Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Kezdjuk ujra

kriszmam
Létrehozva: 2010. január 19. 16:10

Nekem nagyok hianyzik a topikunk, hianyoznak a topiktarsak, a baratsagok es beszelgetesek. De ahova a kedvenc topikom (Izrael) jutott, abban nincs kedvem reszt venni.

Kerlek benneteket hogy kezdjuk ujra, teremtsuk meg a regi meghitt, bensoseges hangulatot. Beszelgessunk politikarol, oromeinkrol, banatainkrol, gyermekekrol, unokakrol es mindenrol, ami foglalkoztat bennunket. Nem fontos hogy mindenben egyetertsunk (nem vagyunk egyformak) de a sertegeteseket, meg es beszolasokat lehetoleg mellozzuk. Mindenkit idevarok, aki nem bomlaszto szandekkal akar kozenk jonni. Remelem sikerul ujra egymasra talalnunk.

  1. 2014. augusztus 4. 06:1822251.
              Jó reggelt, itt a tej....
  2. 2014. augusztus 3. 21:2922250.
    Kozel 60 oraja nem tudok belepni, irtam az Ugyfelkapunak, de termeszetesen meg nem kaptam valaszt, en naiv!
    Annyi minden tortent, tortenik, de nincs kedvem reszletes beszamolot irni. Raadasul elegge maceras a tableten potyogtetni egy kezzel, mert a masikkal tartom. 
    Most elvonulok osszes termeimbe, ahogyan Kulka Janos mondogatta a kedvenc sorozatfilmemben.
    Alsorakosi -Marika, koszonom, hogy jelentkeztel, Julikanak en is kellemes egyuttletet kivanok az o Pannijaval.
    Es most: Jo ejszakat!
  3. 2014. augusztus 3. 21:1122249.
    Most nagyon kivancsi lettem. Sikerult belepnem a tableten, lassuk, hogy vajon meg is jelenik ez a par szo?
  4. 2014. augusztus 3. 15:1622248.
    Örüljetek egymásnak, az együtt tölthető idő minden percében.
    előzmény:
    ny62 (22247)
    2014-08-02  13:48
  5. 2014. augusztus 2. 13:4822247.
    No, végre rendesen is beköszönök, utolértem magam a visszaolvasással.
    Nagyon jó az az írás, én is olvastam. Szigálom, kérhetem én is az Új Kelet-et?
    Nagyon nagy a meleg és párásság. Nehedzn bírom. Van hogy kétszer is le kell dőlnöm, és a zuhany alá állni, hogy magamhoz térjek.
    Ma jön a kislányom!
    Mindnyájatoknak ölelés, szorítok továbbra is, mint eddig!
    SHALOM!
    előzmény:
    ny62 (22246)
    2014-08-02  13:33
  6. 2014. augusztus 2. 13:3322246.
    Kosztolányi, de hogy melyik versben? Nincs most időm keresgélni, sajnos...
    előzmény:
    *Szigal* (22233)
    2014-08-01  08:40
  7. 2014. augusztus 2. 12:0622245.
    Korrektebb lenne, de nyilvánvaló, hogy nem célja a mi kímélésünk. Sőt.
    előzmény:
    Alsórákosi (22243)
    2014-08-02  10:48
  8. 2014. augusztus 2. 12:0422244.
    Szeretettel üdvözöllek és kívánok gyors erősödést minden szempontból. 
    előzmény:
    eindorh (22242)
    2014-08-02  09:16
  9. 2014. augusztus 2. 10:4822243.

    Békés, nyugodt napot kívánok!


    Örömmel látlak viszont és minden jót kívánok.


     


    Az NLC-től korrektebb lenne,ha nem ilyen módon "üzengetne", egyszerűbben is megszüntethetné a profitot nem termelő fórumot. Sokakat megkimélhetne a fölösleges bosszantástól.


     


    Ciss  Áginak szórakoztató kikapcsolódást kívánok.


     


    A rekord hőség elől húzódjatok hűvösebb helyre, már ha találtok !

    előzmény:
    eindorh (22242)
    2014-08-02  09:16
  10. 2014. augusztus 2. 09:1622242.
    Szervusztok!

    Sajnálom,hogy ilyen ritkán vagyok Veletek együtt,de még mindig szünetet tartok ,erősödök lélekben,sulyban.
    Nagyon megnehezitette a kapcsolatot a megváltozott külseje az nlc.-nek,most máshonnan léptem ide,remélem látjátok majd.
    Olvasni is szeretnélek Benneteket,sikerül az is remélem.

    A jó Isten legyen Veletek ölelés Kati
  11. 2014. augusztus 2. 06:2522241.
    A kért lap egyik címemre sem érkezett meg ma reggelig (3 db cimem van) megismételnéd?
    előzmény:
    *Szigal* (22231)
    2014-08-01  08:23
  12. 2014. augusztus 1. 16:3322240.
    Kíváncsiságból benéztem vagy 5 topikba. Sehol sem észleltem belépési nehézségeket. 
    Képet sehol sem tudnak feltenni.
    előzmény:
    tanaria (22239)
    2014-08-01  16:18
  13. 2014. augusztus 1. 16:1822239.
    Most meg Szigal nem tud belépni.
    Nagyon szabotázs szaga van ennek a sok kizárásnak. Eddig nem voltam paranojás..., és nem is leszek, de akkor mi van itt?
    Egyébként, nincs csend Izraelben, a hamasz megint megszegte a szünetet.
  14. 2014. augusztus 1. 14:2922238.
    Meg kellett néznem, mert nem tudtam.Persze, mikor megláttam, már tudtam, csakhogy inkább a színekről emlékeztem erre.


    Remélem csend van nálatok.
    előzmény:
    *Szigal* (22233)
    2014-08-01  08:40
  15. 2014. augusztus 1. 14:1922237.
    Mindenkit szeretettel köszöntök!
    Ciss, köszönöm, hogy megmutattad nekünk is ezt az írást. Nagyon tetszett. Süt belőle az elszánt kitartás. Mélyen kifejezi az izraeli emberek hétköznapi gondolatait, érzéseit.

    előzmény:
    ciss (22232)
    2014-08-01  08:39
  16. 2014. augusztus 1. 09:2922236.
    Én pedig köszönöm az Új Keletet, már meg is érkezett. Átnézni/elolvasni csak később fogom, mert ma délután kórustáborba megyünk a Műegyetemi Énekkarral, és addig még elg sok tennivalóm van.
    előzmény:
    *Szigal* (22235)
    2014-08-01  09:05
  17. 2014. augusztus 1. 09:0522235.
    Nagyszerű írás és nagyon köszönöm! Nem is tudtam, hogy a volt útitársad itt él a közelünkben, ráadásul emlékszem rá! Meg is keresem azokon a 2008-as képeken. Ugyanazt írja, amit én gondolok, és még a macskákat is szereti! Sőt, a sorok között azt az ötletemet is felfedeztem, hogy Danny Goldnak, a Vaskupola feltalálójának Nobel-díj járna! És erről a számolgatásról is éppen a tegnap beszéltünk a lányommal - egészen fantasztikus! Még egy széles mosollyal küldött nagy-nagy köszönet! 
    előzmény:
    *Szigal* (22234)
    2014-08-01  08:43
  18. 2014. augusztus 1. 08:4322234.
    Máris küldöm és köszönöm a linket! Nagy mosoly! 
    előzmény:
    ciss (22232)
    2014-08-01  08:39
  19. 2014. augusztus 1. 08:4022233.
    Alsórákosi-Marika, sajnos már csak fotón látható - elfogyott! Nem csupán szép, de nagyon finom is volt. Elképzelem anyukám meleg mosolyát, ahogy lepillant onnan fentről. Nagyon büszke lehet az unokájára, ugyanis nagy bánata volt, hogy engem nem vonzottak az efféle hívságok. (De szép archaikus szó ez!)
    ***
    Elfelejtettem, hogy ma már augusztusba léptünk! 
    Milyen érdekes, hogy nem egy egész vers, hanem egy verstöredék jut róla eszembe: 
    "… akár a színes kapuablak árnya
    augusztusi délkor a kapualján."
    Kérdés: ki írta és melyik versből van ez a töredék? Ne csaljatok! 
    (Na tessék! Most a "további hangulatjeleket" nem lépteti be ez a sántikáló, végnapjait élő, toldozott-foldozott rendszer!) 
    Képzeljétek ide azt a mérsékelten vigyorgó pofát! Nem a röhögőt, annál jobban csak a könnyeit potyogtatót utálom. -:))))))))))))))
    előzmény:
    Alsórákosi (22226)
    2014-07-31  20:52
  20. 2014. augusztus 1. 08:3922232.
    Szép jó reggelt!
    Szigal, én is kérném az Új Keletet, ha lehet.
    Egyébknt pedig a következő írást ajánlanám mindenkinek a FB-ról. Az írója kórustársam volt a Goldmark kórusban, együtt voltunk kint Izraelben, egy szobában is laktunk, most pedig kint él/dolgozik ápolónőként. (Itthon is az volt.)
    előzmény:
    *Szigal* (22231)
    2014-08-01  08:23
  21. 2014. augusztus 1. 08:2322231.
    Szervusztok 
    El is küldtem Neked az Új Keletet, csak azt felejtettem el megírni, hogy Panni írása a lap hetedik oldalán található a fényképével együtt! 
    Kéri még valaki, mert máris küldöm!
    ***
    Nyolc órakor - állítólag - megkezdődött egy 72 órás tűzszünet. Az eddigi próbálkozásokból a Chámász még egyet sem tartott tiszteletben, még akkor sem, ha ők kezdeményezték. Halkan mondom: most sem fogják…
    ***
    Milyen nyelvterületről jöttek az unokahúgaid? Mesélj róluk, nagyon élvezem, ahogyan a tinikről írsz. 
    ***
    Állítólag nem lehet képeket feltenni. Támadt egy ötletem, azonnal kipróbálom. 



    előzmény:
    visszatérő (22230)
    2014-08-01  06:48
  22. 2014. augusztus 1. 06:4822230.
    Ha lehetne én kérném szépen és elsőként ezt a számot, hadd büszkélkedjem az itthoni családtagoknak a jól sikerült gyermekemmel. ( bár az hogy ilyen lett az inkább genetika, mint nevelés, tehát nem sok közöm van hozzá)

    Na, elmondom, hogy a két 15 éves tinilány, a kultúra, a múzeumok helyett - sohasem találnátok ki - a Csodák Palotájába vitt el, ami a "világ végére" Nagytéténybe, a Campona bevásárló Központba költözött. Már az is csoda volt, hogy odataláltunk! Ráadásul az a szép az egészben, hogy egyikük sem fizika és matek kedvelő!  Igy én továbbra is titokban tartottam, hogy az egész szórakoztató, interaktiv formában fizika a javából.

    Ma délelőtt is meglepetés programot kaok, mert a kivánságukat majd csak reggel közlik.  Nagyon aranyos, jól nevelt gyerekek, vidámak, vihogósak, mint a tinilányok általában. ami garantált, hogy biztos, hogy valami "műkaját" ebédelünk ma, mert ez is a kirándulás lényege (otthon mindkét anya és a nagymamák is egészséges ételekkel etetik őket).

    Nem baj, felkötöm a felkötnivalót, a pénztárcámat már feltöltöttem is irány az ismeretlen.

    Na, igy kalandozom én a kamaszok világában! (még jó, hogy nem kell profi angol tudás)
    előzmény:
    *Szigal* (22225)
    2014-07-31  16:00
  23. 2014. július 31. 21:4722229.
    Abszolút megértelek. A legidegesítőbb a mások szélhámosságának nyomait eltakarítani, mindenféle szempontból. :((
    előzmény:
    Alsórákosi (22227)
    2014-07-31  21:10
  24. 2014. július 31. 21:4122228.
    De jó, hogy akkor megtettem, mert azóta sem voltam semmi önálló túrán.
    Most már értem, hogy értette Alsórákosi M. Jó neki, hogy jól tud angolul és egy bátor nő! Bátor, mert sokan álmodunk, vágyódunk, aztán semmit meg nem valósítunk...


    Nem ismerem Pannit, de én is büszke vagyok rá! 
    előzmény:
    *Szigal* (22225)
    2014-07-31  16:00
  25. 2014. július 31. 21:1022227.

    Nem, Tanaria!  Ott úton-útfélen, parkokban, tereken "kitelepült" családokat láthatsz, akik ott fogyasztják el a helyben készített, vagy magukkal vitt ételeiket, teáikat ,stb. Leszólítanak és meghívnak, ülj le hozzájuk beszélgetni és özönlenek a kérdések. Mindig van valaki aki beszél angolul és szivesen gyakorolják a nyelvet.


     


    Ma megtudtam, hogy a bérlők Gyulakuta nevű faluban laknak, most éppen a tengernél röhögnek rajtam.


    A férj még visszajön, munkásszálláson lakik. Megpróbálok vele kapcsolatba kerülni, a kijelentkezés is érdekel, mert állítólag valamilyen segélyt kapnak ezért  valószínű, nincsenek kijelentkezve.


    Kezdhetem intézni a kényszerkijelentkezésüket az Önkormányzatnálahonnan már minden évtizedes kapcsolatomat eltávolították.


    Remélem most  szerencsésebb leszel. Ne szégyeld a bizalmatlanságod, már nem olyan világban élünk mint régen. Itt minél több milliót csal ki valaki annál könnyebben megússza, maradnak a becsapott károsultak.


     

    előzmény:
    tanaria (22224)
    2014-07-31  15:28
  26. 2014. július 31. 20:5222226.

    Látod, milyen figyelmetlen vagyok, észre sem vettem. A minap "szóltak"  utánam egy másik topikból, hogy én voltam a 100000., pezsgővel gratuláltak.


     


    A holnapi reggelihez kaphatok még abból a fínom kenyérből amit Gabika sütött, vagy már csak a fotón van belőle?

    előzmény:
    *Szigal* (22221)
    2014-07-31  08:58
  27. 2014. július 31. 16:0022225.
    Szervusztok! 


    De jó, hogy végre itt vagy, Tanaria! Sikerült is megnevettetned, ezzel a "szabadban fogod tölteni az éjszakát? Egyedül?" - szövegeddel. Máris megmagyarázom a félreértést. Szállodában tölti az éjszakákat, de szívesen ismerkedik a helyiekkel - jól beszél angolul -, ugyanakkor nem megy senkihez, csak "házon kívül" beszélget. Nagyon helyeslem ezt a magatartást! 
    Neked magyarázzam, aki úgy harminc évvel ezelőtt egyedül vágtál neki a nagyvilágnak egy szál hátizsákkal? Addig is sokra tartottalak, de akkor öt métert nőttél a szememben. 
    ***
    Lassan vége lesz ennek a hónapnak és most el kell mesélnem, hogy nagy örömben volt ma részem. Az Új Kelet című magyarul megjelenő hetilap szó szerint lehozta Anyuci-Panni írását! Ugye mondtam, hogy lepipál bármilyen újságírót? 
    Ha nem emlékeznétek erre a rövid, de annál meghatóbb írásra, gördítsetek vissza a 22162-es hozzászóláshoz. Aki akarjátok, e-mailben elküldhetem a 24 oldalas egész újságot, én minden héten pdf formátumban kapom, szintén e-mailben. Egyszerűen továbbküldöm annak, aki igényli. 
    előzmény:
    tanaria (22224)
    2014-07-31  15:28
  28. 2014. július 31. 15:2822224.
    Úgy értsem, hogy szabadban fogod tölteni az éjszakákat?! Egyedül?!
    Hát, nem igazán vigasztal, hogy ott is csalnak, becsapnak. Kíváncsi leszek az ügynökséggel milyen szerencsével járok. Mert, hogy most rajtuk keresztül adtam ki....


    Hogy most már nagyon óvatos lettem bizonyítja, hogy intéztem most egy ügyemet. Regisztráltam egy oldalra ahol Corall Cálciumot lehet rendelni. Tegnap felhívtak, kérték a címemet, hogy Csíkszeredából hozzák és eljönne egy kolozsvári kolléga a pénzért. Persze egyből belementem... De éjjel eszembe jutott, hogy becsaphat. Úgyhogy ma mikor hívott, hogy itthon vagyok-e, mondtam neki, hogy nem tudom, bízhatok-e benne. Odaadom a pénzt, aztán ki garantálja, hogy látom-e még. Rögtön mondta, hogy nem gond, ha nem bízom meg benne, akkor megelőlegezi a pénzt s majd mikor hozza az árut, akkor fizetek.
    Elszégyelltem magam, de ez van.


    Itt is fülledt meleg van.
    előzmény:
    Alsórákosi (22220)
    2014-07-31  07:53
  29. 2014. július 31. 15:0922223.
    Tudok. Ez a kenyér gyönyörű, érzem az illatát!
    előzmény:
    *Szigal* (22201)
    2014-07-28  10:42
  30. 2014. július 31. 15:0722222.
    Szép, nyugodtabb napot!


    Végre három nap után kegyeskedett beengedni a nlc. Nem tudom, miért voltam megbüntetve.
    Szomorúan, kissé megijedve is olvasom a legújabb fejleményeket. Csak reménykedni tudok. (akarok)
    Még nem próbáltam, hogy képeket tudok-e nézni.
  31. 2014. július 31. 08:5822221.
    Jó reggelt!

    Nahát! Tudtok Ti kellemes meglepetéseket szerezni az embernek! Köszönöm, örömmel olvastam mniden betűt! 


    Ciss, Neked külön örülök, és főleg annak, hogy jót tett a kezelés. Ajjaj, ami az úrinőséget illeti, hallanod kellene, hogy visszafogottan ugyan, de néha én is odamondogatok a tévének, kár, hogy csak én hallom, esetleg a lányom. 


    Alsórákosi-Marika, csak ügyesen, ahogyan szoktad! És köszönjük a finom reggeli illuzióját. Gratulálok a 22222-es számhoz! 


    Visszatérő-Zsuzsa, elhiszem, hogy sokkal jobban aggódsz, ismerem az érzést, "a majdnem családtagunk" is ott van, a kommunikációs lehetőségek hajnali és késő esti SMS-ekben merülnek ki, és ugyanúgy izgulunk, mint ennek az országnak majdnem minden családja. A Klubrádióban említett szám kissé légbőlkapottnak tűnik, most 16000 tartalékost hívnak be, hogy frissítsék az erőket.
    ***
    A tegnap említett iráni fenyegetésről is többet hallani, sőt a Chámász már "tetteket" vár tőlük és a Chizbálláh-tól is. Az iráni külügyminiszter-helyettes fennhangon nyilatkozta, hogy a Palesztin Autonómia területén élő "palesztinokat", azaz ahogyan ti mondjátok: a "Nyugati Parton" élő arabokat is fel fogják fegyverezni - ezzel mintegy elismerve bűnrészességüket a Gázát modern fegyverzettel való ellátásban. 
    Egyszóval bonyolódik a helyzet. Jó hír, hogy erősen megcsappant a nagyobb távolságokra irányított rakéták száma, ez is a Chámász gyengülő erejét jelzi. 
    A gázai házak nagyrészét aláaknázták, mindenfele robbanó elektronikai szerkezeteket helyeztek el. Több katonánk így lelte halálát és a mai hírekben öt nyomkövető kutya elpusztulásáról is beszámolnak. Sajnálom őket, főleg azóta, hogy valamelyik portálon egy képet láttam, amelyen egy katona és egy kutya aludt - két fáradt harcos. Megható fotó volt. 
    ***
    Nem volt szándékomban helyzetjelentést küldeni - mégis megtettem.
    Legyen könnyű napunk! Hja, páratartalom itt is van, de még mennyire, már meg sem nézem hány százalékos, mert javában érzem! 
    előzmény:
    Alsórákosi (22220)
    2014-07-31  07:53
  32. 2014. július 31. 07:5322220.

    Kezdjuk a mai napot teával, oliva olajos-fokhagymás pirítóssal, aki szereti annak tálalva.


    Tekintsétek  a mai beköszönőnek!


     


    Köszönöm Zsuzsa,  igyekszem maximálisan óvatos lenni, nem fogadtam el  házhoz invitálást,


    pedig szinte minden városban kaptam, kizárólag szabadban.


    Egyedül vagyok és nem kerülhetek kiszolgáltatott helyzetbe.


     


    Ma újabb, belföldi repjegy megvásárlás a házifeladatom.


    Innen nem lehet, ott pedig nincs olyan ismerősöm aki megvenné.


    Ha már "felébredtem" írok a Mahan Air németországi irodájának, de az + 15€ díjjal jár!


    Amit tegnap nyertem a vámon, ma elvesztem a réven!


     


    Aztán irány az axa, Váci út, onnan a Ferencziek tere, átvenni a kinyomtatott anyagaimat.


    Délután 4-re menni a lakáshoz, jön a takarító "személyzet" 45.000.- Ft-ért kiganajozzák a lakást!


     


    Tanariának vígaszul: itt se kockázat mentes a lakáskiadás, hiába volt szerződés, "tettek rá" nagy ívben.


    Mint látjátok nincs időm unatkozni.


    A páratartalmat nálam a "műszer" 97%-ra jelzi!


    Legyen elviselhető napunk!


     


     

    előzmény:
    visszatérő (22219)
    2014-07-31  07:20
  33. 2014. július 31. 07:2022219.
    Marika!

    Jó készülődést és szerencsés utat, várjuk a beszámolódat. azt a közhelyet nem írom le, hogy vigyázz magadra, hiszen rutinos utazó vagy és biztos mindent megteszel!
    előzmény:
    Alsórákosi (22214)
    2014-07-30  17:19
  34. 2014. július 31. 07:1722218.
    Szép reggelt !

    Valóban mindenki, aki már járt ott nagyon ajánlja, megígértem magamnak, ha túl leszünk az őszi őrületen (vége: okt.12) ,akkor kérek magamnak egy beutalót. Örömmel jelenthetem, hogy a légzésfunkcióm nem romlott az elmúlt három hónapban, de ha ma mérnék a több, mint 60 %-os páratartalomban, biztos nem lenne jó.

    Naponta többször olvasom a híreket és sokkal nyugtalanabb vagyok, mint mikor ott voltam, mindig attól tartok, hogy valami személyesen is borzalmas történik. Nem kell hozzá más, csak egy kósza rakéta.

    A hátam mögött, mint minden reggel szól a Klubrádió és Hajdú Szilvia ad éppen napi helyzetjelentést. Most mondja éppen, hogy már 86.000 tartalékost hívtak be. Ez hosszú menetelés lesz diplomáciailag és katonailag is.

    "Lányosabb" téma: Ma és holnap a testvérem két 15 éves unokáját kalauzoljuk Szentendrén és a budai Várban.



    előzmény:
    ciss (22217)
    2014-07-30  20:30
  35. 2014. július 30. 20:3022217.
    Szép jó estét! Szerencsésen visszaérkeztem a szokásos mátrai regenerálódásról. Most is nagyn jó volt, bár az idő kevesebb kirándulást engedélyezett.
    Visszatérő Zsuzsa! Hidd el, Neked is hasznos lenne! Komolyan mondom!!!!
    Közben visszaolvastam, gyönyörködtem a képekben, és sok csúnyát gondoltam az egyéb dolgokkal kapcsolatban, de "úrinő" vagyok, ezért ezeket nem írom le.
  36. 2014. július 30. 18:3922216.
    Mindenki a békét áhítja, Marika, csak éppen nem bármilyen áron. Megint lett volna egy hatórás 15:00 - 21:00 óra közötti humanitárius fegyverszünet, ők kérték, mi beleegyeztünk, aztán a most éppen Kátárban, ötcsillagos szállodában élvezkedő vezérük, Chaled Mashal ismét lefújta, már sokadik alkalommal. Jó lenne emlékeztetni a közvéleményt, hogy a fenti cseppet sem úriembert már sorra kiutálták Jordániából, Szíriából, Egyiptomból, és még sok helyen persona non grata, de ne csodálkozzon senki, ilyen egy terrorista főnök sorsa. 
    Nem szeretem ebben a kontextusban a gyilkolás szót, ez legitim élet-halál harc a mi részünkről, az ő részükről pedig annak bizonyítása lenne, hogy nem itt a helyünk, hanem esetleg a tengerben. 
    Attól félek, és ez egy újabb fejlemény, hogy az őket, azaz a Chámász fegyveres szárnyát részben felfegyverző-kiképző iráni forradalmi gárda is be fog lépni a képbe, és akkor kissé bonyolódik a helyzet. Ez pedig nem az az Irán, amit Te turistaként megismertél, és okkal-joggal annyira megkedveltél. Reméljük, hogy mégis távol fogják magukat tartani, mert az senkinek nem lesz jó. 
    Van itt egy számháború is. A gázai emberi veszteségek egyre nőnek, csak éppen senki nem ellenőrzi a számokat, azt mondanak, amit éppen akarnak. Azonkívül egybemossák a civil veszteségeket a katonaival, sőt a saját "technikai" tévedéseiket (ENSZ-iskola, tegnapi kórházi belövés) is a mi számlánkra írják, sőt attól tartok, hogy a kollaboráns-gyanúsak tárgyalás nélküli kivégzéseit és a lelőtt tüntetőket is ide számolják. Pedig ezek valóban gyilkosságok. 
    Mi pedig külön számoljuk a civil és katonai veszteségeket, mert így korrekt.


    Most nehogy azt gondolja valaki, hogy nem sajnálom az eltékozolt emberi életeket, bármelyik oldalról is lenne szó. Eddig azt hittem, hogy ez egy fegyveres konfliktus, mint az Öntött ólom hadművelet (2008-2009), vagy a 2012-es Felhőoszlop, de már nem az. 
    Annál több: háború és nem örülök neki, de melyik ország tűrné, hogy folyamatosan, 13-14 éve támadják civil lakosságát és nem tenne semmit? Arról viszont nem tehetünk, hogy amíg mi "a rakétáktól védjük a lakosságot, ők a lakossággal védik a rakétákat", amelyeket ördögi módon iskolák, mecsetek, kórházak alatt "raktároznak". 
    előzmény:
    Alsórákosi (22214)
    2014-07-30  17:19
  37. 2014. július 30. 17:2222215.

    Szervusz Julika!


    Vissza!

    előzmény:
    ny62 (22212)
    2014-07-29  22:31
  38. 2014. július 30. 17:1922214.

    Szervusztok!


    Folyamatosan figyelemmel kisérem a fejleményeket és áhítom már a békét. Legyen elég a gyilkolásból!


     


    Köszönöm, hogy erősíted a nemlétező  önbizalmam. Még valamivel több mint 7 hét, de a tennivalóimra elég kevés. Ne izgulj értem, rossz pénz..... Ha lezuhan/lelövik, ennyi volt, vége, szenvedésmentes!


    Nem sírnak utánam a gyerekek.


    Majd megírom a járat számokat.


     


    Tanaria: próbáltál már belépni úgy, hogy a jobb felső sarokban a bábu ikonra kattintasz? Én ezt gyakorolom, néha a "válasz erre" és feljön a bejelentkezés. Hiányzik a hozzászólásod♥.

    előzmény:
    *Szigal* (22213)
    2014-07-30  07:58
  39. 2014. július 30. 07:5822213.
    Jó reggelt! 


    Jelentem, Közel-Keleten "a helyzet változatlan". Továbbra is az ATV-található hírfolyam tűnik relevánsnak, minden más maszatolás. 
    ***
    Alsórákosi-Marikagratulálok! Néha kölcsönvenném az energiádat és a problémamegoldó ügyességedet. 
    Még néhány hét, és újra izgulhatok érted…
    ***
    Julika, már nem bosszankodom, csak azt nem értem, miért kell belekontárkodni a működő dolgokba? Persze, hogy megoldódik ez is, de mi szükség volt rá?
    ***
    Margaret-Marika! Várjuk a híreket, hogy vagytok? 

    ***
    Máris megyek tovább. Remélem előbb-utóbb Tanaria is be tud lépni, nagyon várom!
    előzmény:
    Alsórákosi (22211)
    2014-07-29  20:23
  40. 2014. július 29. 22:3122212.
    Hová készülsz, Marika?


    Szigal, ne bosszankodj, előbb utóbb rendeződik. Nekem is sok a bosszúságom az BLC-vel. Minden "újitással" 5 dolgot rontanak el legalább. De minek mindig ujitgatni???


    Jóéjt!
    előzmény:
    Alsórákosi (22211)
    2014-07-29  20:23
  41. 2014. július 29. 20:2322211.

    Talán engedi a NLC, hogy megosszam Veletek az örömömet.


    Tegnap foglaltam egy repjegyet, de poggyászt nem vettem, erre holnaptól 33% kedvezménnyel vehetek!!!


    Hurrá, velem van a szerencse, tartson ki vissza érkezésemig.


     


     

  42. 2014. július 29. 10:4722210.
    Szép piros rózsaszálat küldtem volna Márta-névnapra, de úgy látom, megint fejreállt itt minden. 


    Nem lehet képet nézni, továbbvinni, Tanaria tegnap sem tudott belépni és hasonló finomságok történnek. 


    Alsórákosi-Marika, nem az időhiány, hanem a lehetetlen és egyre gyakoribb "hibaüzenetek" okozzák a távolmaradást. 
    A maradék kedve is elmegy az embernek! 


    Gratulálok, NLC!


    Nem lenne becsületesebb bezárni itt mindent, mint ilyen praktikákkal elűzni a jószándékú fórumozókat???
    előzmény:
    *Szigal* (22209)
    2014-07-29  10:38
  43. 2014. július 29. 10:3822209.
    Szervusztok!
    n

    nKedves ismerős jutott eszembe, akinek ma névnapja van: Nógrádi-Márta! 
    nIsten éltessen, egészséget, minden szépet és jót kívánok Neked. Boldog névnapot!
    nSzeretném, ha néha jelentkeznél. Képeid is hiányoznak, de Te még jobban! >>>>
    n

    n
    előzmény:
    Alsórákosi (22208)
    2014-07-29  07:55
  44. 2014. július 29. 07:5522208.

    Álmosító reggelhez tálalva az ébresztő reggeli "folyadék"♥ óvatosan kezdjétek, még forró!


    Úgy tűnik mindenki nagyon elfoglalt mostanában (velem együtt), alig van mit olvasni, vagy sztrájkoltok csak nekem nem szóltatok róla?


    Ibike tegnapi fotóin a cicus egész jól pózol a felvételhez és festői a napkelte.


    Békés napot kívánok.


     

  45. 2014. július 28. 11:4022207.
    Persze: szépségversenyről volt szó. 
    előzmény:
    *Szigal* (22206)
    2014-07-28  11:39
  46. 2014. július 28. 11:3922206.
    1. - 2. Később még volt egy találkozásom. A cica akár szépságversenyt is nyerhetne. 


    3. - 4. Egyike a 365 nap szépséges napkeltéinek. Mindig szép és soha sem ugyanolyan. 


    ***
    Most egy időre kikapcsolom magam és a gépet is. 
    előzmény:
    *Szigal* (22205)
    2014-07-28  11:31
  47. 2014. július 28. 11:3122205.
    Ugyanazon a járdán tértem vissza és az előző fa újabb szépségekkel lepett meg. 


    1. Látjátok azt a piros virágot? Az is a fához tartozik.


    2. Itt már jobban látszik a piros virág, sőt az is, hogy a szép villát Rivka-, azaz Rebekka-laknak mevezik. 


    3. Nem álltam meg, és még egyszer visszapillantottam. 





    előzmény:
    *Szigal* (22204)
    2014-07-28  11:21
  48. 2014. július 28. 11:2122204.
    Egyes helyeken már elhervadt, elszáradt, de tegnap még láttam egy-két szépséges virágzó yukkafát, azaz - ahogyan elneveztem - Gulliver-gyöngyvirágot (1. - 2. - 3.),
    és még valamit észrevettem, nevezetesen azt, hogy ezen a helyen szinte "a nyakunkba lóg" az egyetem harmincemeletes főépülete (4.). 
    előzmény:
    *Szigal* (22202)
    2014-07-28  10:55
  49. 2014. július 28. 11:1522203.
    Most pedig jöjjön egy-két-három-négy sorozat. Az eltelt napok "alkotásaiból".
    Jut is, marad is


    Az első négy kép egy kínai selyemmirtuszról szól, nem a csipkefáról, amelynek bimbója - ahogy a népdal is mondja - "kihajlik az útra", jobban mondva a járdára. Nem tudtam választani, így felteszem az egész sorozatot, többféle nézetből, de később még visszatérek ide. 

    előzmény:
    *Szigal* (22202)
    2014-07-28  10:55
  50. 2014. július 28. 10:5522202.
    Ezt az írást meg kell mutatnom nektek! 
    Egy-két mondat kivételével (vajon mire is gondolok? ) egyszerűen tökéletes, szellemes és főleg igaz! 
    előzmény:
    *Szigal* (22201)
    2014-07-28  10:42

Címlap

top