Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Kezdjuk ujra

kriszmam
Létrehozva: 2010. január 19. 16:10

Nekem nagyok hianyzik a topikunk, hianyoznak a topiktarsak, a baratsagok es beszelgetesek. De ahova a kedvenc topikom (Izrael) jutott, abban nincs kedvem reszt venni.

Kerlek benneteket hogy kezdjuk ujra, teremtsuk meg a regi meghitt, bensoseges hangulatot. Beszelgessunk politikarol, oromeinkrol, banatainkrol, gyermekekrol, unokakrol es mindenrol, ami foglalkoztat bennunket. Nem fontos hogy mindenben egyetertsunk (nem vagyunk egyformak) de a sertegeteseket, meg es beszolasokat lehetoleg mellozzuk. Mindenkit idevarok, aki nem bomlaszto szandekkal akar kozenk jonni. Remelem sikerul ujra egymasra talalnunk.

  1. 2015. március 23. 21:0524201.

    Éppen az imént olvastam én is a közleményt, csalódott vagyok, valahogy furcsa, hogy éppen egy plasztikai sebész nyerte meg a díjat. Napokkal ezelőtt írtam, hogy furcsállom a szavazatok akkori alig tízezres számát, most pedig az első három helyezett  összpontszáma több mint 7000! Értitek miről beszélek, ugye? Miért nem közlik minden név mellett az elért szavazatok számát? Akkor talán kevésbé lenne rossz érzése az embernek.


    Egriani, nagyon szép akció volt ez részedről, Te igazán mindent megtettél a sikerért, és hidd el, hogy a szakmában megjegyezték Dr. Kovács Gergely nevét és ez az igazi győzelem! 

    előzmény:
    Alsórákosi (24200)
    2015-03-23  20:21
  2. 2015. március 23. 20:2124200.

    Van.  A Honvéd Kórház plasztikai  sebésze a nyertes.   Ha a googleba beírod Astellas díj, ott megtalálod az eredményhirdetést.  

    előzmény:
    tanaria (24199)
    2015-03-23  18:34
  3. 2015. március 23. 18:3424199.

    Még nincs eredmény az Astellas díjról?

  4. 2015. március 23. 17:4324198.

    Szervusztok!


    Nagyon jó volt ezt a sok érdekességet/élményt  olvasgatni, képeket nézegetni. Köszönöm  .


    Gyertek és írjatok, szeretem olvasni a történéseiteket.


     

  5. 2015. március 23. 16:1324197.

    Szia! Nem muszáj, de jól jön. A hétfői és részben a pénteki napot megtöltöm némi értelemmel. Most hazafelé tartok, ügyeket intéztem valakinek, aki nem tudja a nyelvet és jól ment. Főzök holnapra, aztán jöhetnek a képek.

    előzmény:
    tanaria (24196)
    2015-03-23  15:57
  6. 2015. március 23. 15:5724196.

    Szép napot!


    Ezt tényleg muszáj? Vigyázz nagyon, nem szabadna túlhajszolnod magad.


    Miket fotóztál? Várom.

    előzmény:
    *Szigal* (24195)
    2015-03-23  12:05
  7. 2015. március 23. 12:0524195.

    Nem sikerült áthoznom a jeleket, pedig a mobilon látszanak, de itt a nagy gépen csak kis téglalapok mutatkoznak. Kár, mert nagyon sok van és fantasztikusan ötletesek! 


    ***


    Most érkeztem haza, miután elindítottam egy új munkát. A lányaim nagyon ellenzik, de kell a pénz, amolyan csurran-cseppen alapon. Hétfőn és pénteken reggel megyek egy 90 körüli nénihez, akinek egy jó nevű idősek otthonában van kis garzonlakása, és alig lát, ráadásul nem hall. Van hallókészüléke, de nem tudja betenni magának, nekem kellene megtanulnom. Takarítás, étkezés, gondozás, orvosi ellátás biztosítva, kis apróságokat kell csak végeznem. Például összehajtogattam a szanaszét dobált ruháit, leadtam a szennyest, elrendeztem a szekrényeket, narancslevet facsartam. Másfél óra volt az egész, magas órabérrel. Klárikának hívják és számítógépezik! Most kevésbé, mert nemrég műtötték az egyik szemét. Gyönyörű és méregdrága holmii vannak, és rengeteg. Nekem kb. negyedannyi és még ez is soknak tűnik, mert egyes darabokat nagyon ritkán veszek fel, ő pedig ott van abban a házban, és fogalmam sincs, minek neki annyi ruha? Azt hiszem, az ebédlőben és a klubdélutánokon divatbemutatókat rendezhetnek az ott élő idős hölgyek! Jól is teszik. 


    Kihasználtam az alkalmat, és sokat fényképeztem. "Munka" után elmentem villanyszámlát befizetni, jó nagyot gyalogoltam és közben árgus szemeimmel mindenfélét megfigyeltem! 

    előzmény:
    *Szigal* (24194)
    2015-03-23  07:43
  8. 2015. március 23. 07:4324194.

    Jó reggelt!


    Az új mobilon túl kicsik a betük és nincs hosszú "ü" sem. Vannak viszont múris hangulatjeleim!


    Ezekkel mondok köszönetet Julinak és Marikának!


    😰😜🐵🐞🐯🐍🐔

    előzmény:
    kriszmam (1)
    2010-01-19  16:10
  9. 2015. március 22. 22:4724193.

    ... s még ...


     


     

    előzmény:
    ny62 (24192)
    2015-03-22  22:44
  10. 2015. március 22. 22:4424192.

    Itt egy zugolvasó.
    Ezek a sziklafalak valahol hozzám és családomhoz kapcsolódó helységneveket őrzik

    előzmény:
    *Szigal* (24179)
    2015-03-21  16:16
  11. 2015. március 22. 21:5724191.

    Szórakoztató esti időtöltést kívánok!


    A következtetés tökéletes!


    Most fejeztem be a "nagy művemet", az iráni utam 2067 db. fényképeinek  felíratozását!


    Az tavaszit  (548) feltettem a google/picasaba (Vak tyúk is talál szemet ) vagyis fogalmam sincs hogy csináltam.


    Az őszi  2 résszel holnap próbálkozom, feltéve ha visszatalálok a "kályhához"!


    Következő lépés: venni egy 10 GB-os lemezt és elmenteni, mert az biztos megmarad.


    Holnap meg kell csináljam a szomszéd ház 2014.  éves könyvelését a lusta barátnőm helyett!


    Unatkozi nem fogok,  a következő hétre is bőven van  -unalmas, de szükséges - tennivalóm.


    Pihentető jó éjszakát és szép álmokat.


     


     

    előzmény:
    *Szigal* (24187)
    2015-03-22  12:09
  12. 2015. március 22. 18:4724190.

    A temesváriak magyar társulata lám kimaradt az előbbi felsorolásból. Ők is remek darabokkal jelentkeztek időnként, pedig 500-600 kilométer távolságra voltak Székelyföldtől. És a színházjegyekhez is elfogadható áron jutottunk, igaz, hogy néhány éven keresztül a férjem jogán ingyen láthattunk nagyon sok előadást. Mármint én és a gyerekeink. 

    előzmény:
    *Szigal* (24189)
    2015-03-22  18:42
  13. 2015. március 22. 18:4224189.

    Köszönöm Tanaria, a válasz is megérkezett. A színházzal kapcsolatosan eléggé konzervatív vagyok én is, nagyon nehéz úgy "újítani", hogy az ne menjen át ripacskodásba, vagy egyéb ízléstelen megnyilvánulásokba. Lehet, hogy tényleg öregek vagyunk? "Színházilag" is?


    Emlékszem a mi közös színházi élményeinkre, amelyek nem a meghökkentő megoldások, hanem a hiteles színészi játék és a tartalomnak megfelelő rendezés miatt maradtak máig felejthetetlenek. A marosvásárhelyi, kolozsvári, szentgyörgyi, nagyváradi, szatmári társulatok előadásaira a közönség percekig tartó tapssal reagált, és utána napokig elemezgettük a jobbnál jobb alakításokat. Nem éltünk fővárosban, mégis milyen értő közönséget neveltek belőlünk ezek a kiváló társulatok! Régi szép idők. Kemény diktatúrában éltünk és mégis élt, virágzott az igazi művészet… 

    előzmény:
    tanaria (24188)
    2015-03-22  15:55
  14. 2015. március 22. 15:5524188.

    Szép napot!


    Most válaszoltam. 


    Az esti előadás siralmas volt. Karnyónét egy férfi alakította. A fiát egy női ruhába öltözött férfi játszotta, de nem ezek zavartak engem. A szöveg az érthetetlenségig meg volt csúfolva, meg még meg is volt spékelve mai szövegekkel. Azon kívül enyhén szólva túl volt ripacskodva. Sajnos, szünetek alatt is "szórakoztattak", belakták a szereplők a nézőteret. 


    A lényeg, hogy a közönségnek tetszett. Velem van baj.

    előzmény:
    *Szigal* (24187)
    2015-03-22  12:09
  15. 2015. március 22. 12:0924187.

    Miután éppen (és épen) befejeztem a napi adag munkát, igazán jólesett olvasnom soraidat, Zsuzsa. Nagyon köszönöm, és bár nagyon járatlan vagyok azon a közösségi oldalon, megpróbálom megkeresni az említett képeket. Olyan megbékélten és szépen írsz a barátnődről, hogy sajnálom, hogy nem volt alkalom megismernem Őt. Még mesélj róla, amit lehet, ahogyan Benned tovább él. 


    ***


    Alsórákosi-Marika, bizonyos jelekből arra következtetek, hogy jártál ma a topikon, köszönöm!


    ***


    Tanaria, reklamálok! Egy szóval sem válaszolsz az emilkémre? 

    előzmény:
    visszatérő (24186)
    2015-03-22  08:37
  16. 2015. március 22. 08:3724186.

    Ma reggel a másik közösségi oldalon találtam egy fényképet, ami a Duna parti cipőknél készült a néhány nappal ezelőtti megemlékezésen, ott észrevettem egy ismerős arcot. Tegnap a zenekart nézve egyfolytában azon járt az eszem, hogy honnan ismerem a nagybőgőn játszó urat, hát onnan. /Persze ismerhetném az utcáról is, mert egy környéken lakunk/.


    A barátnőmről a "kislánya" sok sok fényképet tett fel a másik közösségi oldalra. (A kislány azért van idézőjelben, mert annyi idős, mint az én Ági lányom). Sok minden fűzött össze bennünket, sok mindenről gondolkodtunk egyformán. pl. mindketten szeretjük Izraelt, én csak úgy, de ő személyesen is sokat tett az ország sportbeli elismeréséért (ezt egy csodás virágküldeménnyel ki is fejezték, meg egy szép részvéttávirattal), végig szurkoltuk együtt egy szem unokája fogantatását, a kislánya várandósságát és végül a szülést is. a pici lány nekem szinte pótunokám.


    Kati segített nekem feldolgozni egy nehéz élethelyzetet, mert az ő családjában volt ehhez hasonló, mindezt kellő tapintattal és diszkrécióval. Doknagyi-Kitty is ismeri a lányát és az unokáját is.

    előzmény:
    *Szigal* (24185)
    2015-03-22  08:05
  17. 2015. március 22. 08:0524185.

    Már miért botránkoznánk meg, Zsuzsa? Bizony megnyugtató, ha szép és méltányos keretek között búcsúzunk szeretteinktől. A sok fehér virág a vallásos temetés kelléke is lehet, hiszen ezzel is a "végtiszteletet" adjuk meg valakinek, aki hozzánk tartozott! 


    Elolvastam a Kőbányai-cikket, de alig találtam meg, végül ráleltem a Népszavában. Kissé zavarosnak tűnik, és eléggé pesszimista hangvételű. Különböző homályos teóriákba bonyolódik bele - és talán még ellentmondásokba is, nehezen értettem meg, hogy mire volt ez jó? Egyszerűbben is megírhatta volna, hogy ne mondjam: közérthető stílusban. Köszönöm, hogy megmutattad, és be is linkelem, hátha érdekel valakit?  


    Íme az alkalom, Zsuzsa! Ha amúgy is be vagy kerítve, gyere közénk! Mesélj, talán az eltávozott barátnődről? Syép, közös emlékeitekről?


    Legyen szép napotok! 

    előzmény:
    visszatérő (24183)
    2015-03-21  19:59
  18. 2015. március 22. 07:4024184.

    Jó reggelt!


    Tegnap, az esti órákban dolgoznom kellett volna, de nem volt kedvem, tévézni sem, olyan "nyűgice" hangulatban voltam, és ekkor eszembe jutott, hogy hetekkel ezelőtt valaki egy filmet javasolt nekem. Rákerestem és nem bántam meg. Gyönyörű szerelmi történetet láttam, 2011-es német film, lehet, hogy fikció, vagy mese, de akkor is nagyon szép. Két idősíkban zajlik a cselekmény: a főhős egyikben fiatal lány, a másikban élete nagy szerelmére visszatekintő öregasszony, és most nem filmesztétikai, vagy kritikus hangnemben: egyszerűen lenyűgöző! Magyar címe: "Szerelem Hitler árnyékában", de az eredeti jobb: Am Ende die Hoffnung.


    Találjatok rá időt - megéri, mint ahogyan a minap ajánlott film is. (24164)


    Ezekkel a filmekkel majdhogynem a topik ellen beszélek, mert azt a kis szabad időtöket is elveszem tőletek. 


    Ja és még annyit, hogy a fiatal főhőst játszó színésznő olyan szép teremtés, és olyan jól játszik, hogy már ezért is megéri, de a filmnek más erényei is vannak! 

  19. 2015. március 21. 19:5924183.

    Szép estét!


    akkor szép sorjában:


    Pénteken elkísértük az utolsó útra a barátnőmet. Ne tessék megbotránkozni, rengeteg szép fehér virággal köszöntek el tőle a barátok, a kollegák és a család. (vallásos zsidó temetés volt, neves rabbi búcsúztatta igen szép személyes hangú gyászbeszéddel)


    Ma délután remek keresztmetszetet láttam Mozart Don Giovanni című operájából, fiatal kezdő operaénekesek és egy remek zenekar adták elő. Mozartot hallgatni nekem mindig pihenés, most sem ért csalódás.


    A mai Népszabadságban megjelent Kőbányai János újságíró cikke Izraelről  a választási eredmények és a jelenlegi világpolitikai helyzet tükrében. Ha valamelyikteknek kedve van elolvasni örülnék, mert nekem nem biztos hogy elegendő és reális tudásom van ebben a témában.


    Kicsit úgy érzem "be vagyok kerítve", mert hétvégén nem jár a metró, a metrópótló busznak a nap különböző szakaszaiban máshol van a megállójuk, igaz kiirták, de rohangászol körbe-körbe amig megtalálod az igazit. Ahhoz, hogy az öröm teljes legyen a körúti villamosok sem járnak ezen a hétvégén csak röviditett járatok.


    Megígérem, hogy gyakrabban járok majd erre és jó dolgokat fogok írni nektek, meg örömtelieket. (bár ez nem rajtam múlik)


     


     

    előzmény:
    *Szigal* (24180)
    2015-03-21  16:33
  20. 2015. március 21. 19:2924182.

    Szervusz Margaret-Marika


    Köszönöm, hogy ide is írtál, a leveledre éppen az előbb válaszoltam. Jelentkezz néha, ha csak időd akad, hogy hallhassunk rólad, felőled. A legjobbakat kívánom Neked és Családodnak, segítsen meg bennünket a Teremtő!


    Szeretettel gondolunk Rád, gondolom, hogy a többiek is hasonlóan. Halljunk jó híreket!

    előzmény:
    margaret3711 (24181)
    2015-03-21  17:33
  21. 2015. március 21. 17:3324181.

    Sziasztok !


    Canadai zugolvasod e-mailt kuldott Neked.


    Mindenkinek

    előzmény:
    *Szigal* (24180)
    2015-03-21  16:33
  22. 2015. március 21. 16:3324180.

    Mielőtt elindultam volna hazafelé, meglátogattam jeruzsálemi ismerősömet, akit már annyiszor emlegettem ebben a topikban. 


    Ő a Kirját Mose nevű negyedben lakik.


    1. - 2. Ezeket a virágokat - hasonlót még sehol sem láttam - másfél éve elhunyt férje ültette és futtatta fel a névjelző táblára, illetve a kerítésre. 


    3. Virágzó fák az úttest közepén. 


    4. A kedvencem sem maradhat ki, bár a Húrok hídjának csak egyik csücske látszott a villamos megállójából. Marika, Rád gondoltam!


    ***


    Most pedig befejeztem aktuális túltengésemet.


    Talán majd a zugolvasók is jelentkeznek, mondatja velem a "csalfa remény". 

    előzmény:
    *Szigal* (24179)
    2015-03-21  16:16
  23. 2015. március 21. 16:1624179.

    A szerdai megbeszélésem színhelye a Jád Vásém nyugati részén lévő, tíz hektáron elterülő sziklalabirintus egyik épületében volt. Itt, az Elpusztult Hitközségek Völgyében 1993-ban adták át a jeruzsálemi intézmény Tanulmányi és kutatási részlegét, ahol a mai napig újabb és újabb adatok kerülnek feldolgozásra a több, mint 70 év előtti időkből. 


    Van ugyan belső autóbuszjárat is, de mi gyalog közelítettük meg a helyet, másképpen nem születtek volna meg az eddigi fotók. 


    1. A sziklalabirintus felülnézetből,


    2. és a bejárat.


    Egyik alkalommal rengeteg képet készítettem itt, megörökítettem több - számunkra fontos - sziklafalat: Budapest, Győr, Kolozsvár, Petrozsény, Csíkszereda feliratokkal. Ha jól emlékszem, ezek a képek nem digitális masinával készültek, de lehet, hogy találok ide feltehetőt a régebbi digitális albumokból is. Ha valaki kifejezi ez irányú óhaját, akár meg is kereshetem. 


    3. Itt, ezen a falon, közel a bejárathoz, csak egy név szerepel: Tarnopol. Kelet-Lengyelország, Ukrajna? Mindenképpen Galícia. Európai, máig is vitatott területek. 


    4. Látogatásom végén cikláment láttam a hatalmas kőtömbök között! 

    előzmény:
    *Szigal* (24178)
    2015-03-21  15:43
  24. 2015. március 21. 15:4324178.

    Már csak nyolc kép maradt, de találtam valamit, amit remélem sikerül megmutatnom: cserélődő képek a múzeum belsejéből és néhány művészfotó az egyedülálló Safdie-épületről. 

    előzmény:
    *Szigal* (24177)
    2015-03-21  15:30
  25. 2015. március 21. 15:3024177.

    1. - 2. - 3. Színfoltok a Világ Igazainak erdejéből. 


    4. Voltak, akik Európa különböző erdőségeiben, ehhez hasonló bunkerekben bujkáltak. Egyik fordításomban is szó esik egy Szlovákiában épített búvóhelyről, és éppen ilyennek képzeltem el. 

    előzmény:
    *Szigal* (24176)
    2015-03-21  15:16
  26. 2015. március 21. 15:1624176.

    1. Túl az erdőn Jeruzsálem házai. 


    2. Virágzik a rozmaring.


    3. A múzeum fölötti magaslatról látni, ahogyan jönnek kifelé a látogatók. 


    4. Egyesek meg is pihennek itt (tapasztalatból mondom, hogy eléggé fárasztó végigmenni a végeérhetetlen prizmán), és ez jó alkalom megbeszélni a benyomásokat. 

    előzmény:
    *Szigal* (24175)
    2015-03-21  15:02
  27. 2015. március 21. 15:0224175.

    Folytatom a tegnapelőtt elkezdett sorozatot: 


    1. - 2. A Jád Vásém múzeumegyüttes központi bejárata. 


    3. - 4. A Safdie-féle főépület különböző szögekből. 

    előzmény:
    *Szigal* (24174)
    2015-03-21  14:08
  28. 2015. március 21. 14:0824174.

    NAGYON és nem MAGYON, illatát és nem illatét! ÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓ!

    előzmény:
    *Szigal* (24173)
    2015-03-21  14:05
  29. 2015. március 21. 14:0524173.

    Elküldtem! Csak most látom, hogy mennyivel boldogabbak voltunk internet nélkül. Legalább volt elég időnk megemészteni egy-egy információt! 


    Magyon étvágygerjesztő a kenyered. Olyan élénk a fantáziám, hogy a látvány a kenyér illatét is elém hozta! 

    előzmény:
    tanaria (24172)
    2015-03-21  13:24
  30. 2015. március 21. 13:2424172.

    Nem küldted el.

    előzmény:
    tanaria (24171)
    2015-03-21  13:18
  31. 2015. március 21. 13:1824171.

    Remélem elküldted az e-mailt. Nagyon kíváncsi vagyok. És a fényképére is.

    előzmény:
    *Szigal* (24167)
    2015-03-21  10:43
  32. 2015. március 21. 13:1724170.

    Jaj, és persze köszönöm!

    előzmény:
    *Szigal* (24168)
    2015-03-21  10:56
  33. 2015. március 21. 13:1624169.

    Csak most látom, hogy egyedül képviselem a fiataloktól eltérő generációt. Érdekes ott fel sem tűnt. Nagyon-nagyon szomorú, hogy a kolozsvári magyarok nem vesznek részt.


    Nem ez a legszebben sikerült kenyerem (besüppedt a közepe), de kár, hogy az illatát nem tudom megmutatni nektek.

    előzmény:
    *Szigal* (24168)
    2015-03-21  10:56
  34. 2015. március 21. 10:5624168.

    Jaj de büszke vagyok Rád, Tanaria! Nézzétek ezt a kedves cikket és a képgalériát, ahol a barátnőnk két képen is szerepel! Te vagy számomra a mai nap fénye! 

    előzmény:
    *Szigal* (24167)
    2015-03-21  10:43
  35. 2015. március 21. 10:4324167.

    Szia, Tanaria


    Tudod-e, hogy az új rokon éppen kolozsvári színésznő? Néhány képén nagyon, más képeken cseppet sem hasonlít Krisztihez, de tagadhatatlan, hogy rokon, ha nagyon távoli is. Egyes képein mintha anyukám húgát látnám, nagyon furcsa és nagyon szubjektív vélemények ezek. Majd elküldöm neked az FB-profilját emilkében. Hátha játszik a Karnyónéban? Az lenne ám a VÉLETLENEK tetőfoka! 

    előzmény:
    tanaria (24165)
    2015-03-21  09:57
  36. 2015. március 21. 10:3824166.

    Most miért érzem, hogy finoman letoltak? 


    Persze, hogy méltányolom a zugolvasást, de egy kis integetés sem ártana néha. Hiszen ez párbeszédre szánt topik, nem pedig blog, bár néha annak tűnik. 


    Marika, minden a hozzáállástól függ, néha a legszürkébb, legmonotonabb hétköznapban is ott rejlik egy kis "feldobó" apróság, csak észre kell vennünk! Pont Neked mondjam ezt, aki a világ egyik legérdekesebb emberévé vált a szememben? A cseppet sem megszokott turisztikai érdeklődésével? Például.   


    ***


    Néha tojmányokat is nézek (a kisfiam így nevezte a tojást), és úgynevezett népviseletre is szavazok, pedig sok köze nincs egyik népviselethez sem. Köszönöm, hogy éberen tartod az érdeklődést. A kávét is köszönöm, de jó is lenne együtt iszogatni…

    előzmény:
    Alsórákosi (24164)
    2015-03-21  09:15
  37. 2015. március 21. 09:5724165.

    Szép napot!


    Úgy van, ahogy Alsórákosi írja. Valóban nincs sok megosztani való a hétköznapjaimban.


    Hiába van a tavasz első napja és ragyogóan süt a nap, hideg van. 


    Csütörtökön részt vettem a villámcsődületen. Szórakoztató volt. Stoppoltunk kettő-négy nyelvű feliratokkal.


    Ma este színházba megyek Csokonay Karnyónéját nézem meg.


    Azonkívül kel a kenyér, mindjárt beteszem sülni.


    Az Astellas díj nyertesét csak hétfőn jelentik be. A türelem nem erős oldalam.


    Mindenkinek szép napot.

  38. 2015. március 21. 09:1524164.

    A reggeli tálalva, gyertek, még forró,  szürcsöljük együtt!


    A zugolvasást is méltányolni kellene.   A tavaszi fáradság és a fogalmazásgátló kihathat az aktivitásunkra. Nem mindenkivel történik annyi érdekes esemény/élmény mint Veled, a napi rutinról fölösleges ódákat zengeni, unalmas és szükséges rossz.


    Lehetséges, hogy nem EgriAnika jelöltje nyert,  a neve viszont bekerült a köztudatba.


    Visszatérő Zsuzsa:  Veled  örülök a jó hírnek és  kicsit "írígyke" vagyok (nincs jobb kifejezés).


    Fészek hír:  Meg van a 4. tojás. 


    Népviselet: Az izraeli 23. helyen áll.  Tudom nem tetszik, mégis kellene szavaznotok, csak úgy, elvből.


    Legyen vidám hétvégétek .


     

    előzmény:
    *Szigal* (24163)
    2015-03-21  08:31
  39. 2015. március 21. 08:3124163.

    Jó reggelt, köszönök a villanypóznáról bekukucskáló dolmányos varjúnak, a világnak és egy kicsit Nektek is. Bár nem igazán érdemli meg egyik zugolvasó sem. 


    Hagyományosan ma lenne a tavasz első napja, ám a csillagászok tegnapra időzítették. Mintegy tíz percig nálunk is követhető lett volna a napfogyatkozás, ha éppen nem bújuk vastag felhők mögé. Ezek a felhők esőt nem, rosszkedvet annál többet hoztak.


    A jeruzsálemi felfedezés rengeteg új információt jelent, és várnom kell a részletek letisztulásáig. Sajnos, ott vagyok a piramis tetején és fölöttem már senki sincs, akit megkérdezhetek, akivel esetleg megbeszélhetném az esetleges kételyeket. Hülye helyzet ez, és csak a fiatal évekre jellemző érdektelenséget szidhatom, mert akkor minden egyéb fontosabb volt, mint a felmenőink élete és sorsa. Félfüllel elkaptunk egy-egy információtöredéket és azokra bajosan lehetne építkezni. Erről most csak magamban töprenghetek. Benneteket pedig miért is érdekelne? Hiszen azt hiszem, mindannyian egy hajóban evezünk. 


    ***


    Lejárt a szavazás és még mindig drukkolok. Nem merek felmenni az Astellas honlapjára, félek a csalódástól. Nem is hiszitek, mennyire beleéltem magam ebbe a teljesen ismeretlen orvosokról szóló honlapba, noha egyről Egriani, kettőről pedig Zsuzsa elbeszéléséből mégis hallottam néhány részletet. Vannak orvosok, akik megérdemelnék a szélesebb körű elismerést, és ez a szavazás éppen erről szól. Tehát tovább várok, majd megtudok mindent a maga idejében. 

    előzmény:
    *Szigal* (24162)
    2015-03-20  18:04
  40. 2015. március 20. 18:0424162.

    Szervusztok!


    Sajnos csak magamnak tudok válaszolni. Pihentem és megint szembejött velem egy film. Érzelmileg felkavart, a témája nagyon aktuális - számomra biztosan -, és még a szavazásunkkal, Egriani történetével is összefügg. Hétvége jön, és csak másfél óra. Szép történet, erőt adó. Már akinek erőre van szüksége. (Kinek nincs?) 


    A film egyébként 1994-ben készült és igaz történetet dolgoz fel. Az operatőr magyar, lehet a rendező is?

    előzmény:
    *Szigal* (24161)
    2015-03-20  07:31
  41. 2015. március 20. 07:3124161.

    Jó reggelt!


    Mielőtt továbbszáguldanék - ezer dolgom van ma délelőttre, gyorsan közlöm, hogy még egyszer szavaztam egy ismerősöm e-mail-címéről. Jó lenne, nagy örömet szerezne, ha sikerülne Dr. Kovács Gergelynek megszereznünk az Év orvosa címet, de ha - ne adj Isten - nem sikerülne, akkor is felhívtuk a figyelmet három olyan orvosra, akik tettekkel bizonyították, hogy szakmai tudásból, emberségből jelesre vizsgáztak, a nagyközönség előtt is! Tovább drukkolok! 

    előzmény:
    Alsórákosi (24160)
    2015-03-19  20:44
  42. 2015. március 19. 20:4424160.

    Miután csevegtünk, eszembe jutott, hogy a T.háznak is van e-mail címe, így leadtam 1 újabb szavazatot K30OJU kódon.

    előzmény:
    egriani (24159)
    2015-03-19  19:53
  43. 2015. március 19. 19:5324159.

    8.000 szavazatnál az első 5 helyen már más a sorrend, mint ahogy az a tegnap kiadott TOP5 lista idején volt. Sőt, az első három hely egyikére most olyan jelölt került, aki tegnap a TOP5-ben sem szerepelt. A rangsor folyamatosan változik, aki eddig nem tette, érdemes még szavazni!


    Ezt a hírt ma adta ki Astellas!!!


    Még van remény!!! Ma egész nap a helyi rádió mondta a hírekben, kérte a szavazást, a megyei hírlapban is megjelent! 


    Nyerni kell!!!!  Sok ölelés mindenkinek!!!


     

    előzmény:
    tanaria (24145)
    2015-03-18  17:51
  44. 2015. március 19. 18:3224158.

    Megkockáztatok még 2 x 4 képet, a többi holnapra marad. 


    Nagyon sokszor voltam a Jád Vásémben, egyszerű turistaként, botcsinálta idegenvezetőként, a családdal, aztán a gyermekeimmel külön-külön, munkaügyben, megemlékezéseken, találkozókon magyarországi ismerősökkel, barátokkal, és mindig elámulok, hogy milyen egyedülálló, területileg is hatalmas intézménnyé nőtte ki magát. Amióta átadták az új, Mose Safdie által zseniálisan tervezett múzeumot, és benne a Nevek Csarnokát, azt hiszem, hogy a világon sehol sem létezik ennél megrendítőbb, az emberek tudatához és érzelemvilágához egyenlő arányban szóló emlékhely.


    Miközben a magyar anyanyelvű kutatóra várakoztam, körbefényképeztem a múzeumkomplexum bejáratát, miközben állandóan újabb és újabb látogatók érkeztek. 


    1. A bejárati oszlopok fölött a Jád Vásém krédója, Károli Gáspár fordításában: "Adok nékik házamban és falaimon belül helyet és oly nevet, a mely jobb, mint a fiakban és lányokban élő név; örök nevet adok nékik, a mely soha el nem vész." (Ézsaiás 56:5)  


    2. Háttérben a Holocaust-történelem fellegvára. Kutatási és továbbképzési központ, a bejárattól jobbra.   


    3. - 4. A Safdie-féle múzeumépület egyik vége, háttérben a tavalyelőtti tűzvész után újjá éledő Jeruzsálemi erdővel. 

  45. 2015. március 19. 18:3224157.

    A hasonlatra gondoltam. Tehát megnézném a színésznő ükunoka fényképét.

    előzmény:
    *Szigal* (24156)
    2015-03-19  15:53
  46. 2015. március 19. 15:5324156.

    A teszttel kapcsolatosan valószínűnek tartom, hogy valamelyik kérdésre nem válaszoltál gondolkodás nélkül, spontánul. Te aztán tényleg nem vagy, és soha nem is voltál fesztelen, inkább a fordítottja lenne igaz, bár az sem teljesen. 


    ***


    Mondtál itt valamit, amire nem lelem a kapcsolatot: "Ez nagyon izgalmas! Megnézném a képet róla." Szóval?


    ***


    A cserepekből épített fal mellett hetente elmegyek, itt van néhány kilométerre tőlünk, a Timrátra vezető úton. Megszámoltam: 26 sorban vannak a cserepek, de azt hiszem inkább valamilyen műanyagból vannak, és tényleg nagyon ötletes. Majd az egész ki fog zöldülni, és akkor  majd újra megmutatom. 


     

    előzmény:
    tanaria (24154)
    2015-03-19  14:20
  47. 2015. március 19. 14:2224155.

    Nagyon érdekes ez a cserép kerítés.

    előzmény:
    *Szigal* (24151)
    2015-03-19  13:29
  48. 2015. március 19. 14:2024154.

    Ez nagyon izgalmas! Megnézném a képet róla.


    Engem a teszt fesztelennek hozott ki, ami általában sem, de most különösen nem jellemző rám, bármennyire szeretném is. De tudom, miért lett ez. . .

    előzmény:
    *Szigal* (24151)
    2015-03-19  13:29
  49. 2015. március 19. 14:0524153.

    Gyönyörű, dús növényzet. 


    Ehhez képest itt már 5 fokra melegedett a reggeli 1 fokról. Sándorék az idén nem hoztak meleget.

    előzmény:
    *Szigal* (24152)
    2015-03-19  13:42
  50. 2015. március 19. 13:4224152.

    Persze, hogy kedves! És köszönöm, bár se Sándor, se József, se Benedek nincs a közelemben. Szeretem ezeket a népi megfigyelésekre és a mindenkori reményre alapozott "hiteket". 


    ***


    1. - 2. Akár tízméterenként fotózhattam volna hasonló, zöld-sárga "kompozíciókat".  


    3. - 4. A Jád Vásémbe vezető bekötő úton várakoztam a belső buszjáratra, és észre kellett vennem ezeket a gyertyákként virító virágokat - nem emlékszem, hogy valaha láttam hasonlót, így természetesen a nevét sem tudom.  

    előzmény:
    tanaria (24150)
    2015-03-19  13:23

Címlap

top