Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Barátok közt

Torolt_felhasznalo_394600
Torolt_felhasznalo_394600
Létrehozva: 2003. november 14. 12:43
Hali!

Vajon egyedül vagyok-e azzal, hogy csípem a fent említett sorozatot, vagy esetleg van más is akivel jól kidumálhatnánk a történéseket stb...
  1. 2016. június 2. 08:45124251.

    "Úgy látom, hogy én mindig rosszul látom a dolgokat."


    Ugyan már! Az ilyesmit nem lehet rosszul látni, csak máshogy. Én se a falmászás ellen vagyok, miért is lennék. Juliék programválasztásán azért csodálkoztam, mert régebben egyik se említette, hogy érdekli a dolog. Pedig van elég fiatal a sorozatban, idejük is akad. Talán a Rózsában kellene egy mászófalat felállítani...

    Az ovisok falmászásán meg azért csodálkoztam, mert nem elég, hogy ez a hobbija valamelyik óvónéninek. Tudom, milyen szegények az óvodák, ez a játék pedig jókora beruházást igényel. A falat biztonságosan meg kell építeni, hevederekről, kötélről gondoskodni, és persze leköt egy embert a személyzetből, mert egy pillanatig se lehet felügyelet nélkül hagyni a kicsiket. Szóval nem olyan egyszerű, mint a madárlesés, kavics-, levélgyűjtés és más, amihez "csak" fantázia és lelkesedés kell.  (Ez a bekezdés inkább Picivirágnak szól, de most már nem akarom ketté szedni és külön, neki címzett hsz-ban elküldeni. Úgyis mindenki elolvas mindent. )

    előzmény:
    lidika49 (124245)
    2016-06-01  16:29
  2. 2016. június 2. 08:30124250.

    Hű, de ügyes!

    előzmény:
    Kusza (124243)
    2016-06-01  13:40
  3. 2016. június 2. 06:09124249.

    Na...megnyugodtam. 


    És akkor most Peti is elmegy Mohácsra..vagy Bajára? Akkor az az ő baja lesz, elhagyja a biztos családi fészket egy bizonytalan Lili miatt. Ha tényleg elmegy majd hallgathatjuk Juli nyafogását, ő nem így akarta....de mi igen..szeretnénk ha Peti egy kicsit eltávolodna és "megjavulva" jönne vissza, mint Timike. 


    Valahogy nem nagyon hiszek Timi megváltozásában..ez most olyan rózsaszínű lett, hirtelen.  Peti karakterét is összevissza módosítják..kezdetben vala rossz, nevelő otthonba zárt fiú, aztán egy szerethető gyereket csináltak belőle, most meg úgy kifordították, hogy rá sem lehet ismerni. 


    Bözsi nagyon idegesít!!!!!!remélem hamar észhez térítik, mert most majd a fél ország nem szedi be a gyógyszert, mert a Bözsi is megmondta milyen mellékhatásokkal jár. 


    Szegény Vili!! Most jól megszívja Aliz és Rudi hülyeségétVajon az az izé milyen mellékhatásokkal jár??? 

    előzmény:
    barackmano (124248)
    2016-06-01  19:57
  4. 2016. június 1. 19:57124248.

    Csip-csip. Azota is szorgalmasan olvasok, csak hozzaszolni nem nagyon tudok. Az rtlmost nagyon genya velem, igy arra tudok csak tamaszkodni amit leirtok es a tartalomra.


    Most epp szunet van igy meg tudtam nezni a heti reszeket. 


    En voltam mar falat maszni, valoban buli, de eszembe nem jutna hogy ezzel "unnepeljek".


    Itt rohadt hideg van, tegnap volt 12 fok es esett az eso. Irigykedve nezem az otthoni beszamolokat.


    Remėlem ėn is hogy Rudi ebbe nem megy bele. Hůlye ez az Agi.

  5. 2016. június 1. 18:23124247.

    Barackmanó!!!! Mi van veled????


    " Adj egy hangot, kis madárka"

  6. 2016. június 1. 18:21124246.

    Ááááá..dehogy látod rosszul a dolgokat. Mindenki másként csinálja..és ennek hangot is adhat....én sem falmászásos programot csináltam volnalehet hogy a forgik is hosszan törték a fejüket, mi a csuda programot szervezzek, amit együtt csinálhatnak, és mindenki élvezi is. Most ezen én is elgondolkodtam, hová "vittem" volna őket? nem jut semmi az eszembe..kijöttem a gyakorlatból? Öregszem..ha még nem volnék öregEzt találták ki, ez most divatos. 

    előzmény:
    lidika49 (124245)
    2016-06-01  16:29
  7. 2016. június 1. 16:29124245.

    Most én nem a falmászás ellen voltam, hanem  arra gondoltam, hogy ennyi  külön töltött idő után   más közös programot találtam volna ki. Bocs, hogy itt kötekedek. Úgy látom, hogy én mindig rosszul látom a dolgokat.

    előzmény:
    Picivirág1 (124244)
    2016-06-01  15:04
  8. 2016. június 1. 15:04124244.

    Ügyes az unokád. Nagy koncentrációt, erőt igénylő sport. A mai gyerekeket nagyon vonzza, gyermeknapon az ugráló vár mellett ott volt egy mászó fal és sorba álltak érte. 

    előzmény:
    Kusza (124243)
    2016-06-01  13:40
  9. 2016. június 1. 13:40124243.

    Ez kb es 10 éves kép, az unokám mászik a falon.

    előzmény:
    Picivirág1 (124242)
    2016-06-01  13:27
  10. 2016. június 1. 13:27124242.

    Gerdamama!


    Tudod, az úgy van..ha az óvónéni falmászó, az óvoda programjában is az szerepel..ha kézimunkázik,  ha "zöld", természetvédő,....... az óvoda is azt vonalat képviseli..és ezzel nincs is semmi baj mert mindenki jót akar, minden tevékenység a gyerekért van.. és ha az óvónők abban a legjobbak...csak jó sülhet ki belőle...ezt mint illetékes "elvtársnő" mondom. Mindenkinek saját óvodai programot kellett írni... Mi, kihasználva a helyi sajátosságainkat környezet védők, hátizsákos csoport voltuk...növényhatározó, nagyító, távcső volt a hátizsákban..figyeltük. meghatároztuk az utunkba botló élőlényeket...figyeltük, fényképeztük a madarakat, az óvoda udvarában egy csomó madár lakott.. baglyok tanyáztak...megéltük belőlük  


    Baracmanót régen láttam!!!!!

    előzmény:
    gerdamama (124238)
    2016-06-01  07:16
  11. 2016. június 1. 13:09124241.

    Nagyon igazatok van, mindkét esetben.


    Remélem Rudi nem lesz olyan banga, hogy enged Ági kérésének.


    Ennek a Lili lánynak sem hiszek már. Béküljön ki a szüleivel és mindjárt lesz fedél a feje felett, és talán pénze is. Azt veszem észre, szereti sajnáltatni magát.

    előzmény:
    Picivirág1 (124240)
    2016-06-01  09:42
  12. 2016. június 1. 09:42124240.

    Ááááá...elvetted a kenyeremet. Ugyan ezt akartam írni...elhűltem, amikor megláttam az első sort"én meg Tóbiástól másztam falra"...fogalmaztam a gondolatot, hogyan  írjam meg, mennyire unom már Tóbiás "bagzását" Csúnyán írtam, de ennyire senki sem teregeti ki a vágyakozást, a szerelmi életre való törekvést. Annyira fárasztó, hogy ilyen idétlennek ábrázolják a melegeket...ha már a melegséggel foglalkoznak, hoznák normálisan a problémát..beépítve a normális hétköznapokba..ilyen is van, és semmi gond, ugyan úgy élik az életüket, m int más. de nem, itt liheg, vágyakozik, idétlenkedik...ezt egy tizenéves első szerelmesnél még meghatónak találnám, de egy felnőtt férfi, meleg férfi, ilyen jellegű problémája nem érdekel. Pedig nem bántam volna, ha van egy meleg barátja és élnek békeségben szeretetben...


    Petitől is nagyok "kivagyok. Olyan "kivagyok" majd én megoldom az anyám életét, majd én elmondom, m ilyen hűtlen Attila. A hülye..ilyen jó dolga soha nem volt, mint Attila "királysága"alatt. Csak zúzza össze ezt az idili állapot..Juli zavarja el Attilát és legyen Peti a férfi a családban, gondoskodjon ő Juliról , Mátéról...annyira gyerek még!!!!Elkényeztetett, ronda gyerek. csodálom Attila türelmét iránta. 

    előzmény:
    gerdamama (124239)
    2016-06-01  08:13
  13. 2016. június 1. 08:13124239.

    Én meg Tóbiástól másztam falra, mikor a tűzoltó srác meghívására rögtön azt javasolta, találkozzanak inkább a Rózsában. Nem tudnak elszakadni attól a hülye háztól? Ha azt kérte volna, hogy ne Kristófhoz menjenek, hanem hozzá, mert a babára is vigyázni kell, azt megérteném. De hogy a Rózsába üljenek be, ahol mindenki árgus szemmel figyeli őket, hallgatózik, bizalmaskodik és célozgat, jogot formál arra, hogy belepofázzon a magánéletükbe, hát ezt fel nem foghatom. A "ha nincs baj, csináljunk" tipikus esete. Direkt bonyolítja az életét mindenki.


    Peti leeshetett volna a falról. Isten bizony nem sajnáltam volna. Egyre nehezebben tudom elviselni. Vagy ő föl se mászott? Főfoglalkozású sz.keverő. Sunyi, alattomos, ingyenélő. Bírom, ahogy játssza a jótevőt. Persze mindenki más kontójára, ahogy szokta. Juli és Attila tartsák el őt, adjanak szállást mindenkinek, akit hazacipel, Ádám ossza meg a díját Lilivel. Majd ő megszervezi mindenki életét, aki pedig nem vevő az ötleteire, az egy szemétláda. Elcseszett egy figura. Mondjuk azt se értem, miért áll le vele mindenki alkudozni, ahelyett, hogy elküldenék a francba.


     

  14. 2016. június 1. 07:16124238.

    Biztos remek szórakozás, csak Te meg én nem jöttünk rá, hogy mi lehet benne a jó.
    A napokban hallottam a rádióban, hogy már óvodásoknak is alakítottak ki pályákat (valamelyik oviban), és igen népszerű, a többi intézményből is járnak oda, előjegyzés alapján a gyerekcsoportok.


    Pontosabb infóval akartam szolgálni, ezért rákerestem a neten, hogy pontosan hol is van, és legnagyobb meglepetésemre országszerte sok helyen. A riportból úgy tűnt, mint ha valami teljesen egyedi, extra dologról beszélnének. Nekem persze az is volt.

    előzmény:
    lidika49 (124236)
    2016-05-31  13:40
  15. 2016. május 31. 19:48124237.

    Az utolsó mondat már kicsit fölfordította a gyomromat: "gyönyörűűűű", sőt még "a könnye is kicsordult" -- hát lementem hídba...

  16. 2016. május 31. 13:40124236.

    Majdnem falra másztam én is a fal mászástól.... ennél bárgyúbb közös programot  sem találhattak volna.

  17. 2016. május 30. 15:23124235.

    Köszi...ne tudtam. Tényleg..le ne maradjunk

    előzmény:
    Jujoka (124234)
    2016-05-30  04:44
  18. 2016. május 30. 04:44124234.

    Lányok mától 20.50-kor kezdődik a BK! Csakhogy le ne maradjatok róla. 

  19. 2016. május 29. 22:07124233.

    A "leletesdin" nekem azonnal  fennakadt a szemem - vártam, mi lesz belőle - végül kifejezetten díjaztam, hogy ezt végre szabályosra írták...

    előzmény:
    gerdamama (124232)
    2016-05-29  18:28
  20. 2016. május 29. 18:28124232.

    Már megint egyet gondoltunk. Én is propagandaízűnek éreztem a Vili bácsi-Bözsi sztorit, de lehet, hogy csak azért, mert mostanában annyit kampányolnak a házasság meg a szent család mellett. Ami persze szerintem is nagyon fontos, csak utálom, ha bele akarnak dumálni mindenki magánéletébe, és ostoba reklámokkal hirdetni, hogy néz ki egy boldog család.


    Egyébként úgy tudom, a regisztrált élettársi kapcsolat jár valamennyi joggal és kötelezettséggel. Ez alól már tényleg nehéz kibújni, nem lehet arra hivatkozni, hogy drága az esküvő, meg mit tudom én. Szóval ha Bözse nem akar férjhez menni, nehogy kárba vesszen a sírkő, akkor ezt is meg lehet oldani. De legegyszerűbb az lenne, ha Alíz nemcsak hirdetné az öreganyja iránti aggódását, hanem szánna rá fél órát, és elmenne azért a nyomorult leletért. Mondjuk az helyes, hogy nem adják oda idegennek, bárki állíthatja, hogy ő az aktuális élettárs.

    előzmény:
    Picivirág1 (124230)
    2016-05-29  08:06
  21. 2016. május 29. 11:40124231.

    "Jújj..csak nem költözik be a tűzoltó is a meleg családi fészekbe?"


    Meleg családi fészek... Jó!

    előzmény:
    Picivirág1 (124230)
    2016-05-29  08:06
  22. 2016. május 29. 08:06124230.

    Az, hogy Vili bácsi megkéri Bözsi kezét, egy üzenet is lehet az élettársi kapcsolatban élőknek. Nincsenek jogaik!!!!Persze lehet, hogy csak bele beszélem, de nekem olyan didaktikus hatása van. 


    Szóval Tóbiás még szűz??? Mert azt, hogy még nem volt kapcsolata férfiakkal elmondta, de hogy nővel próbálkozott-e már? Lehet , majd megjön az "esze"és Zsófival fog "igazi"párt alkotni? csak úgy elgondolkodtam, bár a szelfis képen hárman vannak, a tűzoltó is ott van. Jújj..csak nem költözik be a tűzoltó is a meleg családi fészekbe? Zsófi lesz az anya, a  háziasszony, a házvezető nő!!!!...jól van..felébredtem, ilyen nem fordulhat elő, hogy Zsófi háziasszony legyen, Bár az, hogy Timike megjavult, amire ugye senki sem számított, előfordulhat Zsófiaval is . Timi csak azért jött haza, hogy ezt a változást közölje, érzékeltesse  szüleivel és velünk? 

    előzmény:
    gerdamama (124229)
    2016-05-29  07:48
  23. 2016. május 29. 07:48124229.

    Én is olvastam, de semmi szalonképeset nem tudtam reagálni rá.


    Már a gondolattól is felhúzom magam, ahogy majd bizonygatja, hogy mennyire hiányzott neki az édi-bédi kisbabája, ez a gyönyörű kis utyuli-mutyuli. Nem múlt el pillanat, hogy ne rá gondolt volna. Ahogy majd krokodilkönnyeket hullatva óbégat, hogy milyen rossz anya ő. De gutaütést csak attól fogok kapni, mikor a ház népe kórusban vigasztalja, hogy ááááá, dehogy, Zsófika, dehogyis vagy te rossz anya!

    előzmény:
    vorii (124222)
    2016-05-27  14:22
  24. 2016. május 29. 07:39124228.

    az elhangzottak előtte, után


    az elhangzottak előtt, után...


    Párszor át kellett fogalmaznom, hogy végül teljesen zagyva legyen.

    előzmény:
    gerdamama (124227)
    2016-05-29  07:37
  25. 2016. május 29. 07:37124227.

    http://sorozatwiki.hu/articles.php?article_id=37527


    "- Félek, hogy szétdarálódnak az idegeim!
     - Tényleg? Hű, de szuper!"



    Imádom ezeket a mondatonként összevágott előzeteseket, ahol persze semmi összefüggés nincs az elhangzottak előtte, után látott szöveg, szereplő vagy arckifejezés között. Néha szórakoztatóbb, mint maga a műsor. "Előzetesnek" persze teljesen alkalmatlan, hiszen semmit se tudunk meg a várható eseményekről.



    Azt hittem, a tegnapi zárójelenet lesz a nagy leánykérés, mert azt is láthattuk a héten vagy háromszor. De hogy Bözsi beadja-e a derekát, azt még mindig nem tudjuk.
    Szegény Vili bácsi így is a szőnyeg alatt, lábujjhegyen közlekedik a saját otthonában. Mi lesz itt, ha Bözse és a pereputtya "családtagokká" válnak! De hát mindenki a saját sorsának az elrontója, vagy a szerencséjének a kovácsa, vagy hogy is mondják.


     

  26. 2016. május 29. 00:35124226.
    előzmény:
    vorii (124222)
    2016-05-27  14:22
  27. 2016. május 28. 08:28124225.

    "Bözsire már legutóbb kétszer is úgy hivatkoztak,hogy Fekete Lajosné,pedig nekem úgy rémlik korábban Fekete Jánosné volt."



    Puff neki! Én is felkaptam a fejem a Lajosnéra, mert Sándornéra emlékeztem. De az is lehet, hogy Orsi testvérét (Szabolcs és Alíz anyját) hívták Fekete Sándornénak. Bözse felbukkanásakor értetlenkedtünk is, hogy miért Feketéné ő is, meg a lánya is.

    előzmény:
    elsi1 (124224)
    2016-05-28  01:15
  28. 2016. május 28. 01:15124224.

    Bözsire már legutóbb kétszer is úgy hivatkoztak,hogy Fekete Lajosné,pedig nekem úgy rémlik korábban Fekete Jánosné volt.A meleg témát nem kellene erőltetni a forgiknak, nem tudják rendesen kibontani, csak bénáznak.


    Vannak meleg kakarterekre jó példák is,főleg nyugati sorozatokban, de láthatóan  ami íróinknak nem megy, folyamatosan idiótának állítják be Tóbit.


    Persze  Ádika sem különb, de tőle már megszoktuk.


     Nem vetnek valami jó fényt a szakmájukra. De szakmától függetlenül orbitális ősbunkónak kell lenni ahhoz, hogy valaki ne vegye észre, hogy mennyire útban van, és ennyire visszaéljen a vendégszeretettel.


     


    Mondjuk a pszichotanár sem semmi, hazudozik halott feleséget, gyereket, aztán perverzióra vágyik..

    előzmény:
    gerdamama (124220)
    2016-05-27  09:01
  29. 2016. május 27. 22:12124223.

    Köszi, nem emlékeztem rá.

    előzmény:
    Liventa (124221)
    2016-05-27  12:30
  30. 2016. május 27. 12:30124221.

    A víztorony-projekt eleve úgy indult, hogy valahol az osztrák határ mentén -- Vas-megyében vagy hol -- leledzik.

    előzmény:
    gerdamama (124220)
    2016-05-27  09:01
  31. 2016. május 27. 09:01124220.

    Tegnap egy nagyot csodálkoztam, mikor Miklós nekiindult az éjszakában a víztoronyhoz, arra a hosszú útra, és Nóra a lelkére kötötte, hogy ne vezessen még visszafelé is, hanem menjen szállodába.


    Nem tudom, elhangzott-e valaha, hol van az a víztorony, de én valamiért biztos voltam benne, hogy a fővárosban. (Lelki szemeim előtt pedig mindig az újpesti víztorony jelent meg, talán mert annak is vevőt keresnek évek óta, de eddig az összes üzlet meghiúsult.)


    Nos, Miklós és Trokán (már megint nem jut eszembe a neve) többször is sétáltak a torony körül, "tegnap még nem volt rajta a Műemlék tábla", ma már igen, Nóra szaladgált az önkormányzathoz információt kérni stb., stb. Sose volt szó arról, hogy ilyenkor vidékre utazgatnak, méghozzá a tegnapi szöveg szerint jó messze. 

    Különösebb jelentősége nincs, csak felkaptam rá a fejem. És persze kárörvendhettem egy kicsit, hogy Nóra és Miklós éjszakai románca meghiúsult.

    A családnál maradva: kíváncsi vagyok, Timike jókislánysága meddig tart. Persze lehet, hogy tényleg benőtt a feje lágya, jót tett neki a környezetváltozás. Meg hogy egy kicsit "nevelve volt", szép magyarsággal élve. De egyelőre még gyanakvással fogadom.

  32. 2016. május 26. 16:57124219.

    "Láttam valaha valami riportfilmet, amiben beszéltek azokról a jelekről, amelyekről tuti fölismerik egymást, pl. melyik kezén/ujján hord gyűrűt (pl. a hüvelyken), melyik fülében és milyen fülbevalót.


    Sőt, a farzsebből kilógó kis kendő színével még azt is jelzik személyre szólóan, hogy épp "fogadóképes-e" az illető. 


    Szerintem viszont egy egymásra pillantás is pont elég."


     

    előzmény:
    gerdamama (124217)
    2016-05-26  12:55
  33. 2016. május 26. 13:01124218.

    Pszichonéni anyukájánál csőtörés van.


    Azt ne kérdezd, hogy emiatt miért kell egy gurulós nagybőrönddel beköltözni egy ismeretlenhez! A mi tízemeletes társasházunkban is volt már néhány csőtörés, de attól még egy lakó se indult világgá.


    Csak zárójelben: tősgyökeres pestiként se jutott eszembe, hogy nemrég, a lakásfelújítás idejére valamelyik rokonom vagy barátom nyakára költözzek. Tudom, hogy egyikük sincs berendezkedve hosszabb időre plusz két (öreg és bogaras) főre. Dokinéninek nem telik egy panzióra a nyugdíjából? Biztos zsebbe kapta a fizetését.

    előzmény:
    bosszi (124216)
    2016-05-26  08:35
  34. 2016. május 26. 12:55124217.

    Ezeket én is olvastam valahol, és talán azért ragadt meg a memóriámban - és most azért nem akartam írni -, mert abszolút hülyeségnek tartom. Volt ugyanis egy meleg kollégám, amolyan öltöny-nyakkendős úriember, se gyűrűt, se fülbevalót nem hordott soha életében. (Pontosabban csak egy közvetlen kollégáról tudtam, neki se volt a homlokára írva, és nem tudtam semmilyen "jelet" belemagyarázni a viselkedésébe vagy az öltözködésébe, amiről bárki rájöhetett volna ránézésre.)

    Ugyanígy volt egy kedves barátom, egy szomszéd srác. Őt már a topikon is említettem régebben, futólag. Vele évekig együtt jártam. Mármint színházba, hangversenyre. Művészemberként mindig tudott jegyet szerezni, vagy inkább jegy nélkül bevinni a legnagyobb csemegékre is. Akkoriban még nem volt ennyire elfogadott a másság, és gondolom, szívesebben mutatkozott hölgytársaságban, mint egyedül, vagy pláne egy pasival. Nekem is jó volt, hogy félretehettem az éberségemet, ő biztosan nem akart tőlem semmit. (Atyavilág! Micsoda gondjaink vannak húszévesen!) Nagyon kellemes, férfias megjelenésű volt ő is. Csak a filmekben riszálnak, selypegnek és öltöznek "buzisan" a melegek. Meg a parádékon, ahol direkt rájátszanak. 

    Viszont azóta, mármint a cikk olvasása óta ha fülbevalós srácot látok, mindig töprengek, hogy vajon mit is jelent. Már nem tudom, melyik fülbe is kell tenni. Ha mindkét fülében van, akkor meg azon vigyorgok, hogy biztos biszex a srác. Szerintem a többségüknek fogalmuk sincs róla, hogy ezzel jelet adnak, azt meg pláne nem sejtik, hogy a szemben ülő öreglánynak mi jár a fejében. 


    Hogy Tóbiás miből érzi, hogy reménykedhet, azt még mindig nem sejtem. Egy tűzoltón ugye eleve nem lehet se gyűrű, se fülbevaló, és az egyenruha zsebéből kilógó kendőcske is furán mutatna.

    előzmény:
    Liventa (124214)
    2016-05-26  08:24
  35. 2016. május 26. 08:35124216.

    Sziasztok! Tegnap nem láttam az elejét, csak, hogy már ott volt Nóránál a pszichonéni anyukája. Miért költözött be Ő is Nórához??


    Ez annyira nem reális, hogy egy felnőtt, egzisztenciával rendelkező pszichológus az egyetemista lányával és a belgyógyász/ orvos anyjával nem tud sehol ellakni, akár bérelni vmit, amig el készül a lakásuk.


    És mindhárman beköltöznek egy ismeretlenhez, és végül a tulaj költözik át a "volt" férjéhez, hogy a kvázi idegenek elférjenek a lakásában. Ez nonszensz....

  36. 2016. május 26. 08:27124215.

    Hogy

    előzmény:
    Liventa (124214)
    2016-05-26  08:24
  37. 2016. május 26. 08:24124214.

    Láttam valaha valami riportfilmet, amiben beszéltek azokról a jelekről, amelyekről tuti fölismerik egymást, pl. melyik kezén/ujján hord gyűrűt (pl. a hüvelyken), melyik fülében és milyen fülbevalót.


    Sőt, a farzsebből kilógó kis kendő színével még azt is jelzik személyre szólóan, hogy épp "fogadóképes-e" az illető. Hogy 


    Szerintem viszont egy egymásra pillantás is pont elég.

    előzmény:
    vorii (124211)
    2016-05-25  22:47
  38. 2016. május 26. 07:42124213.

    Emília családjától - en bloc - hányingerem van. Súlyosbítja a helyzetet, hogy a három elviselhetetlen nőszemélyből kettő pszichológus. Nem vetnek valami jó fényt a szakmájukra. De szakmától függetlenül orbitális ősbunkónak kell lenni ahhoz, hogy valaki ne vegye észre, hogy mennyire útban van, és ennyire visszaéljen a vendégszeretettel.


    Nóra meg egy marha. Bocs! (Nem tőle kérek elnézést, hanem tőletek, ha csúnyán beszélek.) Még csak nem is barátnők Emíliával, csak Robi halála után hívta fel Nóra, és azzal kezdték, hogy hű, de rég látták egymást. Talán valami laza munkakapcsolatban sodródtak egymás mellé egyszer-kétszer. A másik két tyúkot pedig még látásból se ismerte.


    Mellesleg Irma kezdetben az ő barátnőit ajánlgatta, hogy költözzön hozzájuk Emília, míg megoldódik a lakásprobléma. Ő most miért nem fészkeli be magát valamelyikhez? Biztos még nála is rémesebbek.


    Úgy látszik, mindig kell lennie egy befogadó léleknek a sorozatban. Juli felszámolja a tömegszállást, Nóra nyit egyet.

  39. 2016. május 26. 07:30124212.

    Én még mindig nem vagyok biztos benne, és kicsit sajnálom Tóbiást, hogy pofára fog esni. Nem hallottuk, mit beszéltek a telefonban, mennyire "randi" ez a találkozó. Még az is lehet, hogy a tűzoltó egyszer s mindenkorra tisztázni akarja a dolgot Tóbiással, mert unja a próbálkozásait. A bort meg csak vigasztalásként vitte. Tóbi elég egyértelműen célozgatott rá, hogy tetszik neki a srác, de ő mindig úgy tett, mintha nem vette volna észre.

    Az alapkérdésre (miről ismerik meg egymást), én se tudom a választ.


     

    előzmény:
    vorii (124211)
    2016-05-25  22:47
  40. 2016. május 25. 22:47124211.

    Csak egy röpke kérdés:


    Mi a garancia arra, hogy a kiszemelt tűzoltónk szintúgy meleg? Vagy tényleg van ehhez antennájuk, és megérzik??? - kérdem én tudatlan.

  41. 2016. május 25. 08:45124210.

    Végszóra megjelent az emlegetett szamár. Persze váratlanul, ahogy a BK-ban szokás. Még jó, hogy otthon találta a szüleit... Nem örülök neki, de végül is normális dolog, hogy időnként hazajön a gyerek, ha már az ősök nem tudnak annyira unatkozni, hogy meglátogassák.



    Miklós - hosszú szünet után - megint bedobta a Timi-kártyát, amivel régen is mindig zsarolta Nórát, ha már kifogyott az érvekből. Minden aljasságára mentség volt, hogy Timike jövőjének érdekében tette, és persze most is ezzel jött elő.


    Persze ehhez Nóra fura mentalitása is kell, mert ezzel a szöveggel csak egy főállású háziasszonyt lehetne meggyőzni, ahol a család egzisztenciája apucitól függ. Szemet kell hunyni a gyanús ügyletei felett, hiszen abból élnek, amit a családfő - mindegy, milyen módszerekkel - megszerez. Nóra végzett jogász és elvált feleség, menjen dolgozni, követelje meg a tartásdíjat, oszt' annyi. Nem muszáj a gyereket flancos svájci magániskolába járatni. Ha rendesen tanul, az eredményei alapján bejut az egyetemre, és nem kerül milliókba a diploma. Ez a variáció valahogy senkinek se jut eszébe mostanában, és nem csak a BK-ról beszélek...

    előzmény:
    Picivirág1 (124209)
    2016-05-25  06:56
  42. 2016. május 24. 13:08124208.

    Ó, azért ne szomorkodj! Nem tudjuk, melyik bulvárlapnak volt igaza. Még az is lehet, hogy azóta kedvet kaptak egymáshoz!

    előzmény:
    Picivirág1 (124207)
    2016-05-24  11:13
  43. 2016. május 24. 11:13124207.

    Óóóóó...én elhittem amit írtak, mert kész tényként közölték, nem utalás volt rá, hogy talán?? nem , konkrétan azt írták, egy pár. Jó hogy írtad, mert én úgy néztem rájuk...persze nincs jelentősége mit hiszek én, de csalódtam. nem abban, hogy nem egy pár, hanem már a szememnek sem hihetek, az írott sajtónak sem...persze naiv vagyok..születési hiba. 

    előzmény:
    gerdamama (124203)
    2016-05-24  09:21
  44. 2016. május 24. 10:37124206.

    Ez tény. Épp ezért méltányolom, ha néha odafigyelnek valami apró részletre, hogy logikus és hihető legyen.

    előzmény:
    Liventa (124205)
    2016-05-24  09:44
  45. 2016. május 24. 09:44124205.

    Ilyen "apróság" nem szokta zavarni a forgikat.

    előzmény:
    gerdamama (124204)
    2016-05-24  09:25
  46. 2016. május 24. 09:25124204.

    Szerintem Zsolt ujjlenyomata már az összes hatóság nyilvántartásában szerepel. Krisztiánnak nem volt priusza, neki elég volt egy hamis igazolványt szerezni.

    előzmény:
    Liventa (124202)
    2016-05-24  09:03
  47. 2016. május 24. 09:21124203.

    "Én is attól "féltem" hogy rájuk nyitnak. Mert bizony nagyon szégyelltem volna magam a helyükben....."


    Várjuk ki a végét, én még nem vagyok biztos benne, hogy jogos a múlt idő... Majd akkor leszek megnyugodva, ha végre fölértek a lakásba.


     


    Hanna-Tóbiás:


    "...  A Barátok közt szereplői több nyilvános eseményen viselkedtek úgy, hogy hamar felröppent a pletyka a kapcsolatukról.


    Hanna és Tóbiás, azaz Nyári Dia és Józan László azonban kiábrándította a love story-ért drukkoló rajongókat. A köztük lévő “izzás” mindössze a remek munkakapcsolatuknak, és az őszinte barátságuknak tudható be. A jó viszonyt pedig csak erősíti, hogy a forgatókönyv szerint Hanna rengeteg időt tölt Tóbiással, mivel az újdonsült apukának igen jól jön most a segítség. Tehát a reménykedőknek üzenik, egyelőre nem lép senki az egykori barátok köztös szerelmespár, Deutsch Anita és Kinizsi Ottó nyomába."

    Ez egy áprilisi cikk részlete. Vannak újabb hírek?
    Az újságírók imádnak mindenkit mindenkivel összeboronálni, ha látják, hogy váltanak néhány udvarias mondatot. Ha meg nem áll szóba valaki valakivel, akkor a "titkolózásukból" vonnak le messzemenő következtetéseket.


    Attól persze még minden lehet...


     

    előzmény:
    Picivirág1 (124201)
    2016-05-24  08:54
  48. 2016. május 24. 09:03124202.

    Hacsak föl nem veszi ő is valami halott szentéletű haverja nevét és úgy indul útnak...

    előzmény:
    gerdamama (124200)
    2016-05-24  00:38

Címlap

top