Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Barátságot keresel? - megh

kata622
Létrehozva: 2008. Április 29. 19:17

Köszöntünk nálunk!

 

Családos vagy? Magányos vagy? Hétköznapi témákról, sok mindenről beszélgethetünk, politikamentesen. 

Ha velünk szeretnél tartani írj bátran! 

  1. 2015. Április 18. 19:3626551.

    Szakértők szerint idén a gólya csapatok a haza vonuláskor szétszakadoztak, talán a rossz időjárás miatt, nem tudom. Tavaly több fészekben maradt egyedül gólya, most új párba álltak,


    de nem volt sikeres a választás a hím elhagyta a fészket. Nekem is újak ezek az infók, pedig évek óta figyelem a Magyar Madártani Intézet honlapján őket.


    Pihenős délutánom volt, a kertbe sem mentem le, itt is nagyon fúj!


    Kellemes estét, szép álmokat kívánok!


     


     

    előzmény:
    kata622 (26550)
    2015-04-18  18:17
  2. 2015. Április 18. 18:1726550.

    Nahát, milyen érdekes dolgot írtál! Nem is hallottam ilyet, hogy a gólya hűtlen lenne a párjától, és a mama-gólya kilöki a tojásokat a fészekből


    Délután rámtört az álmosság. Nem aludtam, de jól esett egy kis semmittevés, csak úgy a fotelben. Ez is ritkán fordul elő velem, tuti az időjárás az "okája"!


    Anyuval beszéltem, azt mondta, Ő is egész délután az álmossággal küszködött. Le is feküdt, de mégsem tudott aludni.


    Erős szél fúj.


    Mára nem főztem, volt még tegnapról étel. Holnap majd megszállom a konyhát.


    További kellemes időtöltést kívánok!

    előzmény:
    naros (26549)
    2015-04-18  13:50
  3. 2015. Április 18. 13:5026549.

    Dupla adag mézesbélest sütöttem, a múltkor ízlett a gyerekeknek, betöltöm és kész.


    Erre is kevés esett, lehetett volna több az égi áldásból.


    Éppen süt a nap, igazi szeszélyes áprilisi idő van.Most hogy kinézek az ablakon, megint szemmel láthatóan nőttek a levelek.


    Az idén rengeteg a madár.


    A szarkák fészkét széthordták a varjak, egyszerűbb volt elcsórni mint a földről


    szedegetni a gallyakat. Figyelem a gólyákat, képzeld az idén nem egy hím elhagyta a fészkét,


    a magára maradt tojó pedig kilöki a tojást. Lám, milyen bölcs a természet!


    Nyugis délutánt!

    előzmény:
    kata622 (26548)
    2015-04-18  12:14
  4. 2015. Április 18. 12:1426548.

    Halihó Ági!


    Mit sütöttél? Az ebédhez jó étvágyat, valamint a délutánhoz kellemes pihenést kívánok!

    előzmény:
    kata622 (26547)
    2015-04-18  09:56
  5. 2015. Április 18. 09:5626547.

    Szia Ágikám!


    Köszönöm, jól aludtam, sőt tegnap este és az előtte lévő estén is már 11 órakor annyira elálmosodtam, hogy kénytelen voltam a könyvemet is letenni és bevackolni magam az ágyban.


    Nálunk a székeken szintén párna volt (egy rétegben), azonban ezt meguntam, és ezért változtatok. Egyébként is hajlamos vagyok a változtatásokra, bármi legyen is az. Kivéve a kapcsolatokat őrzöm, hűséges vagyok.


    Nálatok sok eső esett? Nálunk nagyon hamar elállt az eső, száraz minden.


    Tegnap este, még úgy gondoltam, én is sütök, de nagyon úgy látom, nem lesz ma belőle semmi. Nincs vész, mert kedden mindenképpen akarok sütni, ugyanis szerdán megyünk a fodrász barátnőmékhez.


    Ma beszeretném fejezni legalább a munkám felét, ami restancia. Nagyon várják a már a kimutatásokat...


    Nálunk az előbb egy kicsit kisütött a Nap, de már el is bújt.


    Kellemes hétvégét, jó időtöltést kívánok! Ajaj! ...és a kávé hol maradt?! Micsoda lataság! Gyorsan pótoljuk , egészségedre!

    előzmény:
    naros (26546)
    2015-04-18  08:36
  6. 2015. Április 18. 08:3626546.

    Szia Kata, jó reggelt!


    Hogy aludtál?  Szeretnék végre megint frissen üdén ébredni, de egyelőre nem


    sikerül. Az ebédlő székek nálam alacsonyak, dupla ülőpárnával próbálom orvosolni


    a helyzetet.


    Az idő olyan ahogy ígérték, de legalább nem kell locsolni.


    Megyek sütök valamit holnapra, legyen jó a napod!


     


     


     


     

    előzmény:
    kata622 (26545)
    2015-04-17  20:46
  7. 2015. Április 17. 20:4626545.

    Ágikám!


    Nagyon örülök, hogy Fiad jobban van!


    Ebben az időszakban szemmel látható, hogy éled a természet. Gyönyörködöm a kis virágokban, a fák és bokrok zöldelésében! Nagyon hiányzik a telek, bár tudom, jól döntöttünk.


    Furcsa, nem szeretek a "politikusainkra" gondolni, mégis többször jutnak eszembe valamilyen okból kifolyólag. A szomorú az, hogy nem jó gondolatok tornyosulnak velük kapcsolatban a fejemben...


    Milyen változások vannak?


    Elgondoltam, hogy az ebédlőszékek ülésrészét valamilyen helyes kis fazonnal bevonom, ahhoz vettem anyagot, de lenne mit varrnom még, hiszen annyi anyagom van.


    Kellemes esti pihenést és szép álmokat kívánok!

    előzmény:
    naros (26544)
    2015-04-17  18:48
  8. 2015. Április 17. 18:4826544.

    Szia Kata!


    Látod, itt egész évben karácsony van!


    Ma késő délutánig unokáztam utána bevásároltunk, közben a tömegben sűrűn gondoltam


    álszent politikusainkra...


    Gyorsan összeraktam a lakást, aztán leültem és örömmel látom megjöttél!


    Köszönöm, fiam jobban van átmenetileg két oktávot mélyült a hangja a torokgyulladástól.


    Milyen anyagot vettél?


    Több a változás felénk, pl. új a keresőm, nem is  tudtam bejönni vele


     aztán a régivel nagy nehezen bejelentkeztem.


    Tegnap óta zöldbe öltözött a szomszédban a hársfa,


    nem hiába ezt az időszakot szeretem a legjobban, akárcsak a madarak!


    Köszönöm a pezsgőt, jó böngészést nyugodt estét kívánok!


     

    előzmény:
    kata622 (26542)
    2015-04-17  16:38
  9. 2015. Április 17. 18:3026543.

    Halihó Ágikám!


    Benéztem, hátha erre jártál.


    Eddig dolgoztam , de most már felfüggesztem, holnap is van nap..., nem igaz?


    Nálunk az előbb elkezdett esni az eső, finom esőilllat szállt be az ablakon. Egy kicsit lehűlt a levegő. Már lekapcsoltam a fűtést, remélem nem kell visszakapcsolni!


    Később majd benézek, ideje vacsoráznom, ennyire azért mégsem! A fejem nem lesz a tányérban!


    További kellemes időtöltést kívánok!

    előzmény:
    kata622 (26542)
    2015-04-17  16:38
  10. 2015. Április 17. 16:3826542.

    Szia Ágikám!


    Heuréka itt vagyok! Délben jött az értesítés, hogy mehetek a szemüvegért, hála Istennek, és a közreműködőknek !


    Azon nyomban összeszedtem magam, és irány az Ofotért. Már tegnap, amikor Anyuhoz mentem, elvittem a számlákat, hogy ha esetleg telefonálnak, akkor hazafelé bemegyek hozzájuk és elhozom a szemüveget, de sajna üres kézzel jöttem haza. Na, de nem baj, hiszen most már itt van!


    Persze összekötöttem a postával, az anyagvásárlással (naná, hogy varrni is fogok! - igaz, még nem tudom, hogy mikor...).


    Azt sem tudom, hol is kezdjem, annyira levagyok maradva a számítógép-munkálatokkkal, ahogy említettem Neked délelőtt a telefonban.


    Meglepődtem, hogy még mindig bent vannak a karácsonyi hangulatjelek.


    A rigók "éneke" , tavasz-hozó! Jó hallgatni őket! Anyunál én is láttam, ahogy a kert kerítésén, a csőrében hosszú szálú akármiket tartogatva megpihent, aztán nagy igyekezettel rászállt az egyik nagy fára. Aranyosak!


    Annak mindenképpen örülök, hogy ha levelezni nem is tudtunk, de telefonálhattunk egymásnak, és így nem voltunk annyira eltávolodva!


    Remélem, Fiad jobban van!!!


    Igyunk egy kávét és jelképesen mást is, mondjuk egy kis pezsgőt, a "viszontírásra"!


     

    előzmény:
    naros (26541)
    2015-02-17  10:12
  11. 2015. február 17. 10:1226541.

    Szia Kata!


    Írok, mert remélem elkészült az új szemüveged és újra tudsz olvasni.


    A szomszéd hársfán épp fészket rak egy szarka pár, billegve egyensúlyoznak


    az ágak közt csőrükből gyakran kipottyan a gally.


    Ilyenkor alászállnak, megkeresik majd újabb kísérletet tesznek. Hosszú farkuk akadályozza őket a


    mozgásban, bizony nagy munka a fészekrakás, eztán másként nézem a magas fák tetején ringatózó


    "tákolmányukat"!


    Eleinte haragudtam rájuk mert féltem a kisebb madarakat, aztán megszoktam őket.


    Várom a tavaszt, képzeld, tegnap este már hangoltak a rigók.


    Fiadnak köszönöm a kedves közreműködést, várom jelentkezésedet!


     


     


     

    előzmény:
    kata622 (26540)
    2015-02-09  21:05
  12. 2015. február 9. 21:0526540.

    Anyu diktál (cókolom),


    Szia Ágikám, 


    túl vagyok a műtéten szerencsére, a mai nap kicsit hosszadalmas lett, túl sokan voltunk.  A gyógyszer hatására egy kissé még kókadt vagyok. Holnap reggel kell menni kötés-levételre, azután Anyuhoz felmegyünk, délután felhívlak.


    Addig is puszi (én is, én is):


    Kata

    előzmény:
    naros (26539)
    2015-01-21  10:09
  13. 2015. január 21. 10:0926539.

    Köszönöm!

    előzmény:
    kata622 (26538)
    2015-01-19  20:20
  14. 2015. január 19. 20:2026538.

    Szia Ágikám, mély hódolatom,


    megint : köszönöm kérdésed, a helyzet ugyanolyan, mint amilyen volt, alig várom, hogy meglegyen a másik műtét!


    Most délután voltunk az Anyunál, Neki is hiányzik, hogy nem dumcsizunk fél napon keresztül, de ennek is örül, hogy elmegyünk délután-estefelé. 


    Közelgő Névnapodra szeretettel gondolok Rád, jó egészséget, örömet és vidámságot kívánok! (én is.)  


     


    ui.: a telo megy priviben, jó lett a kép a madarakról, aranyosak.

    előzmény:
    naros (26537)
    2015-01-16  13:26
  15. 2015. január 16. 13:2626537.

    Szia Kata!


    Kerestem a telefonszámodat hogy dumcsizhassunk, de sajna nem találom.


    A fürdőből fényképezte Marci a madarakat. Remélem jól vagytok!

  16. 2015. január 13. 12:0326536.

    Szia Katám, üdv kedves Fiatalember!


    Nagyon kellemetlen helyzet lehet,remélem gyorsan elszaladnak ezek a felemás hetek!


    Bizony nekem is hiányzika cseverészés, de majd februárban pótoljuk addig is


    minden jót kívánok!


     


     


     


     


     


     


     


     


     

    előzmény:
    kata622 (26535)
    2015-01-12  21:29
  17. 2015. január 12. 21:2926535.

    Édes Ágikám,


     


    diktálokújfent. Délelőtt voltunk a doktornőnél kontrollon, hála Istennek, mindent rendben talált. Továbbra is szorgalmasan csepegtetek a kétféle szemcseppből. Megbeszéltük a bal szemem műtéti idejét: február 02-án lesz és a koreográfia ugyanaz, mint a jobb szememnél volt. Kérdezte a doktornő, hogy hogy vagyok, mondtam, hogy kítűnően, a műtött szememmel messzire jól látok, aztán snitt.  Mondta, hogy hát ezt az egy hónapot ki kell bekkelni, vagyis a maradék 3 hetet át kell vészelni, ezzel a felemás helyzettel. Nagyon aranyos volt.


     


    Remélem Ti nagyon jól vagytok, szeretettel gondolok Rád és nagyon hiányzik, hogy nem tudok írkálni Neked (sem) .


     


    Szóló gondolatok: a hétvégén Anyunak lediktáltam egy receptet, mert itthon szegényem nem tudta elolvasni a gépen; nem jutottunk előrébb, ezt tegnap láttam, mikor hazajöttem, mert amikor észrevettem egy hieroglifát, akkor kiderült, hogy az lenne a recept, ám sajna' azt kellett fennhangon megállapítanom, amit ma a dokinővel is megosztott Anyu: hogy "hát Te még életedben nem írtál semmit íly rondán" - hát ez van , volt a válasz, nem láttam, hogy mit írok; így hát már én is szúrkolok, hogy mihamarabb leteljen a 3 hét. 


     


    Ismét ütöm-vágom a műszert: ma a Fiacskám is itthon volt, szabit vett ki, a doki után felmentünk Anyuhoz, utána, ahogy hazajöttünk, el kezdtünk dolgozni, lebontottuk a karácsonyi díszeket takarítás, mosás, lefürödtünk és csak most ültünk le, ezért nem jelentkeztünk eddig.


     


    Sokat gondolva Rád sok puszi -- én is én is (a Fiacska), majd jelentkezünk, jó éjszakát.

    előzmény:
    naros (26534)
    2015-01-12  17:24
  18. 2015. január 12. 17:2426534.

    Szia Kata!


    Remélem minden rendben van nálatok.Míg ma a a lányom levizsgáztatta az autóját én vigyáztam a fiúkra,


    estefelé nézegettük a delfin alakú felhőket.


    Vigyázz magadra, pihenj és gyógyulj.

    előzmény:
    kata622 (26533)
    2015-01-08  10:09
  19. 2015. január 8. 10:0926533.

    Szia Ágikám!


    Köszönöm, aranyos vagy!


    Jövő héten hétfőn de. kell menni kontrollra, akkor majd többet tudok.


    Te is vigyázz magadra, és kedves Családodra !

    előzmény:
    naros (26532)
    2015-01-07  12:13
  20. 2015. január 7. 12:1326532.

    Szia Katám! Vigyázz magadra mostanában ne erőltesd a szemed a monitorral,


    majd valamikor a jövő héten benézek, jobbulást kívánok! 


     

    előzmény:
    kata622 (26531)
    2015-01-07  11:00
  21. 2015. január 7. 11:0026531.

    Szia Ágikám!


    Megpróbálok egy keveset írni. Elég problémás lesz, amíg nem műtik meg a másik szememet is. Most a nem műtött szememmel írok, amellyel alig látok még közelre is, pedig az eddig nem volt nagyon nagy gond, igaz, hogy lényegesen rosszabbodott a közelleátásom is, de valahogy most hatványozódott. A műtött szememmel szuper a látás távolra, ami már réges rég nem volt jó, sajnos, még szemüveggel sem, mert az utóbbi időben, ahogy már említettem, az a másik doktornő, azt mondta, nem ír ki másik szemüveget, mert úgyis majd meg kell műteni...


    Szóval, most úgy írok, hogy a műtött szememet letakartam, és a másikkal próbálkozom, több-kevesebb sikerrel, ezért, ha nagy bakikat teszek az írásom közé, nézd el nekem!


    A lényeg, akkor lesz tökéletes, ha a mindkét szememet megműtötték, és kapok közelre egy szemüveget.


    Addig időnként bejövök és életjelet adok magamról, és természetes, nem utolsó sorban, hogy tudjam, Veletek minden rendben van-e!


    Ma már dolgozik a Fiacskám, de délután jön Menyemmel együtt, és itt alszanak.


    Szép napot, kellemes elfoglaltságot kívánok !


     

    előzmény:
    naros (26530)
    2015-01-07  08:34
  22. 2015. január 7. 08:3426530.

    Szia Kata!


    Gondolom nyugodtan pihentél, ma nem kell elmenned otthonról vigyázz magadra!


  23. 2015. január 6. 13:5326529.

    Szia Katám, örülök, hogy pihensz. 


    A felemás világ most természetes, pár nap és szebbnek látod a világot mint a múlt héten!


    Fiadnak köszönöm  a jó híreket, tetszik a stílusa.


    Nyugodt délutánt, gyors regenerálódást kívánok!


     


     


     


     

    előzmény:
    kata622 (26528)
    2015-01-06  13:06
  24. 2015. január 6. 13:0626528.

    Aranyos Ágikám,


    továbbra is diktálok. Szerencsére korán végeztünk, rendben van minden, bár egy kicsit "felemásként" látom a világot egyelőre.  Később értünk haza, mert Anyuhoz felmentünk. Kiváltottuk a szemcseppeket, és megebédeltünk. Most már pihi van, holnap majd megpróbálok félszemmel írogatni Neked egy pár sort.


    Sokat gondolok Rád, sok puszi: Kata


    ui. (magamtól írom)...azért Anyu közlekedése persze még nem az igazi, de sokkal jobb, mint volt tegnap -- bár abban különösebb előzetes egyeztetés nélkül azonnal megállapodtunk, hogy most még egyedül nem megy ki az utcára, ebbe a teljesen biztonságos és kultúlált közlekedésbe; egyébiránt hétfőn kell majd visszamennünk kontrollra délelőtt - további kellemes napot kívánok én is 


     

    előzmény:
    naros (26527)
    2015-01-06  10:12
  25. 2015. január 6. 10:1226527.

    Szia Kata!


    Remélem már otthon vagy és minden rendben!


     

  26. 2015. január 5. 14:3026526.

    Szia Katám, üdv Fiatalember!


     


    Most értem haza a gyerekektől és első utam ide vezetett, örülök hogy túl vagy a dolgon,


    pihenj és gyógyulj!!


    Fiatalember, köszönöm szépen a közreműködést!

    előzmény:
    kata622 (26525)
    2015-01-05  12:03
  27. 2015. január 5. 12:0326525.

    Édes Ágikám,


    diktálok  a Fiacskámnak, ágyban vagyok, kb. 1 órája jöttünk haza,


    kicsit szundítottam , mert nagyon kába voltam - ezt nem Anyu diktálta, de így volt - csókolom .


    ismét diktálás:  ..és inogott alattam a föld .


    Szerencsésen túl vagyok a műtéten, hála Istennek, a legelső voltam. Holnap reggel 8 körülre kell vissza menni, hogy levegye a dokinő a kötést - aki egyébként ismét nagyon aranyos volt.


    Remélem jól vagy Te is és az egész Családod is.


    Sok puszit küldök, holnap jelentkezünk majd, Kata.


    ui. tőlem kézcsók: a nagyfiú 

    előzmény:
    naros (26524)
    2015-01-04  20:33
  28. 2015. január 4. 20:3326524.

    Elmentek a gyerekek.


    Kata, holnap gondolok rád, a lehető legjobbakat kívánom!

    előzmény:
    kata622 (26523)
    2015-01-04  13:45
  29. 2015. január 4. 13:4526523.

    Szia Ágikám!


    Köszönöm, jól aludtam, egyszer sem ébredtem fel éjjel!


    ...hogy izgulok-e? A válaszom, összetett. Persze van bennem némi drukk, de inkább annak örülök, hogy eljutottam idáig, és remélhetőleg mindkét szememmel jól fogok látni! Biztosan furcsa lesz, hogy ezek után közelre kell majd szemüveg és nem távolra, de így kértem. Nyáron a nap erős sugarai borzasztóan bántotta a szemem, igazi napszemüveget nem tudtam viselni. A normál szemüvegemet úgy készítettem el, hogy fényre sötétebb legyen, de nem volt az igazi. Ezen kívül télen, ha bementem egy melegebb helyre bepárásodott a szemüveg, ami egy időre nagyon rossz volt.


    Szóval azt gondoltam, jobb lesz, ha közelre kell majd szemüveg. Biztosan nehéz lesz megszokni a fordított állást, de hosszú távra talán mégis jobb lesz!


    Rövidesen jön a Fiacskám, velem lesz két napig, szabit vett ki. Holnap, ha hazajöttünk, jelentkezünk.


    Elköszönök mára. További kellemes vasárnap délutánt kívánok!

    előzmény:
    naros (26522)
    2015-01-04  10:24
  30. 2015. január 4. 10:2426522.

    Látom elkerültük egymást, ne felejts el pihenni!

    előzmény:
    kata622 (26520)
    2015-01-04  10:08
  31. 2015. január 4. 10:2226521.

    Szia Kata!


    Kész az ebéd a pogi is megsült, jöhetnek a gyerekek.


    Viharos szél fúj közben melegszik,  elolvadt az éjjel esett hó.


    Remélem jól aludtál és nem nagyon izgulsz túlságosan a holnap miatt.


    Nyugodt vasárnapot kívánok!



     

    előzmény:
    kata622 (26520)
    2015-01-04  10:08
  32. 2015. január 4. 10:0826520.

    Szia Ágikám!


    Remélem, kialudtad a fejfájást! Tegnap a Fiamnak is fájt a feje, semmi nem használt, reggelre már elmúlt, de ekkor szegény Menyemnek hasogatott a feje.


    Nem csoda, erős szél van, a felhőket veszettül kergeti. Menyeméknél reggelre hó fedte be a tájat, lapátolni kellett, ugyan akkor már olvadt, ezért nehéz volt lapátolni, mert nagyon tapadt.


    Megyek, megmosom a hajam, majd később benézek.


    Nyugodt vasárnapot kívánok !


     

    előzmény:
    kata622 (26519)
    2015-01-03  20:37
  33. 2015. január 3. 20:3726519.

    Ágikám! Nektek is nyugodt, szép estét, fejfájásmentes pihenést kívánok!

    előzmény:
    naros (26518)
    2015-01-03  18:09
  34. 2015. január 3. 18:0926518.

    Katám, fegyelmezett és erős vagy, gyorsan túl leszel a műtéten.


    Reggel döntöttünk hogy elcsalinkázunk,  kihasználtuk a napsütést mert nem tudni milyen idő lesz.


    Érzem a frontot, sajog a kobakom és megint lelassultam.


    Nyugodt estét, szép álmokat kívánok!

    előzmény:
    kata622 (26517)
    2015-01-03  17:03
  35. 2015. január 3. 17:0326517.

    Jól tettétek, hogy kimozdultatok!


    Nekem is csendesen telik a napom (szerencsére!), gondolatban felkészülök a műtétre. Holnap megmosom a hajam, összerámolom, amit vinnem kell magammal ( nem sok minden), és délután jön a Fiacskám.


    Ma délután megnéztem a Lúdas Matyit, nagyon kedveltem Soós Imrét, és végtelenül sajnálom, hogy véget vetett életének!


    További kellemes időtöltést kívánok!

    előzmény:
    naros (26516)
    2015-01-03  16:24
  36. 2015. január 3. 16:2426516.

    Katám, örülök hogy jól vagy!


    Egy régi munkatársnőmhöz mentünk, aztán hazafelé kirándultunk egyet.


    Az erős napfény tükröződött az aszfalton, érdekes jelenség valósággal  káprázott a szemem.


     


    Csendes napunk van, készülök holnapra jönnek a gyerekek.


     


    Az a mi nagy szerencsénk hogy a természet meg tud újulni, és


    az ember okozta katasztrófák után is előbb-utóbb begyógyulnak a sebek.


    Kellemes délutáni pihenést kívánok!


     


     

    előzmény:
    kata622 (26515)
    2015-01-03  14:18
  37. 2015. január 3. 14:1826515.

    Szia Ágikám!


    Köszönöm szépen, a vérnyomásom reggel, amikor mértem, jó volt!


    Csak úgy kedvetek volt kicsit elmenni otthonról? Számomra is szomorú látvány mindig, amikor látom, hogy a természetben milyen pusztítás volt. Soha nem felejtem el, évekkel ezelőtt Érden egy fás területen valamitől tűz pusztított. Nem tudom, hogy mi vagy ki okozta, de nagyon lehangoló volt. Azt hittem, soha nem jön rendbe az a terület, de ma már ugyanolyan szép, amilyen volt, sőt azóta a fák mégjobban megnőttek! Évek kellettek hozzá!


    Olyan szép és megható, ha a természet saját maga helyre hozza a hibát, nekem ez csodálatos!


    Reméljük, hogy az az erdő is megújul magától!


    Köszönöm a kávét, már kortyolgatom is, az előbb ebédeltem.


    További kellemes délutánt kívánok!

    előzmény:
    naros (26513)
    2015-01-03  12:28
  38. 2015. január 3. 12:3026514.

    Katám, ufómentes délutánt kívánok!

    előzmény:
    kata622 (26512)
    2015-01-03  12:21
  39. 2015. január 3. 12:2826513.

    Szia Kata!


     


    Köszönöm, jól aludtam.


    Tettünk egy kört Békásmegyer és Biatorbágy között, szomorú látvány a jégesőtől letarolt


    erdő. Remélem tavasszal kihajt nagy részük.


    Egyszer éjjel felhívott a mobilomon egy ismeretlen valaki, nagyon kellemetlen volt.


    Vérnyomásod rendben van?



     


     

    előzmény:
    kata622 (26511)
    2015-01-03  10:28
  40. 2015. január 3. 12:2126512.

    Ági! Merre jársz?


    Már nem is ecsetelem, hogy megint mit csinált a net! Mondom én, hogy az UFÓK letanyáztak nálam!


    Az ebédhez jó étvágyat kívánok!

    előzmény:
    kata622 (26511)
    2015-01-03  10:28
  41. 2015. január 3. 10:2826511.

    Halihó! szia Ágikám!


    Remélem, jól pihentél! Hajnalban engem a mobil felébresztett, fura módon hirtelen kikapcsolt. Aztán, most reggel, pedig a laptop írt ki furcsaságokat, táblák jöttek ki, olyan üzenetekkel, amelyek még soha nem voltak! Szóval itt vannak az UFÓK!


    Felhívtam Fiamat, mert egyik-másik táblával nem tudtam mit kezdeni, és nem akartam csak úgy bezárni őket. Miután tisztáztuk a dolgokat, úgy néz ki, helyreállt a dolog, - ki ne kiabáljam!


    Nálunk kisütött a Nap.


    Teszek-veszek, mindig van mit csinálni. Tegnap lecseréltem a naptárakat, ma az asztali új naptárba bejegyzem a Család jelesebb napjait, nehogy a nagy zűr-zavarban véletlenül valaki lemaradjon a köszöntőkről! Nem szokott, de soha nem lehet tudni, "biztos, ami biztos!" ez a jelszavam, ebben a témában.


    Szép szombatot, kellemes hétvégét kívánok !

    előzmény:
    kata622 (26510)
    2015-01-02  19:20
  42. 2015. január 2. 19:2026510.

    Ágikám!


    Köszönöm!


    Szép estét és kellemes pihenést kívánok!

    előzmény:
    naros (26509)
    2015-01-02  18:54
  43. 2015. január 2. 18:5426509.

    Katám, itt már esik az eső.


    A leghosszabb hónapom a január, ha napközben süt kicsit könnyebb,


     ha szmogos és sötét, akkor bizony nehezen viselem.


    Egészségedre váljék a vacsora, jó pihenést szép álmokat kívánok!


     

    előzmény:
    kata622 (26508)
    2015-01-02  17:30
  44. 2015. január 2. 17:3026508.

    Hát, mit mondjak?! Nem az én világom azok a "stílusok", ahhoz nem fér kétség..., és még van egy-néhány, amitől rosszul vagyok, ha meghallom!


    Nem szeretem siettetni az időt, mert amúgy is rohan, de a januárt és februárt legszívesebben "átugranám"!


    Délutánra nagyon beborult nálunk, azt gondoltam, valami esni fog, de egyenlőre még semmi nem esik. Nem hiányzik sem az ónos eső, sem a havas eső! 


    Szőrnyű, hogy nem lehet a kedvünkre tenni...!


    Nézek valami vacsora-félét, bár nem vagyok éhes. Majd valamilyen könnyű pár falatot kerítek. Nem ettem magam teli egész ünnepek alatt, de valahogy mégis telítődtem, ahogy mondani szokták, "az ételek szagával", bár én inkább illatának nevezném.


    További jó időtöltést kívánok!

    előzmény:
    naros (26507)
    2015-01-02  16:18
  45. 2015. január 2. 16:1826507.

    Katám, jaj, nagyon nem bírom a Patakit!


    Szép színes naplemente van, remélem elmarad a szél, mint a mára beígért ónos eső.


    Fáztam,  elővettem hát a gyapjú lábszármelegítőmet, most nem fázom sőt..., azt hiszem


    leveszem. Szóval nem unatkozom...


    Közben besötétedett sebaj, január -február itt a nyár!

    előzmény:
    kata622 (26506)
    2015-01-02  15:14
  46. 2015. január 2. 15:1426506.

    Szia Ágikám!


    Örülök, hogy "látlak"!!!!!!!!!!!!


    Nem vagy egyedül a napokkal, mert sokan szintén más napot éreznek, most már napok óta. Nekem tegnap egész nap vasárnap volt, Anyunak ma szombat! Mondjuk a reggeli közlekedés is olyan "ünnepi" volt, alig voltak a villamoson és a buszon is. Most hazafelé, már jóval többen utaztak és az utcákon is többen voltak. Képzeld el, olyan busszal jöttem, amelyen nem egy fura ember volt! Gondoltam, ki kellett vona írni a buszra, hogy "vigyázat, különleges utasok szállítására!" Az egyik nő az egyik Edda számot énekelte fennhangon, egy másik ürge azt énekelte, hogy " az életemet nem tudom, hol rontottam én el...", egy harmadik, pedig önfeledten dobolt a táskáján...! Közben megfűszerezte egy-két egyén az egészet vaskos beszólással, úgy hogy kész cirkusz volt, alig vártam, hogy hazaérjek. Nem volt kedvem leszállni és újra 20 percet várni, míg jön egy másik busz.


    Kellemes délutánt kívánok, a kávét köszönöm, már iszom is!


     

    előzmény:
    naros (26505)
    2015-01-02  12:10
  47. 2015. január 2. 12:1026505.

    Szia Kata!


     


    Kellemetlen párás idő van, boltba menet sokkal jobban fáztam mint a kemény mínuszokban.


    Kicsit össze voltam zavarodva vajon milyen nap is van? Aztán tisztáztam,


    megint itt hétvége!No, ez az év is jól kezdődik!


    Nyugodt napot kívánok!



     


     


     


     

  48. 2015. január 1. 18:5826504.

    Szia Kata!


    Napközben nem értem ide,


    csendes szilveszterünk volt leszámítva a petárdákat!


    Pihend ki  magad, szép álmokat kívánok!

    előzmény:
    kata622 (26503)
    2015-01-01  18:45
  49. 2015. január 1. 18:4526503.

    Halihó Ágikám!


    Nagyon remélem, hogy nincs semmi gond, baj Nálatok, csupán csak jínuár elseje van, a pihenés napja !


    Szép estét, nyugodt éjszakát kívánok!

    előzmény:
    kata622 (26502)
    2015-01-01  16:02
  50. 2015. január 1. 16:0226502.

    Szia Ágikám!


    Boldog új évet kívánok !


    Nem régen mentek el a Barátnőmék, a többi vendégem, hajnalban !


    Remélem, jól vagytok!


    Kicsit álmos vagyok, ma biztosan korábban megyek aludni.


    Most is már pihengetek.


    Holnap reggel Anyuhoz megyek.


    Alig tudtam bejönni, kettőt kellett kattintani a "válaszra", csak úgy működött, mert egyre semmit sem csinált. Lehet, hogy az UFÓK is eljöttek az új év első napjára ?!


    További kellemes délutánt kívánok!


     

    előzmény:
    naros (26501)
    2014-12-31  18:56

Címlap

top