Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Problémás oktatási rendsze

Torolt_felhasznalo_254605
Torolt_felhasznalo_254605
Létrehozva: 2010. október 24. 18:44

Üdvözlök minden kedves érdeklődő látogatót e topikban. Nem azért hoztam létre, hogy megváltsam a világot, hanem hogy aggodalmaimat, érzéseimet, gondolataimat leírjam. Kérem, aki úgy véli, van ötlete, van véleménye, tegye meg azt, hogy leírja, szerinte mi a gond, s szerinte hogyan, mi módon lehetne a felmerült problémákra megoldást találni

Egyre inkább romlik a magyar oktatási intézmények színvonala, egyre rosszabb eredménnyel képesek gyermekeinknek a boldoguláshoz szükséges tudást a fejébe bejuttatni. Sajnos ezért elsősorban nem a tanárok a hibásak, hanem a rosszul felépített oktatási stratégia, a követelmény rendszer, az iskola és a tanárok fegyelmezési dolgokban eszköztelenné válása.

Egyre több iskolában hallani arról, hogy a diákok ütik tanáraikat. Hogy a szülők megfélemlíthetik a tanárokat

Mind több problémát okoznak a túlkoros gyerekek, akik egy vagy több bukás után már jóval idősebbként vannak betéve kisebbek közzé. Ezek rombolják az osztályközösségeket, erejüknél és méretüknél fogva terrorizálják a kisebb, gyengébb osztálytársaikat. Olyan tárgyi és szellemiségű dolgokat visznek be magukkal a jóval fiatalabbakból álló osztályba, ami ott még csak évek múlva lenne téma normális esetben.

 

Szerintem marhaság a 18 éves korig tartó tankötelezettség. Tudomásul kéne venni, hogy vannak olyan gyerekek, akik nem valók az iskolába, mert szellemileg és értelmileg problémásak.  nem valók a normális

Ki az a csökkent értelmi képességekkel rendelkező, aki lehetővé tette azt jogszabályok által, hogy 10-12-14 éves kisgyerekek közzé 15-16-17 éves nagy gyerekek járhassanak? Ki, és milyen okból engedheti meg azt, teszi meg azt rossz jogszabályok segítsége által, hogy magatartászavaros és erőszakos gyerekeket normális gyerekek közösségbe erőszakol be?

 

Miért jó az bárkinek, ha 12-14 éves kislányokat 16-17 éves fiúosztálytársuk molesztálásának tesznek ki? Miért jó, ha 12-14 éves kislányok 16 éves „sokat látott” osztálytársnőjük dicsekedéséből kapják a felvilágosítást, a követendő példát?

 

Miért nehéz kirúgni az iskolából a tanárokat ütő, köpködő, megalázó diákokat? Miért nem lehetne az ilyen gyerekek kirúgását egy tollvonással elintézni, és a gyámügy segítségével rendezni a kisegítő iskolába való átíratást?

Miért nincs a tanárok és az iskolák kezében semmi, ami némi segítséget adhatna nekik abban, hogy legyen némi respektjük?

 

Régebben voltak a kisegítő iskolák. Létezik egyáltalán még ilyen? Mostanában miért nem lehet ezekbe irányítani a mentálisan és szellemileg problémás gyerekeket? Az egy alkalommal többek megbukókat? Hiszen aki többször megbukik, asz sem mondható normálisnak.

Hiszen ez lenne az egyedüli lehetőség arra, hogy a jövőnk, az ország jövője biztosítva legyen, mert ezek az iskolából kikerülő diákokon múlnak mind-mind.

 

Világossá kéne válnia annak, hogy valójában csak a szellemi tőkéjére tud támaszkodni az ország. És ez még inkább így lesz a jövőben. Azt már láthatjuk, hogy jelenleg zsákutcában vagyunk.

Hiába akarunk mi kereskedelemből megélni, nem megy, mert vannak erre alkalmasabb adottságokkal rendelkező országok. Hiába akarunk mi újra agrárország lenni, a jelenlegi lehetőségeink nem teszik lehetővé azt, hogy versenyezzünk más országok agyondotált termelőivel. Hiába akarunk mi millió dolgot gyártani, nem tudunk versenyezni a dömpingáron dömpingmennyiséget termelő országokkal

Csak kutatással, fejlesztéssel, tehát hatalmas méretű innovációval lesz képes arra az országunk, hogy lábra álljon. De ehhez illene az oktatást újra normálissá, minőségivé varázsolni, mert okos, jól képzett emberek nélkül nincs kutatás... Illő lenne meglátni a fától az erdőt, hogy ha más utat választunk, akkor az gyorsabban vagy lassabban, ám egészen biztosan az ország tönkremeneteléhez, ezáltal az emberek megélhetésének ellehetetlenüléséhez vezet.

 

Szóval nagyjából ennyi így hírtelenjében...

Ezt ki kellett írnom magamból, mert felháborít az, amit nap mint nap hallok, tapasztalok, és mert úgy vélem, van mit javítani az oktatási rendszeren, és talán még nem késő….

 

  1. Torolt_felhasznalo_755340
    Torolt_felhasznalo_755340
    2010. október 27. 10:0549.
    azért annyit a tanárról: a fiam alsótagozatában 2 tannéni volt az egyiknél az ezeréves kötelező a másik adott 1 listát hogy abból válasszanak a gyerekek, de Potter abban sem volt.Ja az elöző tiltotta a baseball sapkát és kötelezővé tette a köpenyt, a kórust és a fizetős/neki/népitáncot
    előzmény:
    kivi39 (44)
    2010-10-26  10:30
  2. Torolt_felhasznalo_755340
    Torolt_felhasznalo_755340
    2010. október 27. 10:0148.
    Tudod ez is olyan mint társadalmunk egész szövete.A nagy átlag szellemi nívója akiknek nagy részének a gyerek csak "jön" és nem akkor amikor egzisztenciálisan, lelkileg felkészülve várja, de ezt az állapotot még csak nem is sejtik hogy létezik, tehát nincsen ismeretük, elképzelésük arról hogy mit szeretnének"""kihozni"" a gyermekükből és főleg a vele való kapcsolatból ezért nem veszik észre hogy baj van és a gyerekek a szeretetlenségtől lesznek agresszívak, kezelhetetlenek
    előzmény:
    dri (46)
    2010-10-26  19:26
  3. Torolt_felhasznalo_755340
    Torolt_felhasznalo_755340
    2010. október 27. 09:5647.
    maximálisan egyetértünk csak sajnos ettől nem lesz megoldás
    előzmény:
    kivi39 (44)
    2010-10-26  10:30
  4. dri
    dri
    2010. október 26. 19:2646.

    Ennek sajnos semmi köze a funkcionális analfabetizmushot... sokkal inkább az egőhoz...

     

    A kegtöbb szülő egyszerűen SEMMILYEN tanácsot nem fogad el...  és itt nem a hozzáolvasásról van szó, mert ahhoz már el kell jutni oda, hogy felismerjem, vagy felismerni véljem, hogy valamit máshogy kéne csinálnom, vagy valami nem megy jól...

     

     

     Tudod, hány gyereket láttam már apu/anyu által vadítani, mint valami kutyát (jól van, menj oda, és rúgj bele, ne hagyd magad, mutasd meg neki)... ez nevelés???

     

    Hány gyereket láttam már 3-4 évesen Batmant és Avatart nézni ("Úgy testzik neki" és "Addig is nyugtion van.." alapon)?

     

     

    Brrr.

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_755340 (43)
    2010-10-26  06:49
  5. Torolt_felhasznalo_425455
    Torolt_felhasznalo_425455
    2010. október 26. 13:5445.

    Ha jól emlékszem a kommunizmus már pedig nem volt, ebből indult ki az eszmecsere.

     

    Erre jött a nők tolják el a nevelést. A pedagógusnők. Olyanok, mint a társadalom átlaga. Az van közöttük is ami a társadalomban. Mindenhol vannak, szinglik, szűklátókörüek, stb. A versenyszférában is.

     

    Az anarchiát előbb írtam, olvass utána. Erre jött a főleg női pedagógus tol el mindent. Erre írtam akkor, ha a női pedagógus a hibás, akkor az apa nélküli nevelés még hozzátesz. Azt is a nők tolják el legtöbbször. Az anarchiának ehhez sincs köze, nem is ide szántam. Na akkor én is kérdezhetném, mi köze a kommunizmusnak és az anarchiának a nőkhöz.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_755340 (41)
    2010-10-26  06:43
  6. 2010. október 26. 10:3044.

    és itt visszakanyarodunk ahhoz, hogy olvasni, szöveget értelmezni az iskolában kellene megtanulni.

     

    Egyetértek. És itt megint eljutottunk az oktatási tárca felelősségéhez. Amíg nem veszik tudomásul, hogy a mai gyerekek másak, mint akik 30-40 éve voltak 6-8 évesek, addig nem is fognak megtanulni olvasni. Mert mi volt a 70-es években? Volt a tévé kettő darab csatornával, hétfői műsorszünettel. Tehát a gyerek tévézett napi fél-egy órát maximum, a többit vagy a haverjaival töltötte a mezőn-erdőn-grundon, vagy olvasással, mert nem volt más. Ma van a tévé millió csatornával, agyament, pörgő rajzfilmekkel, van internet, ötperces hírek, vibráló, rohanó világ. Azok a könyvek, amik a mai negyveneseket leköttötték: Fekete István, Csukás István, Mikszáth, Jókai, unalmasak, mert lassúak, gondolkodni kéne rajtuk. Tehát a gyerek a 3. oldal után a sarokba vágja és rohan az internethez. Viszont a gyerekek ritmusát felvevő könyveket, mint pl. a Harry Potter, csak néhány elvetemült tanár meri felvenni az ajánlott olvasmányok közé, mert csúnyán fognak rájuk nézni. Holott az olvasás az a fajta tudás, amit csak gyakorlással lehet elmélyíteni. Lehet a pedagógus akármilyen ügyes és hivatás szerető, ha a gyerek nem olvas évi 2-3 ezer oldalt, a feje tetejére állhat, akkor is funkcionális analfabéta marad. Nem hiszem, hogy katasztrófa történik, ha a gyerek nem 12 évesen olvas Fekete Istvánt és a Légy jó mindhaláligot is ráér elolvasni 25 évesen. 

     

    Tehát itt a tanár egyéni felelőssége szerintem eltörpül  az oktatási rendszer és a szülő felelőssége (korlátlan tévé, internethasználat) mellett. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_755340 (43)
    2010-10-26  06:49
  7. Torolt_felhasznalo_755340
    Torolt_felhasznalo_755340
    2010. október 26. 06:4943.
    Ez olyan dolog mint nagyon sok minden, ha nem ismerem-esetleg- az élettani, fejlődéslélektani hátterét akkor utánaolvasok.De mint tudjuk a társadalom nagy része func. analfabéta és még 1 használati utasítást sem tud értelmezni, kicsit komplikáltabb dologról már ne is beszéljek és itt visszakanyarodunk ahhoz, hogy olvasni, szöveget értelmezni az iskolában kellene megtanulni.
    előzmény:
    dri (40)
    2010-10-25  17:27
  8. Torolt_felhasznalo_755340
    Torolt_felhasznalo_755340
    2010. október 26. 06:4442.
    Nagyon nagyon igazad van!!!!!!!!!
    előzmény:
    dri (39)
    2010-10-25  17:20
  9. Torolt_felhasznalo_755340
    Torolt_felhasznalo_755340
    2010. október 26. 06:4341.

    Nem igazán tudlak értelmezni!

    Nem válaszoltál! Hol van anarchia?

    A pedagógusnők  között van szingli és olyan amelyik nem, nem ezen múlik, hogy alapvetően -nagy részük- besavanyodott, szűklátókörű, kicsinyes, bosszúálló és kivételező

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_425455 (37)
    2010-10-25  14:01
  10. dri
    dri
    2010. október 25. 17:2740.

    remélem, nem peoratíve írtad...

     

     

     Engem nagyon elszomorít a mai helyzet s az is, hogy a média és minden a pedagógusokat, az oktatási rendsszert hibáztatja...

     

    Aláírom, rengeteg hozzá nemértő pedagógus van a pályán és rengeteg rossz döntés született az elmúlt 20 évben...

     

    DE!

     

    Ebben az országban két dologhoz mindenki ért: foci és gyereknevelés.

     

    Azt nem állítom, hogy mindkettő tudomány, de a második mindenképp az... és érzék is biztos kell hozzá! és merni kell elismerni, ha valami nem megy, és segítséget kérni... az a gáz, hogy a legtöbb szülő kikéri magának a tanácsot, ha pedig mégis baj van, közli, hogy neki SENKI SOHA nem mondta, hogy nem így kéne, vagy bármi...

     

    Itt is, hetente nyílik topic, hogy ilyen baj van, meg olyan baj van... a gyerek már 5-6-7 éves. és SENKI nem mondta, hogy EZ ÍGY nem jó... Biztos??? 

     

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_783768 (28)
    2010-10-24  22:59
  11. dri
    dri
    2010. október 25. 17:2039.

    Nem értek Veled egyet...

    Nagyon nem.

     

    Gyakorló anyuka vagyok és mellette gyakorló gyógypedagógus, 14 éve a pályán! Tapaztalat: a nem organikus hátterű enyhe értelmi és bármilyen magatartászavarok nagyrésze (! nem mind!) mögött  a szülői nemtörödömség áll. Sokszor  a saját szülője teszi fogyatékossá a gyerekét. Egyetlen Ok miatt: ez ELSŐ 3 ÉVBEN elfelejt foglalkozni VELE!

     

    Nézz körül itt, délelőttönként, hogy pörögnek a kisbabás topicok... és nekem senki ne mondja azt, hogy Anyunak is joga van egy picit kikapcsolódni... itt van reggel 10-től este 10-ig, csak akkor kapcsolódik le, ha leviszi a gyereket a játszóra. Mellette megy a FB, a TV, minden...

     

     

    Tudnék mesélni, sajnos.

     

     

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_254605 (9)
    2010-10-24  19:57
  12. 2010. október 25. 14:0138.

    A legnagyobb probléma az, hogy kevés a valóban pedagógus tanár. Tehát aki nemcsak abban látja a feladatát, hogy leadom az órát, alkalmazkodva az előírt tanrendhez, aztán tök mindegy, hogy a diákok háromnegyede nem is figyel rá és tiszta káosz van az órán. És miért? Mert nincs tekintélye. Nem tudja az órát úgy megtartani, hogy figyeljenek rá. Hát igen, tekintélyteremtést nem lehet az iskolapadban megtanulni. A fiam most 2. éves középiskolás, az első évben 15-en buktak az osztályából (26-an voltak). Ez a bukás arány nem csak az ő osztályára volt jellemző, ez amolyan tendencia, általános jelenség a környék, hogy is fogalmazzak közép kategóriás (tehát nem elit) középfokú oktatási intézményeiben. Érdekes módon főleg ugyanazoknál a tanároknál van ez az óriási bukás.

    Pédául a kémia és fizikatanár képtelen órát tartani, tömegével buknak nála a gyerekek. Azt még elfelejtettem írni, hogy ezek a tanárok az egyeseket nevelési céllal is osztogatják, tehát volt olyan gyerek, aki egy kémiaórán 3 egyest is kapott.

    Mikor beszéltünk az igazgatóval, hogy az nem lehet, hogy pl. kémiából minden tanuló bukásra áll, biztos, hogy a tanár is rosszul csinál valamit. Akor azt mondta a szülőknek, hogy tudnak a problémáról, beszéltek is a tanárral, de sajnos nem nagyon tudnak mit csinálni, mert alig van az országban kémia és fizika szakos tanár. Örülnek, hogy egyáltalán van ilyen szakos tanáruk.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_254605 (1)
    2010-10-24  18:44
  13. Torolt_felhasznalo_425455
    Torolt_felhasznalo_425455
    2010. október 25. 14:0137.

    ez a tanároknak-főleg a nőknek-köszönhető

     

    Ehhez a véleményhez még add hozzá a manapság divatos egyedül nevelem és szülöm a gyerekem, mert megtehetem, és készen van a szép új világ.

     

     

    Az én életem során két férfi tanárom volt. Az egyik matekot tanított, később még a szakfelügyelői rendszerben eltiltották a tanítástól.

    Azóta is átkozom a nevét, pedig nem szoktam senkire hosszan haragudni.

     

    A gyerekeim tanárai /van egy pár, gyerekem is tanár is/ többségben jók.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_755340 (35)
    2010-10-25  07:19
  14. 2010. október 25. 10:0436.

    Szia!

    Köszönöm!

    Igen, én is tudom, mit, sőt talán még azt is, hogyan kéne megváltoztatni. Amit felhoztál, a szakmámba vág (gyógypedagógus diplomám van), ráadásul a gyermekem speciális iskolába jár, tehát elég jó rálátásom van ezekre a dolgokra.  De sajnos a döntéshozók között nem sok szakértő van, ezért nem sok változást remélek a közeljövőben. Bár ne legyen igazam!

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_254605 (27)
    2010-10-24  22:19
  15. Torolt_felhasznalo_755340
    Torolt_felhasznalo_755340
    2010. október 25. 07:1935.

    Hol van anarchia?

    Én igen régen jártam iskolába-sajnos-, a fiam idén érettségizett és hálát adtam a jó Istennek, hogy nem kell soha többet pedagógussal beszélnem, találkoznom. Az én 12 évem a gyerekem 13 éve alatt 1 kezemen meg tudom számolni, hogy hány volt jó ember-jó tanár pedig mindketten jól tanultunk és nem voltunk renitensek. Az iskola 30 évvel ezelött és manapság is borzalom és ez a tanároknak-főleg a nőknek-köszönhető

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_425455 (34)
    2010-10-25  05:46
  16. Torolt_felhasznalo_425455
    Torolt_felhasznalo_425455
    2010. október 25. 05:4634.
    Nem. Az anarchia a legjobb.......tessék lehet benne lobickolni.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_755340 (19)
    2010-10-24  21:12
  17. Torolt_felhasznalo_425455
    Torolt_felhasznalo_425455
    2010. október 25. 05:4533.
    Arról lehet újabb topikot nyitni.  Mindenki azt hiszi minden van következmények nélkül.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_254605 (16)
    2010-10-24  20:58
  18. Torolt_felhasznalo_750339
    Torolt_felhasznalo_750339
    2010. október 24. 23:3332.

    Nem írtam az idegen nyelvekről.

    Nem az "örömről" írtam. Saját tapasztalatom az, hogy problémás diákok mellett is lehet tanulni, ha a tanár jó tanár. Bár, ez már "régen" volt.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_254605 (17)
    2010-10-24  21:06
  19. Torolt_felhasznalo_574557
    Torolt_felhasznalo_574557
    2010. október 24. 23:1631.
    A világvége talán nem úgy fog bekövetkezni, ahogy attól sokan rettegnek, hogy felrobban a Föld vagy valami hasonló, hanem így. Egyre kevesebb embernek lesz így kedve a tanári pályára lépni, egyre kevesebb jelentősége lesz az iskolának, senki nem fog tanulni, a sok agresszív vadállat majd (már ha addigra nem nyírják ki egymást) kiszabadul az életbe, aztán majd ők elrendezik egymást. És miután kipusztították a saját fajtájukat, és megszabadították a Földet a felesleges, hulladék emberektől, talán újraéledhet a Föld és rajta a normális élet. Talán. Bocs, ha túl negatív vagyok, de nehéz pozitív globális jövőképet látni - legalábbis a közeljövőre vonatkozóan.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_390011 (0)
     
  20. 2010. október 24. 23:1630.

    Tanár vagyok, kösz a topicot...

     

    Szeretem a hivatásomat, szeretem a gyerekeket---de nagyon nehéz.

     

    Magyar Bálint intézkedései sokat ártottak az oktatásnak...sajnos.

     

    Én úgy látom, be kéne végre vallani, hogy az integráció nem vált be. Mindenki szenved tőle---az integrált(?) gyerek is....a többiekről nem is beszélve.Én nem tanultam gyógypedagógiát, nem vagyok pszichológus, gyámügyes---a legjobb szándékkal sem tudok sok problémát  szakszerűen, jól  megoldani. 

     

    Most már késő van, remélem, holnapra is maradnak  hasznos, építő hozzászólások, visszajövök majd én is olvasni és esetleg hozzászólni...


    Kudarcoktól mentes dolgos hetet mindenkinek!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_390011 (0)
     
  21. 2010. október 24. 23:0929.

    Van kisegítő iskola, bár nem ezen a néven. DE! Az Általad vázolt esetek nem értelmi fogyatékossággal járó esetek. Márpedig ez az iskolatípus az enyhe fokban értelmi fogyatékos tanulók oktatását végzi, amit ezek a magatartászavaros, fegyelmezhetetlen gyerekek ugyanúgy zavarn(án)ak ám!

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_254605 (1)
    2010-10-24  18:44
  22. Torolt_felhasznalo_783768
    Torolt_felhasznalo_783768
    2010. október 24. 22:5928.

    dri----

       B R A V O!!!

    előzmény:
    dri (6)
    2010-10-24  19:23
  23. Torolt_felhasznalo_254605
    Torolt_felhasznalo_254605
    2010. október 24. 22:1927.

    „Hadd kérdezzek vissza. Ha a magatartás problémás gyerekeket mindenhonnan kiszórnánk, akkor mi lenne velük? Őket ki karolja fel? Nekik ki segít? Ha minden ilyen gyereket bezsuppolnál a speciális iskolákba, akkor mi lenne a tanulásban akadályozott gyerekekkel. Vagy nekik úgyis mindegy? Így is nagyon nehéz ezekben az iskolákban a tanítás, kemény munka kell, hogy eredményt érjenek el, mert a diákanyag - többek között a magatartási problémás gyerekek illetve a kisebbség miatt is - nagyon rossz. Nemtörődöm szülők, akiket nem érdekel tanul-e a gyereke vagy sem, az meg végképp nem, hogyan viselkedik. 

     

    A jó megoldás az lenne, ha lenne olyan iskola, vagy az iskolákban olyan osztály, ahol szakértelemmel tudnának foglalkozni az ilyen gyerekekkel. De ugye ismét csak visszaértünk a pénz kérdéséhez, ami mint tudjuk kis hazánkban a legkevesebb...”

    Szia! Élvezet volt olvasni hozzászólásodat.

    Azonban a végén feltettél egy kérdést. Ez költői volt, nagyon úgy érzem. Hiszen picit lejjebb aztán Te magad meg is adtad reá a választ. Mást, emberségesebb ötletet én sem tudnék kiötölni, mint amit Te leírsz.

    Nagy valószínűséggel tényleg ez lenne a tisztességes megoldás, vagy legalábbis ez lenne az EGYIK  „megfelelő” megoldás. Mert a jelenlegi „olvasztótégely” szerű osztálykialakítás nagyon rossz mindenkinek. Tanárnak, normális diáknak és problémásnak egyaránt. És hosszú távon az egész országnak, mindannyiunknak!

    Az, hogy minden pénzbe kerül, tény. De nem veszélyesen sokba. Inkább akaratra és szándékra lenne szükség, elsősorban a jogalkotók részéről. Tenni meg amúgy is kénytelenek valamit, mert…

    előzmény:
    Vitosa (26)
    2010-10-24  22:03

Címlap

top