Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Nyugdíj csak 70 év felett?

KerteszGabor
Létrehozva: 2010. szeptember 15. 13:44

Kedves Fórumozók! 

 

Bizonyára hallottátok, hogy Magyarországon is felmerült a nyugdíjkorhatár kitolásának ötlete, ahogy azt az EU több országában pl. Németországban is tervezik. A magyarázat abszolút  racionális: az  elöregedő jóléti társadalmaknak egyre  nehezebb eltartania szaporodó nyugdíjas polgárait, s mivel a magas színvonalú egészségügyi ellátás és a viszonylagos jólét következtében amúgy is megemelkedett  a nők és a férfiak átlagéletkora, a törvényhozók úgy gondolják,  lerövidítik (relatíve) azt az időszakot, amíg az idősek az államháztartás terhére élhetnek.

A Nők Lapja szeretne a jövőben foglalkozni ezzel a kérdéssel, és kíváncsi a Ti véleményetekre is: "Mit szólnátok ahhoz, ha a nyugdíjkorhatárt nálunk is hetven évre emelnék?"

 

előre is köszönöm hozzászólásaitokat,

Koronczy Lilla

  1. 2011. január 5. 21:5251.
    Lassan oda jutunk hogy még 80évesen se kap az ember nyugdíjat ...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_588037 (0)
     
  2. 2010. december 12. 23:1250.

    Fizikai munkás nem bírja a strapát 70 éves korig! Tönkremennek az izületek, a porc, a derék, lerobban, lerokkan 60 évesen. Utána mi a frászt kezdjen magával? Senki nem veszi fel még portásnak sem!

     

    Nem csak hereverő miniszterekből áll a társadalom, hanem vannak fizikai munkások, akik becsülettel dolgoznak csak éppen a nyugdíjas életet nem élvezhetik...

     

     

     

     

     

    előzmény:
    KerteszGabor (1)
    2010-09-15  13:44
  3. 2010. december 12. 22:5749.

    Az otlet nem rossz, de nem lehet kotelezove tenni.  Meg kell hagyni a lehetoseget a korengedmenyes nyugdijra.  De az amerikai peldat is meg lehetne fontolni.  Itt ugyan az uzleti szferaban dolgozoknak nyugdij nincs, de 10 ev munkaviszony es 64 eves kor utan mindenki jogosult szocialis nyugellatasra. Ebbol persze nem lehet megelni, de legalabb biztos.  A 100%-ot 66 evesen adjak.  Aki korabban veszi igenybe, nehany szazalekkal kevesebbet kap.  Aki tovabb dolgozik es nem igenyli a szocialis ellatast, az kesobb nehany szazalekkal tobbet kap majd.

    Itt szinte csak negativ peldakat olvastam, pedig magyar ismeroseim es rokonaim kozul sokan dolgoztak es dolgoznak nyugdijasan is.  Szerintem idosebb korban is sokan valasztanak az aktiv eletformat, foleg ha  csokkentett munkaidoben dolgozhatnanak.  Meg ha nem is mindenki elne ezzel a lehetoseggel, nem artana megteremteni. Elsosorban a hozzaallason kellene valtoztatni.  Az idosebb munkavallalok tapasztalata, szorgalma, megbizhatosaga legalabb akkora ereny mint a fiatalok teherbirasa.  Ha a munkaltatok valtoztatnanak az idosebbekkel szembeni hatranyos megkulonboztetesen,  mindenki jol jarna.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_588037 (0)
     
  4. 2010. december 12. 16:2948.

    Nehéz dolog ez, jó lenne egészségesen megérni azt a hetven évet, és aktívan, munkában.

    De ki fog alkalmazni hetven felé közeledő munkaerőt?

    Beszélünk erről, mert bedobták a köztudatba, de tudjuk-e mi van a háttérben? Miért nem lép egyik kormány sem? Miért félnek hozzányúlni a nyugdíjrendszerhez/ és még sok mindenhez /?

    Eltelt húsz év és semmi nem történt, megszorítás megszorítások hátán, mi elviseljük, reménykedünk, de már egyre kevesebb a bizalom a politikusaink iránt, hozzákellene kezdeni végre az igazi felelősségteljes munkához a politikusainknak és jó lenne ha felnőttnek tekintenék szavazóikat.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_588037 (0)
     
  5. 2010. november 29. 10:3747.

    70 év? Számomra még a 64 is elérhetetlen! A 40 év utáni nyugdíjazás meg csak álom. 24 évet dolgoztam bészámfejtő-társadalombiztosítási ügyintézői munkakörben (95 %-át közalkalmazottként). 98-ban anyósom halála után vállaltam súlyos beteg apósom ápolását. 11 évig gondoztam, mielőtt itt hagyott bennünket. Azóta munkanélküli (szerintem inkább álláskereső) vagyok. Keresés van, találat nincs! A 40 évbe a 11 év ápolás (24 órás szolgálat egy agyvérzéses, cukorbeteg ember mellett, akinek érszűkület miatt mindkét lábát amputálták) nem számít be, az én bajom, hogy ezt felvállaltam. Nem számít a munkanélküli ellátás ideje sem, így a 40 évhez dolgozhatnék még 16-ot. No, de 64 éves koromig "csak" 9 évet kell. De hol? Ilyen idősen, ennyi kihagyás után a pályázatomat azonnal dobják a szemétbe. Pedig igyekeztem az ismereteimet szinten tartani, sőt bővíteni, de ezt hiába írom le, senki sem akarja, hogy személyesen is bebizonyítsam.

    Szóval, hogyan is mehetek nyugdíjba?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_351906 (0)
     
  6. 2010. november 22. 13:3646.

    Hát Ausztriában is igy áll a dolog.... A fiatalok még képzettséggel is nehezen tudnak elhelyezkedni, és akkor is csak szerzödéses munkát kapnak..

    Itt már nagyon félnek az emberek 2011 májusától , amikor az újabb  EU-tagállamokból dölni fog a nép munkát vállalni itt Ausztriában.

     

    Lesz nagy bérdömping! Az  osztrák  (nagyobb)vállalkozók, meg konzernek már fenik a fogukat meg dörzsölik a markukat....Jönnek a szakemberek, fiatal/erös melósok.... 2-6 euró órabérért....A helyi kollektivszerzödések 10-14 eurót irnak elö..

     

     A vállalkozók, meg a politikusok egymásra fogják usztiani a népeket...már el is kezdék a szövegelést.... meg lesz nagy idegengyülölködés....mert az osztrák , meg a már régen letelepült külföldiek félnek hogy az ujabban érkezök elveszik a munkájukat, mert olcsóbban is lvállalják.

     

    Hatámenti kisvárosból kerültem ki. Ott a megkérdezettek 60 % szeretne májustól Ausztriában dolgozni!

    előzmény:
    Efka (30)
    2010-09-15  16:19
  7. 2010. november 22. 13:2445.
    Hát ez bizony nagyon nehéz helyzet....és igen szomorú, hogy a munkában megrokkantakat, igy a sorsukra hagyják....
    előzmény:
    marigabi122 (35)
    2010-09-15  16:48
  8. 2010. november 22. 13:1544.

    Pl....Bártáncosnö ( a több moho/falószemü vendéggel egykorú hölgyek)

     

    Modell (idösebb korban lehet, lakaki szép és csinos)

     

    Eszkort kisérö:be lehet mutatni az "unokahúg" és "kersztfiú" helyett mint "nagynéni/nagybácsi" vagy "keresztapa"..... sok  idösebb a müveltségével, nyelvtudásával, élettapasztalatával tiszta nyereség lenne!

    előzmény:
    kristály42 (38)
    2010-10-28  18:19
  9. 2010. november 22. 13:0443.

    Nagyon nagyon igazad van. Én Ausztriában élek már 30 éve, és itt is ugyanez a játék megy.

    Csak még cifrább a dolog nálunk...a közalkalmazottak (föleg irodások!) mehetnek nyugdijba, ha meg van a megszakitásnélküli 40 évük. Ez a rendelet még kb 2014-ig lesz érvényben....De a valóban nehéz fiziaki dolgozók nem tudják igénybe venni, mert nekik mindig volt közben  a 40 év alatt hosszabb-rövidebb megszakitás a munkanélküliség, vagy hoszabb betegség/baleset miatt.

     

    Valójában VAN elegendö pénz a nyugdijakra, az összes EU-országban... itt a nagy nyereségekre megy a dolog. Turbókapitalizmus! A fiatalokat éhségbérért foglalkoztatják, ezáltal keveset tudnak befizetni a közösbe... az idösebbeket (az 50 felettieket), akik legtöbbje munkanélküli lesz 40-45 év munka után....a munkaügyihivatalok "kényszermunkákra" kényszeritik, amit nagyon rosszul fizetnek meg, ha tiltakozik zárolják a munkanélkülijét.

     

    Szerintem a legtöbb idösebb (föleg a férfiak, mert a nök ahogy irod, böven el vannak foglalva az unokák felügyeletével és az öregek ápolásával) szivesen dolgoznának még egy kicsit, de valami olyan munkát, amit még a koruk és egészségi állapotuk megengendné, föleg részidöben....De erre alig van lehetöség.

     

    Ausztriában egy munkanélkülin "tartott" idösebb dolgozó 8meg a cégeknek ingyenes kényszermunkás!) csak 450-750,-Eurot kap. A 40 év után pedig joga lenne 1200-1500 Euro nyugdijra....Ezért is tolják ki mindig a nyugdijhatárokat!

     

    Mielött valaki hújjogni kezdene,hogy 450.-Euro az ugyis jó magas nyugdij , vegye azt is figyelemben hogy Ausztriában másak az árak! Pl egy kis lakás lakbére 400-700 Euro között van +a rezsi!

     

     

     

    előzmény:
    krokusz (41)
    2010-11-04  17:38
  10. 2010. november 16. 15:5342.
    56 éves pedagógus vagyok.Elképzelem ahogyan 70 évesen osztálykirándulásra viszem 11 éves tanítványaimat. Az osztály egyik fele húz, a másik tol mert a bottal nehezen mozgok.A tananyagot időnként elfelejtem, a gyerekek nevét pláne. Komolyra fordítva a szót, aki ezt kitalálta annak kívánom, hogy gyermekének 70 éves óvónénije, tanítónénije és tanárai legyenek.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_832236 (0)
     
  11. 2010. november 4. 17:3841.

    Hát én úgy vagyok vele , hogy főleg nőknek elég a 40 év munkaviszony  ráadásul 3 műszakban : munkahely , gyerekek, férj, szülők ápolása stb.Közben tanulás még 40 évesen is. És egy válás után még másodállás is mert nem elég a fizetés semmire. persze a nyugdíj sem lesz elég de talán addigra a gyerekek tudnak segíteni az emberen. Feltéve ha nem hagyják itt az országot ,vagy lesz munkájuk itthon. ,

    de hova lett a ledolgozott éveink után levont nyugdíjjárulék ? mitől jutott csődbe a nyugdíjrendszer..   talán nem kellett volna mások pénzét elherdálni...  a felelősöket esetleg meg kellene keresni...Munkahelyeket nem csak igérni kellene de tenni hogy legyenek is. Az a munkaadó ne csak minimálbéren jelentsen be fiatalokat... ha nem tetszik neki mehet máshova . A fiam egy éve keres munkát mindenhol minimálbér de túlórázni azért kötelező.... miért nem lépnek ez ellen fel. Milliókat csalnak el egyesek !

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_753701 (0)
     
  12. 2010. november 3. 20:2340.

    Számomra a 70 azért elég soknak tűnik. Legalábbis ha azt várják el egy 70 évestől, hogy sose legyen beteg (pedig szegény lesz, hiába nem akarja), hogy 8 órában dolgozzon és ha ugyanabban a munkakörben marad az utolsó percig.

    Az utóbbi kettő azért nehéz kérdés, mert ha továbbra is az utolsó 5 év keresetét veszik figyelembe a nyugdíj kiszámításakor, akkor az éhhalálhoz vezet a részmunkaidővel és/vagy egy másik ("egyszerűbb", nem vezetői, nem felelősségteljes) munkakörrel járó jövedelem az utolsó években.

    Idén egyébként többször hallottam külföldi tudósítást arról, hogy Németországban már most tudatosan tervezik az ilyen idősek, sőt 80-hoz közel járók jövőbeli megfelelő fogalalkoztatását (és oktatják, felkészítik a HR-eseket!!!), mert a népesség öregedése természetesen azzal jár, hogy nem lesz elég a fiatal ill. középkorú munkaerő. Talán a Siemens volt az egyik emlegetett cég.

    Ami engem illet, én nem attól esem kétségbe, ha 70 éves koromig dolgozni kell, hanem hogy hol a fenében fognak nekem (bárkinek)addig munkát adni. Nálunk még azt tanítják, hogy 40 fölött egy ember hülye, alkalamatlan és használhatatlan.

    Sarkosan azt mondanám, minél tovább dolgozom, annál jobb, mert annál rövidebb ideig kell utána gyomrot korgatni és fagyoskodni.

     

    Amúgy ajánlom a francia és görög törvényhozóknak, hogy elsőként ők igyekezzenek meghosszabbítani az aktívan töltendő időt.

    előzmény:
    KerteszGabor (1)
    2010-09-15  13:44
  13. 2010. november 3. 15:4639.

    jó kérdés...nem tudom mit képzelnek magukról,azok,akik ezt kitalálták. azoknak tuti nem lesz gond a megélhetésük 60-70 évesen.

    én örülök, hogyha megélem a 60 évet....sőt én lennék a legboldogabb ember, ha még munkát is találnék annyi idősen. Még a fiataloknak sincs munkájuk, nem hogy még az idősebb korosztálynak.

    előzmény:
    kristály42 (38)
    2010-10-28  18:19
  14. 2010. október 28. 18:1938.
    Szerintem tök jó lenne, ennyi erővel akár 80-ra is emelhetnék, úgysem érjük meg... Mi már eleve halálra vagyunk itélve. Azon viszont érdemes lenne elgondolkodni, hogy milyen munkaköröket lehetne ellátni pl. 70 évesen... Gondolkozzunk: buszsofőr, kereskedő,  fodrász, sebész, ápolónő ( na egy 70 éves biztosan tudna vígan háromműszakozni, mert úgysem tud már aludni), aztán pedagógus, ha addigra nem verték agyon a kedves szülők, kőműves, ács-állványozó... Na, melyik munkakörben lehet 70 éves korig dolgozni egyáltalán?????
    előzmény:
    KerteszGabor (1)
    2010-09-15  13:44
  15. 2010. október 27. 12:3337.

    Vagyis, tokmindegy HOGY hivjuk amit az embereknek kell fizetni, nyugdij, rokkantnyugdij, vagy szocialis segely.

     

    Lehet 100 evre is emelni a nyugdijkorhatart, attol az emberek meg nem tudnanak dolgozni, es el kene oket tartani.

     

    Akkor mindenki szocialis segelyt kapna. Azzal sem lennenk elobbre. Mert annyit ugyis kell adni, hogy rezsi-kaja-gyogyszer meglegyen belole.

    Mert ha nem, akkor nyilvan mindenki elkezdi basztatni a gyereket/egyeb elo rokonat, es akkor mar azok sem tudnanak dolgozni.

    előzmény:
    KerteszGabor (1)
    2010-09-15  13:44
  16. Torolt_felhasznalo_271241
    Torolt_felhasznalo_271241
    2010. október 25. 16:1036.
    Nem bánom, ha lesz munkám.
    előzmény:
    KerteszGabor (1)
    2010-09-15  13:44
  17. 2010. szeptember 15. 16:4835.

    NEM NAGYON ÖRÜLNÉK NEKI.

    PER PILLANATT, 40%-ON VAGYOK,

    27000-BŐL ÉLÜNK A FÉRJEMMEL

    KOPONYÁNKÉNT.

    56-ÉVES VAGYOK 32-ÉVEN VAN 

    BEDOLGOZVA.

    AZ A PROBLÉMÁM,HOGY A BEDOL-

    GOZOTT ÉVEKETT NEM VESZIK

    FIGYELEMBE.2 EMBER 54000-BŐL,

    HOGYAN TUD MEGÉLNI. MUNKÁT

    NEM KAPUNK MIVEL ÖREGEKNEK

    SZÁMITUNK.

    A FÉRJEM ELMENT AZ ORVOSHOZ,

    HOGY AZ ELŐREHOZOTT NYUG-

    DIJAT MEGKÉRJE:NEM KAPTA

    MEG.AZ 50%-ÁT LEVETTÉK,44%-RA.

    A PÉNZE MEG MARADT 27000-FT.

    Ő 59-ÉVES.NEKI PÉSZMÉKER,

     NEKEM KATÉTEREZNI KELLENE.

    DE A KÓRHÁZNAK NINCSEN PÉN-

    ZE, ADDIG MIG A LÁBUNKON JÁR-

    NI TUDUNK ADDIG NEM FOGLAL-

    KOZNAK VELÜNK.

    HÁT IGY ÉLDEGÉLÜNK AMIG A

    JÓ ISTEN ENGEDI. 

    ŰDV.MINDENKINEK.

    MARIGABI.

     

    előzmény:
    KerteszGabor (1)
    2010-09-15  13:44
  18. 2010. szeptember 15. 16:4534.

    Hát igen, fizikailag nem megerőltető, csak idegileg, mert nagy a stressz. Szállítmányozás (árukárok, körbetartozás, éjszaka is állj rendelkezésre). Inkább attól félek, hogy később idegileg nem fogom bírni, ha idősebb leszek. Amúgy abból a szempontból valóban nem gond, hogy akár kerekes székből is csinálhatom. Na jó, erre ne kerüljön sor.

    Lényeg a lényeg, mire odakerülök, attól félek nem abból lesz/lenne nyugdíjam,amit államnak fizettem. Mert amúgy előző munkahelyeim alapján már fizettem annyit, mint kortársaim nagy része...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_411316 (33)
    2010-09-15  16:35
  19. Torolt_felhasznalo_411316
    Torolt_felhasznalo_411316
    2010. szeptember 15. 16:3533.
    Akor te egy mázlista vagy . Ilyen munkára vágyom én is
    Akor teljesen helyes az alapfelállás
    előzmény:
    Mölli (31)
    2010-09-15  16:26
  20. Torolt_felhasznalo_411316
    Torolt_felhasznalo_411316
    2010. szeptember 15. 16:3132.
    Farmokon - két pelus csere közt tehenet fejnének modern beálitással .Meg kertészetben életapasztalat magot szórnának . Meg vendéglőben pincérként 7 tányéral a karjukon sorosgörivel felszolgálnak vagy velük csinálnák a tv sztárok kaszkadörös jeleneteit . Részt venének fotozásokon meg a templomi korusokban miközbe a fülhalgatojukat és a protézist othon felejtik .
    előzmény:
    Efka (30)
    2010-09-15  16:19
  21. 2010. szeptember 15. 16:2631.

    Szia,

     

    Végiggonoltam, nem egyszer. Telefon és internet kell a munkámhoz, kb ágyból fekve is elvégzem, ha lerobbanok. Kivéve, ha agysérült leszek, akkor meg úgyis minden mindegy. 

    Másrészt, ha lerobbanok, nem a 30 ezer HUF segélyből élnék meg, sajnos, amit esetleg kapnék.

    Illetvem az az igazság, nincs mit meggondolnom, jelenleg a cég ki sem tudná termelni az én járulékaimat :-(

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_411316 (25)
    2010-09-15  16:01
  22. 2010. szeptember 15. 16:1930.

    Hol dolgoznának a 70 évesek? Ma már 45 év felett sehol nem lehet munkát találni, pedig 64 -65 év a nyugdijkorhatár.

    Arról nem is beszélve, hogy a fiatalok sem találnak munkát.

     

    előzmény:
    KerteszGabor (1)
    2010-09-15  13:44
  23. 2010. szeptember 15. 16:1829.

    Na, ha leírnám amit gondolok, kitiltanának!

     

    Szerintem ez ma Magyarországon egyet jelent azzal, hogy a munkavállalók jó része meg sem fogja érni a nyugdíjat! Hurrá! Örüljünk! Nem kell nekik nyugdíjat fizetni!

     

    Anyu 65 éves, és legalább 5 éve képtelen lenne dolgozni. Pedig egész életében egészséges volt, nem volt semmi különösebb betegsége, csak utolérte a családi betegség. Most egy protézissel a lábában él, és reménykedik, hogy a másik lábába minél később kell protézist rakni. Ja, és óvónő volt, imádta a munkáját. Azért megnéznék egy 60 év feletti óvónőt, aki képes lótni-futni a gyerekekkel, tornázni velük, kirándulásra vinni, stb.

     

    Nevetséges még a gondolat is, a mai magyar társadalomban, a mai egészségügyi helyzetben! 

     

    És mindezt úgy, hogy:

    - a fiatalok nem tudnak elhelyezkedni,

    - nincs elég nagyi, aki vigyázzon az unokákra, ha az esetleg beteg, tehát ha egy "felelőtlen" nő gyerekszülésre adja a fejét, akkor ott áll megfürödve, mert így esélye sem lesz visszamenni dolgozni,

    - ma az 55-60 év feletti emberek jó része olyan beteg, hogy nem tud dolgozni, hiszen fél életét a rendelőkben és a kórházakban tölti. 

     

    Ideje lenne felébredni!

    Ideje lenne normális életszínvonalat biztosító jövedelmet biztosítani a dolgozók számára, amiből van lehetősége arra is, hogy gondoskodjon magáról előre, idős korára, és akkor mindjárt feleslegessé válik maga a nyugdíj is!

     

    előzmény:
    KerteszGabor (1)
    2010-09-15  13:44
  24. Torolt_felhasznalo_411316
    Torolt_felhasznalo_411316
    2010. szeptember 15. 16:1328.
    Amugy ezzel teljes mértékbe egyet értek
    előzmény:
    KerteszGabor (1)
    2010-09-15  13:44
  25. 2010. szeptember 15. 16:1027.

    "Biztos megoldódik a probláma, ha 70 évre emelik a nyugdíjkorhatárt, mert ha addig kell dolgozni, akkor nem sokan élik meg, hogy nyugdíjasok legyenek."

     

    Itt van a kutya elásva,épp ezt szeretnék elérni,minél kevesebbet kelljen kifizetni nekünk az államkasszából.

    De én nyugodt vagyok,mert biztosra tudom,hogy mire odakerülök,(45 év múlva) már rég nem lesz nyugdíjrendszer.

    előzmény:
    Évanyó (12)
    2010-09-15  14:30
  26. Torolt_felhasznalo_411316
    Torolt_felhasznalo_411316
    2010. szeptember 15. 16:0726.
    Ugyan már - te is micsoda példát hozól . Inkább képzeld el mint sorosgörivel huzzól el az ágyakközt és a pasik kiabálnak utánnad : - Növérke ma is maga kacsáztat ? - miközbe kezükel probálják eléni a hátsó domborulataid .
    előzmény:
    Anyacuka (11)
    2010-09-15  14:26
  27. Torolt_felhasznalo_411316
    Torolt_felhasznalo_411316
    2010. szeptember 15. 16:0125.
    Ezt azért még gondold át . Betegség miatt hamarabb lerobbansz mihez kezdesz. Nekem is 4 év hiányzik a munkakönyvemből mikor saját cégünk volt- igy utolag visszagondolva huszonéves ökör voltam ki azt hitte fölötte megál az idő .
    előzmény:
    Mölli (14)
    2010-09-15  14:38
  28. Torolt_felhasznalo_940001
    Torolt_felhasznalo_940001
    2010. szeptember 15. 15:5824.
    És látod, mennyire különböznek az idősek: nálunk értelmi képességgel topon vannak még, bár a figyelmüket már rövidebb ideig tudják koncentrálni, ám a stressztűrésük feltűnően csökkent, azaz kifáradnak a stressztől, vagy éppen indulatosak lesznek. Közben testi betegségek is jönnek váratlanul és fárasztóan. Vagy balesetből is sokkal lassabban épülnek fel.
    előzmény:
    Mencely Lilla (23)
    2010-09-15  15:52
  29. 2010. szeptember 15. 15:5223.

    Ja es ugyanezt latom a sajat szememmel a szuleimen, hogy 60 felett mar nem ugyanolyanok, 65 felett meg vegkepp nem. 65 felett mar jonnek a durva dolgok: csipoprotezismutet, stroke, szurkehalyogmutetek, belelendulo Alzheimer.

    Es szellemi munkat vegzo ertelmisegiekrol van szo.

     

    Az Alzheimert egyebkent orvos diagnosztizalta, nem en.

     

    A kognitiv funkciok romlasa sajnos nagyon nyilvanvalo, logikai kepessegek, itelokeszseg tunik el, nagyon durva.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_940001 (20)
    2010-09-15  15:34
  30. 2010. szeptember 15. 15:4622.

    Ez bennem is felmerult, hogy lehessen 60 evtol felnyugdijat igenyelni, 65 evtol haromnegyed nyugdijat es 70 evtol teljes nyugdijat.

     

    Az alapkerdes persze a matematika: mikortol es mennyit lehet fizetni az embereknek.

    De az eletminoseg nem csak matematika, es ezen a teren is rengeteget lehetne es kellene tenni.

     

    Persze a trend az az, hogy pl a 130ezres nyugdij helyett majd adnak 30ezer szocialis segelyt, aztan kiulhetsz az utcara koldulni. Vagy majd ugraltatnak a gyerekeid, ha nem tudod eltartani magad, lakhatsz veluk, mindent radsoznak stb.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_940001 (20)
    2010-09-15  15:34
  31. 2010. szeptember 15. 15:3921.
    Akkor én nem szeretnék fizetni egy életen át, és nem kérek nyugdíjat.
    előzmény:
    KerteszGabor (1)
    2010-09-15  13:44
  32. Torolt_felhasznalo_940001
    Torolt_felhasznalo_940001
    2010. szeptember 15. 15:3420.
    Talán bölcsebb lenne valamilyen köztes megoldással, félnyugdíjat és félmunkaidőt lehetővé tenni. Nálunk 68-69 éves mind a négy nagyszülő. Fizikailag kb. 65 éves koruk óta egyre esendőbbek. Volt már szívbetegség, mellműtét, prosztataműtét, balesetek. Most csak egyikük dolgozik negyedállásban, a többieknek fokozatosan megszűnt a munkája (mindenkinek 3 éven belül). Főleg unokáznak, kisebb részben önkéntesek. Még ha szeretnének is, nem tudnak már heti 40 órát munkahelyen dolgozni. A stressztűrésük lényegesen rosszabb, mint akárcsak tíz éve. Ők mind diplomás, képzett, alapvetően egészséges emberek, akiknek igényük volna a szellemi aktivitásra, de bizony a többlet pihenésre is.
    előzmény:
    KerteszGabor (1)
    2010-09-15  13:44
  33. 2010. szeptember 15. 15:3019.

    Egy csomo ember mar most nem dolgozik, illetve dolgozik de nem fizet jarulekot.

    Nyilvan ezek a szamok emelkednenek, meredeken.

     

    Nagyon meg kell nezni, MIRE MOTIVALNA egy ilyen dontes.

     

    előzmény:
    KerteszGabor (1)
    2010-09-15  13:44
  34. 2010. szeptember 15. 15:1618.

    Ez felháborító!!! A fiatalok nem tudnak elhelyezkedni, akik pedig ledolgoztak mondjuk 40 évet, ne mehessenek el nyugdjíba!!! Mi az h teher az államnak??? Azért fizetünk ennyi járulékot, hogy abból lesz nyugdíjunk is elvileg!!!

     

    Szerintem a sok ingyenélőtől kéne elvenni a szociális juttatasokat, és a vállalkozókat kéne rákényszeríteni h járuljanak már hozzá a kasszához!!! Mindig csak a közalkalmazottak, ill. köztisztviselők bérét terhelik meg!!! Nem csak nekik kellene adót fizetni!!!!

    előzmény:
    KerteszGabor (1)
    2010-09-15  13:44
  35. 2010. szeptember 15. 14:4517.
    Talán ha a sok feketemunkás és a minimálbéres, többit zsebbe kapó ember valódi keresetének adói is bemennének a közösbe, akkor nem merülne fel ez a kérdés.
    előzmény:
    KerteszGabor (1)
    2010-09-15  13:44
  36. 2010. szeptember 15. 14:4416.
    akinek az agyában ez felmerült, az emelje fel a jó édesanyjáét 80-ra.
    idézet:
    Premium (13)
    2010-09-15 14:38:52

    Szia!

     

    Nem ilyen esetekban mondják azt , hogy legyen ez annak így akinek 2 anyja volt?

     

    Őrület!!!!!

    előzmény:
    Premium (13)
    2010-09-15  14:38
  37. 2010. szeptember 15. 14:4315.

    Jaj , ne viccelj már.

     

     

    Olyan szép gondolataid vannak , olvastam már több topikban.

     

    Ne viccelj! Igen is 100 évig fogunk élni és még utána is hogy fizethessék a nyugdíjat, ha bele halunk is.

     

    előzmény:
    Anyacuka (11)
    2010-09-15  14:26
  38. 2010. szeptember 15. 14:3814.

    Hello

     

    Sajnos, előbb-utóbb reális lehet a 70 év.

    Saját cégben dolgozom, ahová nem vagyok bejelentve. Édesanyámat kellett bejelenteni helyettem, mert még pár éve hiányzik a nyugdíjhoz. Tán most elmehet korengedménnyel, de egy évet ugye előre be kell fizetnünk.

     

    Én kiszámoltam, ha pl 35 év múlva nyugdíjba mennék, addig befizetnék 21-25 millió HUF járulékot (melynek nagy része a nyugdíjbiztosítási alapba megy), utána nem is élnék annyi ideig, hogy visszakapjam ezt az összeget nyugdíj formájában.

     

    Megoldás? Fizetem a havi 4950 HUFot, ha összeesnék, vagy elüt az autó, akkor ellátnak kórházban. Ha valami bajom van, úgyis magánorvoshoz kell menni, mert 1. Szakorvoshoz csak hónapok múlva lenne időpot 2. A háziorvos még egy arcüreggyulladásból sem tudott felgyógyítani, csak magánrendelésen fül-orr -gégész. Szóval amíg saját cégünkben leszek, nem fizetek magam után járulékot, nem éri meg. 

    Lehet, hogy ez durván hangzik, de inkább akkor az a pár alkalmazott van bejelentve nálunk, pláne, hogy van 50es hölgy, neki még fontosabb. 

    Rokonaimnak nem tetszik, hogy aktív vagyok a cégben és mi az, hogy rám nincs pénz, de ez van. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_ (0)
     
  39. 2010. szeptember 15. 14:3813.
    akinek az agyában ez felmerült, az emelje fel a jó édesanyjáét 80-ra.
    előzmény:
    KerteszGabor (1)
    2010-09-15  13:44
  40. 2010. szeptember 15. 14:3012.

    Körülöttem hullanak az ötves-hatvanas emberek, (rák, szív, stb)talán csak úgy látszik, hogy emelkedik az átlagéletkor, mert kevesebb gyermek születik.

    Biztos megoldódik a probláma, ha 70 évre emelik a nyugdíjkorhatárt, mert ha addig kell dolgozni, akkor nem sokan élik meg, hogy nyugdíjasok legyenek.

     

    előzmény:
    KerteszGabor (1)
    2010-09-15  13:44
  41. 2010. szeptember 15. 14:2611.

    mivel  nem tervezem,hogy olyan sokáig élek,engem nem érint

     

    bennem is felmerült a kép,hogy gurítom magam a tolókocsiban és ágytálazok ,ápolónő70 évesen?

    előzmény:
    KerteszGabor (1)
    2010-09-15  13:44
  42. 2010. szeptember 15. 14:1810.

    Hát ez vicc!!!!

     

    A munkaügyi központban egy nagymamámat idéző hölgy ült az asztal másik felén,látszott rajta,hogy unja az egészet,és inkább lenne a kisunokájával,vagy a barátnőivel teázna otthon.

     

    Lehet,hogy nem szép tőlem,és nem is a hölgyet szeretném bántani,de önkéntelenül is arra gondoltam,na,milyen jó lenne az asztal másik felén ülni,a hölgy helyén,és nem állás keresési járadékért "kuncsorogni"25 évesen,diplomával a kezemben,hanem dolgozni,pénzt keresni,jövőt tervezgetni.

     

    Nem tartom jó ötletnek ezt a 70 éves korhatárt.

    Képzeljetek el egy 70 éves óvónénit ugrálókötelezni az oviban ,vagy egy járókeretes nővérkét,aki vérvételkor a szürkehályogja miatt nem találja a beteg vénáját

     

    Amúgy nincsenek olyan egészségi állapotban a magyarok,hogy 70 éves korukig dolgozzanak,másrészt ki fog vigyázni a kis unokára,amikor anya és apa dolgozik?

     

    Persze úgysem mi fogjuk eldönteni,kár háborogni.

    előzmény:
    KerteszGabor (1)
    2010-09-15  13:44
  43. 2010. szeptember 15. 14:179.

    Le is lehetne lövetni a 60 év felettieket. Akkor még a százéves ingyenélő rohadékoktól is megszabadulnánk.

     

    (Gy. k.: ironizálok.)

    előzmény:
    Csendike2010 (6)
    2010-09-15  13:57
  44. 2010. szeptember 15. 14:068.

    Nem hinném, hogy az idős emberek jelentik a legnagyobb terhet az államháztartásnak.

    Hogy mit szólnék? Azt jobb, ha nem írom le. A szó elszáll, de az írás ugye megmarad... :P És nem mondanék hízelgő dolgokat, az biztos.

    előzmény:
    KerteszGabor (1)
    2010-09-15  13:44
  45. 2010. szeptember 15. 13:597.
    Már az ötvenesek sem kellenek sehova... Vezető munkakörben dolgozom, mindig várom, hogy mikor kötnek útilaput a talpamra, azzal a felkiáltással, hogy nem vagyok elég fiatal és dinamikus, nincsenek rendkívüli, szokatlan és kreatív ötleteim. Utána pedig mindenhova túlképzett leszek és amúgy sem szeretik, ha valaki magas beosztásból jön. Tehát max. külföldi családnál helyezkedhetnénk el takarítónőként a három nyelvtudásommal, már persze ha fizikailag bírom majd a hatvan-egynéhány évemmel! De ha maradok, az is probléma lesz, hogy hogyan csúszom-mászom a sárban vagy siklom a kötélpályán "csapatépítés" címén...
    előzmény:
    KerteszGabor (1)
    2010-09-15  13:44
  46. 2010. szeptember 15. 13:576.

    Szia!

     

     

    Szerintem még így is alacsony marad , ha meg is szavazzák a 70 éves korhatárt.

     

    Új életcélt lehetne fkitűzni a százezeres nyugdíba készülő népességnek táborának.Nyugdíj csak azoknak jár akik betöltötték a 100 évet.

     

    Akkor biztos nyakunkba kapnánk a lábunkat és megcéloznánk valamennyien ezt a kort.

     

    Mert ugye most , nem átallanak hullani alacsonyabb életkorban a nyugdíjasok és a nyugdíjba készülők.

     

     

    előzmény:
    KerteszGabor (1)
    2010-09-15  13:44
  47. 2010. szeptember 15. 13:545.

    Nem hiszem, hogy Magyarországon az átlag életkor elérné a 70 évet (nem tudom biztosan, mennyi).

     

    Szerintem nem a nyugdjíkorhatárt kéne emelni. El nem tudom képzelni, hogy 60-65 évesen, betegen el tud járni az ember a munkahelyére. Ha egyáltalán lesz. :-( Már most sem szívesen vesznek fel új munkaerőnek 45 év felettieket.

     

    Én abban a látnám a megoldást, hogy az aktív élet alatt kapjon mindenki megfelelő fizetést és ösztönözzék takarékoskodásra az embereket.

    előzmény:
    KerteszGabor (1)
    2010-09-15  13:44
  48. 2010. szeptember 15. 13:514.

    A fiataloknak sincs munkahely.

    Az öregek meg mehetnek tolókocsival dolgozni.

     

    előzmény:
    KerteszGabor (1)
    2010-09-15  13:44
  49. 2010. szeptember 15. 13:503.

    Előbb talán nem ártana a munkanélküliség problémáját megoldani (de legalábbis csökkenteni). Hiába kell majd hetvenévesen dolgozni, ha nem lesz hol...

     

    Bár... végül is annyira nem félek, a magyarok jelentős része úgysem éri meg, köszönhetően a sok stressznek és az egészségtelen életmódnak. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_ (0)
     
  50. 2010. szeptember 15. 13:492.

    Kedves Lilla!

     

    Rengetegen nem fogják elérni a nyugdíjaskort-a magas életszínvonal miatt....

     

    Másrészt lenne benne logika.

     

    Viszont a pályakezdők megintcsak rosszul járnának a sok továbbdolgozó miatt.

     

    A huszonkettes csapdája....

    előzmény:
    KerteszGabor (1)
    2010-09-15  13:44

Címlap

top