Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Barátok közt

Torolt_felhasznalo_394600
Torolt_felhasznalo_394600
Létrehozva: 2003. november 14. 12:43
Hali!

Vajon egyedül vagyok-e azzal, hogy csípem a fent említett sorozatot, vagy esetleg van más is akivel jól kidumálhatnánk a történéseket stb...
  1. 2015. augusztus 4. 12:30121501.

    Még mindig szerepel Alíz is, pedig már rég külhonban piheni ki fáradalmait.


    Peti, Hanna, Ádám triumvirátus már nagyon unalmas.


    Az előzetesből kihámozva, megint Juli mondja meg a " tutit" Hannának?

  2. 2015. augusztus 4. 06:58121500.

    É azt néztem tegnap, a kocsi kocsi sárhányója mellett hátul volt egy akkora rés amin kifért volna, igaz le kell hasalnia, de kinn leporolhatta volna magát, nem esett az eső. Sznobhanna biztos nem követte volna, de kit érdekel az. 


    Én nem is vesztegetném az időm Petire, annak épp elég az hogy befulladt megint a nagy ötlete. Hahahaha, erkölcsi győzelem. Én nem is értettem, lett volna annyi lehetőségük, ehelyett ott sápítoznak. 

    előzmény:
    gerdamama (121499)
    2015-08-04  06:43
  3. 2015. augusztus 4. 06:43121499.

    "Ádi helyében kimásztam volna egy földszinti ablakon, pofánverem Petit és húzok a dolgomra."



    Tiéd a pont. A legegyszerűbb megoldás soha senkinek nem jut eszébe.


    Azt azért hozzáteszem, hogy nem tudok visszaemlékezni, vajon nincs-e rács a földszinti ablakokon. Lehet, hogy van.

    előzmény:
    Kristine (121497)
    2015-08-04  05:44
  4. 2015. augusztus 4. 06:29121498.

    Én is egyetértek mindenben gerdamamával. Jelen esetben én is Zsoltnak drukkoltam, mégis mit képzel Mónika? OK, valamennyire neki is igaza van, de ne álljon neki zsarolgatni.


    Peti hülye húzása nagyon tetszett Tominak, szerinte állati jó ötlet, na ebből is látszik mennyire gyerek Peti. Ezzel ugyan nem nyeri vissza Hannát. Tényleg, a rendőrség emlegetésétől tuti azonnal elállt volna. A másik ami igaz hogy Ádámnak már rég úton kellett volna lennie. Én is előbb indulok mindenhova és sokkal jobb érzés várni mint rohanni el ne késsek. Ha nem jön Hanna, ugyanúgy elkésett volna. 


    Jaj a macskuszok vorii, most úgy irigykedek, nekem úgy hiányzik Csimike. 


    Ma hegyet mászunk a barátnőmékkel. Ők jönnek ide. 

  5. 2015. augusztus 4. 05:44121497.

    Pont ugyanezeket írtam volna! Zsoltot sajnáltam nagyon, de hátha még ki tud szállni. Móni meg már az elején tudta, hogy magának szül, gondolom, azt is, hogy mire, nem hinném, hogy nem tud a brüsszeli fizuból egy lakást bérelni, vagy akár venbi is. 9 hónapja volt felkészülni....


    Ádi helyében kimásztam volna egy földszinti ablakon, pofánverem Petit és húzok a dolgomra. Áhhh

    előzmény:
    gerdamama (121493)
    2015-08-04  00:16
  6. 2015. augusztus 4. 01:02121496.

    Ezt volt a mai történés.


    Nem akartam beilleszteni, mert olyan jól összefoglaltuk, viszont, amikor be akartam az oldalt zárni, akkor láttam meg, hogy "Hanna észreveszi, hogy rengeteg pénzt hiányzik a Pussszancs bankszámlájától."


    Hát ezért már ez is itt van.

    előzmény:
    Jujoka (121495)
    2015-08-04  00:48
  7. 2015. augusztus 4. 00:48121495.

    Én is arra gondoltam, hogy Ági meghívja Claudia otthonába Ágnest a kisbabával, hiszen Vilibá lakásában már nem tudom hogy férnek el. Igaz Ági mondta, hogy lefektette a kisbabát Luca szobájában. Hány szobás az a lakás vajon? Igaz ebben a házban a bentlakók számával arányosan növekszik a lakótér.


    Petitől meg már el tudnék szaladni, mikor előjön ezzel a "féltékenységgel" de hát ő kezdte! Először, mikor Julival üzente meg Hannának, hogy mégsem lesz esküvő, utána meg minek kellett összebújni Alizzal egy részeg éjszakán, vagy este..... Persze, ma nyíltan kimondta, hogy bezzeg neki senkije sincs, akivel vigasztalódhatna.


    És ahogy írod Gerdamama, én is hívtam volna a rendőrséget, hiszen mindenkit bezárt a házba, a kint lévőket pedig elzárta a hazatéréstől, most elvonatkoztatok a Rózsától, meg a kisbolttól, de csak egy picit. Unalmas már ez a viselkedése, remélem észhez térnek a forgik.


    Ádámról való megjegyzéseddel is tökéletesen egyetértek. Én is igyekeztem mindig mindenhova időben, inkább idő előtt odaérni, nem is késtem a saját hibámból. A lánykám olyan, ő mindig "ráér" még, persze neki nem volt szabott munkaideje, mert "rugalmas" volt. Mármint a kezdés. Mikor szükséges volt, akkor ő is kitett/kitesz magáért.


    Még egyetlen megjegyzésem van. Zsolt, mikor magára maradt, akkor gyorsan felhívta Oszit, hogy volna-e kedve elmenni vele lovagolni, vagy bárhova, de Oszi nemet mondott, gondolom Andi nem engedi az apjához. Sajnálom, hogy minden gyereke távol él tőle, és még ez a kis újszülött sem vigasztalhatja.

    előzmény:
    gerdamama (121493)
    2015-08-04  00:16
  8. 2015. augusztus 4. 00:31121494.

    Nagyon könnyen odavágta, hogy Zsolt nem ezt ígérte, meg hogy most azt se tudja, mi lesz vele meg a gyerekkel. Állítólag nem Zsolt nyakára jött haza utolsó perces terhesen. Zsolt volt olyan kedves, hogy szállást adott neki és a babának. Nem kellene úgy beállítani, mintha Zsolt miatt került volna ilyen nyomorúságos helyzetbe. Nem nagyon csípem ezt a hű, de emancipált, öntudatos típust, aki "magának szül", fennen hangoztatja, hogy felnevel ő egy gyereket egyedül is, nincs szüksége a pasira, aztán két hét múlva rájön, hogy mégis.


     


    Ez igaz és Mónikának,ha olyan nagy karrierje van , nincs valami összespórolt pénze?


    Ági okoskodása:  ő sem egy mintaanya.


    Viszont ez a babára fegyvert fogni jelent, azt hiszem ezt megválasztom a BK egyik leggusztustalanabb jelenetének, akkor is, ha ez csak  játék volt.

    előzmény:
    gerdamama (121493)
    2015-08-04  00:16
  9. 2015. augusztus 4. 00:16121493.

    Én is azt hittem, Ágnes befogadja Mónikáékat. Fősznob Claudiát meg is ütné a guta, ha megtudná, hogy a "házmesterlány" lakik a villában.


    Egy kicsit én is sajnálom Mónikát, de ...
    Nagyon könnyen odavágta, hogy Zsolt nem ezt ígérte, meg hogy most azt se tudja, mi lesz vele meg a gyerekkel. Állítólag nem Zsolt nyakára jött haza utolsó perces terhesen. Zsolt volt olyan kedves, hogy szállást adott neki és a babának. Nem kellene úgy beállítani, mintha Zsolt miatt került volna ilyen nyomorúságos helyzetbe. Nem nagyon csípem ezt a hű, de emancipált, öntudatos típust, aki "magának szül", fennen hangoztatja, hogy felnevel ő egy gyereket egyedül is, nincs szüksége a pasira, aztán két hét múlva rájön, hogy mégis.


    Zsoltot jobban sajnáltam, mint Mónikát. Tudom, hogy egy sötét alak, de akkor is a szívem csücske.



    Petinek lekeverhetne már valaki két csárdás pofont. Nem Ádámmal tolt ki, hanem gyakorlatilag túszul ejtette az egész házat, plusz a Rózsa vendégeit. Én nem pitiznék neki, hogy álljon odébb, hanem hívnám a rendőrséget. Nagy büntetést biztosan nem kapna a makulátlan előéletére tekintettel, de talán kicsit ráijesztene egy rendőri intézkedés. Felfogná, hogy nem ökörködhet következmények nélkül.


    Mellesleg Ádámra is pipás voltam. Én mindig úgy számolom ki, mikor kell indulnom valahová, hogy abból indulok ki, pont elmegy az orrom előtt a metró, a busz, a villamos, és csak a következőt érem el. Nem is késtem el soha életemben sehonnan, és mástól is nehezen tűröm a pontatlanságot. Ez az egyik bogaram a sok közül. Mikor Peti a kapuhoz tolatott, Ádámnak már rég el kellett volna mennie, Hanna is csodálkozott, hogy még az udvaron találja. Egy fontos interjúra készülve ne álljon le hülyeségekről trécselni a nénikéjével. Inkább érjen oda előbb, és sétálgasson a ház előtt pár percet.

    előzmény:
    friadri (121490)
    2015-08-03  22:18
  10. 2015. augusztus 3. 22:21121492.

    Ugyanazokat a momentumokat elemeztük

    előzmény:
    friadri (121490)
    2015-08-03  22:18
  11. 2015. augusztus 3. 22:19121491.

    Egy kis OFF:


    Macskahelyzet jelentés avagy macska helyzetjelentés


     


    http://www.nlcafe.hu/forum/?fid=441&csatid=81&topicid=147761

  12. 2015. augusztus 3. 22:18121490.

    Petiről ma egy pozitívat és egy negatívat tudok írni:


    + Beszólása Hannának: "Te meg sznob vagy!" (Tökkkkkéletes meglátás!)
    -  Kapuba beállós húzás: hányinger 

    Zsolt: Nem tudom miért, de én úgy drukkolok neki, hogy sikerüljön kiszállnia a zűrős, illegális ügyletekből, bűncselekményekből. Hajrá Zsolt!

    Móni: Megértem... bár most elég nehéz helyzetbe került. Természetesen Ági látta meg először a gangon. Elsőre azt hittem, hogy majd bevackalja őket a villába, mondván, ott úgyis van hely. De csak azért "kellett", hogy az okosságait elmondhassa. Talán az okosnak beállított Móni mostanra magától is rájött, hogy csak saját magára számíthat. De nem baj, Ági még egyszer elmantrázta neki. Pont ő, aki ugye mint megtudtuk, szintén más férfival neveltette fel a lányát. Ahogy a BK-ban előfordult még pár ilyen eset. Nem, tudom Móni hogy dönt, ill. lesz e alkalma dönteni, vagy döntenek helyette. (Zsoltot el tudom képzelni mint idilli családot. Egy ideig.)

    Jaaaa, és a Kertész lak gumilakás!


     

  13. 2015. augusztus 3. 22:17121489.

    Hmm - Mónika megy is vissza Brüsszelbe Igaz, ha pisztolyt fognának rám, meg a csecsemőmre, lehet én is nekiiramodnék határokon át...


    Zsolti próbál jó fiúnak lenni Jobb későn, mint soha. Főleg, ha a fiával is akar lenni - ha ugyan Andi még hisz neki.


    Peti egyre idegesítőbb. Már nekem is viszket a tenyerem, jó nagy taslit adnék neki... Ez az elállom az utat, hogy ne sikerüljön Ádám interjúja tényleg olyan óvodás már Ahelyett, hogy hagyná, hogy menjenek,  végre ne kelljen néznie a boldog képüket...


     


     

  14. 2015. augusztus 3. 22:09121488.

    Egyre hülyébben vágják össze az előzeteseket


     


    http://sorozatwiki.hu/articles.php?article_id=37493

  15. 2015. augusztus 3. 00:44121487.

    Szegény Zsolt hiába akar békés, kispolgári életet élni, mindig közbejön valami. A zűrös ügyeinek köszönhetően akár még bele is lehet szőni a történetbe, hogy miért van rossz fizikai állapotban. Mondjuk Nikol jól megvereti a bandájával...


    Szerintem a BK forgatását meg tudják oldani Rékasi tempójának megfelelően, inkább a színpadi szerepeit kell félretennie egy időre.

    előzmény:
    Frigyes (121483)
    2015-08-02  14:36
  16. 2015. augusztus 2. 20:42121486.

    A balesete nem mostanaban volt, gondolom a forgatokonyviro mar akkor megtervezte hogy legyen ez.

    előzmény:
    Frigyes (121483)
    2015-08-02  14:36
  17. 2015. augusztus 2. 20:34121485.

    Hm - kérdés - attól függ, hogy tudnak-e úgy csavarni a dolgon, hogy értelmes legyen a sztori. El tudom képzelni, hogy át kell kicsit kreálni dolgokat, és az utolsó részeket esetleg újra forgatni, hogy illeszkedhessen a történetbe...


    Kíváncsi leszek én is!


    Valaki szokta írni, hogy mennyire előre dolgoznak, azt hiszem, hamarosan oda fog érkezni a sztori...

    előzmény:
    Frigyes (121483)
    2015-08-02  14:36
  18. 2015. augusztus 2. 14:55121484.

    A fogai kinőttek.A "vámpírkorszakon" minden gyerek átesik a fogváltásor. Tomi most éli a másodikat, az itteni fogorvos kihúzta a szemfogait mert nem akartak kiesni. Ez nem olyan durva, de azért mondtam ne mosolyogjon nagyon szélesen.


    Csak 8? Azt hittem idősebb. 


     

    előzmény:
    Picivirág1 (121480)
    2015-08-02  08:48
  19. 2015. augusztus 2. 14:36121483.

    Köztudott, hogy Rékasi Károly súlyosan megsérült. Kérdésem, van-e akkora anyag előre felvéve, hogy mint Zsolt zökkenő mentesen vissza tudjopn térni ?

  20. 2015. augusztus 2. 12:26121482.

    Aranyosak mindketten! Élvezd az unokás napokat!

    előzmény:
    Picivirág1 (121477)
    2015-08-01  20:23
  21. 2015. augusztus 2. 12:11121481.

    Timi is "emberesedik"?  Nem baj, így is szép.


    Tomi és Elza is nagyon helyesek.

    előzmény:
    Picivirág1 (121480)
    2015-08-02  08:48
  22. 2015. augusztus 2. 08:48121480.

    Biztos azt hitte így a legszebb!!!!Különben sokat szépült, a fogai kinőttek, már  nem kicsi lány...de még nem is süldő..olyan köztes állapot. 8  és fél éves.


    Timi is "emberesedik"

    előzmény:
    barackmano (121479)
    2015-08-02  07:32
  23. 2015. augusztus 2. 07:32121479.

    Jaj de klassz hely!!!! Irtó hangulatos. Mit néz Elza? Vagy ő is így szereti ha fényképezik?

    előzmény:
    Picivirág1 (121477)
    2015-08-01  20:23
  24. 2015. augusztus 2. 00:45121478.

    Édesek és nagyon jól állnak egymásnak.

    előzmény:
    Picivirág1 (121477)
    2015-08-01  20:23
  25. 2015. augusztus 1. 20:23121477.

    Off!!!


    Itthon van Elza unokám. A gyerek és a kutya is élvezi a közös sétát.

  26. 2015. augusztus 1. 20:16121476.

    Hát Nikol nekem sem.

    előzmény:
    lidika49 (121472)
    2015-08-01  14:38
  27. 2015. augusztus 1. 19:54121475.

    Nikol kb.annyira hiányzott mint ablakos tótnak a hanyattesés



    Vagy a színésznőnek pénzügyi gondjai vannak,


    mint Csomor Csillának


    Jött,felkavarta az állóvizet,elment.


    Itt is ez történik majd,Móni megíjed otthagyja a Zsoltot


    meg sem áll Brüsszelig.


    előzmény:
    lidika49 (121472)
    2015-08-01  14:38
  28. 2015. augusztus 1. 19:47121474.

    Juli és a Kossuth rádió esete



    Gizi No comment



    Könyvklub-Lassan borklub lesz belőle....Gizi nehogy visszaessen



    Luca Apja egy görény aki jön a 


    pénzszagra


    előzmény:
    lidika49 (121450)
    2015-07-30  22:33
  29. 2015. augusztus 1. 15:17121473.

    Értem, Évám -- remélem, közben már rendbe is jött Rókus-babó és nem fáj már a pici-poci.


    (Jól emlékszem a nevére? Nálunk meg épp egy Kornél rokon baba született ápr. 30-án...)

    előzmény:
    vorii (121462)
    2015-07-31  22:11
  30. 2015. augusztus 1. 14:38121472.

    Nekem abszolút nem hiányzott Nikol.

    előzmény:
    Jujoka (121466)
    2015-07-31  22:35
  31. 2015. augusztus 1. 11:35121471.

    Köszönöm!!!!

    előzmény:
    Jujoka (121470)
    2015-08-01  00:38
  32. 2015. augusztus 1. 00:38121470.

    Picivirág, én azt hiszem teljesítettem a kívánságodat. Egyszerre küldtük el.

    idézet:
    Jujoka (121469)
    2015-07-31 22:42:25

    A tiéd alatt megtalálhatod, hogy mit írtam.

    előzmény:
    Jujoka (121469)
    2015-07-31  22:42
  33. 2015. július 31. 22:42121469.

    Picivirág, én azt hiszem teljesítettem a kívánságodat. Egyszerre küldtük el.

    előzmény:
    Picivirág1 (121467)
    2015-07-31  22:35
  34. 2015. július 31. 22:39121468.

    Kívánom, hogy babóka mielőbb meggyógyuljon. Remélem, hogy használni fog, amit a gyerekorvos ajánlott.

    előzmény:
    vorii (121462)
    2015-07-31  22:11
  35. 2015. július 31. 22:35121467.

    Ma egész nap nem volt tv, telefon, internet. Hol lehet elolvasni, mi történt ma?

  36. 2015. július 31. 22:35121466.

    Ez volt a mai adásban.


    Nagyon sajnáltam Lucát, viszont nem értettem, hogy miért ajánlotta fel apjának a pénzét. Persze szegénytől el is vitte, hiszen ki akarta próbálni, hogy Aliz igazat mond-e? Szerencsére Rudi "visszaszerezte" Luca pénzét. A vér meghűl ereimben, mert egy pillanatra azt hittem, hogy Aliz a pulton tárolja a pénzt, de szerencsére átadta Lucának végül is. Szegény Lucát nagyon sajnálom. Már majdnem hitt az apjának......


    Mónikának Miklós elmondja, hogy mi történt Zsolttal azóta, hogy nem találkozott vele. Elmondja, hogy Zsófival is mit tett, és hogy nem szeretné, ha Mónikával is ezt tenné. Elmondja Miklós, hogy Zsolt igenis mindenre képes. Mónika ezekkel a vádakkal szembesíti Zsoltot, aki biztosítja őt, hogy miatta és a kis Kornél miatt meg fog változni. Mónika megbocsájt Zsoltnak, de azt mondja, hogy ez az utolsó esélye. Ha még egyszer csalódik, akkor végleg elhagyja.


    (Hányszor mondott már ilyent!)


    A hülye fegyverkereskedésről nincs külön véleményem, nem tudom, hogy valóban megkapták-e a megígért pénzt, az is lehet, hogy hamis, mert biztos vagyok benne, hogy valami nem stimmel.


    A végén, mikor Nikol megjelenik, és Mónika meglátja fegyverrel a kezében, miközben az ő kezében ott van a baba, hát félelmetes volt. Remélem, nem lesz semmi baj. Tudtam előre, hogy így fog befejeződni valahogy a pénteki adás. Hagy aggódjunk két napig.


    Ez pedig a heti tartalom azoknak a kedves topiktársaknak, akik valamiért nem látták a sorozatot.

  37. 2015. július 31. 22:17121465.

    Boldog Oszi névnapot



    Amúgy pedig épp elgondolkodtam, hogy olyan gyakori Magyarországon a fegyver biznisz, hogy mindenképpen bele kellett írni a sorozatba


    Amikor Zsolt épp jó útra akarna térni, akkor jön valami jóakaró, vagy nagyokos szomszéd, vagy felbukkan valaki a setét múltból és puff, vége a szépen induló jövőnek.


    Most speciel kifejezetten sajnálom, hogy nem sikerül...

  38. 2015. július 31. 22:12121463.

    Pontosan!!! Okos gondolat - Elsi

    előzmény:
    elsi1 (121460)
    2015-07-31  19:18
  39. 2015. július 31. 22:11121462.

    Bocs - egy kis magyarázat-OFF...


    Sajnos székrekedése van a babónak és szőlőcukros kamillát ajánlott a gyerekorvos.

    előzmény:
    Liventa (121459)
    2015-07-31  08:46
  40. 2015. július 31. 20:42121461.

    Ó, hát egy lakással annyi gond van! Sokkal egyszerűbb és praktikusabb kidobni a pénzt az ablakon. Egy része megy Novákéknak, százéves futamidővel, kamatmentesen. A maradék apró ajándék a semmiből felbukkanó "édesapának".


    Alíznak pont megfelel ez az egymás hegyén-hátán nyomorgás. Mármint az, hogy a kisujját se kell mozdítania. Amíg Bözse él, nem szabadul az élősködő unokájától. Mondjuk elcserélhetnék egy nagyobbra a lakást, de Vili bácsit úgyse lehet kirobbantani a házból. Maradnak egy kupacban.

    előzmény:
    elsi1 (121460)
    2015-07-31  19:18
  41. 2015. július 31. 19:18121460.

    Jut  eszembe,ha már Lucus megkapt aazt a sok pénzt,nem jut eszükbe lakást venni azon,legalábbis befizetni?


    Természetesen Lucus nevén lenne a lakás, azért is mert ő vette, de nem értem, ott egy halom pénz és akkor nyomorognak egymás hegyén-hátán.

    előzmény:
    gerdamama (121458)
    2015-07-31  07:25
  42. 2015. július 31. 08:46121459.

    Azzzta gyönyörű, értelmes tekintetű emberkét!!!


    (Bocsánat, hogy a csapos közbeszól, de a környezetemben az a nézet/tapasztalat, hogy a kamillatea kifejezetten hascsikarást okoz... Vagy?)

    előzmény:
    vorii (121449)
    2015-07-30  22:17
  43. 2015. július 31. 07:25121458.

    Giziéket legalább régről ismerik. Szemmel tudják tartani, és végszükség esetén rájuk tudják uszítani, ellenük tudják hangolni az egész közösséget. Ha látják, hogy nem nagyon akarja visszaadni a pénzt. Apuka meg csak most bújt elő a pénzszagra.


    Szerintem egy baba se lesz sokáig a sorozatban. Hogy Zsófival mi történik, azt nem tudom, de tuti nem jut el a szülésig. Zsolt meg akkor fog lebukni, vagy összetűzésbe kerülni a konkurens bandával, mikor Mónikával épp kialakulna a békés, boldog kis családi élet. Nem fogják sokáig tűrni a fk-írók ezt az idillt. Mónika összepakol és visszamegy Brüsszelbe. Legközelebb az óvodás Kornélkával látogatja meg a nagypapát.


     

    előzmény:
    elsi1 (121456)
    2015-07-31  01:52
  44. 2015. július 31. 07:17121457.

    Olyan sokat írtatok, valakit biztos kihagyok 


    Vorii, nagyon cuki az a kisfiú. Majd csak rendeződnek a pocakbajok. Az okostelefonos-dolgot abszolút megértem, természetesen ide is hozni kellett. De hogy mi a csudának???


    Cat8 nekem a neved is tetszik. Csak nem 8 macskád van?


    Szerintem is lesz valami ezzel a terhességgel és Zsófika visszatáncol majd Mikihez, úgyis gondoltam hogy az lesz a vége hogy Tóbi pofára esik, de lehet jobban jár. 


    Én sem akartam elhinni hogy Luca csak úgy odaadta a pénzét ennek a.....


    Most olyan idő van itt mint ott volt mielőtt eljöttünk. Az ittenieknek biztos megváltás a kánikula után, de nekem annyira nem jön be. Várom a meleget, azt mondták jön. Mondjuk itt így is melegebb van mint ott. 


    Tomi ma megy karatéra, azaz viszem. 


    Tök szép az a sushi-virág gerdamama. Sokan szeretik ám, szerintem én azért nem mert a sógornőm akkor etetett először velem mikor terhes voltam és totál hányingerem lett tőle. De nézni szeretem, pláne mikor ilyen szép. 


     

  45. 2015. július 31. 01:52121456.

    érdekes,abba mégis könnyen belementek ,hogy Gizinek adjon kölcsön Luca


    pedig Gizihez sincsen több köze, mint az apjának


    Szerintem Zsófi babájával lesz valami baj, két baba egyszerre egy sorozatban túl sok.


    Nem tudnak mit kezdeni vele a forgatókönyvírók.

    előzmény:
    gerdamama (121454)
    2015-07-30  23:29
  46. 2015. július 30. 23:32121455.

    Bevallom, hogy nem vagyok Judit, szusit meg sohasem ettem, így meg nem tudom, hogy utálom-e.


    Egyébként, valóban nem tudtam, hogy szusi volt a képen. Bocsi.

    előzmény:
    gerdamama (121453)
    2015-07-30  23:04
  47. 2015. július 30. 23:29121454.


    Engem meglepett, egy kicsit el is szomorított Luca legújabb húzása. Nem tudom, mire számított. Már azt furcsállottam, hogy mennyire megörült annak, hogy az apja "lekáderezte" a neten, és a kutyaruhák mellett a pólóbizniszről is tudott. Meghatódás helyett inkább annak az érzésnek kellett volna erősödnie benne, hogy az apját elsősorban az üzleti sikerei vonzzák. Olyan kis megfontolt, egészségesen gyanakvó, logikusan gondolkodó kislány volt eddig. Kár, hogy hülyét csináltak belőle is. Már az se tetszett, hogy ő húzta ki Giziéket a slamasztikából. Szép dolog a barátság, de annak az ügynek is az volt a "tanulsága", hogy nyugodtan félvállról lehet venni a kötelezettségeket, mindig akad valaki, aki megoldja a problémáinkat. A barátság szó itt nem is helyén való, Novákék középkorú felnőttek, akik kihasználnak egy gyereket. És láthatjuk, Gizi nem nagyon igyekszik törleszteni az adósságát, most épp szoborra akarja költeni a nem létező pénzét.

  48. 2015. július 30. 23:04121453.

    Valld be nyugodtan, nem elég, hogy nem vagy Judit, de még a szusit is utálod!


     

    előzmény:
    Jujoka (121445)
    2015-07-30  22:00
  49. 2015. július 30. 22:56121452.

    "a nők, akik itt mind másoknak akarnak látszani, mint amik..."


    Ez a felsorolás telitalálat!

    előzmény:
    vorii (121441)
    2015-07-30  21:50

Címlap

top