Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Barátok közt

Torolt_felhasznalo_394600
Torolt_felhasznalo_394600
Létrehozva: 2003. november 14. 12:43
Hali!

Vajon egyedül vagyok-e azzal, hogy csípem a fent említett sorozatot, vagy esetleg van más is akivel jól kidumálhatnánk a történéseket stb...
  1. 2014. Április 16. 15:10115051.

    Én ezt spec. nem bánom (az anyucizást). Bár simán mondhatnák: anya-apa, vagy anyu-apu. Én még most is így beszélek a szüleimről, hogy anya, ill. apu. Nekem az  anyám-apám sérti a fülemet kissé (gyerekkorban legalábbis). A suliban is rászóltam a tanítványokra (általános), amikor így használták.
    Igazad van abban, hogy nem életszerű, hogy kiskamasz vagány(nak látszani akaró) srácok anyuci-apuciznak a sorozatban.

     

    Ja, eszembe jut egy jó pár évvel ezelőtti Sziget fesztivál reklámszlogenje: "Hozd el anyádat is!'" - na, én ezt se találtam vmi viccesnek. 

     

    Miki-Nóra x-edik esküvője nem egy sima házasságkötő teremben volt? Mert náluk akadt néhány variáció a szertartásra, annyiszor házasodtak.  

    előzmény:
    biobula (115050)
    2014-04-16  14:43
  2. 2014. Április 16. 14:43115050.

    Ja tényleg, a kihelyezett szertartás is trendi:) De olyat tuti nem fogunk látni, hogy polgármesteri hivatalban, és csak az anyakönyvvezető beszél:)

     

    Más: nekem böki csak a csőrömet Kende és Botond "anyuci-apuci"-zása?? Nem tudom, manapság mi dívik, de nálunk úgy 10 éves kortól (90-es évek) már égő volt, ha valaki "anyukám"-at mondott, és nem "anyám"-at. Ilyen anyuci-apuci-ért minimum körberöhögték volna az embert, de ilyet még a "leglúzerebbek" se mertek volna mondani.

    Másik meg, hogy nem lehetne, hogy ne állandóan együtt mozogjanak az ikrek (a felváltva beszélésről már kifejtettem régebben a véleményemet)? Olyan ovis szinten kezelik a forgik ezt az iker-témát. Nem szoktam a ruhákat figyelni, de van egy olyan érzésem, hogy sokszor még egyformába is vannak öltöztetve. Nem lehetne ilyen hiperbanális kliséken túlhaladni??

    előzmény:
    friadri (115049)
    2014-04-16  13:40
  3. 2014. Április 16. 13:40115049.
    Azért nem mindegyik, az ilyen "többedik" esküvőknél már nem mentek a templomba, pl. Juli-Attila, otthon a konyhában, mert az meg úúúúgy volt trendi 
    Nem is beszélve Zsófi-Miki esküvőről a szőlőbirtokon, mert az aztán tényleg a hiperszupermenőtrendi! 
    előzmény:
    biobula (115048)
    2014-04-16  13:37
  4. 2014. Április 16. 13:37115048.
    Nem vallásos senki, de szerintem eddig minden BK-s esküvő templomban volt, mert az úúúúúgy trendi.
    előzmény:
    gerdamama (115020)
    2014-04-15  10:10
  5. 2014. Április 16. 12:44115047.

     

    Persze, hallottunk már mindent, meg mindennek az ellenkezőjét is. Viszont Enikőn látszott a rettegés, mikor viszontlátta Marcellt. Nem undor, bosszúság, harag, hanem kifejezetten a rémület.

    Attól nem kell rettegnie, hogy kiderül, hogy ő csábította el Marcellt, hiszen most is az a verzió él a családban.

     

    Persze az is lehet, hogy tényleg ő mászott rá a sógorára. Ezek a pajkos, kíváncsi lánykák mindenre képesek. Szegény felnőtt, többgyerekes házasemberek permanens veszélynek vannak kitéve.


    Persze azt is tudjuk, hogy a huncut kis nők többsége azért hallgat az esetről, mert a közvélemény szerint biztosan ő mászott rá a pasira, de minimum kiprovokálta. Még megérjük, hogy a hírek nem pedofil felnőttekről szólnak, nem gerontofil bakfisokról.

    előzmény:
    liventa (115046)
    2014-04-16  08:45
  6. 2014. Április 16. 08:45115046.

    Csak arra gondolok, hogy mivel elég nagykislány már, újabb megerőszakolástól talán nem kell tartania, attól annál inkább, hogy a nővére -- és akár önmaga -- számára kiderül, hogy megerőszakolásról szó sem volt, csak a pajkos kislány nem tudott parancsolni az ébredező kíváncsiságának. Azért hallottunk már ilyent.

    Ez persze csak speckuláció.

    előzmény:
    Jujoka (115045)
    2014-04-16  02:03
  7. 2014. Április 16. 02:03115045.

    Nekem az a véleményem, hogy a megerőszakolás igaz lehet, hiszen annyira rettegett Enikő, mikor megtudta, hogy Marcell visszatér a családjához. Ha szimplán csak lefeküdtek volna, akkor miért kellene rettegnie, hiszen a lebukáson már túl voltak évekkel ezelőtt.

     

    Szerintem csak a nővérének nem akarta megmondani az igazat, mivel szívbeteg, nem akarta, hogy romoljon az állapota.

     

    Persze ezt is hülyeségnek tartom, mert jobb lett volna azonnal tisztázni a helyzetet.

    előzmény:
    liventa (115044)
    2014-04-16  01:23
  8. 2014. Április 16. 01:23115044.

    Valami megakadt bennem, de nekem úgy tűnik, mintha Enikő önmaga szépítené azt a régi dolgot úgy, hogy önmagával elhiteti -- félig már sikerült neki --, hogy M. erőszakolta meg és nem ő tévesztette el azt az ágyat... Vagy ez képtelenség?

     

    Linda meg lépjen ki = le Balázzsal  végre, ne táncoljon  BK-tól megtépázott idegeinken.

    előzmény:
    gerdamama (115043)
    2014-04-16  00:08
  9. 2014. Április 16. 00:08115043.

    Hát, ez nem a meglepetések estéje volt!

     

    "Azt hittem, mikor /Alíz/ meghallja, hogy Szabi kölcsönt ajánlgat Bambinak, nem tudja türtőztetni magát ("van pénzed, és nem nekem adod?!"), és kiugrik a ládából."

    Ami késik, nem múlik. De legalább nem kellett sokat várni rá.

    Végre fény derült Enikő titkára!

    Hadd jegyezzem meg nagy szerényen emlékeztetőül, hogy az első pillanatban mondtam, mikor Marcell felbukkant. Aki nem hiszi, keresse vissza! 

     

     

    Lindától már a falat kaparom. Kegyesek hozzá a fk-írók, hónapok óta ugyanazt a kb. 5 mondatot ismételgeti.

     

    előzmény:
    gerdamama (115017)
    2014-04-15  09:44
  10. 2014. Április 15. 21:19115042.

    Ááááááá! Magdi anyus, tényleg! Már korábban is megjelent szellemként.

     

    előzmény:
    gerdamama (115039)
    2014-04-15  20:34
  11. 2014. Április 15. 20:47115041.

    Köszönöm, nekem a linkelés sosem ment.

     

     

    Ma megnéztem a tegnapi rész. Ez az Alíz. Meddig lesz ott? Mindig lebukik. Megérdemelné. hogy ne engedjék ki csak múmia korában :)

     

    előzmény:
    liventa (115040)
    2014-04-15  20:39
  12. 2014. Április 15. 20:39115040.

    Így lesz link belőle.

     

    Vagy talán így: http://www.anubistravel.hu/fotopalyazat/Index.aspx?i d=32 

    előzmény:
    oneminute (115038)
    2014-04-15  20:31
  13. 2014. Április 15. 20:34115039.

    Amilyen bugyuta, már ordibált és dörömbölt egy sort, pedig minden szót hallott a ládában (talán még kukucskálni is tudott), vagyis tudta jól, hogy Szabiék elmentek.

     

    Az még előfordulhat, hogy elájul, mert klausztrofóbiás, aztán mikor Szabiék arrébb tennék a ládát, csodálkoznak, hogy meg se bírják mozdítani.

     

    Az se rossz, ha csak elalszik, aztán éjszaka felébred, és dörömböl a "koporsóban", hogy engedjék ki. Vili bá hirtelen felriadva azt hiszi, Magdi anyus támadt fel.

    Vannak lehetőségek, kérem szépen.  

    előzmény:
    gazditkeresek (115034)
    2014-04-15  20:15
  14. 2014. Április 15. 20:31115038.
    Nem tudom miért dobta oda azt a szóközt az átkozottja
    előzmény:
    gerdamama (115037)
    2014-04-15  20:23
  15. 2014. Április 15. 20:23115037.
    Az Index. utáni szóközt érdemes kihagyni, akkor bejön a kép.
    előzmény:
    oneminute (115033)
    2014-04-15  20:10
  16. 2014. Április 15. 20:23115036.

    Szervusztok!

    Megjöttem.  

    Grazban voltam.  A képek az Eggenberg  kastélyban készültek. semmit nem tudok péntek óta...majd pótolom

  17. 2014. Április 15. 20:21115035.

     Evetkéjére

     Evetkéje

    előzmény:
    gazditkeresek (115034)
    2014-04-15  20:15
  18. 2014. Április 15. 20:15115034.

    Vagy, amilyen bugyuta nem mer majd megmozdulni sem és marad még egy darabig odabenn.

     

    Egyébként Alízról mindig a L'art pour l'art Evetkéjére jut eszembe

    előzmény:
    gerdamama (115032)
    2014-04-15  18:59
  19. 2014. Április 15. 20:10115033.

    Kedves Topiktársak!

     

    Jó ideje nem szóltam már hozzá a beszélgetéshez, mindig le vagyok maradva 1-2 héttel, de ahogy időm engedi megnézem a Most-on, majd elolvaslak titeket. Jókat mosolygok a hozzászólásokon, sokszor izgalmasabbakat írtok, mint maga a cselekmény. Köszönöm ezt Nektek!

    A segítségeteket is szeretném kérni. Beneveztem egy pályázatra, amennyiben tetszik a kép, nyomnátok egy lájkot. Köszi! 

     

     http://www.anubistravel.hu/fotopalyazat/Index. aspx?id=32

  20. 2014. Április 15. 18:59115032.

    "Aliz vajon, hogy kerül ki a ládából?"

     

    Emiatt nem aggódom. Vili bácsi épp csak kiszaladt. Előbb-utóbb hazaér, és meghallja a dörömbölést. Meg is érdemli az a liba, hogy egy kicsit be legyen zárva. Hátha leszokik a kíváncsiskodásról.

     

     

     

    előzmény:
    Kusza (115031)
    2014-04-15  17:42
  21. 2014. Április 15. 17:42115031.

    Tele vagyunk várakozással, Nóra titka, Enikő titka!

    Aliz vajon, hogy kerül ki a ládából? 

  22. 2014. Április 15. 15:41115030.

    Linda és Balázs meddig vacakolnak még? Házinéni már rég sejti hogy valami bibi van Lindánál, az meg minek áltatja magát?

    Ha ennyire eltökélt akkor ne is találkozzon többet Balázzsal. Aki pasiból van, ráadásul fiatal, úgyhogy nem fogja feladni.

    előzmény:
    friadri (115027)
    2014-04-15  11:37
  23. 2014. Április 15. 15:21115029.
    "Elképzeltem, csak hogy feldobjam kicsit a történetet, hogy Petiék esküvőjén Linda hirtelen bekattan....

    basszus, ezt most elképzeltem :)

    előzmény:
    gerdamama (115020)
    2014-04-15  10:10
  24. 2014. Április 15. 15:17115028.
    köszönöm szépen :)
    előzmény:
    vorii (115010)
    2014-04-14  21:07
  25. 2014. Április 15. 11:37115027.

    Mai rész tartalma (neten találtam valahol): Bambi tényleg kihasználja Szabit? Linda és Balázs kénytelenek szembenézni önmagukkal. Fény derül Enikő sötét titkára.

     

    Kár, hogy további tartalom részenként nincs fenn (vagyis én még nem találtam), úgy mint a JR-nál.  

  26. 2014. Április 15. 10:44115026.
    Állítólag inkább bója...
    előzmény:
    liventa (115025)
    2014-04-15  10:35
  27. 2014. Április 15. 10:35115025.

    Arról a piros izéről én első blikkre azt hittem , hogy egy kis útjelző bólya... Ehhez képest a ládában egy úthenger is lehetett volna... Lehet, hogy Alíz lángész hozzám képest...? 

    "... mindent elejt és magára önt," -- de önmagát adja! (vagy nem ez az utolsó érv manapság, ha valaki végképp reménytelen eset?)

    előzmény:
    gerdamama (115017)
    2014-04-15  09:44
  28. 2014. Április 15. 10:17115024.

    Lehet, hogy nem egy Shakespeare darab, de mégis született több, mint 115.000 hsz.

    róla.

     

     

    Nóra pasija: korábban írtam már, hogy szerintem lehet külsős is (nem házbeli), aki korábban már megfordult a sorozatban, csak most épp nem szerepel, őt ismerhetik a lakók is. Ha teljesen idegen lenne az udvarló, akkor N.-nak nem lenne oka titkolózni mások előtt.

    De nem jut eszembe senki, hogy ki fordulthatott meg így a sorozatban, akit a mostani részekben nem látunk. Pl.: Zsolt behajtó haverjai vagy Alex? Julcsa, akkor biztos nagyot nézne. Pasit cseréltek.......

      

    Na jó, ez csak vicc volt!

    Egyébként Ádám még nekem a gyanus, de Gizitől majd megtudjuk.....

    előzmény:
    liventa (115016)
    2014-04-15  09:04
  29. 2014. Április 15. 10:17115023.
    Esküszöm, hogy az Urat nagy U-val írtam az előzőben. Hogy lett kicsi? Érthetetlen.
    előzmény:
    friadri (115022)
    2014-04-15  10:16
  30. 2014. Április 15. 10:16115022.

    Sosem esett szó arról, hogy bárki is vallásos lenne Lindán kívül

    Ennek ellenére volt már pár templomi esküvő. De persze nem balhémentes 

     

    Ez egy tök jó rész lenne Lindáról, amit leírtál! Simán el tudom képzelni! 

     

    Főnéni: Állandóan azt hajtogatja, hogy a zárdán kívül is lehet az urat szolgálni...  feltűnhetne már Lindának. 
    Tegnap én is borítékoltam volna Linda válaszát: Én már döntöttem, ez az én utam satöbbi... már szinte mantraként ismételgeti. 

    előzmény:
    gerdamama (115020)
    2014-04-15  10:10
  31. 2014. Április 15. 10:15115021.

    Köszi. Ez a kertbe szemetelés már ki is esett a fejemből.

    Vili bácsi elég könnyelmű, hogy nyitva hagyja a földszinti lakás ajtaját, ami egy olyan udvarra nyílik, ahol a Rózsa és a kisbolt miatt a szokásosnál is nagyobb a jövés-menés. Nem tűnnek fel az idegenek, mint egy átlagos lakóházban.

     

    előzmény:
    friadri (115019)
    2014-04-15  09:56
  32. 2014. Április 15. 10:10115020.

    "Jaaaaj! Annyira béna ez a Linda most éppen apáca felállás."

     

    Igencsak türelmes a Főnéni, mint egy elmeápoló, ezt már többször megállapíthattuk. De hogy körbeszaladja a környéket, megkeresni a szokás szerint lődörgő Lindácskát, hogy ugyan méltóztassék már befáradni a lelkigyakorlatra, hát ez már sok egy kicsit. Miközben Linda egyfolytában azt mantrázza, hogy ez-az-én-utam, ezt-akarom-járni. Persze. A parkban.

     

    Elképzeltem, csak hogy feldobjam kicsit a történetet, hogy Petiék esküvőjén Linda hirtelen bekattan, mikor ott állnak Balázzsal az oltár előtt. Úgy érzi, ez valami égi üzenet, csakhogy nem tanúkként, hanem jegyespárként kellene ott állniuk. Elkezd visítani, hogy inkább mégse lesz apáca, inkább férjhez akar menni. Botrány nélkül úgyse lehet esküvő a BK-ban.

    Aztán eszembe jutott, hogy talán nem is lesz templomi esküvő, és akkor storno az egész. Sosem esett szó arról, hogy bárki is vallásos lenne Lindán kívül, és ő is csak nemrég, Cseng hatására "világosodott meg".

     

    előzmény:
    gazditkeresek (115012)
    2014-04-14  21:52
  33. 2014. Április 15. 09:56115019.

    Igen, de úgy értettem a "csak úgy"-t, hogy nem kért tőle cserébe ellenszolgáltatást, ami a BK-ban nagy szó. Még a sült kolbász és a rántott csirkecomb árusítása is maradhat. 

     

    Vilibá elkezdett nagy mérgesen  morogni Lacival az udvaron, hogy miért tépte/gyűrte össze a kimutatását, de közben már nyitotta kifele a lakását, és a kulcs benne volt (kívülről). Alíz ezt meglátta, és elhintette Vilibának, hogy valaki szemetet szór a közösségi kertbe. Vili elment megnézni, Alíz meg addig bement az ikrekkel, akik kinyitották neki a ládát (mert elvileg az le volt lakatolva). 

    előzmény:
    gerdamama (115018)
    2014-04-15  09:50
  34. 2014. Április 15. 09:50115018.

    "Az már csak hab a tortán, hogy Zsolt "csak úgy" mellé állt."

     

    Nem "csak úgy"! Megindokolta! Ha Laci lesz a közös képviselő, az a Berényinek egy bosszúság. Ennyi elég. A legkevésbé sem érdekli, hogy ki lesz a közös képviselő. Vili bácsi kb. közömbös neki. Lacit rühelli, de Miklóst sokkal jobban.

     

    előzmény:
    friadri (115014)
    2014-04-14  22:39
  35. 2014. Április 15. 09:44115017.

    "Úgy érzem, kedvenc sorozatunk már szellemi mélységrekordokat döntöget"

     

    Most néztem meg a tegnapit. Jókat röhögtem. Úgy néztem, mint egy bohózatot, és akkor már nem is bosszant. (Bár a bohózatot, mint műfajt nem

    kedvelem túlságosan.)

     

    Vöröske-Szabi: - Alig ismersz! - Azt viszont tudom, hogy jó ember vagy.

    Ugyan honnét? Miről lehet megismerni a jó embert? Belelóg az ujja a levesbe, mindent elejt és magára önt, valamint ügyesen bábozik? 

     

    Alíz hogy tudott bemenni Vili bácsi lakásába, amikor senki nem volt otthon?

    Azt hittem, mikor meghallja, hogy Szabi kölcsönt ajánlgat Bambinak, nem tudja türtőztetni magát ("van pénzed, és nem nekem adod?!"), és kiugrik a ládából.

    Elképzelni sem tudom, hogy jutott eszébe a bögre méretű kalapról, hogy kokain van a ládában. Mázsányi mennyiségben, és bögrével mérik? Ez még Alízhoz képest is hülyeség volt.

    előzmény:
    liventa (115016)
    2014-04-15  09:04
  36. 2014. Április 15. 09:04115016.

    Úgy érzem, kedvenc sorozatunk már szellemi mélységrekordokat döntöget, bár lehet, hogy nem tud olyan ostoba karaktert kitalálni, amilyennél ne lenne ostobább a való életben.

    Több forg.író, több rendező -- hát ritka vegyesfelvágott az eredmény, az tuti. 

    Mondjuk azért nem írnék róla olyan kimerítő eszmefuttatást, mintha egy valódi irodalmi művel állnék szemben...  

    Viszont változatlanul Zalán az én jelöltem Nóránál. 

  37. 2014. Április 14. 22:42115015.

    Nem olvastam végig, de annyi lejött hogy Nórát szapulod Szent Juli ellenében.

     

    Nóra idáig valóban nem volt a topon, de az új szerelem hatására teljesen megtáltosodott minden tekintetben. Én is félteném tőle a férjemet, pláne ha tudnám hogy anno gyengéd szálak fűzték össze őket.

     

     

     

    előzmény:
    Kósza Szellő (115006)
    2014-04-14  19:00
  38. 2014. Április 14. 22:39115014.

    Laci most az erkölcsi magaslatra állt, hogy nem adta oda az örökségbe kapott üzletrészét egy tál lencséért (egy szavazatért). Egy pluszpont.
    Persze az erkölcsi magaslat addig tartott, míg nem kezdett el alpári módon beszólogatni a lakógyűlésen Vilinek. Egy mínusz pont, úgyhogy egál, Novák Laci Novák Laci marad... 

    Az már csak hab a tortán, hogy Zsolt "csak úgy" mellé állt.

    Kósza Szellő: Jó kis értekezés volt Nóra személyiségéről és jelleméről. Nálam is Ádám a befutó.

    115.000:   

     

     Alíz: hát valami nevetséges. Szerintetek felismerte, hogy az a láda egy bábszínház?

     

    Balázs nem unja még, hogy újra és újra Lindához közelít? Gondolja, hátha egyszer szerencséje lesz... Végülis, sokat nem veszíthet már.
    Csak az a kérdés, miért nem megy vissza a Kft-be, és miért áll be a Babába? (jövő heti előzetesben volt) 

    előzmény:
    gazditkeresek (115012)
    2014-04-14  21:52
  39. 2014. Április 14. 22:03115013.
    Na végre, Balázs mégis bevallotta....
    előzmény:
    gazditkeresek (115012)
    2014-04-14  21:52
  40. 2014. Április 14. 21:52115012.

    Jaaaaj! Annyira béna ez a Linda most éppen apáca felállás.

     

    Attila viszont nagyon elegánsan viselkedik, amikor Petivel Balázsról beszélgetnek, ezzel a "hogy is volt Balázstól csontvelő Petinek" történettel, illetve az állással kapcsolatban, csóró Peti pedig még a Balázst védi. Várom, hogy kiderüljön már az igazság. 

     

    Mikinek drukkolok, hogy sikerüljön neki legalább egy kis üzletrészt szereznie a Kft.-ből. Jó alap mindig egy kis kavarásra, fordulatra. Az meg mindig jól jön a sorozatban. Azon viszont lepődtem, hogy Laci most nem volt olyan meggondolatlan, mint korábban, nem adta az üzletrészét Mikinek.

     

    Alíííííz: egyem a szívét, annyira együgyű 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_394600 (1)
    2003-11-14  12:43
  41. 2014. Április 14. 21:21115011.

    HA el nem alszom, ma - véletlenül - időben fogom látni a BK-t.

     

    Most már engem is érdekel, hogy ki Nóra lovagja.

     

     

    A szerelmeslevelek közül akarna Zsófi széttépni?

    Lehet, hogy  megirigyli, hogy valaki képes volt talán éveket, vagy évtizedeket hűen várni a párjára??? Vagy éppenséggel bosszantja, hogy ő képtelen...

     

    Remélem, a közös képviselős komédiának hamarosan vége lesz, ez az eddigiek egyik legidétlenebbje...

     

    Szerintetek az eddig kiderültekkel vége is az Enikő-sógor talánynak???

  42. 2014. Április 14. 21:07115010.

    Grat a szép számhoz!!!

    előzmény:
    Kristine (114995)
    2014-04-14  11:18
  43. 2014. Április 14. 19:25115009.

    Huhhhh!

    Kaphatnánk egy rövid kivonatot?

    előzmény:
    Kósza Szellő (115006)
    2014-04-14  19:00
  44. 2014. Április 14. 19:23115008.

    Hát az biztos, hogy a topik ezerszer érdekesebb, mint maga a BK!

     

    előzmény:
    lidika49 (115005)
    2014-04-14  18:15
  45. 2014. Április 14. 19:03115007.
    Az pedig erős túlzás, durva csúsztatás, hogy Nórának több esze van, mint Julinak, Aliznak, Zsófinak meg Enikőnek összesen... Ha Nóri valóban ennyire okos, zseni, lángelme, sztárügyvéd, vajon miért nincs munkája már több éve???
  46. 2014. Április 14. 19:00115006.

    Nórinak csupán félig van igaza: tény, hogy sem Juli, sem Aliz, sem Zsófi, sem Enikő nem a hűség, az erkölcs, a becsület, a tisztesség mintaképe - na de ő sem!!! (Juli, Zsófi, Enikő párjairól nem is beszélve…) A sznob, gőgös, rátarti, beképzelt Nóra egy kicsit visszafoghatná magát, különben hamarosan olyan lesz, mint a lánya… Apropó, néha Timivel is törődhetne, róla is gondoskodhatna a nagy semmittevés (Tulajdonképpen miből él, miből tartja el magát, a lányát és fenn a lakást???) meg a szeretőjével történő hancúrozgatás mellett! Úgy tűnik, Nóriban maradt némi tüske, mégsem bocsátott meg teljesen, maradéktalanul Julinak (és talán Attilának sem). Pedig egyszer már kibékültek, így szükségtelen, na meg abszolút etikátlan felhánytorgatni a múltat! (Klasszikus emlékkönyves idézet: „A barátság aranyfonál, mely ha egyszer elszakad, össze lehet ugyan kötni, de a csomó megmarad.”) És Nóra hiába állítja váltig, Juli egyáltalán nem nyúlta le a pasiját, nem Juli volt a gaz csábító, Attila pedig a vétlen áldozat! Attilát senki nem kényszerítette, hogy Juli karjaiba meneküljön, hogy nála keressen vigaszt - hogy őt válassza Nóri helyett… Különben mindig Julit marcangolta erősebben a bűntudat, furdalta intenzívebben a lelkiismeret, hogy mit tesznek András meg Nóra háta mögött, és Attila csakis azért húzott le olyan sok időt korábbi nőjével, hogy Miki ne kaparinthassa meg! (Nóri is rájöhetne már erre végre, noha az emberismeret, a pszichológia, a mélylélektan sosem volt erős oldala… Mondjuk kinek a Mátyás király téren??? :D Talán Orsinak… Bár a saját lányával és Lacival ő sem boldogult!) Ha már így szóba került Miki: a Nórával köttetett legelső esküvőjüket követően meg sem száradt a tinta az anyakönyvben, Nórika villámgyorsan lelépett Párizsba, ahol kényelmesen flangált és halálnyugalommal hentergett Pierre Berger-vel, mialatt Miki kétségbeesetten mindent tűvé tett utána! A feslett erkölcsű Gizi, az egykori rúdtáncosnő és alkoholista meg aztán főleg ne prédikáljon! (Kis híján a házat is felgyújtotta… :D) Ami pedig Julit, Alizt, Zsófit, Enikőt illeti, hát valamilyen szinten őket is meg lehet érteni. Mindegyikük férje/párja/legjobb barátja (:D) csalta már meg a korábbi társát, nem is akárhogy! Miki ott csalta meg és verte át Nórát, ahol csak tudta, Zsófit (még Zsolt feleségeként) egy bunda áráért fektette le; Attila másfél évig folytatott viszonyt Julival úgy, hogy közben Nórival élt; Ádám korábban mint selyemfiú kereste a kenyerét, (sok) pénzért (jóval) idősebb nőknek nyújtott szexuális szolgáltatásokat, na meg ő amúgy is röptében szokta a legyet :D; Krisz a bűntudat, a lelkiismeret-furdalás legcsekélyebb jele nélkül hancúrozott a lakótársa, Ádám (akkori) párjával, Alizzal… Ó, és ki felejtsük Zsoltot: megcsalta és nagyon durván, súlyosan bántalmazta Zsófit, korábban Andihoz is hűtlen volt… Szóval ne legyünk álszentek, ne használjunk kettős mércét!!! Ami pedig Nóri szeretőjét illeti: ha a házban él, kizárásos alapon csak Ádám lehet! :D Tuti, hogy Attila nem csalja Julit!!! Ahogy Miki sem Zsófit és Krisz sem Enikőt. Valamiért Zsoltot sem tudom elképzelni mint Nóri szeretőjét, ha valóban ő lenne a titkos hódoló, nem táncikált, hülyéskedett meg feltűnősködött volna vele az udvaron! Ádámnak viszont már elég régóta nincs nője, és Gizi a nagynénje… Ha Gizinek nincs köze az érintett félhez, ha nem ismerné közelebbről, miért avatta volna be őt Nóri a titkába??? :D (Hacsak nem azért, hogy minél előbb tudomást szerezzen róla a Mátyás király tér minden lakója… :D ) A rejtélyre hamarosan fény derül, a ház (egyik) legnagyobb pletykafészke képtelen titkot tartani! :D

  47. 2014. Április 14. 18:15115005.
    Nagyon jó ez a topik. Mi megnézzük a párommal, majd másnap Nyilas Misiként felolvasom neki a komenteket, s jókat derülünk a hozzászólásokon. Így most kiderült, ha nem is írok, de naponta látogatlak benneteket.
    előzmény:
    gerdamama (115004)
    2014-04-14  16:14
  48. 2014. Április 14. 16:14115004.

     

    Kedves vagy, de meg tudom én magam védeni. Ha akarom. Az ilyenekkel szemben nem is akarom, nem állok oda vitázni. Nem megyek egy bizonyos szint alá. Pont az élteti a kötekedőket, hogy fel akarják húzni, akit lehet.

    Csak hát néha belefut az ember. Az életben rögtön látod, érzed, ha valaki ellenszenves vagy bűzlik, és kikerülöd nagy ívben. A fórumon meg néha csak az első mondat után derül ki, hogy jobb nem szóba állni vele. 

     

    Nem visel meg az ilyesmi. Inkább sajnálom ezeket a szerencsétleneket. Szomorú életük lehet, ha még egy valódi ellenségük sincs, kénytelenek idegeneket utálni.

    előzmény:
    barackmano (115003)
    2014-04-14  15:50
  49. 2014. Április 14. 15:50115003.
    Még egyszer valaki bánt gerdamama csak nekem szólj. Majd én megyek és beolvasok neki. Irgumburgum. Hova lenne ez a topik nélküled?
    előzmény:
    gerdamama (114998)
    2014-04-14  14:36
  50. 2014. Április 14. 15:24115002.

    Hi-hi-hi, akkor vagyunk még itt egy páran agyatlanok...

    Én is megkaptam a napokban, hogy kotyvasszam csak a mocskos fazekaimban a maradékaimat -- vagy valami ilyesmi. Remélem benéz ma a főzős topikba és kárörvend, mert éppen eldicsekedtem, hogy milyen pocsék "halászlét" sikerült kotyvasztanom.

    előzmény:
    gerdamama (114998)
    2014-04-14  14:36

Címlap

top