Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Karcsubb Karacsonyt!

MPiggy
Létrehozva: 2010. október 21. 20:04

Nincs uj a Nap alatt, nincsenek uj fogyokurak. Mar mindent tudunk, mindent kiprobaltunk..legalabb is egy-ket hetre, igaz? Aztan elkeseredett szivvel lemondtunk a sikerrol. Kudarc kudarc utan-igy mulnak az evek.

 

Most persze magamrol beszelek, de gondolom vannak masok is hasonlo cipoben.

 

Ez a bizonyos "bombabiztos" fogyokura sem uj- szenhidrat-szegeny a javabol. Emiatt nem is konnyu betartani, hiaba allitja a szakerto az ellenkezojet.

 

De nem lehetetlen. Hogy sikerrel jar-e az meg nem biztos.. .azaz biztos akkor, ha kivetelesen ezt es most kovetjuk is. Nem 90 napig, nem 120 napig-addig amig megszabadulunk a folosleges kiloktol-aztan modositjuk es kialakitunk egy egeszseges es konnyeden kovetheto etrendet-eletrendet.

 

Varhatnank januar elsejeig is- de sokkal jobb lenne mar Karacsonyra Karcsuva valni.

 

 Legalabb is egy kicsit, hogy hordhatova, netan kenyelmesse valjanak azok a ruhak ott a szekreny melyeben amiket joideje nem tudunk folvenni.

 

Mindent megfontoltam, mindent meggondoltam...nosza, tarts velem!

 

Nem igerem, hogy jo topik gazda leszek, az idom keves mostanaban, de igerem probalok valaszolni es allni azok kritikajat akik majd vitatjak. No nem azert mert kiprobaltak, csak ugy altalaban. Mert maskepp tartjak helyesnek, mert maskeppen gondoljak. Vagy csak tamaskodnak, megszokasbol.

 

 

A fogyokura lenyege a cukor es kemenyito tartalmu elelmiszerek  szinte teljes eliminalasa, de legalabb is minimalisra csokkentese. Igy a kenyer, a tesztafelek, rizs es krumpli feketelistan vannak.

Meg a gyumolcs is megszoritassal es ritkan kerulhet fogyasztasra ha belegondolsz az is cukor.

 

Csak viz fogyasztasa megengedett. idealisan napi 2-3 liter (!)

 

 A megengedett elelmiszerek, nyersanyagok listaja a kovetkezo: ( napi bevitelunk a zoldsegekre epuljon-barmilyen formaban elkeszitve, igen keves feherje  es minimalis zsirfele hozzadasaval)

 

1. ERTEKES FEHERJEK :

 

marhahus, serteshus, baromfi, hal, tojas, sajt

 

2. ALACSONY CUKOR ES KEMENYITO TARTALMU ZOLDSEGEK  :

 

sparga,brokkoli,karfiol,kaposzta,articso ka,zeller,karalabe,gomba,

 

hagymafelek, salatak, spenot, paradicsom, sargarepa, zoldpaprika, uborka

 

3. TERMESZETES ZSIROK:

 

avokado,kokusz,vaj,tejszin, magok, dio-mogyoro,olaljbogyo es olivaolaj, repceolaj, tejfol

 

 

  1. 2010. október 21. 20:142.
    A tejföl meg a tejszin nem épp diétás cucc. Kivéve ha nagyon nagyon zsirszegény tipust választasz, de akkor akár vizet is tehetnél a kajába helyettük. Amúgy egy kalappal és hajrá. Én is épp fogyókúrába kezdtem, de nem ilyen drasztikusba, mert belebetegednék.  A lelkiállapotom fontosabb nekem.
    előzmény:
    MPiggy (1)
    2010-10-21  20:04
  2. Torolt_felhasznalo_390011
    Torolt_felhasznalo_390011
    2010. október 21. 20:313.

    A szénhidrát ilyen jellegű elvonásának eredménye betegséghez vezet, viszont nagy sikerrel pályázhatsz a koleszterin szint növelésre.

     

    Miért nem alakítasz ki egy olyan diétát, amiben jó érzed magad?

    Lehet, hogy nem lesz gyors eredmény, de megtarthatod az egészséged, mindent megkap a szervezeted, amire szüksége van.

     

    Én ettől a diétától kb 1 hét alatt feldobnám a talpam, nem beszélve arról, hogy cukor híján erősen depressziós lennék.

     

    Azért sok sikert!

    Drukkolok neked!

     

     

    előzmény:
    MPiggy (1)
    2010-10-21  20:04
  3. 2010. október 21. 20:394.

    Igen, csakugyan meglepo. De ha a szukseges energiat ezuttal NEM szenhidratbol fedezed, mint ahogy altalaban tesszuk, hanem minimalis "egeszseges" zsiradekbol , akkor megiscsak belefer a tejfol es tejszin. Termeszetesen minimalis mennyisegben.  Ezuttal nem lesz  rakott krumpli vagy rakott kel tejfollel locsolva, vagy csirketorta - roluk most  nincs szo.

     

    Ha a rozmaringos csirkemellhez keszulo parolt gombat egy kaveskanalnyi tejfollel kremesited-izesited, melle brokkolit talalsz, hidd el nem vetettel a szabalyok ellen. Es meg a lelki bekednek sem tettel semmi rosszat.

     

    Kitartast es sikert kivanok a te fogyokuradhoz!

    előzmény:
    Gazocska (2)
    2010-10-21  20:14
  4. 2010. október 21. 20:395.

    Ne haragudj, de ez nem igaz.

    A zöldségekben van szénhidrát, csak lassú felszívódású, ezért a vércukrot nem emeli megtúlzottan és hirtelen, hanem sokáig jóllakottság érzetet nyújt.

     

    Én kiegészjteném a diétát teljes kiörlésű gabonákkal (barna rizs, teljes kiörlésű kenyér).

     

    A tejszínt, vajt, tejfölt kihagynám a benne lévő sok zsír miatt.

     

    Az olajos magvakban lévő zsír bőven elég, és ez nem is egészségtelen, mint az állati eredetű zsíradék.

     

    Ha kicsit zsírosabb kaját eszel, mindig egyél hozzá nyers zöldséget, így kevesebb zsír szívódik fel.

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_698619 (3)
    2010-10-21  20:31
  5. Torolt_felhasznalo_390011
    Torolt_felhasznalo_390011
    2010. október 21. 20:426.

    Én mondjuk a saját szervezetemből indultam ki.

    Nekem ez nem lenne elég, pedig nem vagyok cukorbeteg!

    előzmény:
    rolabona (5)
    2010-10-21  20:39
  6. 2010. október 21. 20:457.

    Annyi zoldet ehetsz amennyit akarsz, "szenhidrat megvonasrol " szo sincs. csupan arrol, hogy a megengedett, listan szereplo zoldsegek lassan lebomlo es keves szenhidratot tartalmaznak.

     

    Megprobalod egyenletes-alacsony szinten tartani a szervezet  inzulin szintjet.

     

     

     

    Miert gondolod, hogy ezzel "nem ereznem jol magam"????

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_698619 (3)
    2010-10-21  20:31
  7. 2010. október 21. 20:528.

    Honnan tudod, hogy nem lenne elég? Hogy érted? Hogy fogyni kezdenél?Mert a szervezetednek elég lenne, igaz zsírpárnát nem tudna annyit növeszteni, mint egyébként, ha valaki sok finomított szénhidrátot eszik :-)

     

    Ha az ember így étkezik, minden értékes tápanyaghoz hozzájut, és kevesebbel is beéri.

    A finomított szénhidrátok csak megdobják a vércukrot, meg növesztik a zsírpárnát. Viszont cserébe semmi értékes tápanyag nincs bennük...

     

     

    Szóval sima rizs helyett barnarizs, fehér kenyér helyett teljes kiörlésű, burgonya helyett zöldség.

     

    Tejtermékből friss túró, natúr joghurt utólag belekevert igazi gyümölccsel.

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_698619 (6)
    2010-10-21  20:42
  8. 2010. október 21. 20:529.

      Hát belevágtál, Katikna!

      Én, személy szerint, köszönöm. 

      Akkor  holnap egy nagy levegővétel után, Veled tartok!

      Persze, hogy van lassú lebontású szénhidrát szinte minden zöldségben. Az előbb vázolt csirkemell nagyon tetszik, holnap elkészítem. Brokkoli helyett karfiollal, mert az van itthon. 

      Jó lenne sok jó recept. Diétás, és könnyen elkészíthető.

     

    előzmény:
    MPiggy (7)
    2010-10-21  20:45
  9. 2010. október 21. 20:5310.

    ne hidd el, sokkal jobban fogod érezni magad.

     

    Tudom mit beszélek, én ilyen étrenddel fogytam már 7 kilót és majd felrobbanok, annyi energiám van :-)

    előzmény:
    MPiggy (7)
    2010-10-21  20:45
  10. 2010. október 21. 20:5711.

    szia! én így élek több mint 5 éve. közben kihordtam egy babát is aki ép és egészséges. 

    hülyeség, hogy káros a szervezetre, meg szénhidrát megvonás....bla-bla-bla. a zöldségekben ott a sok jó szénhidrát amire szüksége van a szervezetnek.

     és tejfölből is meg lehet enni pl. egy családi kiszerelést is egy ültő helyedben, a legzsírosabból is. semmi bajod nem lesz tőle, tehát az is hülyeség, hogy a tejföl hízlal. nem hízlal, abban az esetben ha nem kenyérrel eszed. 

     

    én eszek zabpelyhet és zabkorpát is. az is jó szénhidrát, magas rost tartalommal.

     

    sok sikert neked! 

    előzmény:
    MPiggy (1)
    2010-10-21  20:04
  11. Torolt_felhasznalo_390011
    Torolt_felhasznalo_390011
    2010. október 21. 21:0412.

    Egyszer a 90 napost próbáltam. Kórház lett a vége! Nem volt vércukrom, holott ott lehet enni egy nap, probáltam szénhidrátmentes diétát az eredmény szédülés, hányás, hányinger.

     

    de nem akarok vitatkozni, ez csak az én tapasztalatom. Nem akarok senkit megbántani!

    előzmény:
    rolabona (8)
    2010-10-21  20:52
  12. 2010. október 21. 21:2113.

    Hahoooo! Latod, addig biztattal..mig beadtam a derekam. Igy akkor mar ketten vagyunk...biztosan lesz meg tobb vallakozo is-bar nem tudom mennyire meggyozo ez igy "szarazon".

    A szenhidrat-szegeny dieta mar jo sok eve letezik, van aki eskuszik ra, van aki tamadja. Szegeny Atkins ota meglehetosen rossz a hire, dehat az egeszen mas volt; nyaklo nelkuli zsir es feherje.

     

    A rozmaringos csirkehez a mellet pacold be 2 orara:

    pacle: 1 citrom leve 3 kaveskanal oliva olaj, orolt  rozmaring, 1 zuzott fokhagymagerezd , keves so es frissen orolt bors.

     

    Sutes elott csopogtesd le rola a paclevet, olajjal vagy vajjal megfenyezett sutolapon mindket oldalan susd 15 percig.

     

    Vedd ki a serpenyobol, takard le 5 percre. Ezalatt dobd az edenybe a gombaszeleteket, ha tul szaraz tegyel hozza mogyoronyi vajat, vagy keves olajat megest.

    Ne rogton sozd, mert akkor levet ereszt, gyakran  kevergetve susd-parold puhara, aztan sozd.

     Vegul kapargasd fol az edeny aljarol a lesult ezmegazt es keves  vizzel keverd at, mintha komoly martas lenne... A tanyeron friss petrezselyemmel akar dekoralhatod is.

     

    Latod, a tejfol mar csak  raadas.

     

    Kata

     

     

    rolabona es Panda! orulok, hogy biztatoan szoltatok hozza-nagy szukseg van ra.

     

    előzmény:
    klára13 (9)
    2010-10-21  20:52
  13. 2010. október 21. 21:2414.

    szia!

     

    én is ugyanezt tapasztalom, nekem sem bírja a szervezetem. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_698619 (12)
    2010-10-21  21:04
  14. 2010. október 21. 22:3415.

        Ez isteni! Köszönöm, Katica. Az is nagyon jó, hogy elmondtad pontosan, mit tegyek. Kezdek ismét megszeretni főzni.

      Tegnap elkészítettem "nosztalgia "salátámat - a 70-es években volt nagy szám , (nem nekem, hanem a saláta volt nagy szám!). Sajnos, képtelen voltam ellenállni a kísértésnek, és készítettem majonézt, abból tartárt. Meglett a nosztalgiaíz, de odalett a diétásság. Azért is, mert kicsike főtt krumplit szeltem bele, ahogy emlékeztem. Amúgy az összetétel: sovány főtt hús, kis sovány sajt, egy felszeletelt tojás, nyers szeletelt gomba, retek, nyers karfiol és sok salátalevél, póréhagyma szeletek és egy alma, apróra vágva. A tartárba elég sok citromot tettem, és hát persze só is volt benne. Tehát nem annyira diétás. Mára összeértek az ízek, tegnap még csak hümmögtem, de mára fergeteges lett. Zsuzsi is habzsolta, a hagymát is, a karfiolt is megette és tisztára nyalta tányérját. 

      Arra gondolok,  hogy alma és krumpli nélkül és inkább joghurttal, talán megfelelne e diétába? Persze, kisebb adag, mint amit Zsuzsival bevágtunk...

     

     

      Zsuzsi és Csoki, a vendégkutya

    előzmény:
    MPiggy (13)
    2010-10-21  21:21
  15. 2010. október 21. 22:3916.

      Panda, szívesen vennénk tanácsaidat, tapasztalataidat, ötleteidet.

      Ugye, Katica?

    előzmény:
    Panda26 (11)
    2010-10-21  20:57
  16. 2010. október 21. 22:4117.

    Hajrá, ne add fel menni fog!

     

    Én ezzel a módszerrel, 10 kg fogytam le március óta.

    Azóta tök jól érzem magam.

    Elmúlt az esti falánkságom.

    Elmúlt a migrénes fejfájásom, a nyaki és háti fájdalmamim.

    Szóval én csak nyertem rajta.

     

    A koleszterinem köszönöm jól van.

    Pont ma hoztam el a labor eredményeimet és mind jó.

     

     

     

    előzmény:
    MPiggy (1)
    2010-10-21  20:04
  17. 2010. október 21. 22:4518.

    Tegnap írtam a diétásba, bemásolom ide is:

     

    Van két express kajám, ha nem marad főtt étel, amit elvihetek magammal ezeket teszem dobozba reggel.

     

    Jégsaláta kockára, sárgarépa csíkokra vágva.

    Egy nagyon kevés balzsamecetet és oliva olajat szoktam rátenni.

    Ha van maradék pörkölt, sült hús az csomagolom hozzá, ha nincs akkor virslit vagy tojást.

     

    Lehet bele koktélparadicsomot, parmezánsajtot is tenni, ki mit szeret. 

     

    A másik ugyan ez csak párolt zöldség az alap.  

     

    pl. kelbimbót főzem meg, rá virsli karikák és nagy lyukú reszelőn sajt.

     

    Amikor ettem mikróba egy kicsit összemelegítetem így a sajt ráolvadt a tetejére.

    Én nagyon szeretem, és ami érdekes, amikor ilyeneket eszek ebédre még délután 4-kor sem vagyok farkas éhes.

     

    Ma lecsó volt.  

    előzmény:
    bigacsiga2 (17)
    2010-10-21  22:41
  18. 2010. október 22. 04:1019.

     Valamennyi zsir kell a szervezetnek-igaz, a magokban van magas koncentracioban, de sajnos fozeshez kell a keves vaj vagy olaj. A tejfolt-tejszint en igazabol nem proponalom, de a tortenelmi huseg kedvert leirtam mert rajta vannak a listan. Magam mar evek ota joghurtot hasznalok tejfol helyett, mert az mindig van itthon. A tejszint a francias ihletesu etelek kerik- csakugyan sokat adnak az izhez. meg egeszen kis mennyisegben is.

     

    Egyet ertek azokkal akik azt tapasztaljak energetikusabbak, jobb kedvuek vagyunk a szenhidratszegeny etkezes soran.

    Nem vitas, a kenyer-krumpli-rizs "nehezkesse" lassuva teszi az embert. 

     

    A teljes kiorlesu csakugyan belefer-de csak minimalis mennyisegben. semmikeppen sem alap-etelek gyanant.

     

    Klara larifari!

     

    En mar evek ota hurcolom neked a konnyebb-deitasabb recepteket, a rozmaringos csirket is "elsutottem mar" de eddig nem sok sikerrel jartam. 

     

    Babocz, sajnalom, hogy a 90 napos annyi bajt okzoott-en sosem ertettem miert olyan nepszeru a modszer..Azt aztan tenyleg nagyon nehez betartani..es egyebkent is kulonos tudomanyos logikara epul. De en sem vitazani akarok, kulonosen mas fogyokurakrol nem.

     

    előzmény:
    rolabona (5)
    2010-10-21  20:39
  19. Torolt_felhasznalo_783768
    Torolt_felhasznalo_783768
    2010. október 22. 06:2320.

    A  KARACSONYNAK  nem  kell  lefogynia,  a  KARCSONY  nem  kell,  hogy  karcsubb  legyen,  te  szamar!!  

     

    Ha nem jarna  folyton  a  kajan  az  eszed,   nem nyitnal  kaja   forumot  sem.

     

    Boldog  UJ EVET!!!

    előzmény:
    MPiggy (1)
    2010-10-21  20:04
  20. Torolt_felhasznalo_783768
    Torolt_felhasznalo_783768
    2010. október 22. 06:2721.

    Egyet  elfelejtenek  a  holgyek,  marmint,  hogy  a  vekony  embereknek  ESZUKBE  SEM  JUT  a  zabarol  beszelni!!!

     

    De,  sajnos  a  Ti  fejetek tele  van  vele.

     

    ERROL  KELL  leszoknotok,  kedveseim!!!!

     

    Gondoljatok  millio mas  dologra!!!

     

     

     

    Good  luck.

    előzmény:
    MPiggy (1)
    2010-10-21  20:04
  21. 2010. október 22. 08:1422.

    Én azt hittem, anyagilag karcsúbb karácsonyra gondoltál:) Én most ezt tervezem, kicsit elegem van abból, hogy mindenki erőn felül próbálja fitogtatni, hogy mennyire kitesz magáért, holott nem erről kellene szólnia az ünnepnek.

     

    Mondjuk, van rajtam vagy 5 kiló plusz..:))

     

    Pont a hétvégén elmélkedtem, mikor anyukám születésnapját ünnepeltük, hogy idén már nincs esélyem fogyni: novemberben nekem van szülinapom, aztán, jön a karácsony, hajjajj:DD 

    előzmény:
    MPiggy (1)
    2010-10-21  20:04
  22. 2010. október 22. 08:3123.

      Milyen igazad van! Örülök bírálatodnak, Korintoszi, köszönöm.

      Lényeglátásod lenyűgöz. Egyetértek Veled.

      Bizony - egy, kettő, három! darab tökös-mákos rétes,  néhány rigójancsi... ah, sorolhatnám!

      Van-e módszered a leszokásra? 

      Mit kéne tennünk?

      Mivel legyen tele fejünk?

      Na, most már elő a farbával! Mert, feltételezem, segítő szándékkal mondtad meg a tutit, nem csupán fraclizni akartál bennünket.  

      A topikgazdától elnézést kérve, hogy belekontárkodom:

      Isten hozott a topikban, Korintoszi! Reménykedem, hogy lehorgonyzol nálunk. Vagy csak alkalmilag osztod az észt, és tovareppensz, mint valami kis sárgacsíkos darázs? Ez a magatartás igazán méltatlan lenne, hiteltelenné válnál szemünkben.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_783768 (21)
    2010-10-22  06:27
  23. 2010. október 22. 08:3724.
      Ha csak a fitogtatás történik erőn felül, az még hagyján, Mia. De erőn felül költekeznek sokan. Számomra megnyugtató, hogy ez nem az én ügyem, minek foglalkoznék vele? Aknek muszáj, az csak űsszon az árral! Az ő dolga. Örülök, hogy hasonlóan gondolkodunk.
    előzmény:
    Miacida (22)
    2010-10-22  08:14
  24. 2010. október 22. 09:0325.

    En karacsonyig 3 kilot szeretnek fogyni (51kg az indulo sulyom) es szinte ugyanez a modszerem. Keves ch es sok zöldseg es ertekes, zsirszegeny feherje.

    En mar fogytam Atkins dietaval 2 eve majdnem 5 kilot 1-1,5 honap alatt (es 50 kilos kategoria vagyok, nem a 100 ,-)), az is hasonlo, csak meg sokkal radikalisabb, mert annal az elsö szakaszban semmi gyümölcs nem engedelyezett es a zöldsegek közül is csak a salata, az uborka es a brokkoli, ezekben van a legkevesebb ch. Szoval huzos, de hatasos.

    előzmény:
    MPiggy (1)
    2010-10-21  20:04
  25. 2010. október 22. 10:0526.

    Helló!

    Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én eddig még csak akkor híztam, ha valami fogyókúrát kezdtem. Már a tudat, hogy nem kéne enni, csak arra terelte a gondolataimat, hogy rögtön éhen halok.

    Megállni a cukrot?? Jobb, ha helyette kétszer annyi fűrészpor ízű "madáreleséget" bedobok, ami után ráadásul fél óra múlva megint kopog a szemem??

    Most, hogy totál nem foglalkozok semmiféle fogyókúrával, eszek mindent, édességet is mindennap (valami élvezeti cikk kell!), a súlyom teljesen stabil, nem hízok, nem fogyok. Én édesség nélkül morcos vagyok, mindenkinek jobb, ha nem vonom meg magamtól.

    A Karácsony meg karcsúbb lesz mindenképp - anyagilag!!!

     

    .

    előzmény:
    MPiggy (1)
    2010-10-21  20:04
  26. 2010. október 22. 13:5927.

    Nagyon sok igazsag van abban amit mondasz- csakis a molettek akarnak lefogyni, ok viszont nagyon.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_783768 (21)
    2010-10-22  06:27
  27. 2010. október 22. 15:4828.

      Nagyon nehéz nekem ez az első nap, Katica!

      A főzésig-sütésig még nem értem el, mert halaszthatatlan kertészeti munkák foglaltak le.  És a lakás is. Elővettem hát egy zacskó levest zöldséggel és főtthússal. Most ebédeltem - reggelim joghurtos natúr zabpehely volt darált lenmaggal - a mézért még le kellene mennem a garázsba (ah, minő megpróbáltatás!), a diót fel kellene törni és darálni (még nagyobb, szinte leküzdhetetlen feladat!) a citromról pedig egyszerűen megfeledkeztem. Lehet, tudattalanom kímélt meg a gyümölcs felvágásának és (elektromos)kifacsarásának gyötrelmétől.

       Szóval, így állunk. Szívesen megennék most egy körtét. Egészen ezen jár agyam, mint arra Korintoszi leleményesen és nagyon stílustalanul rámutatott.

      Ilyenkor mi a teendő? Talán a sárgacsíkos darázs visszareppen, de nem bánom, ha bolondnak nevez is bennünket - bolond, aki mondja! -, ha van valami értelmes gondolata is ez ügyben. Amit kétlek, ahogy megnéztem hozzászólásait. 

      

      

    előzmény:
    MPiggy (27)
    2010-10-22  13:59
  28. 2010. október 22. 15:5829.

     Nyilván felesleges is lenne fogynod Bettere.

     Bárcsak helyedben lennék! Mármint súlyosat illetően. Nekem 10 kiló mínusz a minimum. Ha nem is karácsonyig...

     Milyen igazad van! Az édesség örömforrás. Sajnos. Örvendeztetve hizlal!

    előzmény:
    bettere (26)
    2010-10-22  10:05
  29. 2010. október 22. 16:1330.

      Katica, szólj rám, hogy telefecsegem topikodat!

      De még ezt elmondom, hogy a Kínai Bölcsek, akik a Ji Kingben lakoznak, azt mondták, hogy "a helyzet nagyon kedvező". És, hogy "Nagy tettek, nagy eredmények, nagy energiák, nagy 'birtoklás', bőség; valóra váltása mindannak, ami beérett", mondja a Ta Jou jel.

      Ennek jegyében ebben is bízva, igaz hittel csatlakoztam Hozzád.

      Vajon kik szokták még kérdezni a Bölcseket? Eniflóra, igen, de ő már csak a múlt. Sajnos.

    előzmény:
    MPiggy (27)
    2010-10-22  13:59
  30. 2010. október 22. 17:0431.

    Igazad van, az is nagyon fontos lenne, a "sovanyabb Karacsony".

     

    Ujabban sok csalad probalja egyszerubbbe, nagyszerubbe tenni. igazabol rajtunk mulik mive alakitjuk sajat szeretteink szamara.

    ha nem is konnyu kiszedni a gyerekek ekzebol a jatekuzletek haszontalansagokkal telezsufolt katalogusat, elzavarni oket a reklamokkal tarkitott TV elol.

     

    Fogyokurara a november-december szinte teljesseggel alkalmatlan..sajnos. Nalunk is szuletesnapokkal zsufolt mindket honap- az unnepi lakomarol nem is beszelve.

     

    De gondold csak el..ha most kicsit megszoritod a napi bevitelt, kicsit tobbet mozogsz...akkor a kulonleges alkalmak traktai soran kicsit engedekenyebb  lehetsz.

    Probald meg..nem kell nagyon drasztikusnak lenni, nem kell kozponti kerdest csinalni belole-ahogy az egyik hozzaszolo is bolcsen ramutatott. csak jobban odafigyelni a sok rohanas kozben. Az 5 kilot meg konnyu elkapni!

    előzmény:
    Miacida (22)
    2010-10-22  08:14
  31. 2010. október 22. 17:0832.

    Gratulalok!! Ez nagyon komoly siker, igazan. Es rekord ido alatt, megsem tul gyorsan sikerult.

     

    Meselj rola, mikeppen valtoztattad meg eletmodod, napi etkezeseid..?

     

    Mutass nekunk is jo peldat!

     

     A - 10 kilo nekem is eppen jo lenne...

    előzmény:
    bigacsiga2 (17)
    2010-10-21  22:41
  32. 2010. október 22. 17:1433.

    Sok igazsag van abban amit mondasz. Amint fogyokuran kezdem torni a fejem- "elkezdese elott" mindig szabadabban eszem-arra gondolvan "majd ugyis leadom". Nagy konnyelmuseg, hiszen foljebbrol indul a merleg nyelve mire a sok beszed es tervezes  utan nekiallok.

     

    Akar igy, akar ugy, de jol erzed magad, pillanatnyilag NEM  gyotrod magad dietazassal- ez mindenkeppen nagy szo. Es jol van igy.

     

     

    Mar latom, nem kellett volna belekevernem  Karacsonyt a fogyokuras temaba-mindkit felrevezet, esetleg folbosszant mikor beleolvas.

     

     Pusztan ugy gondoltam, magunkat is megajandekozhatjuk egyszer.

    előzmény:
    bettere (26)
    2010-10-22  10:05
  33. 2010. október 22. 17:3234.

    Ebben is igazad adok neked. Csakugyan szaz es szaz egyebre is gondolnunk kell ket etekezes kozott! vagy helyett.

     

    En peldaul gereblyezessel fogom tolteni a hetvege nagy reszet... Udvarunk gyepszonyege aranyszinuve valt az elmult  napok soran; lehullott a 23 millio szines level a juharfakrol, tolgyekrol.

     

    Mar alig varom.

     

    De idot fogok szakitani a Borisz Goudunov eloadasra is- gondolom te is megnezed a MET kozvetiteset . Az elozetes hirek szerint a cimszereplo (Rene Pepe) szenzacios.

     

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_783768 (21)
    2010-10-22  06:27
  34. 2010. október 23. 15:2035.

     Jó gereblyézést kívánok!

     Nálunk is legfőbb tevékenységek közé tatozik, Katinka.

     Ma elkészítettem az általad megismert rozmaringos csirkét - rozmaring nélkül. Mert eszembe jutott, hogy egyszer már előállítottam mediterrán csirkét, rozmaringágacskákat kellett rárakni, és nekem a rozmaring íze nagyon idegen volt. Így is finom volt nagyon, a gombával, ami közé tettem a recepten felül póréhagyma szeleteket. S minthogy kicsikét megfeledkeztem róla egyéb tevékenységeim közben - szokás szerint - kissé karamellizálódott , és nagyon finom lett. 

     Viszont hiányérzetem van az édes dolgok tilossága miatt, ami nálam alma vagy körte szokott lenni. Meglehetősen gyötrő hiányérzet! Múlni fog? Vajn vannak-e ennek elfojtására technikák?

      Főztem teát, bár helytelen,  mesterséges édesítővel ízesítettem, és boldogan szürcsölöm. Odahallatszik a világ másik felére?

     

     

      Megérkezett Beniikém, Anyám tyúkját tanulni.

    előzmény:
    MPiggy (34)
    2010-10-22  17:32
  35. 2010. október 24. 10:4636.

       Lehet ám hozzánk csatlakozni, hölgyek és urak! Fiatalok és még fiatalabbak!!

       Alig néhány napos a topik, és máris ketten vagyunk! Nézőpont kérdése, ha úgy vesszük, az indulás óta a létszám megduplázódott.

       Elmondom, hogy én azért járok ide, mert régóta ismerem a fórumról a topikgazdát, aki nagy tudású orvos tele segítőkészséggel. Tehát, ha bármiféle kérdésben bizonytalan vagyok, tudom, hozzá fordulhatok. Ha ő is bizonytalan az ügyben, akkor megkeresi a klinikán a megfelelő szakembert, és informálódik a dologról. S minthogy a kanadai klinika nagy figyelmet fordít dolgozói továbbképzésére - Katica is jó néhány ilyenen célú összejövetelen vett rész az elmúlt években -, a kérdésre a legkorszerűbb ismeretekből kibontakozott válasz érkezik.

       Sőt, egy kitűnő szaktudású edzővel is konzultál szükség esetén a felmerült kérdésről.

       Nos, most hogy égbe menesztettem a topiktulajdonost, még hozzátenném, hogy szenvedélye a főzés!Máris kitűnő recepteket kaptam tőle, és kapunk is... tudom. 

       Halkan megjegyzem, hogy aki azt hiszi, hogy valaki 120 kilós hölgyeményről van szó, aki saját maga hiába küzd a hájjal - találkoztunk,  tehát konkrét tapaasztalat alapján mondom - Katinka úgy 1,5-1,6 plusz kilóval küzd! Ennyi súlyfelesleg van rajta - szerinte. Köszönhető persze ez életmódjának, amibe szorosan beletartozik a rendszeres tornatermi edzés és az ésszerű étkezés. 

      S hogy mindent kikotyogjak róla, azon túl, hogy miért érdemes csapatába beállni - elmondom, hogy három kislány és egy kisfiú boldog nagymamája.

     

       A képen a koraőszi Margitsziget van. Gyönyörű emlék.

     

    előzmény:
    MPiggy (34)
    2010-10-22  17:32
  36. 2010. október 24. 16:3637.

    En szivesen jövök :-)

    Mar a hetvegen jobban odafigyeltem a kajara, ezenkivül penteken es szombaton voltam futni 10-10 km-t. Ma ugy volt, hogy megyünk turazni, de esik az esö, ugyhogy valszeg tornazom valami dvd-re (van egy csomo itthon).

    Ja es a modszerem hasonlo, mint a tietek: keves ch, sok pozgas, es ugy heti 4-5x mar nem vacsizom, csak max. uzsonna ugy 4-5 ora körül, utana csak viz.

    Mozgas heti 5x, 3 kardio (föleg futas) es 2 izomerösitö torna.

    előzmény:
    klára13 (36)
    2010-10-24  10:46
  37. 2010. október 24. 17:1838.

      Szrvusz, Hexilein!

      De jó, hogy máris megnőtt "seregünk" egyharmaddal! 

      Dehogyis!

      50 százalékkal. Látod, ezért nem választom a kalóriaszámláló módszert!

      Jó volna, ha néhányan összeállnánk, mert egyedül sokkal nehezebb.

      Fantasztikus teljesítményre vagy képes. 10 kilométer nagyon sok. Gratulálok. Tornádhoz is. Nálam a kertészkedés megy, és a szobabiciklit vagy a pedálosat taposom.

       Kibírod vacsora nélkül? Így nagyon hamar jó eredményt mutat majd a mérleg. Persze, én is igyekszem 5 óra körül vacsorázni, és csak valami kis húsfélét, zölddel.

       Te fegyelmezettebb vagy. Biztosan van valami szép célod a fogyással. Elmesélnéd, hogy mi? Nekem - életkoromhoz illően, éveleji diétámmal megjavított vérnyomásom megtartása. Meg azért van benne hiúság is. Meguntam a kövérek közé tartozni.

    előzmény:
    hexilein72 (37)
    2010-10-24  16:36
  38. 2010. október 24. 17:1939.
         Lehet ám hozzánk csatlakozni, hölgyek és urak! Fiatalok és még fiatalabbak!!
    előzmény:
    klára13 (36)
    2010-10-24  10:46
  39. 2010. október 24. 17:5440.

    Szia Klara :-)

     

    Sajnos nekem muszaj ilyen elejmodot folytatni, mert IR-m (inzulinrezisztencia) van. Ev elejen meg magas vernyomim is volt (180/110 atlagban), ez mar megoldodott, miota metformint szedek (vercukorra hat), aztan van meg csontritkulasom, mensiproblemak, hajhullas... Mindez 38 evesen es ugy tünik, hogy mindezek okozoja az inzulin. Ennek kordaban tartasahoz kemeny dieta szükseges...

    A no-vacsi kibirhato az 5 ora körüli uzsonnaval.

     

    Sport: jövöre szeretnek maratont futni aprilisban (a Vienna City Marathonra keszülök), felmaraton mar megvolt többször is.

    En bicajozni nem szeretek sajnos. Neha raugrom ugyan a szobabicajra, de nem szeretem. Ha mar itthoni sport, akkor inkabb elipszis-trener vagy stepper (vagy torna dvd).

     

    A sulyom nekem csak 3-4 kiloval ingadozik oda-vissza, most sajnos eppen "oda", de rajta vagyok a "vissza" tendencian :-) Igazabol csak az a celom a fogyassal, hogy megint jol erezzem magam a börömben. Orvosi szempontbol nincs es nem is volt tulsulyom, de a versenysulyom az -3kg a jelenlegihez kepest.

     

    Te mennyit szeretnel fogyni?

     

    Ja es en is nagyon szeretek sütköreszni (de föleg egyszerüeket), es enni is szeretnek, de sajnos föleg olyasmit, amit nem szabad... Pizza, teszta, CSOKI :-(

    előzmény:
    klára13 (38)
    2010-10-24  17:18
  40. 2010. október 25. 11:3241.

      Szervusz, Hexi!

      Valahol olvastam valamikor, hogy a jól kezelt és diétával megtámogatott cukorbetegséggel az emberek egyéb területeken egészségesebbek, és emiatt hosszabb életűek az ilyesmivel nem küszködő társaiknál. Azzal indokolták, hogy nem híznak el, kénytelenek diétázni, így hiányzik életükből mindaz a fenyegetettség, ami a kövér emberek életében megvan. S mondják, hogy ízlésvilágunkat szokásaink alakították, és megváltoztatható. Sajnos, én is - egyelőre változatlanul - a tészták rajongója vagyok, és nagyon hiányoznak. 

      Mondom,ezt csak úgy olvastam valahol.  Érdekelt a téma, mert nővérem hasonló gonddal él, immár 78 éves. Szigorúan betartja a diétát évtizedek óta, túlsúly nélkül él és jól van. Kissé ideges, könnyen felmegy nála a pumpa, ezt cukorbajára fogja, csuda tudja, hogy így van-e. Volt ilyen korszakom nekem is, de egészen más okból.

      Fantasztikus ez a maratonfutás! Mit élsz át, amikor rovod a kilométereket?

    előzmény:
    hexilein72 (40)
    2010-10-24  17:54
  41. 2010. október 25. 12:5142.

    Szia Klara (imadom ezt a nevet, anyukamat is igy hivjak, es ha lenne kislanyom, haaaaat, lehet, hogy ezt a nevet kapna, legalabb masogik keresztnevkent, ha mar anyum miatt nem is az elsökent :-)

     

    En is kicsit "pattogos" vagyok, lehet, hogy az IR következmenye? ;-) Nem tudom... En meg cukros szerencsere nem vagyok es az orvos szerint nem is biztos, hogy az leszek, ha szepen tartom a dietat (egyelöre több-kevesebb sikerrel). Azert nagyon nehez mindig ellenallni, föleg, ha az ember szivesen eszik/enne.

     

    Futas: föleg elindulni nehez soxor, de aztan ha felhuztad a futocipöt es kileptel a kapun, utana majdnem mindig szuper erzes! A szep taj (mindig a termeszetben, erdökben-mezökön futok, nem varosban vagy futopadon), a jo levegö, az allatkak, amelyeket futas közben latok :-))) Az embernem egy-egy kiados futas utan olyan tiszta lesz a feje, sok mindenre talal megoldast, amire addig nem volt. Sosem futok zenere, fülhallgatoval, mert akkor nem tudnek közben gondolkodni, nekem pedig szüksegem van erre. Szoval szuper, csak ajanlani tudom!

    előzmény:
    klára13 (41)
    2010-10-25  11:32
  42. 2010. október 25. 13:4443.

      Nevemet én is szeretem, Hexilein, így, becézés nélkül főként, ma már. De azért becézett változatait is, férjem Klariszkának hívott, nagyon szerettem.

     Már eltávozott anyám születésnapján van Klára-nap, innét innét jött névadásának ötlete.

      Vajon a Te igazi keresztneved megtudható-e?

     

      Látod, ilyen tudatlan vagyok betegség-ügyben. Jó, hogy ez csak egy enyhe és könnyen helyrehozható változat. Vajon mitől alakult ki? Erre van magyarázat? 

       Hiszen Te tájfutó vagy!Merre futkosol erdőben? Itt, Budapest környékén? Elképzelem madárfüttyös, erdei illatos utadat. Igazi meditáció ez. Gyönyörű lehet. 

      "Jársz az avarban az erdei sár sürü illata közt,"   

    ez jutott eszembe, azaz futsz. S mert megakadtam felidézésében, elolvastam az Ötötdik eclogát Radnótitól. Látod, Neked köszönhetem ezt a mindig igazi élményt adó perceket.

       Itt nálam karfiol meglehetősen penetráns illata terjed. Volt egy kis maradék majonézem, néhány napja készítettem vegyes salátához, azt szándékozom rátenni.  Egy részéből már orosz hússalátát készítettem - főtt zöldségek +csirkehús (főtt füstölt hússal finomabb), ez volt ebédem. A karfiol vacsorám lesz. Tartok tőle, hogy kása lesz belőle, mert leszaladtam menyemhez - fiam családja a földszinten lakik -, kissé elbeszélgettük az időt. Amíg a karfiol zavartalanul puhult a fedő alatt!

      Mi szokott felbosszantani?

    előzmény:
    hexilein72 (42)
    2010-10-25  12:51
  43. 2010. október 26. 09:4344.

     

     

    Szép napot!

     

    Elmondom a remek reggelit, amelyet Katica  közzétett  a Gyűjtsük álmainkat topikban. Ő most ritkán tud belépni,  mert  kissé felforgatta életét a boldog esemény: ikerunokái érkeztek. De természetesen esze ágában sincs magára hagyni a topikot.

      E reggeli szinte egész napra feltölt energiával. Így tökéletes, de ki lehet hagyni belőle a mézet - ami persze különösen finommá teszi. Hexi, Te tudod, hogy a lassan lebomló szénhidrát, tehát sok rostot tartalmazó és mindenféle vitamint és ásványi anyaggal rendelkező zabpehely számodra engedélyezett-e ilyen csekély mértékben?

      Amúgy mindenkinek ajánlom, egészséges és finom!

      Új hozzászólásban adom közre, a Katinka megjegyzése társaságában, ami nagyon tanulságos és  lelkesítő.

     

     

     

     

    előzmény:
    hexilein72 (42)
    2010-10-25  12:51
  44. 2010. október 26. 10:0045.

     Katinka hozzászólásást idézem:

     

    Van egy "VARZSLATOS REGGELI KREM" cimu receptem, leirom nektek. Az a bizonyos francia spine (Mireille Guiliano)

    aki immar szazezereket keres a fogyokuras konyveivel ("miert nem hiznak a francia nok" volt az elso,a ztan egy hasonlo cimu masodik..most szakacskonyvet adott ki kevesebb szoveggel, sok recepttel. ZSofikatol kaptam- ezt olvasgattam a repulogepen mig el nem aludtam rajta

     

    Nem az o kreacioja. Egyik nagynenje, Tanti Bertha elt a csodaszerrel nyarankent -1 allo heten at ezt fogyasztva... A holgy teremszetesen fess es mutatos volt vilageleteben (hiszen francia!!) de teli honapoban hajlamos volt par kilot folszedni-hogy hogy nem!

     

    Ime-

     

     VARAZSLATOS REGGELI KREM A'LA BERTA NENI":

     

    1/2 bogre joghurt ( 125 ml)

    1 kaveskanal lenolaj*

    1-2 evokanal citromle

    1 kaveskanal mez

    2 evokanal zabpehely, finomra daralva

    2 kaveskanal dio finomra daralva

     

     

    Keverd ossze a joghurot es olajat, add hozza a citromlevet, mezet. Utana keverd hozza a daralt zabpelyhet-diot.

    Voila'!!

     

    * egeszen bizonyos, hogy otthon is kaphato es nepszeru mar az etkezesre szant  lenolaj?!

     

    Ebedre, vacsorara a varazs het soran termeszetesen konnyu egeszseges, kaloriaszegeny taplalkozas keretik. ( salatak, csirkemell...halfile...parolt zoldsegek....sovany levesek. csupa finomsag. One kenyer vagy alkohol.

    A daralosdit elore meg lehet szervezni- - ahelyett, hogy mindennap vacakolni kene ve'le. Ket  kis pixisben tarolhatod aztan egesz hetre a mezesbodon mellett .

     Mireille szerint kivalo hatasu-es roppant finom kutyulek ,egyszeruen.."addiktiv".

    ma reggel randevuztam az edzofiuval, jo het elteltevel eloszor. keredztem hogyan alakul a derekbosege..hogy sikerult betartania a dietat (azta a bizonyost) Buszken kozolte, hogy 8 kilot fogyott egy honap alatt-majd hozzatette, nem konnyu betartani!! Meseltem neki is a varazsreggelit es azonnal kerte a receptet..majd legkozelebb elviszem neki. Sot bele akar pillantani a varazs-szakacskonyvbe is. A kis huncut...

     

    előzmény:
    hexilein72 (42)
    2010-10-25  12:51
  45. 2010. október 26. 10:1546.

      Miközben azt gondolom, Hexilein, hogy Neked nagy tapasztalatod van e választott diétánkben, közreadom Katica "gazdag" reggelijét is, amely ennek ellenére megfelel a követelmnéyeknek. Te is adhatnál nekünk jól bevált recepteket!

     


     

    ha a csakugyan be akarod tartani a "listat" akkor nehogy mar joghurtos reggelivel kezd a napot- az mar tulzas lenne. Az csak 1 hetes "kura" de olyan heten amikor a nap tovabbi reszeben azert kicsit szabadabban eszel. Itt van egy finom omlet helyette:

     

    OMLET ZOLDFUSZEREKKEL ES TUROVAL

     

    1-1  kaveskanal vagott petrezselyem, snidling es koriander vagy bazsalikom

     

      (ha van keznel -orolt valtozatban is jo, de mindig fele annyi mennyiseg kell mint frissbol)

     

    1 aprora vagott zoldhagyma (feher resze)

     

    2 tojas ( vagy egy egesz es egy feherje)

     

    2  kaveskanal viz

     

      1 kaveskanal olaj

     

    so-frissen orolt bors

     

    csipetnyi erospaprika

     

    mogyoronyi vaj

     

    2 kaveskanal szaraz tehenturo, vagy ricotta vagy mascarpone

     

    Eloszor  keverd ossze a zoldfuszereket-hagymat, erospaprikat es hevitsd at a folmelegitett olajozott serpenyoben. Allandoan kevergetve, cirka 1 percig.

     

    Vedd ki a serpenyobol a "zold masszat" es rakd felre.

     

     Alaposan verd fol a tojasokat, vizet,sot-borsot.  Keverd hozza a zoldfuszereket.

     

    Tedd a vajat a serpenyobe ovatosan forrositsd fel, ne barnuljon meg-es tedd hozza a tojasos kevereket.

    Kevergesd, vard meg amig kicsit szilardulni kezd es ekkor add hozza a turot ( lehet ugy, mint "tolteleket", egy palacsintahoz.)

     

    Par pillanat mulva hajtsd kette es meg susd 2-3 percig.

     

    Voila' !! Frissen is fogyaszthatod, de kicsit kihulve is finom. Turo helyett keves reszelt sajtot is szorhatsz ra.

     

    En minden omlethez teszek gombat...es mikor mar a serpenyoben van, szorok ra laskara vagott friss, mosott spenotot.

     

    ha igy keszited, batran nevezheted ""florentine" omletnek. Minden amiben gomba es spenot van egyutt megerdemli ezt a nevet ( Florance izei...)

     

    Ekkor persze nem kell a turo! Csak sajt....

     

    Igazi vasarnapi finomsag- kenyer helyett friss paradicsomkarikakkal.

     

    előzmény:
    hexilein72 (40)
    2010-10-24  17:54
  46. 2010. október 26. 14:0747.

    Kip-kop , szabad-e bejönni ?

     

    Látom még friss a topik, még nem alakult ki összeszokott csapat.

    Szeretnék én is " Karcsúbb Karácsonyt " -  ha megengeditek csatlakoznék Hozzátok.

     

     

    előzmény:
    MPiggy (1)
    2010-10-21  20:04
  47. 2010. október 26. 22:0348.

      De jó, Ezüstfátyol! Tudok Rólad, szoktam olvasgatni soraidat az én édes Gizim topikjában, akit annyira megbántottam kissé nyersre sikeredett, de igazán nem bántónak szánt, nem ellenségességre törekvő távolodásommal, hogy már sosem tud megbocsátani. Sajnos.

      Reménykedünk Katicával, aki a topikindító, hogy összeverődik egy kis csapat Tegnap már hárman voltunk, mára - bár ma Hexi nem jelentkezett, de talán nem unt ránk máris - és ma négyen vagyunk!

      Mondtam én, hogy nem szabad feladni!

      Ha néhányan összekapaszkodunk és megosztjuk örömünket, bánatunkat, sokkal könnyebb kijelölt utunkon maradni. Hiszen mindannyiunknak van ötlete, amit másikunk hasznosíthat.

      Olvastad a két jó receptet? A reggelit, ami tele van ásványi anyaggal és vitaminokkal , mégsem hizlal?

     És a másik bonyolultat, amit majd el fogok készíteni, ebédre! Eléggé komplikált, és nagyon finomnak ígérkezik, érdemes lesz vesződni vele.

      Akkor most bevallom, hogy akárhányszor is, mindig kissé irigykedve olvasoam nickedet. Annyira szép hangulata van! Olyan romantikus! 

     

      Száz szónak is egy a vége, Isten hozott Katinka topjában, aki ma kelt útra lakóhelyéről Torontóba kislányához, annak újszülött  ikreihez. Ezért tartom most én a frontot.

     

     

    előzmény:
    ezüstfátyol (47)
    2010-10-26  14:07
  48. 2010. október 26. 22:0749.

     Azért ez nagyon merész megelőlegezés, hogy Katinka topja!  Természetesen topikról volt szó.

     Ismét: Isten hozott, Ezüstfátyol!

    előzmény:
    ezüstfátyol (47)
    2010-10-26  14:07
  49. 2010. október 27. 09:3450.

    Szervusz Klára!

    Köszönöm kedves soraidat . 

    Igen, a másik topikban már váltottunk is pár szót, én is tudok Rólad. 

    Szeretem a virágokat, a kertemet,  a szoba növényeket , a szépet magam körül.

    Az én célom 5-6 kg fogyás, lehet hogy ez karácsonyig nem elérhető, de nem baj később is jó lesz, de igyekszem karácsonyig karcsúbbá válni.  

    Nem vagyok kövér, de 5 vagy 6 évvel ezelőtt abba hagytam a dohányzást és felszaladt rám jó pár kiló. Ebből már sikerült leadnom 5-6 kg-t , de úgy érzem a másik fele is lemehetne. 

    Gratulálok  az ikerunokákhoz, igen nagy boldogság érte a topik inditó Katinkát.  

    Nekem is ikerunokáim vannak, két gyönyörű kisfiú.   Nagyban hozzá járultak a kilók leadásához. Ketten kétfelé szaladnak.

     

    Olvastam a receptet, nagyon finomak lehetnek a reggelik, ma elmegyek a natur patikába és beszerzem a szükséges alapanyagokat.

    Kiváncsi vagyok az ebédedre, biztosan nagyon finom lehet. 

     

    Minden nap én sem tudok jönni, sokszor megyek a gyerekekhez, szerencsére egy városban élünk. 

    Nevem dícséretét köszönöm, egy regényalak ihletett meg. 

    előzmény:
    klára13 (49)
    2010-10-26  22:07

Címlap

top