Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Barátok közt

Torolt_felhasznalo_394600
Torolt_felhasznalo_394600
Létrehozva: 2003. november 14. 12:43
Hali!

Vajon egyedül vagyok-e azzal, hogy csípem a fent említett sorozatot, vagy esetleg van más is akivel jól kidumálhatnánk a történéseket stb...
  1. 2016. május 1. 16:24124001.

    Ha attól érzi magát valaki műveltnek, hogy letagadja, hogy nézi a BK-t, hát lelke rajta. Senki se nézi, valahogy mégis a lista elején van évek óta.


    Ez a topik viszont minden pénzt megér. Ha csak ennyi értelme volt a BK-nak, hogy összehozta ezt a kis társaságot, már nem született hiába.


    (Tegnap az öcsémmel beszélgettem, mikor fél szemmel láttam, hogy BK előzetes van, és dühösen egymásnak esnek a Berényiek az irodában. Az okát nem tudom - van elég -, mert levettem a hangot, mikor csörgött a skype. Látta esetleg valaki?)


     

    előzmény:
    Picivirág1 (123997)
    2016-05-01  10:52
  2. 2016. május 1. 16:09124000.

    Nagyon csinos legényke, a korkülönbség is ideális. (Bár a mi családunkban hagyományosan a feleségek az öregebbek...)



    Lécci Anoushkát előjegyzésbe venni, aztán majd meglátjuk, mit hoz az élet.

    előzmény:
    Liventa (123996)
    2016-05-01  10:32
  3. 2016. május 1. 13:03123999.

    Aranyosak ezek a gyerekek, egyik szebb mint a másik!


    Az én unokáim már egy kicsit nagyobbak. Persze, mert én is idősebb vagyok tőletek.

  4. 2016. május 1. 10:56123998.

    Annyira kellenek a tündéri kislányok mellé az ilyen jóképű kiskamaszok.....így kerek a világ!!!!

    előzmény:
    Liventa (123996)
    2016-05-01  10:32
  5. 2016. május 1. 10:52123997.

    Gyönyörűséges képek...istenem!!! de jó ez a topik!!!!!


    Adunk az "alul műveltségünknek"..már mint követjük ezt a képtelen történetet, de olyan emberi , baráti kapcsolatok jönnek létre, hogy mááár..megér!!!!a humor...sok mindenek átsegít...igaz ez a történet nem a  valóság , a humor sínjén száguld....de felfedeztük ezt a "vakvágányt"..és ezen elég jól...sokáig utazunk!!!

    előzmény:
    Liventa (123996)
    2016-05-01  10:32
  6. 2016. május 1. 10:32123996.

    A tündérbabák mellé itt a kiskamaszom (4 év 8 hó) -- telefonban bárányhimlősen: "Na megyek aludni, mert nagyon elfáradtam ---- vagy van még valami mondanivalód, nagymami?!"


    Csütörtökön Esztergomba kirándult a nyögdíjas brigádunk és átmentünk Párkányba knédlit enni.

  7. 2016. május 1. 09:40123995.

    Nagyon édes..és tényleg elszaladt az idő feledteneked kis Rókád van..nekem Farkasok...holnap megyek a Farkas kislányhoz, egy kis ápolásra mert a sakk versenyen megfertőződött. 


    Tegnap a Biharban voltam kiránduláson. 

    előzmény:
    vorii (123990)
    2016-04-30  22:46
  8. 2016. május 1. 09:24123994.

    Micsoda szemek????? Micsoda mosoly????? gyönyörű kislány,  tényleg olyan tündérke...és micsoda nő  lesz belőle???

    előzmény:
    gerdamama (123992)
    2016-05-01  08:21
  9. 2016. május 1. 08:28123993.

    Engem a hideg ráz tőle.

    előzmény:
    Kusza (123987)
    2016-04-30  12:34
  10. 2016. május 1. 08:21123992.

    Az idén talán még nem is tettem fel képet, mert nem voltam hajlandó folyamatosan bosszankodni a sikertelen próbálkozások miatt. Úgy tűnik, "helyreállt a rendszer". Lássuk!


    Csupa mosoly, csupa élet tündérlánykám

  11. 2016. Április 30. 23:44123991.

    Csuda édes! Kis ínyenc. Látszik, hogy élvezi az evést.


    (Rémes, hogy milyen gyorsan öregszenek ezek a gyerekek!)

    előzmény:
    vorii (123990)
    2016-04-30  22:46
  12. 2016. Április 30. 22:46123990.

    Aproőó Rókus... egy friss kép - borzas katonák uzsonnára...


    Május 14-én már 1 éves lesz. El sem hiszem!

  13. 2016. Április 30. 22:41123989.

    Jól meg is döbbentem, hogy így hívják a pasit. Aztán még az is beugrott, hogy akik "hivatalból" olvasnak minket esetleg épp látták, amikor megszületett a mi kis Rókuskánk és megtetszett neki a név...

    előzmény:
    Kusza (123987)
    2016-04-30  12:34
  14. 2016. Április 30. 16:15123988.

    Szerintem is borzasztó. Az, hogy tetszik-e vagy sem, teljesen egyéni dolog, de ez valahogy ... fura. Az első pillanatban biztos voltam benne, hogy nincs is gyereke, és aljas szándékból ólálkodik a játszótéren, alibi macival felszerelve. Aztán elszégyelltem magam, hogy szegény özvegy apukáról ilyen csúnya dolgokat feltételeztem.


    Elég fura ízlése van nem csak Hannának, de az egyetemista csajoknak is, ha bejön nekik ez a pasas. Pszichológus hallgatókról lévén szó, pláne meglepő, hogy beugranak neki.

    előzmény:
    Kusza (123987)
    2016-04-30  12:34
  15. 2016. Április 30. 12:34123987.

    Nem tudom, hogy elnyerte-e ez a Rókus valakinek a tetszését, de szerintem iszonyú egy pasas.

  16. 2016. Április 29. 15:26123986.

    Nóra az első pillanattól kezdve azt mondja, hogy ez ez ember egy uzsorás, és nem szabad vele szóba állni! Legalább ezt jól látja. A víztorony ügyében is neki, mint jogásznak kellett volna minden részletnek utána nézni, ahelyett, hogy ő is rámászott Attilára.


    Nekem meg az jutott eszembe, hogy jó lenne, ha a muki, kezében a bontatlan üveggel, a Kft valamelyik tulajdonosával futna össze, mert akkor pillanatok alatt kiderülne, hogy összejátszott Miklóssal. Rögtön agyon is ütnék a tulajdonostársak  mind a kettőt.


     

    előzmény:
    lidika49 (123985)
    2016-04-29  12:56
  17. 2016. Április 29. 12:56123985.

    A nagyokos ügyvédnő is bedől neki, mármint Mikinek, nem kellene  neki utána nézni az emberkének?


    Paraszti eszemmel az első az lenne, hogy  bemennék az önkormányzatba, megkérdezni, hogy mi igaz az egész műemlékké nyilvánításból?  Szerintem a szerződésben benne kellett volna lenni, hogy folyik egy ilyen dolog a víztorony kapcsán.


    Tudjátok, azt nevetném, ha az üzletek kirablója helyett tévedésből Miki emberét kapnák el, mint potenciális tolvajt, hisz most egy bontatlan üveg itallal távozik a házból.

    előzmény:
    Liventa (123984)
    2016-04-29  06:32
  18. 2016. Április 29. 06:32123984.

    Ez meg talán az egyetlen reális vonása a sorozatnak: szemben többnyire nyalják-falják egymást, valójában pedig megy a folyamatos ármánykodás. 

    előzmény:
    gerdamama (123982)
    2016-04-29  00:13
  19. 2016. Április 29. 06:26123983.

    Mintha anno ezért vették volna fel, aztán ő loholt minden helyszínre ellenőrizgetni -- amíg még egyáltalán voltak "helyszínek"...

    előzmény:
    gerdamama (123981)
    2016-04-28  23:22
  20. 2016. Április 29. 00:13123982.

    Miklós mai akciója minden képzeletet alulmúlt. Egy ócska bűnöző lett belőle, beállhatna Haller bandájába. Ja, mégsem, mert ott be kellene piszkítania a kezét, nem bájologhatna a háttérben, míg más elvégzi helyette a piszkos munkát. Remélem, Laci megtudja, hogy kinek köszönheti a verést.


    Ennyit a sok kenetteljes dumáról, amit a közös intézeti múltról meg az örök barátságról rendszeresen előadnak.

    előzmény:
    barackmano (123979)
    2016-04-28  19:06
  21. 2016. Április 28. 23:22123981.

    Ezen már András halála óta egyfolytában csodálkozom. Nem elég, hogy Miklósnak semmilyen szakirányú végzettsége, sőt, mintha arról lett volna szó régebben, hogy semmilyen diplomája nincs, de még alkalmazottként sem foglalkoztatnak építészt. Tényleg a világ nyolcadik csodája, hogy még mindig "jó nevű" a Berényi Kft. Vagy csak ők szeretnék azt hinni. Az üzleti világban nem él meg egyetlen cég sem a régi dicsőségből, folyamatosan kell/ene produkálni valamit.


    Én még azt se tudtam, hogy Krisztián technikus. Mindig csak a katonaságnál szerzett élményeiről beszélt, én legalábbis csak azokra emlékszem.


     

    előzmény:
    Liventa (123980)
    2016-04-28  20:56
  22. 2016. Április 28. 20:56123980.

    Ha még bírnék izgulni a kft sorsa miatt, azért érdekelne, hogy egy építőipari vállalkozó hogyan pályázik, szerződik, kivitelez, művezet, műszaki ellenőriz egy szál építész -- akárcsak egy árva technikus, mint mondjuk egy időben Krisztián volt nekik -- nélkül...

    előzmény:
    gerdamama (123978)
    2016-04-28  12:39
  23. 2016. Április 28. 19:06123979.

    Hat ez nem jott ossze Miklosnak. Ciki. 

  24. 2016. Április 28. 12:39123978.

    Persze, hogy meg fog. Bár ha belegondolunk, már réges rég nem a Kft a főszereplő. Addig volt érdekes, míg a főnöki forgószék körül forgott a világ. (Hű, mecsoda poén!) Mikor Miklós és Clau küzdöttek szellemesen, de keményen, majd Miklós és András kicsit szelídebb stílusban. Az Attila-éra már nem volt olyan izgalmas, mert ő nem ment bele a harcokba. Ági és Ludwig meg mindig is kívülállók maradnak. Szerintem már nem sok nézőt érdekel, hogy ki a Kft vezetője, mert sok  a szereplő, és sok szálon fut a történet. A Kft problémája csak egy a sok közül, és nem is a legizgalmasabb. De tény, hogy ez volt az alap, nem lehet (nem illene) kiiktatni.


     


     


     


     

    előzmény:
    barackmano (123977)
    2016-04-28  06:16
  25. 2016. Április 28. 06:16123977.

    Meg fog. Az egész történet erre épül.

    előzmény:
    vorii (123975)
    2016-04-27  11:56
  26. 2016. Április 27. 16:45123976.

    Régi szép idők, amikor Klaudia és Miklós vitriolba mártott, de szellemes szópárbajt vívott

    előzmény:
    vorii (123975)
    2016-04-27  11:56
  27. 2016. Április 27. 11:56123975.

    Már nem izgat kinek-minek köszönhetően, de végül meneküljön meg a Berényi Kft!!!!!!!!!!!!!!


    Miklós - szerepe szerint - már nekem sem a szívem csücske, pedig én voltam a legnagyobb rajongó (Azért Szőke Zoltán pont úgy alakítja, ahogy kell: hogy ne szeressük!) 

  28. 2016. Április 27. 11:54123974.

    Jó BéKás módra Petiből teljesen kifordult valakit csináltak - ez az utolsó jelenet ...

  29. 2016. Április 27. 11:50123973.

    előzmény:
    Picivirág1 (123956)
    2016-04-26  09:17
  30. 2016. Április 27. 08:46123972.

    Nekem is rémlik valami, hogy Nikol kicsikarta Krisztiántól a Rózsát -- vagy az nem lett lepapírozva, ahogy a BK-ban szinte semmi?

    előzmény:
    Picivirág1 (123967)
    2016-04-27  08:19
  31. 2016. Április 27. 08:40123971.

    Szívből gratulálok a Nagylánynak, imádom a tehetséges gyerekeket.

    előzmény:
    Picivirág1 (123964)
    2016-04-26  19:03
  32. 2016. Április 27. 08:28123970.

    Köszi!!!!

    előzmény:
    Kusza (123968)
    2016-04-27  08:19
  33. 2016. Április 27. 08:27123969.

    Milyen első benyomást tesz egymásra Natasa és Ádám?


    Hogyan választja szét az egykori párokat a fittrandi ötlete?


    Miért utasítja el Emília Zsolt kérését?


    Hogyan fordul Miklós terve saját maga ellen?


    ......................................................... .....................


     


    Szóval Ádám és Natasa románcára számíthatunk. 


    Fittrandi? Kikről lehet szó? 


    Zsolt már vacsorázott...nem éhes, ezért utasítja el Emiliát...vagy nem szereti a töltött cukkinit amit készítenek...


    Nanáá, hogy Miklós fel fog sülni

    előzmény:
    Picivirág1 (123967)
    2016-04-27  08:19
  34. 2016. Április 27. 08:19123968.

    Gratulálok az unokádhoz!

    előzmény:
    Picivirág1 (123964)
    2016-04-26  19:03
  35. 2016. Április 27. 08:19123967.

    Igen...rengeteg haja van..örökség


    A tegnapi részben  meg ökörség, ahogy az anyuka viselkedik a "psziho nénivel. "


    Én úgy emlékszem, hogy Krisztián eladta a Rózsát..vagy csak egy részét? 

    előzmény:
    barackmano (123966)
    2016-04-27  07:26
  36. 2016. Április 27. 07:26123966.

    Gratulalok. Szep kislany. Klassz az uj haja. 

    előzmény:
    Picivirág1 (123964)
    2016-04-26  19:03
  37. 2016. Április 26. 20:55123965.

    Gratulálunk nagyon ügyes kis csapat


    előzmény:
    Picivirág1 (123964)
    2016-04-26  19:03
  38. 2016. Április 26. 19:03123964.

    Virág csapata első lett Szombathelyen a sakk, korosztályos, diák olimpián. Virág a jobboldali kislány..bár már ismeritek..gondolom 

    előzmény:
    barackmano (123963)
    2016-04-26  18:17
  39. 2016. Április 26. 18:17123963.

    OFF vagy nem OFF, ezt jobb olvasni, mint nčzni a sorozatot.


    Abszolút tudok azonosulni, a gyerekek akikkel en dolgozom otthon nagycsoportos ovodasok lennenek. Neha en is hazahoznam nemelyiket. Oket szerencsere nem lehet.

    előzmény:
    Picivirág1 (123960)
    2016-04-26  15:06
  40. 2016. Április 26. 18:02123962.

    HBO-n ment a Terápia magyar sorozat, abban is játszott, nekem ott is tetszett Dóra játéka.

  41. 2016. Április 26. 15:11123961.

    .nem leszek....ez kimaradt

    előzmény:
    Picivirág1 (123960)
    2016-04-26  15:06
  42. 2016. Április 26. 15:06123960.

    Ez jó!!!!


    Tényleg nagyon örültem ennek a hirtelen előtóduló emléknek. Hihetetlen, mennyi emlék van csak úgy, elfekvőbennekem éppen reggel jutott eszembe, vajon meddig fog Lili szerepelni és ki lehet "élőben"? Erre tessék, megírjátok a nevét és abba a pillanatba már rá kerestem..bíztam benne, hogy az Ő lánya. Még van képem róla, rólunk, meg is keresem..nosztalgiázom....istenem, milyen vékony voltam akkorA képzőből kikerülve kaptam Eleken állást, Csabán aranyért sem volt...de jó iskola volt. Nem tanultuk, hogyan kell az intézetis gyerekekkel foglalkozni, sokkolt az a rajongás, az a szeretet ami felénk áradt. Minden gyereket legszívesebben haza vittem volna..meg kellett tanulni jól szeretni őket. Egyszer majdnem én lettem a megyei gyermekvédelmi felügyelő, ilyen állás üresedett meg Csabán,  felkínálták. Éppen gyesen voltam az első gyermekemmel...de az utolsó pillanatban észbe kaptam..akkor én már leszek óvónő???elhozták a szerződést a lakásomra, de nem írtam alá..inkább szültem még egyet és így kibekkeltem, hogy abban a kerületben, ahol építettünk, bővítették az egy csoportos óvodát, és én kaptam meg az állást. 


    Ez jó nagy OFF volt.....vegyétek úgy, hogy meséltem

    előzmény:
    gerdamama (123957)
    2016-04-26  11:55
  43. 2016. Április 26. 14:13123959.

    Ez nagyon cukiii volt!!! Meghatódtam. Pedig nem szoktam....

    előzmény:
    Picivirág1 (123956)
    2016-04-26  09:17
  44. 2016. Április 26. 13:30123958.

    Julika Te olyan igazi szívvel-lélekkel rendelkező óvónéni lehettél!

    előzmény:
    Picivirág1 (123956)
    2016-04-26  09:17
  45. 2016. Április 26. 11:55123957.

    Jaj, de örülök, hogy ilyen kellemes emlékeket ébresztettem benned!Ugye milyen kicsi a világ, és milyen érdekes dolgok történnek benne.


    (Közben azon kajánkodom itt magamban, hogy ha a BK-ban lenne egy ilyen kedves, megható történet, akkor húznánk az orrunkat, hogy na peeeersze, pont a Julika néni óvodása volt a Csövike apukája, el is hisszük! Mer' a BK-ba' mindenki mindenkit ismer! )

    előzmény:
    Picivirág1 (123956)
    2016-04-26  09:17
  46. 2016. Április 26. 09:17123956.

    Szervusztok!


    Lili apja az óvodásom volt Eleken, a Gyermek Nevelő Intézetben. Az egyik kedvencem volt, szabad napjaimon haza hoztam Csabára, nagyon szerettük egymást. nagyon helyes, kedves, barna szemű kisfiú volt. Selypített még középsős korában és valami bájosan szavalta Weörös Sányor Száncsengő versét.  Én férjhez mentem, haza jöttünk, őt a nagymamája vette magához.  Legközelebb a  csabai Rózsa Ferenc gimnázium dicsőség tábláján láttam viszont, Kazinczy díjat kapott.  Régen volt Színház és Muzsika újság, mindig megvettem, ott olvastam egy riportot róla, ahol sajnálja, hogy a kisgyermek koráról nincsenek képei. Én nagyon sok képet csináltam róla, össze szedtem és elküldtem neki. Azonnal felhívott, megköszönte,  beszélgettünk, emlékezett rám. És nagyon nagy meglepetést okozott nekem. Évzáró volt az óvodában, az udvaron, és éppen kiálltam a szülők elő, köszönteni a vendégeket amikor egy virágküldő szolgálattól egy hatalmas csokor érkezett, pedagógus napon így köszöntött. Gondolhatjátok a hatást


    Most majd ilyen szemmel figyelem a lányát, Dórát. ..az én Palikám lánya.

    előzmény:
    gerdamama (123955)
    2016-04-25  23:47
  47. 2016. Április 25. 23:47123955.

    Lilit én se szeretem, viszont Sztarenki Dóra, a megformálója nagyon tetszik. Érdekes, pikáns arca van, nem is mondható szépnek, de "tud vele bánni". Szépen is beszél. Olvasom, hogy színházban is játszik, ha módom lesz rá, megnézem. 


     


     


     


     

    előzmény:
    Kusza (123954)
    2016-04-25  21:38
  48. 2016. Április 25. 21:38123954.

    Jaj de nem szeretem ezt a Lilit, no lehet, hogy ez csak az én bajom!

  49. 2016. Április 25. 21:16123953.

    Erre gondoltam én is, megérdemelné Miklós, meg arra, hogy jön Clau kivont karddal, s megoldja a problémákat. Hozza magával Zsófit, mert gondolom az lesz a mese, hogy nála pihente ki fáradalmait. Ez csak egy ötlet...

    előzmény:
    gerdamama (123952)
    2016-04-25  10:56
  50. 2016. Április 25. 10:56123952.

    Nem (csak) azért, mert általában Attila pártján vagyok, de minek tart jogászt a Kft? Csak azért, mert intézetis haverina? A legelemibb, hogy minden szerződést ától zettig átnézzen, ennél kisebb horderejűeket is, és figyeljen az esetleges buktatókra. Ha ő is azt mondja, hogy ilyesmi előfordulhat, és semmiből nem derül ki (???), semmit nem lehet tenni, akkor Attilának miből kellett volna éreznie a csapdát? És mi az, hogy az önkormányzatot nem érdemes perelni? Hogy mondhat ilyet egy jogász? Ha Attila rászolgál a lehülyézésre, legfeljebb azért, mert ilyen bambán hagyja, hogy mindnyájan rámásszanak, és egyedül őt kiáltsák ki bűnbaknak. Csodálkoztam is ezen, de betudtam annak, hogy fáradt, elege van, és nem hiányzik neki a Kft. vezetésével járó többletmunka. Nem csinál belőle hiúsági kérdést, mint Miklós, hogy ő legyen a főnök. 


    Kövezzetek meg, de bízom benne, hogy Weintraub (vagy hogyhíjják) Miklóst is át fogja verni. A végén átpasszolja Ludwignak a céget. Meg is érdemelné ez a töketlen, széthúzó Berényi klán. Majd nosztalgiázhatnak a Rózsában a dicső múltjukon.

    előzmény:
    Liventa (123951)
    2016-04-25  08:50
  51. 2016. Április 25. 08:50123951.

    Persze! Zsoltot csak úgy tanúvédelem meg minden nélkül szélnek eresztik, miközben a fölnyomott főbűnös háborítatlanul jön-megy a környéken...


    Hülye Attila meg bemondásra bedől egy semmiből fölbukkant műemlék táblának anélkül, hogy illetékes helyen utána nézne.


    Stb.

  52. 2016. Április 24. 13:28123950.

    Mint Thaifold 


    De komolyan, ez a rizzsel hatastalanitas valoban nevetseges volt. De az is ahogy egy kis nyikhaj siman elbanik egy mindent megelt veszelyes bunozovel. Hol elnek ezek?

    előzmény:
    gerdamama (123949)
    2016-04-23  09:29
  53. 2016. Április 23. 09:29123949.

    A vége: rizzsel BETAKART őrszemet. 


    Csak megtréfált ez az "okos" gép, pedig már nagyon figyelek rá. Azt még észrevettem, hogy a mintha helyett "mint Thaiföld"-et írt, de a végére elvesztettem az éberségem.

    előzmény:
    gerdamama (123948)
    2016-04-23  09:21
  54. 2016. Április 23. 09:21123948.

    Azt már többször tapasztaltuk, hogy ebben a forgalmas, mindenkit megfigyelés alatt tartó és mindent látó házban soha nincs egy teremtett lélek se az udvaron, se a folyosókon, mikor szükség lenne segítségre, vagy legalább tanúra.


    De azon lepődtem meg legjobban, hogy pszichonéni (aki a bamba Haller orra előtt, elég sokáig matatott a telefonjával) nem az SOS gombot nyomta meg, de még csak nem is a rendőrséget hívta, hanem Zsoltot. Bár az is igaz, hogy sok logikus lépést még nem láttunk ettől a HP-tól. Talán abban reménykedett, hogy a mankójára pattan, felvágtat az emeletre, és ő lesz a megmentő. Már alig várta, hogy leróhassa a háláját. Jól pofára esett, hehe.


    Az is röhejes volt, hogy Haller hosszasan diskurált a hölgyekkel. Puff, puff, aztán húzott volna el. Nem mintha azt szerettem volna, ha mindenkit kinyír, de ez így nagyon gagyi volt. Tényleg azt hiszik a fk-írók, hogy a nézők ilyenkor izgulnak?


    Szerintem Zsolt hívta a rendőrséget, ki más? Miközben Rudi rendet tett. 


    Mikor az előző adásban Rudi felbukkant, tudtam, hogy ő menti meg a nőket. Nem örültem neki, mert ki nem állhatom, és kicsit bosszant, hogy most megint hőst csináltak belőle. De hát senki más nem jöhetett számításba. Legfeljebb a Szabó ikrek. Mondjuk épp Túró Rudiért indultak volna, és meglátják az ajtó előtt heverő, rizzsel betakarít "őrszemet"...

    előzmény:
    Kristine (123947)
    2016-04-23  07:08
  55. 2016. Április 23. 07:08123947.

    Most néztem meg az esti részt, és visítva röhögök. spoiler jön, aki nem látta, ne olvassa


     


     


     


     


    szóóóval: tök életszerű, hogy a, kinyitja az ajtót egy okosértelmes ügyvédnő csak úgy. b, a fazon nem figyeli, hogy a pszicho elteszi a telót, és azt se, van-e más is a kéróban. c, Rudi csak úgy lecsap egy fegyverest, és nem látja a fél ház, akik tudvalevőleg mindig ott kóricálnak, ahol nem kéne, pl. Bózsi, Vili meg Laci.d, dulakodnak, és nem sül el egy stukker se.e,  Rudi egy hétpróbás gengsztert simán elintéz egy dzsekivel, f, lifttel menekülnek, g, Zsolt, ahogy meghallotta, hogy baj van, nem hívta azonnal a zsarukat. h, a ház semmit se lát, nem hall....folytathatnám még. de mindegy, rosszfiúk a sitten, már csak Kriszt kell meglelni.

    előzmény:
    gerdamama (123946)
    2016-04-22  20:51
  56. 2016. Április 22. 20:51123946.


    "Itt a vége, fuss el vége..ha nem hiszed találj ki jobbat"


     


    Tudok én, merek én egy óvónénivel mese-ügyben vetélkedni?


     


    2016-04-22  10:36 gerdamama (123942)előzmény:
    előzmény:
    Picivirág1 (123945)
    2016-04-22  18:51
  57. 2016. Április 22. 18:51123945.

    Na, majd Natasa kirohan a fürdőszobából, és jól lelövi a csúnya Haller bácsit! ezt szeretném látni...látni, hogy  rémülten kihátrálnak, Natasa megpörgeti az ujja között a stukkert ami eldördül, mert  most véletlenül meg volt töltve..de hangtompítós, senki sem hallja de Hallék  a világba szaladnak...és megkezdődik a vissza rendeződés, haza jön Alíz és Luca..sőt a hírre a  Krisztán is Itt a vége, fuss el vége..ha nem hiszed találj ki jobbat

    előzmény:
    gerdamama (123942)
    2016-04-22  10:36
  58. 2016. Április 22. 18:46123944.

    Óóóóó..köszönöm...már 4 napja benne vagyok a "korban". Különben olyan telt "karcsú, de molettnek is lehet mondani...most ez van...de volt máshogyan is. NB.II-es kézilabdás voltam, belekóstoltam ebbe is, abba is..(kilókról beszélek).az jobban tettszett amikor vékony voltam. Most már (savanyú a szőlő) azt mondom, csak egészség legyen...de ezt őszintén kívánom magamnak és mindenkinek!!!!

    előzmény:
    veronika.kelemen.39 (123943)
    2016-04-22  18:07
  59. 2016. Április 22. 18:07123943.

    Isten éltessen-nagyon csinos vagy

    előzmény:
    Picivirág1 (123901)
    2016-04-19  06:47
  60. 2016. Április 22. 10:36123942.

    Telefont. Talán van rajta valami segélykérő funkció, amit egy gombnyomással működésbe lehet hozni. Már ha megtalálja anélkül, hogy ránézne... Egyébként is fel lehetne készítve "hivatalból" a vészhelyzetek kezelésére, hiszen bűnözők a páciensei. Neki kellene a helyzet magaslatán állnia, még akkor is, ha ebbe az ügybe véletlenül keveredett. Ehelyett az erőszak ellen szónokol, hát nem sokra megy vele, attól tartok.


    Na, majd Natasa kirohan a fürdőszobából, és jól lelövi a csúnya Haller bácsit!


    Megjegyzem, a rendőrséget megint csak hülyének tüntetik fel, én legalábbis nem akarom elhinni, hogy ilyen naivak. Óramű pontossággal ellenőrzik, hogy nem esett-e bajuk a védenceiknek? Gyenge krimikben szoktak a betörők nyugodtan  dolgozni egy órácskát, mondván, most ment körbe az őr, egy óra múlva jön legközelebb. Ahogy Haller is hamar rájött, mikor szabad a pálya.


     

    előzmény:
    Kusza (123941)
    2016-04-22  08:46
  61. 2016. Április 22. 08:46123941.

    Ez a hirtelen ajtó kinyitás engem is bosszantott mindig. Vajon mit dugdosott a pszicho néni a kardigánja ujjába, talán telefont?

  62. 2016. Április 22. 08:03123940.

    Ezen én is folyton fönnakadok a többi gárgyú lakónál is: Juliéknál Máté egyedül otthon, csöng/kopog, kis hülye már nyitja is az ajtót. Vagy Zsolt lakásában, ahol pedig ki-be járnak a kétes elemek stb.


    BéKáék időnként szeretnek népet nevelni, pl. stukker helyett már egy ajtólánc is megtenné kezdetnek.


    A konkurenciánál pedig imádnak az ártatlan szereplők a kihalt sötét parkon és a hiányosan közvilágított utcákon egyedül bóklászni hajmeresztő előzmények után.

    előzmény:
    gerdamama (123939)
    2016-04-22  00:16
  63. 2016. Április 22. 00:16123939.

    Bírom, mikor valaki az életéért retteg, de gondolkodás nélkül sarkig tárja az ajtót, ha csöngetnek. De ez legalább nem a BK forgatókönyvíróinak a hülyesége, már számtalan filmben nevettem, csodálkoztam, bosszankodtam ezen. A maffia üldöz valakit, bosszúszomjas szökött rab fenyegeti meg életveszélyesen a bírót, vagy féltékeny férj elől menekül a szerető, tök mindegy. Bujkálnak, lerágják a körmüket az izgalomtól, hogy el ne kapják őket, de az első kopogásra ajtót nyitnak. A kukucskáló magyar találmány? - teszem fel ilyenkor a költői kérdést, de a BK-ban még ez se lehet kifogás. Nekem eszembe se jutna ajtót nyitni anélkül, hogy megnézzem, ki áll odakint, pedig nem vagyok paranoiás, és tudtommal nem akar kinyírni senki.

  64. 2016. Április 21. 22:39123938.

    Képtelen történet


    Szerepel benne az idős Lóczy Orsolya szerepében Fodor Zsóka


    megtekinthető itt szombat délutánig


    http://www.mediaklikk.hu/video/keptelen-tortenet/

  65. 2016. Április 21. 21:27123937.

    Pchionéni bájos lánykája jókat játszik Zsolti bácsi fegyverével.....


     

  66. 2016. Április 21. 21:08123936.

    A cicusos a legjobb. Hat nem sok felho van az egen. 

    előzmény:
    Liventa (123928)
    2016-04-21  08:19
  67. 2016. Április 21. 20:12123935.

    Lehetnek együtt a jogerősek az előzetesekkel, pl. Gyorskocsi u-ban is így van. De a beszélő meg a ki-be mászkálás se létezik ebben a formában, ahogy a BKban van.

    előzmény:
    demonhill (123930)
    2016-04-21  10:13
  68. 2016. Április 21. 12:06123934.

    Tényleg!  Maci-Laci volt nejét el is felejtettem.

    előzmény:
    Picivirág1 (123919)
    2016-04-20  10:25
  69. 2016. Április 21. 11:57123933.

    De azért mi nézzük

    előzmény:
    Liventa (123932)
    2016-04-21  11:51
  70. 2016. Április 21. 11:51123932.

    Igen, a házikóm egy dombon áll, így van "rálátásom" a dolgokra.


    A BK-ra meg már nem is tudok mást mondani, csak hogy ősprimitív.

    előzmény:
    Picivirág1 (123931)
    2016-04-21  10:39
  71. 2016. Április 21. 10:39123931.

    Hűűűű...de jók a "kilátásaid"


    Juli nagyon megkeményedett a börtönben. Azok a börtön viszonyok szinte hívogatják az embert..nem kell félni, majdnem jobb mint otthon, egész nap ki be lehet járkálni, működik a csere kereskedelem...nem kell dolgozni, jó kis pamut felsőjük van. Léna ruhája olyan mint a raboké..ha sokat vacakol azzal a fegyverrel még ő is oda kerülhet. Olyan képtelen történet azzal a pisztollyal..meg a komoly ügyvédnő, a börtön agy kurkász hiába kérik a lányt, tegye le, mint egy rossz gyerek, csak ráfogja mindenre a fegyvert..Zsolt meg mint egy őrült vigyorog..vicsorog. A telefon szám már meg van...rá lehet kint is mozdulni Zsoltra..szerintem nem sokat kell várni, valami "átlátszó" mesével felhívják...mert szemmel láthatóan epekedik Zsoltért. 3 lány olyan tiszta ablakot varázsolhat a lakásba amilyen még soha nem volt

    előzmény:
    Liventa (123928)
    2016-04-21  08:19
  72. 2016. Április 21. 10:13123930.

    A "beszélők" engem is kiakasztanak. Különben  is, hogy került Juli börtönbe? Tárgyalás, ítélet még nem volt. Az előzetes meg 30-60-90(?) napokkal hosszabbítható, és a delikvensek nem a börtönben vannak az elítéltekkel. 

    előzmény:
    Kristine (123926)
    2016-04-21  05:48
  73. 2016. Április 21. 08:40123929.

    Kicsit csodálkoztam rajta, hogy a Juli cellatársa ki be sétál az ajtón, még ilyen börtön jelenetet nem láttam.

  74. 2016. Április 21. 08:19123928.

    Csak egy gyors reggeli időjárásjelentés az erkélyemről ---->>>>

  75. 2016. Április 21. 05:50123927.

    na ez meg a másik, örültem, hogy mind2t ott hagyták a fenébe!

    előzmény:
    gerdamama (123920)
    2016-04-20  10:29
  76. 2016. Április 21. 05:48123926.

    na az szép lesz...Zsolt az egyetemista leánynak meg Lilinek minimum az apja lehetne. Persze láttunk már ilyet. Julitól kiakadtam, igaz, a beszélőktől mindig ilyen érzésem van, mert ilyen nincs, 2 személyes beszélő hetente többször...persze. Nem is perelne az összes rab azt hiszem.

    előzmény:
    gerdamama (123917)
    2016-04-20  09:53
  77. 2016. Április 20. 18:43123925.

    Én meg moziban voltam délután, és az egyik főszereplőt Csifó Dorina szinkronizálta. (Az első Noémi, akit aztán lecseréltek egy fejjel magasabb, az eredetire nem is hasonlító lányra.) 

    előzmény:
    Picivirág1 (123924)
    2016-04-20  13:52
  78. 2016. Április 20. 13:52123924.

    Azt hiszem néha nem árt egy kis ismétlés....amíg kerestem Noémit sok elfelejtett szereplőt találtam. 

    előzmény:
    gerdamama (123921)
    2016-04-20  10:39
  79. 2016. Április 20. 12:33123923.

    Megnyugodtam, hogy nem maradtam ki semmiből - ugyanis annyit kisRókázom, meg vendéglátok, hogy mire a BK-ra kerül a sor azt hiszem, a felét átalszom... (Olykor igaz is ) Az  a jelenet volt homály nekem, hogy mitől ébredtek tisztán egy verőfényes napra Nóra lakásásban??? Erre megtudhattam, hogy csak valamit - kicsit - kifelejtettek a rendező bácsiék 

  80. 2016. Április 20. 12:25123922.

    Isten éltessen itt is :-)

    előzmény:
    Picivirág1 (123901)
    2016-04-19  06:47
  81. 2016. Április 20. 10:39123921.

    Annyival azért fontosnak tartom kiegészíteni Picivirág idézetét, hogy F. Orsi elvált Novák Lacitól, és összejött egy nála jóval fiatalabb, csinos sráccal. A környezet fanyalgása és a pesszimista jóslatok ellenére nagyon szépen éltek. Rá gondoltam, mikor a hozzászólásomban említettem őket, természetesen nem arra gondoltam, hogy Novák Laci bácsit elszereti a kislány az anyjától.

    előzmény:
    Katrina Malrony (123918)
    2016-04-20  10:09
  82. 2016. Április 20. 10:29123920.

    Azt ígértem, hogy a száműzetésből, az iPad-en keveset fogok írni. Fene se gondolta, hogy ilyen eseménydús lesz a BK.


    Hanna:   Mi a fenének kell egy kapcsolatot rögtön hazugsággal indítani??? Az rendben van, hogy az első mondat után nem köti a részleteket az ismeretlen gügyögő orrára, de mikor már találkozót beszélnek meg, miért nem képes megmondani, hogy csak a szomszéd gyereket levegőzteti? Mellesleg azt hittem, arról a (nekem) fura kinézetű srácról fog kiderülni, hogy nincs is gyereke, se elveszett macija, csak ürügyet keres, hogy Hannát leszólíthassa.


    Azt se tartom túl logikusnak, hogy Ádám a baba segítségével akar csajozni. Beszélgetni persze lehet, de egy ifjú apukától semmit se akarnak a lányok. Nem hinném, hogy egy normális csajszi vele akarna randizni. Persze ha nagyon bejön neki a lány, és bevallja, hogy csak szívességből tologatja a babakocsit, az más, az egy jó kiindulópont lehet.


     


     

  83. 2016. Április 20. 10:09123918.

    Ki az a Noémi? Vagy kimaradt nekem, vagy nem emlékszem.


     

    előzmény:
    gerdamama (123917)
    2016-04-20  09:53
  84. 2016. Április 20. 09:53123917.

    Pszicholeányzó szeme nagyon ragyogott tegnap. Nem tudtam eldönteni, Zsolttól jött izgalomba, vagy a stukkertől. Vagy a kettőtől együtt. A jó házból való kislányokat mindig vonzzák a rossz fiúk.


    Azért az vicces lesz (?), mikor anya és lánya is rágerjed szerencsétlen Zsoltra. (Aki közben Lilivel készül "ablakot pucoltatni"...) Ilyen még nem volt a BK-ban, pedig már azt hittük, a mindenki mindenkivel valamennyi variációját bemutatták már. Anno Noémiről tudtam volna elképzelni, hogy elszereti az anyja fiatal pasiját, de szerencsére nem így történt.


     


     

  85. 2016. Április 20. 09:40123916.

    Ez a kérdés reagálás volt Juli eléggé meglepő ötletére, hogy Attila egy ideig ne látogassa. Hát, ha neki így jó... Nagy sorbanállás nem lesz a beszélőkön. A drágalátos fiacskája se kíváncsi rá, akinek falaz.


    Az biztos, hogy Attila nem fogja szabadnak érezni magát, Mátét pl. nem hagyja magára. Azt én is nagyon remélem, hogy Nórával nem fanyalodnak egymásra. Bár ha mindketten csak egy gyors "fájdalomcsillapítóként" használják a másikat, akkor számíthatunk rá, hogy időnként összejönnek.


     

    előzmény:
    Picivirág1 (123914)
    2016-04-20  08:12
  86. 2016. Április 20. 08:16123915.

    Végre valami jó hír!

    előzmény:
    demonhill (123909)
    2016-04-19  20:55
  87. 2016. Április 20. 08:12123914.

    Attila úgy kérdezte meg Julitól,  hogy akkor most szakítottunk, ? mint ha csak egy sima kapcsolatnak lett volna vége. Csak most nehogy Nóra karjaiba akarjon vigasztalódni. Nóra szerintem már túl van ezen a kapcsolaton...már meg is bánhatta. Egyedül volt, szeretet éhsége volt....na, nem mentegetem, mert nekem nagyon rosszul esett, hogy lefeküdt Attilával. 

  88. 2016. Április 20. 08:00123913.

    Köszönöm a köszöntéseket. Ezen is túl vagyok, és mondhatom, minden "zökkenő "nélkül. Nem is éreztem meg, hogy innen már egy új "idő számítás" kezdődik, egy újabb kerek  szám felé csoszogok...remélem azt is együtt ünnepeljük

  89. 2016. Április 20. 05:41123912.

    Boldog szülinapot!

    előzmény:
    Picivirág1 (123901)
    2016-04-19  06:47
  90. 2016. Április 19. 23:45123911.

    Érdekes volt az a börtönjelenet. Kicsit mindkettőjüket sajnáltam, de Attilát egy kicsit jobban. 


    Biztos nagyon nehéz Julinak odabent, főleg, hogy ártatlanul ül. De nem Attilán kellene levernie a sérelmeit. Elsősorban nem ő juttatta oda, hanem Juli kb. fele részben köszönheti Petinek és saját magának. De ez már lerágott csont. Igazságtalannak tartottam azt a megjegyzését, hogy Attila csak magával törődik, illetve csak a saját problémáival van elfoglalva. Attól a sajnálatos ténytől, hogy Juli a sitten van, még nem áll meg a "kinti" élet. Ő is eléggé ki szokott purcanni  a nap végére, pedig "csak" az irodai munkával, a háztartással és Mátéval van elfoglalva. Otthon is megbeszélik, hogy mi történt napközben, illetve épp Juli van megsértődve, ha a férje nem avatja be a Kft. ügyeinek a részleteibe, mert akkor úgy érzi, nem veszi komolyan, csak a háziasszonyt látja benne. Szerintem épp hogy méltányolnia kellene Attila részletes beszámolóit, azt, hogy a körülmények  ellenére fontosnak tartja, hogy Juli képben legyen. 


    Juli sosem mesélt a benti dolgokról, Attila hiába kérdezgette. Akkor most miért mutogatja a kék-zöld foltjait, olyan hangsúllyal, mintha eddig azért nem derült volna ki, hogy bántották, mert senkit sem érdekelt, hogy mi van vele?


    Hogy Attila szűkszavúan mesélt a gyerekekről, és csak annyit mondott, hogy minden rendben van? Hát igen. Talán el kellett volna mesélnie, hogy Peti milyen szemét módon viselkedik. Iszik, drogozik, nem dolgozik, még egy lakótársat is beköltöztetett, Attila megkérdezése nélkül. Akkor aztán Juli folyamatosan örvendezhetett volna a részletes és folyamatos beszámolók miatt.

  91. 2016. Április 19. 21:21123910.

    Nagyon jol nezel ki meg mindig, buszke lehetsz magadra, abszolut nem nezel ki 70-nek. Szepek az unokak is.


    Azert valamennyire igaza van Adamnak Lilit illetoen. Megis o mit kepzelt? Csak ablakot mos majd?


    A tabletnek hala meg tudom nezni. 

    előzmény:
    Picivirág1 (123903)
    2016-04-19  09:02
  92. 2016. Április 19. 20:55123909.

    Magdi anyus nem fog többet kísérteni. Átnyergelt a TV2-re főzni.........

  93. 2016. Április 19. 19:53123908.

    Nem akartam hinni a szememnek, mikor megláttam Nórát, minden rendben volt rajta. Na mindegy, örülök neki, inkább így legyen, mintha egy kórházi ágyon láttam volna.

    előzmény:
    gerdamama (123907)
    2016-04-19  19:06
  94. 2016. Április 19. 19:06123907.

    Nyugi, én láttam az elejét, de semmivel se tudok többet, mint Te.


    Egyszer csak otthon voltak, és viszonylag kedélyesen diskuráltak. Nóra, mintha skatulyából húzták volna ki, patyolattisztán, a pszichonéni kicsit kormosan. (Az "okos" gépem szerint kórosan, kivételesen beletrafált...)


    Abban bíznak, ők és a nagyokos nyomozók is, hogy Haller azt hiszi, a tűzbe vesztek, kvázi ki vannak pipálva, többé nem foglalkozik velük, így biztonságban vannak. Ennek némileg ellentmond, hogy rendőri őrizetet kaptak.


    Csak annak örülök, hogy nem a pszichomutterhez költöztek, mert megőrültem volna, ha folyamatosan szerepel az a nő.

    előzmény:
    bosszi (123905)
    2016-04-19  14:04
  95. 2016. Április 19. 15:40123906.

    Ááááá! Most néztem vissza a pénteki végét és a tegnapi elejét, mert szentül azt hittem én is, hogy átaludtam a nagy mentési/sopánkodási akciót --- de nem! Ez most így sikerült nekik... Kikeltek a tűzből frissen, tisztán, mint Vénusz a habokból.


    Haller pedig csak úgy minden álca nélkül világos nappal sétálgat ki-be a Mátyás-téren, amikor kb. vérdíj van a fején...

    előzmény:
    bosszi (123905)
    2016-04-19  14:04
  96. 2016. Április 19. 14:04123905.

    Sziasztok!


    Tegnap nem láttam az elejét, és nem tudom, hogy hogyan került haza Nóra meg a pszichológus csaj?


    Az előző részben még az volt, hogy mindkettőt leütötte a faszi (nem jut eszembe a neve) és felgyújtotta a kérót, majd a kocsiban hallgatta a tűzoltók helyzetjelentését, hogy találtak két eszméletlen embert.


    Be sem vitték őket a kórházba, stb.? Simán hazasétáltak? pszihó nénitől semmi sopánkodás, hogy leégett a lakása és mindene, Sebaj, majd ideköltözöm gyerekestül, egy szál ruhában egy kvázi ismerőshöz.

  97. 2016. Április 19. 09:03123904.

    Óóóóó..ezt már mondtam...de én már mindent 2x mondok, sőőőt többször is

    előzmény:
    Picivirág1 (123903)
    2016-04-19  09:02
  98. 2016. Április 19. 09:02123903.

    Én már 20 éves koromtól "néni vagyok"'...óvónéni...így hívott mindenki, szülők, akiknek a gyereke hozzám járt..most már, hogy nyugdíjas lettem Julika lettem..mindenkinek itt a "faluban" ami kerület.....és így van jól!!


    A csinire csak azt mondhatom, ha láttál volna 18 évesen..NB II-es. kézilabdás voltam...aztán valahogy "elterültem"...de legalább sokáig éljek így, hogy lássam felnőni az unokákat. Köszönöm a köszöntést!!!

    előzmény:
    gerdamama (123902)
    2016-04-19  08:23
  99. 2016. Április 19. 08:23123902.

    Isten éltessen, nagyon csinos "néni" vagy! 

    előzmény:
    Picivirág1 (123901)
    2016-04-19  06:47

Címlap

top