Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

E104 nyomtatvány

Őszikék
Létrehozva: 2010. július 13. 11:15

Sziasztok!

 

Az előző topikom nem jelent meg. Remélem nem jelenik meg 2-szer, ha mégis akkor elnézést.

Kicsit össze vagyunk zavarodva. Lányom több mint 3 éve dolgozik Írországban. Az APEH most jött rá, hogy Magyarországon nem fizet egészségbiztosítási járulékot. Nem is kell mert odakint fizeti.

Azt szeretnék, hogy ezt igazolja. E104 -es nyomtatványt kérnek. Azt olvastam, hogy ez a nyomtatvány 2010. májusától S1 lett. Ezt a nyomtatványt nem csak akkor kell kiállítatni, ha véglegesen hazatér? Neki nincs még ilyen szándéka. Volt már közületek valaki ilyen helyzetben? Kértek valakitől már ilyen igazolást?

Előre is köszönök minden választ.

  1. 2010. július 13. 13:4518.

    Itt meg az írországi Információs Központok, hátha azzal többre megy!

     

    idézet:
    csutak51 (17)
    2010-07-13 13:42:27

    Bocs, nem jó volt a link!

     

    Ha ez sem menne át, katt a felső sorban a "Keresse meg a központ"-ra, és előjön a térkép, és az írországi helyek, ahol van tájékoztató központ!

     

    http://translate.google.hu/translate?hl=hu&langpair=en|hu&u=http://www.citizensinformation.ie/categories/moving-country/moving-abroad/leaving-ireland/leaving_ireland_and_your_social_security_entitlements

    előzmény:
    csutak51 (17)
    2010-07-13  13:42
  2. 2010. július 13. 13:4217.

    Itt meg az írországi Információs Központok, hátha azzal többre megy!

     

    előzmény:
    Őszikék (1)
    2010-07-13  11:15
  3. 2010. július 13. 13:3516.

    Itt az eredeti, angol nyelvű oldal:

    http://www.citizensinformation.ie/categories/movin g-country/moving-abroad/leaving-ireland/leaving_ireland_and_ your_social_security_entitlements

     

    (sajnos, angolul nem tudok, de látom, vannak itt mások, akik igen!)

    előzmény:
    Őszikék (1)
    2010-07-13  11:15
  4. 2010. július 13. 13:3215.

    S ha jól láttam, 2012-ig jó még az E104-es, és letöltheti Írországban az oldalról, hisz úgyis ott kell kitöltetnie!

     

    Ezekbe nézz még bele, hátha több infód lesz!

    http://www.google.hu/search?q=E104+nyomtatv%C3%A1ny&ie=utf-8&oe=utf-8&aq=t&rls=org.mozilla:hu:official&client=firefox-a

    előzmény:
    Őszikék (1)
    2010-07-13  11:15
  5. 2010. július 13. 13:2714.
    előzmény:
    Őszikék (1)
    2010-07-13  11:15
  6. 2010. július 13. 12:5113.

    Írországgal kapcsolatban sajnos nem tudok konkrétumot mondani.:(

    Az én kollegám Németországba ment dolgozni tavaly, akkor neki az Oep-hez kellett leadni egy nyomtatványt (azt hiszem az E104-et, de ez nem tuti),  hogy Magyarországon megszűnt minden jogviszonya. Az itthoni állandó lakcíme természetesen megmaradt, de kintre is be van jelentkezve ideiglenesre.

    És majd ha hazajön, akkor szintén be kell jelentkeznie az OEP-hez, hogy vegyék itthon újra nyilvántartásba. 

    Az EU kártyával külföldön lehet igénybe venni orvosi ellátást. De pl. a kollégámat, ha hazautazik mondjuk szabadságra, akkor itthon is ezzel látják le, mivelhogy most a TAJ kártyája nem érvényes.

    Remélem valamennyire érthető voltam.;) De tényleg fel kellene venni a kapcsolatot az OEP-el.

    Sok sikert!

     

    előzmény:
    Őszikék (9)
    2010-07-13  12:37
  7. 2010. július 13. 12:4912.
    Ha rákattintasz, akkor sem tölti le? Küldj e-mail címet és átküldöm.
    előzmény:
    Gemelli72 (10)
    2010-07-13  12:46
  8. 2010. július 13. 12:4811.

    Szerintem úgy van, hogy azt a nyomtatványt kell a lányodnak kitölteni, amit belinkeltem. Az arra való, hogy bizonyítsa, hogy külföldön fizet biztosítást. mivel két helyen elvileg nem lehet, így az otthoni APEH befogja a száját és nem kaptok büntetést. Viszont ha otthon akar pl. házidokihoz menni, akkor kell kérnie a kinti biztosítójától az E106-ot. Ezt pl én Angliában nem tudom megkapni pont amiatt, amit írtál a lakóhelyről. Nem tudom mi újság Írországgal.

    Az EU-s kártyával csak sürgősségi ellátásra jogosult.

    előzmény:
    Őszikék (9)
    2010-07-13  12:37
  9. 2010. július 13. 12:4610.
    Húúú, szia, ezt hogy csináltad? Napok óta próbálkozom a 0901-es nyomtatványt letölteni, de nem sikerül. Tavaly sikerült, idén nem megy. Mondjuk közben gépet cseréltem, lehet, hogy ott a bibi?
    előzmény:
    Liimo (4)
    2010-07-13  11:32
  10. 2010. július 13. 12:379.

    Na én már végképp nem értek semmit. Az APEH   E104 nyomtatványt mondott tegnap. Ami az én értelmezésem szerint már S1, és akkor kell ha véglegesen hazaköltözik.

    Magyarországon van az állandó lakcíme. Liimo által küldött linkben meg azt olvastam, hogy az E106-ost kell kitöltetni.

    De a kivételek (Nagy-Britannia, Írország, Olaszország)  nem állítják ki ezt a nyomtatványt mert másképpen értelmezik a lakóhely fogalmát. A lányom Írországban van. EU kártyája viszont van, amit kint állítottak ki a részére.

     

    előzmény:
    vadalma (7)
    2010-07-13  11:56
  11. 2010. július 13. 12:008.
    A bejelentett lakcíméről viszont semmiképpen ne jelentkezzen ki!!!
    előzmény:
    Őszikék (5)
    2010-07-13  11:43
  12. 2010. július 13. 11:567.

    De igen, ebből a szempontból érdekli. Akkor kellett volna kijelentkezni, amikor elkezdődött külföldön a munkaviszonya.

    De szerintem még most is érdemes lenne kitölteni a nyomtatványt. Próbáld meg felhívni a központot (bár elég nehéz őket elérni)...

     

    előzmény:
    Őszikék (5)
    2010-07-13  11:43
  13. 2010. július 13. 11:466.
    Idén februártól változtattak rajta. A lányod meg már 3 éve kint van.
    előzmény:
    Őszikék (5)
    2010-07-13  11:43
  14. 2010. július 13. 11:435.

    Akkor mikor elment megkérdeztük. Az volt a válasz, hogy a magyar államot nem érdekli, hol van és mit csinál.

    Vagy mégis?

    előzmény:
    vadalma (2)
    2010-07-13  11:29
  15. 2010. július 13. 11:324.
    Na, sikerült a linkelés, csak kattints az utolsó mondatomra és egyből le tudod tölteni a nyomtatványt és tájékoztatót.
    előzmény:
    Liimo (3)
    2010-07-13  11:31
  16. 2010. július 13. 11:313.

    Az oep honlapjáról kellett volna letölteni egy nyomtatványt és azt elküldeni nekik.

     

    Még szerintem most is megteheti.

     

    http://www.oep.hu/portal/page?_pageid=34,35358&_dad=portal&_schema=PORTAL

     

    Itt találod meg ami kell:

    -Nyomtatványok természetes személyeknek

    -Bejelentkező lap és tájékoztató a külföldön biztosítással rendelkező személyek számára (2 db bejelentő lap és 2 db tájékoztató)  

    előzmény:
    Őszikék (1)
    2010-07-13  11:15
  17. 2010. július 13. 11:292.

    Szia!

    Az Egészségbiztosítási Pénztárnál lehet kérni ilyen nyomtatványt, amivel úgymond "kijelentkezik" az itthoni rendszerből, és nyilatkozik arról, hogy külföldi jogviszonya van. Most nem jut eszembe a neve, de lehet hogy ez az E104-es...

    És ha később esetleg hazajön, akkor is ugyanígy be kell jelentkezni majd.

     

    előzmény:
    Őszikék (1)
    2010-07-13  11:15

Címlap

top