Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Házvezetőnőt keresek!!!

Torolt_felhasznalo_416983
Torolt_felhasznalo_416983
Létrehozva: 2004. január 22. 15:25
Drága Nőtársaim!

Hihetetlen, de igaz! Egy kerek hónapja keresek házvezetőnőt budai családi házamba, négy fős háztartásomba, de egyetlen komoly jelentkező sem akad. Eddig három hölgy hívott fel, de vagy csillagászati összeget kértek (1700 Ft/óra!!!), vagy nem akartak teljes munkaidőben dolgozni. Állítólag nagy a munkanélküliség Magyarországon, főként a szakképzettséggel nem rendelkezők körében. Akkor hogy is van ez? Miért nem találok én senkit? Mi a véleményetek? Hol tudnék hatékonyan keresni? Esetleg tudtok ajánlani valakit? Segítség!!! Elborít a kosz!:))))
  1. 2004. augusztus 8. 22:49201.
    Szegeny Szaki-neni, ennel bizony sokkal tobbet erdemel. . . .
    Nem lehetne valamit tenni. . . . ????
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_681809 (199)
     
  2. 2004. augusztus 8. 22:47200.
    igen Zyla---
    "korpa koze keveredsz, megesznek a disznok"

    :-(
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_797178 (198)
     
  3. Torolt_felhasznalo_681809
    Torolt_felhasznalo_681809
    2004. augusztus 8. 22:45199.
    Az én édesanyám 4o éves munkaviszony után ment nyugdíjba és utána mivel kicsi nyugdíja van 5oooo. -ft konyhalányként alkalmazták egy büfében pedig mesterszakács volt. nem szégyeli csak azt hogy az ő kis 25o. -ft-os órabérét is megakarták fúrni hogy olcsóbb munkaerőt találjanak ami egy román nőt jelentett 13o. -ft-ért. Ez a szégyen sajnos és mindez egy ismert magánklinaka büféjében.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  4. 2004. augusztus 8. 22:43198.
    "Sose vitatkozz idiótákkal. Lesüllyedsz az ő szintjükre, és legyőznek a rutinjukkal. "

    Értsd, akire akarod. /Én rád gondoltam/
    előzmény:
    Andrea999 (196)
     
  5. 2004. augusztus 8. 22:36197.
    Tudom! Nálunk is majdnem minden titkárnőnek diplomája van. A sima gépírósulival levőket elküldték.

    Ez a nő nem érti, hogy ez tulajdonképen három szakma amit nyolc órában kér és mindegyiket profi szinten kell csinálni ez háznál ha alkalmazásban van.
    előzmény:
    bababetű (194)
     
  6. 2004. augusztus 8. 22:35196.
    Nem tudom, hallottatok-e mar errol: Angliaban es Hollandiaban van a vilag legdragabb es legrenomesabb inas es hazvezetono" iskola, a Butlers Academy. Aki onnan vegez, az kb. evi 80-150, 000 dollarral KEZD egy evben. Ezek az emberek a konyvelestol az adminisztracioig, a nyelvektol a jo modorig mindent megtanulnak. Nagy hazakat vezetnek, 10-20 alkalmazott is sokszor dolgozik alattuk.
    Nem csak arrol van szo, hogy valami kis lakasban valaki a WCt kipucolja. . .
    A hazvezeto"(no)es a szakacs komoly foglalkozasok.
    Persze, nalatok, mindig leneztek a "csencsiket". . . ideje lenne mar, hogy kimasszatok a regimodi feudalis gonsolkozasmodotokbol.
    Ugyszinten, meg kene tanulni azt is, hogy ebben az eletben mindenki annyit kap, mint amennyiert HAJLANDO fizetni!!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  7. 2004. augusztus 8. 22:30195.
    Azért fiatalok is vállalják, mert szükségük van a pénzre a tanulmányaikhoz. Az idősebbek meg gyakran a gyerekeiket segítik az így megkeresett pénzzel. Azt gondolom, ez is egy tisztességes munka, el kell végezni. Elmesélek nektek egy érdekes esetet a munka megítéléséről. Amerikában egy egyetem professzoránál voltunk vendégségben. Az esti partyn bemutatta a lányát, világszép hercegkisasszonyt. Nagyon értelmes, helyes teremtés. Másnap bementünk az egyetemre, és a folyosón rámköszön egy nő, nézem hogy ki ismerhet itt engem, és hát a professzor lánya volt ott felmosó cuccokkal. A munka az munka.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_797178 (192)
     
  8. 2004. augusztus 8. 22:29194.
    :o)))
    A barátnőm titkárnő 1979 óta, 41 évesen diplomázott le és szerzett középfokú nyelvvizsgát, hogy titkárnő maradhasson 25 évi munkaviszony után. 25 éve ugyanannál a cégnél dolgozik.
    Igaz ő így köztisztviselői fokozatba került magasabb bérrel. Főosztályvezető mellett van, nem unatkozik.
    előzmény:
    i.nora (193)
     
  9. 2004. augusztus 8. 22:25193.
    Ebben igen is van realitás. Én elmernék menni bejárónőnek, mert értek mind a háromhoz, de komoly tárgyalásnak kellene lenni ahhoz, hogy bejárónő-titkárnő legyek. Mert mint tudjuk, hogy ma a levelezések egy része is emailon keresztül történnek, teháét a számítógéphez is kell értenie felhasználói szinten. Ne adj isten, ha takarítáds közben esetleg a számítógépből kiesett dugeszt is kell tudnia, hogy hova tudja vissza, mert ha nem akkor nem tudja elküldeni a levelet, vagy nem tudja megírni. Tehát kicsit többet kell hozzá érteni, mint egy felhasználónak. Mert én mint felhasználó a munkahelyemen odahívom a hardwerest, de otthon már nem hívthatom oda, hogy baj van a gépemmel, mert nem tudok a nyomtatóban festéket cserélni. Szóval komoly munkaidőbeosztást, heti tervet kellene csinálni ahhoz, hogy napi nyolc órában minden beleférjen úgy, hogy az profi munka legyen. Mert nem tud minden nő, főzni is jól, meg takarítani is jól, meg titkárnő is lenni egyben jól. Mert úgyebár jól kell csinálni bármit csinálunk, ha már vállakozunk rá.

    Úgy hogy nyugodtan mond a gyerekeidnek, hogy tanuljanak csak, mert ha máshol nem tudnak elhelyezkedni, akkor talán bejárónő-titkárnők tudnak lenni 500. -ft-os órabérért.
    előzmény:
    gafettka (184)
     
  10. 2004. augusztus 8. 22:20192.
    Tudod, csak én azt nem értem, hogy mi a máknak menjek én magánrendelőbe, ha van biztosításom és ott a szakrendelés?
    Ne menjünk ebbe bele.
    A diplomásokkal kapcsolatban, meg most éppen nagyot fordult a kocka. Annyi van belőlük, hogy Dunát lehet rekeszteni, szakmunkás meg egyre kevesebb. Ez is egy érdekes probléma.
    Pont a szakmunkával kapcsolatban jut eszembe, hogy ma egy jó bejárónőt találni szinte képtelenség. Inkább az idősebb korosztály vállalja, a fiatalok szinte alig.
    előzmény:
    senpenlamo (190)
     
  11. Torolt_felhasznalo_681809
    Torolt_felhasznalo_681809
    2004. augusztus 8. 22:13191.
    ja és még annyi hogy a heti egy takarítás az náluk nagytakarítást jelentett szó szerint mindent . Hétfőnként elsem tudjátok képzelni miket találtam a gyönyörű fehér padlón az asztal alatt az étkezőben az egész heti étlapot. A ház asszonya egyszersem fogta meg a seprűt hogy felszedje. ÉS HA vendégeket fogadtak akkor mindig az előtt egy nappal kellet mennem rendet rakni és eltüntetni a mocskot.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  12. 2004. augusztus 8. 22:10190.
    Nos, erre csak azt tudom mondani, hogy nekem több diplomám van, nagyon sok évet tanultam a tudásért, és soha nem éltem ezzel vissza. Amikor orvosnak ment, tudta, mennyit kell érte tenni. De akkor még nem hiszem, hogy az szerepelt a tervei közt, hogy majd mennyi hálapénzt gyűjt. A fizetésből ugyanúgy meg tud élni, mint bárki más. csak mondjuk nem telik belőle luxusra, külföldi utakra, stb. Sajnos, ebben az országban az összes diplomás nagyon keveset keres, ez a régi renszer maradványa, amikor szégyen volt, ha valaki diplomás, és többet keresett a segédács egy gyárban, mint egy mérnök. Ezek a különbségek csak arányaikban csökkentek, alapvetően megvannak most is. Nézz meg egy orvost pl. Angliában, Svájcban, annyi a fizetése, hogy nincs szüksége hálapénzre. Nem tarthatja a markát a mérnök, a tanár, a biológus, az építész, a vegyész és az összes diplomás. Mégis, mit szólna bárki is, ha menne a gyerekéért az iskolába, a tanár pedig állna a kapuban, és kérné a hálapénzt, mert oly kevés a fizetése és ma nagyon jól okosított?Hát ez elég érdekes lenne. Ugyanilyen érdekes az orvos esetében is. Ha valaki mást akar, többet, jobbat, menjen magánrendelőbe, és fizesse ki a vizit árát. Az orvosok többsége éppen ezért magánpraxist indított, törvény adta lehetőség bárki előtt. jogosan tették, többlet munkáért többlet pénz, és máris nincs szükség hálaapénzre. Becsületes orvosok is vannak, ott is, akik nem tudnak magán rendelőt működtetni.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_797178 (180)
     
  13. Torolt_felhasznalo_681809
    Torolt_felhasznalo_681809
    2004. augusztus 8. 22:08189.
    Hát szerintem is jól kell tudni főzni és ismerni kell a családot hogy mit szeret hogy szeret a gyerekenek attól függ hogy hány évesek tudni kell a fűszerezést és sorolhatnám!!! De én bátran főzök mert az édesanyám mesterszakácsnő és tőletanultam főzni ráadásul az egyik szakmámmal élelmezési alosztályvezető helyettes voltam.
    Annyit írtam az orvosokkal kapcsolatban csak hogy amit ő könnyedén megkap hálapénzt azt inkább a fogához veri mintsem egy házvezetőnek aki az ő koszát takarítja ingjeit vasalja persze előtte ki is kell mosni stb hogy annak a nőnek 2oo. -ft -tal is többet adjon!!!! Az 5oo. -ft-os órabér egy napi takarításért egy jó órabér én is ledolgoztam mindig a napjaimat de ha mást is kell csinálni nem csak takarítani akkor a napi 5ooo. -ft nem sok!!!!!!!!! És még ezt is sokallták ezt írtam.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  14. 2004. augusztus 8. 22:07188.
    szóval csak ezért vagyok olyan indulatos, és sajnos még sorolhatnám. . . ! még egyszer bocs!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_797178 (187)
     
  15. 2004. augusztus 8. 22:07187.
    Inkább nem gondolod bele. . .
    előzmény:
    kacsuka (186)
     
  16. 2004. augusztus 8. 22:03186.
    a körzeti nálunk meg nem küldött az eszméletlen Nagymamámnak rohammentőt, hogy a sima majd csak jön 5-6 óra múlva, várjuk ki. . . ! magánmentőt hívtunk végül, de aki nem teheti meg?!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_797178 (181)
     
  17. 2004. augusztus 8. 22:01185.
    az ilyen még csak nem is orvos. . . !

    és aki a mi Nagymamánkat felvette a kórházba, és mindent megtett a kollégájával ellentétben a Nagymamámért, az sem fogadott el sem pénzt, sem később bonbont! még én éreztem magam kellemetlenül, de megmondta: Ő csak a munkáját végezte. . . ! nagyon jó volt látni, hogy vannak még ilyen orvosok is, főleg az előző kollégája után, aki sorba rakta el az 5000eseket, és sokszor meg sem vizsgálta a Nagymamámat (csontvelődaganatos), hogy tök jól van. . . ! a végén majdnem meghalt agyvérzésben!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_797178 (181)
     
  18. 2004. augusztus 8. 21:57184.
    nem értek egyet, de mindegy. . szerintem a legtöbb nő vezet háztartást, a sajátját, és a többség nagyon jól. moindegy, hagyjuk. tulajdonképpen akkor mondhatnám a gyerekeimnek, hogy nem fontos tanulni, főiskolára, egyetmre menni, mert takarítónőként is kereshettek majd annyit, mint felsőfokú végzettséggel és 2 nyelvvizsgával? szerinted ez lenne a reális? szerintem ebben semmi realitás nincs, és ez nem is baj.
    előzmény:
    i.nora (182)
     
  19. 2004. augusztus 8. 21:55183.
    jav. bejárónőjét!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  20. 2004. augusztus 8. 21:52182.
    Ma egy jobb helyen egy titkárnőtől felsőfokú végzettséget várnak el úgy mellesleg. A 8 ált. isk. gépírók ideje már régen lejárt. Aki elmeri vállalni, hogy egy családnak főz pénzért annak átlagon felül kell tudni főzni! Mondhatnám azt, hogy az megint egy plussz végzettsdég. Plussz aki elmer menni egy puccos házba takarítani, annak azt is profi szinten kell tudni, mert aki a munkahelyemen az irodámat takarítja, ha ismerném, lehet, hgoy eltörném a kezét, mert mindig elfelejtem, hogy fehér nadrágban véletlen sem tegyem a lábam keresztbe az asztalnál, mert azonnal mocskos lesz a nadrágom, ahogy az íróasztal aljához ér a lábam. A pórszívózásról meg jobb nem is beszélni. Szóval ilyen munkáért eg petákot sem adnának egy házban, nem az általad oly sokra becsült 500. -Ft-ot.

    Tudod, a tudást minden területen meg kell fizetni!!! Még a bejárónőét is, mert semmivel nem kevesebb, mint az aki alkalmazza. A maga területén úgyanannyit tud!
    előzmény:
    gafettka (173)
     
  21. 2004. augusztus 8. 21:52181.
    Na és akkor azt gondold el, amikor a fiam hasán volt egy piros folt, elmentünk a körzeti háziorvoshoz. Egyből el akart küldeni maszek! vérvizsgálatra, /ami 4000 ft. lett volna/ hogy ez bizony Lyme kór. Hiába mondtam, hogy kullancsnak még nyomát sem láttuk. Felhívtam a László kórházat, ahol azt mondták, hogy ingyenes megvizsgálják másnap a gyereket. Egész éjjel alig aludtam, már mindent rémséget láttam magam előtt.
    Másnap.
    Kórházba be, orvos megnézi gyermekemet és elneveti magát. Ez egy sima macskától szerzett gombás fertőzés. Én elbőgtem magam. Nem mondom el, hogy minősítette a kollégáját. Ja ez az orvos nem fogadott el pénzt. :)

    Bocs az offért.
    előzmény:
    kacsuka (177)
     
  22. 2004. augusztus 8. 21:47180.
    Hidd el egy véleményen vagyunk, de a tapasztalat mégsem ezt mutatja. Ha fizetsz, akkor igenis elküld plusz vizsgálatra, többször ránéz az emberre a kórházban, nagyobb eséllyel észreveszi, ha valami gond van.
    Miért? Mert ő is ember, gyarló és pénzből él. Lehúz minimum 8 évet az egyetemen és kap kezdőként kb. 105ezer forint bruttót. Szerinted ő mennyire érzi igazságosnak, hogy ennyit akár egy takarítónő is megkeres?
    Nehéz kérdések ezek és szerintem senkit nem lehet elítélni, megítélni.
    Sajnos sokféle orvossal találkoztam már életemben /én is beteg vagyok, a fiam is/, de a hálapénz miatt pont nem tudom őket elítélni.
    előzmény:
    senpenlamo (176)
     
  23. Torolt_felhasznalo_671125
    Torolt_felhasznalo_671125
    2004. augusztus 8. 21:45179.
    Most tértem vissza pár percre, de milyen igazad van, a koszosodást illetően :)))))) Hozzánk is jár egy segítség, de ha éppen nem ér rá, s nekem van időm, akkor veszem a tisztítószert, s nem esik le a karikagyűrű az ujjamról ha netán ablakot kell pucolni :)))
    előzmény:
    senpenlamo (148)
     
  24. 2004. augusztus 8. 21:43178.
    után=utána
    előzmény:
    kacsuka (177)
     
  25. 2004. augusztus 8. 21:42177.
    én nem akartam veszekedni! és nem is gondoltam, hogy Te konkrétan orvos vagy, én általánosságban írtam azt a mondatot! bocs, ha félreérthető voltam!
    sajnos feldühít a dolog, mert a Nagymamám hiába adott pénzt, majdnem meghalt, mert az orvost nem érdekelte az egész, és után olyan gusztustalanul hárította a felelősségét! de vannak nagyon aranyos orvosok is szerencsére! csak bánt, ami az elmúlt hetekben történt, amin keresztül kellett mennünk, pedig mi pénzeltük "rendesen" az orvost!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_797178 (175)
     
  26. 2004. augusztus 8. 21:39176.
    Nem ők találták ki, csak olyan helyzetet teremtettek, hogy a beteg nem érzi magát biztonságban, ezért fizet. Mindkét oldalról lehet példálózni, van, aki elfogadja, van, aki visszautasítja, a legdurvább azonban az, amikor előre közlik a műtét, a szülés árát. Sajnos az orvrsok hírét és hitelét ők rontják. A fizetésük pedig valóban összehasonlíthatatlan a takarítónőével, de a felelősség is más. Nem áll szándékomban bántani az orvosokat, de úgy gondolom, hogy az életre esküdött és az a lelkiismerete által diktált kötelessége, hogy hálapénz nélkül is a legjobb tudása szerint cselekedjék, és minden tapasztalatát beleadva foglalkozzék a beteggel. Mert a tudás és tapasztalat nem az én pénztárcám nyitásának nagyságától függ. Hanem a képességtől, emberségtől, becsülettől.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_797178 (171)
     
  27. 2004. augusztus 8. 21:38175.
    Jaj drága kacsuka! Nem vagyok én orvos, ne velem veszekedj ezért. Te is tudod, hogy vannak szakmák, ahol adnak hálapénzt, borravalót, ahogy akarod.
    Taxis, vendéglátós, újságos, stb. Nem azért, mert ezekben a szakmákban értékesebb emberek dolgoznának, hanem mert így szokás.
    Az orvosoknál meg azért, mert életünket mentik meg, a gyerekünkét, stb. Sajnos az is tény, hogy ha nem adunk nem úgy foglalkoznak velünk. Nem akarom én ezt elemezni, bírálni, értékelni, ez van. Nem jelenti azt, hogy az orvos értékesebb ember lenne.
    előzmény:
    kacsuka (174)
     
  28. 2004. augusztus 8. 21:32174.
    és az orvosi eskü hol marad? vagy ott melyik pont szól arról, hogy, ha adnak Neked hálapénzt, foglalkozz jobban a beteggel?! és aki nem teheti meg hogy adjon, az dögöljön meg?! nem, az orvosnak, mint minden más szakmában dolgozónak, a legjobb tudása szerint kell(ene) a munkáját végeznie! egy ember élete ne azon múljon, hogy adok-e, vagy sem. . . ! a takarítónői, vagy bármely állás, ugyanúgy nagyon értékes!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_797178 (171)
     
  29. 2004. augusztus 8. 21:32173.
    napi 8 ezer????? itt nem várnak végzettséget, nyelvtudást, stb. . Egyébként nem tudom milyen titkárnői munkáról van szó pontosan, de gondolom csak annyiról, amennyi az időbe belefér.
    ja, és ne csillagozzál, én nem sértettelek meg.
    előzmény:
    i.nora (168)
     
  30. 2004. augusztus 8. 21:28172.
    Miért 40-70nm? Akinek 120nm-es lakása van, annak nincs állása???? És miért összecsap valami vacsit? Rengeteg olyat ismerek, ahol rendes kaja van, olyat is, ahol a lakás is ragyog. És ha mindennap kitakarítják azt a lakást, akkor nem is akkora meló. Én is jártam takarítani, bevásároltam, gyerekre vigyáztam, főztem. Igaz, diák koromban volt, de nagyon szerettem.
    előzmény:
    i.nora (168)
     
  31. 2004. augusztus 8. 21:28171.
    Talán azért, mert az orvos számodra túl értékes dologgal foglalkozik. Az életeddel, számodra kedves emberek életével, és mindent meg akarsz tenni, hogy minél jobban odafigyeljen.
    Mert, ha a bejárónő nem töröl le véletlen valamit, akkor nem történik semmi. Ha eltör valamit, majd pótolod.
    De, ha a hozzátartozód, vagy Te kerülsz orvoshoz igenis szeretnéd, hogy kiemelten -minden tudását, tapasztalatát beleadva- foglalkozzon Veled. Szerintem nem az orvosok találták ki a hálapénzt, kár őket ebbe belevonni. Nem jó példa, bár én kezdtem:))) Bocsánat érte, hülye párhuzamba vonás volt!
    előzmény:
    senpenlamo (169)
     
  32. 2004. augusztus 8. 21:24170.
    ezt jól megfogalmaztad!!
    előzmény:
    senpenlamo (169)
     
  33. 2004. augusztus 8. 21:18169.
    Vajon a takarítónőnek miért nem adnak előre hálapénzt, hogy szebben, jobban , gyorsabban takarítson? Ez valóban egy másik topic lenne. Nem látok itt , ebben a topicban hadjáratot az orvosok ellen.
    előzmény:
    borrelia (164)
     
  34. 2004. augusztus 8. 21:18168.
    Menj Te a sóhivatalaba, csillagom!

    Aki ledolgozza a napi nyolc óráját a munkahelyén és hazafelé bevásárol, visze a gyerekét, gyorsan összecsap egy paprikáskrumplit, vagy egy túróstésztát, meeszik, elmosogat, felmos, legfeljebb belefér egy adag ruhamosás, teregetés, de nem rendes ebéd főzés, egy ház takarítása, mert az hétvégére marad és 40-70 nm, nem száz vagy kétszáz, és nem lesik, hogy rendesen takarított-e ki. Szóval nem lehet összeegyeztetni a kettőt. Ha meg meglehet az egészet csinálni, három négy óra alatt, akkor miért nem csinálja az akinek a dolga lenne, mert igazán beleférne még egy kis titkárnői munka is. Azon mit értesz? Takarítás vagy főzés közben gyorsan zsuhanyozik átöétözik, fogadja a vendéget, kávét visz be, vagy legépel közben öt levelet, az ebéd meg odaég? Tudod, ezért a munkáért napi 8000. -Ft sem kevés!
    előzmény:
    gafettka (154)
     
  35. 2004. augusztus 8. 21:17167.
    ne sajnáld az orvosokat. . . ! a Nagymamám hiába hordta nekik a pénzét, tönkrevágták. . . ! az Unokahúgomék is vitték a pénzt az orvosnak, mégis egy bokaficamot nem tudott rendesen meggyógyítani. . . ! a nagyrésze - tisztelet a kivételnek, olyanokat is ismerek szerencsére!! - s. . arik a betegekre, csak a pénz a lényeg! de a takarítónő is abból él, mint bárki más, és mégsem kap "borravalót", mint az orvos! amikor orvosnak állt, tudta mennyit kap, nehogy már a betegek tartsák el, nem azért dolgozom, hogy őket szponzoráljam. . . ! de ez már más topic tényleg!
    előzmény:
    borrelia (164)
     
  36. 2004. augusztus 8. 21:17166.
    igazad van, belekavarodtam :) ne haragudj!
    előzmény:
    senpenlamo (161)
     
  37. 2004. augusztus 8. 21:16165.
    Nem, sajnos nem én vagyok. .
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_761018 (155)
     
  38. 2004. augusztus 8. 21:10164.
    Az "irreális" hlapénzre és fizettségre irtam. Mindkettő munka természetesen, de egész más felelősség (betegek, életek versus koszos kádak, egyéb) és képzettség szükséges hozzá. Lenézésről szó sincs, csak rettenetesen bosszant az orvosok ellen intézett hadjárat. Tovább nem mennék ebben a témában , mert az már egy egész más topic lenne.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  39. 2004. augusztus 8. 21:01163.
    Kérlek ne általánosíts. Én vagyonvédelmi cégnél vagyok. Látom, hogy van ilyen is olyan is. Igen van olyan is, aki nem ért semmihez, mégsem akar segélyen élni. Tehát elmegy a 3 hónapos tanfolyamra és dolgozik ennyiért.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_761018 (153)
     
  40. 2004. augusztus 8. 20:55162.
    Hol vannak itt más dimenziók? Az orvos dolga, hogy gyógyítson, a takarítónőé pedig hogy takaríson ugyanabban a dimenzióban. Mindkettő a munkájáért kapja a fizetséget, mindkettő munka!
    előzmény:
    borrelia (156)
     
  41. 2004. augusztus 8. 20:52161.
    108-as számú hozzászólásod, légyszives olvasd el. Szerintem nem nekem akartad írni, csak így sikerült, nem baj, csak nem értettem, miért nekem.
    előzmény:
    gafettka (151)
     
  42. 2004. augusztus 8. 20:52160.
    Csak egyszer akartam, de olyan lassú volt, azt hittem nem ment el.
    előzmény:
    bababetű (159)
     
  43. 2004. augusztus 8. 20:50159.
    Nem olcsóbban vállalt, hanem ő nem emelt árat januártól, amíg a bkv jegyek árai emelkedtek, ÍGY maradt neki kevesebb pénze, mint elötte.
    előzmény:
    viharfelhő (157)
     
  44. 2004. augusztus 8. 20:50158.
    Nem olcsóbban vállalt, hanem ő nem emelt árat januártól, amíg a bkv jegyek árai emelkedtek, ÍGY maradt neki kevesebb pénze, mint elötte.
    előzmény:
    viharfelhő (157)
     
  45. 2004. augusztus 8. 20:47157.
    Ne vállalj olcsóbban soha mint előtte ugyan ott, akkor látják, hogy mennyire rájuk vagy utalva. Ha jól dolgozól és megbízható vagy úgy is híre megy!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_681809 (142)
     
  46. 2004. augusztus 8. 20:46156.
    emese37
    Ne általánosíts az orvosok és hálapénz ügyében. Egy orvos fizetsége nem hasonlítható egy házvezető(takarító ) nőéhez. Nem érdemes párhuzamot vonni. Más dimenziók. . .
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  47. Torolt_felhasznalo_761018
    Torolt_felhasznalo_761018
    2004. augusztus 8. 20:39155.
    Azért vagy ennyire oda, mert te vagy a topiknyitó, csak más néven? Egy kicsit tenyérbemászó a hozzáállásod az egészhez.
    előzmény:
    gafettka (154)
     
  48. 2004. augusztus 8. 20:35154.
    Reális?Takarítónő, szakács és titkárnő egyben. Az 3 ember munkája. Jah, ez összefoglalva:CSELÉD!Ezért a melóért irtó kevés az 500Ft. - nem tudom mit értesz azon, hogy cseléd. . . Ha valaki 8 órát dolgozik, az nyolc óra. Persze van aki a bányában dolgozik, van aki az irodában, stb. De nyolc óra alatt nyolc órányit lehet dolgozni. Én nem hiszem, hogy egy átlagos családi ház takarítása és a főzés az több lenne, mint napi 3-4 óra. Hisz a többség ellátja a saját háztartását MUNKA UTÁN. Szóval szerintem szó sincs 3 ember munkájáról. Akkor egy átlagos háziasszony, akinek munkahelye is van, az hány ember helyett dolgozik?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_118365 (112)
     
  49. Torolt_felhasznalo_761018
    Torolt_felhasznalo_761018
    2004. augusztus 8. 20:31153.
    Ismerek néhány bizt. őrt, a 80% azért kezdi el azt csinálni, mert nem akar dolgozni. Sokkal könnyebb sétálni egész nap Ezt nem azért mondom mert bunkó vagyok, hanem több őr maga mondta nekem. Inkább elviseli a beszólásokat. Volt bizt. őr ismerősöm pék, vizszerelő, villanyszerelő, autófényező, háztartási gépszerelő szakmával. Mindegyik a munka büdössége miatt csinálta.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_797178 (149)
     
  50. 2004. augusztus 8. 20:29152.
    És ha megtehetnéd, hogy felvegyél valakit??
    előzmény:
    Piperr (120)
     

Címlap

top