Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Barátok közt

Torolt_felhasznalo_394600
Torolt_felhasznalo_394600
Létrehozva: 2003. november 14. 12:43
Hali!

Vajon egyedül vagyok-e azzal, hogy csípem a fent említett sorozatot, vagy esetleg van más is akivel jól kidumálhatnánk a történéseket stb...
  1. 2014. szeptember 22. 23:41117601.

    Folytatás


    Nikol beköltözteti Áront Zsolthoz. Ezen eléggé meglepődtem, mert arról volt szó, hogy Zsolt felajánlja a srácnak, költözzön oda, miután az anyjával szóba se akar állni. Ehhez képest mama és fia nagy egyetértésben húzzák be a gurulós bőröndöket a lakásba. Több szerepük nem is volt ma. Zsolt közben Krisztiánnak ecseteli, hogy körvonalazódik egy nagyobb balhé. Részleteket még nem mond. Viszont rábeszéli Krisztiánt, hogy béküljön ki Enikővel.


    Krisztián hazamegy kibékülni. Rudi épp a pult lábát szereli nagy otthonosan, közben nagyokat röhög, ahogy azt tőle megszoktuk. Enikő már összepakolt, a táskái ott vannak a konyha közepén. Krisztián a csomagokat látva megint elkezd hőbörögni, hogy mi van, talán Rudi már oda is költözött? Enikő mondja, hogy ő költözik Tekláékhoz, de Attila azt mondja, maradjon nyugodtan, majd ő megy el. Hát úgy néz ki, ennek a szerelemnek annyi.


    Miklós beállít Zsófihoz egy üveg borral, és azzal a javaslattal, hogy egyezzenek meg balhé és ügyvédek nélkül. Zsófi kérdezi, hogy Nóra tudja-e, hogy Miklós miben sántikál. Csevegnek, iszogatnak, Miklós "véletlenül" leönti Zsófi blúzát. Míg a csaj kimegy a fürdőszobába átöltözni, Miklós beleszórja a Nórától kapott altatót a poharába. (Nem "bogyó" volt, hanem por.) Zsófia, a díszokleveles borszakértő persze nem érzi meg a fél korty borban a két tasak gyógyszert, megissza, aztán annak rendje és módja szerint állva elalszik. Miklós lefekteti, még be is takargatja, egy rossz szavam se lehet rá. Ezután nekiáll módszeresen átkutatni Attila irodáját, és miután az összes fiókot átnézte, de nem talált semmit, aminek örülhetett volna, végre a szemetesben megtalálja az összegyűrt levelet, amit Tóbiás írt reggel.


    Vili bácsi előad egy bárgyú tanmesét Szabinak, miszerint neki is volt egy fotóriporter szerelme az őskorban, aki fél évig járta a világot, mert az Ország-Világ c. hetilapba készített egy sorozatot. Úgy volt, hogy együtt utaznak, de épp akkor volt a foci VB selejtező, és Vili bá arról nem akart lemaradni. A nő elment egyedül, ő meg azóta is bánja. (Magdi anyus visszajön kísérteni, ha ezt megtudja!) Ettől Szabi megvilágosodik, és bejelenti Annának, hogy nem kell búcsúzniuk, ő is elutazik vele. Anna meglepődik, ami nem csoda. Ugyanis Szabit a kutya se hívta! Csak az volt a kérdés, hogy Anna megy, vagy marad. Egy szóval se említette, hogy ha megkapja az állást, Szabi is mehetne vele. Én legalábbis nem emlékszem, hogy az együtt utazás mint opció felmerült volna.


     


     

  2. 2014. szeptember 22. 23:07117600.

    Ha jól láttam, Krisztián egy széket kapott fel, meg is ijedtem, hogy eljátssza a nőverőt szabadon a bátyja után, de szerencsére nem Enikőhöz vágta a széket, hanem a konyhapulthoz. Ha rosszul láttam, majd valaki kiigazít.


     


    Mikor Attila kifakadt, azt hittem, hogy Tóbiást azonnal kirúgja.

    előzmény:
    gerdamama (117598)
    2014-09-22  22:55
  3. 2014. szeptember 22. 23:01117599.
  4. 2014. szeptember 22. 22:55117598.

    Ez történt ma:


    Krisztián veszekszik Enikővel, azt mondja, elege van abból, hogy mindig irányítani akarja. Egyre jobban felhúzza magát, a végén összetöri a konyhapult lábát. Belerúg, vagy rávág egy nagyot, nem is tudom, olyan hirtelen történt. (Csak utólag gondoltam, hogy vicces lett volna, ha belerúg, és Enikő vihette volna újra a gipszelőbe.)


    Enikő átmegy Zsolthoz, és szemrehányást tesz neki, hogy bűnözőt akar csinálni az öccséből.


    Ezután Rudinak panaszkodik, hogy Krisztián szakított vele. Rudi szeme felcsillan, azt mondja, már egy jó ideje erre a pillanatra gyúr. Hát ahhoz képest, hogy kb. egy héttel ezelőttig még szívbéli jó barátok, szinte testvérek voltak, ez elég érdekes, de poénnak jó volt.


    Tóbiás írt egy levelet Kelemennek, annak az ügyfélnek, akinek a pénzét "átmenetileg kölcsönvették", hogy valami adminisztrációs malőr történt, elnézést kérnek, és természetesen átutalták a számlájára a tévedésből leemelt összeget. Mindezt azért, hogy ha az ürge észreveszi, hogy mozgás volt a számláján, akkor fedezve legyenek. Attila pipás, hogy az ürge épp azért bízza meg őket a pénzügyei intézésével, hogy ne kelljen figyelnie a számláját. Nem kell felhívni rá a figyelmet, hogy használták a pénzét. Jól lecseszi Tóbiást, a levelet persze nem írja alá, hanem összegyűri és kidobja a papírkosárba.


    Zsófi beállít az irodába, egy csomó dobozzal, Hanna segít cipekedni. Ebben van minden vagyona, búsong Zsófi, két hónapja még volt férje, lakása, birtoka, pénze, most meg itt áll kisemmizve. "Ó jaj, a szívem megszakad, ó jaj, a szívem megszakad, ó jaj, a szívem megszakad, a szívem megszakad"- fakadok dalra. Sajnálhatjátok, hogy a hangos topikot még nem találták fel.


    Hanna az udvaron találkozik Petivel. Pár szót beszélgetnek, Hanna kezéből kicsúszik a dosszié, kiesik belőle Benji A4-es képe, meg pár jegyzet. Peti csodálkozva, de megelégedéssel fogadja, hogy Hanna anyagot gyűjt a srácról...


    Luca elárulja Szabinak, hogy Anna megkapná az állást, csak azért tagadta le, mert mert nem akarja itt hagyni Szabit. Szabi rádumálja Annát, hogy utazzon el, majd átvészelik azt a fél évet.


    Nóra azzal nyaggatja Miklóst, hogy tételesen sorolja fel, mi mindent vett a házasságuk alatt a feleségének (mármint nem neki anno, hanem Zsófinak), hogy pontos listája legyen arról, mire tarthat igényt Zsófi. Miklós csak vonogatja a vállát, hogy vett ezt-azt, ki tudja már tételesen, az ügyvédnő meg pattog, hogy Miklós nem eléggé együttműködő. Miklós panaszkodik, hogy fáradt, aludni se tud napok óta. Kér Nórától néhány szem "altatóbogyót".


     


     

  5. 2014. szeptember 22. 22:44117597.

    "Kösz, hogy feltetted a képet, Jujoka."


    Gerdamama, barátok közt ez csak természetes. Ha találok valamit, akkor szívesen megosztom.


    Kíváncsi leszek a holnapi részre. Most nem írnék a mairól, mert gondolom nem mindenki látta, de annyit megjegyzek, hogy Krisztián is, Miklós is nálam kiverték a biztosítékot. Szerintem ők is elmehetnének akárhova.

    előzmény:
    gerdamama (117595)
    2014-09-22  21:20
  6. 2014. szeptember 22. 22:21117596.

    Én még elcsípem...sírhatok, ha akarok....de nem teszem. Remélem van élet Szabi után....Szabi előtt "Édes Élet" van...szó szerint. Legyen neki is az. 

    előzmény:
    gerdamama (117595)
    2014-09-22  21:20
  7. 2014. szeptember 22. 21:20117595.

    Ó, akkor a könnyes búcsú valószínűleg kimarad az életemből. Bár az RTLMost-on pár nappal később is meg lehet nézni.
    "Jó utat, Szabi!" - vajon hová megy? Ha Annával megy kastélytúrára, akkor illett volna a csajszit is ráírni a transzparensre, akkor is, ha őt nem régóta ismerik a házban.

    Kösz, hogy feltetted a képet, Jujoka.


     

    előzmény:
    Jujoka (117594)
    2014-09-22  19:45
  8. 2014. szeptember 22. 19:45117594.
  9. 2014. szeptember 22. 15:43117593.

    dejóóó, Trabiii :) ezer éve nem láttam...


    Adriék remélem,jól vannak. én tuti nem bírok fent maradni kezdésig :(

    előzmény:
    gerdamama (117592)
    2014-09-22  13:20
  10. 2014. szeptember 22. 13:20117592.

    Igazán nagyvonalú vagy. Csak Bözsi nehogy megsértődjön, nem az ő tortáit eszik a lakodalomban.


     


    Én is csináltam egy esküvői képet tegnap. Nem szokványos, mert nem az ifjú pár a fő téma, hanem a huncut fotós, aki egy lépés távolságból, teleobjektívvel fényképezte a menyasszony dekoltázsát. Nem tudom, profi volt-e (remélem, nem), vagy csak egy jópofizó haver, de elég fura jelenet volt, az biztos.


    Az esküvői díszbe öltöztetett Trabantot pedig három hete, Szegeden kaptam lencsevégre. Kíváncsi lettem volna, milyen retro szerelésbe öltözött az ifjú pár, de nem volt türelmünk kivárni, míg kijönnek a Városházáról.

    előzmény:
    Picivirág1 (117590)
    2014-09-22  08:36
  11. 2014. szeptember 22. 08:51117591.

    Mindenki bulizott a hétvégén? Mennyi finomság. Még jó hogy már reggeliztem. 


    És senki nem Offol, Szabi biztos csuklik. 


    Mi van Adriékkal? Remélem már otthon vannak.


    A mai részt lehet csak szerdán tudom megnézni, jobb esetben holnap este. 

    előzmény:
    Picivirág1 (117590)
    2014-09-22  08:36
  12. 2014. szeptember 22. 08:36117590.

    Én esküvőn voltan a hétvégén. A barátnőm fia nősült. 


    Ez sem off. Szabiékra gondolok...talán lesz esküvő? Ezeket a tortát felajánlom nekik

    előzmény:
    gerdamama (117589)
    2014-09-21  23:26
  13. 2014. szeptember 21. 23:26117589.

    Hoztam Nektek egy friss Anonymust! Itt nem olyan félelmetes, talán ő is élvezte a ragyogó napsütést és a vásári forgatagot. (Hal- Vadfesztivál volt a Ligetben.)


    Ha már négy képet lehet feltölteni, nem hagyom üresen a többi helyet sem.


    Megettünk egy ökröt. Finom volt.


    A csöpp kondérban halászlé fő.


    "Ujjé, a Ligetben nagyszerűűűű!"


    Ugye nem is OFF, mert Zsolt csuklyája az apropó!


     


     

  14. 2014. szeptember 20. 21:34117588.

    Még mikor én voltam gyakorlaton a kórházban akkor is 5 nap volt császár nélkül. Változnak az idők. De lehet ez is EU. Akkor hamarosan megtudjuk. 

    előzmény:
    vorii (117586)
    2014-09-20  21:26
  15. 2014. szeptember 20. 21:28117587.


    Nekem is az Anonymus szobor jutott eszembe!

    előzmény:
    gerdamama (117577)
    2014-09-20  16:28
  16. 2014. szeptember 20. 21:26117586.

    Jajj - dehogy! Császárral is hazaadnak 3-4 nap után. Régen volt (az én időmben)  hogy kb 1 hetet volt benn a baba-mama a kórházban. Hazamenesztenek varratokkal és vissza kell menni kiszedetni

    előzmény:
    barackmano (117584)
    2014-09-20  20:53
  17. 2014. szeptember 20. 21:14117585.

    ... nekünk az is elég lesz, ha hű testőrként jól elkíséri Annát


     


    Amúgy nagy nehezen rájöttem, hogy mi zavart mostanában Szabiban.


    Az a lassan Ferenc-józsefi (vajon ezt hogy kell írni? ) pofaszakáll. Szerintem idétlen.

    előzmény:
    Picivirág1 (117575)
    2014-09-20  11:31
  18. 2014. szeptember 20. 20:53117584.

    Ide még nem írta, de szinte biztos, otthon jó sokáig benntartanak valakit. 

    előzmény:
    vorii (117583)
    2014-09-20  20:27
  19. 2014. szeptember 20. 20:27117583.

    Lemaradtam valamiről???


    Adrinak megvan a babája?

    előzmény:
    barackmano (117571)
    2014-09-20  08:57
  20. 2014. szeptember 20. 19:14117582.

    Nem olvastam vissza, így lehet, hogy ezt már valaki belinkelte:


    http://www.nlcafe.hu/sztarok/20140911/nemeth-kristof-arcf iatalitasra-vallalkozott/

  21. 2014. szeptember 20. 17:18117580.

    Én is arra várok hogy Szabi végre elküldje a francba, mert lehet azért pereg le róla mert eddig mindig megbocsájtott neki. Aki ilyen "okos", az nem veszi az adást egyébként.


    Nagyon remélem hogy erről is tudomást szerez és végre elküldi melegebb éghajlatra. 

    előzmény:
    gerdamama (117579)
    2014-09-20  16:45
  22. 2014. szeptember 20. 16:45117579.

    Nagyon remélem, hogy Luca elárulja Szabinak, hogy Anna miatta nem vállalja el a munkát. Bár Luca nem pletykás, de azért ez nem a sz.kavarás kategória, szerintem.


    Egyébként rettentően bosszant, hogy némelyek a szerelem megnyilvánulásának tekintik, hogy csimpaszkodnak a párjukba, képtelenek elszakadni tőle pár hónapra. Lemondanak a saját karrierjükről, vagy megakadályozzák a másikét, mindezt a szerelem nevében. 


    Amit Alíz művel, az meg egyenesen undorító. Azt akartam írni, hogy valaki elküldhetné már melegebb éghajlatra, de eszembe jutott, hogy ez már megtörtént néhányszor, hiába. Erről a nőről minden lepereg.

    előzmény:
    Picivirág1 (117575)
    2014-09-20  11:31
  23. 2014. szeptember 20. 16:38117578.

    Szegény Áron! Én nagyon sajnáltam, nem normális jelenet volt. Hogy juthatott ilyen eszébe a forgatókönyv írónak? Jó, jó! Tudjuk......

    előzmény:
    gerdamama (117577)
    2014-09-20  16:28
  24. 2014. szeptember 20. 16:28117577.

    "Zsolt mint egy szerzetes, csuklyával a fején kapja el Áront."


    Mikor hirtelen előlépett a bokrok közül, azt hittem, az Anonymus szobor szállt le a talapzatáról, illetve valaki "az ő nevében" riogatja a békés sétálókat. Aztán eszembe jutott, hogy ez nem a Városliget, hanem valami park, de akkor is irtó muris volt.

    előzmény:
    Picivirág1 (117573)
    2014-09-20  09:35
  25. 2014. szeptember 20. 15:41117576.

    Biztos mondta, én nem hallottam, de ezért nem nézem meg még egyszer.


    Nem is tudom ez miért nem jutott eddig eszükbe hogy Szabi is mehet. Végül is mi köti ide? 

    előzmény:
    Picivirág1 (117575)
    2014-09-20  11:31
  26. 2014. szeptember 20. 11:31117575.

    De igen!!!! Krisztán összetépte a lapot és azt mondta, akkor VÉGE! Most néztem meg, kimondta, vége. 


    Luca biztosan elmondja, és valami megoldást találnak...Majd Szabi megy a kastélyokba zenélni

    előzmény:
    barackmano (117574)
    2014-09-20  09:48
  27. 2014. szeptember 20. 09:48117574.

    Luca ott volt mikor Anna megkapta a munkát, így ő tud róla. Azt is tudja hogy Anna igazán az anyja miatt hazudik most Szabinak, Anna elmondta neki miket mondott neki Alíz. Nem tudom fog e valamit lépni. Remélem és akkor végre megszabadulunk Szabikától. 


    Krisztián nem mondja ki hogy vége, egyszerűen összetépi a lapot amin az ajánlat van, jelezve ezzel hogy részéről VÉGE. 


    Nem értem egyébként Enikő miért Rudit hívatja azonnal ha valami gond van. Tuti lesz még ebből valami. Most pláne, Krisz nálam tuti kivágta volna már a biztosítékot. 

    előzmény:
    Picivirág1 (117573)
    2014-09-20  09:35
  28. 2014. szeptember 20. 09:35117573.

    folyt:


    Aliz és Enikő legnagyobb problémája, hogy Aliznak elkenődött a szemfestéke..annyi munka, hogy nem tudott tükörbe se nézni. Elpanaszolják egymásnak a bánatukat. Eniő Krisztán ügye...bízik Zsoltban, hogy ad valami jó munkát. Aliz nem bízik Annában, hiába mondja, szereti Szabit. Zsolt és Nikol Zitával találkozik az udvaron. Nem akarja elárulni hol van Áron. A beszélgetés közben Zsolt kilopj a zsebéből a telefonját.


    Balta nem érti miért megy Krisztián a Babába? Össze szólalkoznak...balta megragadja Krisztián ingét , mire azt mondja K. ha még egyszer ilyet csinál élete végéig pépeset eszik. Krisztián igazi rossz fiú lettAnnyira, hogy Baltával együtt szemüveg mögé rejtőzve elkapják a kamion vezetőjét. Pénzt adnak neki, hogy hallgasson. A pasi még kérne pénzt, de Krisztián azt mondja, ha beszél kiderül, ő sem ártatlan. 


    Szabi és Anna nyűglődnek. Anna azt mondja, talán túl vállalta magát...Szabi győzködi, megtudja csinálni..mindenki szomorúnem tudják, mi lesz???


    Zsolt Aliz telefonjáról a parkba hívja Áront. Nikol arra kéri Zsoltot, mondja azt , hogy Ő nem tudott semmi az ő tevékenységéről. És kérje meg, menjen hozzá lakni. Akkor szem előtt lenne, nem kellene aggódni érte. 


    Anna megkapja a munkát, de szomorú. Alizra gondol, aki figyelmeztette , össze töri a szívét. Szabinak azt mondja, nem fogadták el a pályázatot!!!!


    Zsolt mint egy szerzetes, csuklyával a fején kapja el Áront. Elmondja, hogy nem tudott semmit Nikol múltjáról. felajánlja, hogy lakjon nála. Vissza adja telefont...megtalálta, mondja. Áron mindent bevesz..naiv fiúcska. 


    Enikő feldobva jön haza, de mikor kiderül, hogy Krisztián Zsolttal fog dolgozni azt mondja, akkor mindennek vége. VÉGE , mondja ki Krisztián!!!

    előzmény:
    Picivirág1 (117572)
    2014-09-20  09:14
  29. 2014. szeptember 20. 09:14117572.

    Szabi tévedésben van..azt hitte, hogy csak két hétre megy Anna a kastélyokat fotózni. Nagyon elkeseredik amikor megtudja, fél évig kell nélkülözni. 


     


    Nikol ki van bukva, hogy Áron megtudta hogyan él.  Neki mindene, élete ez a fiú...Zsolt vigasztalja, majd haza jön, ha elfogy a pénze. Ezt Nikol erősen kétli. 


    Krisztián jön feldúlva, irodai munkára osztanák be a seregbe, de ő komoly, férfias munkára vágyik, száradjon le a keze, ha aláírja. Enikő szerint a kamion kirablás, az  igen, az férfias munkaKrisztián megsértődik. 


    Áron Juliék lakásában panaszkodik Zitának, nem tudja mit csináljon, hová menjen, A Rózsában nem akar Zsolttal együtt dolgozni. Nagyon sajnálja, hogy Zita közvetve az anyja által sérült meg..már majdnem megcsókolják egymást amikor megjön Attila. Zita bemutatja Áront  és megkérdezi, itt lakhat egy ideig Áron? 


    Az a lüke Enikő még mindig Rudit győzködi, hogy bírja rá Krisztiánt, írja alá. Rudi elmondja, hogy Krisztián nem érdemli meg, hogy Enikő ennyit törődjön vele, ő nem csak a barátja, de a testvére is volt..de csak volt. 


    Attila felmegy Zsolthoz, aki éppen kikíséri Nikolt. Attila megmondja Nikolnak, hogy többet a közelében sem szeretné Áront látni a lánya közelében. Mert baj lesz


    "Idegtépő várakozás van Szabiéknál..várják a pályázat eredményét. 


    Anna közben kimegy és találkozik Alizzal aki ledorongolja, és elmondja, ő is ugyan olyan, mit a többi nő, össze töri az öccse szívét. 


    Enikő még mindig nyüzsög, most Zsoltot kéri meg, győzze meg Krisztiánt, írja alá..ne csináljon belőle gengsztert. Zsolt megígéri, majd talál neki valami munkát. 


    Talál is. Balta helyét veheti át a BABÁBAN. 

    előzmény:
    Picivirág1 (117570)
    2014-09-20  08:50
  30. 2014. szeptember 20. 08:57117571.

    Csak abból gondoltam hogy ma nem kell, mert Kristine tegnap meg tudta nézni. Mivel senki sincs elutazva, senki nem szorul igazán rá. Friadri meg a babával lesz inkább elfoglalva pár napig, nem hiszem hogy minket fog olvasgatni órákig. 


    Kötve hiszem hogy Áron "beleszeret" Zsoltba. szerintem sikítva menekül onnan is ha van egy kis esze. 


    Rám ne számítsatok, keddig tuti nem fogom írni, hétfőn korán kell lefeküdnöm, kedden nem leszek itthon egész nap. Utána esetleg. 


     

    előzmény:
    Picivirág1 (117570)
    2014-09-20  08:50
  31. 2014. szeptember 20. 08:50117570.

    És akkor Anna nem fog elmenni?? És itt marad Szabi is???? Na neee!!!!!


    Akkora baromság, hogy Áron Zsolthoz költözzön.


    Egyenesen a "bűnbarlangba". Majd itt nem fog látni semmi szabálytalanságot, Zsolt majd  apja lesz az apja helyett.... annyira megkedveli Áron Zsoltot....ezt a tiszta életű férfit, hogy megbocsájt az anyjának,  áldását adja a szerelmükre, és össze költöznek, élnek boldogan, míg meg nem hallnak...valami lövöldözésben. 

    előzmény:
    barackmano (117568)
    2014-09-20  08:28
  32. 2014. szeptember 20. 08:50117569.

    "A tegnapit ugye nem kell leírni? "


    Miért pont a tegnapit ne kellene?


    Én csak az éjfélit (addig tartót) tudtam megnézni tegnap, de leírni már nem volt energiám. Most meg nem érek rá, csak idenéztem, hátha... Majd valamikor a nap folyamán leírom, ha közben nem akad egy (vagy több) vállalkozó szellemű topiktárs.


    Jövő héten viszont elutazom pár napra a család itthoni felével. Szóval hegyezhetitek a ceruzákat, mert én biztos nem tudok írni. Talán megnézni sem, mert lesz ugyan tévé, de ahogy a társaságot ismerem, nagy társasjáték- és kártyacsatákat fogunk vívni BK helyett. Aztán szívesen beszállok megint. A "feladat" nem esik nehezemre, csak állandó időhiányban szenvedek mostanában.

    előzmény:
    barackmano (117568)
    2014-09-20  08:28
  33. 2014. szeptember 20. 08:28117568.

    Krisztián sem lesz már hülyébb.


    De épp Áron se, pont Zsolthoz akar menni? Az anyja lépten-nyomon ott lesz, Attila ie örülni fog. 


    A tegnapit ugye nem kell leírni? 

  34. 2014. szeptember 19. 18:19117567.

    Én tegnap nem láttam, ma néztem meg, de tudtam, hogy min ne kapjam fel a vizet, mivel a topikot olvastam.


    Olyan bénák voltak, hogy nem hiszem el, mi a fenéért kell ilyent beleírni az eseményekbe. 


    Gizi-Laci bénázása..... no komment! Hogy a többit meg sem említsem.

    előzmény:
    Kusza (117565)
    2014-09-19  12:44
  35. 2014. szeptember 19. 13:14117566.

    Már megint igazad van. ha felsorolja fotósok nevét, akkor elárulja, nem az ő mun kája, nem az ő szemszögéből van fényképezve, még akkor sem, ha megkapták a rontott példányt. ha nem írja be, csalás. Nincs jó üzenete ennek a történtnek. Az más, hogy a Mátyás téri fiatalok milyen összetartó társaság....lett egy perc alatt

    előzmény:
    gerdamama (117563)
    2014-09-19  11:18
  36. 2014. szeptember 19. 12:44117565.

    Jobban is teszed, ha nem nézed meg a tegnapi részt, én is csak felidegesítettem magam, a Szabi Anna bénázásával, hogy miért kellett egy ilyen témát bele vinni?

    előzmény:
    barackmano (117560)
    2014-09-19  10:33
  37. 2014. szeptember 19. 11:23117564.

    "úgy nyer egy bemutatkozó kötet, ami gyakorlatilag egy állás-pályázat, hogy nem az nem a pályázó munkája."


    Sikerült belegabalyodnom a körmondatomba, annyiszor fogalmaztam át.


    Az egyik "nem" fölösleges, áthúzás funkció persze nincs.


    Szóval úgy nyer a kötet, hogy az nem a pályázó munkája.

    előzmény:
    gerdamama (117563)
    2014-09-19  11:18
  38. 2014. szeptember 19. 11:18117563.

    "Anna azt monda, hosszú lesz a fotósok névsora."


    Ez nem kerülte el az én figyelmemet sem. Szóval Anna tisztességesen jár el, és felsorolja majd az alkotókat. Oké. De akkor is nonszensz, ha úgy nyer egy bemutatkozó kötet, ami gyakorlatilag egy állás-pályázat, hogy nem az nem a pályázó munkája. Ezzel az erővel a netről is összeszedhette volna az anyagot, ki se kellett volna mozdulnia a lakásból. Dunát lehet rekeszteni a Picasára vagy a Facebookra (meg különböző fórumokra...) feltöltött amatőr képekkel, amik legtöbbje semmiféle védelmet nem élvez, bárki felhasználhatja következmények nélkül, "illusztrációként". Anna kötetének azt kellene bizonyítania, hogy az illető jól ír és jól fényképez. Nem azt, hogy ügyes a haverok mozgósításában és a reménytelennek látszó helyzetek megoldásában. Szóval ez sem egy pozitív üzenet, szerintem.

    előzmény:
    Picivirág1 (117561)
    2014-09-19  10:46
  39. 2014. szeptember 19. 11:00117562.

    Timúr és csapata, én csak olvastam, de nagyon szerettem, arra emlékszem. 

    előzmény:
    Picivirág1 (117561)
    2014-09-19  10:46
  40. 2014. szeptember 19. 10:46117561.

    Nekem a Timúr és csapat jutott az eszembe. Mert azt is láttam és olvastam is...gyermekorom gyöngyszeme volt..hosszú tömött sorban mentünk megnézni a szovjet filmhét alkalmával


    Nekem semmi bajom nem volt a Nikol Zsolt párossal. Bonnie és Clyde lehettek volna. Persze még kibékülhetnek.. az .üzlet az üzlet


    Én csak azon kuncogok, hogy mennyire szeretne tisztességes gyermeket felnevelni, mennyire szeretett volna feddhetetlen  anya lenni. 


    Anna azt monda, hosszú lesz a fotósok névsora. Ott lesz az egész Mátyás király téri csapat. Ha majd megjelenik a könyv, ott fognak ülni a dedikálásnál

  41. 2014. szeptember 19. 10:33117560.

    Beállhatok én is a sorba? Meg sem nézem ma mert csak felhúzom magam. 


    Az irrealitásnak is van határa. Még jó hogy leírtad gerdamama, megkíméltél egy szívrohamtól. 

    előzmény:
    gerdamama (117559)
    2014-09-19  10:26
  42. 2014. szeptember 19. 10:26117559.

     


    "Anna haladékot kap. Mégis miért???? Ki ő? Ilyen sem létezik. Mi értelme volt ennek a fotozkodos résznek?"


    Jaj, hát nem tudtad, hogy a kiadók arról híresek, hogy megtiszteltetésnek érzik, ha egy  Nevesincs Újoncnak szívességet tehetnek? Csak az ismert és elismert szerzők küzdenek azzal a problémával, hogy nem találnak kiadót.


    Az életük álmát kergető aspiránsok meg - a fk-írók tálalásában - arról híresek, hogy magasról tesznek a pályázati feltételekre, az utolsó pillanatban gányolják össze az anyagot, és már a bemutatkozáskor határidő-módosítást kérnek. Az életre valóbbak rögtön előleget is. 


    A fotózkodós résznek az volt az értelme -gondolom én -, hogy ne moroghassunk, hogy a BK-ban mindenki keresztbe tesz a másiknak, és ott árt, ahol tud. Ez volt a bizonyíték, hogy jogos a Barátok közt cím. 


    Az én szemem még az csípi (előre, mert még nem tudjuk, csak sejtjük), hogy Anna úgy nyeri meg a pályázatot a csudálatos albumával, hogy a képek többségét nem is ő készítette.


     


    "Nagyon negatív vagyok,"


    Engem direkt megnyugtat, hogy nem csak én vagyok ilyen negatív!

    előzmény:
    oneminute (117553)
    2014-09-19  00:50
  43. 2014. szeptember 19. 10:08117558.

    "Olyan volt ez a rész, mint egy ifjúsági regény."


    Pontosan. Az úttörő ahol tud, segít. Nem véletlenül írtam én is, hogy tisztára, mint a Mókus Őrs.


    Az Anna-Szabi párossal én is bajban voltam, mert egyrészt alig várom, hogy Szabi eltűnjön, másrészt jó volt nézni ezt a kedves párocskát. Azért a múlt idő, mert Anna tegnap elásta magát nálam (civilben laza, ám fegyelmezett, határidő- és papírtisztelő aktakukac vagyok...). Szóval most már mehetnek, körbelakhatják az ország összes kastélyát. Sok boldogságot kívánok nekik, de nekem bőven elég, ha havonta 1x emlegetik őket a Mátyás király téren.


    Nikol anyu... Nevetni fogsz, de nekem tetszett, hogy összejöttek Zsolttal. Egyik nagyobb gengszter, mint a másik, de legalább összepasszoltak. Korban, kinézetben,  életvitelben is. Legalább nem kellett egymás előtt titkolózniuk, hazudozni, játszani a feddhetetlen állampolgárt. Nem egy pozitív példa, az biztos (ellensúlynak ott a Mókus Őrs, haha), de érdekes színfolt voltak. Lehettek volna. Kicsit sajnálom, hogy így alakult. Persze a gyerekek előtt nem lehet a végtelenségig titkolózni, előbb-utóbb kiderül az igazság.

    előzmény:
    Picivirág1 (117556)
    2014-09-19  07:43
  44. 2014. szeptember 19. 09:51117557.

    "Balta~lehet hogy caak humorizált"


    Lehet, hogy olvasva úgy tűnik, de látva Balta mélyen elgondolkodó, igyekvő arcát, ez fel sem merült.


     

    előzmény:
    Kristine (117554)
    2014-09-19  05:56
  45. 2014. szeptember 19. 07:43117556.

    Olyan volt ez a rész, mint egy ifjúsági regény.


    Anna, Szabi kettős egyre "édesebb". Szabit már nagyon szeretném a sorozaton kívül látni. de akarom azon kívül is látni??? hogyan, milyen módon mennek el? Anna megnyeri a pályázatot, egy világ köröli útra, kis "Pajtás" gépével végig fényképezi a világot??...az Ő szemszögéből.??.a kisember szemével??...ahogyan mondta. Mert már annyira unalmasak a profi fotók!!


    Nikol anyu jól lebukott...pedig mennyit dolgozott az ügyön, konspirált mint egy hős ellenálló, ki ne derüljön, hogy milyen gengszter is ő..és persze kiderül. Hogy fáj a lelke?És mindennek az a galád Zsolt az oka 

    előzmény:
    barackmano (117555)
    2014-09-19  06:29
  46. 2014. szeptember 19. 06:29117555.

    Nagyon koszonom en is gerdamama. Uristen, erdemes ezt egyaltalan megnezni???

  47. 2014. szeptember 19. 05:56117554.

    Gerdamama, nagyon köszi!


    Szabi: ilyen nincs is, h valaki ilyen béna legyen....jajj


    Balta~lehet hogy caak humorizált


    Gizi~Laci, jó ez a gombás hasonlat :) de azért szegény Gizi....

    előzmény:
    gerdamama (117551)
    2014-09-18  23:38
  48. 2014. szeptember 19. 00:50117553.

    Ez egy annyira balfčk rész volt, hogy akár el is hagyhatták volna. Laptop mellett eleve nem iszunk nem teszünk semmit, várható volt a boritas. Aztán az andalgas közben szétszóródott iratok. Nem életszerű, ha valami fontos, jobban óvja az ember. Anna haladékot kap. Mégis miért???? Ki ő? Ilyen sem létezik. Mi értelme volt ennek a fotozkodos résznek? Nagyon negatív vagyok, de halálra utam magam. Ideje lenne a Szabit kiírni, unalmas balfek dicsért csináltak belőle.

  49. 2014. szeptember 19. 00:20117552.

    Folyt.


    Annának sikerül haladékot kérnie a kiadótól másnap reggelig. A szöveget újra ki tudják nyomtatni, csak a fotókat nem. (Akármi legyek, ha értem!) Lényeg, hogy Szabi összetoborozza a sorozat ifjait. Peti, Benji, Hanna, Ádám és Tóbiás, és persze Anna és Szabi felosztják a várost, és mindenki elmegy fotózni. Tisztára, mint a Mókus őrs. Anna nem győz hálálkodni Szabinak, hogy kihúzta a bajból. Mivaaaaan? A baj úgy kezdődött, hogy Szabi ráöntötte a számítógépre a sört! Na mindegy.


    Áron közben biciklivel a Baba előtt áll lesben. Várja, hogy kijöjjön Balta, és követi. Legnagyobb megrökönyödésére Balta Nikollal találkozik egy parkban, és ott egy köteg pénzt ad át neki. Sikerült megszabadulni a lopott holmitól. Csak az anyucitól kapott, feltűnő lánc fityeg még a nyakában, nem vitte rá a lélek, hogy eldobja. Nikol megoldja a problémát, letépi róla, és behajítja egy bokorba. Mikor elmennek, Áron nekiáll megkeresni. Meg is találja, de időközben Balta is visszasompolyog, és ő kaparintja meg.


    Áron kérdőre vonja az anyját, hogy milyen sötét ügyletekben van benne. Nikol először mindent tagad, de aztán rájön, hogy nincs értelme, a Baltával való találkozást nem tudja kimagyarázni. Balta épp a parkban történteket meséli Zsoltnak, mikor feldúlva berohan Nikol, és mutatja a fiától kapott sms-t. Áron azt üzente, hogy elköltözött, ne keresse, ne is hívja telefonon.


    Hogy ne csak dráma legyen: Laci Vili bácsinak meséli, hogy Gizi haragszik rá, mert elmaradt a leánykérés. Pedig szereti ő, el is akarja venni, már a gyűrű is megvan, csak a megfelelő alkalomra vár. Vili bácsi azt tanácsolja, ne halogassa a dolgot. Laci hazamegy, Gizi épp egy nagy doboz fagylaltba öli a bánatát, miközben a brazil szappanoperát nézi. Laci előveszi a gyűrűt, és felteszi a nagy kérdést: Hozzám jönnél feleségül, Marijjja? Gizi nemet mond, illetve aszongya, majd akkor mond igent, ha Laci rendesen megkéri. (Hogy ezzel meddig fognak még nyűglődni?)


    Más nem jut eszembe.

Címlap

top