Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Barátok közt

Torolt_felhasznalo_394600
Torolt_felhasznalo_394600
Létrehozva: 2003. november 14. 12:43
Hali!

Vajon egyedül vagyok-e azzal, hogy csípem a fent említett sorozatot, vagy esetleg van más is akivel jól kidumálhatnánk a történéseket stb...
  1. 2014. december 23. 00:44118551.

    Gratulálok! Nagyon szép lányka!

    előzmény:
    Liventa (118539)
    2014-12-22  22:08
  2. 2014. december 23. 00:41118550.

    De hiszen most ilyen az idő. Hiszen tegnapelőtt villámlás/dörgés volt, azt hittem, hogy eltévedtem, vagy elaludtam. Tényleg félelmetes volt. Nem akarom védeni a forgatókönyv írókat, azért voltak a földön falevelek is, de tényleg túl zöld és üde volt minden. Biztosan nem most vették fel a jelenetet.

    előzmény:
    Kusza (118535)
    2014-12-22  21:28
  3. 2014. december 23. 00:27118549.

    Szió Lányok!


    OFF:  Megint ideszabadultam - a nagy karácsonyi (félkezes ) készülődés mellett... (vízbe még nem nyúlhatok, szóval ez ideális takarításhoz, sütéshez, főzéshez! ráadásul a sodrófával megnyomtam a sebet )


    Szóval csak ámulok-bámulok a sok szép unokán - kicsik, nagyok - mind szépek!!! Talán készül mostanában majd nálunk is, akkor hozok én is


    Olvastam Liventa angyalkáiról, azt is visszakerestem Nagyon édesek!


    ON: "Természetesen" lekéstem a kezdést, mert nem jártam erre, hogy láttam volna a figyelmeztetés. Most azért pótoltam gyorsan.


    Nem tudom hova tenni Zsolt dolgait. Teljesen skizofrén, amiket csinál  - hol nagy maffiózót alakít, hol egy bűbájos családra vágyó pasit...


    Nagyon csodálkoztam a "nagy politikus" pál-fordulásán. Kifejezetten örültem, hogy Mónika nem szédült meg az ajánlatán.


    Ma lett volna kedvem Miki képéről letörölni a vigyort... Miki-fan létemre is. Olyan tenyérbemászó volt - ez az Ágnessel való cirkusz már nekem is túlzás. (Mondjuk Ágnes is megérdemelt volna egy kis "jót" a szerelőtől, rászolgált  - csak piszok szerencséje volt.)


    Kíváncsi leszek... Mint ahogy volt a: nincs karácsony Corvin nélkül, úgy nincs a BK-ban buli botrány nélkül.

  4. 2014. december 22. 23:59118548.

    Türelmes vagyok én ám.... Csak tudod a 68 év.... Az is igaz, hogy apai nagymamám 92 évig élt, de én nem vagyok már annyira topon, mint ő volt az én koromban.


    Egyébként, ha jól emlékszem, Mónika rövid időre tért vissza a BK-ba, majd meglátjuk jövőre.

    előzmény:
    Picivirág1 (118537)
    2014-12-22  21:53
  5. 2014. december 22. 23:00118547.

    Én imádom életük minden percét, a bébi kortól a kamasz korig..és azután is. Nem bánom, hogy eltűnik egy egy nagyon kedves korszak..van"mááásik"...izgalmas, szerethető időszak.

    előzmény:
    Liventa (118546)
    2014-12-22  22:51
  6. 2014. december 22. 22:51118546.

    Csak csodálkozol majd Te is és Barackmano is, ha itt tartanak a fiúk, hogy hová tűnt ez a néhány év...

    előzmény:
    Picivirág1 (118541)
    2014-12-22  22:29
  7. 2014. december 22. 22:49118545.

    Még csak 12 és már mutál meg bajúsz? Úristen.  Olyan gyorsan felnőnek. 

    előzmény:
    Picivirág1 (118541)
    2014-12-22  22:29
  8. 2014. december 22. 22:47118544.

    Virág nagyon szép. Boldizsár pedig nyilván látta, hogy nincs háttérbe szorítva a "kis vakarcs" miatt. Minden nagytesó ettől fél, de jó esetben nem tart sokáig a testvér-féltékenység.
    Pár év, és úgy fogja őrizni a húgát, mint egy tigris.

    előzmény:
    Picivirág1 (118542)
    2014-12-22  22:32
  9. 2014. december 22. 22:41118543.

    Nagyon bájos, csinos lány. Kösz, hogy megmutattad.

    előzmény:
    Liventa (118539)
    2014-12-22  22:08
  10. 2014. december 22. 22:32118542.

    Boldizsár imádni való kamasz lett..."férfias", mutáló hanggal...serkenő bajusszal, és valami tündéri bátyuskanem volt mindig ilyen, volt idő, amikor féltékeny volt Virágra, de Virág olyan alkalmazkodó, aranyos kislány, hogy érdemes vele jóban lenni.

    előzmény:
    barackmano (118540)
    2014-12-22  22:14
  11. 2014. december 22. 22:29118541.

    Köszönöm a csere képet. Majd ha Boldizsár és Virág is ilyen korú lesz..szalagot avatnak, én is el fogom küldeni. Nagyon vagány kép...csinos a leányzó


    Boldizsár 12 éves, Virág 9. tehát még várhatsz a képre.

    előzmény:
    Liventa (118539)
    2014-12-22  22:08
  12. 2014. december 22. 22:14118540.

    Szépek a te unokáid is Picivirág. Milyen helyes lett a nagyfiú. Mennyi idős is? Tudom mondtad egy párszor, de én tökagyú vagyok. 


    Én még csak most nézem majd a mait. 

    előzmény:
    Picivirág1 (118534)
    2014-12-22  21:23
  13. 2014. december 22. 22:08118539.

    Gratulálok! -- maradjanak is meg mindig ilyen szépnek, okosnak és boldognak.


    Cserébe mutatom Zsófinkat 3 héttel ezelőtti szalagavatóján az electric swing és a keringős jelmezében.

    előzmény:
    Picivirág1 (118533)
    2014-12-22  20:44
  14. 2014. december 22. 21:54118538.

    Azt mondta Luca, hogy jó hamar hozzá kezdenek a készülődéshez. Mondtam, hogy legyen akár milyen évszak, karácsonykor a BK.ban karácsony van.

    előzmény:
    Kusza (118535)
    2014-12-22  21:28
  15. 2014. december 22. 21:53118537.

    Csak várjál türelemmel...rád is sor kerül, egyszer. Vagy ha nem, akkor az így volt megírva. Mondom én, "kibic"...de tényleg, hidd el, eljön majd a te időd is.


    Szerintem sem megy el a Jánossal...de Zsolttal sem. Vissza megy Brüsszelbe és "agyon keresi" magát. Majd János messziről a gondját viseli.

    előzmény:
    Jujoka (118536)
    2014-12-22  21:34
  16. 2014. december 22. 21:34118536.

    Unokákhoz gratula! Bár nekem is lenne már.... Tudom, nincs távolság.... de olyan messze vannak a lányomék. Persze ők még nem terveznek babát, csak megy az idő. Oké! Kiélhettem magamat a kisebb tesón, és az unokatesókon, de az más, mint a unoka.


    Szerintem Mónika nem fog visszamenni a pasijával, bár nem tudom, hogy Zsolttal jobban járna-e?


     

    előzmény:
    Picivirág1 (118534)
    2014-12-22  21:23
  17. 2014. december 22. 21:28118535.

    Azért ez egy kicsit fura, az egyik jelenetben készülnek a karácsonyra, a másikban pedig Nóráék sétálnak a zöld parkban.

    előzmény:
    Jujoka (118531)
    2014-12-22  19:18
  18. 2014. december 22. 21:23118534.

    Na, itt vagyok. Megnéztem. Köszönöm, hogy szóltatok...nem láttam volna.


    Megnéztem a gyönyörű kis indiai hercegnőt. ...és nem csodálkozom, mekkorát nőtt. Az enyémek is...Boldizsárnak serken  bajsza, isteni "férfias" a hangja.


    Imádom, hogy a szemünk láttára nőnek föl a BK. bébik!!!! Kérem küldjétek a képeket. Olyan jó látni őket.


    Na, és most a "munka".


    Nekem nagyon nem szimpatikus Mónika pasija..olyan semmilyen, nem férfias...olyan semleges nemű, hal szemű. Mit eszik rajta Mónika? És nem is érzem hitelesnek a "vallomást" elválik a feleségétől. Nem lenne Mónikának mellette jó élte, remélem nem megy vele.

    előzmény:
    Picivirág1 (118533)
    2014-12-22  20:44
  19. 2014. december 22. 20:44118533.

    Virág blokk!


    Kezdődik..most nem érek rá...majd jövök

    előzmény:
    Picivirág1 (118532)
    2014-12-22  20:42
  20. 2014. december 22. 20:42118532.

    Boldizsár blokk!

    előzmény:
    Jujoka (118531)
    2014-12-22  19:18
  21. 2014. december 22. 19:18118531.

    A késő esti (éjjeli) ismétlés pedig ma, 00:00-kor lesz, holnap viszont szintén 23:30-kor.

    előzmény:
    Jujoka (118529)
    2014-12-22  16:59
  22. 2014. december 22. 17:15118530.

    köszi hogy szóltál, majd figyelek, mert nem szoktam bekapcsolni, csak majdnem a pontos időben, amikor kezdeni kéne.


    Tóbi, naneeeemááá, Zsófi kaliberekkel nagyobb vadakra hatj. vagy van Tóbinak egy igggen gazdag édesapukája, aki mégis rá hagy majd minden vagyont???

    előzmény:
    Jujoka (118529)
    2014-12-22  16:59
  23. 2014. december 22. 16:59118529.

    Sziasztok!


    Aki még belép ma az oldalra, szólok, ma és holnap 20.40-kor kezdődik a BK. A link egy kis összefoglalót tartalmaz, és egy pici előzetest.

  24. 2014. december 22. 16:24118528.

    Lehet pont ez lesz a kivitelezési probléma. 

    előzmény:
    gerdamama (118526)
    2014-12-22  15:53
  25. 2014. december 22. 16:11118527.

     


    Bözsi és az ő szovjet levelezőpartnere - azt hiszem, ez a hülyeségek csúcsa! Mikor lehetett az? Nagy divat volt egykor, a nyelv gyakorlása céljából. Amelyik orosztanár adott magára, az kvázi kötelezővé tette a diákjai számára. Nekem is volt 7-8. osztályos koromban. Lariszának hívták és Kujbisevben lakott. Kb. fél évszázada írtunk egymásnak utoljára. Mit hihet rólam, ha még emlékszik rám egyáltalán? És mit tudhat, ami kínos lehet? Mindegy, hogy mit hitt az egyik, vagy mit állított magáról a másik, azóta mindenkit megforgatott az élet. Minden megtörténhetett, és mindennek az ellenkezője is. Ne próbálják elhitetni velünk, hogy Bözsi száz éve folyamatosan levelezik oroszul az egykori "pajtásával". Ha meg iskolás korukban leveleztek, és most kiderül (?), hogy nem is agronómus volt apuka, csak kocsis a tsz-ben, hát ez legyen a legkínosabb ügy az életében!

    előzmény:
    barackmano (118524)
    2014-12-22  15:24
  26. 2014. december 22. 15:53118526.


    A Színes RTV heti előzetesében szerepel egy mondat, miszerint Tóbiás meglepő kéréssel áll elő. Én meg viccből rávágtam, hogy biztosan ki akarja próbálni nővel is. Azt hittem, nagyot mondok, de igen fantáziátlan voltam ezek szerint. Mondjuk technikailag megoldható, hogy Zsófi kihordja Tóbiás gyerekét, nem kell hozzá összefeküdni. De pont Zsófi? Akkor se akart gyereket, mikor Zsolt még a tenyerén hordozta. Nem vállalta volna a terhességgel járó kellemetlenségeket, azt meg pláne, hogy a csudálatos alakja odalegyen. Elég nehezen hihető, hogy most szívességből, vagy akár pénzért is szül egyet Tóbiásnak. Tóbinak nincs is annyi pénze, amennyivel Zsófit ki tudná elégíteni. Amije volt, befektette a konditerembe.


     

    előzmény:
    barackmano (118524)
    2014-12-22  15:24
  27. 2014. december 22. 15:48118525.

    OFF: Köszönöm mindenkinek az elismerést. Tényleg édes és gyönyörű az unokám, tisztára mint az apai nagyanyja.



    ON
    :  Claudia - lehet, hogy kiakad a pészmékere, mikor meglátja a kissé átalakított nappalit. Talán meg kellett volna beszélnie Hannával, hogy min változtathat (pl. a saját szobájában, amit csak akar), és mit kell az eredeti formában hagyni. Nagyon hirtelen lépett le Clau. Persze a kapcsolat nem szakadt meg, megbeszélhették volna telefonon vagy a neten a nagyobb változtatásokat. Claudiában nyilván fel sem merült, Hanna meg tett rá magasról...


     

  28. 2014. december 22. 15:24118524.

    Ezt én nem értem, nem úgy volt hogy Tóbi meleg?


     


    SPOILER


    2015 jan. 05


    Ágnes és Claudia mindent bevet, hogy Miklóstól visszaszerezzék az Ágnestől ellopott pénzt. Miklós szándékosan tönkretesz egy gépet a konditeremben, de az üzenet nem annak okoz fájdalmat, akinek szánta. Zsófi és Tóbiás gyermeket szeretne, de a kivitelezés terén komoly problémáik adódnak. Aliz életveszélybe és kórházba kerül. Bözsi kínos kalandba bonyolódik egy régi orosz levelező barátnőjével, aki másvalakinek hiszi őt. Hanna könyvet ír Ágnes megrendelésére egy sztárról, akire Zita miatt rátörnek a rajongók.

  29. 2014. december 22. 11:55118523.

    Ez a kislány szinte most született, és már ilyen nagy és szép lányka lett. Igaz  szállnak a napok, hónapok.


    Az én fiam megfoszt ezektől az örömöktől, még nincs unokánk, igaz olyan igazi partner sincs aki szülhetne.


    Valami lesz, mert  egyszer az előzetesben írták, hogy Miki a Nóra kedvéért lemond a pénzről.


    Clau szerintetek nem kap a következő percekben infarktus, vagy nem áll meg a pacemakere,  amikor meglátja a teljesen átalakított nappaliját?


     

    előzmény:
    gerdamama (118517)
    2014-12-21  20:45
  30. 2014. december 22. 00:47118522.

    Nagyon cuki!

    előzmény:
    gerdamama (118517)
    2014-12-21  20:45
  31. 2014. december 22. 00:40118521.

    Szerintem meg Ági elmondja Robinak, hogy Miklós eltávozott pár napra akárhova, és Robi kapcsolni fog, hogy ez a csomag valami titkos dolgot tartalmazhat, azért került Nóra nappalijába. Ez persze csak egy tipp.

    előzmény:
    Liventa (118506)
    2014-12-21  15:41
  32. 2014. december 21. 23:09118520.

    Nyárra pedig esetleg 1-2 hímzett v. kékfestő magyar ruhácska a kicsi hölgynek...?


    (ezeket a neten találtam, de biztosan szebbek is kaphatók) --->>>

    előzmény:
    gerdamama (118517)
    2014-12-21  20:45
  33. 2014. december 21. 22:40118519.

    Ezzzzt a kis Csodababát! Percek óta csak nézem.


    Legyen nagyon szép Karácsonyotok, nincsenek távolságok!

    előzmény:
    gerdamama (118517)
    2014-12-21  20:45
  34. 2014. december 21. 20:51118518.

    Jaj de cuki és milyen kis szép. Mondjuk Amerikában több a szép nő mint itt, ő egzotikus is lesz.


    Tuti fog valami hangszeren játszani. 


    Én úgy irigylem Tominak is színét, bezzeg ő felvehet mindent és nem sápasztja még télen sem. Bezzeg én....

    előzmény:
    gerdamama (118517)
    2014-12-21  20:45
  35. 2014. december 21. 20:45118517.


    Egyéni hangszerkezelés.
    Lesz utánpótlás a Virtuózokban.


     


     


     

  36. 2014. december 21. 20:17118516.

    Juj az tök jó! Tomi is olyat kapott Apukámtól a 2. szülinapjára. De a lányok előbb kezdenek dalolni és lelkesebbek is.


    Pont ezt mondta ő is, hogy ő este kéri az ajándékot, előtte lévő éjszaka csak forgolódik az ágyában ha reggel kapja. 

    előzmény:
    gerdamama (118514)
    2014-12-21  19:26
  37. 2014. december 21. 20:08118515.

    Tavaly a macsusz felborította a fát, de nem az első kölökmacskám ő, így alapból törhetetlen díszek voltak csak rajta. Idén is így lesz.


    Jó ünneplést mindenkinek, talán holnap kész lesz a nagy gépem is.


    Én is minden ünnepet megtartanék, főleg, ha szabadnap is jár érte. :D


    Timike, hát, szedje csak szét, ez a pénz most tényleg nem Mikié.

    előzmény:
    barackmano (118508)
    2014-12-21  17:20
  38. 2014. december 21. 19:26118514.

    "Hát itt sem lesz nagy Karácsony, lévén a férjem hindu"

    Ezen jót mosolyogtam. Pontosabban a fiamékon szoktam jót mosolyogni, mert ők bizony mindhárom ország ünnepeit megtartják. A divalit, a karácsonyt és persze a hálaadást is, mert ha már ott élnek, úgy illik. Sőt, a menyem még névnapot is választott magának, mert nem igazság, hogy mindenkinek van a családban, csak neki nincs.


    "Ott is a Télapó garázdálkodik Karácsonykor? És ott is 25 reggelre? Mit kap a kislány?"


    Ott is a Télapó, és 25-én reggel, de a fiaméknál "magyaros" szenteste van 24-én. Ez is a menyem figyelmességét bizonyítja (szerinte), a fiam szerint nem tudja kivárni a másnap reggelt, kíváncsi, hogy milyen ajándékokat kapott. Ja, és a bejglihez is a menyem ragaszkodik, a fiam meghatottan süti.


    Nem tudom, a prücsök mit kap karácsonyra, én egy CD-t küldtem neki, a legismertebb gyerekdalokból. Minden rajta van, amit ismer. Azt is imádja, ha az apja furulyázik. Ha olyan dalt játszik, amit énekelni is szoktunk neki, akkor fülig szalad a szája és élénk halandzsába kezd, jelzi, hogy ez ismerős.


    Na, eldugulok.

    előzmény:
    barackmano (118496)
    2014-12-21  09:03
  39. 2014. december 21. 19:08118513.



    előzmény:
    barackmano (118493)
    2014-12-21  08:20
  40. 2014. december 21. 18:49118512.

    Kivételesen nem fogok rá haragudni, hogy milyen "rossz kislány"


    De helyesek a macsukák ahogy ott alszanak. 


    Külön légtér lesz ha elmegyünk, direkt azért vettem ilyen kicsit. Biztos vagyok benne hogy ahogy kitesszük a lábunk nekiesik. 

    előzmény:
    gerdamama (118511)
    2014-12-21  18:42
  41. 2014. december 21. 18:42118511.


    "Én még Timikében is bíztam, hogy feltúrja"


    Én még nem adtam fel a reményt!
    Nóra nézegette, de abbahagyta, Robi tapogatta, de ő, mint vendég, mégsem kotorhatott bele. Még szerencse, hogy Timikének nincsenek gátlásai, ő az utolsó lehetőség. Kivételesen nem fogok rá haragudni, hogy milyen "rossz kislány".

    előzmény:
    Liventa (118506)
    2014-12-21  15:41
  42. 2014. december 21. 18:20118510.

    Ó-óóó, ez nem fog menni, ilyen csillogó dolgokat muszáj pofozgatni. Talán csak a külön légtér segít.


    A nálam időző szomszéd cicc most éppen így sziesztázik, miután alaposan kifáradt különféle földre rángatott dolgok pofozgatásába; az enyémek pedig így szokták megszállni a radiátort --->>>

    előzmény:
    barackmano (118508)
    2014-12-21  17:20
  43. 2014. december 21. 18:10118509.

    "...és sajnálom, hogy nem reagáltam az angyalkákra." -- jaj, ne izéjj má', Picivirág! Nem úgy gondoltam, hogy most mindenki eldobja a karácsonyfatalpat és lohol nekem válaszolni. Most éppen már biztosan benne vagytok az ajándékbontogatásban, egymás ölelgetésében, a finom étkek fogyasztásában, nem fogod odahagyni a családot, hogy levelezgess -- mindent a maga sorában.


    Imádom a batátát, tavaly kukászsákban tettem egy kísérletet, az idén pedig már a kertben. Keveset, de szép nagyokat termett, jövőre bővítem a projektet.


    További vidám ünneplést Nektek!

    előzmény:
    Picivirág1 (118507)
    2014-12-21  17:01
  44. 2014. december 21. 17:20118508.

    Itt a minifánk, idomítjuk a macskát. Vettünk üres spray-t is, vizet raktunk bele, azt utálja, így nagyjából békén hagyja.


    Itt akkor jön majd a Jézuska mikor épp templomban leszünk Szenteste. Igaz itt Télapót mondanak, de megegyeztünk hogy a Jézuska jobb lesz, annak nem kell kitenni Mince pie-t és nem támadja meg a macska. 


    Persze Tomi nem hisz már semmiben sem, csak úgy csinál. 

  45. 2014. december 21. 17:01118507.

    Szervusztok!


    Szeretettel gondolok rátok.Mindenkire...és sajnálom, hogy nem reagáltam az angyalkákra. Akartam, de ha ha már ismertek, én egy szószátyár vagyok, csak mondom a magamét...és megfelejtkezem másról. 


    Itt mindjárt "kitör a karácsony"....már készen vagyunk. Nagy munka volt, mert itt aludt egy kis barátnő, az anyuka nem nagyon akart elmenni..hátráltatta a készülődést. de aztán , szerencsére észre vette magát, hogy a vőm nem tud a kocsijától kiállni, nem tud elém jönni. Aztán a gyerekek kitakarították a szobájukat, apa segített,  isteni pulyka levest ettünk batátával, sütve, hagymásan, sajtosan...rántott csirke mell..meg sütik. Én a kazalnyi vasalásnak estem, de már minden a helyén van, a fenyőfa pompázik...a gyerekek öltöznek.Aztán hatalmas csillagszóróval kimegyünk az udvarra és azalatt a Jézuska meghozza az ajándékot...már ugye előtte oda lett lopkodva...és játszunk, játszunk!!!!


    Képet nem tudok csinálni, mert a kicsi lányom Grazba vitte. Elkérte, hogy "édesanyámnak tudjak képet csinálniremélem a szülők megörökítik ezt a karácsonyt is. 


    Holnap haza megyek, és még ünnep előtt jelentkezek. 

  46. 2014. december 21. 15:41118506.

    Én még Timikében is bíztam, hogy feltúrja, majd igazság bajnoka = Nóra ölébe szórja a nagy zsozsót, miközben az Robikával épp évődik. Elvégre az a szegény német férj mégiscsak a tíz körmével sikkasztotta össze, hogy többrendbeli családjának akkor se legyen gondja, ha ő egy rövid időre pihenni tér.

    előzmény:
    Jujoka (118502)
    2014-12-21  13:20
  47. 2014. december 21. 15:35118505.

    De ez az idióta mindent felzabál. De nincs is szaloncukor, itt nem létezik.  Viszont lett fánk végül, találtam egy mű minikét. Tomi rakott rá díszeket.


    Valami nagy nemzeti tesztet ír majd májusban, arra edzenek ezerrel. Egyébként idáig neki sem volt még sose házi, kiváncsi vagyok jövőre kap e. 

    előzmény:
    Kristine (118503)
    2014-12-21  13:25
  48. 2014. december 21. 13:37118504.

    Azért Robi(vagy, hogy hívják) megnézte azt a szakadt papírdobozt, szerintem lesz még ennek folytatása...

    idézet:
    Jujoka (118507)
    2014-12-21 13:20:39

    Na! Ezt jól megfogalmaztam!

    előzmény:
    Jujoka (118502)
    2014-12-21  13:20
  49. 2014. december 21. 13:25118503.

    Macska nem esz szaloncujrot! Mért enne? Nem husi. Találtam a gyerekkorunk szalonját, konzum, csokibevonattal, nagyon fini. De macsusznak nem kell, a papírja esetleg, vadászni. Nincs házi feladat se hálistennek. Ill a tanároknak.

    előzmény:
    barackmano (118501)
    2014-12-21  09:41
  50. 2014. december 21. 13:20118502.

    Azért Robi(vagy, hogy hívják) megnézte azt a szakadt papírdobozt, szerintem lesz még ennek folytatása...

    előzmény:
    Liventa (118500)
    2014-12-21  09:32

Címlap

top