Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Hogyan felejtsem el Őt?

Torolt_felhasznalo_145284
Torolt_felhasznalo_145284
Létrehozva: 2009. szeptember 10. 19:09

Huszonéves lány vagyok, és fülig szerelmes egy harmincas férfiba. Sajnos ez a tény az idióta kollégái miatt a fülébe jutott, és azóta kerül, mint a leprást. Ha én megyek, képes még a munkából is lelépni, ha megjelenek, szabadnapot kérni, csak hogy ne legyen ott, és nagyon gyorsan elhúz. Eddig jól érezhető finom kis feszültség volt köztünk, most pedig mindenki mással feltűnően kedves, előlem meg feltűnően menekül. Pedig nem zaklattam, csak szemmel flörtölgettünk. Belebolondulok ebbe az egészbe, meg abba, hogy el kell felejtenem. Hogy tegyem? Hozzá se tudok fogni. Otthon őrjöngve dobálok 1-2 párnát a falnak, de legszívesebben magamat verném oda.


Ma másfél órával hamarabb hazament a munkából, csak mert arra kellett mennem, ahol ő van! De már rá se nézek, a véletlen tekintetét is kerülöm, persze nincs mit kerülni, mert ő sem néz rám! De annyira ciki volt az is, hogy a kollégái keresték, hogy hol van, aztán úgy kellett rájönniük, hogy lelépett, hiszen ott vagyok! Nem bírom, reszketek a sírástól, meg fogok őrülni! Legszívesebben a lábai elé ülnék, és ott lennék egy örökkévalóságon át! Szeretem őt!!! Miért történik ez velem???

 

Mit csináljak? Hogyan felejtsem el? Annyira kétségbe vagyok esve! 

  1. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. szeptember 10. 19:132.

    Próbáld meg Te is elkerülni, mást nem nagyon tehetsz.

    Nehéz lesz eleinte, de aztán már jobb....

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_145284 (1)
    2009-09-10  19:09
  2. 2009. szeptember 10. 19:243.

    Tudom, hogy az ember esze másképp működik, mint a szíve, meg kívülről könnyű beledumálni, de mit szeretsz egy olyan pasiban, aki így viselkedik veled?

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_145284 (1)
    2009-09-10  19:09
  3. 2009. szeptember 10. 19:264.

    Szerintem próbáld vele megbeszélni, hogy gyerekesen viselkedik.

    Az érzelmeinek senki sem parancsolhat, de nem vagytok öszötnállatok, hogy megmászd a munkahelyen, mindenki előtt, felesleges így viselkednie.

    Igen, "tetszik" neked (elég ennyit tudnia), valószínűleg neki is tetszik pár kolegina, de nem támadja le őket. Tehát nem szükséges menekülnie, nem áll szándékodban másképp viselkedni vele, mint ezek előtt.

     

    A munkahelyen ilyen esetben nem mindig elnézőek, és ha feltűnik a menekülése egy főnöknek is, előadhatjátok a Hegylakót: csak egy maradhat. Aztán egy helyett két gondod lesz.

     

    Hogyan felejtsd el? Hát ez a nehéz eset. Ezek a heves fellángolások is elmúlnak, a maguk szépségeivel és kínjaival együtt, főleg, ha nem nyernek viszonzást. Idővel megoldódik.

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_145284 (1)
    2009-09-10  19:09
  4. Torolt_felhasznalo_145284
    Torolt_felhasznalo_145284
    2009. szeptember 10. 19:275.
    Az a baj, hogy elkerülöm, de van, amikor oda kell mennem, előre tudja, hogy mikor fogok menni, és már menekül. De úgy, hogy én még ott legyek, és előttem húz el.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_159627 (2)
    2009-09-10  19:13
  5. Torolt_felhasznalo_145284
    Torolt_felhasznalo_145284
    2009. szeptember 10. 19:306.
    A kisujjától kezdve a körme hegyéig mindent. Egyébként meg én sem tudom. Hülye vagyok, az is maradok.
    előzmény:
    vlcs (3)
    2009-09-10  19:24
  6. Torolt_felhasznalo_145284
    Torolt_felhasznalo_145284
    2009. szeptember 10. 19:367.
    A Hegylakó figurától félek én is. Ez az egész annyira ciki! De nem tudok vele beszélni, esélyem sincs, mert már sportot űz abból, hogy feláll, rohan, menekül. Ha elmentek az ügyfelek, nem várja meg a következőt, már szó szerint fut kifelé. Én ma begyűjtöttem emiatt egy kollega együttérző pillantását, kis híján elsüllyedtem. Egyszer próbáltam csak valamit szólni hozzá, úgy leteremtett, hogy nem álltam meg a lábamon. Pedig nem voltam se kedves, se hűvös, egyszerűen tárgyilagos lettem volna, de a második szónál belém folytotta a szót, és megint csak elviharzott. Nem értem, nem értem, nem értem, megőrülök.
    előzmény:
    miccka (4)
    2009-09-10  19:26
  7. 2009. szeptember 10. 19:418.

    Akkor gondolkodj el rajta! Segíteni fog a felejtésben is, ha a tényeket is nézed, nem csak a vágyaidat!

    (Tények az eddigi infók alapján: lehet, hogy istenien néz ki, csábító a tekintete, az illata, a hangja, de nem elég, hogy rendkívül gyerekesen viselkedik, még rosszindulatú is veled szemben a leírásod alapján.

    Na azt mondjuk nem tudhatjuk, ő hogyan éli meg ezt az egészet, de most a te szemszögedből próbálom nézni a dolgot.)

    Lehet, nem ártana elbeszélgetni vele, és megkérdezni, hogy miért viselkedik így. Ha csak annyi történt, hogy a kollegái mondták neki, hogy tetszik neked, és emiatt ilyen. Hááát... Magától nem látja, hogy tetszik-e egy nőnek?

    (A szememben ez nem túl férfias...)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_145284 (6)
    2009-09-10  19:30
  8. 2009. szeptember 10. 19:439.

    Jujj! Felejtsd el sürgősen, mert nagyon megalázó rád nézve! Ha kívülről szemléled a dolgokat, remélhetőleg hamar kiábrándulsz belőle, mert egyszerűen nem tetszel neki. Ha meg igen tetszenél neki, akkor nem hatna rá semmiféle kollégás élcelődés és nem menekülne tőled.

    Tanulság: munkatársaknak soha ne ejts egy szót arról, hogy ki tetszik neked...

    Úgy mentheted magad, hogy jókedvűen jársz-kelsz, kezedben érdekes újság, láthatóan valami mással vagy elfoglalva, sőt még jobb, egy kedves pasival (egy barát vagy rokon aki bevállalja) kettesben beállítasz a munkahelyre tökboldogan az ő szeme láttára, és biztosan megváltozna a véleménye/ük rólad, és az egész mizéria megszűnne hamar.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_145284 (6)
    2009-09-10  19:30
  9. 2009. szeptember 10. 19:4810.

    Ú, anyám, micsoda nyúlbéla pasik vannak! Szerintem nevetséges ez a figura. Szerintem kicsi a hmmm, és fél, hogy kiderül...

     

    Topikindító, szerintem gondolj valami olyasmire, ami roppant kiábrándító (ha ez még nem lett volna elég...) vele kapcsolatban... Valaki javasolta, hogy menj be egy másik pasival boldogan, le fog esni az álla... Azért csinálja ez a szerencsétlen, szerintem, hogy felhívja magára a figyelmet.

     

    Sajnálom....

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_145284 (1)
    2009-09-10  19:09
  10. Torolt_felhasznalo_145284
    Torolt_felhasznalo_145284
    2009. szeptember 10. 19:5511.
    Erre én is gondoltam, de miért akarná felhívni magára a figyelmet? Már így is éppen eléggé utál...Jaj, ha arra gondolok, hogy ebből mi lehetett volna! És nem értem ezt a reakcióját.
    előzmény:
    Sirmi (10)
    2009-09-10  19:48
  11. 2009. szeptember 10. 19:5812.
    Topikindító, arra nem gondoltál, hogy esetleg ő is odavan érted csak még magának sem meri bevallani=NYÚL?  Ezért fut el előled...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  12. 2009. szeptember 10. 19:5913.
    Nem a Te figyelmedet akarja felhívni, bocs, ha kiábrándító lennék. A többiekét, "látjátok, hogy kellek egy nőnek??? Ennyire???"
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_145284 (11)
    2009-09-10  19:55
  13. 2009. szeptember 10. 19:5914.

    Szia!

    Ha nem hajlandó szóba állni veled, nem lehetne írásban tisztázni ezt az egész szitut?

    Megírod neki tárgyilagosan a dolgokat és hogy ne legyen már ilyen gyerekes, mert ez neked nagyon kellemetlen.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_145284 (1)
    2009-09-10  19:09
  14. Torolt_felhasznalo_145284
    Torolt_felhasznalo_145284
    2009. szeptember 10. 19:5915.
    Valami pasit viszek majd, ez jó ötlet. De ha ezzel végleg elriasztom? Vagy most nagy hülyeséget mondtam? Szóljatok rám, mert már becsavarodok lassan.
    előzmény:
    be_toys (9)
    2009-09-10  19:43
  15. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. szeptember 10. 20:0016.
    Már el van riadva, nem tűnik fel????
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_145284 (15)
    2009-09-10  19:59
  16. 2009. szeptember 10. 20:0217.

    Könnyen el tudod feledni majd, hiszen nem voltál belé szerelmes.

    Ez csak egy fellángolás volt, a szerelem nem ilyen.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_145284 (1)
    2009-09-10  19:09
  17. 2009. szeptember 10. 20:0218.

    Ahhh, ne haragudj meg, de ez a pasi borzalmasan szanalmas es gyerekes. Velem az ovodaban tortent meg, hogy tetszett az egyik fiu, kovettem mindenhova, O meg szegeny menekult .

     

    Ha nekem valaki teteszene, de igy viselkedne, akarmilyen jol nezne ki, en nagyon gyorsan kiabrandulnek belole!

     

    Keress magadnak egy belevalo pasit, aki nem menekul eloled hanem keresi a tarsasagod. Ez a pali nevetseges! Meg valoszinu, hogy van is valakije. Ha meg nincs akkor megrosszabb.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_145284 (1)
    2009-09-10  19:09
  18. 2009. szeptember 10. 20:0419.

    Végig hülyeséget beszélsz.

    Ne haragudj, hogy ezt így kimondom, de úgy látszik, az óvatosabb fogalmazást félreérted.

    Nem azért ilyen veled, mert tetszel neki, és nem mer lépni.

    Szerintem felesleges olyan játszmákba belebonyolódni, hogy másik pasival mész be (hogy féltékennyé tedd, és majd észbekap). Ébresztőőő! 

    Teljesen mindegy, miért viselkedik így. A viselkedése nem szimpátiát tükröz. Ha pedig egy harmincon éves "férfi" olyan szellemi és érzelmi szinten van, mint az ovisok a homokozóban, akkor hidd el, jobb ha nem kerültök közelebb egymáshoz. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_145284 (15)
    2009-09-10  19:59
  19. 2009. szeptember 10. 20:0720.

    Minden szo igaz!

    előzmény:
    vlcs (19)
    2009-09-10  20:04
  20. Torolt_felhasznalo_145284
    Torolt_felhasznalo_145284
    2009. szeptember 10. 20:1021.
    Igazatok van. Kell, hogy fejbeverjen valaki. De akkor sem tudom, mit tegyek, hisz az előbb kaptam azt a tanácsot, hogy vigyek valakit (nem féltékennyé tételre)
    előzmény:
    vlcs (19)
    2009-09-10  20:04
  21. 2009. szeptember 10. 20:1222.

    Köszi!

    Én is egyetértek a te 18-asoddal.

     

    előzmény:
    rowi (20)
    2009-09-10  20:07
  22. 2009. szeptember 10. 20:1523.

    Ne vigyel be senkit! Azzal csak nevetsegesse teszed magad is es leereszkednel az O szintjere!

     

    En a helyedben egyaltalan nem vennem figyelembe es akkor hatha abbahagyja. Ha meg abbahagyta ezt a fajta viselkedest talan lenne lehetoseged vele beszelgetni ujra kozombos dolgokrol. Ha akkor meg mindig erdekel...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_145284 (21)
    2009-09-10  20:10
  23. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. szeptember 10. 20:1524.

    Te huzatos vagy csajszi!

    Ezen csak röhögni lehet.....................

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_145284 (1)
    2009-09-10  19:09
  24. 2009. szeptember 10. 20:1725.

    Én pl mondtam, hogy beszéld meg vele.

    De hiába mond itt neked bárki bármit. Felnőtt ember vagy. Ez nem olyan ördöngős feladat, amitől félni kéne. Oldd meg!

    Úgy, ahogy neked a legkézenfekvőbb.

    Én nem bírom a másik félrevezetését, meg a végeláthatatlan játékokat. Nem esne jól, ha az a pasi, aki tetszik, így viselkedne velem, de az ilyen viselkedéstől egy pillanat alatt kiábrándulnék belőle, és utána meg csinálhatna bármit, nem hatna meg.

    Légy határozott! Mi az, hogy belédfojtja a szót, és faképnél hagy? Ez nem igazán felel meg az emberek közti viselkedés normáinak.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_145284 (21)
    2009-09-10  20:10
  25. Torolt_felhasznalo_145284
    Torolt_felhasznalo_145284
    2009. szeptember 10. 20:1726.
    Örülök...Mindig is ilyen voltam:) De miért is?
    előzmény:
    Melus25 (24)
    2009-09-10  20:15
  26. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. szeptember 10. 20:2027.

    ó te jó ég!

    ne kezdj el most komplikálni, hogy mit kellene tenni.. ez az ember nem akar veled lenni...Felejtsd el! 

    ne maradj otthon esténként, menj el kávézni, sportolni,  menj a barátnőkkel bulizni, moziba, olvass egy jó könyvet, fórumozz itt olyan témában ami érdekel! EZ A RECEPT! mert ezt kérdezted, de úgy sejtem, nem ezt szeretnéd ill. gondolod.

    hamar elfelejted! mint már írták ez nem szerelem és nem is azért kerül mert nyúl..

    egyszerűen nem kellesz neki..enni!

    sok sikert!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_145284 (1)
    2009-09-10  19:09
  27. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. szeptember 10. 20:2128.
    enni helyett ennyi
    előzmény:
    Bogica1213 (27)
    2009-09-10  20:20
  28. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. szeptember 10. 20:2729.

    Nézd,amennyiben nem te vagy a világ regrondább nője,annyiban (már elnézést a kifejezésért) idióta vagy.

    Már meg ne haragudj,de azzal akarod tölteni az időd hogy a falhoz csapkodod magad?Elmentek otthonról?Na neeeeee!!!!!!!

     

    Irány a csajokkal bulizni,vagy ha nem vagy az a fajta,akkor kirándulni ismerkedni,vacsorázni és még sorolhatnám....

    Az előző hozzászólók nagyot tévednek,nem a pasi a béna,neki egyszerűen csak nem kellesz (ez biztos,ha kellenél már odajött volna és nem menekülne) neki,hanem te vagy hisztis!

    Fogd fel hogy "ejtettek",és lépj tovább!!!

    Ne röhögtesd ki magad hogy itt nyavajogsz valami "balf***" miatt!

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_145284 (26)
    2009-09-10  20:17
  29. 2009. szeptember 10. 20:2830.

    Vinácska!

     

    Egy pillanatig se ámítsd Magad! A kollégák jól szórakoznak, hidd el, hogy a hátadmögött kinevetnek, a férfinek meg kínos, kellemetlen a helyzet. Lehet, hogy nős, vagy együttél valakivel, mert nem valószínű, hogy 30 éves korában egyedül lenne, de az még valószínütlenebb, hogy tetszenél Neki, vagy érezne valamit Veled kapcsolatban, mert akkor nem így viselkedne.

     

    Hagyd a csodába, vedd tudomásul, hogy nem kellesz Neki és nincs értelme senkit magaddal vinni a munkahelyedre, mert még viccesebb leszel a kollégák szemében! Ne nevettesd ki Magad, komoly felnőtt nőként viselkedj!

     

    Munkahelyen egyébként sem tanácsos senkivel közeli kapcsolatba kerülni, mert abból jó dolog soha nem sül ki! 

     

    Ne haragudj, lehet, hogy keményen fogalmaztam, de majd rájössz, hogy igazam van.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_145284 (1)
    2009-09-10  19:09
  30. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. szeptember 10. 20:3231.
    hát igen...Drágamamánál és Melus 25-nél van a pont! Meg persze nálam
    előzmény:
    drágamama (30)
    2009-09-10  20:28
  31. 2009. szeptember 10. 20:3432.

    Szia

     

    Vegyél nagy levegőt  és sürgősen felejts el.

    Bocs ha kissé nyersen fogalmazok , de a pasik nagy része ha szimpi vagy neki akkor azért kimutatja valahogyan. Ha másképpen nem de keresi a társaságodat. Ettől függetlenül ezer millió oka lehetetett hogy lelépett( és nem feltétlenül a te jelenléted)

    Keress valakit akinek Te tetszel. Nekem mindig azt mondták, hogy ne azt nézd, hogy neked ki tetszik, hanem te kinek tetszel.

    Járj dolgozni, moziba, barátokkal találkozni, randevúra.

    Egyszóval éld az életedet próbáld meg túltenni magad ezen a mostani kellemetlen szituáción.

    Az ismerőseid/kollégáid közül pedig mérd fel kihez mennyire lehetsz bizalmas.

    Ha úgy vesszük a tanulópénzt megfizetted.Csakis rajtad múlik hogy ebből a kellemetlen helyzetből nyertesként ill. vesztesként kerülsz e ki.

    Kitartás.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  32. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. szeptember 10. 20:3433.
    Kicsit nevetséges ahogy tanácsokat osztogatunk. Szerintem soha nem is akart a pasi tőled semmit. Valószínű hogy azért tart távolságott mert nem akarja hogy beképzeld hogy szeret és tetszel neki. Kolléga vagy és nem kell bele magyarázni mást. Gondolj bele milyen problémákat okozhat az ő párkapcsolatában ha fülébe jut hogy egy csaj tapad rá! Nem kellessz és kész! Keres olyat aki jobban illik hozzád. Nem kell szégyelni magad, emelt fejjel közlekedj-légy közömbös és majd el csitul a dolog. Nem hiszem hogy erőltetni kellene egy beszélgetést, abból te fogol rosszul kikerülni mert úgy fogja érezni hogy koslatól utána-lehetséges hogy még jobban szégyelled magad utána-Mert ki mondja majd hogy "Hagyd békén és ne zaklasd!"
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_145284 (1)
    2009-09-10  19:09
  33. 2009. szeptember 10. 20:3634.

    Bocs sürgősen felejtsd!!el

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  34. 2009. szeptember 10. 20:3835.

    Köszönöm!

     

    Biztos nehéz, de el kell fogadni, hogy ez van!

    előzmény:
    Bogica1213 (31)
    2009-09-10  20:32
  35. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. szeptember 10. 20:4136.

    de csak flörtöltek! nem kell vele beszélgetni.. hát nincs miről, hiszen nem is történt semmi!

    vannak oylan pasik, akik azért vannak, hogy a napjainkat szebbé tegyék azzal, hogy bókolnak, hogy éreztetik velünk, hogy nők vagyunk! de nem kell midnenkivel járni, vagy szerelemesnek lenni!

     

    oké, ha randiztak volna, ha szexeltek volna. vagy ha bármi más komolyabb történt volna, de semmi..

    előzmény:
    vlcs (25)
    2009-09-10  20:17
  36. Torolt_felhasznalo_145284
    Torolt_felhasznalo_145284
    2009. szeptember 10. 20:4437.
    Igazatok van. A fejem a falba verem. Én voltam a hülye. Egy hülye kis liba.
    előzmény:
    Bogica1213 (36)
    2009-09-10  20:41
  37. 2009. szeptember 10. 20:4538.
    Szerintem két megoldás van.rn1: Próbáld meg elcsipni és nyiltan megmondani szereted.rnHa van lift az épületben,amikor bemegy meny útána.Onnan csak nem tud kiszökni.Vagy próbáld meg kilesni valahol.Vagy kérd meg egyik kolégádat,hogy csalja el valahova ahová te is elmész.rn2: Dolgozol mint az állat és nem törődesz vele.Így ő is és te is elfogjátok felejteni ezt az egészet.Hidd el ha annyit dolgozol hogy nem marad időd gondolkodni,gond nélkül elfeleded.rnVálasz és sok sikert !
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_145284 (1)
    2009-09-10  19:09
  38. 2009. szeptember 10. 20:4939.
    Az elso variaciot semmikeppen ne valassza! Hacsaknem total nevetsegesse akarja tenni magat!
    előzmény:
    zhajn (38)
    2009-09-10  20:45
  39. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. szeptember 10. 20:4940.
    ezután csak kellemetlenebb lesz, ha azt mondja, hogy bocs, de engem nem érdekelsz.. kerülgethetik egymást egy ideig a pasi meg elmondja a kollégáinak.. hát az lesz ám az igazi élmény a lány számára!
    előzmény:
    zhajn (38)
    2009-09-10  20:45
  40. 2009. szeptember 10. 20:5241.

    Ne viccelj, ezen az élményen mindenki átesik egyszer olyan mint a bárányimlő.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_145284 (37)
    2009-09-10  20:44
  41. 2009. szeptember 10. 20:5442.
    Azt, hogy írsz neki pár sort arról, hogy" téged ez az egész mennyire kellemetlenül érint és ne legyen már ilyen gyerekes", miért vetetted el? Szerintem ez lenne az egyik legjobb megoldás. Így pont kerülne az ügy végére.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_145284 (37)
    2009-09-10  20:44
  42. 2009. szeptember 10. 20:5543.

    Jobb rajonni elobb mint kesobb!

     

    Legyel buszke, es ne fuss olyan kocsi utan ami nem vesz fel! Erted legyenek oda es ne te legyel oda valakiert, foleg valakiert akinek nem kellesz, es igy viselkedik veled!

     

    Sok sikert, mutasd meg, hogy te egy buszke, igazi no vagy, es tedd magad tul az ilyen eseteken, nehogy mar ki legyel akadva valaki miatt akit alig ismersz!

     

    Masodik lecke! Ne bizz meg senkiben, foleg ne kollegakban!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_145284 (37)
    2009-09-10  20:44
  43. Torolt_felhasznalo_145284
    Torolt_felhasznalo_145284
    2009. szeptember 10. 20:5544.
    Második és köszi.
    előzmény:
    zhajn (38)
    2009-09-10  20:45
  44. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. szeptember 10. 20:5745.
    így van! ki előbb, ki később!
    előzmény:
    Zuzu80 (41)
    2009-09-10  20:52
  45. 2009. szeptember 10. 20:5846.

    Soha eszembe nem jut olyan, hogy egy flört bármivel is többet jelentene egy flörtnél, és nem is sugalltam ilyet egy hozzászólásommal sem.

    Lehet nem egyértelműen fogalmaztam, de a megbeszélést arra értettem, hogy a pasi viselkedése, hogy "megalázza" a topikindítót, nem normális. 

    Mivel egy helyen dolgoznak, és írta a topikindító, hogy eljerülhetetlen a találkozás, szerintem ezt a részét (nem a pasiba vetített vágyálmait, hanem azt, hogy ha nem adott semmi okot arra, hogy bunkó legyen vele a kollégája, akkor miért viselkedik így) tisztázhatná vele. Mivel más "nincs", és nem történt semmi, csak a pasi viselkedéséről lehetne beszélgetni.

     

    Ha velem valaki olyan, akivel napi kapcsolatban kell lennem, ok nélkül szemétkedik, akkor próbálom tisztázni a helyzetet. Ha pedig nem ad normális okot a viselkedésére, és tovább folytatja, akkor hagyom a fenébe. De ez én vagyok.

    előzmény:
    Bogica1213 (36)
    2009-09-10  20:41
  46. Torolt_felhasznalo_145284
    Torolt_felhasznalo_145284
    2009. szeptember 10. 20:5847.
    Mert nem merek írni, kinézem belőle, hogy mutogatná a kollégák előtt, nem akarom, hogy nyoma maradjon, mert ha botránnyá dagasztja a helyzetet a Kedves, akkor én repülök (és szerintem ő is, bár ezt nem tudom). Hiába süllyedek a föld alá, úgy feltűnősködik, mintha ezzel most büntetne. Pedig ő hívta fel magára az én figyelmemet a flörtölgetéssel, ami 1 éve tart (a cirkusz meg 1 hónapja).
    előzmény:
    Krisz8 (42)
    2009-09-10  20:54
  47. 2009. szeptember 10. 20:5848.
    Ne keltsd a szánalmat.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_145284 (37)
    2009-09-10  20:44
  48. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. szeptember 10. 21:0049.
    okés! értem, igazad van.így van, nem kell szemétnek lennie. nekem csak a hozzászólásodról ez jutott eszembe..
    előzmény:
    vlcs (46)
    2009-09-10  20:58
  49. Torolt_felhasznalo_145284
    Torolt_felhasznalo_145284
    2009. szeptember 10. 21:0150.
    Jaj, nem, eszemben sincs. Remélem, nem úgy tűnt.
    előzmény:
    Sabirah (48)
    2009-09-10  20:58

Címlap

top