Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Izrael

Kata
Létrehozva: 2002. Április 15. 12:50
Ami összeköt minket az az, hogy mindenkinek megvan valahol
az "Ígéret Földje". Vagy a valóságban, vagy a vágyaiban, de a szívébe
befogadott barátaiban mindenképpen megtalálja azt. Ha a szív nyitott,
és a szándék igaz, jól érzi majd magát, és virtuális otthonra lel minden
idelátogató.

(mydma)
  1. 2014. december 26. 12:40178651.

    Örülök, hogy látlak! Mozgalmas ünnepetek van. Jó dolog a nagy családi összejövetel. Most előszőr próbálgatom a tablete, amit karácsonyra kaptam. Elég nehézkess vagyok ebben. Túl sokat tud, én meg szívdobogva ismerkedem vele. Lányommal karácsonnyoztam. Fiam meg Irkutszban a menyem családjával. Nekünk megadatott átčlni a technika szédületes fejlődését,  akár az internet. Bele sem merek gondolni, hogy ez csak a kezdet, és nem csak a világ jobbá tételére lehe használni.  MIndenkinek BÉKÉS JÖVŐT, JO EGÉSZSÉGET kívánok. 

    előzmény:
    katakata6 (178650)
    2014-12-26  01:14
  2. 2014. december 26. 01:14178650.

    Sziasztok,


    Nagyon Kellemes Boldog Békés Ünnepeket kívánok mindenkinek.


    Mi itt Hollandiában  nagyon jól érezzük magunkat, Nekem nagyon kedves, hogy mindenki itt van Gyuriék is jöttek, gyerekek unoka kutya, szóval teljes a család. nekem ilyenkor a szüleim fokozottan hiányoznak, most sem volt másképp. Nem sokkal kevesebb a munkám, de jelentem mindent sikerült a hazai szinvonalon megcsinálnom, volt római tálas csirke, majonézes krumpli, borleves, tárkonyos raguleves, töltött káposzta,  a beiglik kicsit elrepedtek, de a gyerekek szerint az ize pont mint otthon. Viszont terítenek, leszednek ezért jó ha sokan vagyunk.  A csatolt részekkel is szerencsém van, kellemes jó emberek mind a ketten.  Még a karácsonyfát is szeretnám megdícsérni, akik- facen láthatták Flóra kitette. A legjobb benne hogy mindenki együtt díszítette, én konyháztam a többiek nagy egyetértésben, egyetlen rossz szó nélkül csinálták.  Mindezek után hogy csúsztunk el nem tudom, de a vacsora este   11 re  lett az asztalon, igaz kész volt előbb, de az ajándékok mindenkit elbűvöltek, persze főleg Blancát volt nehéz asztalhoz ültetni . Most nem sorolok, de kaptam egy Iphone 4 et  Gyuriéktól, és egy szuper citrus facsarót Flóráéktól, Vahtang meg egy viztisztitót. Már csak az a kérdés hogy visszük majd haza, de csak február elején megyünk, addig kitaláljuk. Most 27-30 ig átruccanunk Német o- ba Jülich-Köln lesz az útvonal, ott barátok várnak, majd visszahoznak, itt szilveszterezünk megint együtt.   Gyuriék meg Amszterdamba  mennek pár napra.


    Flóráék háza nagyon jó, persze még rengeteg tenni való van . Októberben költöztek be, és még vár átalakítás a konyhára abban fogunk segíteni, meg Vahtangot meghívták az Utrechti egyetemre , lesz ott pár előadása, legalább megnézem a várost, azt hallottam nagyon szép. 


    Kis kultúrprogram, voltunk Den Boschban a H. Bosch Centerben ahol az összes képének a copyja van kiállítva, mert az eredetik a világ minden táján szétszórva vannak- na itt csalódtam, aztán Dickens fesztiválon, az nagyon tetszett, mert látszott milyen nyugodt jó az élet itt , egy kisváros egy napra visszatér a Dickens-i időkbe beöltöznek korabeli ruhákba. Ami nagyon tetszik itt nem vásárok bazárok vannak, hanem kellemesen jól töltik az emberek együtt az idejüket. 


     

  3. 2014. december 24. 17:50178649.

    Békés, boldog karácsonyt mindenkinek!


    Tudjátok régen a díszítés nálunk is  így zajlott, sőt emlékszem néhány esetre, amikor férj megindult  a fa felé vattával---aztán megoldottam, mert gondosan ügyeltem rá, hogy még véletlenül se legyen itthon...))) Már nincs gond, évek óta műfenyő van, gyakorlatilag majdnem feldíszítve van elpakolva..))) És hát nincs aki felmásszon rá vagy felborítsa...nem is érdekel.


    Amit nehezményezek még, hogy készült egy szülinapi torta, tetején négylevelű lóherével, de az ünnepelt ma nem ér ide..(((

    előzmény:
    nidda (178648)
    2014-12-24  13:56
  4. 2014. december 24. 13:56178648.

    Valahogyan könnyebben ringatnám magamat ünnepi hangulatba, ha kint szállingózna a hó. Nem baj, megleszünk anélkül is, este hétre van jelenésem a lányoméknál.
    Azután lehet ám, hogy ahány fenyö, mind egyforma, mert élénk szóváltás szürödött le a felettem lakó lányomtól és unokámtól díszítés közben. Azt, hogy ma este mi kerül az asztalra még nem tudom (ha már Karácsony, hát legyen benne meglepetés is), de holnapra a hagyományos libasült készül.
    Kívánok mindannyiunknak Boldog Karácsonyi Ünnepeket!

    előzmény:
    madkat (178640)
    2014-12-21  20:20
  5. 2014. december 24. 13:47178647.

    minden jót nektek! Megtörtént a karácsonyi csoda! Áll a fenyő és még beszélő viszonyban vagyunk Dáviddal!!!! Már majdnem kész minden. Nemsokára (2-3 óra múlva) jönnek Panniék. Most egy időre elköszönök, mert belebújok a kádba és ki sem jövök, amíg úszóhártyák nem nőnek az ujjaim közt! Petiékkel csak skype lesz , de az is egy csoda, nem? Ajándékokat kéne csomagolni, de az nem az én műfajom. Majd mindegyikre rakok egy masnit vagy egy darab papírt szimbóleumnak .  Mindenki érezze jó magát ma este - és persze máskor is, de most pláne. Még akkor is, ha hadat üzenünk az Egyesült Államoknak. 

  6. 2014. december 24. 10:11178646.

    Mindenkinek nagyon kellemes ünnepeket, Boldog Újévet kívánok.


    Ma este jönnek a barátnőmék, töltött csirke lesz, amit nemsokára megcsinálok.Holnap jönnek Gabikáék, kérésre sólet lesz, kivéve Vikit, akinek rántott csirkecomb a kérése.Igy megy ez nálunk.


    Vikinek vettem egy rahedli körömlakkot, iszonyatos szinek,ffekete, lila,piros meg valami olyan fekete-fehér,mint a mákostészta, ez amai 15 évesek divatja.A többiek könyvet kapnak, no meg bejglit.


    Puszi Mindenkinek.

  7. 2014. december 23. 20:58178645.

    BOLDOG KARACSONYI UNNEPEKET KIVANOK!


  8. 2014. december 23. 20:50178644.

    Kellemes ünnepeket kívánok!

    előzmény:
    Kata (1)
    2002-04-15  12:50
  9. 2014. december 23. 20:23178643.

    Békés karácsonyi ünnepeket kívánok szeretettel!

  10. 2014. december 22. 09:37178642.

    jelzem, hogy - mint mindig - átolvastam az írottakat és két triviális hibát találtam benne. A helynevekkel kapcsolatban: Perbetei = perbetei (Pribeta)


    Ógyallai = ógyallai (Hurbanovo)

    előzmény:
    madkat (178640)
    2014-12-21  20:20
  11. 2014. december 21. 22:56178641.

    " leszakadt a mosdó"


    Hogy szakadhatott le!


    Ügyes vagy, hogy ennyi mindent össze készítettél már.


    Én meg várom, hogy kapok-e infót, ugyanis a lányomnál lesz a karácsonyi vacsora, amit a barátja és annak az unokatesója (szakács) készít el.


    Talán egy sütit össze kell dobnom.


    Máktortát hallottam ma a Klubbrádióban. Hallójárat 14:45-től. Megkeresem, mert csak félig írtam le a hozzávalót. 


    A lényeg az, hogy nincs benne liszt! Ugyanis egy ideje gluténmentes lisz, v. rizsliszttel főzök, a lányom kívánsága szerint.


    Valahogy már nincs az utóbbi években karácsonyi hangulatom.

    előzmény:
    madkat (178640)
    2014-12-21  20:20
  12. 2014. december 21. 20:20178640.

    én várom az ünnepet, csak hiába! Sajnos nem lesz olyan, mint máskor, mert Péterék nem lesznek itthon, és ez már a második alkalom. Remélem, hogy jövőre már nem lesz így. Persze azért rezgek jónéhány frekvencián. Már beindult a sütés-főzés, nehogy ne legyen a maradék gyerekeknek mit hazavinniük. Már visszatértek a műanyag dobozok - persze üresen, hogy aztán megtelve újra eltűnjenek itthonról. A fenyőfa kinn izgul az erkélyen, hogy vajon sikerül-e idén is összeugrasztani minket életem párjával. Ez egy állandó derby, hogy ki faragja, ki tartsa, ki dugja...és mindig mindent a másik tud jobban. 24 éve játszuk ezt a játékot, még nem sikerült higgadtan végigcsinálni. Talán idén, vagy jövőre a jubileumon!


    Az ajándékok már készen vannak, nem nagy számok, de mindenki kap valamit. A töltöttkáposzta már a hűtőben pihen, kész a libatöpi is, kisült a sajtos rudacska, a püspökkenyér és a zserbó. Bejglit kapunk ajándékba. Még fagyottan vár a hal és higgadtan töpreng a Tás is a hűtőben. Még mi sem tudjuk, hogy a combját vagy a mellét, hát még ő!


    Szóval lesz még mit készíteni, de közben a lakók jelentették, hogy a Dohány utcában leszakadt a mosdó, úgyhogy sürgős kárelhárítás jegyében meg kellett oldanom a vis majort, megvettem csapot, mosdót, alsószekrényt, szifont, szereztem mestert is, kedden szereljük fel az újat. Nehogy maradjon egy kis pénzem januárra.


    Nidda! Szenchez sajnos nincs köze a családomnak, hacsak annyi nem, hogy a volt férjem felvidéki származék, tisztességes reformátusok utóda, akik talán valamikor Szencről származtak el, mielőtt kis Perbetei és Ógyallai kerülővel ki nem kötöttek az 1946-os lakosságcsere következtében a Tolna megyei Szárazdon, ahol még a sürgősen kitelepített svábok kemencéjében benn volt a bevetett kenyér. Szép közép-európai sorsok.


    Nekem meg kb. semmi közöm az igazi, fejér megyei nemes Madarászokhoz, lévén a temesi Vogelek ivadéka vagyok, némi névváltoztatással. 


    Úristen! Ez egy kisregény lett! Sziasztok!

    előzmény:
    nidda (178639)
    2014-12-21  19:18
  13. 2014. december 21. 19:18178639.

    Kösz, most, hogy írtad jövök rá, hogy nem láttam a fától az erdöt.

    Szolgáljon mentségemre, hogy Szenc iskolái között a wikipédia megemlíti a: "Madarász Renáta Művészeti Magániskola"-t. Ezért gondoltam, hogy a múzeum is ott van az utcában úgy két házzal odébb.
    Nálam sincs meg az a nagy ünnepvárás, de igyekszem, hogy ez nenagyon látszódjon meg rajtam...

    előzmény:
    eda-1952 (178638)
    2014-12-21  14:41
  14. 2014. december 21. 14:41178638.

    Van egy olyan érzésem, hogy van neked is saját, hasonló múzeumod.


    Semmi ünnepi hangulatom sincs..((( Ez máskor is előfordult már persze, de itt kidumáltam magam. Most még ezt sem, mert két nap óta most tudok először írni. (naponta háromszor megpróbálom, persze lehet, hogy pont éjfélkor engedné a rendszer, amikor nem vagyok itt.)

    előzmény:
    nidda (178637)
    2014-12-21  13:57
  15. 2014. december 21. 13:57178637.

    Esetleg, ha odatévedek, biztosan megnézem.

    előzmény:
    madkat (178636)
    2014-12-19  17:40
  16. 2014. december 19. 17:40178636.

    a Szenczi-Madarász Múzeum az alsó sublót fiókban található, az ablak előtt balra. 

    előzmény:
    nidda (178635)
    2014-12-19  13:27
  17. 2014. december 19. 13:27178635.

    Most meg kellett néznem hol van a Szenci/Madarász Múzeum. Lassan minden nagyobb múzeumot meg lehet virtuálisan is látogatni, öket sajnos még nem.

    előzmény:
    madkat (178633)
    2014-12-17  20:04
  18. 2014. december 17. 20:08178634.

    ezt elfelejtettem beszúrni! Csak hogy tudjátok, honnan van a családias hangulatom télvíz idején..

    előzmény:
    madkat (178633)
    2014-12-17  20:04
  19. 2014. december 17. 20:04178633.

    megnéztem a képet, amit említettél! Nem szerepel a kiállításon. 


    Egyébként meg, engem nem fenyeget az a veszély, hogy a családi Rembrandról kiderül hogy csak Cornelis de Vos festette. Sőt! Még reprók is csak albumban vannak. Viszont teljes számban megvannak a szekrényben Szenczi Péter és Anna összes rajzai és festményei a zsengéktől (3 éves kortól) egészen a kifejlett alkotásokig (6-7 éves kor). Néha meg-megnézem őket. Határozottan tetszenek. Az értékük egyedi és sosem kopik meg. A Szenczi/Madarász Múzeum féltett darabjai.

    előzmény:
    nidda (178632)
    2014-12-16  18:04
  20. 2014. december 16. 18:04178632.

    "Annyira jó, hogy még arra sem koncentráltam, hogy ki festette ezt meg azt."

    Szerintem is elsösorban a kép a "lényeg"
    A nappaliban van egy másolat az "Aranysisakos férfi "- röl. Néhai feleségem azért vette meg, mert szerinte hasonlítok rá. (Talán nem éppen hízelgö.)

    Rembrandtnak tulajdonították, de 1986 óta hivatalosan sem az ö müve. Most gondolj bele, éveken keresztül abban a tudatban vagy, hogy egy vagyon van a tulajdonodban és jön a "hidegzuhany". Mondjuk a Berlini Állami Múzeum emiatt még nem jut csödbe....

    előzmény:
    madkat (178626)
    2014-12-15  21:07
  21. 2014. december 16. 14:07178631.

    Húúú, ez nagyon gusztusos és szép :)))

    előzmény:
    liat (178630)
    2014-12-16  10:51
  22. 2014. december 16. 10:51178630.

    Koszi! Neked is!


    Ezt a hanukkiat Tibi sutodejeben csinaltak ma. Gyorsan atvittem a szomszedasszonyomnak reggel 7-kor, aki ovodaban dolgozik, hogy vigye el a gyerekeknek. O fotozta le.


    Boldog Hanukkat!

    előzmény:
    almáspite2 (178629)
    2014-12-16  10:10
  23. 2014. december 16. 10:10178629.

    Boldog Hanukát!

  24. 2014. december 16. 00:04178628.

    Hát, ezt én is kinéztem magamnak, ma volt a szakmai nap, ugye?


    De ehelyett délelőtt jött egy festő ide, és egy vevő a lakásra, oda.
    Utóbbi komolytalan volt. Majd utóbb meglátjuk...


    Jóéjt, szép álmokat!

    előzmény:
    madkat (178626)
    2014-12-15  21:07
  25. 2014. december 15. 21:33178627.

    Nem szeretem a városodat, de ezeket irigylem. Persze nem is, csak sajnálom, hogy itt nincs lehetőség ilyen programokra.

    előzmény:
    madkat (178626)
    2014-12-15  21:07
  26. 2014. december 15. 21:07178626.

    én ma a Rembrant kiállítást néztem meg. Ez az egyik olyan kiállítás a Szépművészetiben, amiben nem csalódtam. Sőt!


    Annyira jó, hogy még arra sem koncentráltam, hogy ki festette ezt meg azt. Igaz, hogy a németalföldiek mindig a kedvenceim voltak. Olyan jó lenne elmesélni, hogy milyen klassz, hogy a teljes keresztény mitológiát megismerhetem a képek témája alapján, de a holland arcokat láthatom a szentek és egyebek fején. Igazi aprómunka látható a precíz részlet-kidolgozásban, ami ma már nyilván nem divat, de pompás látni a csipkéket-gallérokat, az egyszerű polgári ruhákat, a jólétet, de egyben a polgári élet szerény pompáját is. A tájképek nem a kedvenceim, de a városi életképek igen! Az amszterdami református templombelső varázslatos, ahogy a polgárok családostúl-kutyástúl mennek istentiszteletre... és még sok minden! februárig lesz a kiállítás! Ajánlom mindenkinek, aki szereti ezt a kort. 


    A mai szabadegyetemi előadás - a szemeszter utolsója is nagyon érdekes és jó volt, de arról most nem. Majd esetleg holnap, ha tudom.

    előzmény:
    nidda (178625)
    2014-12-15  13:18
  27. 2014. december 15. 13:18178625.

    Valamicskét érthet, mert mondjuk nem a "Szibériai csíkos mókus" topikba írt.
    Annyi hasznom azért volt az egészböl, hogy a vers után keresgélve felfrissítettem ismereteimet a tizennyolcadik századról, amiket a suliban csak annyira jegyeztem meg, hogy a következö órán felelni tudjak belöle...

    előzmény:
    eda-1952 (178621)
    2014-12-14  08:40
  28. 2014. december 15. 09:29178624.

    Szééép napot, boldog hanukarácsonyt!
    Hideg van és nem lesz könnyűnap. Drukkoljatok!

    előzmény:
    madkat (178622)
    2014-12-14  10:38
  29. 2014. december 14. 20:28178623.


    előzmény:
    madkat (178622)
    2014-12-14  10:38
  30. 2014. december 14. 10:38178622.

    oly mindegy, hogy mit ért és mit nem. Asszem ő a mi kis kukkolónk, aki most egy kicsit más irányból akarja motiválni "közbeszédünket". Ha az almás pite nem jött be, akkor hátha valamelyikünk titkos pasihajhász és hanukára/karácsonyra fánk/beiglievő társat keres hic at nunc.

    előzmény:
    eda-1952 (178621)
    2014-12-14  08:40
  31. 2014. december 14. 08:40178621.

    Kár, hogy ilyen helyes kis versikék, vagy másfajták gyakran elvesznek.Ez annyira tetszik, hogy szerintem kenterbe veri a mostanában a tankönyvekbe betett "versikéket".


    Megnéztem barátnőkereső fórumtársunkat, hogy betette-e máshová is a szövegét. Nos igen, előkotort egy sokéves topikot, nézzétek...innen kezdve lehet tudni, hogy aki ezt előkotorta a sufniból az ismeri a fórumot és  ért magyarul.

    előzmény:
    nidda (178620)
    2014-12-13  22:41
  32. 2014. december 13. 22:41178620.

    madkat,  eda !
    ha tudnátok,hogy mit összekerestem én is. Nem olvastam még én sem sehol, de tudtam hogy létezik. Kölyökkoromban, amikor még csak minden tizedik szomszédnak volt TV-je (nekünk persze nem), rengeteget hallgattam a rádiót. Az egyik hangjátékban az ezerhétszázas évek végen egy fiatal-értelmes házitanító nevettette meg ezzel a kis "poémával" (azt hiszem így nevezte) tanítványának növérét. A történet vége szomorú, a fiút elviszik mert résztvett a magyar Jakobinus mozgalomban.
    Annak idején nekem is nagyon tetszett a vers és így megmaradt valamelyik "redöben".
    Annyi év után volt egy olyan kényszerképzetem, hogy "Fanni hagyományai" volt a hangjáték címe.
    Távolról sem.
    Nnna, akkor jöjjenek a tizennyolcadik század költöi, mert a fiú mondta azt is hogy kitöl van, amit azután én már végképp elfelejtettem.
    Hát vannak egy páran-köztük Kazinczy-, de ez a "müve" mellözve van.
    A végén a "nincsen pájusz" vezetett nyomra. Persze a gugli még akkor is félre akart vezetni: Meinten Sie (gondolja):nincsen bajusz
    De jól tudsz magyarul, hogy az ég áldjon meg, és igenis pájusz.
    Szóval megvan a nap sikerélménye.
    És ez az egész csak azért foglalkoztatott, mert valahogy gyanús, ha egy labanc, kurucnak próbálja magát álcázni. Amellett bevallom kicsit bosszant-pedig nem kellene-, ha valaki ökörködik.
    Azért szomorú, hogy az ünnepek elött valaki annyira egyedül van, hogy ilyesmiben éli ki magát....

    előzmény:
    madkat (178618)
    2014-12-13  19:23
  33. 2014. december 13. 20:36178619.

    Ezt nem eleg megtanulni.. ehhez kell az akcentus is...

    előzmény:
    madkat (178618)
    2014-12-13  19:23
  34. 2014. december 13. 19:23178618.

    ez egy édes kis zengemény! Még sose olvastam. Most viszont - megerőltetve eszemet/szememet megtanulom, ha addig élek is!


     

  35. 2014. december 13. 19:02178617.

    Nagyon aranyos, még nem olvastam soha..)))

    előzmény:
    nidda (178614)
    2014-12-13  18:34
  36. 2014. december 13. 18:56178616.

    Es ha nem o a 30 eves, hanem mondjuk a gyereke? Erre nem is gondoltal? Meg a vegen befuz minket egy ven kecske...??????

    előzmény:
    eda-1952 (178612)
    2014-12-13  18:22
  37. 2014. december 13. 18:54178615.

    De edes!

    előzmény:
    nidda (178614)
    2014-12-13  18:34
  38. 2014. december 13. 18:34178614.

    Kazinczy Ferenc (1759-1831)


     


     

     


    A NÉMET FIÚ


    Nékem szép kis mádjár lánj 
    Feleségnek megkifán;
    Háj! de szép kis mádjár lánj 
    Német lékenyt nem kifán.


    Montja szép kis mádjár lánj: 
    Ő mádjár lékeny kifán, 
    Mert a német lekénynek 
    Nincsen pajusz szekénynek,


    Én hát pajusz nefelni, 
    Suvikszszal kikenelni, 
    Úgy a szép kis mádjár lánj 
    Pajuszomra csókot hánj.

    előzmény:
    FranzFriiRakoczi (178609)
    2014-12-11  21:28
  39. 2014. december 13. 18:26178613.

    Nahát, rájöttem hány éves! Ő egy 30 éves utcagyerek, az email-címe szerint..)))

    előzmény:
    liat (178611)
    2014-12-12  19:33
  40. 2014. december 13. 18:22178612.

    Igazad van, pont így néztek ki annak idején a diáklevelezéses minták..))) És ha csak egyszerűen ez a forma, akkor is olyan régies érzésem lett.

    előzmény:
    liat (178611)
    2014-12-12  19:33
  41. 2014. december 12. 19:33178611.

    Mondjuk az is fontos lenne tudni, hany eves a Franzi???

    előzmény:
    eda-1952 (178610)
    2014-12-12  10:18
  42. 2014. december 12. 10:18178610.

    Megmondjuk szegénynek, hogy itt pont nincs fiatal barátnőnek való?

  43. 2014. december 11. 21:28178609.

    Hallo ich bin Franz und komme aus Deutschland.(i am Franz from Germany) Ich suche eine Freundin) I m looking for a Girlfriend. to german: panterschaft / english: partnership. Leider habe ich einige deutsche Probleme und es ist nicht immer einfach in meinem Leben. (Sadly i have german Problems and its not always easy in my Life). Ich versuche das beste zu geben was ich habe. (i try to give the best i have) Ich bin nicht Spirituell und ich bin nicht Gläubig. (I m not Spirituell and i m not Beliving). Wenn du interesse hast schreibe an gamingww1984@googlemail.com. (if u are interested write to: gamingww1984@googlemail.com   ) . 

  44. 2014. december 11. 12:26178608.

    A most ünneplő Juditoknak jó Judit napot. Akik nem most ünneplik, azoknak meg egy potya jó Judit napot! Járjon mindenki jól, aki Judit! Én meg kilépek a barátnőm munka állomásáról, mert közben dőlnek neki a hivatalos levelek, e-mailek. De sz@r, ha az embernek dolgozni kell! Hajrá nyuggerek!

  45. 2014. december 10. 21:54178607.

    Dehogy ezt! A jokivansagot!

    előzmény:
    eda-1952 (178606)
    2014-12-10  21:41
  46. 2014. december 10. 21:41178606.

    Ott is ezt....? Akkor nekem valami Bilobilt vagy más agyserkentőt szerezzetek...(((

    előzmény:
    liat (178605)
    2014-12-10  20:49
  47. 2014. december 10. 20:49178605.

    Koszonom szepen! De mar a facen is megkaptam...

    előzmény:
    eda-1952 (178604)
    2014-12-10  20:44
  48. 2014. december 10. 20:44178604.

    Már reggel szerettem volna ezt feltenni neked, de eddig nem engedélyezte az enelcé, hogy írjak. Kezdem unni, de hát kit érdekel ez?(mármint azok közül, akik tudnának segíteni..)


     


    Szóval legyen itt is egy kis virág neked névnapod alkalmából!

    előzmény:
    liat (178596)
    2014-12-07  08:03
  49. 2014. december 9. 14:35178603.

    Sziasztok, köszönöm, hogy gondoltok rám! Kicsit pocsékul vagyok, de majd elmúlik. Gyakorlatilag egész nap fekszem, ami nagyon ritkán fordul velem elő. Legalább főznöm nem kell, mert egy hónapja hét közben rendelünk kaját, így jobban megéri, csak hétvégén "alkotok" valamit.


    Remélem mindenki jól van?


     

    előzmény:
    doknagyi (178600)
    2014-12-08  09:58
  50. 2014. december 8. 22:27178602.

    Váljék egészs.ggedre!
    Mindnyájatoknak jóéjt!
    Pite, gyógyulj gyorsan!

    előzmény:
    madkat (178601)
    2014-12-08  21:58

Címlap

top