Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Barátok közt

Torolt_felhasznalo_394600
Torolt_felhasznalo_394600
Létrehozva: 2003. november 14. 12:43
Hali!

Vajon egyedül vagyok-e azzal, hogy csípem a fent említett sorozatot, vagy esetleg van más is akivel jól kidumálhatnánk a történéseket stb...
  1. 2014. augusztus 4. 09:28116851.

    Lindával Peruba, ez jóóóóó! Vagy csak megvilágosodik és ünnepélyesen -- ha már rajta van a vőlegény-öltönye -- bevonul egy kolostorba.


    Nem lehet, hogy Zsófi Vazul telefonjának párját találja meg,
    amin Attila beszélt vele mindig?


    Esetleg Vazul hívását találja meg Miklós telefonján, csak
    megint a pontatlan fogalmazás áldozatai vagyunk...?


    Miklós pedig begyömöszöli szegény Zsófit élve egy kofferba és elsőbbségivel föladja Klaudia olasz címére.

    előzmény:
    friadri (116845)
    2014-08-03  20:19
  2. 2014. augusztus 4. 08:58116850.
    Zsolt: "Hát, ezt eddig senki nem mondta nekem." Majd a a szemérmes válasz-mosoly Kiinga részéről. Hmmmm...

    Ha nem is mondtuk, de írtuk sokszor. Már a Zsófival kötött házassága előtt, de főleg utána, az unalomtól szenvedő ifiasszony semmittevésén bosszankodva,  hogy Zsoltnak inkább Kingát kellett volna elvenni. Egyik se egy nagy lumen, viszont mindkettő családszerető, és szívügyük a Rózsa. Szerintem ez egy működő házasság lett volna, közös célokkal, nem pedig állandó vetélkedéssel. Most már valahogy nem tudok annyira örülni, ha esetleg így folytatódik a történet, mert most már úgy látom, hogy Kinga helyezkedik, eltartót keres, apát a gyerekének. Azt, hogy Ádám után Géza is át lesz verve. Így már nem drukkolok neki.

    Egyébként tényleg furcsa, hogy Zsolt ekkora kockázatot vesz a nyakába. Géza se volt akkora haver, Kinga is csak egy jó kolléganő. Nem az a kategória, amiért az ember magára haragít egy csomó nehézfiút plusz a rendőrséget.
    előzmény:
    demonhill (116848)
    2014-08-03  21:16
  3. 2014. augusztus 4. 07:27116849.
    Húha, így jön majd a képbe Ádám? Aki szegény megint csak egy "dobbantó" lesz így. Alízt meg megeszi a fene, na már csak ezért is megéri.
    előzmény:
    demonhill (116848)
    2014-08-03  21:16
  4. 2014. augusztus 3. 21:16116848.
  5. 2014. augusztus 3. 20:36116847.
    Anno megkérte a kezét csak hogy ne menjen apácának. De semmi előzménye nem volt a dolognak, legalábbis semmi komoly. 
    előzmény:
    Picivirág1 (116846)
    2014-08-03  20:28
  6. 2014. augusztus 3. 20:28116846.
    Linda Szabival??? Ez nekem új
    előzmény:
    friadri (116845)
    2014-08-03  20:19
  7. 2014. augusztus 3. 20:19116845.
    "Miklós megdöbbentő döntést hoz Zsófival 
    kapcsolatban."



    Attól függ, ki számára lesz megdöbbentő a döntés. Zsófinak? Nórának? Vagy esetleg tényleg megfojtja és befalazza, akkor aztán mindenki megdöbben. 


    "Szabi miközben Bambi keresésére indul, találkozik valakivel, aki 
    megmelengeti a szívét
    . "


    A véletlenül épp hazalátogató Lindával találkozik, aki így hónapok után igent mond a lánykérésére, és együtt mennek vissza Peruba.



  8. 2014. augusztus 3. 14:39116844.
    "Egy japán rajongójával találkozik, aki elmondja egész japán sajnálja, hogy haza jött, vissza várják..és Szabi vissza megy "

    Hú ez nagyon tetszik, hiszen úgyis kilép a sorozatból.

    "Ez a vazul nagyon rendetlen...mindent szét hagy. A forgalmit, a telefont..."

    Ez igaz, viszont akkor milyen telefonnal fényképezett? Meg egyébként is hányszor hívta már Attilát, csak észrevette volna, ha elhagyta a telefonját. Nem?
    előzmény:
    Picivirág1 (116843)
    2014-08-03  08:44
  9. 2014. augusztus 3. 08:44116843.
    Zsófi megtalálja Vazul telefonját, ami komoly kételyeket ébreszt benne. 
    Ez a vazul nagyon rendetlen...mindent szét hagy. A forgalmit, a telefont...


    Szabi miközben Bambi keresésére indul, találkozik valakivel, aki 
    megmelengeti a szívét

    Egy japán rajongójával találkozik, aki elmondja egész japán sajnálja, hogy haza jött, vissza várják..és Szabi vissza megy
    Miklós megdöbbentő döntést hoz Zsófival 
    kapcsolatban. 

    "Megfojtja"
     És befalazza Zsófit a levelek helyére

  10. 2014. augusztus 3. 07:57116842.
    Es akkor most Zsofi visszavonja a vallomasat? Esetleg vissza is tancol?
  11. 2014. augusztus 2. 22:48116841.
    ... Vazul telefonját???
    Hogy találja meg - biztosan lemaradtam valamiről - hol hagyta el az a jóember?
    előzmény:
    gerdamama (116838)
    2014-08-02  09:48
  12. 2014. augusztus 2. 22:41116840.
    Juhéjjj - Bendzsi monnnnyon le! Menjen haza ... ööö - izé - hova is?
    Lehet, hogy egy kis pitiáner csaló valahonnan Budapest pereméről. Bááár nem tudom, hogy hogy keveredett össze Klaudiával Olaszhonban...? Vagy már itthonról infói voltak? Hannával is többször futott össze odakinn "véletlenül"...
    előzmény:
    gerdamama (116838)
    2014-08-02  09:48
  13. 2014. augusztus 2. 22:37116839.
    Eszembe jutott, talán nektek is, hogy most aztán- a telefon után -  meg fogja tudni Miklós, hogy ki volt a "gyilkosság" értelmi szerzője.
    Azt hiszem, azért csalódás lesz neki, pedig ismeri az öcsikéjét, de ennyire aljasnak szerintem nem gondolta...
  14. 2014. augusztus 2. 09:48116838.
    Zsófi megtalálja Vazul telefonját, ami komoly kételyeket ébreszt benne.
    Ezt nem tudom értelmezni, miután gőzöm sincs, Zsófi gyilkosnak tartja-e Miklóst, vagy sem. Így az se világos, a telefon megtalálása milyen irányban változtat a véleményén.

    Szabi miközben Bambi keresésére indul, találkozik valakivel, aki
    megmelengeti a szívét
    .
    Még szerencse, hogy a BK-ban nemcsak a baj, de a vígasz is azonnal jön.
    Eddig csak a lányokra volt jellemző, hogy pillanatok alatt bepasiztak, ha valami bánat érte őket, de hát Szabi nem túl férfias.
    Persze az is lehet, hogy Szabi egy kóbor cirmossal találkozott a tér sarkán, aki a lábához dörgölőzve dorombolni kezdett.

    Tóbiás pereli a Mercadót, amiben Nóra és Gizi
    segítségére is számíthat.

    Szerencsétlen Nóra megint talált egy ingyen kuncsaftot. Gizi segítőkész ötleteit inkább hagyjuk.

    Miklós megdöbbentő döntést hoz Zsófival
    kapcsolatban.

    Megfojtja.

    Benji lebukik Hanna előtt.
    Magától? Ezek szerint nem Peti árulja el. Mindegy, lényeg, hogy nem húzták sokáig.

    Kinga és Ádám jóban lesznek.
    Nagy dolog. Én is jóban vagyok az egész szomszédsággal.
    Vagy úúúúgy lesznek jóban? Akkor máshogy kellett volna fogalmazni. Pl. hogy újra összejönnek. Vagy megbeszélik, hogy továbbra is jó barátok lesznek. (Vagy azok maradnak? Nem emlékszem, hogy haraggal váltak volna el, mikor Kinga lelépett.)
    Ha újra összejönnek, az elég aljas húzás lesz Kingától, aki szerelmes telefonbeszélgetéseket folytat az ő Gézukájával, vagyis most sem Ádámmal tervezi a jövőt, közös gyerek ide vagy oda.



    előzmény:
    Jujoka (116829)
    2014-08-01  22:35
  15. 2014. augusztus 2. 09:19116837.

    Többször elhangzott az idők során, hogy Timinek mindkét lakásban van szobája, így nem is értem, miért merült fel sokakban a kérdés, hogy kinél van a buli. Mellesleg Timi nem is a saját szobájába ment, hanem az apjáéba, fotózni.
    "Mivaaaan???? kategória" = ezt még nem hallottam, de tetszik.
    Az én szemem is fennakadt. Nem hiszem, hogy a tinilányokat érdeklik
    a férfiingek, azt pláne nem, hogy felnőtt férfiak az ilyen kis libák
    blogjait olvasgatják.
    előzmény:
    friadri (116834)
    2014-08-01  23:23
  16. 2014. augusztus 2. 09:05116836.
    " ... összejöttek újra Mikivel, de
    ezúttal nem kapkodnak el semmit. Juli szerint nehéz is lenne kapkodni,
    ha Miki rács mögé kerül."


    Hát, ez nem volt valami tapintatos megjegyzés, de valahogy adta magát a válasz. Nem lehetett kihagyni. Kivételesen nem úgy értékeltem, hogy mekkora tapló ez a Juli, hanem jót nevettem rajta.
    előzmény:
    friadri (116828)
    2014-08-01  22:32
  17. 2014. augusztus 2. 07:40116835.
    El is fog. 
    előzmény:
    vorii (116832)
    2014-08-01  22:58
  18. 2014. augusztus 1. 23:23116834.
    A hálabuli szerintem is a Miki-lakban volt, és a hálószobába ment be sms-ezni Timi, meg azért, hogy lefotózza az apja új ingét a blogjába. (Amúgy ez a Mivaaaan???? kategória, abban a blogban azt hittem, csak kis tinilányok számára írogat/tesz közzé fotókat terendi cuccokról, erre kiderül, hogy felnőtt férfiaknak is ad divattanácsokat?) Amúgy Timinek van szobája Mikinél is, volt már erről szó szerintem.
    előzmény:
    bosszi (116826)
    2014-08-01  11:34
  19. 2014. augusztus 1. 23:01116833.
    Zsófi megtalálja Vazul telefonját, ami komoly kételyeket ébreszt benne.

    Szinte látom Zsófit a komoly kételyivel.

    Szabi miközben Bambi keresésére indul, találkozik valakivel, aki megmelengeti a szívét.


    Szerintem ideje lenne, hogy Szabi valóban megtalálja azt a "valakit". Lehet, hogy vele megy el?

    Tóbiás pereli a Mercadót, amiben Nóra és Gizi segítségére is számíthat. Miklós megdöbbentő döntést hoz Zsófival kapcsolatban.

    Ehhez nem tudok mit hozzáfűzni.

    Benji lebukik Hanna előtt.

    Végre! Én nem bánom!

    Kinga és Ádám jóban lesznek......

    Ne! Ezt már nem akarom! Mindig mindenki, mindenkivel újra.......
    Nem baj, ha nem értetek egyet a véleményemmel.

    előzmény:
    Jujoka (116829)
    2014-08-01  22:35
  20. 2014. augusztus 1. 22:58116832.
    Ami Bambit illeti

    Szerencsétlen Szabi most elbujdokolhat...
  21. 2014. augusztus 1. 22:55116831.
    Azt hiszem, hogy mindenkit megzavar, hogy valamikor lakást cseréltek és így kicsit belegabalyodunk, hogy hogy is volt...
    Tényleg Mikinél volt a buli és az ő hálójában volt a börönd. Szerintem csak a telefonálásra ugrott be Timi.
    előzmény:
    bosszi (116826)
    2014-08-01  11:34
  22. 2014. augusztus 1. 22:45116830.
    Nikol szerint azzal kiegyeznének, ha a Babában teríthetnék a drogot. Zsolt ezt elvből elutasítja. Nikol győzködi, hogy ő is kapna részesedést, de Zsolt nem megy bele. Nikolnak viszont nem kell más, így közli, hogy Géza családja sajnos szomorú napok elé fog nézni. Zsolt még próbálkozik a Babából való részesedés elfogadtatásával, de Nikol már távozni készül. Erre Zsolt azt mondja mégis, hogy belemegy, hogy Nikolék a Babában terjesszék a cuccot, de ő nem kér részesedést belőle.

    Alíz a Rózsa előtt várja Bambit, az anyja meg folyton kérdi, mikor jön már le a menyasszony, mert úgy szeretné megismerni, és el kellene már kezdeni az esküvőt.
    Hirtelen megjelenik Bambi (ekkor csak Alíz van az udvaron), de a Rózsa helyett a kapu felé veszi az irányt. A kapoban áll Andrej, beülteti Bambit egy taxiba, és huss, már el is tűnnek, Alíz hiába szalad utánuk. Alíz rádöbben, hogy neki kell közölnie a rossz hírt Szabival.

    A Rózsában Szabi egyre türelmetlenebb, Enikő egy pohár itallal nyugtatja. Kinga szerint rendes volt Zsolttól, hogy kiadta Szabi esküvőjére a Rózsát. Zsolt örül, hogy Krisztián is itthon van, azt mondja, élete legszörnyűbb pillanata volt, amikor azt hitte, meghalt.
    Krisztián úgy néz ki, mint akinek nagy fájdalmai vannak, és szomorú lenne valami miatt.


    Alíz végtére bemegy a Rózsába, ahol kérdezik, hogy van már végre Bambi. Akkor Alíz közli, hogy Bambi elment Andrejjel autóval, és szerinte már nem fog visszajönni. Általános megdöbbenés.

    Nórának sikerül elérnie, hogy Miki szabadlábon védekezhessen. Így hazamennek. Miki kérdezi Nórát, kik tudják, hogy bevitték őt. Nóra elmondja, és azt is, hogy fel sem tűnt másnak, mert ma van Szabi esküvője, és mindenki azzal van elfoglalva. 
    Mikiék hármasban ünnepelnek családilag, egy gyerekpezsgővel koccintanak a hazatérés örömére. Timi aggódik, hogy mi lesz, ha az apját elítélik, de a szülei szerint inkább annak örüljön, hogy az apja jelenleg itthon van.
    Az ünneplés közben csrögni kezd Miki telefonja, ismeretlen szám. Hát persze, hogy Vazul hívja, de Miki nem ismeri meg a hangját, így Vazul bemutatkozik neki. Miki megdöbben. 
    előzmény:
    friadri (116828)
    2014-08-01  22:32
  23. 2014. augusztus 1. 22:35116829.
    Augusztus 11-től:

    Zsófi megtalálja Vazul telefonját, ami komoly kételyeket ébreszt benn. Szabi miközben Bambi keresésére indul, találkozik valakivel, aki megmelengeti a szívét. Tóbiás pereli a Mercadót, amiben Nóra és Gizi segítségére is számíthat. Miklós megdöbbentő döntést hoz Zsófival kapcsolatban. Benji lebukik Hanna előtt. Kinga és Ádám jóban lesznek......

  24. 2014. augusztus 1. 22:32116828.
    Kezdődik az esküvői vendégvárás/díszítés a Rózsában. Gábor és Enikő díszíti a helyet, Ádám fényképez. Ádám a Vili lkban is fotóz, Szabit Vilibával, Lucával, Bözsivel, akik mind teljes díszben vannak.Tünde is megérkezik, aki sérelmezi kissé, hogy miért csak az esküvőn ismerheti meg a fia választottját, de ezen azért nem vesznek össze. 

    Alíz segít Bambinak öltözni, de amikor kettesben maradnak, ismét elkezd áradozni Andrejről, ezzel kiugrasztja a nyulat a bokorból, mert Bambi közli, hogy tudja, nem is történt semmi köztük. Alíz rákérdez, és Bambi nem titkolja tovább, hogy Andrej nem a tesója, hanem a pasija. 
    Alíz kéri Bambit, hogy mondja el Szabinak is, de Bambi csak ül fent a lakásban, közben a többiek már várják lent a Rózsában, beleértve az anyakönyvvezetőt is.

    Zsolt, Kinga és a Kismagdi is lemennek az esküvőre. Zsolt jól eljátszik a kislánnyal, de kéri Kingát, ne mondja el senkinek, mert árt az imidzsének.  Kinga kérdezi, hogy hogy áll Géza ügye. Zsolt rajta van az ügyön. Be is avatja Baltát, akinek elmondja, hogy miért kellene találkozni Nándi embereivel. Balta nem lenne Géza helyében, amikor megtudja, vádalkut kötött, de Zsolt segíteni akar neki. Így összehoz egy találkozót Zsoltnak Nándi helyettesével.
    Kinga közben felhívja Gézát, elmondja, hogy nagyon hiányzik neki is és Magdikának is, és hogy Zsolt találkozni fog Nándi embereivel.


    Mikit elviszik a rendőrök. Juli épp jön hazafele, így Nóra elmondja neki, mi történt. Juli nyugtatgatja Nórát. Nóra elmondja, hogy szakított Ádámmal, és összejöttek újra Mikivel, de ezúttal nem kapkodnak el semmit. Juli szerint nehéz is lenne kapkodni, ha Miki rács mögé kerül. 
    Nóa bemegy a rendőrségre, hogy elintézze, Miki szabadlábon védekezhessen. Ádámnak is elmondja, hogy Mikit ismét bevitték. Ádám szeretne segíteni, de Nóra szerint nem tud miben.

    Juli elmondja Attilának, hogy Mikit ismét bevitték a DNS miatt. Attila szerint el sem tudja képzelni még most sem, hogy a testvére embert ölt. Juli sem. De Attila közben halványan elmosolyodik.

    Alíz otthagyja Bambit a lakásban, hogy levélben írja meg Szabinak a  dolgot, hogy csak a vízumért ment volna hozzá, ahogy Andrej is elvett volna egy nőt ugyanezért. Neki is kezd.

    Zsolt a parkban találkozik Nándi embereivel, egy pasival, akit egy nő kísért el. Zsolt azt hiszi, hogy a pasi Nándi helyettese, de kiderül, hogy a nő az, Oravecz Nikil, Nándi húga. Balta és a másik pasi eltűnnek, Zsolt pedig felajánl egy nagyobb összeget, ha Nándiék békén hagyják Gézát. Nikol szerint nekik nem kell pénz. Zsolt akkor részesedést ajánl a Babából, de Nikol szerint azt Nándi a sittről nem élvezné igazán. Akkor Zsolt kéri, tegyen ő ajánlatot. 

    folyt....
  25. 2014. augusztus 1. 14:09116827.
    Miki lakasa volt szerintem. Lehet epp ott is egy szobaja.
    előzmény:
    bosszi (116826)
    2014-08-01  11:34
  26. 2014. augusztus 1. 11:34116826.
    Sziasztok!

    Miki "hála" bulija melyik lakásban volt? Mikiéknél, vagy Nóránál?
    Mert ha Mikinél voltak, akkor érthető, hogy miért volt ott Miki bőröndje? De akkor miért mondta, Nóra Timinek, hogy menjen a szobájába sms-ezni.
    Ha viszont Nóránál voltak, akkor hogy került oda Miki böröndje, mert gondolom akkor ott pakolt össze, vagy már át is hurcolkodott Nóráékhoz?

    És mindeközben Zsófi merre van?? Senki nem csodálkozik ezen? Zsófi nagyon hamar el lett felejtve és megy a Nórával ölelkezés mindenki előtt? És senki nem kérdezi meg, hogy ez akkor hogy is van??!!
  27. 2014. augusztus 1. 07:43116825.
    És az előzetes szerint Alíz annyiban hagyja a dolgot? Vagy nem is lesz esküvő? Bambinak így már nem lesz buli?
    Érdekes hogy olyan rettenetesen butának akarják bemutatni, mégis mindig ő csinálja az ilyen dolgokat. 
  28. 2014. augusztus 1. 06:44116824.
    Vízum (tartózkodási engedély) nélkül hogy lehet házasodni? Külföldi állampolgárnak gondolom kell valami papír, hogy a hazájában nem házas.


    Gyakran járok a KEKKH-ba ott szoltak kérni családi állapot igazolást külföldi házasságkötéshez.


    De BK gondolom ez nem kell 
  29. 2014. július 31. 23:25116823.
    Szerintem Kingáról és a kis Magdikáról nem tudunk semmit sem, de lehet, hogy tévedek.
    előzmény:
    friadri (116822)
    2014-07-31  23:10
  30. 2014. július 31. 23:10116822.
    Szerintem inkább Ukrajnából.
    Talán írogattuk akkoriban, hogy Romániából nem kell vízum, ellenben Ukrajnából igen. Bambinak meg a történet szerint lejárt a vízuma.
    Nem tudom, hogy arről szó vol-e a sorozatban, hogy honnan való, vagy csak mi tippelgettünk itt.


    Másik kérdés: Kinga és a kis Magdika hol van? hazamnetek abban a 2 napban, amit nem láttam? Vagy Zsolt bezárta őket a lakásba?
    előzmény:
    vorii (116820)
    2014-07-31  22:42
  31. 2014. július 31. 22:45116821.
    Az jutott eszembe, hogy ez az Andrej fiú már elvett valakit egy tartózkodási engedélyért... és most csak így tudnak "szerezni" Bambinak...
    Böcsületes lenne annyi szent...
    előzmény:
    friadri (116819)
    2014-07-31  22:10
  32. 2014. július 31. 22:42116820.
    Lányok valamit nem értek - persze lehet, hogy mégis...

    Bambi nem Romániából jött át?  Úgy emlékeztem.
    A pasi Andrej, az nekem valahogy nem román név
    Vagy Ukrajnából valók??? Akkor nem szólok semmit.
    Ha mégsem,  létezik ilyen román név is?


  33. 2014. július 31. 22:10116819.
    Felvirrad az esküvő napja. Bambi kioson a gangra telefonálni Andrejnek.
    Vilibá Szabival iszik egy kis bátorító pálinkát.


    Miki úgy dönt, mégsem utazik el. Ezt Zsolttal is közli, mivel ismét szembetalálkoznak a gangon. Zsolt szerint pedig elvihette volna a kis feleségét is, legalább megszabadilna tőlük egyszerre. De ha Miki a börtönbe megy, az is jó. 

    Miki Nórával is közli, hogy nem megy el. Nóra örül, de azt sem tartja jó megoldásnak, ha Miki itt marad és börtönbe kerül. De megbeszélik, hogy ha ennek vége, újrakezdik. Miki ezért még akár a börtönt is vállalja.
    Eközben megérkezik Zoli hadnagy, és közli, hogy a Miki kocsiján talált vérminták Vazulé voltak, így mikit ismét őrizetbe veszik. 
    előzmény:
    friadri (116818)
    2014-07-31  22:05
  34. 2014. július 31. 22:05116818.
    Mai:


    Juli örömét fejezi ki Nórának, hogy Mikivel a nagy baj közepén is kiállnak egymás mellett. 
    Timi megkérdezi Mikit, miért kell elutazni, és mikor jön vissza, valamint hogy miért akarta titokban tartani előtte.

    Timin és Mátén kívül mindenki jól belakott a szendvicsekből, amikor érkezik a Gizi, Laci, Bözsi alakulat, és elkapkodják a tálcakat szendvicsestül, és el is mondják, miért, látva a meghökkent arcokat. Juli tanácsára megisznak egy-egy pohár tejet, mivel az jó mérgezésre. 
    Miki szerint Attila megérdemli a mérgezést, mivel.... túl sokat evett a szendvicsekből, túl mohó volt! - jaj de vicces ez a Miki, először azt hittem, másra utal.


    A boltban a szendvicseket kidobásra ítélik, Laci meg mérgelődik magában, hogy bezzeg megint Tóbiás ötlete miatt szívnak. Közben megérkezik Tóbiás is, aki közli, hogy ő lesúrolta és elmosta, eltörölgette a tálcákat, mielőtt rájuk pakolt volna... Giziék arcán döbbenet, most Laci azért haragszik, mert kárba veszik a sok szendvics, mivel Mikiéktől visszahozták.


    Alíz és Ádám megbeszélik, hogy aznap estére lány-és legénybúcsút szerveznek. Gizi így eladja a szendvicseket a lánybúcsúra. Csak egy marad, amit Tóbiásnak ad. Laci is enne, de mire beér a boltba, Gizi már el is adta mindet. laci mérges, hogy bezzeg Tóbiásnak jutott egy, de Tóbiás kiengeszteli, hogy holnap hoz neki "igazi" szendvicset, benne a keresztanyja füstölt kolbászával. Laci megbékül.


    Lánybúcsú: Alízéknál. Jelen vannak: Bambi, Alíz, Enikő, Bözsi, Luca. Luca félálomban, mennek is Bözsivel aludni. A 3 csaj activitizik. Aztán kitalálják, hogy menjenek le a legénybúcsúra.

    Legénybúcsú: Rózsában. jelen vannak: Szabi, Ádám, Krisz, Zsolt, Peti és Vilibá, valamint Andrej, és persze Gábor, a pincér. Zsolt tósztot mond, miszerint minden házasság válással végződik. Szabi szerint ő meg Krisz a kivételek, akik megtalálták az igazit. Krisz furán néz erre. Zsolt mondja neki, hogy otthagyta a szívét Afganisztánban. Hát nem tudom.

    Megérkeznek e Rózsába a csajok. Alíz rámászik Andrejre és becsalja az irodába, ahol magukra zárja az ajtót. Andrej közli, hogy neki barátnője van, de még friss a dolod, ezért nem jön a barátnője az esküvőre. Alíz kérdezi, mi a neve a lánynak. Andrej válaszol, hogy Bam...azaz Barbara. Alíz láthatóan nem hisz neki. Kint áradozik Bambinak Andrejről, hogy milyen jó pasi. Bambi féltékeny fejet vág, és kérdezi, hogy mit csináltak ketten az irodában. Alíz kétértelműen (azaz inkább egyértelműen) válaszol, pedig nem is szexeltek.

    Miki elindul a bőrönddel, amikor szembetalálkozik Zsolttal. Zsolt rájön, hogy Miki szökik, és fel akarja hívni a rendőrséget. De Miki kiüti a telefont a kezéből. 

    folyt...



  35. 2014. július 31. 20:26116817.
    Később közölte, hogy kész a leckéje, amit az esküvőre szánt ruhában írt meg? vagy gyorsan átöltözött? azután lement  Szabihoz. Tényleg választhattak volna szebb ruhát neki.
    Timike hozta a formáját, ilyen neveletlen lányt még nem láttam az életben, nemcsak most, de úgy általában.
    előzmény:
    gerdamama (116814)
    2014-07-31  16:53
  36. 2014. július 31. 17:30116816.
    Koszi!
    előzmény:
    gerdamama (116815)
    2014-07-31  16:54
  37. 2014. július 31. 16:54116815.
    RTL 2.
    előzmény:
    barackmano (116813)
    2014-07-31  16:23
  38. 2014. július 31. 16:53116814.
    Ez nekem kimaradt. Arra emlékszem, hogy le akart menni a Rózsába, hogy megmutassa Szabinak, de Bözse (vagy Alíz?)  ráparancsolt, hogy előbb a matekleckéjét írja meg.
    előzmény:
    Kusza (116812)
    2014-07-31  14:54
  39. 2014. július 31. 16:23116813.
    Mi annak a csatornának e neve ahol megismétlik 4 körül? Ma tök véletlenül láttam. 
  40. 2014. július 31. 14:54116812.
    Luca abban a "szép" koszorúslány ruhában elment vásárolni.
  41. 2014. július 31. 09:03116811.
    Basssszus bizony!

    De azt hiszem, mindnyájan sejtettük, hogy lesz valami gubanc, ha még nem is tudjuk, hogy mi. Az ilyen nagy kibékülések és megbocsátások sose vezetnek jóra. Az egész csak a külvilágnak szól, közben mindenki őrzi a saját - vélt vagy valós - sérelmeit. Az érzések nem változnak meg, legfeljebb a "kibékülés" után nem beszélünk róla. Már ha tudunk viselkedni...

    Csak azt nem értem, Alíz hogy jön rá mindig mindenre, mikor egy csöpp esze sincs.
    előzmény:
    vorii (116806)
    2014-07-31  01:29
  42. 2014. július 31. 08:56116810.
    "úgy láttam (jól??? kicsi a monitor a tv-hez képest) hogy kidobta a gyógyszerét."

    Jól láttad. Írtam is az összefoglalóban, ez volt a vége.

    "Unokázom... többnyire. "
    Én meg irigykedek... egyfolytában.
    előzmény:
    vorii (116805)
    2014-07-31  01:28
  43. 2014. július 31. 08:37116809.
    Ez igy tul egyszeru lenne. Jobb elhuzni az orszagbol mintha bunos lenne. Nora majd tuti raall hogy azt mondja vele volt. Ez a celja Miklosnak is goldolom.
    előzmény:
    Picivirág1 (116808)
    2014-07-31  08:24
  44. 2014. július 31. 08:24116808.
    Én azon akadtam ki, hogy milyen bolt az, ahol nincsen jófajta tisztítószerBözsi mama azt valamelyik plázában veszi? 
    Én azt nem értem, ha nem Miki tette el láb alól Vazult, miért nem lehet elmondani a rendőröknek, hogy bizony megakarta leckéztetni, a parkolóban verekedtek, de az áram elment, és Vazul  felszívódott. Nyomozzanak nyugodtam, az ő lelkismerete tiszta. Vagy nagyon naív vagyok? 
  45. 2014. július 31. 07:03116807.
    Nem küldte el amit írtam.
    A lényeg az volt hogy igazándiból tudom hogy ezeket hónapokkal előre veszik fel, de ilyenekre akkor is odafigyelhetnének hogy július végére nem rakják be hogy Luca matekleckét ír. 


    Nekem sem tetszett Luca ruhája, de nekem épp Luca sem tetszik mint nagylány, kicsinek aribb volt. Jellemre most is bejön mondjuk.  


    Viszont Alíz, egyre igénytelenebbül néz ki. Zsófin mondjuk 5-ször ennyi smink van, Alízra szinte csak azt a rémes rúzst kenik. Lehet azt akarják hogy Luca mellett ne legyen túl szép?


    Na jó, befejeztem a gonoszkodást. 
  46. 2014. július 31. 01:29116806.
    A FB Barátok közt hozta most:

    Hááát - bassssssssszus...!!!

    http://sorozatwiki.hu/articles.php?a rticle_id=37291 
  47. 2014. július 31. 01:28116805.
    Szióóó Lányok!
    Unokázom... többnyire. Mindig van választék Most a 2 "nagy"  (12 és 14) voltak nálam.

    Écccakai műszakban megnéztem a tegnapi részt, a mai után
    Most keveredik a kettő, de egy-két dolog fura nekem.

    A szendvicses mérgezést már kiveséztétek, de nekem is megállt az eszem rajta.
    Aki hazudik a gyereknek, nem lehetne ővatosabb a börönddel, és útlevéllel???

    Luca ruhája meg Egy jelmezbálba is jobbat varr az ember a gyereknek. Szerintem rémes. (Most, hogy 2 esküvő is van nálunk, tudom,  hogy hogy megy...)

    Bendzsi-Henrik remélem, nagggyon hamar lebukik - így is gyanús volt nekünk - igaz? Mondjuk a lány az egymondatos szerepét is elharapta, sarkonfordult és elhúzott - rendezés: kettes alá.

    A még furcsa: Krisztián nem eszik, reggel-délben-este... Mi ez? Először azt hittem, tele van a gyomra gyógyszerrel, és elvette az étvágyát, de úgy láttam (jól??? kicsi a monitor a tv-hez képest) hogy kidobta a gyógyszerét.
    Az meg milyen ízléses, hogy odaáll Attila Juli mellé szörnyűlködni, hogy Miki feje fölött csapkodnak a villámok. Kis genyó.Sosem bírtam.
  48. 2014. július 31. 00:34116804.
    "Nem is vagyok hajlandó izgulni, hogy lesz-e baja valakinek."

    Én sem vagyok hajlandó izgulni, de szerintem nem is lesz baja senkinek sem. Vagyis majd holnap meglátjuk. (Vagy nem)
    előzmény:
    gerdamama (116802)
    2014-07-31  00:20
  49. 2014. július 31. 00:27116803.
    Annyira, de annyira szeretem a humorodat! És tényleg nagyon hiányzott!Luca ruhája egyébként nekem sem tetszett, de Alizon sem tetszett Bambi esküvői ruhája sem. Olyan ... nem is tudom hogy nézett ki benne, meg nem is volt jó a megrendezés sem szerintem.
    előzmény:
    gerdamama (116801)
    2014-07-30  23:41
  50. 2014. július 31. 00:20116802.
    "Alíz tehát bocsánatot kér Bambitól, visszaviszi neki a menyasszonyi ruhát is."

    A megbocsátás-kibékülés után a két csaj rögtön nekiáll esküvői frizurát próbálgatni. Szabi belép, és rémülten kérdezi Bambitól: Ki akarja tépni a hajad?

    Ha a Berényi család nem szakít a hagyománnyal, miszerint minden családi eseményre meg kell hívni az egész házat, akkor a mérgezett szendvicsek segítségével be is lehetne fejezni a sorozatot. De így csak a szűk család dobja fel a talpát, meg a fél utca.

    Lehet, hogy Timi lesz a megmentő, aki a repülőjegyet lobogtatva, óriási hisztit rendezve rohan majd ki az apja szobájából. Amíg cirkuszol, nem tud enni senki, közben meg felér Gizi, és elkobozza a szendvicseket.
    Bözse is megéri a pénzét, "felszalad" a lakásba súrolószert keresni, és mire visszaeszi a fene, megkennek, megsütnek és eladnak többszáz szendvicset. Ennyi idő alatt négykézláb elmehetett volna háromszor oda-vissza a Teszkóba.

    Ettől függetlenül is sántít ez a történet. Ha vastagon be volt kenve a tálca a másik trutyival, azt nem lehetett nem észrevenni. Ha nem sikálta és mosta le, akkor honnan tudja, hogy nem volt hatásos a szer? És ugyan miért hagy az eladótérben, a hűtő tetején koszos tálcákat? Nagyon erőltetett az egész. Nem is vagyok hajlandó izgulni, hogy lesz-e baja valakinek.
    előzmény:
    friadri (116800)
    2014-07-30  22:59

Címlap

top