Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Anyósterror
Torolt_felhasznalo_189226
Létrehozva: 2008. május 16. 14:04
Két gyermekem van, egy 4 éves, akivel lassan egy éve pszichológushoz járunk, problémás, úgy néz ki figyelemzavaros, és túlzottan aktív, óvodába nem sikerült beiratni, az óvónők félnek tőle. És van egy másfél éves. Kettőjükkel vagyok itthon, már az idegkimerülés határán sajnos. Elsősorban köszönhetően az anyám és az anyósom terrorjának.
Az anyósom két percre lakik tőlünk. Az anyám egy másik városban.
Én, amikor házat kerestünk, kértem a férjemet, hogy az az egy szempont a legfontosabb, hogy ne az anyósomék közelébe kerüljünk, mert már akkor tudtam, hogy nagyon durván beleszól mindenbe.
Ha egy kis segítséget kapok, rögtön visszahallom anyósomtól, ha jön hozzánk valaki, mindig azzal kezd, hogy ő főzött nekünk ezt-azt, holott folyamatosan kérem, ne főzzön nekünk, minden nap készítek főtt ételt, hétköznap is. És én is rendszeresen küldök nekik hetente süteményt és palacsintát, ha sütök, de soha, senkinek nem emlegetem.
Beleszólnak abba, hogy a házunk előtt hogyan nyírjuk a füvet, hogyan műveljük a kertet, milyen bútort vegyünk, hova vigyem a gyereket játszóházba, hétvégén milyen programot csináljak. Szóval mindenbe. Kulcsuk van a kapuhoz, többször kérte a férjem, hogy ne jöjjön át anyósom, anélkül, hogy telefonálna, de mintha a falnak beszélnénk.
Tegnap a lányom névnapját ünnepeltük, anyósom 3 órán keresztül egyedül beszélt szinte végig, senki sem jutott szóhoz. Szó sem volt a gyerekek ünnepéről, hanem azt emlegette, hogy ő miket csinál, milyen baja van, hogyan intézett el dolgokat stb.
Amikor 4 hónapos terhes voltam, nem akarta megengedni, hogy elmenjünk két napra Prágába a férjemmel, 1 hónapig azt hallgattam, hogy milyen felelőtlen vagyok, és ha tudta volna, hogy terhes vagyok, nem engedte volna ezt az utat. És azért is kiakadt, hogy 8 hónapos terhesen el mertem menni egy esküvőre, amit nem abban a városban van, ahol élünk.
Amikor házat néztünk (1 éve) kétfelé cibáltak minket, érzelmileg zsaroltak anyám és anyósom, hogy mi lesz, ha nem ide költözünk, ha nem olyat veszünk stb. Amikor a férjem kitette a lábát, anyósom 5x elmondott "nem" válaszom ellenére, elrángatott házat nézni olyan helyre, ahol kifejezetten nem akartam házat venni, a ház nekem egyáltalán nem tetszett, de ő áradozott róla, hogy neki mennyire megfelelne.
Azóta megvettük a két szobás házunkat, erre azt mondogatja, hogy ha nem élne náluk a dédi (az ő édesanyja), akkor ő már rég átjött volna a mi kétszobás házunkba lakni, neki bőven elég annyi, mi meg odaköltöznénk az övékbe (amelyik házról többször elmondtam már, hogy én nem laknék ilyenben, mert túl nagy, kétszintes, nagy a rezsije stb.).
Anno 5 éve az esküvőnkre azért nem jöhetettek el a férjem barátai, mert az anyja nem engedte meg, mert mit szólnak a rokonok, ha mi meghívjuk a férjem legjobb barátait, de a rokonságból meg csak a szülők-testvérek jöhetnek el.
Többször el lettünk rángatva templomba is a gyerekekkel, mert a férjem anyja úgy gondolta, hogy illik elmenni. Én nem vagyok vallásos, de kénytelen voltam ott lenni, mert egyszerűen nem volt képes megérteni a "nem"-et.
Ezek csak apróságok, de folyamatosan megkeserítik az életünket, és ennél sokkal durvább dolgokba is beleszólnak.
Az anyám eljön, és egész nap kritizálja a háztartásomat, átrendezi a szekrényeket, ha kiteszem a lábam otthonról, kicserél függönyöket, a gyerekekkel szemben totálisan következetlen, nincsenek szabályok, a gyerek uralkodik rajta.
Egyelőre ennyi, most a nagy sérelmeket nem írom le. Csak annyira kellett, hogy kiadjam már magamból. Köszönöm, aki meghallgatott.
Elnézést, hogy csapongó voltam, de már annyira ideges vagyok emiatt, és a férjemmel egy dolog miatt veszekszünk, a szüleink miatt. És ez már a gyerekekre is rá fog menni, ha nem találunk megoldást.
Meg egy halom mealázkodás.
Nézd, én úgy vagyok vele, hogy ha valahol nem látnak szívesen, oda nem megyek. Költözni meg pláne nem költözöm. Még egy környékre sem velük, hiszen, minek? Ha nincs közünk egymáshoz, akkor miért is kellene a közelükben laknunk???
Ha a kicsi fiuk velem tart, jöhet, de nem vagyok hajlandó semmiféle módon anyósékhoz kapcsolódni. Többek között ezért sem veszem fel a nevét, ha összeházasodunk. Tehát nem csak nem megyek hozzájuk, de nem jelenek meg velük semmiféle családi rendezvényen, mi vagy előbb, vagy később megyünk, ha hívnak egyáltalán. Ahova nem hívnak, oda nem megyünk. Mintha távoli ismerősök lennének. Az üzeneteiket nem hallom meg, mert a párom nem postás, kettő nem érdekel, hogy mit mondanak. És meg is fagyhatnak a hatalmas családi házukban, engem nem érdekel. Ha ők így, akkor én miért szakadjak meg azért, hogy segítsem őket, ha egyszer úgysem felelek meg nekik. Nem vagyok hajlandó sem feláldozni magamat, sem eltartani ilyen szemét embereket, hiszen költhetem azt a pénzt másra, a saját boldogulásomra, vagy majd a gyerekeimre. Tudod, akármink volt, az első kérdésük az volt, hogy minek az nekünk... Két hét múlva már az kellett nekik is. Amikor a párom hazaköltözött, az anyja lenyúlta a tévénket, hogy jó lesz az neki, legalább látja. Aztán rendet csináltam, hogy álljon meg a hegyi menet.
Nálunk a fő baj az volt, hogy páromat nézték hülyének, sógornőmet szajházzák, mert nem megfelelő a fiuknak (nem házias és nem az a nőies típus), de ha a fiuknak ez az igénye, az nem a kislány hibája szerintem, ezt megbeszéltem már anyóssal és kezdi elfogadni, hogy egyik fia inkább fogad majd bejárónőt, minthogy a kukába bedobja a szemetet. Másoktól hallottam vissza, hogy velem bajuk nincs, épphogy ki nem törlöm párom fenekét, de ez fordítva is így van, lányok álma a párom
De elszaladt velük a ló és amikor szóltam, én lettem az elmebeteg
mondjuk inkább az én szakterületem ez, de azért megköszöntem a diagnózist
párom a kisebbik, ő amikor eljött otthonról végleg kiürült a ház, az amúgy is látszat házasság még üresebb lett. A kutyus ott van elásva, hogy a saját magánéletük nem stimmel.
Anyum feltalálta magát, énekkar stb... barátnőzik, most párra is lelt, apunak van másik családja és igyekszik élvezni az életet, ezáltal hozzájuk még szívesen is megyünk, telefonálunk.
Anyóséket felhívni sem kell, naponta telefonáltak, kihangosítanak minket, ülnek a konyhában és faggatóznak, de mindennel kapcsolatban, mennyi wc papír fogyott el, meg ilyenek
sajnálatra méltó, hogy ennyit ér az életük
Én sem értem az anyósokat - bár nálunk apóssal van főleg a probléma.
Persze alapból ott kezdődik, hogy kisfiúk vs kislányok. Én is fiús anyuka leszek
Nálunk anyuékkal semmi, de semmi probléma nincs, az első találkozáskor kikérték maguknak a magázás sértését, kötelező tegezni őket
és igyekeznek lépést tartani a korral, velünk, anyukám még az öltözködésében is igyekszik, amiben nagy segítség volt, hogy 2 lánya van, ha bénán sminkelt kijavítottuk
Én sokat agyalok, milyen lesz majd 18 év múlva
, ha jön egy olyan lány, aki nekem nem szimpatikus...
A gyerekem nem lesz soha a tulajdonom, lesz egy időszak, amikor első számú nő leszek az életében és ha továbbra is fontos szeretnék lenni számára, az rajtam fog múlni, mert ha szerelmes lesz stb. nem engem fog választani - remélem, hanem lesz olyan talpraesett és olyan ember, aki megtalálja a helyét, anya szoknyáján kívül is.
Az meg hogy olyan személyt válasszon majd, akivel megérdemlik egymást, azon is múlik mi mit nevelünk, mutatunk meg neki az életünk-házasságunk során.
Egyszer lezárul egy időszak majd az én életemben is (ami még nagyon messze van
), amikor felnőnek és nekem az életem nem fog ott megállni, nem szabad, hogy megálljon.
De sok anyósnál megáll az élet és mással sem telnek napjaik, hogy akivel a fiuk boldog lene, tönkreteszik, mert nem bírják elfogadni, hogy nem ők az első számú női egyedek már.
És ahelyett, hogy jó kapcsolatot próbálnának kialakítani és ezzel még boldogabbá tenni a fiukat, önző módon magukkal foglalkoznak. És akinek annyira jót szeretnéne, annak okozzák a legtöbb fájdalmat.
Pár hete én is kiadtam magamból itt a mérgem (jön az unoka, aki majd csak akkor számít, ha emberi formája lesz és hasonló kedves szavak hangoztak el, meg a szokásos: apósék mindent megmondanak hogy legyen, nem beleszólnak, parancsolnak és csak nekik van igazuk bla bla)
A megnyugvást egy dolog vitte előre nálunk 2 hónap mosolyszünet után írtam egy nagyon hosszú emailt apóséknak, szépen leírva a problémáinkat (akkora megkönnyebbülés volt) igyekeztem lekiismeretfurdalást okozni nekik és párom szemszögéből írni, ez hatásos szokott lenni másoknál is.
Szóban velük lehetetlen kommunikálni, közbevágnak, felállnak az asztaltól stb...
Persze megsértődtek, apósom megint italhoz nyúlt, párommal közölte, hogy a nevelése csődje - végülis a szakmáját illetően tényleg van mit rajta/rajtunk szégyellni... de mossuk kezeinket.
Párom közölte vele amikor részeg volt, hogy nekünk már mindegy, elég volt a cikuszból, ha nem akarnak velünk boldogok lenni, akkor ne legyenek, akármilyen rossz is, majd pótolják őket mások számunkra, inkább nélkülük leszünk boldogok, mint velük megkeseredettek.
Aztán meglepinek karácsonykor csak elmentem párommal hozzájuk, rám sem mertek nézni, se hozzám szólni.
Ráadásul apukám meghívta magához őket, nem mertek elmenni, de csak ott kötöttek ki, kaptak a "felnőtt a gyerekem" játékhoz használati utasítást tőlük
a távolságtartás megmarad, apósomtól kiráz a hideg, gusztustalannak tartom és... fuj, amiket és ahogy mondott... de majd megszakadt a szivem, amikor a páromat láttam, mekkora fájdalmat okoznak neki, én meg nem akarom hogy még rosszabb legyen neki. Tudja, hogy semmi nem lesz olyan, mint régen, de jóban-rosszban együtt.
Fogalmam sincs hogy lesz ezek után, de nem is érdekel, én megtettem amit kellett, beszélni nem fogok velük, egy "sajnálom a dolgot" nem hangzott el felőlük eddig...
Remélem mindenkinél fog alakulni a dolog
, nagyon nehéz, apu párjával is öltük egymást, vele is emailben értekeztem, ő írt először, én válaszoltam és állítólag bőgött és igazságtalannak tartotta amit írtam, de legalább tisztán látja mi az én véleményem és nem ő komponál dolgokat magától. Azóta tudtunk először normálisan, nem flegmán beszélgetni.
Mindenkinek boldog és konfliktusokban szegény új évet!
Becsülettel bevallom, nem olvastam végig a topicot, mert időhiányban szenvedek.
Kedves Topicindító!
Amit leírtál kizárólag azzal lehet megcsinálni, aki hagyja, hogy történjenek vele az események.
Hagyd magad, hamarabb szabadulsz"! Ez volt a jelszavad?
Szerintem kezdettől fogva nem akartál igazán önálló lenni.
Még most sem lenne késő, hogy a kapun zárat cserélj és akkor és az jönne be, akit te beengedsz.
Ha már új esztendő lesz, te is kezdj új életet azzal, hogy a kapun zárat cserélsz és csengetésre engedsz be minden látogatót.
Szorítok Neked, hogy legyen erőd és erős akaratod végigcsinálni.
Egyébként a szűkebb családoddal együtt kívánok Nektek Boldog Új Esztendőt.
!
volt egy kis időm olvasgatni
Azt hiszem nagyon egyforma cipőben járunk....
Te is pedagógus vagy?(vagy megint félreértettelek?)
Bocsi, valószínűleg félreértettelek...Szóval remélem, hogy anyóspajtás megvátozik...
Ha lesz időm visszaolvasom majd a hozzászólásaidat
(most vendégeink vannak)