszer őszinte részvétem!!


    Nálam sincs semmi még baba terén. Most csak várakozom még van kb 10 napom a menzesz napjáig. Jó lenne ha most már nem jönne meg úgy még 8 hónapig. 
    előzmény:
    Rianka (20973)
    2014-07-15  09:15
  27. 2014. július 15. 13:1520975.
    Szia!


    Nem kell félni ha már egyszer voltál bárányhimlős akkor védett vagy terhesen is.
    Nem jelent veszélyt a magzatra sem. 
    előzmény:
    artismaya (20972)
    2014-07-11  13:16
  28. 2014. július 15. 11:0920974.
    Szia!


    Én úgy tudom, hogy ha egyszer voltál bárányhimlős, nem védetté válsz, és nem kaphatod el újra. Főleg, ha ez kicsi gyerekkorban volt. Azt mondják, hogy csak akkor van esély újra elkapni, ha valakinek nagyon-nagyon, extrémen enyhe lefolyású. Illetve úgy tudom, az oltás is pont ezért csak bizonyos ideig véd. De ha normál gyerekkori bárányhimlőd volt, védett vagy. :-)
    előzmény:
    artismaya (20972)
    2014-07-11  13:16
  29. 2014. július 15. 09:1520973.
    Sziasztok!

    Mostanában kicsit el voltam veszve, múlt héten volt a temetés... túl vagyunk rajta, nehéz volt s még most is nehéz, de az idő múlása majd segít.

    Baba téren semmi újdonság.

    Artismaya sajnos a kérdésedre nem tudok választ adni.

    Veletek mi a helyzet?
  30. 2014. július 11. 13:1620972.

    Sziasztok,



    Tudnátok segíteni, kérlek? Ha voltam már bárányhimlős gyerekkorban, akkor felnőtt korban semmilyen veszélye nincsen már? Úgy értem, ha valaki terhes, és bárányhimlős gyerekkel tölt időt, akkor annak lehet következménye? Vagy akkor már teljesen védett a magzat?



    Nagyon köszönöm előre is!

  31. 2014. július 9. 15:3420971.
    Szia!

    A ciklus első két hete alapből nem lényeges, a megtermékenyülés után még kb 10 napig nincs gond a gyógyszerrel. Ilyenkor még nincs közvetlen kapcsolat.
    De ha a ciklus második felében kapja az ember a gyógyszert tényleg érdemes megemlíteni a dokinak hogy ez is lehetséges és ennek függvényében írja föl az antibiotikumot.
    előzmény:
    Rianka (20969)
    2014-07-09  09:12
  32. 2014. július 9. 10:0720970.
    Jelezd az orvosnak, hogy lehet, hogy terhes vagy. Ebben az esetben olyat ír fel, ami nem árt a babának. A terhességem alatt én is szedtem antibiotikumot.
    előzmény:
    Rianka (20969)
    2014-07-09  09:12
  33. 2014. július 9. 09:1220969.
    Sziasztok!

    Elkezdtem most utána nézni annak, hogy ha épp baba projekt van folyamatban és antibiotikumot kell szedni a női félnek akkor szüneteltetni kell vagy sem babós projektet. Elég sok helyen azt találtam, hogy ilyenkor nem kell szüneteltetni mivel valamennyi ideig nincs biokémiai kapcsolat a baba és a mama között. Nektek mi a véleményetek erről ?
  34. 2014. július 7. 14:1220968.
    Őszinte részvétem!!

    És jobbulást neked.
    előzmény:
    Rianka (20966)
    2014-07-07  11:44
  35. 2014. július 7. 14:1020967.
    Ildi sajnálom. És várunk vissza.

    előzmény:
    ildigy01 (20964)
    2014-07-07  10:26
  36. 2014. július 7. 11:4420966.
    Sziasztok!

    Üdvözlet Bambika köztünk. Ildi örülök, hogy így elhatároztad magad s hogy pozitívan állsz a dolgokhoz. Várunk vissza és remélem én is hogy akkor már kismamaként leszünk itt.

    Sajnos ez nem az én hónapom. Hétvégén meghalt mama és a fogam is bedurrant, most antibiotikumot kell szedni rá s utána fogorvos. Tehát ebben a hónapban azt hiszem a babós projektet szüneteltetjük. Elég sok stressz is ért valamint az antibiotikum miatt is.


    Szép napot Nektek!
  37. 2014. július 7. 10:4020965.
    :( Sajnálom Ildi! Annyi a szerencse, hogy még időben vagy, és a végére minden rendbe fog jönni! A helyedben én is pont ezt tenném!
    előzmény:
    ildigy01 (20964)
    2014-07-07  10:26
  38. 2014. július 7. 10:2620964.
    Sziasztok,Nem csináltam vasárnap tesztet. Teljesen feleslegesnek tartottam. Ma reggel is csak azért csinltam, hogy nyugodt szívvel letehessm az a sok sz@r hormont amit belémtömtek. Vége. Ennyi volt. Nincs több inszem. Most óvszerrel védekezünk majd legalább 2 hónapig.. (ezt javasolta a doki, hátha a PCT pozitivitás elmúlik)bár ennyi idő alatt kétlem, de mind1. Most még egy dolgot megteszek és részemről befejeztem a vizsgálatokat. Keresek egy helet ahol megnézik a másodlagos immunológiai összeférhetetlenséget (vércsoport vagy genetikai összeférhetetlenség) az ára nagyon húzós, most próbálok olyan helyet keresni ahol nem 200.000 ft, esetleg oep finanszírozottan csinálják, mert nem szeretnék elszenvedni úgy 2-3 lombikot, hogy ezt meg se nézik, mikor már eleve van egy összeférhetetlenség első fokon.. Lányok! Rengeteg segítséget és támogatást kaptam tőletek itt a fórumon, de egy időre elbúcsúzok. Szeretnék lekattanni a témáról. Magammal foglalkozni. Elkezdek egy méregtelenítő kúrát is, hogy kitisztítsam a szervezetem, mozgok újra és készülök a költözésre. Erre van szükségem most! Mindenkinek kitartást és mielőbbi két csíkos teszteket kívánok! Pár hónap múlva jövök és felveszem a fonalat. Remélem akkor már mind egy kismama fórum boldog tagjai lesztek.. :)
  39. 2014. július 7. 09:2020963.
    Jó reggelt!

    Sucev sziaaa :)

    Szombatra vártuk a mensit. Most ott tartunk hogy este volt egy kis folyáska, és mára elmúlt...néha van egy kis vérfoltocska de ennyi!
    Este apa hoz nekem tesztet mert kicsit aggódom mi lehet velem
    Mindig erős és görcsös pontosak voltak a vérzéseim...

    Remélem mindenkinek szép hétvégéje volt Igyekszem majd mindenkivel képbe kerülni!

  40. 2014. július 6. 18:3120962.
    Sziasztok!

    Üdv az újonnan csatlakozóknak.

    Ildi mi lett a teszt eredménye?
    Kíváncsian várom.

    Nálam nincs semmi extra telnek szépen a mindennapok.
    Zajlik simán az életünk.
    Majd csak a jövőhét végén lesz a pé-m így még van idő bőven ebből a hónapból.
  41. 2014. július 6. 10:3820961.
    Sziasztok!

    26 éves vagyok, mi most fogunk csak belevágni a projectbe, én már régóta szeretnék babát,de a párommal csak nemrég tartunk ott,hogy már mindennap erről beszélünk. Én úgy érzem készen állok rá,párom viszont ma azt mondta kicsit fél,hogy milyen apa lenne stb. Szerintem ez normális első baba tervezésnél,hisz én is félek,kételyeim vannak. 4 éve vagyunk együtt,szeretjük egymást,anyagi feltételek adottak,igaz albérletben lakunk... de ez mégsem ilyen egyszerű,hogy hipp hopp össze is jön egyből....olvasom ki mióta próbálkozik,miken ment,megy keresztül...14 éves korom óta folyamatosan fogamzásgátlókat szedtem, csak pár éve hagytam kevés szünetet talán egy két hónapot mikor átváltottam a nuvaringre. Már nem váltottam ki, hó végére nem várom és mindenkinek szívből szurkolok, hogy összejöjjön!
  42. 2014. július 5. 15:2820960.
    Sziasztok! 


    Rég voltam itt...


    Most vagyok túl a nem várton, szokásos 3 nap volt. De olyan pontosan 28 napra jött, hogy meg is lepett. :) 


    1 hónapja elkezdtem a Zafír Barátcserje kapszulát szedni, azt mondták, sokaknak segített a dolog. Ti mit gondoltok erről? 
    Most kezdjük a szabadságunk hetét, bár akkor már pont nem leszünk mikor peteérésem lesz, de ki tudja... hátha kibírnak 1-2 napot a kisfickók... 
    A barátnőm és a "hamarosan férje", 2 hónap múlva elkezdik a babagyártást. Akkor hagyja abba a fogitabit. Ők nagyon pozitívan állnak hozzá és biztosak benne, hogy azonnal sikerülni fog. 
    Most Én is nagyon pozitív vagyok, hátha ez segít!!! :)


    Szép hétvégét Nektek!
    Andi
  43. 2014. július 5. 15:1520959.
    Szia. Üdv közöttünk!  Sajnálom amken keresztül kellett menned. De van két fiad akik biztos nagy erőt adnak és segítenek hogy összeszedd magad   :( amíg ben jön meg van remény ..szokták mondani de én is mindig tudom hogy mi következik már napokkal előtte. Hétfőn lesz 2 hete az inszem. Ugyan azt érzem mint eddig..semmi extra szóval én részemről kiszállok a dologból. Pár hónapig óvszerrel védekezünk majd hátha elmúlik a pct +s. Aztán lombik.  Most így gondolom de lehet at is toljuk a költözés miatt. .
    előzmény:
    bambika24 (20958)
    2014-07-05  09:39
  44. 2014. július 5. 09:3920958.
    Sziasztok!

    Csatlakoznék hozzátok
    Röviden magamról: 4 baba elvesztésén vagyok túl , van két kisfiam!
    Az utolsó miss abom februárban volt rettenetesen megviselt a dolog...
    Áprilisban próbálkozutnk hátha besikerül a baba de hát nem ...
    Két hete kiköltöztünk a páromhoz Svédbe most úgy döntöttünk egy két hónap pihi után majd próbálkozunk bár nem itt szülnék mert nem tetszik a terhes gondozás..1 db vérvétel + 1db uh van..nekem a kórelőzmények miatt kell a rendes kivizsgálás...
    De most ott állok hogy ma kéne megjönnie, de 2 hete történ 2x is egy kis "baleset" /apa szerint baleset/ úgy hogy várjuk mi is lesz a dologból...

    De már görcsölök és a hátam is fáj úgy hogy ez a hónap is lassan elmúlik és jöhet az új :)

    Röviden ennyit rólam, mindenkinek szép napot!
  45. 2014. július 5. 08:0920957.
    Sziasztok!

    Jó hétvégét mindekinek!

    Ildi neked megy a drukk holnapra!!

  46. 2014. július 4. 09:2820956.
    Sziasztok,


    nekem teljesen elapadt a menses és mivel az orvosok nem nagyon tudták az okát, próbáltam más megoldást keresni. Van egy nő, aki kifejezetten erre szakosodott, egy rám szabott diétával rendbe hozott pár hónap alatt. :-)))) Plusz talpmasszázst csinált.
    Most van mens újra és érzem, amikor peteérés van. Szóval baromi boldog vagyok. Remélem, így is marad! Ha valakinek kell a neve, száma, írjon a kisslillalili@gmail.com -ra és megadom.


    Hajrá mindenkinek!
    Lilla
  47. 2014. július 4. 08:4020955.
    Smooki igen igaz ez amit olvastál, én sem vagyok babás akkor csak ez másféle menzi volt, de az volt .. nega a teszt, bár nem is vártam mást. Sebaj, hisz már új hónapban vagyunk és rajta vagyunk az ügyön Szép napot!


    előzmény:
    smoki009 (20953)
    2014-07-03  16:59
  48. 2014. július 3. 18:0920954.
    Hm,érdkes ez az új hozzáállás ,Ildi:))) nagyon lazára vetted,eddig nem voltál iylen! De pont ez kellett elhiszed? Hátha pont ez fog segíteni,én reménykedem! :) Még 3 nap:) és igen a 7 meseszám! így szokott lenni,mikor már nem hisz az ember benne,akkor...
    előzmény:
    ildigy01 (20945)
    2014-07-03  13:45
  49. 2014. július 3. 16:5920953.
    Úgy olvastam létezik ilyen, hogy kis vérzés, és terhes, de jellegében azt mondják más, tehát maga a nyálkahártya nem dobja le magát, csak véres szivárgás, de ha szövet darabkák vannak benne akkor... az nem jó.
    előzmény:
    Rianka (20951)
    2014-07-03  16:46
  50. 2014. július 3. 16:5520952.
    Emlékszem amikor 26 évesen lejöttem a bogyóról (fogamzásgátló:D) akkor 2 hónapig nem jött meg... a mellem még soha nem volt olyan érzékeny, nagyon durva volt, nem volt az a melltartó, poló ami ne izgatta volna, és borzalmasan kanos"" is voltam. Kizártnak tartottam a terhességet, nagyon nem is örültem volna neki, negatív is volt. Amikor elmentem a nőgyógyászhoz, csak így nézett rám üveges tekintettel, és azt mondta "van ilyen", erre közöltem vele, hogy az oké, de mit csináljak, és nem kéne-e megvizsgálni??? Erre flegmán, durcin felállt és közölte "Jó! akkor vetközzön le" Erre a mondatra annyira mérges lettem... Közöltem vele, hogy "Köszönöm, de nem szívességet kértem" kiviharzottam, és rácsaptam az ajtót :D Persze másnap megjött :D. Utána megjött pontosan mindig 28 napra, de nagyon kevés volt.. Javasolták a Premens homeopátiás gyógyszert, az használt kicsit. Utána azért elmentem még orvosokhoz, de mindenki azt mondta, hogy minden szuper nálam, és szerencsés vagyok, inkább csak örüljek neki.  ..azóta örülök. :)


    Lehet, hogy a premens neked is használna, ha most hagytad abba a gyógyszert, és azt mondják, hogy a teherbeesést is segíti.

    előzmény:
    smoki009 (20950)
    2014-07-03  16:40

Címlap

top