Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Kezdjuk ujra

kriszmam
Létrehozva: 2010. január 19. 16:10

Nekem nagyok hianyzik a topikunk, hianyoznak a topiktarsak, a baratsagok es beszelgetesek. De ahova a kedvenc topikom (Izrael) jutott, abban nincs kedvem reszt venni.

Kerlek benneteket hogy kezdjuk ujra, teremtsuk meg a regi meghitt, bensoseges hangulatot. Beszelgessunk politikarol, oromeinkrol, banatainkrol, gyermekekrol, unokakrol es mindenrol, ami foglalkoztat bennunket. Nem fontos hogy mindenben egyetertsunk (nem vagyunk egyformak) de a sertegeteseket, meg es beszolasokat lehetoleg mellozzuk. Mindenkit idevarok, aki nem bomlaszto szandekkal akar kozenk jonni. Remelem sikerul ujra egymasra talalnunk.

  1. 2014. július 21. 14:2822151.
    Nem mondom, lehangoló, mikor egy hosszú hozzászólás elszáll.


    Vegyes érzelmekkel olvastam hsz.-aitokat, hol mosolyogva, hol felháborodva, hol pedig csak szomorúan.


    Hogy szép és jót lássak elkísértem Fencit és családját Las Vegas és környékére. Csodálatos helyeken járnak!


    Én is mesélek nektek valami jót. Laci fiam családjával a bolgár tengerpartra ment nyaralni. Előre lefoglaltak egy szobát egy két csillagos szállódában. Odaérve kiderült, hogy már kiadták másoknak és nem volt több szobájuk. Kis zavar és kavarodás után felajánlottak nekik egy közeli négy csillagos szállodában egy lakosztályt ugyanazon az áron. Vasárnap felhívtak skype-on megmutatták a lakosztályt és elmesélték, hogy jártak. A szállás (hálószoba, nappali, konyha, fürdőszoba)  tévé, internet hozzáférés. A fél kilométerre lévő tengerpartra libegővel mennek. Ott megvan a saját helyük mindennel ellátva, sör, üdítő ingyen. Szóval azóta még álmukban is vigyorognak.


    Ha most is elszáll azt jelenti, nem szabad dicsekednem.


    Szép napot nektek.
  2. 2014. július 21. 14:0822150.
    Szép napot!


    Érzelmi váltakozások közepette olvastam romantikus nosztalgiázás-háborús hírek-m.o-i tragédia-m.o-i förmedvények elegyét.


    Úgy érzem már itt lenne az ideje, hogy kötögetés közben gondolatban visszatérjünk ifjúságunk szép emlékeire, úgy, hogy közben ne kelljen háborognunk a jelenen. Ugye, nem lenne unalmas.


    A gyermekeink amúgyis örökké gondoskodnak számunkra izgalmakról.


    Apropó, mesélek valami jót. Laci fiam a családjával egy hétig a bolgár tengerpartra utaztak. Előre lefoglaltak egy két csillagos szállódában szállást. Mikor odaértek tudták meg, hogy közben másoknak adták ki a szobájukat. Kis zavar, kavarodás támadt, majd felajánlottak nekik egy lakosztályt a közeli négy csillagos szállódában ugyanazért az árért. Vasárnap felhívtak skype-on elmesélték, hogy jártak és megmutatták lakosztályukat. Nagy a luxus, libegővel mennek a partra, ahol ingyen fogyaszthatnak sört és üdítőt. A parton megvan a külön helyük nyugággyal mindennel ellátva. Na.
  3. 2014. július 21. 13:3022149.
    Kaptam emailben egy kimondottan egyoldalú beállítottságú linket, ezért még egyszer idemásolom azt a mondatot, amelyről a tegnap esti cikk szólt:
    Az Izraelről (és kb. öt perc után elkerülhetlenül: a zsidókról) szóló európai diskurzus elválaszthatatlan az alulinformáltság, az előítéletesség, a közöny és a teljes nihilizmus térnyerésétől." 
    ***
    Itt van az MTI által közölt hír. Szó sincs benne a kb. 2000, Izrael területére irányított hosszú- és középtávú rakétákról (ebben a pillanatban is megszólalt valahol a rakétariadó) és arról az egyszerű tényről, hogy: "Mi a rakétáktól védjük a lakosságot, ők a lakossággal védik a rakétákat." 
    Sőt, mi több, arról sem szól a fáma, hogy a "több mint 500 palesztin áldozat" közül hányan vesztették életüket fegyverrel a kezükben. Persze, mert közben dícső halálukban ők is civilekké váltak. A bátor védekezésről már nem is szólok! A hős harcosokat asszonyok és gyermekek élő pajzsa védi! 
    ***
    Ne essetek abba a hibába, hogy a szándékosan manipulált hírek befolyásolják a véleményeteket!!!
    ***
    Nem furcsa, hogy a Szíriában több mint három éve folyó öldöklés nem háborított fel ennyire senkit? Pedig ott közel kétmillió ember vált hontalanná, ki tudja miért… Milyen farizeusok az emberek! 
    előzmény:
    *Szigal* (22148)
    2014-07-21  11:50
  4. 2014. július 21. 11:5022148.
    Szervusztok!

    Ma kihagyom a különféle hadi részleteket, nemsokára indulnom kell a szokásos hétfői kezelésre, majd találkozóm van, aztán bankügyek, szóval estig lekötöm magam, utána pedig igyekszem nem bekapcsolni a televíziót, mert úgy érzem, hogy ettől a jólinformáltságtól meg kellene már védenem magam. Holnap Tel-Avivba utazunk, ahol már egy hete nem voltam, azonkívül nem ülhet az ember egész nap a lakásban. 
    ***
    Zsuzsa, olyan kedvesen meséltél, hogy egészen visszavittél azokba az időkbe, amikor magyaráznom kellett anyukámnak, hogy egy fényképen miért teszi az "udvarlóm" kezét a kezemre. 
    Pedig az olyan nagyon szép történet volt! Ugyanarról a "fiúról" szól, aki a minap telefonon érdeklődött felőlünk. Tizenöt éves voltam. Az Ifjúmunkás Szövetség minden évben ingyenes kiképző, három hétig tartó táborokat szervezett és akkor, 1960-ban voltam a legelsőn, Hátszegen. Abban minden volt: nappal kis agytágítás, de módjával, délután strand, "elvtársi összejöveteleknek" becézett tánc, kedves társasjátékokkal. Az egyik játék a magyar, román és világirodalom szerelmes párjairól szólt, kaptunk egy-egy névvel megjelölt szívecskét és meg kellett keresnünk a párunkat. Voltunk úgy háromszázan. Az én szívecskémen Noémi név volt, és gondban voltam, hogy a sok román és kevés magyar fiú közül vajon melyik kapta a Tímár nevet, és közülük is ki olvasta az Aranyembert? 
    Feketehajú, kékszemű fiú keresett meg, ő volt Tímár Mihály és román létére igenis ismerte Jókai regényét! Egész este együtt táncoltunk, szerelem volt első látásra és öt évig tartott. Ő már végzős volt, de az én városomba felvételizett egyetemre, majd három év múlva én voltam az, aki "elhagytam", és Kolozsváron folytattam a tanulást. Akkor már csak havonta egyszer találkoztunk és a távolság meg a helyi csábítások lassan megölték a nagy szerelmet. 
    Most sajnáljam? Nagyon szép és gazdag életet éltem, nehezet, de tele kihívásokkal. Az övé se volt könnyű. Éppen most halt meg a kétéves unokája, nagyon szenved. Mit csináljunk? Ez volt a sorsunk. 
    ***
    Zsuzsa, gyönyörűszép a Te történeted is. Hadd nevessenek a fiatalok, ők nem is tudják, hogy a milyen izgalmas és felemelő a romantika! Szép név az Emánuel és tudjátok mit jelent? "Velünk az Isten" - Imánu Él! 
    ***
    Maradjon is velünk, továbbra is!


    előzmény:
    *Szigal* (22143)
    2014-07-20  22:38
  5. 2014. július 21. 07:2522147.

    Semmi említésre méltó esemény nem történt. Sok időt töltöttem a rokonaimmal. Megnéztük a Szépművészetiben a Toulouse Lautrec kiállítást.


    Két napra elmentek Debrecenbe, megnézni a Munkácsi trilogiát és a barátaikkal találkozni. Ott tudták meg, hogy a barátjuk 28 éves unokája "eltünt" Bp-ről és Bajánál találták meg holttestét a Dunában. A rendőrség természetesen lezárta az ügyet, a körülményekről semmit nem tudtak meg a szülők!

    előzmény:
    tanaria (22138)
    2014-07-20  10:51
  6. 2014. július 21. 07:2422146.
    Szép reggelt Mindenkienek!

    Itt fülledt meleg, borús idő, de azt igérik, hogy a héten enyhül a kánikula.
      Azt tapasztalom a gyerekem közzétett videóiból és idézett újságcikkeiből, hogy elég mérges néhány dolog miatt, amik persze a helyzet nemzetközi megítéléséből fakad.
    Személy szerint én sokkal jobban aggódom, mióta nem vagyok ott, mint kintlétem alatt.

    Biztos mindenki olvasta, hogy tegnapra virradóra felállították az inkriminált emlékművet a Szabadság téren. emiatt tegnap délelőtt jó sokan mentek oda tiltakozásként. Minden tiszteletem az övéké, de nem gondolom, hogy bármit is el tudnak érni. Bevallom én nem mentem, mert kontraproduktívnak éreztem volna a tiltakozást.

    Viszont ma adakozni fogok azoknak a gyerekeknek az itthoni nyaraltatására, programjaik lebonyolítására, akiket izrael legtöbb rakétát kapott térségéből Eshkolból és környékéről érkeztek a hét végén. Legyen ezeknek a gyerekeknek békés és felhőtlen pár napjuk itthon.

    Az udvarlóról: voltunk 15 év körüli kiskamaszok abban az időben. A fiú, akit Emánuelnek hívtak gyönyörű fekete göndörhajú, kreolbőrű zsidó fiú volt, egy háromfiús zsidó családból. Érdekes család volt az övéké, az édesapa, aki vasmunkás volt tizenéves korában a cionista mozgalommal elment Izraelbe, ott el vett feleségül egy helyi szép fekete lányt, majd egy idő után hazaköltöztek Magyarországra. a néni soha nem tanult meg jól magyarul.
    Az ismeretség az unokatesóm közremüködésével köttetett, akinek nagyon tetszett ez a gyerek, de mit volt mit tenni,a kínálatból engem választott.

    Jártunk sétálni, persze szülői engedéllyel és soha nem ketten (anyukám valamelyik öcsémet mindig ránk sózta, az ő mamája, meg az övét), meg moziba, és elhívhattam egyszer az iskola bálba is, ahol minden fiú nagy kincs volt, mert a sulinkban jobbára lányok jártak. A lányok nagyon irigyeltek, mert a fiú nem csak szép volt, hanem a kor szokásával ellentétben fehér volt az üneplő zakója nem szürke, mint bárki másé, és egyszer csak felpattant a szinpadra és énekelt egy dalt héber nyelven nagyon szépen. Tartott a szerelem vagy három, nég yhónapig, de a barátság évekig megmaradt nem csak köztünk, hanem a családjaink között is. Aztán, mint lenni szokott én férjhez mentem egy sokkal kevésbé szép, másik zsidó fiúhoz, ő elvett egy kevésbé szép ( ha-ha) másik zsidó lányt, akivel holtáig együtt éltek, míg őt el nem vitte egy infarktus.
    Na, ennyi volt az első szerelem, de nincs olyan érettségi találkozó, ahol meg ne kérdezzék a lányok, hogy tudok-e valamit arról a szép fiúról.
    A házasságom után mi már nem laktunk azon a környéken, sőt, amig az 1980-as évek elején nem jártam Zuglóba dolgozni, addig arrafelé sem jártam. A 67 villamos is megszünt közelkedni az Erzsébet királyné útján, emiatt a szüleimet látogatni is más úton jártunk, akár tömegközlekedéssel, akár autóval mentünk.

    Azt hiszem ez a történet bennünket megmosolyogtat, de unokáink generációja jót röhög rajta (kipróbáltam), azt ondták, hogy ők ilyet az oviban éltek át utoljára. tudjátok, kicsit sajnálom őket
     
    előzmény:
    *Szigal* (22142)
    2014-07-20  22:30
  7. 2014. július 21. 07:0822145.
    Szerintem érdemes volt haza cipelni, gyönyörű! Ékesítse sok évig az otthonotokat.
    előzmény:
    *Szigal* (22136)
    2014-07-20  09:57
  8. 2014. július 21. 07:0322144.

    Egészségetekre az éjszakai nyugodalmat!


    (Sajnos  tegnap nem jutott időm a régebbi bejegyzéseket elolvasni.)


    Zsuzsa: Eddig valóban biztonságos környék volt, a helyszínelők szerint mostanában nem egyedi az eset.


    Az Aluminiumárú gyár még meg van, a mintaboltjuk régen bezárt. A Danuvia helyén egy Épker nevű cég van, a E.Kir-né felől a földszinten konditerem.


    Az említett szódás a 70-es évek vége felé még járta a környéket, majd elmaradt.


    Az Ilosvaiban gyönyörűen felújított kis családi házak vannak, nem ismerné rá anyira megváltozott az utóbbi 20-30 évben.


    Érdemes/érdekes lenne egy sétát tenni és a helyszínen nosztalgiázni.


    Ma sürgősen találnom kell egy csontkovácsot! Kb. egy hónapja megbotlottam a járdában keletkezett "dudorban" (felnyomta a gyökér az aszfaltot) és megrándult a bal oldali keresztcsontom, becsípődhetett egy idegszál és a fájdalom fokozódik.


    Békés napot a távolban, fejezzék már be a gyilkolást!


    Legyen jó napotok/hetetek.


     

  9. 2014. július 20. 22:3822143.
    Jav. beszélhetés - tényleg fáradt vagyok már: beszélgetés. 
    előzmény:
    *Szigal* (22142)
    2014-07-20  22:30
  10. 2014. július 20. 22:3022142.
    Olyan jó, ha feszültségoldó témákat dobtok be! Zsuzsa, elmesélnéd azt a felejthetetlen történetet az első udvarlóval? 
    (Imádom ezt a szót, anyukám használta előszeretettel, amire én mindig utánamorogtam, hogy na persze, kertelő!)
    Képzeld, ma jót beszélgettem Pannival, miközben a munkahelyére autózott, mesélt a költözésről, rendezkedésről, a kis Inbar névadó ünnepségéről, a függetlenedő unokádról, riadókról - szóval mindenről. Jó kis beszélhetés volt, de hiszen mindig az! 



    Jó éjt, Topik!
    előzmény:
    visszatérő (22140)
    2014-07-20  18:51
  11. 2014. július 20. 22:2222141.
    Jó estét! (éjszakát?)
    Most olvastam és szívesen ajánlom nektek is, bár az is lehet, hogy már olvastátok. Nagyon-nagyon jó. 
    Kedvcsinálónak csupán egy rövid idézet:
    "A zsidó állam nemcsak a Közel-Keleten idegen test, hanem itt, Európában is. Az Izraelről (és kb. öt perc után elkerülhetlenül: a zsidókról) szóló európai diskurzus elválaszthatatlan az alulinformáltság, az előítéletesség, a közöny és a teljes nihilizmus térnyerésétől." 
    ***
    Az ATV frissülő hírfolyamát továbbra is olvashatja, akit érdekel a téma. Néhány apró pontatlanságtól, téves fordítástól eltekintve, továbbra is objektíven tudósít.
    Késő délután közölték, hogy szombatról vasárnapra virradó éjjel, a fegyveres konfliktus 13. napján 13 katonánk vesztette közelharcban életét. Mindannyian a híres Goláni Hadtestnél szolgáltak (ahol huszonkettő-huszonhárom évvel ezelőtt a lányom is). Itt most el kell magyaráznom valamit, de lehet, hogy tudjátok, nevezetesen, hogy addig nem nem közlik a katonai veszteségeket, amíg az elesett katona, vagy katonák családját nem értesítik, és mert 13-ról volt szó, csak azután tehették publikussá, miután mindegyik család megtudta a szörnyű hírt. Mondanom sem kell, hogy mindenki fájlalja a történteket. 
    Ennyi mára. Most már megpróbálok nyugovóra térni. 

  12. 2014. július 20. 18:5122140.
    Amíg Marika az utcaneveket fel nem említette, ezek a dolgok nem is jutottak eszembe, de mivel a gyerekkorom egy részét azon a környéken éltem le és sok "esemény" történt velünk. Ebből is látszik, hogy mi nem számítógép és okostelefon vonzásban töltöttük fiatal éveinket, hanem az élményeinket a való világ történései adták. A lovaskocsin járó szódás, a jeges, akitől egy héten egyszer vettük a jeget (még nem volt frizsider).

    Na és az első udvarló, az felejthetetlen történet!

    Amig ezeken nosztalgiázom, csak az agyam egy csücskében van a háború, ami így távolból (és főleg mert kicsit félre vagyunk itthon informálva) sokkal félelmetesebb, mint a valóságban.

    előzmény:
    *Szigal* (22136)
    2014-07-20  09:57
  13. 2014. július 20. 10:5922139.
    Olyan élvezhetően mesélsz, hogy érzem annak a régi világnak a hangulatát. Neked jól esett mesélni, nekem jól esett olvasni. Előjött nekem is a gyermekkori utcám forró nyári hangulata...
    előzmény:
    visszatérő (22132)
    2014-07-20  06:52
  14. 2014. július 20. 10:5122138.
    Sok a lehangoló hír.
    Mesélj a mozgalmas múlt hetedről.
    előzmény:
    Alsórákosi (22131)
    2014-07-20  06:35
  15. 2014. július 20. 10:4722137.
    Mindenkit szeretettel köszöntök!


    Örvendek, hogy szépen, méltón ünnepeltetek együtt.


    Veletek érzek és szomorú vagyok a vesztességek miatt.
    Annyira szeretném, ha ez alkalommal elérnék a CÉLT! Ezért drukkolok teljes szívemből.



    előzmény:
    *Szigal* (22129)
    2014-07-19  14:04
  16. 2014. július 20. 09:5722136.
    Örülök, hogy hazaérkeztél, Alsórákosi-Marika! Hiányoztál. 
    Olvastam a hírt, egyre minősíthetetlenebb "intézkedések" történnek. Lehet, hogy nem hiszik, hogy mindennek vége van egyszer? Sok pénzbe kerül majd a lebontása. Szöööööööörnyűűűűűűű!
    ***
    Visszatérő-Zsuzsa, kedves epizódokra emlékezel, mindig jólesik egy kis nosztalgiázás, ugye? 
    ***
    Gyönyörű pozsgás növénnyel gazdagodtunk, illetve gazdagodott a lányom (én alig tudtam hazacipelni!), megmutatom!
    A kaspója súlyosabb, mint maga a növény, de megérte megvenni. (1. - 2.)>>>>
    3. Más virág is akad. Szép lett a nappalink. 
    előzmény:
    Alsórákosi (22131)
    2014-07-20  06:35
  17. 2014. július 20. 09:3522135.
    Fogalmam sincs, nem tudok segíteni, de talán ha a legfelső sávban, a "keresés" mezőbe beütöd a címet? Sok sikert!
    előzmény:
    óvónő (22134)
    2014-07-20  07:14
  18. 2014. július 20. 07:1422134.
    Bocs, hogy másról kérdezek, de nem tudjátok, hova lett a "Megsúgom" ?

    előzmény:
    visszatérő (22133)
    2014-07-20  06:58
  19. 2014. július 20. 06:5822133.
    Ha már a nosztalgiánál tartunk, akkor azt is elmesélem, hogy az Erzsébet királyné úton volt a Aluminiumáru Gyár és a mi iskolánk mindig ott tartotta a szalagvató bált, ami persze nem volt igazi bál, mert nem volt szabad "szép ruhába" öltözni, csak az iskolai egyenbe, tánc alig, de rengeteg lélekemelő beszéd, jellemünk csiszolására.

    Vele szemben az Éva mozi, azt nem tudom a gyár meg van-e még, de a mozi már réges rég nincs meg. A mozi mellett volt egy kerthelyiség is.

    Na, ma reggelre elég az emlékezésből, de bevallom jól esett!
    előzmény:
    visszatérő (22132)
    2014-07-20  06:52
  20. 2014. július 20. 06:5222132.
    Az a környék gyerekkoromban békés kertváros környék volt, ott lakott az Ilosvay utcában az egyik unokatesóm, meg abban az utcában lakott életem első "udvarlója", (aki sajnos már nem él) meg a környékbeli szódás bácsi, aki lovas kocsival hordta a szódát és kolomppal csengetett, ha beért az utcába, mi meg kivittük a kapu elé az üres üvegeket már előre és a csengőre csak kimentünk behoztuk a tele üvegeket és adaadtuk a pénzt. az öcséim számára az egyik legnagyobb élmény volt, ha felülhettek mellé a kocsira.
    De régen volt Marika, jó, hogy esdzembe juttattad!

    előzmény:
    Alsórákosi (22131)
    2014-07-20  06:35
  21. 2014. július 20. 06:3522131.

    Az  ébredezőket  üdítő reggeli folyadékkal köszöntöm!


    Mozgalmas hét van mögöttem, de már a saját ágyamban aludtam.


    Visszaolvasni még nem volt energiám, majd a nap folyamán, talán.


    Ismereteim bővültek a "királyi" szócső jóvoltából megtudtam, hogy a Szabadság téri Német megszállási emlékmű "nemzetgazdasági szempontból kiemelet jelentőségűűűűűűűűű" !!!!!


    A magyar görögdinnye is  "előlépett" nemzetivé .


     


    A barátnőmet kirabolta egy ficsúrka, fényes nappal a Fűrész utcában, a Kerékgyártó-Ilosvai szakaszon, 50 m-re a lakásától.


    Kára: az összes irata, értékes aranylánca, a közemultban vásárolt okos telefonja, a kulcsai, vagyis a női táska tartalmával minden.


    BÉKÉS NAPOT A TÁVOLIAKNAK,  hűvösebbet a közelieknek! 


     

  22. 2014. július 20. 06:1122130.
    Üdvözlök minden idelátogatót!


    Tegnapi veszteségünkhöz (20 éves katona, 45 éves tiszt) ma éjjel újabb kettőt írhatunk, egy 20 és egy 21 éves katonát. 
    Áldott legyen az emlékük. Ők az a mindennél drágább ár, amit a későbbi csendért fizetnünk kellett. 
    Olyan igazságtalan ez az élet! Míg nálunk volt egy kis fellélegzés, másutt már csak a bánat marad - elképzelem az elesett katonák háthagyott szeretteinek további életét, amely már soha nem lesz olyan, mint ezelőtt.


    Ma nem is írok többet, szomorú vagyok és kedvetlen. Megkezdődött a 13. nap. 
    Bár vége lenne mielőbb, de ne úgy, hogy majd várhatunk a következőre.   



    előzmény:
    *Szigal* (22129)
    2014-07-19  14:04
  23. 2014. július 19. 14:0422129.
    Szervusztok!


    Mai hadijelentés helyett inkább a tájékozott és objektívnek tűnő hírfolyamot linkelem be. Főleg az "update" pontosításoknak örülök. 
    Hozzátenném, hogy a Beér Tuviában lakatlan területre becsapódott rakéta, tulajdonképpen egy temetőben landolt…
    A Chámász behatolási kísérlete az alagutakon keresztül pedig nem sikerült, bár megsebesítettek néhány izraeli civilt és katonát. A cél továbbra is a "szépen" kiépített alagútrendszerek teljes megsemmisítése. Csak csendesen morfondírozok: hány lakást építhettek volna a gázai emberek számára az alagutakban lévő, tökéletesen (telefonokkal, audiovizuális rendszerekkel) felszerelt betonbunkerek helyett? Hiszen az életszínvonal javítására kapták a pénzeket…


    Nálunk ma ünnep van. Teljes létszámmal. A frontvonalról hazatért majdhogynem családtag javítja a morálunkat, az ő magyar zsidó eredetű fantasztikus humorával, pedig nem is tud magyarul, de mindent megért. A humora pedig így válik univerzálissá. A karján díszelgő csúnya szúnyogcsípésre például legyintett, hogy: ilyenek a palesztin szúnyogok. A kocsiján már félig kijavított repesznyomok - hozzánk is elhozta a fenyegetettség nyomait. Okos és mégis érzelmes ajándékokkal érkezett. Boldoggá teszi az ünnepeltet. Aki rengeteget aggódik. 
    ***
    Egyébként Julika, azt hiszem félreértettél, mert félreérthető is voltam. Csupán azért voltak szorongásaim, hogy jól sikerüljön ez a születésnap. És sikerült. Amúgy a honfitársaim épségéért is aggódom, de azt is tudom, hogy bármennyi időre is van szükség, nem kételkedhetünk az eredményben. Feltéve, ha hagyják végigcsinálni amit elkezdtünk, és nem erőszakolnak ránk valami hátrányos fegyverszüneti szerződést. 
    ***
    Margaret-Marika, nagyon köszönöm a jó híreket! Továbbra is a legjobbakat kívánom betegnek és hozzátartozóinak egyaránt! 
    Köszönöm a biztatást, de nem hiszem, hogy valaha is lesz ebből valami. Nektek és magamnak írtam, nem titkosítottam, így aki akarta, elolvasta, különben is ezrével jelennek meg ilyen meg olyan könyvek, kutyát sem érdeklő tartalommal. Akkor pedig minek? És kinek? 
    ***
    Tanaria, továbbítottam kedves üzenetedet, a címzett nagyon örült neki! 
    ***
    További kellemes hétvégét!



    előzmény:
    tanaria (22128)
    2014-07-18  16:31
  24. 2014. július 18. 16:3122128.
    Köszönöm Margaret.
    Nem lehetett könnyű a tegnapi napod, de örvendek, hogy sikerrel jártatok. További gyógyulást kívánok a férjednek. Ne aggódj, minden rendben lesz!


    Szigal, elolvastam, megnéztem a videókat. Kitartást kívánnék, de nem is tudom mit mondjak. Azért jó, hogy sokan látják, hogy mi is történik valójában. Csak aki nem akarja, az nem látja......


    Megmosolyogtattál, Visszatérő. 
    előzmény:
    margaret3711 (22127)
    2014-07-18  15:18
  25. 2014. július 18. 15:1822127.

    Szervusz Tanaria!


    Nagyon koszonjuk ,sikerrel ment az egesz nap.


    Tegnap reggel 8.30 tol este 7.30 ig a korhazban voltam. Mikor hazaertem nem tudtam, hogy fiu vagy lany vagyok.Eges napon at higgadt voltam,de este itthon,magamban.

    előzmény:
    tanaria (22113)
    2014-07-16  19:46
  26. 2014. július 18. 15:0522126.

    Kellemes napot mindenkinek!


    Kedves Szigal, sikeres napunk volt tegnap.


    A korhazban a CNN hirekt neztem, nagyon


    Nagyon jo otletet kaptal Tanariatol. Kovetkezo generacioknak eletben tartanad konyv formaban.


    előzmény:
    *Szigal* (22122)
    2014-07-17  22:58
  27. 2014. július 18. 10:3522125.
    Tele vagyok szorongással, de ugye minden rendben lesz? 


    Mindannyian valahogy így vagyunk. Sokat gondolok rátok és bizakodom. Mi mást is tehetnék?
    Örülök hogy Zsuzsa szerencsésen hazaért.
    Vigyázzatok magatokra, amennyiben ez rajtatok múlik...
    előzmény:
    *Szigal* (22124)
    2014-07-18  08:18
  28. 2014. július 18. 08:1822124.
    Nagyon köszönöm Zsuzsa, és igenis! Sikerült megnevettetned. 
    Nem merem még hívni Pannit, pedig nagyon szeretném tudni, hogy töltötte az első éjszakát az új városban, az új lakásban. Biztosan minden rendben van.


    Nagyon vegyes érzelmekkel figyelem a híreket, már meghalt egy katonánk, kettő megsebesült, a másik oldalon is vannak elég nagy vesztességek, csak nem merek számokat közölni, mert az adataik a "hány ujjad van?" játékhoz hasonlítanak. Nem jó, ha most cinikus hangokat pengetek, gyorsan le is állok. 


    Hallottam-olvastam egy mondatot, aminél jobban egyetlen haditudósítás sem tükrözi a helyzetet:



    "Mi a rakétáktól védjük a lakosságot, ők a lakossággal védik a rakétákat."


    Most elmegyek, ajándékot, virágot veszek, holnap születésnap lesz nálunk, és remélem, hogy nem kettesben ünnepelünk. Talán más, nálam fontosabb személy is jelen lehet, de nem tőle függ…


    Tele vagyok szorongással, de ugye minden rendben lesz? 
    előzmény:
    visszatérő (22123)
    2014-07-18  07:58
  29. 2014. július 18. 07:5822123.
    De aranyos, az ami veled történt, de aki bárátunk volt fiatal korunkban, az idős korunkra is barátunk marad. És ez jó...

    Haditudósítás: nincs a te tudosításaidban semi borzalmas, reális tényközlő.
    Amíg ott voltam és saját semmel, füllel, szível érzékeltem, ami történik -személy szerint nekem - sokkal könnyebb volt, mint innen szurkolni, hogy csak nagy baj ne történjen kis családom tagjaival. Nagy biztonság volt, hogy esténként mindenki hazajött épségben és vacsorázott, beszélgettünk.

    Elképzeltem azt a regényt, amit írnál, biztos hogy nem romantikus lányregény lenne, szerelem a rakéták között címmel. na, most sikerült megnevettetni magamat, remélem Te és Tanaria is jót mulattok, ha ezt a regényt - lehetőleg folytatásokban - egy hétvégi lap mellékletében elképzelitek.

    Itthon izraeli szintű meleg és páratartalom,ami fullaszt is rendesen és csak augusztus 5-re kaptam időpontot a tüdőgyógyászhoz, addig elemeltem saját magam a gyógyszeradagomat ma reggeltől.

    Legyen szép napotok!
    előzmény:
    *Szigal* (22122)
    2014-07-17  22:58
  30. 2014. július 17. 22:5822122.
    Nagyon várom a híreket Margaret-Marikától!
    ***
    Nem értem az ukrajnai helyzetet, azt hiszem, hogy ők maguk sem, de a maláj utasszállító gép lelövésével ugyancsak túllőttek a célon. A mondás igazi értelmében!
    ***
    Megpróbálok aludni, nehéz nap volt ez a mai, pedig volt egy olyan kedves epizód is benne, ami szinte boldoggá tett. A most már 70 éves első szerelmem aggódva hívott - a nagyon távolból, hogy minden rendben? Hát nem édes? A lányom is megmosolyogta. 


    Jó éjszakát! 
    előzmény:
    *Szigal* (22121)
    2014-07-17  22:44
  31. 2014. július 17. 22:4422121.
    Ezért nincs szükség az én tájékoztatásaimra. Itt van egy részletes, többé-kevésbé objektív összeállítás. A videóklipeket is érdemes megnézni, és vissza lehet menni mondjuk: tegnap reggelig és onnan felfelé görgetni a híreket. De jó, hogy megtaláltam
    előzmény:
    *Szigal* (22120)
    2014-07-17  22:26
  32. 2014. július 17. 22:2622120.
    Kedves tőled, Tanaria, amit mondasz, de rajtam kívül vannak elegen, akiknek ez a szakmájuk: a tájékoztatás, felvilágosítás, értelmezés, magyarázat, teszik is a dolgukat, csak nem eléggé hatékonyan, legalábbis a jelek szerint. 
    Másrészt az előítéleteket - és Izraellel kapcsolatban rengeteg tudatlanságból származó előítélet van -, nagyon nehéz megváltoztatni, mert az emberek szeretik a sztereotípiákat, és mennyivel kényelmesebb fröcsögni, mint elolvasni egy helyes tájékoztatást. 


    Most nagyon zajlik nálunk az élet. Volt ugye egy humanitárius fegyverszünet, reggel 10-től délután háromig, nem is hat órás, hanem csak öt, de még ezt is megsértették. Azóta rengeteg rakétát lőttek ki Izrael déli és központi részére, de a legnagyobb gond az alagutakból Izrael területén előbukkanó tizenhárom tagú csoport volt, akiket a kora hajnali óra ellenére időben észrevettek, és nyolcat közülük meg is semmisítettek. Ötüknek sikerült visszamenni, vagy az alagutakban maradtak? Mindenképpen - miután az földalatti járatok mindig is akut problémát jelentettek a határvédelemnek, ma este megkezdődött a szárazföldi és tengeri alakulataink behatolása Gáza területére a terrorbázisok teljes megsemmisítése céljából, beleértve a sok, ki tudja hány alagutat, földalatti fegyverraktárat, lakott területeken felhalmozott arzenált.

    Nagyon új és meglepő nyilatkozat történt egyiptomi részről, mely szerint a mostani helyzetért egyértelműen a Chámász felelős! 
    Osszeszorul a szívem, ha a katonáinkra gondolok, a teljes felszerelésükre, a hőségre, a veszélyekre. Isten segítse őket. 
    ***
    Most nincs kedvem fényképekkel bibelődni, majd máskor, csendesebb pillanatokban. 
    előzmény:
    tanaria (22119)
    2014-07-17  18:58
  33. 2014. július 17. 18:5822119.
    Nem a te babéraidra gondoltam, mint írtam az emberek tájékoztatása lenne a cél. Szerintem, igenis, van értelme!


    Én is szoktam veszekedni a tévével, de régi szokásom a konyhában is hangosan mondani, mit fogok csinálni.
    előzmény:
    *Szigal* (22118)
    2014-07-17  17:15
  34. 2014. július 17. 17:1522118.
    Jaj, nem, Tanaria!
    Nincsenek ilyen ambícióim, én csak veletek osztom meg a gondolataimat, benyomásaimat, élményeimet, nem pályázok én egyéb babérokra, minek? Örülük, hogy Ti elolvassátok, néha reagáltok és ez nekem bőven elég. Egyfajta párbeszéd ez - inkább magammal. Jut eszembe: ma a tévével kezdtem beszélgetni, illetve "rászóltam" az éppen nyilatkozó török elnökre, hogy: - Hülyeségeket beszélsz, babám!
    Kriszti ki is szólt a szobájából:
    - Kivel beszélsz? Jött valaki? 
    Mire én:
    - Most éppen Erdogannal, kár hogy nem hallja…
    Egyszóval: nem gyűjtöm össze ezeket a szösszeneteket, semmi értelme. Holnap, már úgyis másról szól az élet. Hátha…
    ***
    a mai nap történéseiről majd később, este, az ígért képekkel együtt. 

    előzmény:
    tanaria (22117)
    2014-07-17  09:59
  35. 2014. július 17. 09:5922117.
    Szeretettel üdvözlök mindenkit!


    Iszonyodva olvasom hadi jelentéseidet. Összegyűjthetnéd és akár dokumentáció formájában is megjelenthetnéd. De még regénnyé is alakíthatnád. Komolyan gondolom, hadd tudják meg minél többen, hogy élitek ti ezt meg és mi az igazság az érem másik oldala.
    előzmény:
    *Szigal* (22116)
    2014-07-17  08:02
  36. 2014. július 17. 08:0222116.
    Elfelejtettem, hogy a tegnapelőtti, cseppet sem idős, 37 éves halottunk is három gyereket hagyott árván. Tegnap eltemették. 

    előzmény:
    *Szigal* (22115)
    2014-07-17  07:59
  37. 2014. július 17. 07:5922115.
    Tegnap meséltem Edit unokáiról, akik tudják mi a teendőjük egy-egy rakétatámadás esetén. Még a kis hároméves is, aki a mackóját szorongatva megy az óvóhelyre. 
    Ugyancsak tegnap az egyik izraeli támadásnak - mindig pontosan meghatározott terrorbázisok, fegyverraktárak, bunkerek, alagutak a célpontok - négy gyermekáldozata volt. A négy testvér a tengerparton szaladgált - felügyelet nélkül! Mit kerestek ezen a helyen? Hol voltak a szüleik? Nagyon sajnálom őket, jobb helyre is születhettek volna szegénykék, és már soha sem fogják tudni, hogy élő pajzsnak használták őket is. Ezt nem fogják fel a világban, hogy a másik oldal csakis a civil lakosságot veszi célba, míg mi a terrorbázisokat. 
    Itt mesélek el egy kedves új szavunkat: ivritül a mecset megfelelője: "mizgád", és mert a ralétáikat előszeretettel rejtik mecsetek alá, mostanában "mizgrádnak" nevezik, a többnyire Grád-típusú rakéták "szent" raktárait. 
    Miközben ezeket írom, alig egy órával a humanitárius fegyvernyugvás előtt, fél Izrael megannyi városában szól a riadó, újabb és újabb rakétasorozatokat irányítanak feléjük. A lányoméknél is. 
    Ma reggel több alagúton keresztül érkező öngyilkos merénylőket tartóztattak fel a mieink. Rengeteg ilyen alagút van, és remélem, hogy az éberség továbbra sem lanyhul részünkről. 
    Majd a megígért képekre is sor kerül. 
    előzmény:
    *Szigal* (22114)
    2014-07-17  07:09
  38. 2014. július 17. 07:0922114.
    Kellemes ébredést! Azért írom így, mert az én drága haifai Zsuzsa barátnőmmel tegnap azon morfondíroztunk, hogy kinek mit mondanak a köszöntések. Zs. azt mondja, hogy ő a "jó reggel"-től mindig ideges lesz.  
    Ezért - bár ő nem ismeri ezt a topikot -, azt gondolom, hogy már nem tudok jó reggelt úgy köszönni, hogy ne jusson eszembe a fenti reagálás. Van még néhány hasonló sztereotípia, de azokkal most nem foglalkozom.


    Mai hadijelentésem elmarad. Talán csak annyit, hogy már az EU is elítélt bennünket, az okosak! 
    Nem igaz, hogy milyen álságos ez a világ és ilyenkor mindig Eli Wiesel jut eszembe: "És a világ hallgatott". Akkor és most se fogja fel a valóságot. Talán az EU pénzügyi őrei nem tudják, hogy az átutalt hatalmas pénzek nem a nép életszínvonalát javították, hanem fegyvervásárlásra használták, illetve magánzsebekbe vándoroltak? 
    Áráfát mérhetetlen vagyona, amit a felesége örökölt, honnan lett? Netán dolgozott érte? Ugyan! 
    Szóval ma 10-től hat órán át tartó  humanitárius fegyverszünetbe egyezett bele - végre - a Chámász is. Mert ugye Izrael természetesen. Alapvető szükségletek kielégítése miatt: élelem, gyógyszerek és hasonlók kerülhetnek remélhetően oda, ahol valóban kellenek.  
    ***
    Ma el akarlak benneteket kalauzolni Haifa egyik régi üzletébe, amelyet 1939-ben alapítottak és ahol évek óta vásárolom a babkávét. Kell egy kis "más" is, hadiállapoton, virágokon és felhőkön túl. Kis türelem - elő kell keresnem a képeket. 


    Közben gondolataim hátterében ott motoszkálnak a mai nap megpróbáltatásai. Margaret-Marika, csupa jót kívánunk Nektek! Holnapra talán hazakerül a másik Marika is. Az Alsórákosi - mert hiányzik…

    előzmény:
    tanaria (22113)
    2014-07-16  19:46
  39. 2014. július 16. 19:4622113.
    Én is nagyon sikeres napot kívánok nektek, Margaret!


    Köszönöm a képeket, nagyon jól esett nézegetni.
    előzmény:
    *Szigal* (22109)
    2014-07-16  16:12
  40. 2014. július 16. 19:4122112.
    Hm...


    Úgy látszik a gyerekek is teljes komolysággal átérzik a helyzetet, meg aztán azt hiszem, hogy ez is látványosan bizonyítja, mennyire befolyásolják tetteink, hangulataink gyermekeinket.
    előzmény:
    *Szigal* (22107)
    2014-07-16  15:47
  41. 2014. július 16. 19:3822111.
    Képzeljétek, nem olyan rég olvastam a 444 hirportálon egy Herczeg Márk nevű "tudósító" cikkét, miszerint az izraeliek fotelből, sörrel a kezükben nézik a gázába hulló bombákat. Olyan dühös lettem, hogy csak na..., ehhez képest szinte már eltörpül az a hír, hogy ma a délutáni órákban az itt élő palesztinok és a Jobbik nevű parlamenti párt képviselői tüntetnek Izrael ellen.

    Remélem, jól sikerül a névadó buli és útközben nem lesz semmi rendkívüli esemény. elképzelem Pannit, aki ma Attilával együtt két személyautóval átszállítja az új lakásba a törékeny holmikat, meg az ünneplő ruháját, megy Attiláékhoz fürödni, átöltözni és utána mennek a bulira. előtte persze munka. Jó fáradt lesz szegény!  Holnap délután megy az igazi költöztető és viszi a többbi holmit.
    előzmény:
    *Szigal* (22101)
    2014-07-15  21:03
  42. 2014. július 16. 17:2422110.

    Szervusztok !


    Draga Szigal nagyon koszonjuk,hogy gondolsz rank.


    Kertem es viragjaim nelkul nagyon szomoru napjaim lennenek. Legy szives csak irjal az helyzetrol. Olvasom es a hiradot is nezzuk. Tegnap az emlitett "idos ferfi" aki sajnos tul fiatal volt eletet felaldozni,itt olvastam mielott az esti hiradoban megjelent.


    Udvozlet mindenkinek. 

    előzmény:
    *Szigal* (22109)
    2014-07-16  16:12
  43. 2014. július 16. 16:1222109.
    Margaret-Marika, holnap nagyon intenzíven gondolok Rátok. 
    Sok sikert, mielőbbi gyógyulást kívánok - a mellékelt virágokkal, mert tudom, hogy szereted, és "aki a virágot szereti, rossz ember nem lehet"! 


    Látod, Tanaria úgyis hiányolta a mai képeket! 
    előzmény:
    *Szigal* (22108)
    2014-07-16  15:57
  44. 2014. július 16. 15:5722108.
    Remélem, hogy Merinka holnap elolvassa amit írtál-írtunk. Minden percét elfoglalja a pici, ritkán olvashat bennünket, de felhívom majd rá a figyelmet.
    ***
    Tanaria, ez már szinte félelmetes. Ha nem szakítottam volna félbe egy telefonhívás miatt az előbbi hozzászólást, ugyanabban az időben küldtük volna el és szinte ugyanazokkal a szavakkal! 
    előzmény:
    tanaria (22104)
    2014-07-16  10:14
  45. 2014. július 16. 15:4722107.
    Hála Istennek és a Wizzairnek! Jól érzékeltetted a hazautazás hangulatát, Visszatérő-Zsuzsa, és köszönöm, hogy ilyen kedvesen írtál a repülőútról - nem panaszkodtál, pedig nem lehetett éppen ideális. Ezek szerint ez a mostani látogatás a babázások és a szirénák jegyében történt. A lényeg az, hogy jól viselted! Most pedig ki kell pihenned magad. 


    Furcsamód, a mai történetem ismét egysrófos. Edit nevű barátnőm, volt főnöknőm minden keddi napját Tel-Avivban tölti, ezeken a napokon fia és menye ügyeletes (mindketten orvosok az Ichilovban), így ő gyűjti össze három unokáját iskolából-óvodából. Most éppen mindhárman szünidei nappali táborban töltik a napokat. Elmesélte, hogy megérkeztek a busszal, sorra leszálltak, együtt indultak hazafelé, de kihagyták a játszóteres programot. Otthon beszélgettek, játszottak, és amikor megszólalt a sziréna, fegyelmezetten és szó nélkül indultak a ház emeletének közös óvóhelyére. Egymás után. A középső gyermek, a Támár nevű kislány (Támár=datolya) hátrafordult, hogy a nagymama követi-e őket, majd megnyugodva ment tovább. A kritikus percekben a szomszédokkal beszélgettek, majd ugyancsak egymást követve visszamentek a lakásba. Ahogyan Edit ezt röviden elmesélte, hideg futkározott a hátamon. Ezek a jól, vagy inkább rosszul nevelt izraeli gyerekek, mert békeidőben egyszerűen elviselhetetlenek. De mégsem hisztérikusak. 
    előzmény:
    visszatérő (22105)
    2014-07-16  14:49
  46. 2014. július 16. 15:4222106.
    Köszönöm a színes beszámolót. Igazán látványosan sikerült átadnod a várakozás és utazás légkörét. Érdeklődéssel olvastam és örömmel nyugtázom, hogy végül a helyedre kerültél és teljes gőzzel visszazökkentél a szokásos hétköznapi tevékenységekbe.


    Igazán kimaradhatott volna ez a szirénázós hangulat a látogatásodból...


    Jó pihenést!








    előzmény:
    visszatérő (22105)
    2014-07-16  14:49
  47. 2014. július 16. 14:4922105.
    Kedveskéim, már itthonról. Hajnali fél háromra értem a lakásba, alig sikerült 2 órát aludnom, mert a 75-ös első troli hangja -ami kisértetiesen emlékeztet a sziránára - felébresztett, de megnyugvással érzékeltem, hogy nem kell sehová sem szaladni.

    Tegnap a váarkozás közben a repülőtérre is behallatszott néhány erőteljes bum-bum, de a hangosbeszélő mindenkit megnyugtatott, hogy a munka ugyan leáll néhány percre, de védett helyen vagyunk.

    A repülőút maga volt a rémálom. A repülő tele volt sokgyerekes anyákkal és nagymamákkal, akik jöttek otthonról haza egyedül, pcici gyerekekkel, hogy a gyerekek ne féljenek.

    Az egyik nagyi a délutáni géppel érkezett elhozták hozzá Askelonból a két unokát, átadták neki cuccal együtt és az estivel jöttek ők is. (baromi sokba kerültek a jegyek, és még szerencse, hogy volt hely)

    Én jól jártam, mint mindig, egy négygyerekes fiatalasszony utazott haza pici és kicsi, de rendkivül jól nevelt gyerekekkel (ez izraeli gyerekeknél meglepő) és a repülőről lefelé jövet a csomagom helyett (amit egy kedves fiatalember vitt le, egészen addig, mig a mama a babakocsiját meg nem kapta) vihettem a 18 hónapos pici lányt, aki persze aludt.

    Ma már takarítottam, rendbetettem a virágaimat, vásároltam és most majd próbálok újra aludni.
    előzmény:
    *Szigal* (22103)
    2014-07-16  07:18
  48. 2014. július 16. 10:1422104.
    Szép, csendes napot!


    37 éves...mekkora fájdalom a hátramaradottaknak.


    Isten adja áldását a kis Inbár életére. Amúgy jó, hogy írtad, hogy kislány, mert meg voltam győződve róla, hogy kisfiú a neve után ítélve.


    Még tegyél fel képeket.
    előzmény:
    *Szigal* (22103)
    2014-07-16  07:18
  49. 2014. július 16. 07:1822103.
    Jó reggelt!


    Köszönöm, hogy elolvastad, Tanaria. Most helyben ki is kell javítanom egy hibát: fogalmam sincs honnan vettem az "idős" jelzőt, talán mert a karitatív tevékenység inkább az idősebbekre jellemző? Kiderült, hogy a tegnapi áldozat csupán 37 éves volt… -:((((
    Követtem Zsuzsát, közel egy óra késéssel szállt fel a gépe, és ennek megfelelően késéssel is érkezett. Olyan jó volt hallanom Pannitól a tegnap, hogy: Az anyám egy hős! 
    Valóban így van - egyetlen zokszót sem hallottam tőle, semmi hisztéria, semmi pánik, tette a dolgát a szerettei társaságában, néhány napra felvállalta a sorsukat. Sok hozzá hasonló ember kellene erre a világra! 
    Ma este lesz Merinka pontosan háromhónapos kislányának, Inbárnak a névadó ünnepsége. Végül úgy döntöttem, hogy távol maradok, komplikált lenne az utazás oda és vissza. Panniék és még két közös barátunk viszont ott lesznek, és még sokan mások. 
    Forró napunk lesz ma - és ezt a kánikulára értettem. Viseljük el könnyedén, mindenki a maga időjárását és körülményeit.

    előzmény:
    tanaria (22102)
    2014-07-15  22:03
  50. 2014. július 15. 22:0322102.
    Elolvastam és elborzadtam. :(((


    Nincsenek szavaim.
    előzmény:
    *Szigal* (22101)
    2014-07-15  21:03

Címlap

top