Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Lennél-e petesejt donor?

KerteszGabor
Létrehozva: 2010. október 22. 15:00

Kedves fórumozók!

 
Ha megváltozna a hatályos törvény, és nem csak rokonok között lehetne petesejtet adományozni, hogy döntenél: 
Lennél-e petesejt donorja egy rászoruló barátnődnek? 
 
Köszönöm a commenteket: Koronczay Lilla

  1. 2011. június 29. 14:50201.

    Biológiailag a szülő nő gyermeke.

    Jogilag is a szülő nő gyermeke.

    Nagyon helyesen.

     

    Nem mondanám sose egy béranya gyerekére, hogy az enyém, szerintem ez a béranyaság fából vaskarika.

    Ha kihordja valaki a kicsi embrit, akkor már senki sem veheti el tőle.

    Ezért nem lennék sose béranya. És erre épp eszű nő meg sem bíz egy másikat.  Még a nevében is benne vagy az ANYA.

    A petesejtdonort nem véletlen nem hívják sejtanyának.

    Ott a befogadó, aki végigcsinálja a terhességet.

    Persze öröm, ha az én génjeimet viszi tovább a lombik baba, de ez még nem jogosít fel semmire. A SZÜLEI lesznek felelősek érte. Tőlük fog megkapni mindent. 

    előzmény:
    eda-1952 (200)
    2011-06-16  11:02
  2. 2011. június 29. 15:41202.

    Biológialiag nem, jogilag igen. Tudod azt furcsállom, hogy ennyire elutasítod  a béranyaságot... A különbségek:

    -béranyaság: a pár nőtagja nem képes valamiért kihordani a babát, a béranya teszi meg helyette. Biológiailag ők a vérszerinti szülei, csak nem az anya hordja ki és szüli meg a babáját.

    -Donorság: a nőnek nincs petesejtje, kettejük közül az apa vérszerinti apja a picinek, de az anyuka is természetesen a magáénak érzi, mert ő hordja és megszüli. Én a donor oldaláról néztem a dolgot.

    -Ha másként nem lehet gyermekük, örökbefogadnak és hidd el, a pici kortól nevelt gyermek az övék, mert ők nevelik, gyakran még hasonlít is hozzájuk, ha külsőleg esetleg nem is, de mozdulatok, mimikák átvettek.

     

    Tisztában vagyok vele, hogy fentieket tudod, csak egyszerűen nem értelek. Ha úgy lett volna, biztosan örülök, ha kapok valakitől petesejtet, de én örökbefogadást is el tudtam volna képzelni. Viszont nem tudnám a saját gyerekemet örökbeadni, sem baba, sem "sejt"-formában....

    előzmény:
    morciborci (201)
    2011-06-29  14:50
  3. Torolt_felhasznalo_825850
    Torolt_felhasznalo_825850
    2011. június 29. 15:54203.

    Csak azért, mert valakinek nem lehet saját gyereke nem jelenti azt, hogy neki akkor csak az jut, hogy nevelje fel más gyerekét.  

    előzmény:
    Fifi (179)
    2011-02-01  18:20
  4. 2011. július 6. 08:55204.

    Havonta több tucat petesejt indul érésnek kis tüszőcskékben, majd egy (a domináns tüszőben) meg is érik. Aztán azt is elmnestruálod.

    Nem hullajtasz könnyeket havonta a "saját gyermekedért"?

     

    Szerintem óriási a különbség egy érett petesejt és egy újszülött között.

    Hosszú és igen rögös, fáradságos út van a kettő között. Aki ezt végigjárja az a biológiai, jogi és erkölcsi értelemben vett ANYA. És persze ez a kezdet, mert aztán fel is kell nevelni. Kihordás, szülés, felnevelés...

    Aki már csinálta, szerintem tudja miről beszélek.

    Igen én vállaltam a munka 1 tízmilliomod részét. Ettől nem irigyelhetem el a "végeredményt", de örülhetek mások boldogságának, akár egy nagynéni vagy nagyika.

    Szerinted meg sajnálnom kéne valakitől a saját sejtem, nehogy már más nevelhesse a génállományom. Szerintem meg ez önzés. Ugyanúgy lesz mamija, papája annak a gyereknek. És messze nem is örökbeadott vagy eldobott gyerek. Inkább megmentett petesejt, aki mégiscsak élhet valahol valakinél. Már ha mindenképpen sejtként akarsz gondolni egy emberre...

    előzmény:
    eda-1952 (202)
    2011-06-29  15:41
  5. 2011. július 6. 15:48205.

    Nem tévesztek össze egy petesejtet egy élő gyerekkel! Sőt, nem ítélem el az abortuszt. (nem tévesztendő össze  a véleményem a fogamzásgátlóként használókéval!)

    Természetesen óriási a különbség, de egyet nem vagy hajlandó megérteni: akármilyen szépen és meghatóan írsz arról, hogy aki kihordja, megszüli, az övé a baba---és ez igaz is, nem mellesleg ugyanígy igaz az örökbefogadókkal is...DE: genetikailag nem a kihordó anyáé a gyerek, ha csinálnának egy DNS-vizsgálatot, az kimutatná. Igen, aki kihordja, az jogi és erkölcsi értelemben is anya, de én a topiknyitóban feltett kérdésre reagáltam: bármilyen furán hangzik, ez"csak" 9 hónappal különbözik az örökbeadástól.

    Véleménykérés hangzott el a tokinyitóbam, tessék a véleményem a te szóhasználatoddal:Nem lennék képes elviselni, hogy más nevelje a "génállományom", mint ahogy nem lettem volna képes örökbeadni a kihordott és megszült gyermekemet. Ez nagyon nehéz és erkölcsi kérdés is valahol, de vannak, akik képesek örökbeadni és vannak, akik képesek örökbefogadni. Amíg valaki nincs valamelyik helyzetben, fogalma sem lehet róla, mennyire változna a véleménye, ha a helyzete is megváltozna.

    előzmény:
    morciborci (204)
    2011-07-06  08:55
  6. 2011. július 7. 00:22206.

    Sziasztok

     

    Ha nekem megadatott volna már az a csoda,hogy született volna gyermekem,akkor gondolkodás nélkül segítenék másokon.De most még azért harcolok,hogy én is átélhessem azt a csodát amire olyan sokan vágynak 

    előzmény:
    KerteszGabor (1)
    2010-10-22  15:00
  7. 2011. július 29. 01:08207.
    Baratnak, baratnonek, rokonnak igen. Idegennek nem.
    előzmény:
    KerteszGabor (1)
    2010-10-22  15:00
  8. pbd
    pbd
    2011. július 29. 01:19208.
    Nem, soha, csakis a testvéremnek adnék petesejtet.
    előzmény:
    KerteszGabor (1)
    2010-10-22  15:00
  9. 2011. július 29. 17:53209.

    Igen, adnék petesejtet a sógornőmnek, sőt, neki ki is hordanám, megszülném, csak lehessen babája. Szeretetből.

     

    Másnak pénzért kedvességből nem, sajnálom. Max. azt tudom elképzelni, hogy megszorulunk, és eladok petesejtet, de úgy tudom igazából nagyon veszélyes, rosszul is elsülhet, akkor meg mit csinál két gyerekkel özvegyen a férjem???

    előzmény:
    KerteszGabor (1)
    2010-10-22  15:00
  10. 2011. július 29. 18:30210.

    Amíg az ember nem tapasztalt meg valamit, nem nagyon tud róla felelősen nyilatkozni. Most jelen pillanatban a következőképpen vélkekedem: még senki nem kért tőlem petesejtet, de azt hiszem, nem adnék. 

    Írták itt lejjebb, hogy az csak egy sejt, és ez nem olyan, mint az örökbeadás. Hát szerintem meg igen. Tulajdonképpen lenne a gyerekeimnek féltestvére. ( Az meg most ebben a pillanatban jutott eszembe: mi van, ha véletlenül egymásba szeretnek, mert nem is tudják egymásról, hogy egy anyától vannak...)

     

    Azt mondják, az ember jelleme, tulajdonságai, tehát hogy milyen lesz valójában, nem sokban a neveltetéstől, hanem inkább a genetikától függ. Tehát inkább az én gyerekem lesz az a valaki, aki megszületik, mint azé, akinek adom... 

    Hát ezek miatt döntenék úgy, hogy nem adnék. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  11. 2011. július 29. 18:38211.
    en lennek. de mar nem lehetek:(
    előzmény:
    KerteszGabor (1)
    2010-10-22  15:00
  12. 2011. július 30. 22:12212.

    RE: Azt mondják, az ember jelleme, tulajdonságai, tehát hogy milyen lesz valójában, nem sokban a neveltetéstől, hanem inkább a genetikától függ. 

    A developmental pszichológusok alapvető dilemmájára utalsz itt. ez pedig messze nincs eldöntve: a fele szakértő a génekre esküszik, a másik fele meg a neveltetésre. Nature-nurture dilemma a hivatalos neve a vitájuknak. Nyilván az igazság a kettő közötti középúton lehet elásva és ezt a pszichológusok maguk is bevallják.

    Mit szólnál, ha kiderülne, hogy az egyik gyerekedet elcserélték, nem is a tiéd genetikailag? Visszaküldenéd a genetikai felmenőhöz? Vagy odaadnád a genetikai anyukának, mondván semmi közöd hozzá, hiába te nevelted egy évtizeden át mondjuk?

    Valójában petesejt donor az lehet, aki tud különbséget tenni saját gyermek és genetikai örökös között.

    Férfiaknál egyszerűbb az ügy, de anyává válni nagyon nehéz, hosszas út. Aki ehhez pár petesejtet megérlel, az még messze nem éri el, nem éli meg az anyaságot. Ilyen erővel minden tűzkeresztségen átesett fiúcska menten apává válna. Párszáz milliószorosan...

     

    előzmény:
    Anda39 (210)
    2011-07-29  18:30
  13. 2011. augusztus 1. 17:51213.

    Már eljátszottam a gondolattal: mi lenne, ha kiderülne, nem az enyémek a gyerekeim...(amikor arról cikkeztek, hogy elcserélték a kórházban az újszülötteket) Szóval nagyon nehéz lenne, mert szeretem őket, tehát ha az édesanya akarja és oda kellene adnom, hát belepusztulnék. Viszont azt hiszem, akarnám azt is, amelyiket én szültem...mindegy, ez nem egyszerű, na. 

    Ezek szerint én nem lennék alkalmas donornak.

    A nevelés-öröklés téma meg azért foglalkoztatott, mert akartam örökbe fogadni gyereket. A nálam okosabbak/hozzáértők mondták, hogy igenis számít, ki milyen géneket örökölt, hiába nevelem én tegyük fel kifogástalanul, példásan, akkor is lehet belőle egy szar alak.

    Én inkább azt mondom, hogy anyává válni sokkal könnyebb, mint apává. Hiszen amíg a szíved alatt hordod a csemetédet, már imádod. 

    előzmény:
    morciborci (212)
    2011-07-30  22:12
  14. 2011. augusztus 2. 12:51214.

    Petesejtet gond nélkül adnék, a gyerekemet örökbe nem!

    Két gyerekem van, nem kellene harmadik. Ha mégis besikerülne, vállalnám. Nagy nyomásra talán elvetetném (életveszély, ilyesmi), de inkább védekezünk, örökbe sosem tudnám adni.

    A petesejttel viszont nincs ilyen problémám. Van elég.

     

    Ez számomra olyan, mint a tojás és a kiscsirke. A pindurka csibe nyakát nem tudnám kitekerni, a tojást szívfájdalom nélkül felhasználom.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  15. 2011. augusztus 8. 00:03215.
    Biztosan sikerülni fog... Biztosan! 
    előzmény:
    regicu77 (206)
    2011-07-07  00:22
  16. 2011. augusztus 9. 12:43216.

    létrehoztunk egy olyan tematikus oldalt, ahol lehet társalogni, ez egy független, önkéntes, reklámmentes, önszerveződő forum:

     

    http://www.petesejtdonor.hu/

     

    előzmény:
    KerteszGabor (1)
    2010-10-22  15:00
  17. 2011. szeptember 17. 13:04217.
    nem. tudni akarnék, hogy hová kerül a sejtem, csak  az én génjeim...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  18. 2011. szeptember 21. 10:53218.

    Egyértelmű igen!

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  19. 2011. szeptember 21. 10:55219.

    Biztos jó helyre, olyannak akinek szüksége van rá és akin segíthetsz!

     

    előzmény:
    KVirág (217)
    2011-09-17  13:04
  20. 2011. szeptember 26. 15:07220.
    nem. tudni akarnék, hogy hová kerül a sejtem, csak  az én génjeim...
    idézet:
    KVirág (218)
    2011-09-17 13:04:25

    a géneket csak hordozod, de nem a tieid... bele van égetve az emberbe, hogy az örökítő anyagot tovább kell adni, de birtokolni mégsem tudjuk...

    előzmény:
    KVirág (217)
    2011-09-17  13:04
  21. 2011. szeptember 28. 13:54221.

    Hát nem is tudom.Igen is meg nem is.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  22. 2011. október 12. 16:01222.

    Nem!

    Lombik program kereteben meg kellett csinalnom ezt az operaciot es mindazt ami elotte van. Sajat magamnak vegigcsinaltam, de masnak nem tennem.

     

    előzmény:
    KerteszGabor (1)
    2010-10-22  15:00
  23. 2012. Április 7. 11:10223.
    Én örülök ha nekem lesz egyszer egy működő petesejtem... de ha abból indulok ki hogy lehet donorra szorulnék, akkor én is segítenék másokon ha tehetném.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  24. pbd
    pbd
    2012. Április 7. 20:09224.

    A leszívás fájdalmassága nyilván nem arra vonatkozik, akit altattak.

    Akit nem altattak, annak viszont eléggé fáj- barátnőm szerint, aki átesett rajta.Konkrétan végig sírta az egészet.

    előzmény:
    morciborci (143)
    2010-11-19  21:42

Címlap

top