Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Barátok közt

Torolt_felhasznalo_394600
Torolt_felhasznalo_394600
Létrehozva: 2003. november 14. 12:43
Hali!

Vajon egyedül vagyok-e azzal, hogy csípem a fent említett sorozatot, vagy esetleg van más is akivel jól kidumálhatnánk a történéseket stb...
  1. 2014. november 5. 23:16118051.

    Először is egy vödör hamut hintek a fejemre, mert én bizony elfelejtettem, hogy szeeeegény Mackókát a tegnapi rész végén kórházba szállították. Annyira idegesítettek a legújabb hülyeségei, a hitelkérelem meg a lakáskocsma, hogy az aggódásra már nem maradt kapacitásom. De mielőtt eluralkodott volna rajtam a lelkiismeret-furdalás, már jött is haza, így én is megbocsátottam magamnak, hogy ilyen érzéketlen voltam.


     


    "Közben Zsolt letolja Krisztiánt, majd később Nikol is."


    Aztán meg Krisztián Nikolt. Hogy Zsolt felett is uralkodni akar, mindent és mindenkit ő akar irányítani. De neki nem fog dirigálni. Nikol erre nem tud mit válaszolni, csak óriási lendülettel vagdossa a nagykéssel az almát. Szerintem gyújtóst csinált az asztalból, csak azt nem mutatták.



    Ez jó volt, még a Zsolt-Krtisztián vitából:
    Zsolt dúl-fúl: Egy csomó pénzt kaszálhattunk volna, ha nincs az a ribanc!
    Krisztián: Ki? Nikol?
    Zsolt: Nem! Zsófi!



    "Zsófi felmegy Ádám-Enikő-Jónás lakására, és a történtekről beszélgetnek, mikor megérkezik Krisztián is. Hú! Nem tudom mi volt a téma."


    Hogy Zsolték mire akarták használni a bérbe vett helyiségeket.  Mindenki pfújol és szörnyülködik, csak a kis huncut Ádám jegyzi meg, hogy azért megnézne egy ilyen forgatást.
    Ja, és a lényeg, hogy Zsófinak új frizurája van, azt dicséri mindenki. Tényleg jó.
    (Jónás = Tóbiás. Olyan hülye nevek, nem csoda, hogy összekeveri őket az ember.)



    Áron sóhajtozik: "bosszantó, hogy sehol egy kégli". Már akkor eszembe jutott, mikor olvastam az előzetesben, hogy lebuknak Attila előtt, hogy nyilván addig is laktak valahol, mielőtt Zsolthoz költöztek. Az a lakás most ott áll üresen. Eszükbe kellene juttatni. Áron is elég korán kezd szenilis lenni.

    Az előzetesben olvasottak miatt nem rémültem meg, mikor elindult ma a fagyiskocsi. A beharangozott életveszélyben van egy kis költői túlzás. Nagy bajuk nem lesz, ha pár nap múlva már etyepetye és lebukás lesz műsoron.


     


     


     

    előzmény:
    Jujoka (118049)
    2014-11-05  21:19
  2. 2014. november 5. 21:28118050.

    Zsófi egyedül üldögél a Rózsában, mint kiderült Krisztiánnal akart beszélni. Meg is érkezik Krisztián, aki Enikő többszöri kérdése után mégis kér egy sört. Biztosítja Zsófit, hogy Zsolt ellenére mégis fog neki segíteni. Ugyanis Zsolt nagyon erősen rászólt, hogy Zsófi közelébe se menjen, mert neki dolgozik, ezt tartsa szem előtt. Ő pedig nem hagyja, hogy Zsolt beleszóljon az életébe.


    Laci hazaér a kórházból, és lázasan keresni kezdi az italokat, mert nem tett le arról, hogy tovább működtesse a kocsmát. Gizinek ez ugyan nem tetszik, de azért beletörődik egy feltétellel, ha Laci nem iszik.


    Gizi hoz is egy adag süteményt, és el kezdi enni Laci előtt, miközben áradozik, hogy mennyire finom. Laci agyában kigyullad a szikra, hogy az ital mellé süteményt is kínálhatnának, sőt! sós mogyorót is!


    Közben Zita és Áron egyedül maradnak a pusszancsos autóban, Zita megpróbál valamit "szerelni". Áron beljebb hívja, Zita lába pedig beleakad a vezetékekbe, ha jól láttam a kéziféket kiengedte(?) vagy hogy kell mondani, és csókolózásuk közepette elindult a busz. Hanna veszi észre a parkban, és Petivel rohannak a busz után.


    Hirtelen ennyi jutott eszembe, kéretik kiegészíteni.

    előzmény:
    Jujoka (118049)
    2014-11-05  21:19
  3. 2014. november 5. 21:19118049.

    Mai történések:


    Zsófi el kezd Zsolttal kiabálni, hogy nem erről volt szó, hogy pornófilmet forgatnak. Beszól Zsófinak a cigiszünetre kijövő "pornósztár" amin Zsófi mégjobban felháborodik. Erre kijön Nikol is, majd Zsófi miután megmondta neki is a magáért, azt mondja, ha nem vonulnak el két percen belül, akkor kihívja a zsarukat.


    Hanna otthon szomorkodik, sír is picit, de tartja magát. Megérkezik Peti, és áradozva mondja Hannának, hogy menjen el vele valamilyen fesztiválra, mozduljon ki itthonról. Hanna nem akar kötélnek állni.


    Lacit bevitték kórházba, Bözsi néni ezt megtudja Enikőtől, majd később elkapja Vili bácsit az udvaron és jól beolvas neki. Vili bácsi magába is száll, hogy miatta (?) lett rosszul a barátja.


    Juli is vigasztalja Hannát, aki folyamatosan szomorkodik Benji-Henrik miatt.


    Közben Zsolt letolja Krisztiánt, majd később Nikol is.


    Áron és Zita szeretnének kettesben lenni valahol, Zita ezt tudatja is Petivel, aki felajánlja, hogy menjenek vele a fesztiválra, és segítsenek, közben-közben kettesben hagyja őket. El is fogadják.


    Zsófi felmegy Ádám-Enikő-Jónás lakására, és a történtekről beszélgetnek, mikor megérkezik Krisztián is. Hú! Nem tudom mi volt a téma.


    Gizi nekilát, hogy eltüntesse a lakáskocsma maradványait, majd nézegeti a megkezdett pálinkásüveget, és bizony bele is kóstolna jócskán, de megzavarja Enikő. A pálinkát ugyan kiönti, de a többi italt eldugja a konyhaszekrénybe.


    A fiatalok kimennek a fesztiválra, Peti magukra hagyja őket, mivel Hanna vele tartott, együtt mennek el. Hanna változatlanul szomorú.

  4. 2014. november 5. 20:51118048.

    Nem is olyan régen Lacit megbűntettek az engedély nélküli udvari grillzésért. Memóriakiesése van? A Zsolt miért nézné ezt jó szemmel?

  5. 2014. november 5. 16:16118047.

    Gerdamama  118039-es hozzászólását akár a férjem is írhatta volna, mert szinte ezekkel a szavakkal kommentálta Timikéről a véleményét.


    Lacit meg már nem is kommentálom,  forgik tök hülyét csinálnak belőle.


    Tegnapi nap volt szerintem az utóbbi időben a agyamentség csúcsa.


     

    előzmény:
    gerdamama (118034)
    2014-11-04  22:20
  6. 2014. november 5. 15:22118046.

    "Benji fájdalmas döntést hoz."


    Mármint számunkra fájdalmasat? Mégsem tűnik el a balfenéken? Nemáááááár!


     

    előzmény:
    Jujoka (118044)
    2014-11-05  14:59
  7. 2014. november 5. 15:13118045.

    Egy ifjúkori botlás. Vagy nem is botlás, inkább "egy jó vicc". Valamikor az őskorban, egy nyaralás, táborozás, vagy nemtommi alkalmával jöttek össze, és poénból összeházasodtak. Laci már akkor is egy észlény lehetett, és azóta abból hanyatlik. Most már nem lehet ilyen tragikus hirtelenséggel házasodni, de akkoriban még nem volt a házasságkötés előtti 30 nap várakozási idő.  Nem tudom, most van-e, és mennyi. Aztán egyik ment jobbra, másik balra. Szóba se került a dolog, míg Laci nem akarta elvenni a fodrász Évát. Akkor derült ki, hogy nős. Még jó, hogy sikerült a csajszit előkeríteni és elválni tőle.


    Nem sok szó esett a dologról, aki azt a néhány részt kihagyta évekkel ezelőtt, az nem tudja, hová tegye ezt a Csillát.

    előzmény:
    bosszi (118043)
    2014-11-05  12:55
  8. 2014. november 5. 14:59118044.

    Mai részben: (A Színes rtv napi előzetese. Ha valaki leírta már, akkor bocs. )


    Áron és Zita életveszélybe kerül.


    Enikő miatt a Rudi és Krisztián közti feszültség tettlegességig fajul.


    Benji fájdalmas döntést hoz.


    És egy kis múlt heti összefoglaló.

  9. 2014. november 5. 12:55118043.

    Milyen volt felesége volt Lacinak, aki Csilla?? Nekem ez nem rémlik...

    előzmény:
    gerdamama (118025)
    2014-11-04  10:05
  10. 2014. november 5. 11:44118042.
    előzmény:
    IlDee (118041)
    2014-11-05  11:12
  11. 2014. november 5. 11:12118041.

    sziasztok!!


     


    Na megjártuk pestet. Igaz csak a Michael Bublé koncertre értünk oda így semmilyen programra nem tudtunk volna elmenni.........viszont hogy kik ültek szinte mellettünk!!!! El se hiszitek!!! Kiss Ramóna, Németh Kristóf!!!  Na??? 


    Ott volt még Ábel Anita,Csonka András, sőt még innen a mi városunkból is a saját háziorvosom!!!


    Csak gondoltam megosztom veletek,hogy mi volt ha már tanácsot kértem tőletek kedves régi fórumtársaim.


    sok puszi nektek, majd néha benézek.

  12. 2014. november 5. 09:04118040.

     


    "csakhogy akkor még egy külső helyszínt kellett volna berendezni legalább jelzésszerűen, az meg már túlságosan megterhelné a BK büdzséjét."



    Ez igaz. Engem már az meglep és elégedettséggel tölt el, ha a szereplők valahol a városban találkoznak és beszélgetnek, nem az udvaron vagy a Rózsában.


    De ha Zsófiék tényleg eljutnak a konditerem megnyitásáig, azt talán "kénytelenek lesznek" megmutatni. Onnan már elég lett volna annyi, hogy Zsófi odaszól valakinek, hogy mindjárt jön, csak felszalad Nikolhoz... A raktárt (stúdiót) nem kell berendezni, ha oda be se jut Zsófi, mert már az ajtóban megállítja az őrszem. Szóval igazán költségtakarékos az ötletem. Arra nem gondoltam, hogy a forgatás máris elkezdődik. Azt hittem, először Zsófiék veszik birtokba az épületet, és csak utána jönnek Nikolék.

    Ha megnyílik a konditerem (ha megnyílik egyáltalán...) Zsófiék kitalálhatnának egy kedvezményes bérletet a szomszédok részére. Elég sok lakóról el tudnám képzelni, hogy igénybe venné. Azt persze még többről, hogy potyán akarnának odajárni, ezzel ezt is ki lehetne védeni.

    előzmény:
    Liventa (118039)
    2014-11-05  08:16
  13. 2014. november 5. 08:16118039.

    "felmegy Nikolhoz, mondjuk valami kozmetikumot tarhálni" -- csakhogy akkor még egy külső helyszínt kellett volna berendezni legalább jelzésszerűen, az meg már túlságosan megterhelné a BK büdzséjét. Már korábban is feltűnt, hogy a feldobott új helyeknek többnyire csak a kapujáig jutunk el (kivétel kórház).


    Abba is belekötöttem volna, hogy ha raktárnak veszi ki N. az egyik szintet, az nem fog feltűnni senkinek tatarozás közben, hogy az egerek randalírozásán kívül onnan más hangok is jönnek? Csak azért nem akadtam fenn ezen, mert a való életben is elég gyakori, hogy a gyanútlan tulaj lakásából vadkenderültetvényt v. kuplerájt csinálnak a szolid albérlők.


    Persze! Lacinak meg mindjárt 15 millió a semmire...

    előzmény:
    gerdamama (118037)
    2014-11-05  07:56
  14. 2014. november 5. 08:08118038.

    "csak Gizit sajnálnám, hogy képtelenek kilábalni az adósságtengerből."


     


    Ehhez még annyit, hogy Gizi is teljesen irreális elképzelései vannak. Ha momentán nem is csinál olyan hülyeségeket az anyagi helyzetük javítása érdekében, mint Laci. Miből gondolják mindketten, hogy sikerül hitelt szerezniük? Ha az első bankban nem, majd egy másikban. Fedezetük semmi. Ha valami csoda folytán kapnának, mi a fenéből törlesztenék a részleteket, ha egy fillért se tudnak spórolni. Az emberek imádják a bankokat szidni a saját felelőtlen döntéseik miatt.

  15. 2014. november 5. 07:56118037.

    Pont ezekre gondoltam én is. (Forgatás, lakáskocsma.)


    Azt elhittem, hogy raktár céljára kell az emelet, csak persze a lopott, rabolt cucc tárolására. Bevallom, Zsolték felnőttfilm-forgatási terveiről teljesen megfeledkeztem. Talán mert csak egy kósza ötletnek tűnt, nem sokat beszéltek róla. Tényleg röhej, hogy egy pillanat alatt szereztek stábot, szereplőket, forgatókönyvet, holott ezen a téren nem volt semmiféle gyakorlatuk, összeköttetésük.
    Kicsit kár, hogy Zsófi rögtön értesült a dologról. Érdekesebb lett volna, ha egyszer hallja, hogy mozgás van odafönt, és felmegy Nikolhoz, mondjuk valami kozmetikumot tarhálni. A rendező meg azt hiszi, a sztár jött főszerepelni. Mondjuk ezt tegnap is elsüthették volna. Mikor Zsófit megállították a bejáratnál, azt hittem, valami ilyen félreértés lesz.


     


    Laci lakáskocsmájánál arra gyanakodtam, hogy az első tíz vendég közt lesz egy adóellenőr. Nem is bántam volna, csak Gizit sajnálnám, hogy képtelenek kilábalni az adósságtengerből. Laci már annyiszor megégette magát, de semmiből se tanul. De ami késik, nem múlik. Ha a hirtelenjében összetoborzott szeszkazánok közt nincs is ellenőr, Zsolt majd tesz róla, hogy a konkurencia eltakarodjon az udvarból. 



    (A lakáskocsma egyébként nem új találmány, csak régen bögrecsárdának hívták, és a gazda a saját borát, kuktában főzött pálinkáját mérte. A hatóság meg szemet hunyt, míg valami bűncselekmény nem történt egy-egy ilyen helyen. Pl. kirabolták a tulajt, aki késő este is készségesen beengedett bárkit, aki bekopogott. )


     


     


     

    előzmény:
    Liventa (118036)
    2014-11-04  23:04
  16. 2014. november 4. 23:04118036.

    Ma egyszerűen fölfordult a gyomrom ennyi ostobaságtól és jellemtelenségtől -- na persze és a zseniktől, akik perceken belül már forgatnak is berendezéssel-stábbal-szereplőkkel; és akiknél pikk-pakk már telt házzal működik is a "lakáskocsma" (naná, engedélyek beszerezve stb.).


    Vagy nem azt mondjátok, hogy hetek óta rohangálnak ugyanazokban a rongyokban, amikben tegnap láttuk őket...


    És mintha fogynának lassan a szereplők -- csak nem jobb dolguk akadt, mint a BK-ban égetni magukat? Ezért hozzák vissza a régi karaktereket?


    Tényleg már csak utálkozni lehet.


     

  17. 2014. november 4. 22:22118035.

    Jaj de sok hülyeséget összehordtak a mai adásban. Laci a konyha kocsmában, Nikol már be is indította a raktárt.

  18. 2014. november 4. 22:20118034.

     


    Timikét nézve rendszeresen viszket a tenyerem. Lekevernék neki egy jó nagy taslit, hogy helyre zökkenjen az agya. De ma ellenállhatatlan vágyat éreztem, hogy belenyomjam a fejét egy lavór vízbe, és addig tartsam ott, míg bugyborékol. Még láttam is magam előtt a jelenetet, szinte éreztem a csuklómon a vizet.
    Nem lenne szabad néznem a BK-t, a legrosszabbat hozza ki belőlem.

  19. 2014. november 4. 13:42118033.


    Igazad van, azért nem vitte haza, mert az óvodába ment, nem az iskolába!


     

    előzmény:
    gerdamama (118032)
    2014-11-04  13:12
  20. 2014. november 4. 13:12118032.

    Hát persze, hogy nem vitte haza. Az óvoda előtt ácsorgott egy darabig, mindhiába, aztán hazament. Máté meg a napköziben várja, hogy érte jöjjön az anyja. Azóta is ott bőg szegényke. 


    (Bevallom férfiasan, én nem vettem észre a bakit. )

    előzmény:
    töltőtoll (118030)
    2014-11-04  12:53
  21. 2014. november 4. 13:08118031.

    "Zsófi nem is akar erről szólni Tóbiásnak?"


    Nem hinném, hogy el akarja titkolni. Nem is lenne értelme, mert Tóbiás tartja szemmel a közös vállalkozás pénzügyeit. Az csak jó, ha látja, hogy Zsófi, ha könnyelműen el is tapsolta a vagyona nagy részét, képes új forrásokat szerezni.
    Talán még nem is találkozott, nem beszélt Tóbiással Nikol ajánlata óta.

    előzmény:
    barackmano (118027)
    2014-11-04  12:02
  22. 2014. november 4. 12:53118030.


    Ja, és természetesen amikor Juli újból hazaért, Mátét nem láttuk továbbra sem. Nem hozta haza...

    előzmény:
    barackmano (118029)
    2014-11-04  12:40
  23. 2014. november 4. 12:40118029.

    Visszaminősítették biztos. 

    előzmény:
    töltőtoll (118028)
    2014-11-04  12:35
  24. 2014. november 4. 12:35118028.

    "Ági és Juli találkoznak az udvaron, Ági szól Julinak, ha Máté hazajön, akkor tegyen róla, hogy ne zajongjon, mert nem szereti hallgatni." De előtte megkérdezi Julit, hogy hova megy? Erre Juli azt válaszolta, hogy "Mátéért az óvodába!" Erre felkaptam a fejem, mert legutóbb Máté már iskolában járt, nem? Vagy én emlékszem rosszul?  Ekkora bakit...

    előzmény:
    Jujoka (118016)
    2014-11-03  21:31
  25. 2014. november 4. 12:02118027.

    Én nem értem miért kényeztetik ezt a kis hülyegyereket, azért lett ilyen mert eddig is ezt tették. Neki elvei vannak. Én már rég felpofoztam volna. Mondjuk ez a BK-ban nem szokás, kezdek rájönni. Mi lett Vandából is.


    Zsófi nem is akar erről szólni Tóbiásnak?

  26. 2014. november 4. 10:20118026.

    Azt az egyet bírom a Miklós-Nóra párban, hogy soha nem nevelik egymás ellen a gyereket. Timi régen is próbálkozott az apjánál egy csomó olyan dologban, amiről Miklós sejtette, (vagy Timi be is vallotta), hogy Nóra nem egyezett bele. Miklós sosem használta ki ezeket a helyzeteket, és nem próbálta meg a maga oldalára állítani Timikét. Nóra sem uszította Timit az apja ellen, akkor sem, mikor épp utálták egymást. (Az eltiltást illetve az azzal való zsarolást, ami anno kedves szokása volt, most ne számítsuk ide...) De az sosem tűrték, hogy a kis boszorka kijátssza őket egymás ellen. Pedig ez még együtt élő szülőknél, viszonylag jól működő családokban is előfordul.

    Timike attól még nem lett felnőtt, hogy megkapta személyi igazolványát. A névváltoztatáson majd 18 éves korában gondolkozhat. Ha az apját utálja, akkor használja a Berényi nevet András emlékére! (Kár, hogy ez a poén senkinek nem jutott eszébe. Nekem is csak most, írás közben, de meg vagyok vele elégedve. )

    előzmény:
    Jujoka (118017)
    2014-11-03  21:44
  27. 2014. november 4. 10:05118025.

    Miklós meg akar tudni mindent a testvéréről.
    Mondjuk ezt meg tudom érteni. Igaz, hogy eddig csöppet sem érdekelte, de ha már befogadta, akkor rokoni kapcsolattól függetlenül is jogos, hogy tudni akarja, kivel él egy fedél alatt.


     


    Rudinak választania kell a családja és Enikő között. Vajon kit választ?
    Ez egy igazságtalan megfogalmazás. Nem lehet Enikő nyakába varrni, hogy Rudinak gond van a házasságával. Családos emberként miért koslat Enikő után? Aközött kell választani, hogy megmarad-e a neje mellett, vagy sem. Enikőtől függetlenül.


     


    Júlia és Attila házassága felpezsdül.
    Végre valami jó hír. Bár szerintem eddig is egész jól megvoltak. De egy kis felpezsdülés sosem árt.


    Attila rajtakapja Áront és Zitát, amint első együttlétükre készülnek.
    Ajjaj! Biztos ők is a nappaliban állnának neki, jó BK-s szokás szerint. Közben Attila és Juli hazaugranak "felpezsdülni", oszt' máris "mindenki le van bukva".


     


    László összefut volt feleségével, Csillával és a fiával, Leventével, aki meglehetősen felforgatja László életét, aki hasonlóságot vél felfedezni Levente és saját maga között.
    A tököm tele van ezekkel a váratlanul felbukkanó rokonokkal. Csilla fia már harminc körül járhat. Ha eddig nem került elő, most minek?


     


    Tovább folytatódik Zsófi és Nóra háborúja, amelyben a hölgyek semmilyen eszköztől sem riadnak vissza.
    A válóper lezajlott, Nóra túlléphetne a dolgon. Foglalkozhatna végre a saját dolgaival. Pl. felcsíphetné Gedeont, akkor Timike luxuskiadásaira is telne. 




    Bözsi sokkoló információt tud meg Vili egyik családtagjáról.

    Az nem csoda, az egész család megéri a pénzét. Szent Mónikát kivéve, viszont egy újsághír szerint ő is felbukkan hamarosan. Szóval még az is lehet, hogy róla derül ki valami.
    Csak az a kérdés, honnan tud meg bármit is pont Bözsi, akivel senki nem áll szóba a családból. Csak úgy tudhat meg valamit, ha valaki (Gizi, Laci, akárki) mesél neki, akkor viszont nem ő tudta meg elsőnek. Mivel senkit sem ismer a családból, a véletlen összefutás-lebukás is ki van zárva. 

    előzmény:
    barackmano (118023)
    2014-11-04  08:02
  28. 2014. november 4. 09:43118024.

    Én tulajdonképpen bírom Nikolt. Nem is értem, miért, hiszen ő is egy sötét alak, megéri a pénzét. De az örökös rágózása engem is idegesít. Valahogy hallatlanul közönséges hatást kelt tőle az egyébként jó megjelenésű nő. Áron szólhatna neki, ő az egyetlen, akinek ad a véleményére.

    előzmény:
    Jujoka (118022)
    2014-11-04  00:04
  29. 2014. november 4. 08:02118023.

    2014. november 17.


     


     Miklós meg akar tudni mindent a testvéréről. Rudinak választania kell a családja és Enikő között. Vajon kit választ? Júlia és Attila házassága felpezsdül. Attila rajtakapja Áront és Zitát, amint első együttlétükre készülnek. László összefut volt feleségével, Csillával és a fiával, Leventével, aki meglehetősen felforgatja László életét, aki hasonlóságot vél felfedezni Levente és saját maga között. Tovább folytatódik Zsófi és Nóra háborúja, amelyben a hölgyek semmilyen eszköztől sem riadnak vissza. Bözsi sokkoló információt tud meg Vili egyik családtagjáról.

  30. 2014. november 4. 00:04118022.

    Pontosan ezek miatt reménykedem, hogy Zsófi nem megy bele az üzletbe Nikollal. Jajj! Engem Nikol az örökös rágózásával végtelenül irritál!

    előzmény:
    gerdamama (118021)
    2014-11-03  23:27
  31. 2014. november 3. 23:27118021.

     


    Azt mondta Nikol, hogy eddig az üzletei (nem sajtóhiba a többes szám!) irodájában, az öltözőkben, meg a barátainál tárolta a cuccokat. De már az üzletekben is nagy a kupi, és a barátai türelmével se akar visszaélni.

    Tuti, hogy a rablásból származó dolgokat raktároznák a Zsófitól bérelt helyiségekben. Ha lebuknak, Zsófi és Tóbiás is megy a sittre. Szegény Tóbi jobban járt volna, ha elveszti a Mercadoval szemben a pert. Ez a pénz csak bajt hoz rá. Persze lehetne annyi esze, hogy nem ezzel a hibbant tyúkkal vág közös üzletbe, de hát akkor is sajnálom.


     

    előzmény:
    Jujoka (118017)
    2014-11-03  21:44
  32. 2014. november 3. 23:16118020.

    Mikor Zsófi szólt Krisztiánnak a tervezett konditeremről, azt hittem, edzőként akarja alkalmazni. Végül is remek "kiképző őrmester" a srác. Nórával is szép sikereket ért el, de még a kezelhetetlen ikrekkel is elbírt. Fel is villanyozódtam egy pillanatra, hogy ez egy neki való foglalkozás lenne, ragyogó alkalom, hogy kiszálljon Zsolt és Nikol üzleteiből, mert az semmi jóra nem vezet. Persze én nagy álmodozó vagyok, és még mindig reménykedem, hogy visszakaphatjuk az eredeti Krisztiánt. Végig se gondoltam, már kiderült, hogy csak kőművesmunkát várnak tőle. Kár.


     

    előzmény:
    Jujoka (118016)
    2014-11-03  21:31
  33. 2014. november 3. 22:29118019.

    Köszönöm!!!!! A negyedénél megállt a videó.

    előzmény:
    Jujoka (118017)
    2014-11-03  21:44
  34. 2014. november 3. 22:26118018.
  35. 2014. november 3. 21:44118017.

    Folyt.:


    Nóra és Miki elmondják Timinek, hogy nem engednek a zsarolásnak. Persze Timi méltatlankodik, majd kijelenti, hogy sohasem fog megbocsájtani Mikinek, és még a Berényi névtől is meg akar szabadulni. Hajjjajjjj! Mi lesz még itt!


    Juli és Attila koccintanak arra, hogy Ági átköltözött Mikihez.


    Ági találkozik Nórával, majd összeismerkednek. Ági később elmondja Mikinek, hogy segít abban, hogy visszaszerezze Nórát Miki. Na! Még csak ez hiányzik!


    Az udvaron Nikol Zsófival találkozik, és kéri, hogy adjon neki egy helyiséget raktárnak. Zsófi azért gyanút fog, és rákérdez, hogy minek neki raktárhelyiség, mire Nikol, hogy a kozmetikai cuccoknak. Zsófi rákérdez, hogy eddig hol tartotta? Nem tudom ez kiderült-e, pedig figyeltem.


    Túlzottan nem vagyok oda Zsófiért, de remélem, hogy nem adja ki egyik helyiséget sem Nikolnak, bár ő is elég pénzéhes, ráadásul a felújítás is sokba fog kerülni, még akkor is, ha Krisztiánnal tervezteti meg, stb. Bár igazán nem értem, hogy egy "hős" katona hogy érthet ennyi mindenhez?


     

    előzmény:
    Jujoka (118016)
    2014-11-03  21:31
  36. 2014. november 3. 21:31118016.

    Mai történések.


    Nóra Timinek hoz, a levélben Timi személyi igazolványa van. Nóra kérdezi, hogy miért nem örül ennek, mert ő bizony nagyon örült, mikor megkapta az első személyi igazolványát. Timi szomorúan mondja, hogy soha sem fog megbocsájtani az apjának, Nóra győzködi, de Timi ellenáll.


    Ági és Robi a parkban beszélnek a pénzről, ami Pesten van elmentve, de majd egy későbbi időpontban fogják a részleteket egyeztetni.


    Miki beállít Attilával, és megbeszélik vele, hogy átköltözhessen Ági, mert Juli nem tud kijönni vele, és nem is akarja, hogy ott maradjon.


    Tóbiás és a személyi edzője, ha jól értettem Adrián a Rózsában beszélgetnek, majd megjelenik Zsófi, és elkezdenek tárgyalni, hogy mi lenne, ha az ingatlanon konditermet alakítanák ki. Zsófi megkérdezi, hogy esetleg vállalná-e, hogy összefogjon velük, és ő igent mond.


    Nóra és Miki beszélnek Timiről, majd átmennek Timit győzködni. Timi határozottan elutasítja az apját, majd amikor Lucával találkozik a gangon ezt elmondja neki is. Luca viszont nyugtatgatja Timit, hogy milyen jó neki, mert legalább van apja, akitől mindent megkaphat. Timi összeállít egy listát, hú.... mi minden van benne! Ezt viszont nem tudom felsorolni.


    Ági és Juli találkoznak az udvaron, Ági szól Julinak, ha Máté hazajön, akkor tegyen róla, hogy ne zajongjon, mert nem szereti hallgatni. Erre Juli elmondja neki, hogy Miki kérte, hogy költözzön át hozzá az Ági, így jobb lesz mindenkinek. Ági el is megy összepakolni.


    Zsófi Krisztiánnal is tárgyal a felújításról, Krisztián el is vállalja, ezt később Zsoltnak is elmondja. Zsolt nemtetszését fejezi ki, Nikol viszont felkapta a fejét.

  37. 2014. november 2. 19:14118015.

    Gerdamama 


    "az edzőt nem láttam egy szál ágyékkötőben, kötélen lengedezni a a színpad fölött,"


    Igazándiból én sem ájultam el a pasitól, nem olyan nagy szám, Tóbi találna magának sokkal jobbat. 


    Még Tominak meg Harinak is mutattam a videót, sőt 2 itteni magyar barátnőmnek is (mind a kettőnek 5 éves lánya van). Az egészet még nem volt alkalmam megnézni, talán majd kedden, akkor egyedül leszek délelőtt.


     


     

  38. 2014. november 2. 18:15118014.


    Benji nem okozott csalódást, egy pillanatig se hittem, hogy jó útra fog térni. Nagyon remélem, hogy nem marad Pesten, mert kicsi ez a város, és tuti, hogy idővel belefut valami ismerősbe, és a végén még visszajön magyarázkodni. Én meg soha többé nem szeretném látni.


    Tudom, hogy a BK-ban mindenki agya eltompul idővel, mégis fura volt, hogy Hanna és Peti milyen bambán és kérdések nélkül vették tudomásul a döntést, hogy B-H máris indul. Fene tudja, hová. Talán Indiába. Vízum? Kötelező oltások? Repülőjegy? Satöbbi? Míg ezeket intézi, hol fog lakni? Persze az is lehet, azért nem kérdeztek semmit, nehogy a végén még meggondolja magát és maradjon.


    A Hanna iránti érzései is igen mélyek lehettek, ha pikk-pakk lelép, és még addig se marad, míg eldönti, merre induljon, Indiába menjen-e, vagy inkább Afrikába...

    A milanoi Scala "kívülről nem mutat sokat". Nem mondom, hogy a világ legszebb épülete, de azért nem rossz. Szerintem a Skála Metróval tévesztette össze.


     

  39. 2014. november 2. 18:08118013.

    Mégis csak szakítottam rá időt, és megnéztem az RTLMost-on a péntekit. Főleg azért, mert attól tartottam, félreértettem valamit Ági férjének vagyonelrejtésével kapcsolatban. De úgy tűnik, nem. Egyértelműen az hangzott el, hogy a pasi itt helyezte el a pénzét, és Ági azért jött, hogy azt megszerezze. Ha bankszámlán lenne, nem kellene utazgatni érte sehová.



    Kicsit meglepett, hogy Zita milyen elragadtatással beszél a nénikéjéről Áronnak. Ahhoz képest, hogy milyen bunkó volt vele (is) Ági. Azt hittem, majd pont ő lesz az, aki helyre teszi. Egy karakán tinédzser lenne, vagy mi a szösz. De helyes volt a két gyerek, ahogy megállapították, van bennük még egy közös vonás: a sittes rokon.


    Tóbiás edzőjétől nem voltam elragadtatva, persze én nem tudom meleg férfiszemmel nézni. Szerintem Tóbiásnak sokkal jobban kidolgozott, szebb teste van. Igaz, az edzőt nem láttam egy szál ágyékkötőben, kötélen lengedezni a a színpad fölött, de egy jó pasin tréningruhában is látszik, hogy az.
    Na, majd lesz egy jó kis háromszög: Zsófi és Tóbi is ráhajt az edzőre. Ilyen még úgyse volt a BK-ban.


     

  40. 2014. november 2. 17:24118012.

    Örülök, hogy meg tudtad nézni/hallgatni. Mindegyik gyerek lenyűgöző volt, de talán a hárfás Bianka volt rám a legnagyobb hatással. Nagyon tisztelek minden igazi tehetséget, de ha az már ilyen kicsi gyerekekben így megmutatkozik, külön bámulatos az a hatalmas munka és kitartás, amit ilyen profi teljesítmény mögött sejteni lehet -- plusz a szülői áldozat pénzben, időben, odafigyelésben. Jó látni az örömüket is a kulisszák mögött.

    előzmény:
    barackmano (118011)
    2014-11-02  14:40
  41. 2014. november 2. 14:40118011.

    Juj, ez a kislány, fantasztikus tényleg. és milyen aranyos!


    Még egyszer nagyon szépen köszönöm. 

  42. 2014. november 2. 09:00118010.

    Köszönöm, Évám! Én is csak utólag vettem észre, és ez azt jelenti, hogy ennyire pörög a topik. Mégse hiába dolgozik a BK-stáb...

    előzmény:
    vorii (118008)
    2014-11-01  21:58
  43. 2014. november 1. 23:05118009.

    Sziasztok!

    Élvezetesebb olvasni titeket, mint felébe-harmadába nézni.
    Bár a héten láttam, és én sem emlékszem, hogy utaltak volna rá, hogy a Ludwig vagyona egy villában van. 
    Szerintem is költi már Ági a megszerzendő vagyont, azért nézte meg a villát. Bár, ki tudja... Miki is mint nagy üzletember otthon rejtegette Zsófi elől a köteg pénzt... így akár a nagy német bizniszmen is elrejthette az eurókötegeket egy budapesti házban a padlóléc alá :)


    Virtuózok: nem követem, de néha be van kapcsolva a tv épp akkor. Nahát, hogy a Mézgaaladár zsűritag!

    Idee: Milyen volt a koncert?

  44. 2014. november 1. 21:58118008.

    Hurrá - megint tudok írni...


    Kérdés, hogy meddig


     


    Nos - most csak gratulálnék Liventának...a 118000. hozzászólást csípted meg 


     


     

    előzmény:
    Liventa (117995)
    2014-11-01  07:42
  45. 2014. november 1. 21:39118007.

    Én se láttam a legutóbbit, csak a hozzászólásokat olvastam!

    előzmény:
    Liventa (118005)
    2014-11-01  18:27
  46. 2014. november 1. 19:07118006.

    Nagyon szépen köszönöm!!!!! Jaj de cuki!!!


    Majd holnap otthonról megnézem mert erről a vacakról biztos nem fog menni. 

    előzmény:
    Liventa (117995)
    2014-11-01  07:42
  47. 2014. november 1. 18:27118005.

    Ágikánk így konkrétan be kíván hatolni egy objektumba és onnan felmarkolni valamit? Itt én alighanem hiányoztam... Azt hittem, az objektumot csak azért nézegeti, mert már fejben költi is a virtuális vagyont.

    előzmény:
    gerdamama (118004)
    2014-11-01  11:17
  48. 2014. november 1. 11:17118004.

    "A srác ehctmagyar, ... apuci valahol idehaza altatja vagy dolgoztatja a pénzét..."


    "sikkasztott pénzek tisztára mosására ... elég is 1-2 klikkelés"


     


    Hát ez az! Én is ezt hámoztam ki belőle, de a kérdéseim továbbra is fennállnak.
    Echte német apucinak echte magyar fia van. Ez még hagyján, az anyjáról nem tudunk semmit. Bár ha Ági ilyen jól ismeri, akkor alighanem Németországban élt és nevelkedett a srác.

    Apuci menekítheti a vagyonát bárhová rokoni kapcsolatok nélkül is, a magyar ügyeskedőknek sincs szükségük ciprusi vagy bármilyen célország-beli rokonságra az offshore cégek alapításához. Csakhogy ezek a pénzek bankszámlán mozognak. Nem konkrét, kézbe fogható "pénzről" beszélünk, hanem banki műveletekről. Nem kell hozzá bejutni semmilyen villába, és onnan konkrét vagyontárgyakat megszerezni.


     


     

    előzmény:
    Liventa (118003)
    2014-11-01  10:29
  49. 2014. november 1. 10:29118003.

    A srác ehctmagyar, se az apjáról se Ágiról nem kívánt volna újra hallani, de hogy apuci valahol idehaza altatja vagy dolgoztatja a pénzét, az örömteli meglepetés volt a számára és azonnal ráállt, hogy szövetkezzenek.


    M.ország pedig elég jó hely sikkasztott pénzek tisztára mosására, onnan idejuttatni elég is 1-2 klikkelés a képernyőn és egy stróman.


    Lenyúlni már nehezebb lesz, ezzel elbíbelődhetünk néhány hétig...

    előzmény:
    gerdamama (118001)
    2014-11-01  09:50
  50. 2014. november 1. 10:05118002.

    Zsófi-Tóbiás: "ki is pattan az agyukból, nyissunk egy edzőtermet!!!!!"



    Ritkán adok igazat Miklósnak, de Zsófi mint üzletasszony tényleg röhejes. Újítsunk fel egy romot! Nyissunk szállodát! Á, inkább nyissunk edzőtermet! A szállodanyitásban is csak addig jutott, hogy megvette az ingatlant, a felújításra, berendezésre, üzemeltetésre egy buznyákja se maradt.


    Egy igazi élősködő picha, aki nyugodtan ötletelhetett egész életében, mert mindig akadt egy bőkezű mecénás, aki fizette a számlát. Most felcsípte ezt a szerencsétlen Tóbiást, hát annak sincs túl sok esze. Lehet, hogy szép summát kapott a Mercadotól, de Zsófi grandiózus terveihez nem eleget. Hamar eltapsolják.

    előzmény:
    barackmano (117990)
    2014-10-31  21:20

Címlap

top