Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Régi súlykontrollos csapat

tundek
Létrehozva: 2010. július 20. 17:14

Azért indítom ezt a topicot, mert remélem sikerül azt a pár embert össze verbuválni, akikkel annak idején együtt kezdtem az sk-t  2008-ban a wellnessen. Nagyon összetartó kis csapat alakult ki és szeretném ha nem vesznénk el egymás szeme elől csak azért, mert megszünt a régi helyünk.

Nagyon szeretném ha újra megtalálnánk egymást!!

  1. 2010. október 21. 12:2526.

    sziasztok!

     

    végre vki írt, már teljesen elvesztettem a reményt, hogy lesz még ebből a topicból vmi!!!

     

    de csak lett

     

    igen a második baba jön 2011. 05.25-re vagyok kiírva, még van idő addig. megint hányok és most jöttem ki  a kórházból, de még nem kerek a világ, vmeddig tartja bennem a lelket az infuzió, de a hányás attól még folytatódik. remélem nem fog addig tartani mint Danival, 20. hétig.

     

    Tündiről tudtok vmit, meg a többiekről merre járhatnak?

     

    más nagyon nincsen, a kisfiamnak meg kell szoknia mert teljesen elszokott tőlem, míg az anyósom vigyázott rá.....

     

    jók legyetek, kitartás a fogyihoz

     

    pusz

    a. 

    előzmény:
    hajnsz (25)
    2010-10-20  00:42
  2. 2010. október 20. 00:4225.
    Sokan, sokszor állítják azt, hogy minden csak elhatározás kérdése, de szerintem sincs minden feltétlenül így. Nagyon is sok múlik a körülményeken. Ezek szerint azért neked is sikerült megtalálnod a helyes utat, illetve azt amin járni szeretnél. Kitartást a súlykontorllhoz. :)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_256083 (24)
    2010-10-19  09:54
  3. 2010. október 19. 09:5424.
    Szia! Abban biztos vagyok, hogy amikor a magad ura vagy, jobban tudsz odafigyelni magadra! Amikor az exférjem lelécelt, akkor lettem vega végre, régi vágyam volt, csak amíg őrá is főztem, nem tudtam megvalósítani. Hálistennek a második házasságomban nincs ilyen probléma, mert a férjem nagy örömmel eszi azt, amit én, és állítja, hogy neki már nem is hiányzik a hús. Én most a szülés utáni kilócskáimat szeretném ledobni, azért nyúltam ismét a súlykontrollhoz, már nem szopizik a kisfiam, most már zöld az út.
    előzmény:
    hajnsz (23)
    2010-10-19  08:23
  4. 2010. október 19. 08:2323.

    Sziasztok!

     

    Andi gratulálok! Mikorra várható a második csöppség?

     

    Merre vannak a többiek? Félve jöttem elolvasni a fórumot, mert már megint nem voltam hónapokig, de még a saját hozzászólásom is itt van az első oldalon.

     

    Nekem annyi hírem van, hogy megvan a lakás és be is költöztem. Van még bőven min alakítani a lakásban, egy szoba van még csak berendezve. Nincs más dolgom már csak, hogy leadjak pár kilót. De most, hogy végre a magam ura vagyok megint és azt eszem amit főzök így szerintem könnyebb lesz.

     

     

    Szép napot mindenkinek! 

     

    Puszi

    előzmény:
    ceery (21)
    2010-09-30  14:49
  5. 2010. október 18. 09:2722.

    Jééé Ceery! Gratulálok! :) Már a második bébi??? Hát ez nem semmi!

     

    Én is megvagyok, igaz én még a 2007-es eresztés tagja voltam, aki még emlékszik rám...

    előzmény:
    ceery (21)
    2010-09-30  14:49
  6. 2010. szeptember 30. 14:4921.

    sziasztok!

     

    azt hittem már senki nem jelentkezik!

     

    nem sok minden volt nekem nyáron. összesen 1 napot voltunk Szlovákiába, az jó volt. meg majd dec. elején megyünk 3 napot Debrecenbe Danit is visszük. már mindjárt 1 éves!!! és még csak most szültem!

    a másik hírem, hogy jön a kistestvére, nem akartuk ilyen hamar, csak jövőre, de ha így jött össze akkor így lesz. ahogy a jóisten akarja.

     

    sajnos ezt sem viselem vmi jól, megint megvan a szokásos hányinger-hányás, remélem nem fog sokáig tartani és decemberre vége lesz.

     

    írjatok veletek mi történt???

     

    a fogyásról annyit, hogy nem kis súlyfeleslegem van így is, mi lesz majd a terhesség végén???? nem is merek belegondolni, márcsak abban reménykedek, hogy a hányás miatt vmennyit fogyni fogok....

     

    pusz

    a. 

     

     

    előzmény:
    szrea (20)
    2010-09-27  19:04
  7. 2010. szeptember 27. 19:0420.

    Sziasztok!

     

    Örömmel látom, hogy megvagytok. :-) Habár lusta voltam az egészet elolvasni, látom azért majd mindenki itt van van a régi bagázsból.  Összfutottatoknyáron? Vagy történt valami említésre méltó? :-D

     

    előzmény:
    ceery (19)
    2010-09-16  15:32
  8. 2010. szeptember 16. 15:3219.

    halló!!! vki?????  

     

    írjatok csajok!!!!

     

    Tündi milyen volt Egerben? nem tudtunk találkozni

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
    2010-08-28  20:14
  9. 2010. augusztus 17. 11:2818.

    sziasztok!

     

    vége a masszázsnak, 12 cm ment le, 3 cm hasból 5 a combból és a többi a fenék meg derék. nem rossz, bár jobb lett volna több is, igaz én csesztem el, mert a végén elég rendesen elkezdtem sütit zabálni így nem csoda, hogy ami lement az vissza is jött

     

    azon gondolkodom, hogy elkezdem a 90 naposat, mindenképpen le kellene mennem 80 kg alá, mert így már rettenetesen érzem magam, na meg nézek is ki......

     

    múlt hét közepén elmentünk Putnokra anyósomhoz, ott voltunk 4 napig, ebből Dani végig ott volt, mi kimentünk Szlovákiában Rozsnyóra, meg megnéztük Kraszna Horka várát. nagyon jó volt. Rozsnyón kajáltunk rendes étteremben, összesen ketten 5500 ftból, úgy hogy leves+főétel és kv. mindekettőnknek. akkor nagyon jó áron vettem pelenkát, bár az nevetséges, hogy Egerszalókon gyártják nálunk nem lehet kapni, Szlovákiában meg lehet.... szóval vmikor érdemes kimenni szétnézni, bár úgy hallom Ukrajna olcsóbb jóval, csak még útlevél kell oda.

     

    utána szombaton Gábor barátjának Ferinek az 30. szülinapjára voltunk hivatalosak, lent voltunk Szerencsen és a mádi tónál volt a buli. jó volt nagyon. előtte persze megnéztük a cukormúzeumot, na meg a csokigyárról a kiállítást a várban, na meg a képeslap gyűjteményt. az is szupi volt. szóval egy egész évre kikultúrálódtunk

     

    ja és a lényeg, ott maradtunk Szerencsen ebédelni, és akkor kérte meg a kezét Feri a barátnőjének Nikinek. na ő is olyan, hogy soha nem gondolta volna az ember, hogy egyszer megnősül. Niki el se hitte, kérdezte is, hogy kandikamera? volt nagy nevetés, szóval egybe volt az eljegyzési ebéd is a szülinappal... nagyon jó volt. utána vissza Putnok és haza Eger. azért már hiányzott az itthon

     

    ma meg megyek Miskolcra oriflames találkozóra! szóval megy a nyár, elvagyunk szerencsére mindig van vmi.

     

    pusz

    nektek

    még használjuk ki ezt a kis nyarat, utánna úgyis jön a rosszabb idő...

    a. 

    előzmény:
    hajnsz (17)
    2010-08-15  22:26
  10. 2010. augusztus 15. 22:2617.

    Sziasztok!

     

    Andi, én sem állok sokkal jobban. Nyáron nehezemre esik kordában tartanom magam, fesztiválok, kerti bulik stb csupa jó kaja és pia! :S

    Tudom furán hangzik, de a mostani hajtás közepette nekem a 4. negyedé tervei közé tartozik majd a diéta és az odafigyelés. Úgy érzem addig nem tudok teljes mértékben erre koncentrálni, annyira amennyire kellene.

     

    Tündi, sajnos még mindig nincs pasi a láthatáron. Olyan van aki tetszik,de hát nem egyedülálló! :S Az utazást nagyon várom, már csak bő egy hét! :) Rám fog férni.

     

    Viszont csajok, nagy újságom van. Megvan a lakás!!!! Olyan amilyet szerettem volna. Ez volt az első és egyetlen azok köztt amiket megnéztem ahova miután beléptem úgy éreztem ide jó lenne hazajönni. :D Egy festés ráfér minden helyiségre, de jó állapotban van. Most még a hitelkérelem van folyamatban, kb szeptember elején költözhetek!

     

    Tényleg, kinek hogyan telt a nyara? Nekem eddig elég unalmas volt. Múlt hétvéégn mondjuk egy barátnőmmel és 2 munkatársával elmentünk Veszprémbe, majd másnap egy kalandparkba, az nagyon jó kis hétvége volt! Jó kis társaság jött össze. Ha minden jól megy a köv. hétre is csinálunk közös programot. Most kezdődött a szokásos nemzetközi néptánc fesztivál a városban, majd esténkéntbemegyünk a városba megnézni őket!

     

    Velem nagyjából ennyi történt! Meséljetek ti is!!!

     

    Pusz

    előzmény:
    ceery (16)
    2010-08-09  19:09
  11. 2010. augusztus 9. 19:0916.

    sziasztok!

     

    hogy vagytok?

     

    én kétségbe vagyok esve súlyilag, bár én csesztem el..... eszek mindig mindent, ez már beteges......

     

    szerdán lesz a mérés a masszázson akkor lesz az utolsó, hát kiváncsi vagyok az eredményre, bár le is cseszett a csaj, mert eddig minden jól ment, de múlt héten ettem egy csomó sütit meg édességet és ez meg is látszik rajtam. szóval rá kell venni magam a mozgásra, na meg a nem zabálásrailletve rá kéne venni

     

    remélem ti nem esztek ennyit mint én

     

    ki merre volt nyáron, márha volt. a héten csütörtökön megyünk anyósomhoz és csak vasárnap jövünk.

     

    a. 

    előzmény:
    tundek (15)
    2010-08-08  06:24
  12. 2010. augusztus 8. 06:2415.

    sziasztok csajok merre vagytok ? Jó lenne ha jönnétek pussz mindenkinek

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_ (0)
     
  13. 2010. augusztus 1. 23:5314.
    Persze diéta + torna + kitartás. :)))))
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_ (0)
     
  14. 2010. augusztus 1. 23:5313.
    Bár én nem veletek súlykontrolloztam, e ezzel szép eredményt lehet elérni. Szerintem. :)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_ (0)
     
  15. 2010. augusztus 1. 23:5012.
    hajrá súlykontroll!!!!!!!!!!!!!!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_ (0)
     
  16. 2010. július 27. 18:1011.

    Sziasztok Csajok!

     

    Hajni úgy örülök, hogy Te is itt vagy, elhiszem, hogy lestrapál a melód amikor sok akkor én sem szívesen megyek mozdulok semmerre sokszor még itthon is nehezemre esik a mozgás mozdulás. Hát Hajni azért látom megvan a sok meló eredménye legalább mehetsz  a barátnődhöz van miből. Bár egyedül vagy !!! Vagy már lehet hogy nem? Szóval neked kevesebb a fenntartásod, de sajna mi még az idén semerre nem tudtunk menni. De nagyon örülök, hogy Te tudsz menni, gondolom már várod nagyon.

    Andi az idén még Egerbe sem voltunk csak 1szer a gyerek ballagása előtt reggel elszaladtunk és este jöttünk hoztunk a ballagásra bort. Hát ez van.

     

    Szóval a mozgás a kzbesítéssel hát az van, de a súlyom az azóta kezdett el csökkeni amióta a hoodiát szedem, ez szerintem egy nagyon jó étvágycsökkentő bogyó és állítólag csakis természetes alapanyagú. Hát nem tudom mindenesetre jó, mert 99.8 kilóval kezdtem szedni június 20-án és 1 hónap alatt most 94.3 vagyok. Szinte semmit nem tettem érte.

    A mozgás szerintem azért nem segít, mert azért én tavaly rengeteget futottam és szerintem azért azok az izomkötegek még annyira nem lazultak el. bár nem tudom, de szerintem ez lehet az oka annak, hogy nem fogytam most május óta semmi sem.

     

    Andi ez a hoodia p57 bogyó ilyen kis zöld bogyesz és 30 db van egy dobozban, de ha így beütöd rátudsz keresni. Nekem nagyon bevált.

     

    Szerintem azt a kis tejet amit a reggeli kávéba teszel ne váltsd ki semmivel sem, mert arra a szervezetednek szüksége van, ennyi nem sok, de a lényeg, hogy a tejtermék fogyasztását ne vidd túlzásba. Hallottam már egyébként erről a fajta diétáról megoszlanak a vélemények úgy mint mindegyik másikról is, tudod kinek a pap kinek a papné.

     

    Na csajszik szép napot nektek  

    előzmény:
    ceery (10)
    2010-07-27  11:00
  17. 2010. július 27. 11:0010.

    sziasztok!

     

    10 alkalom 30 ezer ft, amiből anyu állja a felét, még szerencse. már csak 4 alkalmam van, talán ment le pár cm, bár nem mérem magam sem így sem úgy. a kajára próbálok figyelni, bár azért édességet is eszem ezt nem nagyon szabadna. próbálok azért a szénhidrátból visszafogni, ami nem mindig sikerül. de remélem azért lesz vmi eredménye.

     

    mint kézbesítő jó sokat mozogsz az jó, hamar le fog menni a felesleg. mit szedsz hoodiát? ez tabletta?

     

    én most semmit nem szedek, bár rengeteg ilyen étvágycsökkentőről olvastam mostanság, lehet, hogy majd egyet kirpóbálok.

     

    én meg sajna nem mozgok azon kivül, hogy sétálok a gyerekkel. tornáznom kéne, de lusta vagyok, pedig most nincs is olyan nagy meleg.

     

    ti próbáltátok már a vércsoport diétát? szerintetek használ? én 0-ás vagyok és nem lehet tejterméket inni, de a reggeli tejeskávémról nem tudok lemondani, illetve ez már függőség, olyan, mint a drog..... beteges.....

     

    és persze keksszel eszem, azt a legnehezebb elhagynom. tudtok vmit ajánlani mivel váltsam ki?

     

    puszi nektek

    kitartást

    előzmény:
    tundek (6)
    2010-07-21  15:08
  18. 2010. július 23. 16:359.

    Sziasztok!

     

    Igyekszem Tündi! :)

    Annak igazán örülök, hogy végül sikerül olyan munkát találnod amit szeretsz és csak lesz több az a fizetés is plusz még ha tényleg jön rá 1-2 extra! :)

    El nem tudom mondani mennyire leszívott ez a hét. Ki sem látszunk a munkából és még messze a vége, majd csak az augusztus végi szabimkor fogok tudni pihenni. Képzeljétek, megint kiugrom Londonba, most egy másik barátnőmet (is) látogatom meg. Nagyon várom, bár már ott járnék, csak az a gáz ha ott járnék akkor az azt jelentené, hogy vége a nyárnak azt pedig nem szeretném!!!

     

    Jó hétvégét mindenkinek! Lightos kajákat! ;-)

     

    Puszi

    előzmény:
    tundek (8)
    2010-07-22  13:31
  19. 2010. július 22. 13:318.

    sziasztok Csajok tényleg én is nagyon örülök, hogy jöttök és kérlek benneteket tényleg legalább néha gyertek és közöljétek mi van veletek.

     

    Hajni igen szerintem is üres kifogás tessék jönni

     

    Én most jelenleg mint kézbesítő élem az életem már két hónapja. Nekem bejön klasz meló, bár a meleggel az esővel megkell küzdenem de amúgy tetszik. A lóvé nem túl sok de ez csak az első évben van így . A kövi évtől már elég sok minden plusz fog a fizetésemhez társulni amitől azért több lesz.

    Hát ez van. A fogyi halad de nagyon lassan különösebb dolgot nem teszek érte csak szedem ezt a hoodia p57-et és kevesebbet eszek 1 hónap alatt 4.7 kiló ment le tőle. Szerintem az nem olyan rossz. Már nincs is csak 20 kiló de meglesz az is. Na megyek puszi nektek légyszi gyertek és írjatok

    Tünde 

    előzmény:
    hajnsz (7)
    2010-07-22  07:48
  20. 2010. július 22. 07:487.

    Sziasztok!

     

    Tündi mégegyszer köszi, hogy létrehoztad a topikot! :)

    De jó együtt látni mindenkit! Hát ha ez kellett ahhoz, hogy mindenki megjelenjen egy időben akkor megérte a fórum költözést! :)

    A rengeteg munkából ki semlátszom ezért sem szoktam jelentkezni. Bár ez üres kifigás, mert annyi időm lehetne, hogy életjelt adjak magamról.

    Andi kíváncsi vagyok én is a véleményedre, hogy hogyan értékeled majd a kezelést. Tündi, te most akkor a masszázzsal foglalkozol vagy milyen munkát sikerült találni?

    Soul, neked hogyan megy az otthoni fogyi? anyukáddal vívod a harcokat továbbra is?

     

    Puszi mindenkinek és szép napot!!!

    előzmény:
    tundek (6)
    2010-07-21  15:08
  21. 2010. július 21. 15:086.

    sziasztok Drágáim!

     

    Andi ha a kaját nem is fogod vissza a sok folyadék kimossa a felszabadított trutyit.

     

    Pontossan mi a mente a kezelésnek? Mit csinálnak hogyan? Az unokahugomnak csináltam miután befejeztem a tanfolyamiot, hogy lássam használ-e 5 alkalom után amiből 4 kezelés a 2 óra hosszás masszázs volt fogyasztó krémmel has, fenék, comb. elől  és hátul és az 5. az egy paprikakrémes kezelés volt tekercseléssel ami 1 órát vett igénybe a szűk nadrágja simán ráment és sok sok centi volt az eredménye.

     

    Nem csinált az étkezéssel semmit sem csak érezte, hogy többet jár pisilni és kívánta a folyadékot

     

    Andi megkérdezhetem, hogy mindez mibe kerül?

     

    Soul drága de jó hogy Te is jöttél mi van veled? Írhatnál magadról pár szót 

    előzmény:
    tundek (1)
    2010-07-20  17:14
  22. 2010. július 21. 14:175.

    sziasztok!

     

    én is itt vagyok, nagyon jó, hogy Tündi elindította és össze verbuválja újra a csapatot!

     

    én járok most fogyasztó masszázsra egyelőre még nem nyilatkozom, mert 4. alkalommal megyek a 10-ből, a kajálást próbálom visszafogni, na meg inni inni!!!

     

    írjatok minél többet!

     

    pusz

    a.

    előzmény:
    tundek (1)
    2010-07-20  17:14
  23. 2010. július 21. 11:594.

    Sziasztok csajok!

     

    Én is itt vagyok, pont pár nappal azelőtt tértem vissza a régi fórumra, hogy megszűnt. Én sem értettem, hogy mi van, de jó, hogy Tündi megnyitotta ezt a fórumot!

    Remélem, jönnek a többiek is. Mizujs mindenkivel? :)

    előzmény:
    tundek (3)
    2010-07-21  05:56
  24. 2010. július 21. 05:563.

    Szia drága Rea!

     

    De jó, hogy jöttél. Remélem jönnek majd a többiek is. Én sem tudom az okát, csak akartam menni és írta, hogy elköltözik ide és megszűnik. Itt lehet olvasni még a régi wellness fórumot de írni már nem lehet benne. Ezért gondoltam, hogy indítok itt egy topicot magunknak és azértis megmaad a régi kis csapat.

     

    Úgy láttam az iwiwen, hogy van valami meló? Pasi? Általában? Írj pár szót magadról és gyere kicsit sűrűbben 

    előzmény:
    szrea (2)
    2010-07-21  00:03
  25. 2010. július 21. 00:032.

    Halihó!

    megszűnt a wellness? Hogyhogy? Mikor? Miért? Képben vagyok, mi? :-)

    előzmény:
    tundek (1)
    2010-07-20  17:14

Címlap

top