Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Barátok közt

Torolt_felhasznalo_394600
Torolt_felhasznalo_394600
Létrehozva: 2003. november 14. 12:43
Hali!

Vajon egyedül vagyok-e azzal, hogy csípem a fent említett sorozatot, vagy esetleg van más is akivel jól kidumálhatnánk a történéseket stb...
  1. 2014. november 1. 09:50118001.

    "Ott a zsozsó, amit a sikkasztó férj/apa itthon helyezett biztonságba"



    Csak ott a bibi, hogy az említett férj német. Semmi kötődése nincs Pesthez, hiszen még Ági nem túl népes rokonságával sem ápolták a kapcsolatot. Persze lehet, hogy a magyar nőkre bukik, és az előző neje is magyar volt. Vagy Ági és a srác németül beszéltek? Szóval nem értem, miért itt rejtené el el a pénzt. És milyen formában, hogy egy villában kell megkeresni? Bankjegyekben? Vagy ékszerbe, műkincsbe fektette, amit elsikkasztott, és ezek az értékek vannak a villában? Ezt Berlinből nem tudta egyedül elintézni, itthonról is kellett segítség. Ha a fia az, akkor az bolond lenne Ágit is bevonni az üzletbe, és vele osztozkodni.

    Sok logika nincs benne, de majd meglátjuk, mi sül ki belőle. Attól tartok, megint egy elkezdtek egy sztorit, és rögtön adásba került, mielőtt végiggondolták volna. Ahogy a Benji-Henrik katyvaszból se tudtak kimászni. B-H úgy lézengett hónapokig a sorozatban, hogy a világon semmi szerepe nem volt. A végén pikk-pakk összecsomagolt és lelépett. Mondjuk ezt Ági is megteheti, ha nem tudják folytatni a történetet, majd hazamegy Berlinbe. Ő már nem jött hiába, pillanatok alatt sikerült mindenkit feldühíteni. Ha sokáig marad, még Attilát és Julit is összeugrasztja, Miklós nagy örömére.

    előzmény:
    barackmano (117990)
    2014-10-31  21:20
  2. 2014. november 1. 09:11118000.
  3. 2014. november 1. 08:17117999.

    Ott a zsozsó, amit a sikkasztó férj/apa itthon helyezett biztonságba, csak ugye hozzá kellene jutni valahogy. Na ehhez kell a jófiú segítsége, akinek ugyancsak felcsillant a szeme, holott egy perccel előbb elküldte Ágit a francba.

    előzmény:
    Jujoka (117992)
    2014-11-01  02:34
  4. 2014. november 1. 08:13117998.

    Máris kiderült, milyen "messzire" jutott, amikor lecsapott egy gyanútlan operabarát(nő)ra --- nem hiszed el, Benjiként.....

    előzmény:
    gerdamama (117991)
    2014-10-31  22:51
  5. 2014. november 1. 08:06117997.

    Ezt a zsűritagot pedig Mézga Aladár hangjaként ismertük meg anno + filmekben, színházakban játszott gyerekszínészként.

    előzmény:
    Liventa (117995)
    2014-11-01  07:42
  6. 2014. november 1. 07:50117996.

    Köszönöm szépen!

    előzmény:
    barackmano (117990)
    2014-10-31  21:20
  7. 2014. november 1. 07:42117995.

    Gyönyörű és tehetséges volt minden gyerek, itt van Lakatos Vivien.


    Ez pedig a múltheti adás (nálam kicsit húz, remélem, nálad nem).

    előzmény:
    barackmano (117994)
    2014-11-01  06:39
  8. 2014. november 1. 06:39117994.

    Apukám is azt nézte, azt mondta tök jó volt.


    Nem tudja valaki, nem megtekinthető a kisgyerekes része valahol? Igazándiból engem az a pici cigánylány érdekelne aki hegedűlt, Apukám azt mondja az fantasztikus volt. 


    Én nem néztem, Tomi valami autós vackot nézett a lenti tévén. 


    Holnap megyünk vissza. 

    előzmény:
    gerdamama (117991)
    2014-10-31  22:51
  9. 2014. november 1. 02:36117993.

    Gardamama = természetesen Gerdamama.

    előzmény:
    Jujoka (117992)
    2014-11-01  02:34
  10. 2014. november 1. 02:34117992.

    Szia Magdika! Sziasztok Lányok!


    Nem, nem vesztem el, csak felibe-harmadába néztem az eseményeket. A mait is alig láttam, mert mindkettőt elaludtam, most meg itt ülök, és nem vagyok cseppet sem álmos.


    Gardamama kívánságára bemutatom Ági férjének a fiát.


    Hogy őszinte legyek, amennyit láttam belőle, nekem egyáltalán nem tetszik. A kommentelők is ezen a véleményen vannak.


    Azt nem értem, hogy Ági miért sírós hangon beszélt a telefonba, és azt sem értem, hogyha nincs pénze, akkor hogyan akar házat vásárolni. De talán azért nem értem, mert mint írtam, nem igen láttam a héten. Hol ezért, hol azért.

    előzmény:
    Kusza (117989)
    2014-10-31  13:43
  11. 2014. október 31. 22:51117991.

     


    Én is köszönöm szépen, hogy leírtad, mert a BK helyett a Virtuózok c. komolyzenei tehetségkutatót néztem az m1-en. Valami csodálatos. Valódi felüdülés a sok celebgyártó "megasz@r" után. Tehetséges versenyzők, színvonalas és hozzáértő zsűri. Nem istenítenek és nem döngölnek a földbe senkit. Bár a múlt hetitől, amikor kisebb gyerekek voltak, jobban átmelegedett a szívem, mert a zeneiskolai koncerteket juttatta eszembe. De a mai adás, a huszonéves versenyzőkkel is igazán jó volt.

    Azt hiszem, a beszámolód után már nem is fontos, hogy megnézzem az RTLMost-on, maximum Ági férjének a fiára vagyok kíváncsi.


    Hogy ne maradjon lyuk, a tegnapi részről ejtenék néhány szót.
    Az Ildivel kapcsolatos tippem bejött, természetesen tagadja, hogy lopni akart. Bár annyit beismert, hogy "véletlenül" megnyomott egy gombot a pénztárgépen (ugyan miért?), mire az kinyílott, ő természetesen be akarta csukni, amikor Bözsi belépett, és félreértette a helyzetet. Vagy inkább direkt félremagyarázza az a rosszindulatú némber. Vili bácsit is sikerül még jobban Bözsi ellen hangolnia. Már csak Giziben bízom, ő ugyanis észrevette, hogy néhány tízezres az ezresek tetején volt a kasszában. Nyilván mikor Ildi visszagyömöszölte, amit kivett, nem ért rá a helyére tenni. Talán elmeséli Lacinak vagy Vili bácsinak, és az öregúr belátja, hogy lehet valami Bözsi "vádaskodásában".


    Benji lelépésének előzménye az volt, hogy Peti megint születésnapi bulira hivatalos a Pusszanccsal. Erről Benjinek eszébe jut, hogy neki is ma van a születésnapja. Mármint nem neki, hanem Henriknek. Peti persze ünnepelni akar, tortával, ahogy illik. Benji nem emlékszik, hogy mi volt Henrik kedvenc tortája, ezért végigkóstolják a Rózsa sütikínálatát, hátha rájön. Nem tudom, melyik torta lett a győztes, mert ettől a tömény marhaságtól felforrt az agyvizem, és már nem is tudtam figyelni. Attól, mert felveszek egy álnevet, még nem felejtem el se a születésnapomat, se azt, hogy kit vagy mit szeretek. Lényeg, hogy hosszas nyűglődés után Benji úgy érzi, el kell mennie, hogy megtalálja önmagát. Vagyis Henriket. ( a köbön.) Én meg nagyon reméltem, hogy Hanna nem beszéli le  erről. Vagy inkább Peti, mert a végén már az volt az érzésem, hogy Hannának is kezd az idegeire menni, már csak Peti és B-H ökörködött, mint két kisegítő iskolás. Örömmel olvasom, hogy tényleg elhúzott, remélem, sose látjuk többé.



    Más nem jut eszembe, tömény marhaság volt az egész.


     


     

    előzmény:
    barackmano (117990)
    2014-10-31  21:20
  12. 2014. október 31. 21:20117990.

    Megpróbálom a mait, de csak emlékezetből megy. 


    Juli elmegy Ágival vásárolni, ez ki is csapja nála a biztosítékot, Miki előtt kéri Attilát, rakja ki a lakásból. Aztán Mikinek könyörög hogy vegye vissza magához, mikor Attila mondja nem rakhatja ki csak úgy az utcára.


    Utána Ági találkozik a férje fiával (az előző házasságából gondolom). A fiú elég ellenséges vele, amíg el nem mondja neki hogy azért jött Pestre, hogy rátegye a kezét a férje pénzére. 


    Benji lelép, előtte mondja Hannának találkozzanak 1 év múlva a tavon ahol versenyeztek. Miután elmegy Hanna azt mondja Petinek, érzi sosem látja többé Henriket.


    Ami lehet valóban így lesz, Henrik épp egy Operába menő középkorú nővel ismerkedik valami sétálóutcában, neki megint Benjinek adja ki magát. Szóval egy szélhámos volt.


    Zsófi kisakkozza Tóbiással hogy nem lesz pénzük az átalakításra, így Zsófi meg akar szabadulni az épülettől. Mikihez rohan először, remélve hogy neki majd kell. De Miki úgy tesz mint aki már nem érdekel. 


    Tóbiásnak tetszik a  személyi edzője, de nem biztos benne vajon ő is a fiúkat szereti e. Így elhívja Zsófit hogy lecsekkolja. Zsófi rá is veti magát a fiúra, aki egy idő után megfogja a kezét, ennyi elég is volt, elmennek, sajnos a pasi hetero. Épp erről beszélgetbek Tóbiássa, aki mondja mennyit fizet havonta ezért. Zsófi szerint ez rengeteg pénz, ki is pattan az agyukból, nyissunk egy edzőtermet!!!!! 


     


    Valamit tuti kihagytam. 


     


     

    előzmény:
    Kusza (117989)
    2014-10-31  13:43
  13. 2014. október 31. 13:43117989.

    Jutka hol vagy? Nincs beszámoló?

    előzmény:
    Jujoka (117912)
    2014-10-23  00:25
  14. 2014. október 31. 08:33117988.

    "A többi csak néz!!......a minek meg lát is. nem véletlenül írtam a mienket..mert a topic babák a mienk is. 

    előzmény:
    gerdamama (117985)
    2014-10-31  08:12
  15. 2014. október 31. 08:31117987.

    Csodaszép az a kislány. Apa fenheti a kését. Olyan gyorsan megnőnek. 

    előzmény:
    gerdamama (117985)
    2014-10-31  08:12
  16. 2014. október 31. 08:30117986.

    "Ó, felvirradt a szép óra"....már kisírtam mind a két szememet, hogy elfelejtettetek. Emóciós jellel nem tudom érzékeltetni, mert ezen a gépen alul van, egészen más a formáció. Tegnap próbáltam kihámozni, mi a csuda történhetett, de nem lettem okosabb. Viszont jó kis off-ok voltak, amiknek mindig örülök. Pláne ilyen aranyos képnek,amit küldtél???


    Az állatkerthez: tegnap röhögve meséli a lányom, most bölcsődében dolgozik.Egy apuka produkáltatni szerette volna fiát, és elmeséltetni mit látott Bécsben az állatkertben. A gyermek széttárta a karját és azt mondta: ekkkora..ekkkora szemeteset láttunk. Na, ezért sem volt érdemes Bécsbe utazni!


    Én elég kalandosan utaztam. Először csak Ferencvárosig, ahol megállt a vonat, füstölt mint ha mindjárt fel akartunk volna robbanni. Mindeninek ki kellett szállni, jöttek a narancssárga szerkós szerelők, aztán kiderítették, a kézifék volt behúzva. Jó sokat késtünk, de megérkeztem. ja, már fönn voltam Pesten 10 kor és 4 ig az anya topicommal volt egy nagyon jó hangulatú találkozó. 11-en voltunk, csak egy barátnő nem tudott feljönni, a férje beteg. Jöttek Szegedről, Zalaegerszegről, Sopronból, Nagyszalontáról.... Nagyon kellemes nap volt. 


    És a mai is az, mert eszedbe jutottam, és már tudom, mi is történik. Mert nézni nem tudom, annyira lassú ez. a kis gép. Csak írni tudok, belépni egy kínszenvedés. 

    előzmény:
    gerdamama (117980)
    2014-10-31  00:37
  17. 2014. október 31. 08:12117985.

     


    A bölcsiben öltöztették be őket. Illetve valószínű, hogy ugyanazt a göncöt adták mindegyikre a fotózáshoz. Ez tulajdonképpen egy tablókép.Meglepték vele a szülőket.


    "Elfogultság nélkül" mondhatom, hogy a mi babánk a legszebb. A többi csak néz, ő meg csupa élet. Úgy tud kacagni, hogy mindenkire átragad. Mint régen azok a japán röhögőgépek, ha van, aki emlékszik rá.


    Na jól van, eldugulok...


     


     


     


     

    előzmény:
    barackmano (117981)
    2014-10-31  07:11
  18. 2014. október 31. 07:58117984.

    A fiúk a nagyit szórakoztatják. A szülők kaptak kimenőt vasárnapra.

    előzmény:
    Kristine (117982)
    2014-10-31  07:27
  19. 2014. október 31. 07:35117983.

    nem nagyon 

    előzmény:
    barackmano (117981)
    2014-10-31  07:11
  20. 2014. október 31. 07:27117982.

    Hadtörténeti múzeum a Várban? Fiúk szeretik. Gellérthegy. Városliget. Normafa, libegő, János~hegy, kilátó, Budakeszi Vadaspark...

    előzmény:
    barackmano (117979)
    2014-10-30  17:21
  21. 2014. október 31. 07:11117981.

    Juj de cuki ez a tököcske. Nem is cuki, csodaszép. Azta!


    Én úgy örülök hogy megúsztuk ez a hülye Halloween-t, én ki nem állhatom. Mi sem Trick and Treat-ezni nem megyünk, de még ajtót sem szoktunk nekik nyitni.


    Mikor Tomi 4 volt, akkor ment egyszer egy barátnőm lányával, akkor még nagyon tudott angolul, így mikor kinyották nekik az ajtót, nyújtotta a kezét hogy Chocolate!!! Majd megfulladtam mögötte. 

    előzmény:
    gerdamama (117980)
    2014-10-31  00:37
  22. 2014. október 31. 00:37117980.

     


    Happy Halloween!

  23. 2014. október 30. 17:21117979.

    Jaj ez nagyon jó, akkor el tudod képzelni. Olyan jót nevettem én is. Igaz Tomi a majmoknál nézte a madarakat, de a lényeg ugyanaz. 


    Majd írok én is tartalmat, de innen nincs kedvem. Ez Tomi laptopja, kicsi is, lassú is, a tévé meg messze van. Ott minden egyben van, könnyebb leírkálni. Nézés közben friss igazán. 


    Vasárnap már megyünk haza. Hétfőn iskola, meg Tomi megint tesztet ír valami iskolába. A végén egész hozzászokik. 


    Én nem dolgozom, mert valakinek oda kell vinnie reggel, de ő délután már megy iskolába.  

    előzmény:
    gerdamama (117975)
    2014-10-30  15:57
  24. 2014. október 30. 17:09117978.

    Gerdamama: "Kertész Ildi a kisboltban akar vásárolni, ahol Gizi az ügyeletes" Ezt jól leírtad! Az a kisbolt olyannyira néptelen, hogy nem is eladó kell bele, hanem csak egy ügyeletes. Aki kvázi őrködik a tészták és a kolbászok fölött.


    Idee, de cuki ez a fiú! 
    Ha a plázázás kilőve, de az Ikea is? Mi egészen jól el tudunk ott nézelődni, a férjem is. Jobb ötletem nincs :( A múzeum szuper ötlet. Esetleg egy cukrászda vagy kajálás valahol? (bár az nem tudom mennyi időt tölt ki)

    BK: nézem-nézem, a héten teljesen képben vagyok :)

    előzmény:
    gerdamama (117977)
    2014-10-30  16:41
  25. 2014. október 30. 16:41117977.

    Folytatás



    Kertész Ildi a kisboltban akar vásárolni, ahol Gizi az ügyeletes, és épp amiatt őrjöng, hogy otthon felejtette a mobilját, és mi lesz, ha Laci hívja. (Na, mi lesz? Összedől a világ!) Rögtön meg is kéri Ildit, hogy vigyázzon egy percre a boltra, míg ő hazaszalad. Ildi vállalja, naná, és ahogy Gizi kihúzza a hátsó lábát, máris könyékig kotor a kasszában. Tudtam, hogy ez lesz, mondjuk Ildit ismerve sok ész nem kellett hozzá. Csak abban reményked(t)em, hogy a két ön- meg egy igazi betörés után talán felszereltek valami kamerát. Ez még nem derült ki, viszont belépett Bözsi, és rajtakapta a tolvajt. Ez volt a vége.


    Remélem, az öreglány nagy patáliát csap, fellármázza minimum az udvart. Mert ha nem, Ildi letagad mindent. Gyorsan visszateszi a pénzt, és majd azt mondja, Bözsi azért találta ki az egészet, hogy Vili bácsinak kellemetlenkedjen.

  26. 2014. október 30. 16:30117976.

    A kedélyes offolgatás közben eszembe jutott, hogy szegény Picivirágnak fogalma sincs, mi minden történt tegnap a BK-ban.


    Nem sok minden.


    Vili bácsinak eszébe sincs körülnézni az öregek otthonában, Ildi bemegy, hogy közölje a sajnálatos tényt az igazgatónővel, akivel megbeszélte, hogy fogadja őket. Addig Vili bácsi és Laci leáll focizni két, Szabó ikrek-korú gyerekkel a kertben. Gizi rendre utasítja őket, hogy nem tudnak viselkedni, a két kiöregedett focista viszont nagyon büszke magára. Megállapítják, hogy Vili bá igazán stramm, fitt és fiatalos, nem az "elfekvőbe" való.



    Ádám és Alíz randiznak. Alíz nem túl lelkes, mikor kiderül, hogy Ádám hármasban képzeli a programot, azt akarja, Luca is menjen velük kirándulni. Bözsi mamának is az az érzése (nekem is), hogy Ádám főleg azért kezdené újra Alízzal, mert hiányzik neki a saját kislánya, az apaszerep. Azt kéri Ádámtól, hogy ne tekintse "pótléknak" Alízt és Lucát.



    Kiderül, hogy Berényi Ági férje börtönben van, elsikkasztotta az ügyfelei pénzét. Oda a jólét, és persze a barátok is elfordultak tőlük. Miklós se fogadja be a húgicát, illetve abban maradnak, hogy egy éjszakára szállodába megy Ági, aztán majd kitalálnak valamit. Ági Attilát is újra felkeresi, de csak Zitát találja otthon. Beszélgetnek, Zita örömmel konstatálja, hogy a nénikéje egész jól néz ki ahhoz képest, hogy nemrég milyen beteg volt, és elmondja, mennyire aggódtak az egészségi állapota miatt, az apja és Miklós bá rögtön szaladt Berlinbe, mikor meghallották, hogy beteg. Áginak (Berényi!) a szeme se rebben, persze megy az irodába, és kérdőre vonja a bátyjait. Hát, szerintem ez csöppet sem izgalmas. Legalábbis semmilyen zsarolásra nem alkalmas. A két bratyó beadhatja, hogy valami görbe, pasis programot szerveztek, és Juli elaltatására találták ki, hogy Berlinbe mennek. Juli mindent tud, nem fogja lebuktatni őket. Nem szükséges, hogy Vazulostól, mindenestől elmeséljék a sztorit, Áginak semmi köze hozzá. Remélem, hanem kivágják magukat. Nem mintha a szemrebbenés nélküli hazudozás híve lennék, de nagyot csalódnék, ha ez a két dörzsölt gazfickó elkezdene hebegni-habogni.


    Még annyit, hogy Jámbor Juli hajlandó lenne befogadni Ágnest "mégis csak a testvéred" alapon, de Attila tiltakozik: szerinte a csaj mindig mindenkit átvert és kihasznált, mindenkin átgázolt, ha úgy kívánta az érdeke. Sokkal inkább hasonlít Miklósra, mint rá.

  27. 2014. október 30. 15:57117975.

    "Szerencsétlen Tomi akkor pedig annyit látott hogy a verebek fürdenek a porban ami a ketrecek alján van."


     


    Máig emlegetjük, mikor Gergővel, akkor még egyetlen gyermekünkkel először kimentünk az Állatkertbe. Megálltunk az elefánt előtt, amit a mesekönyvből már jól ismert, és kíváncsian vártuk, vajon mit szól ahhoz, hogy a valóságban ilyen hatalmas az állat.  "Madááááárka!" - derült fel Gergő képe, és boldogan nézte az elefántpotyadékot csipegető verebeket. Hát, jó nagy pénzkidobás volt az a kirándulás, mert verebet nézhettünk volna a játszótéren is, ingyér'. Ennek jó harminc éve, de azóta is "lemadárkázzuk" az elefántot minden alkalommal, nem csak élőben, de még a tévében is, ha látunk egyet.

    előzmény:
    barackmano (117973)
    2014-10-30  09:19
  28. 2014. október 30. 15:49117974.

    Köszi az ötletet,megfontoljuk,mert igazából eszembe se jutott múzeumba menni de most,hogy mondod.......ott még nem voltunk, sőt a többibe sem.......

    előzmény:
    gerdamama (117969)
    2014-10-29  22:05
  29. 2014. október 30. 09:19117973.

    Nahát, ha tudtam volna!!! Tavaszra igazán megbeszélhetnénk valamit, addigra azt írják kész lesz. De megyünk a nyáron is szerintem. Tomit alig lehetett kirángatni, pedig kb. a felét lehetett csak megnézni.


    Apukám szerint elég borsos az ára, szerintem pedig a kinti állatkerthez képest krumpli. Ott nem is voltam vagy 9 éve, mert 3 év alatt ingyenes. Szerencsétlen Tomi akkor pedig annyit látott hogy a verebek fürdenek a porban ami a ketrecek alján van. 


     


     


     


     

    előzmény:
    Liventa (117972)
    2014-10-30  08:23
  30. 2014. október 30. 08:23117972.

    Akár véletlenül össze is futhattunk volna, mert tegnap én is V-ben kószáltam bevásáslás céljából. Tomit biztosan meg is ismertem volna. Az állatkert néhány éve igen nyomorúságos volt, de uniós segítséggel egyre szépül és bővül (lévén állatszerető kiskorú lemenőim mi is rendszeresen megfordulunk ott).

    előzmény:
    barackmano (117971)
    2014-10-30  07:59
  31. 2014. október 30. 07:59117971.

    Tegnap voltunk a Veszprémi Állatkertben. Csak mi Tomival, a férjem nem kívánt az állatkertbe időzni, ő várost nézett Apukámmal. Nagyon szép lesz az állatkert, most épp felújítják, új kifutókat építenek. Majd Húsvétkor visszamegyünk megnézni. A teve úgy döntött neki inkább a kinti fű kell, nem az a vacak amit adnak neki.


    Hazafelé bementünk Füredre almásrétest enni és kacsákat etetni. 


    Olyan szépen sütött, ez a lökött időjós meg azt mondta csak keleten és északon fog, mert a nyugatot vastag felhőtakaró borítja majd. A képen épp látszik. 

  32. 2014. október 29. 22:25117970.

    Komoly fiatalember. Lassan kinövi a szekrényt!

    előzmény:
    IlDee (117965)
    2014-10-29  20:45
  33. 2014. október 29. 22:05117969.

    Hogy az a... !!!


    Ne higgyetek a látszatnak, nem én vagyok hülye!


    Szóóóval Rembrandt és a holland "arany évszázad" festészete címmel nyílik kiállítás a Szépművészetiben. Nem tudom, miért nem hajlandó betenni a linket.


    Lusta vagyok bemásolni az ismertető cikkek valamelyikét, de ha beírod a Google-ba, hogy rembrandt kiállítás vagy szépművészeti, akkor mindent megtudsz, ami érdekel. Ha érdekel.


     


     

    előzmény:
    gerdamama (117968)
    2014-10-29  21:58
  34. 2014. október 29. 21:58117968.

    Ez meg lemaradt:



     

    előzmény:
    gerdamama (117967)
    2014-10-29  21:56
  35. 2014. október 29. 21:56117967.


     


    Pénteken nyílik a Szépművészetiben. Ugyan hét végén általában sokan vannak a múzeumokban, de talán nem mindenki az első napokban akarja megnézni, február közepéig nyitva van. Használjátok ki a gyerekmentes napot, mert velük nem egy ideális program.

    Hirtelen nem jutott más eszembe. Ha szép idő lesz, akkor persze könnyebb, lehet csatangolni a Várban, Óbudán, vagy akárhol, szerte a városban.

    előzmény:
    IlDee (117964)
    2014-10-29  20:36
  36. 2014. október 29. 21:13117966.

    Cuki.


    Gondoltam én hogy ebben az Ádám-Alíz ügyben valami nem fog stimmelni. Bözsimamának is bűzlik valami.


    Majd most ő lesz az igazságosztó, Ildit is rajtakapta, szerintem Mónikát is majd ő értesíti. 

    előzmény:
    IlDee (117965)
    2014-10-29  20:45
  37. 2014. október 29. 20:45117965.

    Jaj elfelejtettem,hogy teszek fel képet a 2 éves nagy fiúról....Ime


    Legutóbb nyáron küldtem nektek képet róla.

  38. 2014. október 29. 20:36117964.

    Sziasztok!!


    Hát már megint rég jártam itt.....valamikor nyáron. A BK-t továbbra sem nézem,mint ezt írtam is a múltkor de tényleg kaptam tőletek rá felmentést.... 


    Most azért írok mert kérnék tőletek segítséget. Inkább a pestiektől de bárkitől szívesen fogadom. Nagyon ritka,hogy 3 gyerek mellett elszabadulunk a férjemmel valahova de most vasárnap pestre utazunk a Michael Bublé koncertre. Már valamikor tavasszal megvettük a jegyet. Szóval a gyerekeket mama elvállalta mi meg egész nap pesten leszünk. Viszont a koncert este lesz de addig valami jó programmal szeretnénk elütni az időt. Ebbe segítsetek már!! Nem akarunk moziba menni azt itt is tudunk,valami olyat szeretnénk ahol mindketten jól érezzük magunkat(ezért sajnos mindenféle plázázás kiesett... )jó lenne valami kinti program de nov.2.-án??? Ki tudja milyen hideg lesz......Szóval értitek a problémám? 


    Tudtok segíteni?? Kösziiiiii


     

  39. 2014. október 29. 18:18117963.

    Remélem ma kiderül.


    Én azt gondolom Ádám megint csak dobbantódeszkának használja majd szegény Alízt. Szerintem nem igazán szereti, lehet kedveli, de ez nem elég ahhoz hogy elvegye feleségül, Alíz pedig erre hajt. 

  40. 2014. október 29. 16:40117962.

    Én arra gyanakodtam, miután láttam, hogy Ági micsoda monumentális ingatlanban gondolkodik, hogy talán kint felejtett valami tehetős pasit Németországban, akinek a briliánsgyűrűjét csak azért nem pottyantotta a Dunába, mert utálja ugyan, de megsajnálta szegényt, ha már ilyen tetemes vagyonnal dobta ki. 


    Vagy?...

    előzmény:
    gerdamama (117960)
    2014-10-29  14:14
  41. 2014. október 29. 16:33117961.

    köszi :) akkor lehet, hogy vége a házasságának, nem Attilával, mással, aztán most jött, hogy kér egy kis kft részt :)

    előzmény:
    gerdamama (117960)
    2014-10-29  14:14
  42. 2014. október 29. 14:14117960.

    Vorii, Kristine, Tűzvihar!



    "Gyűrű-eset" nem volt, csak egy pillanat. (Nem volt nehéz átaludni...) Azzal kezdődött a tegnapi rész, hogy egy nő (akkor még nem tudtuk, hogy Berényi Ágnes) áll a Lánchídon, és egy méretes, szép gyémántgyűrűt lóbál a víz fölött. Aztán észbe kap, és mégse dobja bele. Talán arra gondolt, amire én, hogy nem lehet egy pasi akkora szemét, hogy a tőle kapott gyémántot a Dunába dobjam. Csak sajnos engem még nem tett próbára senki.


     


    Attila ex-felesége Márta, két közös gyermekük van. Sose volt szó arról, hogy előtte is volt nős. Mi értelme lenne titkolni? Azt Attila felbukkanása óta tudjuk, hogy van még egy testvérük. András és Miklós találkoztak is vele később, de csak meséltek róla, sosem láttuk. Szóval Ágnes kétség kívül az, akinek mondják, mert a Berényi fiúk előtt már nem ismeretlen.

    Ádám viselkedése nekem se volt gyanús, írtam is, hogy nem is tudok elképzelni róla olyasmit, amire hirtelen gondoltam. Csak fura volt a kép. Lucát már nem egy pici lánykának láttam, hanem egy helyes csitrinek. Lehet, hogy benne van az is, hogy mostanában "divatos" ez a téma. Sajnálom is a mai gyerekeket, akiket már nem mer az ölébe ültetni a szomszéd, vagy a térdén lovagoltatni a keresztpapa, nehogy megvádolják.

  43. 2014. október 29. 13:40117959.

    Kedves Lányok, nekem Vilibá-szindrómám van. Attilának más felesége volt, ez nem lehet titokban sem.... és elváltak. S nem emlékszem gyűrű-esetre sem.


    Ezt a nőcit még nem hozták képernyőre soha.  Ádám viselkedése Lucával nekem nem volt "gyanus", csak sajnos az agyunk már erre az útra téved! mivel annyi beteges pasi kerül felszinre, és egyre inkább gyanakvásból állunk.


    Alizt birta Á. mindig, nyomulását nem. De ennyi lecseszés után megsajnálta, s rájött: ő szereti ezt a lányt.- no! ennyi.


    Bocs, de Vilibá feledékenységét simán elhiszi akár ki, ugye, csak mi nem, és ki hinné a szereplők közt, hogy ennyire gonosz kis dög ez az Ildi. (nekem a szinésznő annyira antipatikus, főleg, hogy ő a "gyönyörű " kategóriába van besorolva. Fő a nagy ego.)))

    előzmény:
    gerdamama (117952)
    2014-10-29  10:12
  44. 2014. október 29. 13:38117958.

    gyűrűs? nem emlékszem, szerintem elaludtam, tegnap nagyon ki voltam fáradva, a fejem is fájt, aztán hajnalra még rosszabb lett :( :( :( Vili bácsira viszont emlékszem, azért Laci de egy genya már :( :( nagyon röhögnék, ha Ági Berényi NÉ lenne :) :) :)
    Alízt bírom, akkor is, ha nektek nem tetszik, ő ÍGY  Alíz :) :) :) mondjuk a Luca-Ádám jelenet szerintem is hmmmmm volt....majd megtépi egymást anya-lánya a pasiért???


     


    Mikor jön Móni? van valakinek infója? remélem, Vilibá kivágja azt a hasonleső cafkát(Ildikét) a hóra de még ma :)

    előzmény:
    vorii (117957)
    2014-10-29  13:06
  45. 2014. október 29. 13:06117957.

    Ez valahogy kimaradt... Pedig elég szép évforduló



    rtl.hu/rtlklub/hirek/16-eve-kezdodott-a-baratok-kozt 



    Egyre jobban értékelem Nagy Alexandra játékát. Olyan tökéletesen "Aliz"


     


    Hm - lehet, hogy nagy hülyeség, esetleg feledékeny vagyok (nem, mint Vili bácsi) de nekem az jutott az eszembe, hogy lehet, hogy Ági nem is a húga Attilának, hanem a felesége? (Attila infóiból tudunk bármit, meg most a nő bemutatkozásából.) Vagy azért, mert falból elvette valami érdekből, aztán ment ki ki a maga útjára, vagy különélnek, mert összevesztek, csak még nem váltak el, mert Ági külföldön lakott...


    Tudván tudjuk, hogy ők testvérek? Az a gyűrűs jelenet... olyan fura volt.

  46. 2014. október 29. 12:31117956.

    Zsuzsáért én sem vagyok oda...


    Hogy milyen címen-jogon jön vissza? Esetleg Bandikának van valami Berényi-érdekeltsége? Jönnek, hogy kicsikarjanak valamit a cégből/családból... (???) Egyáltalán Bandika kiskorú még???

    előzmény:
    lidika49 (117950)
    2014-10-29  08:57
  47. 2014. október 29. 11:43117955.

    Gerdamami!


    Nem a jellemeknek tapsikoltam, csak annak, hogy kikerülünk a langyos-semmiből, amit a Gizi-Laci, Hanna-Benji-Peti kapcsolatok jelentenek. No meg, hogy a leapadt létszám kicsit töltődik.


    A történések amúgy is olyanok, amilyenek...


     


    Ami Vili bácsi kedves gyerekeit illeti -  épp tegnap beszélgettem a barátnőmmel és mi is arra jutottunk, mint te, hogy az aktuális pasi lehet a társ a gonoszságban.

    előzmény:
    gerdamama (117944)
    2014-10-28  14:53
  48. 2014. október 29. 10:26117954.

    "Azért az durva, hogy Gizi is beállt a sorba Ildi mellé."


    Az még hagyján. Gizi buta, de jóindulatú, és főleg nem ismeri Ildit. Talán Ildi meggyőzte, hogy Vili bá kezd gyagya lenni, és felügyeletre szorul. Én inkább Lacira vagyok pipás. Persze ő is buta, nem is túl jóindulatú. Viszont nagyon jól tudja, hogy ha Ildi felbukkan, akkor résen kell lenni, mert mindig valamiben sántikál, és egész életében pofátlanul kihasználta a szüleit. Talán Laci legendás lustasága is közrejátszik abban, hogy Ildinek próbál segíteni. Attól fél, ha a kisöreg valami segítségre szorul, majd őt kérik meg erre-arra. Ő meg csak dögleni szeret a kanapén, nem a "pótapjának" segíteni.

    Szerintem se Gizi, se Laci agyáig nem jutott el, hogy Ildi magasról tesz az apja állapotára, csak a lakást akarja megkaparintani. "Enyhítő körülmény", hogy nem rosszindulatúak, csak ostobák.


    Na, majd jön Bözse az ő józan paraszti eszével, és megmenti a helyzetet. Meg az öregurat. Mégis csak jó, hogy nem húzott haza a falujába, pedig hányszor ki akartuk seprűzni!

    előzmény:
    lidika49 (117950)
    2014-10-29  08:57
  49. 2014. október 29. 10:24117953.

    Szegény Vili bácsi. Megsajnáltam a végén. Ez az Ildi rendkívül gonosz nő, de hogy rögtön mindenki elhiggye az öregről a szenilisséget........ Igazán jó barátok a Laciék.


     


    Máté hová lett??? Hetek óta nem látni sem őt, sem az ikreket. Pedig mindig házon belül vannak.

  50. 2014. október 29. 10:12117952.

    Az Alíz-Ádám fejlemény nekem se tetszik, csak már nem mertem írni, ne mondjátok, hogy semminek se tudok örülni. Először is nem értem, mitől lángoltak fel Ádám érzelmei nagy hirtelen. Alíz ezer éve nyomul rá, de mindig lepattintotta. Alíz a héten még a szokásosnál is hülyébb volt. Rákényszerítette Lucát, hogy tűsarkú cipőre költse a pénzét. Amiben szegényke majd' kitörte a lábát, de sebaj. Okos anyu belátta, hogy nem való a gyereknek a húszcentis sarok, inkább majd ő elhordja a cipellőt, kárba ne vesszen. Még jó, hogy egyforma nagy a lábuk.(Gyakorlatilag elcsaklizta a gyerek pénzét.) Ettől szeretett bele Ádám? Akármi legyek, ha értem.


    Bevallom, bennem az is elég rossz érzést keltett, mikor Ádám a karjában vitte Lucát, mikor kibicsaklott a lába. Valahogy nem egy (pót)apa-kislány jelenet volt. Talán más lenne a helyzet, ha Ádám akkoriban jön össze Alízzal, mikor ideköltöztek. Akkor Luca még tényleg egy kislány volt, Ádám meg hozzá képest egy "bácsi". Most meg Luca egy helyes bakfis, Ádám meg egy helyes fiatal pasi. Szóval ez se tetszik. Még akkor se, ha Ádámról egy pillanatig se feltételezek semmi rosszat.

    előzmény:
    barackmano (117949)
    2014-10-29  07:04

Címlap

top