Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Kezdjuk ujra

kriszmam
Létrehozva: 2010. január 19. 16:10

Nekem nagyok hianyzik a topikunk, hianyoznak a topiktarsak, a baratsagok es beszelgetesek. De ahova a kedvenc topikom (Izrael) jutott, abban nincs kedvem reszt venni.

Kerlek benneteket hogy kezdjuk ujra, teremtsuk meg a regi meghitt, bensoseges hangulatot. Beszelgessunk politikarol, oromeinkrol, banatainkrol, gyermekekrol, unokakrol es mindenrol, ami foglalkoztat bennunket. Nem fontos hogy mindenben egyetertsunk (nem vagyunk egyformak) de a sertegeteseket, meg es beszolasokat lehetoleg mellozzuk. Mindenkit idevarok, aki nem bomlaszto szandekkal akar kozenk jonni. Remelem sikerul ujra egymasra talalnunk.

  1. 2015. március 19. 13:2924151.

    A hipotézist valószerű nem lehetne egyértelműen bizonyítani, de nekem választ adott egy-két kérdésemre. A titok pedig a Jád Vásém speciális adatbázisából derült ki, szinte egyértelműen. Sőt, az ugyanazt a családnevet viselő, 1982-ben született színésznő nagyon hasonlít az én Krisztimre, majdhogynem megszólalásig! Pedig mindketten "csak" ükunokák, illetve Kriszti biztosan. A név is nagyon ritka, de nem szeretném itt felfedni, mert Erdélyben, Magyarországon, sőt az USA-ban is viselik néhányan. Talán a 10 gyermek okán? Izraelben is találtunk egy Holocaustot átélt hölgyet, akit leánykorában hívtak ezen a néven. Szóval, izgalmas darázsfészekbe nyúltam.


     


    ***


    Mit ád a véletlen? Éppen ma osztott meg Zsuzsa barátnőnk egy tesztet, amely végül nyolcbetűs tulajdonsággal illeti a kérdésekre válaszolót. Én "bolondos" vagyok ezek szerint, és ez a mai nap legnagyobb… bókja! 


    ***


    További képek a tegnapi útról.


    1. - 2. A virágcserepekből stílusosan kiépített fal mögött Jágur kibuc híres kertészete és faiskolája rejtőzik. 


    3. Az imént említett kolostor - kicsit közelebbről.


    4. A Kármel fölötti felhők ennél sokkal szebbek voltak, sajnos én autóbuszban ültem…

    előzmény:
    tanaria (24147)
    2015-03-19  10:29
  2. 2015. március 19. 13:2324150.

    Elnézést, az egész oldalt belinkeltem. Ehhez sem értek, inkább átmásoltam volna.


    De a versike kedves, nem?

    előzmény:
    tanaria (24149)
    2015-03-19  13:21
  3. 2015. március 19. 13:2124149.
    előzmény:
    *Szigal* (24148)
    2015-03-19  12:49
  4. 2015. március 19. 12:4924148.

    Áttekintettem a tegnap készült képeket és úgy döntöttem, hogy felteszek néhányat közülük, egyelőre csak a szép látványokat, később-holnap a többit is. 


    1. Így köszöntött be március 18.-a. 


    2. - 3. Útszéli virágzás. Ebben az évszakban gyakran látható, vadon növő mályvafajta.


    4. A Kármel vonulatának egyik nyergében a többször látott-emlegetett Muchraqa-kolostor, ahol Szent Illés legendája született. Itt éppen egy fa takarásában, de majd egészében is láthatóvá válik. 


    ***


    Pedig meséltem már róla, geológusként barangolt Erdélyben, és állítólag ő volt az, aki kaolint talált a Hargitán. A családi legendáriumban pedig a polgár, akinek sikerült elcsavarnia arisztokrata dédanyám fejét, majd a "szégyenteljes" mésalliance-ból tíz gyerekük született. Anyai nagyanyám volt a harmadik: közel másfél évszázada (!!), 1876-ban jött a világra. Most már - azt hiszem - jobban értem a ködöt, ami ezt a házasságot körbeburkolta. Nem győzöm csóválni a fejem… 


     

    előzmény:
    tanaria (24147)
    2015-03-19  10:29
  5. 2015. március 19. 10:2924147.

    Szép napot!


    Nahát! Majd aztán levezethetnéd az hipotézis bizonyítását.


    Még hogy elzászi!?

    előzmény:
    *Szigal* (24146)
    2015-03-19  08:41
  6. 2015. március 19. 08:4124146.

    Jó reggelt!


    Most beköszönök, de a java későbbre marad, be kell hoznom az elmaradásokat. A tegnapi "titkolózásom" miatt nem sokat aludtam. Hazaérkezéskor persze sokat beszélgettünk erről a lányommal, de az egész még csak a gyönyörű feltételezések szintjén él, és bizonyosság kellene, amit talán soha nem kapok meg… Mindenképpen sok örömet okozó elmélet, vagy annál valamivel több, ami esetleg magyarázatot adhat az identitásom kérdőjeleire. Nem is ezért mentem a Jád Vásémbe, és csodálatos, hogy éppen a hetvenedik életévemben érkeznek ezek a cseppet sem véletlen jelzések. Mert eddig is létezett a "gének emlékezete", vagy mi a csodának nevezzem. Sejtettem ugyanis, hogy lehetnek kérdőjelek a felmenőim etnikai származását illetően, és íme, majdnem biztos, hogy az elzászi dédapám zsidó volt! No ennyit a titkolózásról! 

    előzmény:
    tanaria (24145)
    2015-03-18  17:51
  7. 2015. március 18. 17:5124145.

    Március 20 este tízig még bízhatunk reménykedhetünk.

    előzmény:
    egriani (24143)
    2015-03-18  17:44
  8. 2015. március 18. 17:4824144.

    Hát persze, ahol kell, ott vagyok én is.


    Épp az a legrosszabb az összes többiben, hogy csak tehetetlenül nézem, közben arra gondolok, hogy miért is küzdünk annyit a saját és persze, a gyermekeink életéért, amikor annyira bizonytalan minden. Tudom, az életösztön, ez abszolút természetes, a többi nem természetes.

    előzmény:
    ny62 (24140)
    2015-03-18  17:17
  9. 2015. március 18. 17:4424143.

    Nincs most jó hírem! TOP  ből hiányzik a doktor!!!


    Én még nagyon reménykedem, péntekig még fordulhat a kocka!


    Felkerült a pályázat weboldalára a TOP5! Mivel a lista valóban csak egy pillanatnyi állapotot tükröz, így aki nem találja kedvenc orvosát a listában és még nem szavazott, most még mindenképpen érdemes megtennie.Voksot beküldeni 2015. március 20. 22.00 óráig lehet. A TOP5 lista ide kattintva tekinthető meg: 

    előzmény:
    *Szigal* (24139)
    2015-03-18  17:04
  10. 2015. március 18. 17:3924142.

    Kedves történet.

    előzmény:
    *Szigal* (24139)
    2015-03-18  17:04
  11. 2015. március 18. 17:3724141.

    De örvendek a jó napodnak!


    Most már világosan látom, kitől örökölte kicsi lányod a titokzatosságot.Nagyon kíváncsivá tettél.

    előzmény:
    *Szigal* (24138)
    2015-03-18  16:50
  12. 2015. március 18. 17:1724140.

    Szerbusztok!


    "Véletlenül" erre jártam... és micsoda gyönyörű cicákat láttam!
    Ibikém, 224127-esen feltett kérdésedre gondolkodás nélkül vágom a választ: természetesen a cica a szebb, a gazdája teljesen feledhető!


    Osztom a véleményeteket a politikával kapcsolatban. Legszívesebben strucc lennék... de azért ott voltam 15-én, és továbbra is ott leszek, ahol úgy gondolom, hogy a helyem van.

    előzmény:
    *Szigal* (24139)
    2015-03-18  17:04
  13. 2015. március 18. 17:0424139.

    Kedves, egysekeles történet. Egy nagyon zsúfolt jeruzsálemi villamoson utaztam, közben magyarul beszéltem a mobilon, és ekkor közel gyúródott hozzám egy szép, kékszemű fiatal nő.


    - Olyan szépen tetszik beszélni magyarul, hogy szólni akartam Önhöz - közölte.


    Kiderült, hogy majdnem földim, Sepsiszentgyörgyről való és egy 93 éves nénit gondoz Jeruzsálemben. Róla is szépen beszélt...

    előzmény:
    *Szigal* (24138)
    2015-03-18  16:50
  14. 2015. március 18. 16:5024138.

    Szervusztok! Kevés olyan jó napom volt életemben, mint ez a mai. Remek emberekkel találkoztam, elindítottam egy olyan munkát, ami illik hozzám, végül egy olyan titokra bukkantam, ami teljesen megváltoztathatja a világról alkotott képemet. Hihetetlen történet és majd egyszer talán beszélni fogok róla.


    Most lefelé robogok a Júdeai hegyekből és nagyon szeretném magamhoz ölelni a világot. 


    ***


    Megértelek, Tanaria.


    Annyi mocsok folyt a médiából a választásokat mmegelőző hetekben, hogy én is teljes hírzárlatot rendeltem el magamnak. Rá is szóltam a barátnőmre, hogy nem érdekelnek  a kampányok. 


    Ja, és nem sokat, de ma is fényképeztem. Majd holnap kerítek időt a képekre.


     

  15. 2015. március 18. 13:0724137.

    Gyönyörűek ezek a fák!


    Mindenkinek szép napot!


    Már oda jutottam, hogy nem merek újságot olvasni, interneten híreket nézni, mert folytonosan háborgok. Szegény Anyukámat használom, mert nem tudok hallgatni, mindent ki kell mondanom magamból, s hát nincs más akinek. Ő meg nem fogja fel, hála Istennek!


    Annyira félelmetes az egész. Az oroszok, Ukrajna, az iszlám.


    Jobb struccnak lenni és foglalkozni a mindennap dolgaival. Már az is elég lenne.


    Úgyhogy minden szép kikapcsoló képnek nagyon örvendek. Egy ideig csak ezeket fogom nézni és angolt tanulok.


    Vége a transindexnek és a  facebook-nak!!!!

    előzmény:
    *Szigal* (24130)
    2015-03-17  21:59
  16. 2015. március 18. 09:2824136.

    Szervusz, Zsuzsa, jó reggelt! Ez aztán a jó hír mármint, hogy jössz!


    Ahogyan az izraeli belpolitika ezen a reggelen kinéz, az előrehozott választások teljesen feleslegesek voltak. Egy nagy halom kidobott pénz, amivel máris meg lehetett volna oldani egy-két szociális problémát. Mit mondjak? Cseppet sem lettem boldogabb, nem mintha más eredménnyel elénk terítették volna a béke szőnyegét. 


    Itt mellettem egy fiatal nő  valakivel telefonon beszélget, és mint egy igazi "mindentudó" izraeli, tele van megoldásokkal és harci kedvvel, mint aki egy még nem is létező kormány megdöntésére készül. Pedig még várnia kell, akkor is, ha a választás eredményei nem csillapítják, hanem tovább tüzelik a kedélyeket.


    Reméljük,  hogy azért békére érkezel.


     

    előzmény:
    visszatérő (24135)
    2015-03-18  07:42
  17. 2015. március 18. 07:4224135.

    Az én gyerekeim szerint nem lesz szociális fordulat, lényeges belpolitikai változás, és azt gondolom, hogy jó koaliciót sem lehet kötni.


    Reméljük a béke marad (már ameddig lehet), de reszkessetek ott élők, mert hamarosan érkezem és tudod mit mondanak Panni barátai? Ha anya jön, akkor lőnek!

    előzmény:
    *Szigal* (24134)
    2015-03-18  05:24
  18. 2015. március 18. 05:2424134.

    Jó reggelt!


    Biztosan nem mondok újat, mert már Ti is tudjátok,  hiszen rajtunk a világ szeme: 99 százalékos feldolgozásnál 29:24 az eredmény a Likud javára, ezzel az is tudott, hogy marad az eddigi miniszterelnök, egy nehezen megalakítható, valamikori kormány élén. Most kezdődik a bál!


    Jót mulattam a tájékozatlanságomon, ugyanis nem tudtam, hogy Dr. Dániel Péter a Jád Vásémben dolgozik Nem, nem vele találkozom.


    Ideje szedelőzködnöm. Legyen jó napunk!

    előzmény:
    Alsórákosi (24132)
    2015-03-17  22:30
  19. 2015. március 17. 22:3624133.

    NEM, épp ellenkezőleg, lett volna szíved megfosztani az élényeidtől, ilyen "gonoszka" nem lehetsz !

    előzmény:
    *Szigal* (24130)
    2015-03-17  21:59
  20. 2015. március 17. 22:3024132.

    Ibike, erre az üzenetre vártam, sejtettem ma még visszatérsz hozzánk.


    Szeretem a frézia illatát, Párisban vettem a Fragonardban egy testápolót, nagy beosztással használom.


    Holnap esetleg találkozol az ott dolgozó Dr. Dániel Péterrel is?


    Az ATV-n most elemzik a Ti választási eredményeiteket  Ilan Mor jelenlétében.


    Mindenkinek nyugodalmas jó éjszakát kívánok .

    előzmény:
    *Szigal* (24129)
    2015-03-17  21:51
  21. 2015. március 17. 22:0724131.

    1. Nem csupán felfelé néztem, hanem lefelé is, így fedeztem fel az egyik kerítés mellett nyíló fréziát,


    2. ezt a nevét-sem-tudom csodát,


    3. aztán egy akáciát, ebből már nagyon sok van,


    4. végül egy hatalmas sétányrózsa bokrot. Ez utóbbinál fogyott ki az elem.


    Nálunk aztán tényleg kitört a tavasz! 


     


    Jó éjszakát és drukkolok, hogy holnap 10 órakor a Top 5-ben is benne legyünk. Így többesszámban!

    előzmény:
    *Szigal* (24130)
    2015-03-17  21:59
  22. 2015. március 17. 21:5924130.

    Mielőtt visszavonulok, hadd mondjam meg, hogy szavazás előtt és után, kicsit fényképeztem, de elfelejtettem feltölteni az elemet, és keveset fotózhattam (hála Istennek - mondhatnátok!)


    Az első három Erithryna, a negyedik júdásfa. A valóságban sokkal szebbek.

    előzmény:
    *Szigal* (24129)
    2015-03-17  21:51
  23. 2015. március 17. 21:5124129.

    Jó estét! 


    Nézegetem az eredményeket és arra vagyok a legbüszkébb, hogy a közel 6 millió (5,883.000) szavazati joggal rendelkező izraeli polgár kb. 68 százaléka járult az urnák elé. Az eredmény is várható volt, bár még nem dolgoztak fel minden szavazatot, de az előrejelzések szerint 28 mandátumot nyert a jobboldali Likud, 27-t a baloldali cionista tábor. Ebből még sok nehézség származik, mert a kormányalakításhoz mindenképpen koalícióra lesz szükség 60 mandátum erejéig. Lesznek itt még csaták, gondolom. Nem ujjongok, de csalódott sem vagyok.


    Holnap pedig Jeruzsálembe utazom, megbeszélésem lesz a Jád Vásémben. Majd jelentkezem.


    Marika, Tanaria, örülök, hogy tetszettek a cicák. Nekem is. Köszönöm, hogy tetszéseteket ki is fejeztétek.  

    előzmény:
    Alsórákosi (24128)
    2015-03-17  20:45
  24. 2015. március 17. 20:4524128.

    Szórakoztató kellemes esti időtöltést kívánok!


    A cicusok gyönyörűek, méltán díjazottak. Ma megint nem engedi a tetszik-et ezért kénytelen vagyok írni.


    Van már előzetes választási eredmény? Elégedett vagy a győztes személyével?


     

    előzmény:
    *Szigal* (24126)
    2015-03-17  09:56
  25. 2015. március 17. 12:4524127.

    Szép napot!


    Nagyon-nagyon szépek! Biztos, jól szórakoztál. Köszönöm, hogy nekünk is megmutattad.

    előzmény:
    *Szigal* (24126)
    2015-03-17  09:56
  26. 2015. március 17. 09:5624126.

    Itt a vége, fuss el véle. 


    1. - 2. Ő is kapott valami díjat, de nem sikerült megjegyeznem, hogy mit. Mindenképpen különleges!


    3. Még egy kép az egyik díjazottról. 


    4. És itt vannak mindannyian. 


    ***


    Félretéve az ellenérzéseket, amelyek amúgy is homályosan fogalmazódtak meg bennem, érdekes eseménynek lehettem tanúja. Cseppet sem bánom, remélem Ti sem, hogy elárasztottalak ennyi cicával. 

    előzmény:
    *Szigal* (24125)
    2015-03-17  09:48
  27. 2015. március 17. 09:4824125.

    1. - 2. Itt van az első díjazott és boldog tulajdonosa,


    3. - 4. illetve a második és a harmadik.


    Nehéz lenne eldönteni, hogy melyikük szebb. 

    előzmény:
    *Szigal* (24124)
    2015-03-17  09:43
  28. 2015. március 17. 09:4324124.

    A túltengésnek is van határa, ezért most a végéhez kellene közelednem. 


    1. - 2. Két gyönyörű példány a nyertesek között. 


    3. - 4. A "kiskorúak" három díjazottja. 

    előzmény:
    *Szigal* (24123)
    2015-03-17  09:25
  29. 2015. március 17. 09:2524123.

    Képtelen voltam követni a díjazást, mert különböző kategóriák voltak, felnőtt egyedek, kiscicák, szépségverseny, és a jó ég tudja még mi. Felfigyeltem viszont arra, hogy a legidősebbként díjazott állatka csupán kilenc és fél éves, miközben a mi nem fajtiszta Mikink már a 15. évében van, Picur is betöltötte a tízet! Elszomorodtam, hogy ezeknek a nemesített cicáknak az életkoruk is jelentősen rövidebb.  


    Most egy tréfás képsorozat következik. A képen látható fekete cica elmenekült. Hová? Nézzétek! A közönség és a cica gazdája is remekül szórakozott. Aztán sikerült a díjazottat előhalászni. Külön figyelmet érdemel a hölgy pólója. 

    előzmény:
    *Szigal* (24122)
    2015-03-17  09:09
  30. 2015. március 17. 09:0924122.

    1. - 2. - 3. Ezek a plakátok segítettek kissé eligazodni a különböző cicafajták között. Nem mintha most okosabb lennék, és a 24111-es hozzászólásban feltett link is ezt a célt szolgálná, csak éppen bonyolultnak, áttekinthetetlennek tűnik.  


    4. Megkezdődött a díjak kiosztása egy - számomra - kedves epizóddal: a színpadon álló hölgy megkérdezte ugyanis, hogy értünk-e mindannyian - oroszul! Ketten jelentkeztünk, hogy nem, azaz alulírott és egy nálam is idősebb férfi (!), így a ceremónia héberül zajlott. Értékeltem a gesztust; jó-jó, mondhatnátok, hogy azért mégis Izraelben vagyunk, de ebben a teremben tényleg az orosz dominált, és azt hiszem, hogy a versenyen résztvevő cicák se igen hallottak más nyelvet! 

    előzmény:
    *Szigal* (24121)
    2015-03-17  08:21
  31. 2015. március 17. 08:2124121.

    Ettől kezdve túltengek! 


    1. Hófehérke - törpe nélkül. 


    2. Hagyta, hogy megsimogassam hihetetlenül puha, selymes bundáját. 


    3. A gyerekek remekül szórakoztak, csak a zene volt fülsiketítő - szegény cicák! 


    4. A kiállítási csarnok egyik részlete. 

  32. 2015. március 17. 07:5724120.

    Tanaria, én nagyon szépnek tartom a kiállításon látott állatkákat, és biztosan tudom, hogy Te sem félnél, ha közel kerülnél egy-egy ilyen szép példányhoz. Ők is ugyanúgy vágynak a szeretetre, ahogyan bármelyik más cica.


    Megint teljes tudatlanságban mondom, hogy azért kár volt beleavatkozni a természet rendjébe, és arra is gondolok, hogy az ember a nemesítési hajrában inkább a saját kedvtelésére gondolt, nem az állatokra. Ettől függetlenül, nagyon kedves cicákat láttam, és mit ád Isten? Azóta még jobban szeretem a mi cseppet sem fajtiszta Miki-cicánkat és ezt a drága Picurt, aki most is árgus szemmel követi az ujjaimat a klaviatúrán. 

    előzmény:
    tanaria (24113)
    2015-03-16  13:28
  33. 2015. március 17. 07:4724119.

    Lelkesen gratulálok, kedves Egriani! 


    A többiekhez hasonlóan tovább drukkolok, és még három-négy napig szorgalmazhatjuk a további szavazatokat. Már az eddigi is nagyon szép eredmény, hiszen országos szavazásról van szó!


    Veletek örvendezek!

    előzmény:
    egriani (24114)
    2015-03-16  19:22
  34. 2015. március 17. 07:4324118.

    Kedves Fenci, örülök, hogy használt a lé, bár Marikához hasonlóan én is kenegetésre használtam volna! (Ha egyáltalán…)


    Nálunk sem támogatottak az alternatív kezelési módok, de létezik három fokú biztosítás - nevezzük alap-, közép-, illetve felsőszintűnek. Az enyém középszintű, így a kezelési költségek körülbelül 60-40 százalékban oszlanak meg, én negyvenet fizetek, a biztosító hatvanat és ez a csomag lehetőséget ad évi 10+1 kezelésre. Ha többre tartok igényt, még ötöt kaphatok "leszállított" áron, és ez a határ, eddig támogatja a biztosító. Úgy is osztom be, hogy a mostani heti egy Tui'ná-sorozathoz később havi egy-egy kapcsolódjon, ősszel talán magam állom a költségeket havonta, januárig, amikor újra kezdhetem a játékot.  


    Fájdalomcsillapítót nagyon ritkán szedek, szteroidos kezelésről hallani sem akarok, pedig van, aki arra esküszik. No én soha!


    Jó hír, hogy már használod a karodat, de azért ne vidd túlzásba. Ha lehet…

    előzmény:
    fenci (24116)
    2015-03-16  19:57
  35. 2015. március 17. 07:2024117.

    Szervusztok,  jó reggelt! 


    Tegnap úgy eltelt az idő, hogy mire közétek jöttem volna, már nagyon fáradt voltam, így mára halasztottam a válaszokat. 


    Ma nálunk választások vannak, mondhatni sorsdöntőek, hiszen mindig valamilyen irányt szabnak egy ország belső, külső életének. 


    Az mindig nagyon tetszik, hogy keddi napon történik,  mert a kedd kétszer jó nap, így mondják a Teremtés Könyvében. 


    Legyen hát mindegyikünknek kétszeresen jó napja!


    Később jövök a válaszokkal és újabb képekkel.

  36. 2015. március 16. 19:5724116.

    Kedves Topiktársak,


    nagy örömmel jelentem be, hogy a babérlevélfőzet HASZNÁLT. Vagy én hittem ennyire benne? Olyan napra kell tervezni a kortyolgatást, amikor otthon vagy, mert bőven van vizelet tőle.


    De, szombaton az Országház látogatás előtt dupla óra pilatesen voltam, ma reggel jógán. Ez utóbbit kimondottan az én fájós baloldalam kíméletére tervezték. DE!!!


    Végigdolgoztam a délutánt és nincs fájdalom, pedig többször mozgattam ide-oda a karom.


    És én is szívesen élnék egy kis kínai masszázzsal, de az még Magyarországon nem támogatott. A kerületben nyílt egy szalon decemberben fél óra talp, egy óra tradicionális, ruhába öltöztetett ötezerbe került. Kétszer volt szerencsém hozzá, remélem nem újabb 18 évet kell várnom egy ilyen alkalomra :)


     

    előzmény:
    *Szigal* (24106)
    2015-03-15  21:51
  37. 2015. március 16. 19:4624115.

    Nagyon örvendek és drukkolok. Hajrá!

    előzmény:
    egriani (24114)
    2015-03-16  19:22
  38. 2015. március 16. 19:2224114.

    Kedves Topiktárasaim! Mint igértem, küldöm az aktuális jelentést!


    Első 10-ben az egri  kardiológus, Dr. Kovács Gergely!


     http://evorvosa.astellasdij.hu/upload/ev_orvosa_2014_ TOP10_sajtokozlemeny.pdf


    Hálásan köszönök minden szavazatot! 

    előzmény:
    *Szigal* (24112)
    2015-03-16  13:01
  39. 2015. március 16. 13:2824113.

    Szép napot!


    Kedves Visszatérő, teljesen együttérzek veled.


    Nézegetem ezeket a nemes cicákat, ahogy a legtöbbjük közömbösen üldögél és nem tudom, miért de félelmet keltenek bennem. Ezen én is csodálkozom, hiszen úton-útfélen minden cicát megszólítok, enni is viszek nekik. Azt hiszem a fajcicáktól idegenkedem. Biztos azért mert nem ismerem őket.


    Kíváncsi vagyok a nyertesekre.

    előzmény:
    *Szigal* (24112)
    2015-03-16  13:01
  40. 2015. március 16. 13:0124112.

    Majd később folytatom, van még jócskán belőlük. Nagyon remélem, hogy a sikerültebbek Nektek is tetszeni fognak. 


    Várom a jelentkezéseteket, beleértve a zugolvasókét is. 


    ***


    Azért lelkesedés ide vagy oda, dolgoznom is kellene közben…

    előzmény:
    *Szigal* (24111)
    2015-03-16  12:40
  41. 2015. március 16. 12:4024111.

    Még van néhány, egyik-másik gazdástól, aztán jöhetnek a díjazottak. Nagyon aranyosak voltak. Nem a gazdák, hanem a díjazottak. 

    előzmény:
    *Szigal* (24110)
    2015-03-16  11:55
  42. 2015. március 16. 11:5524110.

    Folytatás: >>>>

    előzmény:
    *Szigal* (24109)
    2015-03-16  11:45
  43. 2015. március 16. 11:4524109.

    Nem is tudom, hogy vidámabb lesz-e a már beharangozott téma, de a képek segítségével megpróbálom kicsit "feldobni" a topikot. Vegyes érzelmeim vannak ezzel a cicakiállítással kapcsolatban, hiszen olyan szomorúan üldögéltek a ketreceikben, bár tényleg nagyon szép példányok is voltak közöttük.


    Másrészt a maga módján minden cica gyönyörű, akár tenyésztett, akár "mezei".


    A tenyésztéssel kapcsolatosan is beavatkozást érzek a természet rendjébe, de itt meg is állok, túl keveset tudok ahhoz, hogy határozott véleményt mondhassak. 


    A képek viszont önmagukért beszélnek. A kiállítást és fesztivált a www.CFA.org nemzetközi szervezet kezdeményezte, bonyolította.


    Nehéz volt fényképezni, ketrecében szinte minden cica szomorúnak, kedvetlennek tűnt. Azért megpróbáltam.  


    Jönnek a cicaportrék. >>>>


    Akár egy házi versenyt is rendezhetnénk. (?)


     

    előzmény:
    *Szigal* (24108)
    2015-03-16  06:21
  44. 2015. március 16. 06:2124108.

    Drága Zsuzsa, nagyon átérzem fájdalmadat, Veled vagyok gondolatban, és szívből köszönöm, hogy ezekben a nehéz órákban is ránk gondoltál. Vigasztaljon talán a tudat, hogy Neki most jobb, hogy végre megpihent, hogy megszűntek testi és lelki fájdalmai. Nyugodjon békében és maradjon élő az emlékezetedben. 


    Mi mindig szeretettel várunk vissza. Akkor jössz, amikor teheted.


    Szoros, bátorító öleléssel,


    Szigál

    előzmény:
    visszatérő (24107)
    2015-03-16  05:59
  45. 2015. március 16. 05:5924107.

    Kedves Lányok!


    Bocsánat, hogy pár napja nem írtam, de ismét egy kedves barátnőm távozott az örök vadászmezőkre, ahogy azt szépen mondani szoktuk. Mára virradó éjjel..., Élete utolsó szakasza nehéz volt, megkínozta a rák, az elmúlt évben váratlanul meghalt a 39 éves fia. Öröme volt egy szem pici unokája és a lánya.


    Még kérek egy pár nap türelmet és visszajövök ebbe a közösségbe.

    előzmény:
    *Szigal* (24106)
    2015-03-15  21:51
  46. 2015. március 15. 21:5124106.

    Nagyon meg tudlak érteni, mert másfél éve kínlódom egy törött csigolyával, amely állandóan produkál valami új vagy újabb fájdalmas helyzetet. Például nem tudok sokáig állni, vagy leülök és nem tudok felállni és egyéb apró kellemetlenségek, hogy az időjárás változásairól ne is szóljak. 


    Éppen most kerültem haza egy két-három órás állófogadásról, utána még egy órát kocsiban utaztam, most pedig alig tudok mozdulni és megint nem lesz könnyű az éjszakám. Barátaim jól leszidtak, hogy nem volt nálam fájdalomcsillapító, amit elég ritkán szedek, csakis akkor, amikor már szakad a cérna. Most még tűröm. (Pedig orvosnál voltam, röntgen és CT is volt, sőt azóta hetente járok kínai gyógymasszázsra, ami a legcsodálatosabb kezelés a világon. Utána még egy-két napig embernek is érzem magam…)

    előzmény:
    fenci (24103)
    2015-03-15  18:42
  47. 2015. március 15. 19:3924105.

    Állítólag megszünteti az izületi fájdalmakat. Nem szabad egyből meginni, csak kortyokban, mert vérzést okozhat. 


    A blogban ott van Babérlevél címmel, februárban.

    előzmény:
    ny62 (24104)
    2015-03-15  19:15
  48. 2015. március 15. 19:1524104.

    Ezek szerint vízhajtónak, méregtelenítőnek is jó!

    előzmény:
    fenci (24099)
    2015-03-15  10:57
  49. 2015. március 15. 18:4224103.

    Kedves Szigal, dehogy látott orvos. Amikor megtörtént, egy hétvégi délután, akkor nem fájt, hogy a Balesetibe rohanjunk. Másnaptól fájt, de mivel 3 sportolóval élek, tapaszok, krémek ...használatával enyhültek a fájdalmaim és egy hétig pihentettem is. Aztán a jóga, na meg az eső ... nem szerencsésen érintett.


    DE! Ez a babérlevélfőzet állítólag segít. Gyógyszert 2X kellett csak bevennem, mert már nem bírtam a fájdalmat.


    MOST! Nem fáj :)  

    előzmény:
    *Szigal* (24100)
    2015-03-15  13:05
  50. 2015. március 15. 16:0724102.

    Szép napot!


    Megnéztem a filmet. Szörnyű volt, de nagyon hitelesen tükrözi mi mindenen megy át a kislány, mi minden tudja befolyásolni, és közben egyetlen fontos dolog számára, hogy ne bántsa meg az anyját. SZOMORÚ!

    előzmény:
    *Szigal* (24094)
    2015-03-13  23:54

Címlap

top