Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Nem akartam elhinni!!!!

inci41
Létrehozva: 2008. november 11. 21:59
Tegnap előtt az egyik barátnőm, elhívott magával, egy megbeszélésre. Először nem mondta meg, hogy miről lesz szó, mivel ő már akkor sejthette, ha tudnám, mi lesz a téma, el sem mennék vele.  De el kísértem, és mondhatom, amit ott hallottam, először nevetségesnek tünt, de később inkább, már felháborítónak, és megalázónak találtam. Úgy kellett oda menni, hogy volt kötelező fogyasztás. Azt hittem, bizonyára, valami komoly, színvonalas előadásra, megyünk, de nem így történt. Egy középkorú hölgy tarotta a  nagy  "megbeszélést", amire mindösszesen 9 ember jött el.  A lényeg az, hogy ő , egy németországi "gazdának" közvetít munkásokat annak "bírtokára", ahol 2 és fél hónapig, folyamatos munka folyik, ami spárga szedés. Reggel 7- től, este 10ig/ Isten bizony/ óránként 4, 50 eu-ért. Egyszeri meleg kaja, hazautazás nincs közben, fizetés, csak a 10 hét után. Egy régi pajta van átalakítva szállássá, ahol 2 szobát adnak 10 emberre, egy zuhival, és egy wc-vel. Szombat-vasárnap is meló van, a "birtok" egy kis falu végén, kb 5 km-re található. Ha egy adott napon esik, vagy lebetegetsz, nincs bér. Sorolhatnám tovább. Nem untatok senkit, azt hiszem, mindenki utána tud számolni, ebből,  a dologból, hogyan jön ki egy ember, jól. Szóval, mivel senki nem szólt gey szót sem, így én voltam az, aki feltett pár lényegre törő, jól irányzott kérdést. Mivel, az illettő hölgy csak dadogni, és hebegni tudott, végül annyit mondott, hagyjam el a helyiséget, ha nem tetszik valami. Nem írom le a jelenlévők reakcióit, és azt sem, én mit mondtam. Arra lennék kíváncsi, nektek, mi a véleményetek erről.
  1. Torolt_felhasznalo_743602
    Torolt_felhasznalo_743602
    2008. november 11. 23:1176.
    Ez Angliában működik,de máshol nem! Angliában vannak törvények,amit kőkeményen betartanak és betartatnak!!!!
    előzmény:
    silviHemel (62)
    2008-11-11  22:59
  2. 2008. november 11. 23:1477.
    Ja, igen? Te csak azt hiszed!!!!!!! Itt is van am rabszolgamunka, de az angol nem vallalja be, csak a bevandorlo.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_743602 (76)
    2008-11-11  23:11
  3. 2008. november 11. 23:2078.

    Valamelyik nap mesélte az egyik csajszi, hogy az egyik gyárban (gondolom nem csak ott) olyan rabszolgamunka van, hogy csak na. Azt mondta se beszélgetni, se zenét (mp3) hallgatni nem szabad, wc-re csak a szünetben szabad kimenni. 

    Olyat is mesélt, hogy a managerek megkörnyékezték a csinos lányokat, és ha azok azt akarták, hogy visszahívják őket másnapra is dolgozni, akkor le kellett a pasikkal feküdni.  

    előzmény:
    silviHemel (77)
    2008-11-11  23:14
  4. Torolt_felhasznalo_743602
    Torolt_felhasznalo_743602
    2008. november 11. 23:2979.

    Igen,de MINDIG fizetnek! Ha nem akarod,SENKI nem kényszeríthet

    5 Fontos órabérért dolgozni. Amúgy ez is TILOS,mert majdnem 6(!) Font a törvényben előíirt minimális órabér,ez alatt pedig senki nem dolgoztathat.( Amúgy adózni sem kell ezután,ill. levonják az adót,de minden éveben visszatérítik)!!!

    Ha mégis megteszi,bejelentheted és úgy megbüntetik az ilyen munkaadót,hogy többet nem áll fel.

    Ezért írtam,hogy Angliában vannak törvények és betartják!

    Az persze más kérdés,hogy mit nevezel rabszolgamelónak,ill. ki,mit érez annak.Lehet havi 300ezer nettós melót is rabszolgamelónak érezni.

    A topikindító sztorija,ha igaz amit írt,akkor az a klasszikus rabszolgamunka.

    előzmény:
    silviHemel (77)
    2008-11-11  23:14
  5. Torolt_felhasznalo_865958
    Torolt_felhasznalo_865958
    2008. november 11. 23:3180.

    Köszönöm szépen!!!!

    Én tényleg csak a saját udvarunkon szedtem gaz és borsót is.
    De sose tenném,hogy lenézzem más munkáját,se kőműves,se spárgaszedés se semmi.Mindenki él valamiből...Sajnos elég sokan igen kevéskéből,és emiatt bele is ugaranak ilyen kilátástalan melóban.

    Ami engem leblokkolt az az,hogy többen itt a fizikai dolgot hozták ki,ami miatt lehetetlen lenne a munka---pedig az egész dolognak sokkal nagyobb a többi vonzata(hogy nem fizetik ki,hogy baleset-betegéség történik vele.


    Jó éjt mindenkinek,nekem mennem kell,mert megjött a rabszolgatartóm,és követeli a vacsoráját--

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_333816 (75)
    2008-11-11  23:10
  6. 2008. november 11. 23:3281.
    Fekudne le veluk a halal. Felnyomnam oket a zsaruknal, meg mindenhol, ahol lehetseges.
    előzmény:
    Liimo (78)
    2008-11-11  23:20
  7. 2008. november 11. 23:3382.

    5.44-et kaptam kézhez. Ami inkább 5, mint 6. 

    Nálam pl. már az is rabszolgamunka, ahol nem vesznek emberszámba, csak egy gép vagy, akinek nem lehetnek szükségletei. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_743602 (79)
    2008-11-11  23:29
  8. Torolt_felhasznalo_752367
    Torolt_felhasznalo_752367
    2008. november 11. 23:4183.

    szia ,

    szerintem ez egy illegalis toborzas, amivel meg lehet szediteni embereket, mert otthon soha nem fog ennyit keresni plusz ellatas.

    Nyilvan szerzodes nuku, ha odaernek berakjak oket a viskoba, dolgozik szerencsetlen latastol mikulasig es a 10. het vegen, ha nem vettek el az utlevelet megorzes celjabol, szepen kifizetik , de nem azt az osszeget ami meg volt beszelve( szo elszall) oruljon ha a felet megkapja, vagy elkergetik.

    Nyilvan mit tud  ott csinalni, meg a vegen ot zarjak racs moge, hogy illegalisan dolgozott es nem a munkaltatot, hogy dolgoztatott.

    Sajnos lesznek is emberek akik menni fognak. Szomoru.

    előzmény:
    inci41 (1)
    2008-11-11  21:59
  9. Torolt_felhasznalo_743602
    Torolt_felhasznalo_743602
    2008. november 11. 23:4284.

    Azért merik ezt megtenni,mert a magyar csajoknak nagyon rossz a hírük külföldön. "Bevállalósak egy remélt jobb pozícióért". Sajnos.

    Amúgy a helyi melósokra is ugyanazok a szabályok vonatkoznak ám! Csak ők már megszokták,a magyaroknak meg furcsa. Már ami a szünetet és a zenehallgatást illeti.

    előzmény:
    Liimo (78)
    2008-11-11  23:20
  10. 2008. november 11. 23:4585.

    Ahol nem vagy bejelentve, ott kevesebbet fizetnek kezbe, mint a minimalber!!!! Es nem mindig fizetnek ki! Meg levagjak az oradat, lehuzol mondjuk 45orat, es levagnak toled hetente minimum 5orat vagy tobbet. Ha beszorzod neggyel, az mar nem rossz penz egy honapban. Engem sem mindig fizettek ki. Ja es panaszt tettem a Citizens Advice Bureau-nal is, de losz..rt nem ert, mert elobb a cegen belul kell megoldani a problemat. Az uj torveny szerint a 3 step grievance procedure-t kell kovetni, adni kell a munkaltatonak minimum 28napot onnantol szamitva, hogy panaszt tettel irasban. Majd kijonnek egy megbeszelesre, ha letelt a 28nap. Ha nem sikerul orvosolni a problemat (negotiation utjan), akkor mehetsz csak a munkaugyi birosagra. Regen boldog-boldogtalan ment mindenfele baromsaggal, ami koltseges volt, es dugig voltak a birosagok pitianer ugyekkel, szoval ezert hoztak az uj torvenyt.

     

     

    Nem tudom eltel-e Angliaban, de ha igen, valoszinuleg semmi rossz (illegalis) tapasztalatod nem volt. Es ne magyar forintra szamold at, amit kulfoldon keres az ember, foleg ha kulfoldon el es kulfoldi arakkal kell kajat vennie, alberletet fizetnie stb...

     

    Voltal te mar irani kavezoban, vagy indiai etteremben feketen dolgozni?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_743602 (79)
    2008-11-11  23:29
  11. Torolt_felhasznalo_743602
    Torolt_felhasznalo_743602
    2008. november 11. 23:4786.

    Akkor nem kell külföldre menni melózni a jobb pénz reményében,hanem lehet otthon maradni és "emberségesebb" körülmények között dolgozni éhbérért,vagy munkanélkülire menni. Mert a pakliban ez is benne van ám!

    Emberszámba vesznek otthon,ha nem tudsz kenyeret venni,mert nincs pénzed? Szerinted? Minden felfogás kérdése.

    előzmény:
    Liimo (82)
    2008-11-11  23:33
  12. 2008. november 11. 23:4887.

    Ne hidd már, hogy csak magyarok dolgoznak ott. Ezt például nem is magyar lány mesélte, hanem egy lett. Másrészről pedig nem egy jobb pozícióért kellett szexelni, hanem azért, hogy másnap is mehessen ugyanarra a trágya helyre dolgozni.

     

    Egyébként marha kíváncsi lennék, hogy egy ilyen helyen hány angol dolgozik.  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_743602 (84)
    2008-11-11  23:42
  13. 2008. november 11. 23:5188.
    Valamelyik héten olvastam az egyik napilapban, hogy az egymillió bevándorolt lengyelből már fél millió hazament, mert olyan a helyzet, hogy ennyit otthon is kereshetnek. Remélem ebből leszűröd, hogy nem a jobb pénz reményében vagyok itt. Sőt, nem is azért jöttem ki. Szokták volt mondani, a pénz nem minden...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_743602 (86)
    2008-11-11  23:47
  14. Torolt_felhasznalo_743602
    Torolt_felhasznalo_743602
    2008. november 11. 23:5189.
    Keleti blokkból érkezett csajokat kellet volna írnom.
    előzmény:
    Liimo (87)
    2008-11-11  23:48
  15. Torolt_felhasznalo_743602
    Torolt_felhasznalo_743602
    2008. november 11. 23:5490.
    Soha,sehol semmilyen feketemelót nem végeztem és soha nem ismerném elvállalni. Ezért nem is lehetnek ilyen tapasztalataim.
    előzmény:
    silviHemel (85)
    2008-11-11  23:45
  16. 2008. november 11. 23:5591.
    Te még mindig nem fogod fel, hogy miről van szó. Kihasználják az embert, mert tudják, hogy kell neki a munka, és azt is tudják, hogy úgyis lefekszik vele.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_743602 (89)
    2008-11-11  23:51
  17. 2008. november 11. 23:5692.

    Te nem, de más rá lehet szorulva. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_743602 (90)
    2008-11-11  23:54
  18. 2008. november 12. 00:0393.
    Nem kell ahhoz ilyen helyen melozni, hogy megtudj bizonyos dolgokat. En pl. fel lettem veve egy irani kavezoba, voltam probanapon, de utana nem mentem vissza, mert a szlovakiai magyar fiu ,aki ott melozott feketen, elarulta, hogy ott mindenki keszpenzert dolgozik, nincsenek bejelentve, ha baleset eri oket meloba, az szopas.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_743602 (90)
    2008-11-11  23:54
  19. 2008. november 12. 00:2994.

    Lehet, hogy fiatal vagyok és naív, de asszem én feljelenteném ezt az egészet. Persze, hogy pontosan ki is foglalkozik ilyen és hasonló ügyekkel, nem tudom, de valószínű kideríteném.

    Hebegjen a hölgy a rendőrségen, meg a konzulátuson, stb.

    Mert van, aki sajnoos rászorul az ilyen munkára is, de ez az emberi méltóság letiprása.

    előzmény:
    inci41 (1)
    2008-11-11  21:59
  20. 2008. november 12. 00:4395.
    neked ez új?

    a nyugatiak folyamatosan rabszolgát csinálnak a magyarokból, ez is egy jó példája ennek..... - aki hülye......
    előzmény:
    inci41 (1)
    2008-11-11  21:59
  21. 2008. november 12. 04:0496.

    Újra van rabszolgaság ?

    Milyen barátnő az ilyen, aki ilyen helyre hív ? Ő ott maradt tovább, miután te eljöttél ? 

     

    Ki az a ....aki elmegy ilyen helyre "dolgozni" ? 

    előzmény:
    inci41 (1)
    2008-11-11  21:59
  22. 2008. november 12. 04:5497.
    ha hagyják.....amúgy Mi mindig tudtuk mikor , kinek kell dolgozni....
    előzmény:
    kisgondban (95)
    2008-11-12  00:43
  23. 2008. november 12. 05:3998.

    Szia!

    Hallottad már,hogy nyugaton csak fehér rabszolga vagy?

    Ismerek személyesen egy ilyen "bárónőt",aki tényleg elvárja,hogy bárónőnek szólítsák!Sok évvel ezelőtt el akart vinni magával "vendégségbe",Lemgoba...Csakhogy megakadályozta az,hogy "nem tudok németül".Utólag rájött,hogy tudok én,csak nem akarok,mert hallottam,mit csinált azokkal,akiket "vendégségbe" vitt...

    Dolgoztatta napestig,kaja csak hülyeségek,és kevés,pénzt egyáltalán nem adott a kezükre,sehova nem tudtak menni,és borzasztó hálásnak kellett lenni,hogy vele egy fedél alatt alhatnak(a cselédszobában)Mesélhetnék még sok disznóságot,amit a nagy farmján dolgozókkal elkövetett...képzelhetitek,ha a vendégeit agyondolgoztatta...

    Ez a szépasszony Erdélyből elszármazott sz.rból lett virág,és visszajön ide ugrálni...

    előzmény:
    inci41 (1)
    2008-11-11  21:59
  24. 2008. november 12. 06:3999.

    Inci---amit  itt  leirtal,  az  SEMMI  UJSAG!!!

     

    Gorog,  Torok,  Lengyel,  Litvan, Spanyol,    stb   stb..  diakok,  fiuk-lanyok minden  korban,  es  sokan  mennek  igy,  foleg  nyaron,  a  foldekre  dolgozni.

    Alig  kapnak  fiztest,  de  vilagot  latnak,  kapnak  enni  is  rendszerint, 

    ES

    Tobbet  kertesnek  mint  a  hazajukban  keresnenek.

    Ez a  no"  most Magyaroeszagon  toboroz.

    Semmi  uj.

    előzmény:
    inci41 (1)
    2008-11-11  21:59

Címlap

top