Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Bébiételek - házilag

brunomom
Létrehozva: 2008. október 16. 10:17

Sziasztok!

 

A kisfiam szept.-ben múlt 1 éves. Eddig csak bébiételeket evett. Féléves kora után természetesen házi koszttal próbálkoztunk először, de nem kellett neki. (állítólag vannak bébiételes, házi kosztos, és "vegyes" babák :) ). Viszont nagyon jó evő, bébiételekből mindig mindent megevett. Most már egyre több más kaja is ízlik neki, ahogy már ehet szinte mindent, amit mi. És itt jön a bibi. :)

 

Én most tanulok főzni, egyelőre a férjemnek és nekem, kisebb-nagyobb sikerrel. Próbálok egyszerre egészséges, kiadós, egyszerű és pénztárcakímélő kajákat csinálni. Hát nem könnyű... :) Viszont lassan a picinek is kéne főznöm. Eddig "megúsztam", most viszont fogalmam sincs, hogy kezdjek bele...

 

Jó, a gyümölcskérdést "letudom" gyümölcspasszírozással és esetleg még teszek bele babapiskótát is. Igazából nemcsak az ebédet szeretném kiváltani, de a tejpépet is (ő reggel-este babatejet kap, délelőtt gyümölcsös bébiétel, kora délután zöldséges-húsos bébiétel, késő délután tejpép - ez nagyon bevált). Védőnő szerint a reggeli babatej fele kiváltható kis falatkákkal (vajas kenyér kis felvágottal, sajttal ilyesmi).

 

Lehet, hogy gáz, de én ragaszkodom receptekhez, egyfajta rendszerhez, "napirendhez", hogy ne ússzon el a nap állandó, a rendes étkezéseken kívüli "csak még bekapok valamit ebből-abból" kajálással. Akarok majd 1-2 könyvet is beszerezni a témában, plusz neten kutakodni. Ezek alapján meg később kútfő. :)

 

Tapasztalt Anyukák! Tanácsokat, véleményeket, recepteket kérnék!

Osszuk meg egymással ötleteinket, hátha más is rászorul, nemcsak én!

 

Köszönöm!

  1. 2008. október 16. 12:3926.
    Csak nekem ez fura, mert a gondoskodást azt kiterjesztem arra is, akivel együtt élek. Elképzelésem sincs, mit szólna  hozzá, ha folyton rendelnénk a kaját! Meg így mikor néha elmegyünk vacsizni együtt, annak romantikus felhangja van, nem kötelező jellegű. Bocs az offért
    előzmény:
    Viki_27 (25)
    2008-10-16  12:37
  2. 2008. október 16. 12:3725.
    Legalább most megpróbálkozik vele Sajnos én több olyan anyukát ismerek, akiknek már kamasz gyerekeik vannak, de még mindig nem tudnak egy árva ételt se készíteni. Még egy rántottát se... Rendelnek, hogy változatos legyen, hol innen, hol onnan...
    előzmény:
    Vargánya (21)
    2008-10-16  12:24
  3. 2008. október 16. 12:3323.
    Te szerencsésebb vagy, mert jó evő a kisfiad. Az én lányom idősebb, lassan másfél éves, de nem sok mindent hajlandó megkóstolni, még az üveges kajákat eszi meg leginkább, a házilag főzöttet egyáltalán nem. Az sem érdekli, amit mi eszünk, elfordul, ha meg akarjuk kínálni
    előzmény:
    brunomom (1)
    2008-10-16  10:17
  4. 2008. október 16. 12:3122.
    Hogy lenne már ehetetlen?! A joghurt üresen is ehető...
    előzmény:
    kivi39 (20)
    2008-10-16  12:21
  5. 2008. október 16. 12:2421.
    hogy a búbánatba lehet az, hogy valakinek 1 éves gyerkőce van és most kezd el tanulni főzni??? Tudom, bunkó kérdés, meg off topic, de akkor sem értem. Így tényleg nehéz gyereknek külön főzni, ha az alapokat sem tudja valaki, ráadásul mikor én kezdő főzőcskéző voltam, minden 3. kaját elrontottam. Gondolom kisgyermek ezt nem fogja kivárni. A helyedben maradnék a bébikajánál-azt írod azt szereti, és ha elkezdesz tanulni főzni, először a főzelékekkel, egytálételekkel, levesekkel kell kezdeni, azt meg csak turmixolni kell gyerkőcnek. Hát, sok sikert!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  6. 2008. október 16. 12:2120.
    Ha figyelted, én konkrétan gyümölcsjoghurtról beszéltem. Gyakran csinálom fagyasztott eperből, ez méz vagy cukor nélkül ehetetlne.
    előzmény:
    napelem (17)
    2008-10-16  11:21
  7. 2008. október 16. 11:5519.
    Van, amiben nincs, csak el kell olvasni a címkét.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_544962 (18)
    2008-10-16  11:24
  8. Torolt_felhasznalo_544962
    Torolt_felhasznalo_544962
    2008. október 16. 11:2418.
    a béniételekben is van tartósítószer, izfokozó, stb..... ugye nem gondolod, hogy a semmitől jó két évig? csak van minimum határértékük.
    előzmény:
    V_Aletta (13)
    2008-10-16  11:14
  9. 2008. október 16. 11:2117.
    Adhato, csak folosleges. A gyumolcs magaban is eleg edes, semmi szukseg plusz mezre, plusz cukorra.
    előzmény:
    kivi39 (16)
    2008-10-16  11:18
  10. 2008. október 16. 11:1816.
    Bocs, az enyémek már nagyok, egy kicsit elavult a tudásom. De úgy hallottam, egy éves kor fölött adható, nem?
    előzmény:
    V_Aletta (15)
    2008-10-16  11:16
  11. 2008. október 16. 11:1615.
    ez nagyon jó ötlet, én is készítettem, csak mézet ne tegyetek bele ekkora babáknak
    előzmény:
    kivi39 (12)
    2008-10-16  11:03
  12. 2008. október 16. 11:1514.
    előzmény:
    V_Aletta (13)
    2008-10-16  11:14
  13. 2008. október 16. 11:1413.

    Szia,

    azért az nem teljesen igaz, hogy egy egyéves gyerek eheti ugyanazt, amit a szülei... Persze, ha a szülők kizárólag tartósítószer, ízfokozó, stb-stb menetsen étkeznek, akkor talán, de így is van még jó pár dolog, amit kétéves kor alatt nem ehet a baba. Alapban ardiannal értek egyet, ha eddig bevált, most miért bonyolítanád? Amúgy, talán próbálj meg egy köztes megoldást: a bébiételnek csak a felét add, és tegyél hozzá vmit amit te készítettél. Volt egy nagyon jó topiok babakaja:) címmel.

    előzmény:
    brunomom (1)
    2008-10-16  10:17
  14. 2008. október 16. 11:0312.
    tízóraira, uzsonnára készíthetsz házi gyümölcsjoghurtot: bármilyen gyümölcsöt, egy kanál mézet és natúrjoghurtot összeturmixolsz, nagyon finom joghurt ital lesz belőle. Felnőtteknek is finom és egészséges! Nyami!!!
    előzmény:
    kivi39 (11)
    2008-10-16  10:58
  15. 2008. október 16. 10:5811.
    Ekkora gyereknek már nem kell külön főzni, eheti ugyanazt, amit ti. (szívesebben is fogja azt enni, mert ilyenkor szeret utánozni!) Egy a lényeg, hogy óvatosan fűszerezz. Ha eddig nem főztél neki külön, nagyon nehéz lenne most erre ráállni. Ha levest főzöl otthon, az a gyereknek bőven elég egy étkezésre: szedd ki a sűrűjét, zöldséget, tésztát, húst, törd össze és egy pici lével engedd fel. nem is kell hozzá más. Reggelire vacsorára mehet kenyér bele, felvágott (párizsival, virslivel vigyázz, a szója allergizál!), tojás, sajt, túró, joghurt. Szóval minden, amit ti is esztek.
    előzmény:
    brunomom (1)
    2008-10-16  10:17
  16. 2008. október 16. 10:509.
    Én már ilyenkor simán adtam neki azt amit mi ettünk. Csak pl. a krumplit szétnyomtan neki a húst pedig majdnem hogy lereszeltem,olyna kicsikre vágtam fel. Simán megette. Nagyon örültem mikor végre valahára vége lett a "nekedkülönfőzök" korszak:)
    előzmény:
    brunomom (1)
    2008-10-16  10:17
  17. 2008. október 16. 10:468.
    előzmény:
    napelem (6)
    2008-10-16  10:43
  18. 2008. október 16. 10:457.

    Szia ez egy kicsit nehéz lessz ugy hogy tulajdonképp most tanulgatsz főzni.

    Mert mondjuk az én gyerekeim már amikor 1 évesek voltak igen kostolgatták a házi ételeket.Ugy hogy ezeket le turmixoltam nekik.Gondolok főzelékre és levesekre.Ezt te is kipróbálhatod.persze csak fokozatosan.

    Amit én ajánlani tudok neked menj be egy könyvtárba vagy egy könyvesboltba és vegyél egy könyvet amiben gyermek ételek vannak piciknak.

     

    De amit én most ajánlanék neked bármilyen zöldfélét ha megfőzől enyhe sós vizben és ezt kis vajon piritott liszttel megszorod és felfözöd kissé folyosabb legyen mint a megszokott főzelék.És turmixolod.Tehetsz bele főt hust is pld csirke vagy sertést is.

    Zöldség lehet répa zöldbörsó zöldbab stb.

    De ugyanigy főzhetsz ragulevest is vajon megpárolod kissé a hust és zöldségeket kevés só és felöntve vizzel.És ezt turmixolod.Én annak idején picike cukrot is tettem bele.És persze ha már darabosat is evett akkor már nem turmixoltam pépesre.

     

    Ja és még valamit ezekbe az ételekbe már kevéske főtt rizst is tehetsz turmixolva vagy nélküle. 

    előzmény:
    brunomom (1)
    2008-10-16  10:17
  19. 2008. október 16. 10:436.

    Szia, az en fiam meg csak 10 honapos lesz, de kezdettol fogva foztem neki, most mar lassan kezdem neki azokat is adni, amit mi eszunk. Nalunk reggel fel nyolc korul egy adag tapi van egy szelet sajtkremes kenyerrel/peksutemennyel/kalaccsal. Egy eves koratol a tapit siman tejre fogom cserelni. Mi is ilyesmit reggelizunk, kakao + peksutemeny/kalacs/kenyer. Tizoraizni nem szokott, nincs ra igenye. Ebedre delben fott kaja van, eddig foztem neki kulon, lassan viszont bevezetjuk a felnott kajak babas valtozatat. Vagyis pl. so nelkul fozom meg, es csak utolag sozom meg a magunket, kevesebb fuszert hasznalok, stb.

    Uzsonnara gyumolcs, joghurttal vagy keksszel. Ezt ugye konnyu hazilag elkesziteni.

    Vacsira tejpep, ezt kesobb valami egyszeru konnyebb vacsival fogom kivaltani, amit mi is ennenk, leves, gyumolcs, virsli, tojas, melegszendvics, salata, tejbegriz/rizs, ilyesmik.

    Kozvetlen lefekves elott pedig egy adag tapi van, amit kesobb egy bogre tejre/kakaora fogok cserelni.

     

    Ami a recepteket illeti: a fiam pl. imadja a lecso altalam keszitett valtozatat: tarhonyat piritok es megfozom. Kozben egy serpenyoben, felkarikazott virslit, egy piros, egy sarga es egy zold paprikat, ket paradicsomot, egy fej hagymat megutok. Magunknak kesobb meg megsozom, es rautok ket tojast. 

    Szinten bejott es konnyen elkeszitheto egy zoldseges csirkes rizotto. Csirke, kukorica, hagyma, izles szerinti idenzoldseg es rizs osszeontve, egyutt megparolva, zoldfuszerekkel izesitve.

    Toltott padlizsant is adtam mar a picurnak: padlizsan belsejet kiszedni, helyere daralt hus, daralt kenyer, egy kis reszelt sajt, hagyma, petrezselyem egy tojassargajaval osszedolgozva. Az egesz a sutoben kisutve. Magatoknak is finom es egyszeru, a gyerek is eheti.

     

    előzmény:
    brunomom (1)
    2008-10-16  10:17
  20. 2008. október 16. 10:405.

    Szia!

     

    Én a nagyfiamnak nagyon sokat főztem. A lányom nem volt hajlandó megenni semmit.

     

    Előre főztem többféle "menüt", és bébiételes-üvegben betettem a fagyasztóba.

     

    vettem csirkemellett, felsőcombot, marhafelsált. Zöldségeket: fehérrépát, sárgarépát, céklát, csicsókát, krumplit.

     

    Együtt főztem a húsokat, fehérrépát, sárgarépát, krumplit. A csicsókát, céklát külön.

     

    A húsokat fajtánként külön botmixerrel pépesítettem. A zöldségeket csak villával törtem.

     

    Ezekből csináltam bébiételt ahogfy épp kedvem szottyant. Amikor már rágásra volt igénye a fiamnak, tettem bele főtt rízst, vagy főtt tésztát is /durumtésztát/.

     

    Természetesen ezeknek a kajáknak nem volt olyan az állaga, mint a bébiételeknek, de nagyon finomak voltak. Kis sót használtam, rántást nem tettem bele.

     

    Tejpépek: a tejjel még nem akarsz próbálkozni? Akár vízzel is keverve. Én kb ennyi idősen adtam először.

     

    Ha már ezzel is próbálkozol, akkor jöhetnek a joghurtok, túró-desszertek. Te is nagyoin finomakat tudsz gyártani natúr joghurt, és túró felhasználásával.

    Lehet próbálkozni a tejbedara elkészítésével is!

     

    Recepteket pedig találsz a Mindmegette.hu-n is!

    Sok sikert!

    ML

    előzmény:
    brunomom (1)
    2008-10-16  10:17
  21. 2008. október 16. 10:394.

    Látom nem csak én nem értem

    Kedves topiknyitó miért nem adod a rendes kaját a gyereknek???Amit a férjed megeszik azt a gyerek is nem???1 éves gyerek már nagyon nagy a bébipapihoz.

    De lehet kapni mit egyen a gyerek cimű könyvet ha már nem akarsz rendes kaját adni neki 

    előzmény:
    ardian (2)
    2008-10-16  10:31
  22. Jo
    Jo
    2008. október 16. 10:383.

    Szia,

     

    Fozelekek. Egyszeruek es egeszsegesek. Zoldborso, zoldbab, karalabe, tok, spenot, soska, kelkaposzta, krumpli. Ha gondolod priviben leirom, h hogyan csinalom oket.

    Tesztak kulonbozo szoszokkal.

    Husi rizzsel, krumplival, zoldkorettel.

    Levesek: Husleves, zoldseglevesek, sutotok leves, kremlevesek. Ilyet is tudok irni, ha erdekel.

    Azt nem tudom, h van e foga, h mennyire pures kajakat adsz Neki.

    Reggelire adhatsz Neki vajas kalacsot, kenyeret, peksutit, sajtot, turot, konnyebb felvagottakat. Azert babatejet is adjal Neki. Uzsi lehet joghurt gyumolccsel, zabpehellyel, babapiskotaval, kremturo stb.

     

    Udv,

    Jo

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  23. 2008. október 16. 10:312.

    Ne haragudj, nem értem.

     

    Eddig üveges bébiételt kapott?

     

    És nem szereti a házikosztot?

     

    És most te szeűűretnél házi bébiételt gyártani?

     

    Jól értem?

     

    Ez esetben miért nem várod meg, amíg megeszi, amit ti (előbb-utóbb ez bekövetkezik), miért bonyolítod az életedet, ha eddig bevált az üveges?

    előzmény:
    brunomom (1)
    2008-10-16  10:17

Címlap

top