Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Hamvas barna hajszín

kislinda
Létrehozva: 2008. szeptember 17. 13:23

Olyan hajfestéket szeretnék venni, ami szép hamvas árnyalatú, fényes ezüstösen csillogó barna színt ad. 6-os vagy 5-ös színmélységű. (sötétsőke vagy világosbarna)

Amit semmiképpen nem szeretnék,hogy arany, bronz, réz, vörös vagy egyéb meleg árnyalatú legyen.

Sajnos a bolti hajfestékek fantázianevei sokszor megtévesztőek (pl vettem már  "jeges barnát" és sajnos vöröses árnyaltú volt), ezért elsősorban tapasztaltból származó véleményeket várnék, hogy melyik márka melyik árnyalat adná a fent említett színt. Lehetnek akár fordászfestékek, akár bolti hajfestékek, csak feleljenek meg a hamvas, hűvös, hideg barna kritériumnak. 

Köszi előre is a segítséget!

  1. 2008. szeptember 18. 12:1026.

     Hát nekem a 700-as casting jó vöröses árnyalatot produkált, ezért tényleg alaphajszíntől függ.

     

    Igazi barnát, ami tényleg nem vöröses, az a 600-as casting, csak nekem sötét volt, az eredeti hajamhoz képest.

     

    Viszont ha igazi barnát akarsz vörös árnyalat nélkül akkor tényleg a 600-as az jó.

     

     

    előzmény:
    kislinda (25)
    2008-09-18  12:03
  2. 2008. szeptember 18. 12:1427.
    Nem, ez nem vöröses. Ez natúr barna árnyalat szerintem.
    előzmény:
    Britte (23)
    2008-09-18  11:54
  3. 2008. szeptember 18. 12:1728.
    Ja, sajna ez így van. Barnából max ilyen natúr színt tud magának találni az ember, mint ez a 600-as, de ha hamvasat szeretnénk, lehet fodrászhoz kell menni kikevertetni a megfelelő színt.
    előzmény:
    kislinda (24)
    2008-09-18  12:00
  4. 2008. szeptember 18. 12:2329.

     

    Én is fodrászt javasolnék. Amúgy ott ki is tudja keverni a színt és minimális oxit rak bele, ha kéred, vagy mondod, hogy inkább lightosat kérsz.

     

    Vagy vigyél esetleg egy neked tetsző színes fotót és kérd, hogy hasonlót szeretnél.

    előzmény:
    Gemini** (28)
    2008-09-18  12:17
  5. 2008. szeptember 18. 12:4430.
    Na, igen, csak így dupla annyiba kerül a hajfestés, mint ha otthon csinálja az ember.  
    előzmény:
    Bounty (29)
    2008-09-18  12:23
  6. Torolt_felhasznalo_335149
    Torolt_felhasznalo_335149
    2008. szeptember 18. 12:5531.
    Igen elméletileg világos aranybarna a neve. De a gyakorlatban sötét barna, aranyos-vöröses csillogással én nagyon szeretem
    előzmény:
    kislinda (12)
    2008-09-18  08:51
  7. Torolt_felhasznalo_369925
    Torolt_felhasznalo_369925
    2008. szeptember 18. 14:1432.

    Egy jó barna engem is érdekelne...Nekem fodrász által festett Alfaparffal, de azt tényleg tanusítom, hogy hamar kopik.Dobozos festékkel én már megjártam, évekig festettem velük, sose a várt szín lett, és a tövét se fogta be normálisan, a végét lekapta feketésre, pedig csak a végén mostan össze.

    Az igazi az lenne, ha otthon fodrászfestékkel festenék, de ezt az oxi arányokat nem vágom. Fodrásszal 3szor annyiba kerül, és sajna az én pénztárcám is véges...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  8. 2008. szeptember 18. 15:0733.

    Az szinte biztos, hogy én is fodrászfestékkel fogom festeni a hajam. Sokkal biztosabb és stabilabb a színük, mint a bolti festékeknek.

     

    Találtam a neten egy hajfestési technikai füzetet (az Aflaparf adta ki), amiből nagyon sok hasznosat lehet tanulni a hajszínekkel és a hajfestéssel kapcsolatosan:

     

     http://www.alfaparf.hu/download.php?oid=Tf123f461a68 2d7a1f63cbd57cd14c61;aid=Tc1c3f4a19682473166f0d6a526f1c78

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_369925 (32)
    2008-09-18  14:14
  9. 2008. szeptember 19. 09:4434.

     

    Teljesen igazad van.

    De lehet elsőre a topicindítónak mégis fodrászhoz kéne menni, utána meg felíratni miből mennyit használt a fodrász és a következőt meg ez alapján a fodrászkellékestől beszerválni.

     

    Kár, hogy nincsenek fennt hajminták az alfaparftól..

    előzmény:
    Gemini** (30)
    2008-09-18  12:44
  10. 2008. szeptember 19. 09:5635.

    Igazából azt nem szeretem, hogy a fodrászok mindig 2-3 színből keverik ki a festéket, mintha ezzel akarnák biztosítani, hogy vissza kelljen menni hozzájuk, mert az arányokat otthon úgysem tudod eltalálni...

    Azzal persze tisztában vagyok, hogy ha valakinek sok az ősz haja, akkor minimum 50% natúr színhez kell hozzákeverni a divatszíneket, vagy alapszín erősítéshez adnak egy kis mixtont, de sokszor tényleg nem indokotan kevergetik össze-vissza a festékeket. 

    előzmény:
    Bounty (34)
    2008-09-19  09:44
  11. Torolt_felhasznalo_767562
    Torolt_felhasznalo_767562
    2008. szeptember 19. 09:5936.
    Persze, hogy nem indokoltan...esetleg kifogyóban van a színed és az eggyel világosabb eggyel sötétebb tónusból kijön a "pótlék".
    előzmény:
    kislinda (35)
    2008-09-19  09:56
  12. Torolt_felhasznalo_767562
    Torolt_felhasznalo_767562
    2008. szeptember 19. 10:0137.
    Egyébként szép hamvas barnát L'oreal-ból, vagy Wella koleston perfectből kapsz.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_767562 (36)
    2008-09-19  09:59
  13. Torolt_felhasznalo_767562
    Torolt_felhasznalo_767562
    2008. szeptember 19. 10:0838.
    Ja, meg persze, ha festett volt előtte a hajad, mást kell a natúr tőre, és mást a festett részre tenni.......mondjuk, ehhez már profizmus kell, hogy tökéletes legyen a végeredmény......ez nem otthoni meló.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_767562 (36)
    2008-09-19  09:59
  14. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2008. szeptember 19. 11:0039.

    szia!

    az én fodrászom nagyon kedvs, egy csomószor mondta, hogy itt a tincskatalógus, nézzem meg a színeket nyugodtan és majd én megveszem magamnak, megcsinálom ahogy nekem jó. (tudta, hogy otthon festegetek)

    sőt, ha kérdeztem tőle valamit, oxiról, keverési arányokról, arra is mindig jókedvűen, készségesen válaszolt.

    szóval ő mondta nekem azt is, hogy kivilágosított hajat könnyebb visszapigmentálni színezővel, mert abban csak 2-3%-os oxi van. mivel a hajad már ki van világosítva, nincs szükség magas százalékú oxira, mert ahhoz, hogy befogja a hajad a festék, színező, elég az a kevés százalékú oxi is, ami mellesleg jobban kíméli a hajat.

    ja és nem is fog annyira kopni a színe, nem dobja le olyan hamar, mintha festékkel kennéd, pont az előbb említett okok miatt.

    csak hát ugye sajnos nincs annyi színező, mint festék... 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  15. Torolt_felhasznalo_611098
    Torolt_felhasznalo_611098
    2008. szeptember 19. 16:1840.

    sziasztok!

    alfaparf színskálám nincs,de loreal majirel-es van,ebben is nagyon szép színek vannak

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  16. 2008. szeptember 23. 14:1041.

    Szép színek, de egyiknek sem .01 vagy .1 a színkódja...akkor ezek nem hamvas árnyalatok...

    sok bennük a .3 árnyalat, ami arany-sárgás tónusú -pont ilyet nem szeretnék.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_611098 (40)
    2008-09-19  16:18
  17. 2008. szeptember 23. 18:1242.

    Szia.

    Én is sokáig utáltam hogy vöröses árnyalat van a hajamban, ezért sokadik próbálkozásra (3.) összejött a hőn áhított hamvas barna hajszínem!!! Olyan amilyennek leírtad, enyhén ezüstös-szürkés árnyalat, kicsit fakóbarnának hat, de pont ilyet szerettem volna! A fodrászom műve amúgy, Revlon festékbe kevert valami nem revlonos hamvasítót, és tényleg jó lett!!!!!!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  18. 2008. szeptember 23. 18:2343.
    ha biztosra akarsz menni keress egy jó fodrászt. Lehet, hogy nem lesz olcsó, de én is csak így tudtam megoldani, hogy hamvas szőke legyek, ne arany. Még így sem biztos, hogy az első festés teljes sikert hoz, inkább csak 2, alkalom után lesz olyan, amilyet szeretnél.
    előzmény:
    kislinda (1)
    2008-09-17  13:23
  19. 2008. szeptember 23. 18:2744.

    Ja és, hogy honnan tudod, hogy jó helyen jársz:

    a fodrász több színből keveri ki a neked megfelelő árnyalatot. mert lehet, hogy a színskálán megtetszik egy szín, de az nem biztos, hogy a Te hajadat is olyanra fogja meg.

    előzmény:
    sveata (43)
    2008-09-23  18:23
  20. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2008. szeptember 23. 18:5545.

    Szia! Nem olvastam el az előző hozzászólásokat, elnézést, ha olyat írok, amit már más is ajánlott. Természetesen az a legbiztosabb, ha fodrászhoz mégy, de ha mégsem, mindenképpen a profi festékeket vagy színezőket ajánlom: színezőben szupersztár a Wella Colour Touch, a 6/ 71 -es árnyalat álomszép hamvas sötétszőke/világosbarna. Olcsóbb kategória, de szerintem szintén nagyon jó minőség a Londa 6/71-es festék, vagy színező is, én Londa festéket használok eben az árnyalatban az előzőleg évekig hennázott hajamra, mert én is halálosan meguntam a vöröset.

    Ez szerintem pont az a sötétszőke-világosbarna határán lévő hamvas árnyalat, amit leírtál, fodrászkellékeseknél lehet kapni mind a három terméket.

    előzmény:
    kislinda (1)
    2008-09-17  13:23
  21. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2008. szeptember 23. 19:0946.

    Picit hadd  javítsalak ki:

     

    A fodrász nem attól jó,hogy több színből keveri a festéket!A színskálán te max megmutatod a festék árnyalatát,ami tetszik,és a fodrásznak tudnia kell,mit kenjen  a hajadra,hogy azt az árnyalatot kapja -már ha egyáltalán kivitelezhető a szín!

    előzmény:
    sveata (44)
    2008-09-23  18:27
  22. 2008. szeptember 24. 07:5547.
    Köszönöm szépen az tippeket, a héten megyek fodrászkellékesbe és mindenképp megnézem az ajánlott színeket.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_379594 (45)
    2008-09-23  18:55
  23. 2008. szeptember 24. 09:1448.
    előzmény:
    kislinda (47)
    2008-09-24  07:55
  24. 2008. szeptember 24. 11:4949.

     

    Ez tényleg egy szép hamvas szín..

    előzmény:
    Gemini** (48)
    2008-09-24  09:14

Címlap

top