Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Tanító néninek köszönő ver

Gemelli72
Létrehozva: 2009. június 2. 11:06

Sziasztok!

 

Tanító néninek keresnénk köszönő versikét, vagy idézetet, mellyel megköszönjük a két év munkáját, hogy megtanította gyerekeinket írni, olvasni, számolni.

 

Előre is köszönöm!

 

 

  1. 2009. június 3. 22:3120.
     
    előzmény:
    Emke64 (19)
    2009-06-03  15:31
  2. 2009. június 3. 15:3119.

    Nekem ma ezt mondta el egy tanítványom, akit négy évig tanítottam. Még most is

     

     

     Raggamby András: Búcsúzás

     

    Édes tanár néni
    El kell mostan válnunk!
    Egy-két nap és már nem ide,
    Más osztályba járunk!

    Hálásan köszönünk
    Minden jót és szépet,
    Nem feledjük a sok kedves
    Iskolás emléket.

    Azokat se, akik
    Velünk foglalkoztak,
    S értünk annyi fáradságos
    Áldozatot hoztak...

    Édes tanár néni!
    Fél szívünk itt marad,
    Mert az, aki jóságot vet,
    Szeretetet arat!

    előzmény:
    Gemelli72 (18)
    2009-06-03  10:21
  3. 2009. június 3. 10:2118.
    előzmény:
    Gemelli72 (17)
    2009-06-02  22:25
  4. 2009. június 2. 22:2517.
    előzmény:
    Gemelli72 (16)
    2009-06-02  22:23
  5. 2009. június 2. 22:2316.
    Sziasztok, van most esetleg valaki, aki tud segíteni?
    előzmény:
    Gemelli72 (15)
    2009-06-02  12:48
  6. 2009. június 2. 12:4815.
    előzmény:
    Gemelli72 (1)
    2009-06-02  11:06
  7. 2009. június 2. 12:1614.
    Értékelem is, köszönöm! 
    előzmény:
    söni (12)
    2009-06-02  12:09
  8. 2009. június 2. 12:1413.

    Köszönöm, az ötlet tökéletes, megpróbálom a szülőkkel megbeszélni. Azért egy versnek, idézetnek még örülnék.

     

    Gemelli

    előzmény:
    petitfleur (6)
    2009-06-02  11:41
  9. 2009. június 2. 12:0912.

    Értem én csak segíteni próbáltam

     

       Söni

    előzmény:
    Gemelli72 (10)
    2009-06-02  12:07
  10. 2009. június 2. 12:0811.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_254232 (9)
    2009-06-02  11:59
  11. 2009. június 2. 12:0710.

    ÁÁÁÁ, olvastam, köszi, nagyon aranyos.

    Igazat megvallva nagyon nehéz feladatot vállaltam, mert a tanító néni személye nagyon megosztja a szülők véleményét. Sokan kifejezetten nem szeretik. Személy szerint nekem soha nem volt vele problémám, apróságok voltak, amit mindig meg tudtam vele beszélni. Ebből kifolyólag nehéz lesz olyan kedves, de még sem ömlengő pár sort találnom, ami a többségnek tetszeni fog. Hálátlan feladat ez, de úgy gondoltam, hogy mégiscsak illendő minimális ajándék kíséretében megköszönni az elmúlt két év munkáját, hisz ahogy a fórumnyitó szövegben is utaltam rá, Ő tanította meg a gyerekeket az alapokra.

     

    Gemelli

    előzmény:
    söni (8)
    2009-06-02  11:52
  12. Torolt_felhasznalo_254232
    Torolt_felhasznalo_254232
    2009. június 2. 11:599.
    De mókás! azt hittem hogy a terhesség jelei topikba léptem be, néztem, hogy mi itt ez a vers. :D
    előzmény:
    Gemelli72 (1)
    2009-06-02  11:06
  13. 2009. június 2. 11:528.

    Gemelli!!

     

    Írtam egy kis verset!

     

    Söni

    előzmény:
    Gemelli72 (1)
    2009-06-02  11:06
  14. 2009. június 2. 11:417.

    Az én gyermekem ezzel a verssel köszönte meg anno hogy megtanította a tanító néni írni olvasni.

    Meg is könnyezte

     

    Rubin Szilárd : Köszöntő

     

    Mintha egyetlen narancs lenne,

    A  mi osztályunk oly kerek,

    S mint a narancs sok kis gerezdje,

    Úgy símul össze sok gyerek.

     

    Arany ágacskáin függtünk mindahányan:

    Tanító nénink volt az aranyág,

    Ő  viselt gondot ránk az iskolában,

    Ő nem csak tanító volt, de jó barát!

     

    Fut az idő! a hóember elolvadt,

    Feketék már a szánutak,

    Hol csillaga a karácsonyfa lombnak?

    S hova szöktek a húsvéti nyulak?

     

    De maradandó, amit megtanultunk,

    Kis munkásokként élve napra-nap,

    A fény, amelyet tőled kaptunk,

    A tudás fénye megmarad.

     

    Mintha egyetlen narancs lenne,

    A mi osztályunk oly kerek,

    S mint a narancs sok kis gerezdje

    Úgy símult össze a sok gyerek.

     

    Kívánjuk kedves aranyágunk,

    Maradj töretlen erős és szelíd,

    Te tanítónk, pajtásunk, jóbarátunk,

    Szeresd mindig aprócska híveid!

     

    Gyönyörű ez a vers!

    Remélem nagyon fog örülni az, aki kapja

     

    Üdv:Söni

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  15. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. június 2. 11:416.

    Nálunk anno, amikor a tanítónénink elköltözött (kész trauma volt, hogy elment :) ), a szülők minden gyerekkel rajzoltattak valamit és azt lefűzték neki. Azt írtunk oda, amit akartunk- persze a nevünket is -.

     

    Úgy két éve találkoztam a tanítónénimmel a metrón és a mai napig őrzi!

     

    Könyvtárban vannak külön ilyen alkalmakra összegyűjtött verseskötetek, biztos találsz kedvedre valót! 

    előzmény:
    Gemelli72 (1)
    2009-06-02  11:06
  16. 2009. június 2. 11:245.
    Köszi, ismerem az oldalt, de nem találok olyan, amit mi keresnénk.
    előzmény:
    ihdina (3)
    2009-06-02  11:11
  17. 2009. június 2. 11:114.
    előzmény:
    Gemelli72 (1)
    2009-06-02  11:06
  18. 2009. június 2. 11:113.

    Szia!

     

    Itt hátha találsz valamit!

     

    http://dalokversek.hu/versek/index.htm

    előzmény:
    Gemelli72 (1)
    2009-06-02  11:06
  19. 2009. június 2. 11:112.
    előzmény:
    Gemelli72 (1)
    2009-06-02  11:06

Címlap

top