Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Barátságot keresel? - megh

kata622
Létrehozva: 2008. Április 29. 19:17

Köszöntünk nálunk!

 

Családos vagy? Magányos vagy? Hétköznapi témákról, sok mindenről beszélgethetünk, politikamentesen. 

Ha velünk szeretnél tartani írj bátran! 

  1. 2014. december 13. 19:5026401.

    Szia Kata!


    Pont ablakmosásra való nap volt, rendelni sem lehetett volna jobbat!


    Tegnap nálunk sztrájkolt a laptop, mára összeszedte magát.


    Gyerekek elmentek, ma csak félház volt, most sajna Dávidunk beteg, Anna pedig zsúron van.


    Jó pihenést, szép álmokat kívánok!


     


     

    előzmény:
    kata622 (26400)
    2014-12-13  18:37
  2. 2014. december 13. 18:3726400.

    Halihó Ági!


    Most hallottam és egyben olvastam is, hogy még egy pár napig biztosan melegebb idő lesz, mint az iyenkor megszokott átlag. Nem csoda, hogy megérezzük! Ettől eltekintve nem haragszom, hogy nincs -20°C fok!


    Nagyon nehezen tudtam bejönni, lehet, hogy döglődik a laptopom? Na, neeeeee! Nincs betervezve egy másik ...!


    Szép estét, nyugodt éjszakát kívánok !

    előzmény:
    kata622 (26399)
    2014-12-13  15:49
  3. 2014. december 13. 15:4926399.

    Szia Ágikám!


    Gyerekek elmentek, ragyognak az ablakok! Most mostam fel, csak gondoltam ide ülök, életjelet adok magamról, és máris megyek a víz alá! Mára elég volt a munkából, holnap és holnapután, stb,. akkor is van nap, nem igaz?


    Mára megfőztem előre, csak melegíteni kellett.


    További kellemes időtöltést kívánok !

    előzmény:
    naros (26398)
    2014-12-13  11:46
  4. 2014. december 13. 11:4626398.

    Szia Kata!


    Sütök-főzök unokázós szombatom lesz,


    jó munkát napsütéses szép napot kívánok!

    előzmény:
    kata622 (26397)
    2014-12-12  20:24
  5. 2014. december 12. 20:2426397.

    Ágikám!


    A fogászaton voltam már tanúja, hogy beadták a páciensnek az érzéstelenítőt, és elment...! Hát persze, hiszen, akkor már nem fáj, na de azután, hogy elmúlik a hatás...!


    Máshol is volt ilyen eset, kórházban feküdtem, két embert is kerestek ( nem egyszerre!), a műtétre kellett volna bevinni őket, de "se égen, se földön nem voltak", kiderült, elvitték a ruhájukat is, és "kereket oldottak". Biztosan megijedtek.


    Holnap reggel jön a Fiam, Ő még nem dolgozik, csak a Menyem, mert holnap dolgoznak le egy napot. Fiamnál ez teljesen másképpen működik, Ő jövő héten kezd és egyfolytában dolgozik két hetet. Bejönnek kocsival, kiteszi a munkahelyénél Menyemet, és irány haza, mert ablakokat tisztítunk, függönyöket mosok.


    Majd együtt mennek haza délután a Menyemékhez.


    Szép estét, jó pihenést kívánok!

    előzmény:
    naros (26396)
    2014-12-12  17:48
  6. 2014. december 12. 17:4826396.

    Katám, a levest alaplével engedtem fel és a végén egy kevés tejet öntöttem bele


    a férjemnek is ízlett, pirítóssal és sajttal ettük.


    Tegnap a fogászaton sokan voltak, de máshol kevesen. A betegek a kért időpontokra


    meggyógyulnak, vagy kis túlzással rosszabb esetben meghalnak.


    Katám a műtéten gyorsan túl leszel, pláne ha fogadott orvosod van, stramm nőci vagy!


    Azért merem ezt írni mert anyu is aránylag könnyen vette, pedig ő igazán nem egyszerű


    eset.


    Megyek fürdeni ma hamar ágyba bújok,


    nyugodt estét, szép álmokat kívánok!

    előzmény:
    kata622 (26395)
    2014-12-12  17:25
  7. 2014. december 12. 17:2526395.

    Ágikám!


    Örülök, hogy jól vagytok, és hogy Marcinak sikerült a ZH, gratulálok!


    A fokhagyma levest tejszínnek készítetted? Mi is szeretjük! Férjed eleve nem szereti, vagy csak most nem ízlett?


    Na igen, a szeretet ünnepéhez nyugodt, kiegyensúlyozott légkör kellene. Ez nem valósul meg minden munkahelyen, mivel év végére is esik, általában sok munkával jár..., arról nem beszélve, hogy a kereskedelemben fokozott az elvárás a dolgozóktól a vásárlók részéről. Egyik oldalról a főnők "egrecírozza" őket, a másik oldalról sokszor a vevő... A türelmetlenség a legfőbb forrása, a rossz légkörnek.


    Bent jártam én is a gyógyszertárban, és nagy meglepetésemre nem volt senki, így gyorsan végeztem. Anyunak váltottam ki a gyógyszereit, és magamnak egyet, amit tegnap irattam fel.


    Mivel nagyon szép napsütés volt, láttam, hogy sok kismama tologatta a babakocsit, vagy kézenfogva sétáltak, és sok idős ember poroszkált. Kicsalogatta az embereket a lakásból.


    Reggel kértem időpontot a laborra, nem is hittem el, de jövő héten hétfőre kaptam! Lehet, hogy sokan decemberben, ha lehet, kihagyják az orvosokat. Megtudom érteni, de nekem a műtét miatt kell mennem, pedig én is kihagynám, nem csak decemberben, hanem egy egész életre...!


    Jól írtad, a sötétség olyan hirtelen ránk telepszik, mint egy szempillantás.


    További kellemes időtöltést kívánok !

    előzmény:
    naros (26394)
    2014-12-12  16:02
  8. 2014. december 12. 16:0226394.

    Köszönöm, jól vagyunk!Reggel óta most ülök le először, ilyenkor télen


    más szögben süt be a nap minden porszem látszik.


    Közben csudafinom fokhagyma levest rittyentettem, helyrebillent a lelkivilágom ami a főzést illeti.


    Igaz a végszó a férjemé,  volt  nekem ízlett, neki meg egyáltalán nem!


    Fiadék újult erővel vetik bele magukat a karácsonyi őrületbe. Épp a minap gondolkodtam el, mi lett


    a szeretet ünnepéből...


    Marcinak jól sikerültek a tegnapi zéhák is, mindkettő ötös lett.


    Anyu elment a szép napsütésben és gyógyszert íratott, én meg nagyon örültem mert gyorsan hazaért.


    Nyugis délutánt vagyis estét kívánok, mert perceken belül jön a setét!


     


                                           


     


     


     

    előzmény:
    kata622 (26393)
    2014-12-12  14:04
  9. 2014. december 12. 14:0426393.

    Szia Ágikám!


    Nagyon lassú az NLC!


    Gyerekek elmentek a Menyemékhez, én is lementem Velük, mert kigondoltam, hogy bemegyek az egyik üzletbe, ajándék ügyben. Sikerült megvennem, amit szerettem volna a Barátnőméknek.


    Gyönyörűen süt a Nap, kellemeset sétáltam, az utcán rengetegen vannak.


    Tegnap este beszámoló volt, ami folytatódott, ma délelőtt is. A Gyerekek jól érezték magukat, csak rövid volt. Így szokott lenni, a jót szeretnénk meghosszabbítani, de nem mindig lehetséges!


    Nálatok a bacik eltüntek? Remélem, jól van Mindeki!


    További szép délutánt kívánok !



     


     


     

    előzmény:
    naros (26392)
    2014-12-12  08:21
  10. 2014. december 12. 08:2126392.

    Szia Kata!


    Süt a nap végre szép időnk van, már nagyon hiányzott a lelkemnek.


    Fiadék gondolom kellemesen elfáradtak és sok szépet láttak.


    Nyugodt, tartalmas napot kívánok!


     


     


                     


     


     

    előzmény:
    kata622 (26391)
    2014-12-11  20:38
  11. 2014. december 11. 20:3826391.

    Ágikám!


    Rá sem mertem kérdezni a fogadra, nem kellemes ha Nála járunk, viszont szükséges, és a kezelés után már sokkal jobb az ember közérzete!


    Szegény néni!!!


    Köszönöm Anyuhoz intézett jókívánságodat !


    Nem néztem, hallottam, sőt nem is olvastam ma időjárási előrejelzést. Jön a front?! Nahát akkor én is rátudom kenni a mai fejfájásomat!


    Gyerekek jelentkeztek Mosonmagyaróvár környékéről, kicsit késik a vonat. Közben elmentem fürdeni, hogy ha hazajöttek és az élménybeszámoló töredékének vége, elálmosodtak, akkor tudjanak Ők is a fürdőbe menni.


    Szép estét, nyugodt pihenést kívánok !

    előzmény:
    naros (26390)
    2014-12-11  19:51
  12. 2014. december 11. 19:5126390.

    Szia Kata!


    Megjöttem a fogorvostól, fogam olyan mint újkorában.Lesz mit csikorgatnom!


    Sokan voltunk köztük egy kilencven körüli idős néni, fia és menye támogatta,


    soronkívül behívták, látszott az arcán hogy hatalmas fájdalmai vannak.


    Kiderült súlyos gerincbetegsége miatt sem ülni, sem állni nem tud. Arra gondoltam milyen nagyon jó hogy anyu rendben van!! Bizony, az egészség a legfontosabb...


    Anyukádnak bölcsességet és megnyugvást kívánok, minden nap tudjon örülni hogy ilyen


    lánya és unokája van.


    Elfáradtam, aztán láttam jön a front hát egyből rákentem,


    jó pihenést és szép álmokat kívánok!


     


    előzmény:
    kata622 (26389)
    2014-12-11  16:11
  13. 2014. december 11. 16:1126389.

    Szia Ágikám !


    Csupa jó hírt olvasok Tőled, és ez megnyugtat! Az egészség nagyon fontos, ha az rendben van, akkor a többit lehetőség van valahogy megoldani!


    Reggel a körzetinél kezdtem, mint ahogy említettem, sikerült az influenza elleni oltást is megkapnom, és engedélyt kaptam a szemműtétemre, szabad az út, de a másik szemműtétem előtt, ami egy hónappal később lesz, majd február elején, ahhoz már kaptam egy beutalót a laborra, mert azt mondta a doki, hogy ami van, az akkorra már nem lesz érvényes, újabb kell. Mivel elég sok a várakozási idő, a napokban már kérek oda időpontot.


    Köszönöm kérdésedet, Anyu állapota nagyon változó, előfordul, hogy nem érzi jól magát, azt mondja nem fáj semmije, csak szédeleg egy kicsit. Megmérem mindig a vérnyomását, ha oda megyek, reggel és délután is, szerencsére általában jónak mondható! Az étvágya is jó. Az szinte biztos, hogy a lelke beteg, és ez kihat az egész lényére. Sajnos azokon nem tudok segíteni, és ahogy közeledik a karácsony egyre jobban a bánat hatása alá kerül, és ez lehet a baj...! Próbálom "felrázni", ami ideig-óráig sikerül is, de szemén látom, hogy legbelül végtelen szomorú. Nagyon sajnálom, mert nekem is fáj, hogy elveszítettük Szeretteinket, de ahogy mondják egy Anyának a legfájóbb, ha Gyermekét veszíti el, és azon nem lehet segíteni, mert ilyenkor, amikor a szeretet ünnepe van, és olyan képeket mutatnak, ahol felhőtlen boldogságban úszik a család, akkor nem lehet nem gondoli arra, amikor még nálunk is olyan szép volt a karácsony , mindenki örült, hogy együtt a Család!


    Hát ez van! Vannak dolgok, amit nem lehet megvenni, megszerezni, és nem lehet segíteni rajta...!


    Remélem, Fiamék már a vonaton vannak, azt mondták tegnap este, hogy ma du. a 3 órás vonattal jönnek, ami kb. este 9 óra körül ér be a Keletibe, de lehet, hogy Kelenföldnél leszállnak és a 4-es metróval jönnek tovább. Így mire a vonat beér a végállomásra, már itthon lesznek. Majd meglátjuk!


    További kellemes délutánt kívánok !


     

    előzmény:
    naros (26388)
    2014-12-11  10:30
  14. 2014. december 11. 10:3026388.

    Szia Kata!


    Köszönöm, hál' Istennek rendbe jöttem,


    lányomék vannak itt, ő is javul.


    Kedves tőled, de az elsózásról csak én tehetek  megint nem voltam elég óvatos. Ebben a korban igazán tudhatnám,


    a sótlan ételt könnyű után ízesíteni, nem úgy a túl sósat.


    Na most már édes mindegy, spongyát rá!


    Süt és ez a lényeg, derűs napot kívánok!


    Anyukád jól van?


     


                 


     


     

    előzmény:
    kata622 (26387)
    2014-12-10  17:24
  15. 2014. december 10. 17:2426387.

    Ágikám!


    Nem a kór tünete miatt sóztad el, hanem ezer más oka is lehet, pl. más a só, mint korábban amit használtál, az ember ízérzéke is változik, véletlenül kétszer sózta meg a készülő ételt, mint én is egyszer tettem, vendégeket vártunk, siettem, Fiam kicsi volt, száz felé figyeltem, és valahogy kiment a fejemből, hogy egyszer már megsóztam a fasírtot. Íszonyú sós lett, akkor még nem volt gyakorlatom, a kukában landolt, a nem kevés hús, nosza gyorsan leszaladtam a henteshez, még szerencse, hogy itt van a szomszédban, és újráztam! Ma már biztos kitaláltam volna valamit a hússal, de akkor egyszerüen kidobtam. ...és azt se felejtsük el, hogy a szerelmes   ember is elsózhatja!


    Szóval nem kell mindjárt a rosszra gondolni!!!


    Jobban vagy?


    Holnap reggel a körzetinél kezdek, úgy gondoltam, beoltatom magam, Fiamnak is kiíratom az influenza elleni oltóanyagot. Azután megyek csak az Anyuhoz.


    Szép estét kívánok, nyugodt pihenést, és a betegeknek mielőbbi gyógyulást !

    előzmény:
    naros (26386)
    2014-12-10  16:20
  16. 2014. december 10. 16:2026386.

    Katám hamarosan itt lesznek Annáék, nyugodt estét kívánok!


     

  17. 2014. december 10. 13:3726385.

    Épp tegnap mondtam a férjemnek, mostanában tele a város hajléktalanokkal.


    Nem tudom miért gondolja a kedves


    vezető hogy jobban élünk? Talán mert nem békávézik?


    A kutya egyedül volt csecse majd a földig ért, egyébként jó állapotban van, sok erre a kutyabarát.


    Zellerszáras rizottót főztem és naaagyon elsóztam, haragszom magamra.


    Valahol olvastam, a kezdődő alzheimer kór tünete a túlsózás...


     

    előzmény:
    kata622 (26384)
    2014-12-10  13:01
  18. 2014. december 10. 13:0126384.

    Meg kell játszanunk több varációban a lottón, lehet, hogy az Égből küldték !


    Itt is süt, de hűvös van. Ezt ígérték, és bejött!


    A gazdijával volt ott és még a kiskutyák is ?! A Blahán az "éjjel-nappali" előtt is az árkád alatt sokszor vannak kutyák, a gazdával letáboroznak... Nekem nem örömteli, amikor úgy ülnek, fekszenek a "hontalanok" szana-szét, közöttük sokszor kutyával együtt, hogy alig lehet tőlük elmenni, közlekedni, és körülöttük csak a kosz, a piszok van.


    Borzalmas látvány, és sokszor elgondolkodom azon, hogy amikor az a bizonyos "átkos" volt, akkor nem voltak fedél nélküli emberek, büntették azokat, akik nem dolgoztak, volt becsülete a munkának és a jó munkásnak is, és még sorolhatnám a végtelenségig. Ebben az időszakban pedig hangoztatják, hogy "jobban élünk", de KIK???!!!


    Na, már megint "elmentem", ejnye, ejnye!!!


    Örülök, hogy Lányod jobban van, ilyenkor nagyon jól esik a betegnek, hogy a párja ott van mellette, az egy fél gyógyulás !


    Köszönöm a déli frissítőt, nagyon fincsi volt!


    Sütöttem egy piskótát, még nem tudom, milyen krémet teszek bele, de azt hiszem, diós lesz!


    Szép, és kellemes délutánt kívánok !

    előzmény:
    naros (26382)
    2014-12-10  11:58
  19. 2014. december 10. 12:0426383.

    Azta, vajon hogy került a két negyvenegyes a háeszembe?


    Rejtély!


    Kata, jó étvágyat az ebédhez!

    előzmény:
    naros (26382)
    2014-12-10  11:58
  20. 2014. december 10. 11:5826382.

    Köszönöm a lányom javul,pláne hogy vejem szabit vett ki és otthon maradt.


    Itt már süt, mégsem volt melegem a sparból hazajövet. Egy szoptatós kutya koldul a bolt előtt,


    jó érzéssel láttam hogy az emberek vesznek kaját neki.


    Nagyon aranyos a sormintád, küldöm a déli frissítőt.


    4141



    Nyugodt délutánt kívánok!

    előzmény:
    kata622 (26381)
    2014-12-10  10:32
  21. 2014. december 10. 10:3226381.

    Szia Ágikám!


    Te jó Isten! Vigyázz magadra, nehogy még jobban betegebb legyél! Nem csoda, hogy összeszedünk vírusokat, ez az idő jól "közvetíti" őket, hogy a csuda vinné el azokat a fránya vírusokat, jól meglennénk nélkülük!!!!!!!!!


    Az idő hasonló itt is, majdnem süt a Nap.


    Teszek-veszek én is. Főzök,hogy holnapra legyen mit elővenni, mert estére érkeznek a Gyerekek, és én reggel Anyuhoz megyek. Ilyenkor soha nem tudom, mikor jövök haza, és nem szeretek kapkodni. Pénteken még nem dolgoznak, itt lesznek ebédig.


    Tegnap amikor beszéltünk, mondták, hogy ott napközben szállingózott a hó. Köszönöm, jól érzik magukat, sok programot terveztek. Eddig, amit kigondoltak, sikerült megvalósítani.


    Lányod jobban van? Neked is mielőbbi gyógyulást kívánok !


    Olyan szép sormintát küldtél, gyönyörködöm benne! Szeretném viszonozni!


    előzmény:
    naros (26380)
    2014-12-10  09:36
  22. 2014. december 10. 09:3626380.

    Szia Kata!


    Gondolom Fiadék jól érzik magukat!


    Itt majdnem süt, kihasználom és függönyt mosok, közben sajna fáj a fejem-fülem -torkom,


    úgy érzem bekaptam valami vírust, vagy bacit. Miért is maradnék ki a jóból??


    Napfényes, jókedvű szerdát kívánok!  


     


                      


     


     

    előzmény:
    kata622 (26379)
    2014-12-09  19:20
  23. 2014. december 9. 19:2026379.

    Sűrűn kinyitogatom az ablakokat, azt állapítottam én is meg az előbb, hogy mintha hűvösebb lenne.


    Várom, hogy jelentkezzenek a Gyerekek skypen, még ezek szerint nem értek "haza", a szállásra. Tegnap is majdnem 8 órakor jelentkeztek.


    Kellemes estét és éjszakát kívánok!

    előzmény:
    naros (26378)
    2014-12-09  18:28
  24. 2014. december 9. 18:2826378.

    Köszönöm, remélem gyorsan kilábal a megfázásból!


    Itt volt kedvenc vejem, elvitte a gyereket fáztam ahogy kikísértem őket.


    Lehet hogy jön a tél?


    Kata, aludj jól!

    előzmény:
    kata622 (26377)
    2014-12-09  16:10
  25. 2014. december 9. 16:1026377.

    Még ilyet! lemaradt: mielőbbi gyógyulást kívánok Lányodnak !

    előzmény:
    kata622 (26376)
    2014-12-09  16:08
  26. 2014. december 9. 16:0826376.

    Szia Ágikám!


    Örülök, hogy jelentkeztél, annak már kevésbé, hogy Lányod torka begyulladt. Az mindenképpen jó, hogy járt az orvosnál!


    Jancsinak biztos különleges élményben volt része, hogy buszon utaztatok, hiszen együtt voltatok sok emberrel, időnként megállt a busz, felszálltak, leszálltak, hallotta, hogy bemondták a következő megállót, stb. Volt mit nézni, hallani!


    Jó, hogy a fogicád is bírja a "megterhelést"!


    Köszönöm kérdésedet, a térdem elég jól viselkedik, köszönet a mágneses térdpántnak, amit megrendeltem kb. egy, másfél hónappal ezelőtt. Igazán nem hittem ezekben a dolgokban, de Sógoromék győztek meg róla, hogy megéri. Igazuk volt!


    Tudod, már írtam, én nagyon szeretem a Kest, nem hagynám ki a világért sem, főleg karácsony előtt! Kedvesek az eladók, minden adva van, hogy legközelebb is bemenjen az ember!


    További kellemes időtöltést kívánok !

    előzmény:
    naros (26375)
    2014-12-09  15:44
  27. 2014. december 9. 15:4426375.

    Képzeld, még mindig nem voltam a Kesben.


    A fogam köszi jól van, hála Istennek egyáltalán nem fáj.


    Térded bírja a strapát?

  28. 2014. december 9. 15:3926374.

    Szia Kata!


    A lányomnak begyulladt a torka, bementem hozzájuk míg átsétált az orvoshoz, igaz


    nem kapott gyógyszert mert még szoptat, pihenés sok folyadék, lényeg hogy 


    megvizsgálta a doki.


    Jancsival ide buszoztunk, nagy élmény volt neki általában autóval közlekednek,


    este vejem jön majd érte. Most még alszik a szentem.


    Ja és el ne felejtsem, kék az ég!!!!


    Köszi a kávét, nyugis délutánt kívánok!


    előzmény:
    kata622 (26373)
    2014-12-09  14:31
  29. 2014. december 9. 14:3126373.

    Halihó Ágikám!


    Merre jársz? Nyakig vagy a munkával?


    Nehezen tudtam bejönni, teljesen lefagyott a gép! Remélem, rendesen fog viselkedni!


    Kitartóan mosok, közben tevékenykedem.


    További kellemes délutánt kívánok !

    előzmény:
    kata622 (26372)
    2014-12-09  12:41
  30. 2014. december 9. 12:4126372.

    Szia Ágikám!


    Már itthon vagyok. Nem voltam sokfelé, maradt másnapra is, de a Kesben bent voltam. Megvettem a naptárakat ide és Anyuhoz is, nagyon szépek! Karácsonyi csomagolókban sem csalódtam, és az ajándékkisérő lapok is kedvemre valólk!


    Beindítottam a már előzőekben bekészített mosást, teszek-veszek.


    Hogy van a fogad? Kibírja csütörtökig?


    Kellemes napot kívánok !

    előzmény:
    kata622 (26371)
    2014-12-08  20:18
  31. 2014. december 8. 20:1826371.

    Bizony, mennyire igazad van, a napsütés része az emberek jó közérzetének!


    Holnap, ha nem lesz pocsék idő, akkor megejtem a mai délutánra tervezett programomat.


    Szép estét, nyugodt éjszakát kívánok!

    előzmény:
    naros (26370)
    2014-12-08  19:50
  32. 2014. december 8. 19:5026370.

    Aranyos ez szmájli!


    Könnyebb lenne átvészelni a hosszú sötét heteket, ha napközben sütne!


    Tudom, nem kívánságműsor...


    Tegyük el magunkat holnapra és bizakodjunk hogy derűs barátságos napok jönnek!


    Jó pihenést kívánok!


     


     

    előzmény:
    kata622 (26369)
    2014-12-08  18:16
  33. 2014. december 8. 18:1626369.

    Halihó Ágikám!


    Adri biztosan nagyon elfoglalt, az otthoni dolgok, és mellette a munka, arról nem beszélve, hogy a napi utazása sem ötperces!


    Pontosan erről is beszélgettünk ma Anyuval, hogy ami régen ripsz-ropsz megvolt, az most szépen elhúzódik...!Különben meg "öreg az országút!!!"!Nem foglalkozunk a korral!!!


    Annyi minden más dolgunk van, főleg Neked, akár karácsony közeledik, vagy csak sima nap, hogy ki figyel arra, mennyi idősek vagyunk?! Nincs rá idő, mert különben is "a nyugdíjasnak semmire sincs ideje!"!


    Reménykedem, hogy a Napocska már megelégelte a bújócskát, és végre megmutatja magát, azt a kutyafáját!


     

    előzmény:
    naros (26368)
    2014-12-08  17:04
  34. 2014. december 8. 17:0426368.

    Katám, reméljük végre itt is eláll ez a ronda esőés sok napsütésben lesz


    részünk, itthon és tőlünk nyugatra is! De elutaznék én is!!!


     


    Bizony egész délelőtt szemerkélt én sem álltam le nézelődni, siettem haza.


    Lassan befejezem a nagytakarítást, szó szerint lassan mert egyre tovább tart, és nem csak azért


    mert szemüvegben csiszatolok! Hiába öregasszony nem versenyló! Egykor bizony kimondottan öregnek láttam a korombelieket, így hát változnak a dolgok...


    No,de fókuszáljunk inkább a karácsonyra!



    Adrink jelentkezhetne, valami jó hírrel!


     


     

    előzmény:
    kata622 (26367)
    2014-12-08  16:19
  35. 2014. december 8. 16:1926367.

    Szia Ágikám!


    Ajajjj! Nem a legjobb dolog történt Veled, viszont gondolj csak bele, nem mindenkit koronáznak meg , pedig gyanítom, egy pár embernek nagyon fájhat rá a foga... !


    A Fiatalok elutaztak, du. egy órára már a célponton voltak, fél kettő után hívtak, hogy a szobájukból telefonálnak! Ott nem esett az eső, nem úgy, mint itt, reggel óta szakadatlanul esik.


    Nem is mentem sehová hazafelé, alig vártam, hogy hazaérjek. Anyunál a buszmegállóban eddig nem volt egy "talpalattnyi tetős" hely sem, hogy az égi áldás elől behúzodjon az ember. Most csak bámultam, felállítottak egy fedett megállót (két oszlopa még téglákon "nyugszik"!!! - fő a biztonság...!), de annyira kicsit, hogy csak egy pár ember fér el alatta! Biztos figyelmen kívül hagyták, hogy a környék tele van iskolákkal, és amikor a sulinak vége, lehet, hogy nem egyszerre fejezik be a tanítást, de akkor is, sokszor nem férnek el a diákok a "megállószigeten", és akkor még a "nemdiákokat" nem is említettem...


    Sokszor megállapítom, hogy olyan "JÓ", hogy a megfelelő emberek, a megfelő helyre kerülnek...!


    Kellemes délutánt, vagy már estét kívánjak !

    előzmény:
    naros (26366)
    2014-12-08  12:56
  36. 2014. december 8. 12:5626366.

    Szia Kata!


    Tegnap derékba tört a bal felső hatosom, nagyon megijedtem hogy szájsebészet lesz a vége, aztán ma délelőtt a fogorvos szerencsésen leköszörülte, betömte, csütörtökön pedig megkoronázza.


    Szóval jól indul a hetem!


    Remélem nálatok minden rendben, jó utat kellemes nyaralást kívánok a fiataloknak!


     

  37. 2014. december 7. 19:1126365.

    Nyugodt estét, jó pihenést kívánok!

    előzmény:
    kata622 (26364)
    2014-12-07  14:20
  38. 2014. december 7. 14:2026364.

    Halihó Ági!


    Elkészültem, várom a Gyerekeket. Holnap reggel megyek Anyuhoz, délután kicsit körülnézek, bemegyek a Kesbe ajándékcsomagoló papírért, lehet, hogy máshová is elcsatangolok.


    További kellemes, szép délutánt kívánok!

    előzmény:
    kata622 (26363)
    2014-12-07  10:00
  39. 2014. december 7. 10:0026363.

    Szia Ágikám!


    Köszönöm, jól aludtam, bár mostanában felébredek hajnalban, különböző időszakokban, akkor kimegyek a szobából, körbejárom a lakást, visszafekszem és szépen tovább alszom, hála Istennek!!!


    Tegnap úgy hallottam, hogy azt mondták, egy pár napig még ilyen lesz az idő, azután napos, de hideg idő lesz. A hideg sem olyan nagyon téli hideg lesz, legalább is egyenlőre. ...de ahogy egy időjós mondta egyszer, "majd meglátjuk...!".


    A madarakat mi is szerettük nézni amíg volt a telek. Itt csak a galambok vannak, esetenként többen is, mint kellene, időnként a varjak, egyiket sem szeretem.


    Engem is vár a konyha, azt hiszem, egy kicsit ellezserkedtem az időt, most aztán belehúzhatok!


    Édesek a dobozokból kikukucskáló vigyorik, egymás melett többen, még inkább!


    Kellemes, vidám napot kívánok én is sok szerettel !

    előzmény:
    naros (26362)
    2014-12-07  08:46
  40. 2014. december 7. 08:4626362.

    Szia Kata!


    Remélem jobban aludtál mint én!


    Az etetőn megjelentek a csuszkák, nagyon helyesek.


    A mai idő sem szebb ez van...


    No elég a nyafogásból, hamarosan jönnek a gyerekek


    engem meg vár a konyha.


     



    Jókedvű vasárnapot kívánok!


  41. 2014. december 6. 19:3726361.

    Jó pihenést, szép álmokat kívánok!

    előzmény:
    kata622 (26360)
    2014-12-06  19:28
  42. 2014. december 6. 19:2826360.

    Ágikám!


    Szép estét, nyugodt pihenést kívánok!

    előzmény:
    kata622 (26359)
    2014-12-06  17:27
  43. 2014. december 6. 17:2726359.

    Ágikám!


    Szeretem én is a régi díszeket, mindegyik egy-egy emlék hordozója! Az új díszek csodásak, időnként nem tudok ellenállni, kénytelen vagyok megvenni egyet-egyet, de nem viszem túlzásba, mert már régóta nem nagy a fa, nem is tudom mindegyiket feltenni , mindig lemarad egy pár, de az a következő karácsonykor már fent van a fán .


    Sajnos nekem a karácsony már nem maradéktalanul boldog, ilyen az Élet...! Az ünnepek sokszor "üresek" a Szeretteink nélkül! Az emlékek azok, amelyek megpróbálják símogatni a lelkemet, akkor jó, ha vidám epizódok kerülnek "terítékre"!!!


    További kellemes időtöltést kívánok!

    előzmény:
    naros (26358)
    2014-12-06  15:00
  44. 2014. december 6. 15:0026358.

    Erős az immunrendszered, örülök hogy jól vagy!


    Mióta felnőttek a gyerekeink a karácsonyban a leginkább a várakozás meg az emlékezés


    okoz örömet.


    Karácsonykor a legjobb gyereknek lenni, sok év alatt a varázs emlékké lesz és nagyon jó visszarepülni


    az időben...


    Ezért nincs trendi egyszínű karácsonyfánk, a csiricsáré régi díszek kicsit vissza hozzák azt, ami elmúlt.



    Kellemes délutánt kívánok!


     


     

    előzmény:
    kata622 (26357)
    2014-12-06  13:43
  45. 2014. december 6. 13:4326357.

    Halihó Ági!


    Köszönöm, úgy érzem, jól vagyok (ki ne kiabáljam!!!), ma már nem vettem semmit sem be, nem gargalizáltam!


    Lassan lehet, hogy hozzá kell szoknunk az inkább esőre hajló télhez?! Sajnálnám, mert nekem is, mint sok más embernek a Karácsony és Szilveszter akkor az igazi, ha csillogó fehér hó fedi be tájat! Nem beszélve arról, hogy a gyerekek öröme, hógolyózás, hóember építése , szánkózás esős időben, vagy abban a bizonyos "fekete karácsonyban" csupán álom lenne...! Emlékszem, már Fiam kiskorában is volt olyan tél, amikor a szánkót fel sem hoztuk a pincéből!


    További kellemes délutánt kívánok !

    előzmény:
    naros (26356)
    2014-12-06  10:49
  46. 2014. december 6. 10:4926356.

    Szia Kata!


    Köszönöm, jól aludtam.Teljesen rendbe jöttél?


    Lányomék hamarosan jönnek, sajnos eső esik nem hó, pedig hogy örülnének a gyerekek!


    Kellemes napot kívánok!



     


     

    előzmény:
    kata622 (26355)
    2014-12-06  10:27
  47. 2014. december 6. 10:2726355.

    Szia Ágikám!


    Remélem, jól pihentél!


    Most mentek el a Gyerekek, felugranak Anyuhoz is, mert nálam maradt az olvasó szemüvege, egyben vittek Anyunak csokimikulást, elvégre Mikulás volt, van!


    Kihasználom a "szabadidőmet", megmosom a hajam, ebédem van mára. Holnap újra jönnek a Gyerekek, a bőrőndöket tegnap már elhozták.


    Fincsi menüt találtál ki tegnap! Holnap franciasalátát készítek és fasírtot sütök, már megint majdnem egyre gondoltunk! Azért lett ez a választásom, mert Menyeméknél ebédelnek, és azután jönnek ide, így estefelé ha megéheznek, mégsem szendvicset esznek. Megsütöm a fincsi sajtosat is, azt elviszik az útra.


    Szép hétvégét kívánok, napfényeset, nem ezt a ronda szürkületet!


     

    előzmény:
    naros (26354)
    2014-12-05  13:49
  48. 2014. december 5. 13:4926354.

    Jaj de aranyos madárkák, köszönöm szépen nagyon aranyos vagy!!


    Most ültem le eddig tartott a pénteki műszak, fasírtot sütöttem


    krumplisalátát csináltam, majonézes burgonya saláta készül belőle, diót is daráltam sütök egy rácsost.


    Nem lesz nálunk külön Mikulás-buli mert sok helyre hivatalosak a gyerekek, jönnek ahogy tudnak.



    Kata, örülök hogy jobban vagy,


    kellemes nézelődést, vásárlást kívánok!


    előzmény:
    kata622 (26352)
    2014-12-05  10:41
  49. 2014. december 5. 13:1326353.

    Halihó Ágikám!


    Csak úgy benéztem. Ebédeltél már? Akkor egészségedre!


    Elköszönök mára.


    További szép napot kívánok!

    előzmény:
    kata622 (26352)
    2014-12-05  10:41
  50. 2014. december 5. 10:4126352.

    Szia Ágikám!


    Köszönöm, jól aludtam, és a mandulám is kezd "rendes" lenni, jól teszi, mert nem szeretnék mérges lenni rá...! Gargalizáltam reggel Phlogosol-lal.


    Itt is felhős az ég, csak éppen halványan érzékelni lehet, hogy felette süt a nap, talán nem vastag a felhő.


    Mikulás "jöttére" Családod összes kicsije Nálatok lesz?


    Főzöcskézek, délután, vagyis estére jönnek a Gyerekek. Nem egyszerre, mert Menyem fodrászhoz megy, azután elmegyünk, majd én hazajövök, magukra hagyom a fiatalokat, bóklásszanak kedvükre a Vörösmarty téren, - majd Ők is haza jönnek, mert itt alszanak.


    Szép napot, kellemes időtöltést kívánok

    előzmény:
    naros (26351)
    2014-12-05  09:20

Címlap

top