Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Mennyi idő kell a gyerekre

KerteszGabor
Létrehozva: 2010. szeptember 21. 16:27
Kedves Fórumozók,

a szakemberek szerint ma Magyarországon egy ötéves gyerekkel kb. 30 percet foglalkozik az édesanyja naponta. Szerintetek elég ez? S ha nem, nektek milyen ötletetek van arra, hogyan szakíthatnánk több időt a csemeténkre?

előre is köszönjük a kommenteket,
Koronczay Lilla
  1. 2011. január 16. 08:3351.

    A negyvenes évem elején járok és egy 21 éves fiam van. Az apukája sokat járt vidékre dolgozni, tehát gyakorlatilag egyedül neveltem őt. Azt gondolom, a gyerekek csak albérletben vannak nálunk, az a dolgunk, hogy a gyermekkoruk jó, nagyon jó legyen. Sokat beszélgettünk, hazafelé sétálva az oviból, vagy reggel odafelé. Főzés, bevásárlás közben. Inkább korábban keltem, vagy későbben feküdtem. Ha egy alkalommal nem hallgatjuk meg, mert "nem érünk rá", többet már nem fog jönni! Volt, hogy a vasárnapi ebéd csúszott, mert számára fontos dolgot kellett megbeszélni. Azt szoktam mondani, addig fogd a gyereked kezét, amíg engedi, mert hamar, nagyon hamar eljön az idő, mikor már nem igényli. 10 éves kora körül már kihúzza kezét a kezedből. Addig kell megismerned őt, a barátait, a sikereit, a kudarcait, a félelmeit. Egy gyereket csak kb. 10-11 éves koráig nevelhetsz, utána azt kapod, amit addig adtál. Kamaszként pedig sok beszélgetés kell. Ütköztetni a véleményt, sokszor meghallgatni ugyanazt az álláspontot, mert így látja bizonyítottnak a sajátja helyességét. Tudom, hogy sok energiát követel ez tőlünk, szülőktől, de ha a gyerek kirepül, és még az unokák nem jönnek, majd kipihenjük magunkat. Ezt teszem most én is. Már kevésbé van szükség a segítségemre, talán inkább csak a véleményemre kíváncsi. Mikor kamasz volt is azt mondtam neki: "Ha rám hallgatsz, azt csinálsz, amit akarsz!". De a véleményem meghallgatta. Kamaszos büszkeségből nem vallotta be, hogy igazam van - anno én sem vallottam be a szüleimnek - csak úgy csinálta, ahogy javasoltam. A sok odafigyelés, és rászánt idő megérte!

    Szerintem a legjobb befektetés a gyerek, és a rá áldozott idő!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_588037 (0)
     
  2. Torolt_felhasznalo_628072
    Torolt_felhasznalo_628072
    2010. december 27. 07:2450.

    Ha akarunk időt szakítani a gyerekeinkre, mert fontosnak tartjuk, akkor képesek leszünk  többségében úgy szervezni az életünket:)

     

    Közös séta hazafelé óvodából, iskolából, közös bevásárlás, otthon közösen elkészített vacsora,(egy kicsi gyerek is tud teríteni, szalvétát hajtani, vagy akár a saját kis játékaiban velünk együtt "főzőcskézni" szerepjátékkal a konyhában), de akár zoknipárolás is, hogy együtt legyünk a csemeténkkel.

     

    Más reprezentatív felmérések szerint a gyermekeink szókincse, iskolai tanulásban mutatott eredményei korellálnak azzal, ha családdal együtt vacsorázik az apuka is,  és ott megbeszélik együtt, hogy mindenkivel mi történt aznap.

     

    Lehet együtt  sportolni, sétálni, könyvtárba, játszóházba menni, közösen tenni-venni kertben, virágoskertben, lehet ajándékot készíteni szeretteinknek a kicsivel együtt bármilyen ünnepre, ha azt nem teherként éljük meg, mert nincs annál rosszabb, mint amikor a gyerek is érzi, hogy útban van.  Ha egy felnőtt képes a gyerekkel feloldódni a vele eltöltött időben, akkor az lehet szinte bármilyen tevékenység.

    előzmény:
    KerteszGabor (1)
    2010-09-21  16:27
  3. Torolt_felhasznalo_379840
    Torolt_felhasznalo_379840
    2010. december 23. 23:0349.

     

     

    Mennyi idő kell a gyerekre?

     

    Végtelenül sok és mégsem elég...

     

     

     

     

    előzmény:
    KerteszGabor (1)
    2010-09-21  16:27
  4. 2010. december 22. 10:0648.

    čn azt vettem észre a gyerekeken,hogy ha 5perced van amikor jön hozzád már az sokat számit.

    Mindegy mit csinálsz kicsit abba kell hagyni és oda figyelni a gyerekre amig mondd vagy mesél valamit.

    Nem szoktam ugyan számolni ,hogy ez hányszor 5-10perc de sokat számit nekik az,hogy a szülö oda figyel és most éppen csak vele törödik.

     

     

    előzmény:
    KerteszGabor (1)
    2010-09-21  16:27
  5. 2010. december 22. 09:3747.
    A mai szülők nem figyelnek a gyerekeikre..sajnos sokat tapasztalom,hogy aki 4 órában dolgozik,vagy gyesen van ,az megy legkésőbb az oviba a gyerekért(5 után!)..aki meg 4ig dolgozik,azt se tudja hogy rohanjon..ja és az elmegy a gyerekkel vásárolni,és nem 6kor megy érte az utlsó nap az oviba,hogy jaj bocsi,de bevásárolni voltunk apával!!ilyenkor kinyílkik a bicska a zsebemben.. szülőtől függ kinek mennyire fontos a saját gyereke...a legtöbbnek nyűg,a probléma maga,és  a legszomorúbb,hogy a gyerek érzi....amikor ő kér bocsánatot,mert kicsit piszkos lett a ruhája és anya örjöngve ecseteli,milyen sok időbe telik kimosni,ezért nem fog ma olvasni neki!!!!!!!!!!!
    előzmény:
    KerteszGabor (1)
    2010-09-21  16:27
  6. 2010. november 29. 13:1446.
    És az apa? Az apák mennyit foglalkoznak naponta a gyerekeikkel?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_351906 (0)
     
  7. 2010. november 20. 16:0445.
    Szerintem nem az időmennyiség, hanem a gyerekkel töltött idő minősége számít.
    előzmény:
    KerteszGabor (1)
    2010-09-21  16:27
  8. Torolt_felhasznalo_515057
    Torolt_felhasznalo_515057
    2010. november 15. 22:1244.
    Szakember akkor nem nálunk járt szerintem :) Inkább magamra van 30 perc naponta de a (oké nem 5 hanem 4) évesre sok-sok óra-és még a 3 hós kistesó is partner ebben :)
    előzmény:
    KerteszGabor (1)
    2010-09-21  16:27
  9. 2010. november 15. 22:0243.

     

     

    Szia!

     

     

    Mi hétközben 1/2 6 körül érünk haza, iskolás, ovis.

     

    Le kell velük ülnő minimum ! fél órára .

    Az iskolás (elsős) átnézzük a könyveket, füzeteket, egyedül bepakol, én csak leellenőrzöm.

     

     Az ovis,  nagycsoportos vele is foglalkozni kell, így ha a naggyal a gyakorlást csinálink ő színez .

    Úgy csináltattuk az íróasztalt ( főleg a helyhiány miatt) hogy én középre ülök, ők a két oldalamon. Ha feladatlapot csinálunk mindkettőre oda tudok figyelni.

     

    Ha nem is ülök mellettük folyamatosan, teregetek, ruhát hajtok, mosogatok, de majd mindennap csinálunk valamit.

     

    Vacsora, lefekvés, , és mesét olvasok, visszakérdezem pl. ki volt a szereplő, volt-e benne állat, milyen, mi történt vele...

     

     

     

     

     

     

    előzmény:
    KerteszGabor (1)
    2010-09-21  16:27
  10. 2010. november 5. 04:3842.
    A 120nettoval 6oraban igy is sokat mondtal!!! itt, az orszg keleti feleben 8orara brutto lehet ilyet szamitani, vgy meg ennyit sem!:( Tobbivel egyetertek!:(
    előzmény:
    Szoljanka (41)
    2010-11-05  02:47
  11. 2010. november 5. 02:4741.

    Ismerek egy csajt -távmunkában nyomja,szóval otthon egész nap,mégis állandóan a nagyihoz van passzolva a gyerek.Idegesíti a gyerek.

    Másik nő: 4-ig dolgozik,10 percre lakik a nagyitól,aki elhozza a gyereket a bölcsiből,mégis 7-re ér a nagyihoz.

    Amikor a nagyi ezt egyszer szóvátette,felháborodott.

    Harmadik nő gyesen,de a gyerek szintén a nagyinál reggeltől estig,ő meg barátnőzik. 

    Én azt látom,hogy a nők sokszor herótot kapnak a saját gyereküktől és úgy rázzák le magukról,mint kutya a vizet. 

    De pl Nyugger kollegina is osztja az észt az egykés topikban,hogy neki négy gyereke van,de sosem játszott velük éssss marhára büszke magára. 

    Öltöztetés-fürdetés,mint foglalkozás:ez is csak akkor működik,ha ez tényleg egy odafigyelős-magyarázós öltöztetés,az,ha idegesen rángatod a gyereked fején keresztül a pólót és közben szitkozódsz,az nevezhető öltözködésnek,de nem foglalkozásnak.Vagy ha toporzékolva követeled,hogy egyél már,az nem együttlét.

    Amikor oviba járt  a fiam feltűnt,hogy amikor odaértem és öltöztettem ,alig páran beszéltünk a gyerekünkkel,a többiek némán-kukán végezték a műveletet,vagy visítoztak.

    Igen,sok mindenre lehet fogni  mindent,de az első mégiscsak a szülő,aki ne mondja azt,hogy nem mesélek,mert úgyis ott a tv a szobádban .Azért gondoljuk már át a fontossági sorrendet!!

    Azt sem nevezném foglalkozásnak,amikor anyuka napi 8 órát ül  a játszótéren, beszélgetve az anyutársakkal,a gyereket meg egy idegen néni hozza vissza az úttest mellől,hogy majdnem elütötte egy kocsi.

    Kapkodós reggelek: sokszor elég fél órával korábban kelni és máris más a hangulat.

    Részmunka: amíg az egészmunka  átlagbére  is 120.000 nettó,miről beszélünk?

    Távmunka:ehhez fejlettebb munkamorálú ország kell.

    Nyugaton sokkal jobban keresnek,több a táv-részmunka,mégis vannak elhanyagolt gyerekek. 

    előzmény:
    mamaj (40)
    2010-11-03  11:19
  12. 2010. november 3. 11:1940.
    Szerintem a gyereknek legelább 4-5 órát a szüleivel kell lenni-e legalább addig amíg iskolás nem lesz, de még akkor is szükség van abban, hogy segítsen a szülő a gyerek háziában, együtt vacsorázzanak, közösen nézzenek valami mesét. Persze ez egy idealizált világ, hiszen ahol a szülők több műszakban dolgoznak, ott ez kivitelezhetetlen, ilyenkor a nagyszülőre hárula feladat és voltaképp ő neveli fel az unokáját is, szerintem ez nem jó és ez még mindig a jobbik eset, mert mi van, ha a szülők a nagyszülőre sem számíthatnak. Beteg az a társadalom, ahol a szülő nem lehet együt a saját gyerekével legalább napi 6 órát szerintem, pedig nem tud mert dolgoznia kell, de az így felnevelkedett gyerekek később milyen minta alapján fognak viselkedni, már az is rossz, ha ebbe belegondol az ember.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_753701 (0)
     
  13. 2010. november 3. 11:1939.

    Nagyon sokat számít, hogy a közelben van a melóhelyed!

    Én napi két órát utazom+a 8 órás munka, ha tényleg 8 óra.

     

    Reggel 2 órát együtt tölt a család, de azt a két óra kapkodást, míg mindenki elintézi biológiai szükségleteteit, eszik, iszik, fogat mos, tisztálkodik, felöltözik, beágyazunk, elmosogatunk... ezt nem nevezném gyereknevelésnek.

     

    Fél 8-kor kilépünk az ajtón, gyerekekkel apukájuk megy, én rohanok dolgozni.

     

    Értük a nagypapa megy, hogy ne kelljen 5-ig, 6-ig a bölcsiben, oviban lenni (az meg más kérdés, hogy mit szólnának az oviban, bölcsiben.)

     

    Én legkorábban 5-fél 6 körül érek haza, apjuk amikor sikerül. A nagymamáékhoz (anyukámékhoz) megyek értük, ott összenyalábolom őket, meghallgatom a használati utasítást (ettek, kakiltak, folyik az orruk, rossz volt az oviban, aludt, nem aludt, szülői értekezlet, ebédbefizetés...) és megyünk haza. 6-fél hét. Otthon fürdés, vacsora, ha ügyesek vagyunk fél 8, 8-ra végzünk. (Nem főzök, hideget eszünk!). És akkor már általában a kicsi megy is aludni (és én is, mert éjjel még olyan gyakran kel, hogy csak így bírom.)

     

    Nem jól van ez így, én sem örülök, de evvan. Hétvégén próbáljuk pótolni, ami a hétköznapi kapkodásban nem sikerül.

     

    Hogy mit lehetne tenni?

     

    Esetemben pl. a távmunka kiváló megoldás lenne. Amikor 13 évvel ezelőtt elkezdtem a jelenlegi melóhelyemen dolgozni, még heti 3 nap lehetett otthon dolgozni. Később ez lecsökkent kettőre, majd eltűnt. Miért? Nem tudom. A teljesítményünk nagyon jól mérhető, ellenőrizhető, a távközlés azóta fejlődött, van mobiltelefon, internet, miért ne lehetne otthonról dolgozni, legalább heti néhány nap?

    előzmény:
    .Mania... (30)
    2010-10-16  14:45
  14. 2010. november 3. 11:0038.

    Egyetértek, nálunk is ez van, mármint nem mindig jut idő arra, hogy együtt játsszunk, meg eleve az anyja van vele többet, viszont amikor tudok, vele vagyok :)

    És mikor ülök a gépnél és dolgozom, akkor is ha odajön, nem zavarom el, hanem elmondom mit csinálok épp és miért... nagyon tud érdeklődni mindenről :)

    Mindenesetre az fix, hogy a napi 30 perc nem elég...

    előzmény:
    Raistlin* (37)
    2010-11-01  12:03
  15. 2010. november 1. 12:0337.

    Mit jelent, hogy foglalkozni a gyermekkel?

    Miközben főzök és magyarázom neki, hogy mit csinálok, hogyan, miért és közben segít nekem, az foglalkozásnak számít?

    A bevásárlás, a mosás, az egyélb otthoni munkák, amibe életkorának megfelelően bevonom, abból nem tanul? Nem érzi belőle, hogy ezt a családért csináljuk?

    Hétköznap persze kevesebb idő jut együtt, de ott hétvége, amikor egész nap az övé, szóval szerintem nem csak a direkt játék fejleszti neveli, hanem ha szimplán részt vesz a család életében és látja, apa anya hogyan osztja be a feladatokat egymást között, ki mit, hogyan csinál.

    (szerintem direkt közös játékra tényleg, fél, egy óra jut,  a vacsi és az esti szertatás közötti idő, viszont abból nagyon fel lehet töltődni mindenkinek)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_753701 (0)
     
  16. 2010. november 1. 11:4836.

    Biztosan nem elég. Szenvedek is mikor kötelező túlóra van a melóhelyen és reggel 6-kor elmegyek, s csak 20.20-ra érek haza. Még épp az ágyban elcsípem. Csinálom ezt két nap egy héten ilyenkor, így a többi napon már 16.30-ra otthon vagyok. De az ingázás miatt sem reggel oviba vinni, sem oviból elhozni nem tudom. Nem jó ez így. De dolgozni meg muszáj...

    Csodálom is, aki emellett még tornázni, műkörmöket csináltatni jár, mert azt az időt én inkább a családdal töltöm. Szerencsére még em híztam el:-) és a körmöm is jó így, ahogy van.

    előzmény:
    KerteszGabor (1)
    2010-09-21  16:27
  17. 2010. október 28. 15:5335.

    Köszönöm, én ebből nem kérek. Szeretnék gyerekeken meg zöldborsófőzeléken túl más produktumot is előállítani. Nem vonhatod ki a társadalom közszférájából annak felét!

     

    Korrekt bölcsőde, óvoda, részmunkaidő, távmunka, az apa bevonása a gyereknevelésbe...

     

    Mi értelme egy olyan családnak, ahol az egyik fél a négy fal közé van zárva kiskorúakkal, csak az óvodáig/iskoláig/közértig jut el, a másik meg legalább három emberre keres, és pont azokra nincs ideje, akikért ezt tesz?!

     

    Én nem ítélek el senkit, vannak olyan családok, ahol anya otthon akar maradni, és apának is elég a meleg vacsora, heti néhány óra aktívan a családi körben. De ez nem lehet univerzális, állam által egyedüliként propagált modell!

    előzmény:
    Uborkata (3)
    2010-09-21  16:39
  18. 2010. október 27. 12:5634.

    Peldaul be kene tartatnia a munkaidot az allamnak a munkaltatokkal, maris tobb ideje lenne a szuloknek. "Csak " napi egy ora pluszmunka is havonta kabe 22 ora!!!!

     

    Vagy lehetne hogy mas foglalkozzon a gyerekkel, pl egy ovis-kisiskolas mar lehet egy egyetemistaval akinek szabadok a delutanjai es szeretne egy kis penzt keresni.

    előzmény:
    KerteszGabor (1)
    2010-09-21  16:27
  19. 2010. október 20. 21:2333.
    Sziasztok!

    Szerintem, az nagyon szomorú volna, ha naponta egy édesanya csak 30 percet foglalkozna (akár aktívan is)gyermekével. Kizártnak tartom. Mint egy 7 éves kislány édesannya, nem tudom elképzelni, hogy 30 perc naponta elegendő egy gyerekre, akármennyi idős is. Azt viszont elfogadom, és nálunk is van így néha, hogy egy-egy nap, tényleg csak fél óra anyával, de akkor apa vagy nagymama nap van. :-)
    De az anya nélkül felnövőknek, ez a napi 30 perc, felérne 24 órával.
    előzmény:
    KerteszGabor (1)
    2010-09-21  16:27
  20. 2010. október 20. 16:5932.
    A fél óra nagyon kevés.Akárhogy is magyarázzuka "minőségi együttlétet", ez akkor is kevés. Mindenki gondoljon bele, hogy mit lehet fél óra alatt kezdeni, elmélyedni sem lehet igazán egy játékban ennyi idő alatt.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_390011 (0)
     
  21. Torolt_felhasznalo_425455
    Torolt_felhasznalo_425455
    2010. október 16. 14:4931.
    Akkor már ketten gondoljuk, hogy a "gürizés" a fedőszöveg.
    előzmény:
    .Mania... (30)
    2010-10-16  14:45
  22. 2010. október 16. 14:4530.

    Hát, nem tudom. Nekem van főállásom, fél 8-16 óráig. Szerencsére a közelben, reggel viszem a kicsit oviba, munka után hozom. Emellett otthon is dolgozom (körmös vagyok) kb heti 5x, de van hogy többet. (hétközben 1, szombaton 2 vendég)

    Mégis legalább 1,5 óra jut a 3,5 éves kislányomra, amikor együtt vagyunk és játszunk, kirakózunk, birkózunk, olvasunk, albumokat nézegetünk... (hétközben!) Hétvégén pedig ha nincs rossz idő kirándulunk, sétálunk, tehát hétvégén még ennél is több!

     

    Tehát nem hiszem, hogy a munkára, gürizésre lehet ezt fogni, hiszen mi is ezt tesszük, mindketten!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_425455 (24)
    2010-09-21  20:28
  23. 2010. október 16. 14:3429.

    Nekem mindkét gyerekem úgy ment oviba, hogy nagyon sok dalocskát, mondókát el tudott énekelni, mondani (3 évesen). De nem azért, mert ültem velük az ölemben tartva őket és "tanítottam" nekik, hanem azért, mert mosás, főzés, gyurmázás közben énekeltem, mondókáztam. Társasozás közben észrevétlenül megtanultak számolni, közben az alapszíneket is elsajátították - játék közben! Nem tartom jó dolognak hétközben, ovi után az "intenzív foglalkozásokat", mi inkább biciklizünk, játszóterezünk, ill. rossz idő esetén egyszerűen csak játszunk! Hát nem ez lenne a legfontosabb? JÁTSZANI A GYEREKKEL... És ez nem idő kérdése! Vacsorakészítés közben is lehet játszani, énekelni, mondókázni és nem utolsó sorban meghallgatni a gyereket...

    előzmény:
    KerteszGabor (1)
    2010-09-21  16:27
  24. 2010. szeptember 22. 06:4828.
    A gyermek akkor emlékezik rád holnap, ha ma vagy vele. – Steffen T. Kraehmer
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_ (0)
     
  25. Torolt_felhasznalo_425455
    Torolt_felhasznalo_425455
    2010. szeptember 22. 05:4127.
    Mivel Boross úr férfi és nem nagyon tud szülni /ötleteken kívül/ eszembe jutott néhány 18 karikás dolog.
    előzmény:
    fórumozok (25)
    2010-09-21  21:52
  26. Torolt_felhasznalo_251850
    Torolt_felhasznalo_251850
    2010. szeptember 21. 22:1026.

    Itt nyilván kétféle "foglalkozást" kell megkülönböztetni.

    Ha ez a napi 30 perc valami intenzív, 100%-os figyelemmel telik el (pl. közös játék, meseolvasás, stb.), akkor szerintem nincs gond, ennyi elég egy gyereknek AMELLETT, hogy a szülő megfürdeti, segít neki öltözni, vacsit ad elé, elviszi oviba, stb.

    De gondolom, ez a topik nem indult volna, ha erről lenne szó. Bár nem teljesen tudom elképzelni, hogy a gyerek körüli napi rutin teendők ennyi időbe hogyan férnek bele. (És gondolom, a topikhoz kapcsolódóan cikk lesz majd egyszer a Nők Lapjában, ami szerintem jó, mert ma tényleg rengeteg gyerek van, akire alig szánnak időt a szülei. Fontos lenne erről többet beszélni.)

    előzmény:
    KerteszGabor (1)
    2010-09-21  16:27
  27. 2010. szeptember 21. 21:5225.

    Azoknak akiknek a napi foglalkozási idejük 30 perc alatt van nem kellene gyereket szülni.

     

    Boross úrnak is ezt valahogy a fejébe kell verni 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_425455 (24)
    2010-09-21  20:28
  28. Torolt_felhasznalo_425455
    Torolt_felhasznalo_425455
    2010. szeptember 21. 20:2824.

    Ha ez valamiféle statisztika, akkor roppant elkeserítő. Gondolom, akkor van ebben napi öt óra és 10 perc foglalkozás is. Ha nagy átlagban kijön fél óra.

    Hogyan lehet növelni?? Azoknak akiknek a napi foglalkozási idejük 30 perc alatt van nem kellene gyereket szülni. Nem rontanák a statisztikát. Lehet, hogy feltornázható lenne az érték így 40- 50 percre is.

    Lehetne talán szemlélet váltással is növelni az időt. Ha egy kicsit fontosabbá válna a gyerek. Értékesebbé. Amikor lecsökken a foglalkozási idő napi 30 percre, elgondolkozna az a szülő, biztos e, hogy a munka és a megélhetés,  a gürizés miatt nincs idő egymásra. Vagy csak a gyerek idegesít.

    előzmény:
    KerteszGabor (1)
    2010-09-21  16:27
  29. 2010. szeptember 21. 19:5123.
    igen, ez egy fontos kérdés...az én gyerekeim nagyobbak, 17 és 9 évesek, de sokkal többet foglalkozom velük-pediga  nagy már majdnem felnőtt :)
    előzmény:
    fórumozok (22)
    2010-09-21  19:27
  30. 2010. szeptember 21. 19:2722.

    mire irányul a "foglalkozás", ami naponta csak fél óra?

     

    36 éves vagyok és velem többet foglalkoznak az ősök naponta... pedig tudok egyedül enni, inni, wc-zni, olvasni, fürdeni és még a cipőmet is egyedül kötöm már be elég régóta

    előzmény:
    KerteszGabor (1)
    2010-09-21  16:27
  31. 2010. szeptember 21. 19:1721.
    Szerintem nem tartozik bele a foglalkozásba a napi rutin, fürdetés, kaja stb (5 évesen m ár felöltözik meg eszik egyedül, ha előkészítik neki a dolgokat, nem?). Úgy tudom elképzelni, hogy ennyi időt fordít az anya csak a gyerekre, amikor csak őrá figyek, mesét olvasnak, együtt játszanak. És ez egy átlag, biztos van olyan, aki napi 2 órát tartalmasan eltölt a gyerekkel, de sok családban soha nem beszélgetnek a lurkókkal... a játékot már ne is említsem.... Ott a tv, számítógép... ahhoz nem kell anyu.
    előzmény:
    KerteszGabor (1)
    2010-09-21  16:27
  32. 2010. szeptember 21. 18:0020.

    Érdekes megfogalmazás. Ha nem az édesanyja foglalkozik vele, hanem más családtag, akkor nem számít? Mit jelent az, hogy foglalkozik vele?

    1. Közös játék, beszélgetés, mesélés?

    2. Vagy feladatlapozás, közös számolás?

    3. Esetleg benne van az öltözés, fürdetés, reggeli, vacsora, oviba vitel?

    4. Vagy közös sütikészítés, teregetés?

     

    1. Nem túl kevés.

    2. Sok.

    3. Irreálisan kevés.

    4. Nem kevés.

     

    előzmény:
    KerteszGabor (1)
    2010-09-21  16:27
  33. Torolt_felhasznalo_908581
    Torolt_felhasznalo_908581
    2010. szeptember 21. 17:5219.
    tisztázzuk, mit takar a "foglalkozás"? matekot?
    előzmény:
    KerteszGabor (1)
    2010-09-21  16:27
  34. 2010. szeptember 21. 17:3218.
    31 perc az iszonyu keves, nem tudom mit vettek bele. De pl. reggel is lehet tartalmasabban leszulni, aztan ott az ut az oviba, azutan hazafele jovet is beszelgetni, megallni a jatszoteren, csapni egy kozos uzsit, ha az ido is engedi, este igazi jatek vagy hancur, vagy "fejlesztes, ami kell, pl. nalunk logopedia.... furdetes kozben is sokmindent lehet megbeszelni, kozos kaja, lefekveshez keszules es termeszeteseen mese, amit nem  atv olvas fel a gyereknek. A legvegen a lefektetos rituale, mar ahol van..... szerintem ennyi bele kell, h. ferjen, es  ahetvegen kiegesziteni
    előzmény:
    KerteszGabor (1)
    2010-09-21  16:27
  35. 2010. szeptember 21. 17:2217.

    szerintem is attól függ, mi értenek azon, hogy "foglalkozik"?

    csak a lefektetési rutin, fürdés, meseolvasás több, mint félóra, óvodába stb. menet is beszélget vele az ember

    vacsora közben is "foglalkozunk" vele, amikor beszélgetünk, rá figyelünk

    ha megnézek vele egy mesefilmet, az is foglalkozás, mert hozzámbújik, beszélünk közben 

     

     

    előzmény:
    KerteszGabor (1)
    2010-09-21  16:27
  36. Torolt_felhasznalo_710333
    Torolt_felhasznalo_710333
    2010. szeptember 21. 17:1816.

    A foglalkozás gondolom itt azt takarja,hogy csak a gyerekkel foglalkozol. Le ülsz mellé és babázol,autózol vele.Vagy együtt olvastok,társosoztok. Szerintem a félóra kevés de ha az imserőseimre gondolok sokan mondták már,hogy a gyerekkel nemtudnak leülni játszani.  Ettől függetlenül is felnőnek a gyerekek.  Én sokszor leülök velük és akkor csak velük vagyok,még megtehetem mert itthon vagyok. De ha vissza emgyek dolgozni akkor nemtudom,hogy lesz időm erre. Főleg ahol több gyerek van.  Ha csak arra gondolok,hogy 5ig  dolgozom utána még haza rohanok,főzök,mosok a gyerekekkel is foglalkozom. Na ilyenkor kevés a 24óra az tuti.

    előzmény:
    KerteszGabor (1)
    2010-09-21  16:27
  37. 2010. szeptember 21. 16:5915.

    Igy van!

    Nagy különbségek vannak étkezések között is és a fürdésnél is!

    Pl. nálunk a fürdés min. fél óra, közben játszunk, énekelünk, mondókázunk.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_527077 (10)
    2010-09-21  16:55
  38. 2010. szeptember 21. 16:5914.

    Hát ez elég érdekesen lett kiszámolva, és mivel nagyon kevés, természetesen mindenki azt fogja írni, hogy ez nem elég. Dehát nem is lehet kiszámolni, mert ahogy lejjebb is írták, már akkor foglalkozik az ember a gyerekével, amikor reggel felébreszti és elkezdi készíteni az oviba-suliba, sőt folyamatosan tart a "foglalkozás" az esti lefekvésig.  

    Nem hinném, hogy erre a kérdésre lehet normálisan válaszolni egy időtartamot megjelölve. Ez nem így működik.

    előzmény:
    KerteszGabor (1)
    2010-09-21  16:27
  39. Torolt_felhasznalo_593150
    Torolt_felhasznalo_593150
    2010. szeptember 21. 16:5913.

    Akkor is furcsa. A törpenyulammal is több időt foglalkozom napi fél óránál, ha nem számolom bele a takarítást, etetést, akkoris.

     

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_527077 (10)
    2010-09-21  16:55
  40. 2010. szeptember 21. 16:5712.

    "ma Magyarországon egy ötéves gyerekkel kb. 30 percet foglalkozik az édesanyja naponta. Szerintetek elég ez?"

     

    Ez most kerdes ? Komolyan ???

     

    (Vagy inkabb provokacio ? )

    előzmény:
    KerteszGabor (1)
    2010-09-21  16:27
  41. 2010. szeptember 21. 16:5611.

    Gondolom a 'foglalkozás' alatt itt az értendő, amikor nem fél szemmel nézel csak rá és pl. ügyet intézel... 

    Nyilván öltözteted,, oviba viszed, stb, de szerintem ezalatt nem ezt értik...

    Szép az egykeresős családmodell, csak nálunk egyszerűen nem működik ennyi bevétellel... 

    előzmény:
    KerteszGabor (1)
    2010-09-21  16:27
  42. Torolt_felhasznalo_527077
    Torolt_felhasznalo_527077
    2010. szeptember 21. 16:5510.
    gondolom az öltöztetést, etetést stb. nem számolták bele az időbe... csak amit az alapszükségletek kielégítésén túl foglalkozik a gyerekkel. Persze becsapós a dolog, mert pl. vascora vagy fürdés közben is lehet "minőségi időt" tölteni, beszélgetni, játszani a gyerekkel... Nálunk pl. gyerekkoromban minden este közös vacsi volt, lehetőleg mind2 szülővel, és közben beszélgettünk, tehát igazi családi együttlét volt, nem csak táplálkozás.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_593150 (2)
    2010-09-21  16:36
  43. Torolt_felhasznalo_271241
    Torolt_felhasznalo_271241
    2010. szeptember 21. 16:549.

    Kikapcsolom a tévét.

    Kikapcsolom a számítógépet (internetet, NLC-t).

    Leteszem a telefont.

    Hazamegyek a melóból.

    előzmény:
    KerteszGabor (1)
    2010-09-21  16:27
  44. 2010. szeptember 21. 16:488.

    Csatlakozom Leilához.

    Nekem mindkét gyerekem elmúlt már 5 éves, de én emlékeim szerint nem "foglalkoztam" velük ennél többet. Szerintem egy ekkora gyerekkel nem kell külön "foglalkozni", esetleg este olvas az ember egy mesét. Egyébként egy ekkora gyerek már a család része, együtt vacsoráunk, akkor persze ő is elmondja, h. mi történt vele, közösen megbeszélünk dolgokat. Ha elmegy a család mondjuk az állatkertbe, az is inkább családi program, nem külön a gyerekkel való foglalkozás. Egy ekkora gyerek már tud segíteni pl. teregetni, asztalt teríteni, akkor is az anyukával van és fontosnak érzi magát, nem utolsó sorban kicsit tanul is ezt-azt.

    Engem nagyon érdekelne, h. mit kell egy 5 éves gyerekkel "foglalkozni". Persze, szoktunk pl. társasozni is, az is inkább családi program, végülis a szülők meg a nagyobb gyerek is élvezi.

    előzmény:
    KerteszGabor (1)
    2010-09-21  16:27
  45. 2010. szeptember 21. 16:467.

    Én 31 vagyok, de velem olykor többet foglalkozik az anyám, mint napi 30 perc.

     

     

    előzmény:
    KerteszGabor (1)
    2010-09-21  16:27
  46. 2010. szeptember 21. 16:436.
    bocs..látom Magyarország... akkor sem értem..:)
    előzmény:
    kompot (5)
    2010-09-21  16:42
  47. 2010. szeptember 21. 16:425.
    Nekem csak a fürdés, meseolvasás, alvás előtti bújás több mint fél óra és akkor még nem beszéltem arról, hogy elviszem az oviba, hazaviszem - közben beszélgetés, otthon egy kis játék, vacsi közben családi beszélgetés stb... melyik ország felmérése volt?
    előzmény:
    KerteszGabor (1)
    2010-09-21  16:27
  48. 2010. szeptember 21. 16:414.

    Biztos hogy nem elég!

    El sem tudom képzelni, hogy lehet ez az idő ilyen kevés?!

    Igaz, az én kislányom még csak 3,5 éves, de amikor lehet, elhozom ebéd után az oviból, hogy többet lehessünk együtt.

    És ha fél hétig is dolgozom este, akkor is ott van utána a pancsizás, majd a fürdés utáni hancúrozás pizsiben lefekvés előtt,  (bohóckodás, beszélgetés, mesélés) csak ez min. 1,5 óra, amikor csak vele foglalkozom, semmi mással. Nálunk ez egész pici korától így van, mindketten hiányolnánk ha nem lenne ez az idő!

    Természetesen ha idő van rá, (nem kötött munkaidőben dolgozom) akkor ennél még több idő!

    Pl tegnap nem ment oviba, mert apája szabadnapos volt, én csak délelőtt dolgoztam, addig ők bementek a városba ügyet intézni, délután pedig lementünk a folyóhoz és pecáztunk:) Sajnos hármasban ritkán adódik ilyen alkalom, ezért azt ki is használjuk!

    előzmény:
    KerteszGabor (1)
    2010-09-21  16:27
  49. 2010. szeptember 21. 16:393.

    Ennyi idő nem elég!!!

     

    Ötlet? Van.

     

    Az (egy munkahelyen) egykeresős kényelmes életet élő családmodell bevezetése. Nem luxus, csak kényelmes. 

    előzmény:
    KerteszGabor (1)
    2010-09-21  16:27
  50. Torolt_felhasznalo_593150
    Torolt_felhasznalo_593150
    2010. szeptember 21. 16:362.

    Fél órát?

     Ha reggel felöltözteti, ovibaviszi, délután hazahozza, este megfürdeti, megeteti, az is több óra. nem tudom hogy ezt milyen "szakember" számolta ki!

     

    Vagy a "foglalkozás" alatt csak az intenzív játékot, meseolvasást érti?

     

     

    előzmény:
    KerteszGabor (1)
    2010-09-21  16:27

Címlap

top