Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Barátságot keresel? - megh

kata622
Létrehozva: 2008. Április 29. 19:17

Köszöntünk nálunk!

 

Családos vagy? Magányos vagy? Hétköznapi témákról, sok mindenről beszélgethetünk, politikamentesen. 

Ha velünk szeretnél tartani írj bátran! 

  1. 2014. augusztus 17. 11:4825751.
    Megpróbálok én is egészségesebb ételeket betenni a repertoárba. Tegnapelőtt hántolt kölest főztem, mert azt tanácsolták a recepteknél, hogy ajánlatos kicsit többet készíteni egyszerre, és azt felhasználni, jinden olyan ételhez, amihez illik a rizs. Lehet, hogy azért mert idegen nálunk az étrendben, nem vagyok nagyon elszállva tőle, de egy ízben a lecsóhoz tettem egy nagyobb kanállal, a többivel még nem körvonalazódott, hogy mit csinálok. Talán egy kis zöldborsóval, zöldséggel rizi-bizit észítek holnap.
    Gondolom, a gersli is valamiféle vállfaja a rizsnek. Majd én is megnézem, mit készíthetnek belőle, ha jól emlékszem az árpa. Te is először készítesz belőle valamit, ahogy olvasom. Kíváncsi vagyok mennyire ízlik Nektek?


    Az ebédhez jó étvágyat kívánok, a kávét köszönöm!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_248323 (25750)
    2014-08-17  10:32
  2. 2014. augusztus 17. 10:3225750.
    Hali!

    Nálunk is buliztak sokáig hallatszott a tuc-tuc, még tüzijáték is volt.
    Olyan házban mint a tiétek, sokkal zavaróbb lehet!
    Rakott csirkemellet csináltam, most először gerslit eszünk hozzá , milyen lesz nem tudom
    mert a receptet még keresem.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_248323 (25749)
    2014-08-17  09:30
  3. 2014. augusztus 17. 09:3025749.
    Szia Ágikám!


    Köszönöm, jól aludtam, mikor már eltudtam aludni, mert tegnap megint valami buli volt. Mióta a lakásokat kiadják, általában fiatalok veszik ki. Mivel nagy lakások, több fiatal egyszerre kerül be egy lakásba, és azt hiszik, hogy a kollégiumban vannak, vagy nem is tudom, mert amikor még a Fiam osztálytársai kollégiumban voltak, ott is volt egy házirend. Na, mindegy, nem lehet ez ellen tenni semmit, mert nem tanították meg őket a szüleik, hogy meddig lehet elmenni, hogy ott ahol többen laknak egy házban, kisgyerekkel, idősek is, azok talán éjjel fél egykor már szeretnének aludni, pihenni!
    Valami kicsi intelligencia morzsát hinthettek volna az agyukba, de ha hintettek is, nem maradt meg benne. Isznak, és ki tudja még mit csinálnak, a folyosón noszogatják egymást "igyál már!!!", kiabálnak, hangosan nyerítenek, szóval visszasírom a régi csendes, "úri" házat!!!!!!!!!!!!!
    Mi is voltunk fiatalok, nem feljetem el, volt házibuli is, előfordult nem egyszer, hogy tizenhatan voltunk itt nálunk, de a határt mindig betartottuk. Nem muszáj "szétrúgni a ház oldalát", nem attól van jókedv, ha hangosabbak, duhajabbak vagyunk!
    Normális keretek között, még ha esetleg kicsit hangosabbak is lennének, nem hiszem, hogy bárki szólna. Így hiába szól valaki, kinevetik, és még hangosabbak...! 
    Más...
    Nálunk most már szépen süt a Nap, eddig csak úgy "pislákolt".


    Vissaztérve a lecsóra, igaz, mindig más, mert sokféleképpen elkészíthetjük és fincsi! Ma húslevet és grillt készítek.


    Köszönöm a kávét! Szép napot kívánok!



    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_248323 (25748)
    2014-08-17  07:49
  4. 2014. augusztus 17. 07:4925748.
    Jó reggelt, szia Kata!


    Két hét és vége a nyárnak, bánom is nem is...Szép hosszú őszt szeretnék, sok színnel és napsütéssel.
    Jól aludtál?Szép vasárnapot kívánok!


    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_248323 (0)
     
  5. 2014. augusztus 16. 19:5525747.
    Kata, örülök hogy meg vagy!

    Délután, aztán megnéztem egy pocsék Colin Firth filmet. Megtanulhatnám végre, a főszereplő nem
    garancia.

    A lecsó azért is jó, mert mindig kicsit más.

    Jó pihenést kívánok!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_248323 (25746)
    2014-08-16  18:48
  6. 2014. augusztus 16. 18:4825746.
    Ági! Hosszas küzdelem után, előkerültem!


    Ezek szerint, majdnem "közöse" ünnepelünk! Mi is megyünk jövő héten 
    név-és szülinapra !


    Nekem is lecsó volt, sűrűn készítek, szeretem és ahogy írod, itt a szezonja!


    Remélem, nem csak a szerencsén múlt, hogy betudtam jönni, hanem helyreállt a kapcsolat!
    Kellemes, szép estét kívánok!



    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_248323 (25745)
    2014-08-16  12:47
  7. 2014. augusztus 16. 12:4725745.
    Hali!Örülök a lftnek!

    Reggel elintéztük a heti bevásárlást,  megvettük név és szülinaposok ajándékait is,
    jó nagy buli lesz a jövő héten, négy ünnepelttel.

    Lecsót ebédeltünk, itt a szezonja.
    Aranyosak a madarak, köszönöm!
    Békés délutánt kívánok!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_248323 (25744)
    2014-08-16  11:26
  8. 2014. augusztus 16. 11:2625744.
    Szia Ágikám!
    Lent voltam vásárolni, működik a lift( ki ne kiabáljam, kopp-kopp!). Beszéltem a gondnokkal, állítólag átvették! Legyünk optimisták, és ne gondoljunk arra, hogy manapság sok mindent átvesznek, aztán kiderül, dehogy van kész...!


    Hűvös szél van, de legalább nincs sötét. Nálunk kb. féltizenkettőkor "kinyitották a csapot, mit csapot, - csapokat", mert csak úgy ömlött az eső, de nem volt égiháború!
    Kávézom, meghívhatlak?!


    Szép és kellemes hétvégét kívánok Nektek!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_248323 (25743)
    2014-08-16  08:16
  9. 2014. augusztus 16. 08:1625743.
    Szia Kata!

    Esett éjjel egy kevés, ahogy látom ma is szép napunk lesz.
    Működik a lift? Nyugis szombatot kívánok!



    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_248323 (0)
     
  10. 2014. augusztus 15. 15:0725742.
    Viszont kívánom!
    előzmény:
    kata622 (25741)
    2014-08-15  15:01
  11. 2014. augusztus 15. 15:0125741.
    Ágikám!
    Megjött közben a postás.
    Jelentkezett a Menyem, elindult ide, elköszönök mára. 
    További kellemes időtöltést kívánok!
    előzmény:
    naros (25740)
    2014-08-15  11:18
  12. 2014. augusztus 15. 11:1825740.
    Hali! Kint is vagyok bent is vagyok, mosok, teregetek porszívózok szokás szerint...
    Ilyenkor a szabadnapomon eljátszom a gondolattal, bizony ma megtehetném, hogy nem csinálok semmit.
    Anyu elment a fodrászhoz, aztán nem sokára hazajött, el van zárva az út, nem lehet arra menni. Nem jutott eszébe, útépítéskor át lehet/kell szállni
    egy másik villamosra.
    Az idő változatlanul gyönyörű!
    előzmény:
    kata622 (25739)
    2014-08-15  10:41
  13. 2014. augusztus 15. 10:4125739.
    Halihó Ági!
    Kint vagy a kertben? Kávészünetem van, küldök Neked is! Még a vasalásnál tartok, közben csomagot várok a postás által.


    További kellemes, szép napot kívánok!
    előzmény:
    kata622 (25738)
    2014-08-15  09:11
  14. 2014. augusztus 15. 09:1125738.
    Szia Ágikám!
    Ez fantasztikus! Feltétlen használd ki a jól megérdemelt szabadnapot!  ...és kitaláltad mivel töltöd a napod?
    Itt is olyan az idő, egyenesen remek!!!!!!!!!!!
    Bizony, én is úgy ébredtem, hogy éjjel valószínű jól magamra húztam a nyári takarót! Csodálkoztam, hogy ennyire bevagyok takarva ! Persze az ablakok nyitva voltak, a levegő pedig szépen lehűlt, az sem csoda, hogy bekapcsolt a radiátor Nálatok .
    A kávét köszönettel vettem! Ma én tovább vasalok, a tegnapi ebédemből van még mára. Délután jönnek a Gyerekek, holnap megkísérlem, hogy elmegyek Anyuhoz, talán a lift már rendesen üzemelni fog!


    Szép napot, jó kikapcsolódást kívánok!

    előzmény:
    naros (25737)
    2014-08-15  08:12
  15. 2014. augusztus 15. 08:1225737.
    Szia Kata!

    Pont olyan a reggel, ahogy szeretem. Kék ég, tiszta levegő, napsütés, kánikula nélkül.
    A napokban az évi karbantartás után bekapcsolva maradt a gázkazánunk, ma reggel hat körül hallom pattog a radiátor,
    hát nem bekapcsolt? Jócskán lehűlt a levegő...

    Ma szabadnapom van, azt csinálok ami jólesik.

    Derűs, nyugis péntek délelőttöt kívánok!



    előzmény:
    kata622 (25736)
    2014-08-14  20:22
  16. 2014. augusztus 14. 20:2225736.
    Állítólag, holnap már javul az idő, nem lesz ennyire borongós, és hűvös sem. Mindig elcsodálkozom, mikor kiderül, hogy országunk egyik felében ilyen a másikban olyan az időjárás, pláne, mikor pont ma arról beszéltek, hogy a keleti és nyugati régiók között 20°C volt! Furcsa, hogy ilyen kicsi ország és ekkora különbség előfordul.
    Az időjárás számomra érdekes dolgokat produkál, találkoztam olyannal is, amit el sem tudok felejteni. Egyik alkalommal mentem reggel dolgozni, és az utcánk egyik felétől, mintha függönyön keresztül léptem volna, mert szinte egy esőfüggönyön haladtam át!


    Kellemes nyugtató estét és éjszakát kívánok!
    előzmény:
    naros (25735)
    2014-08-14  19:03
  17. 2014. augusztus 14. 19:0325735.
    Süt a nap, talán nem áznak tovább a gyerekek.
    Szeretem mikor okos emberek beszélgetnek sajnos ritka mostanában, együgyű sorozatokkal és kínos, "valóság sokk"-okkal vannak tele a csatornák.
    Szürke nap volt, reméljük a holnap jobb lesz!Kata, aludj jól!







    előzmény:
    kata622 (25734)
    2014-08-14  17:49
  18. 2014. augusztus 14. 17:4925734.
    A nap folyamán én is szakaszosan elővettem, lecseréltem a ruhadarabjaimat, kicsit melegebbet, mert az utóbbi napok pántos felsői és a rövid nadrágok egyenlőre félre kerültek. Nem csukom be az ablakokat, legfeljebb nincs tárva-nyitva, de szeretem ezt az időt is, a csendes esős napokat, imádom a jó levegőt!


    Bizony a Gyerekek idővel komolyabbak, már nem csak a bulizásról és tanulásról szól az Életük!


    Szeretem én is hallgatni azokat az embereket, Akik jó tanácsokkal, hasznos tudnivalókkal látnak el bennünket, mert örökké lehet okulni, tanulni! Lehet hogy életünkben talán elsiklunk egy -egy dolog felett, és csak akkor gondolunk a dolog mélyére, amikor valaki alaposan "kibontja a csomagot", analizálja, részekre szedi, és akkor lesz igazán világos! Azután pedig lehet gondolkodni, vajon én megtettem, vagy nem, és ha igen, vajon jól tettem?!


    További kellemes elfoglaltságot kívánok!



    előzmény:
    naros (25733)
    2014-08-14  16:27
  19. 2014. augusztus 14. 16:2725733.
    Habos kávé? Köszi, jöhet!

    Marciék eddig várták hogy elálljon, de nem állt el. Kerestek esőkabátokat, váltócipőt és elindultak a zuhogó esőben.

    Korábban már megbeszélték az idei lesz az utolsó Szigetük, eztán csak egy-egy napra mennek ki, ha olyan előadó lesz
    akiért érdemes.
    Lám, hát ez is eljött.

    Ahogy vissza gondolok nagyobbak is ilyen korúak lehettek mikor náluk is abba maradt a szigetelés.
    Más dolgok lettek fontosak...
    Popper Péter előadását néztem az előbb a megbocsájtásról beszélt,
    nagy ember volt, van min gondolkodni egy ilyen félóra után.

    Esik, keresek egy hosszú felsőt is.
    előzmény:
    kata622 (25732)
    2014-08-14  15:35
  20. 2014. augusztus 14. 15:3525732.
    Szegény kutyus!


    Marciék vittek magukkal kicsit melegebb ruhát is? Alaposan lehűlt a levegő.
    Mára befejeztem a vasalást, hagyok holnapra is. Jövő héten megyek a Nászasszonyomat felköszönteni. Gyerekekkel együtt "húzzuk meg a fülét", tegnap megvették a közös ajándékot. Várom az ihletet, hátha jön és tudok néhány sort írni.


    Mit szólsz egy kis habos kávéhoz?
    előzmény:
    naros (25731)
    2014-08-14  11:32
  21. 2014. augusztus 14. 11:3225731.
    Tetszik a virágos kert,köszi!
    Vegyes nyakleves rotyog. (libanyak+zuza+ karajcsont)
    A változatosság kedvéért ma nem a szokásos vonyít jobbról, hanem a másik, balról...
    Szegény nem bírja elviselni az időt, talán távoli mennydörgést hall nem tudom, elkeseredetten
    úúúúúúúúúúúzik órák óta.

    előzmény:
    kata622 (25729)
    2014-08-14  11:16
  22. 2014. augusztus 14. 11:2025730.
    Hali!

    Örülök hogy jól aludtál és a térded is oké!
    Marciék ketten jönnek, leves krumpli kész, hús bepanírozva, szusszanok egyet.
    Erre hol esik hol nem esik, nem baj,  lényeg hogy prímán lehűlt a levegő.
    Jó munkát!




    előzmény:
    kata622 (25728)
    2014-08-14  09:20
  23. 2014. augusztus 14. 11:1625729.
    Ági! Kávészünetem van, küldök, hátha jól esik a konyhai munka közepette! Milyen húslevest készítesz? Gondolom, javában fő és rotyog, vagy már a végefelé jársz a főzésnek!


    Nálunk egyik percben sötét felhők gyülekeznek, esik egy pár csepp eső, a következő pillanatban kisüt a Nap, így váltakozik egyre-másra.


    További kellemes napot kívánok!
    előzmény:
    kata622 (25728)
    2014-08-14  09:20
  24. 2014. augusztus 14. 09:2025728.
    Szia Ágikám!


    Köszönöm a kávét, és igen, jól aludtam! Nyitott ablakok, lehűlt levegő!
    Jelenleg a térdeim nem rendetlenkednek. Megállapítottam, hogy a meleg nem tesz jót nekik! Érdekes, hogy eddig nem jöttem rá! Igaz, hogy ilyen sokáig soha nem tartott a fájdalmas időszak, és csak mindig a balesetes térdemmel voltak gondok. Ahogy múlik az idő, egyre jobban kijön, hogy az évek hosszú során keresztül, a másik lábamra ment minden teher, mert a balesetest óvtam, féletettem.


    Marciék hányan jönnek, a barátok is?


    Nálam a vasalás van műsoron, van bőven, mert a tegnapi mosás előttit sem vasaltam ki, a meleg miatt!


    Most kisütött a Nap, az előbb még borus volt az égbolt.


    Szép napot kívánok!
    előzmény:
    naros (25727)
    2014-08-14  08:08
  25. 2014. augusztus 14. 08:0825727.
    Szia Kata!

    Hogy aludtál? Térded bírja a frontokat?
    Marciékat várom, húslevest kértek ebédre irány a konyha.
    Kellemesen hűvös, nyugodt napot kívánok!



    előzmény:
    kata622 (25726)
    2014-08-13  19:44
  26. 2014. augusztus 13. 19:4425726.
    Szia Ágikám!


    Még nem lehet igazán rá "építeni", mert bármikor újra és újra valami miatt nem tökéletes.... Tegnap délelőtt is olyan kiabálás volt miatta, hogy éppen Anyuval telefonáltam, még Ő is hallotta! Fogy a türelem, nehezen érkezik meg a 16-a, és kérdés, vajon addigra jó lesz-e?! Nincs más hátra, mint bizakodni.


    Örülök, hogy jól sikerült a mai napod!


    További kellemes estét, jó pihenést kívánok!
    előzmény:
    naros (25725)
    2014-08-13  18:47
  27. 2014. augusztus 13. 18:4725725.
    Szia Kata!

    Mi újság a lifttel, működik?
    Köszönöm, kellemes napom volt.
    Gyors vacsora után irány a kád, reménykedem a holnapra beígért mérsékelten meleg időben.
    Nyugodt estét kívánok!

    előzmény:
    kata622 (25724)
    2014-08-13  17:52
  28. 2014. augusztus 13. 17:5225724.
    Lányok!
    Látom, nem unatkoztok Ti sem, megvan az elfoglaltság.


    Mára befejeztem!


    További kellemes délutánt, estét kívánok!
    előzmény:
    kata622 (25723)
    2014-08-13  14:52
  29. 2014. augusztus 13. 14:5225723.
    Halihó Lányok!


    Felfüggesztettem az asztali munkát, de "megyek" tovább, nincs üresjárat!
    Gondoltam, iszunk egy kávét, mit szóltok hozzá? Adri! neked természetesen üdítőt szervíroztam!


    További kellemes délutánt kívánok, később majd benézek.
    előzmény:
    kata622 (25722)
    2014-08-13  09:48
  30. 2014. augusztus 13. 09:4825722.
    Sziasztok Lányok!


    Adri! Igen, nagyon szomorú  és egyben hihetetlen az öngyilkosság! Nem vagyunk egyedüliek, akik így gondolják!


    Anyukád leletei, amelyek hátra voltak még, mikor lesznek meg?


    Ma, kb. fél kilenckor nagy sötétség kerekedett és hatalmas felhőszakadás volt, csak úgy porzott a háztetőkön, de már süt a Nap.


    Az egész délelőttöm elmegy a papírjaimmal, közben mosok. Délután benézek.


    Szép napot kívánok !
    előzmény:
    naros (25721)
    2014-08-12  19:40
  31. 2014. augusztus 12. 19:4025721.
    Sziasztok Lányok!

    Adri, anyukáddal kapcsolatban nagyon várjuk a jó híreket!
    Kata,délelőtt én sem tudtam bejönni, aztán leugrottunk lányomékhoz és csak nemrég jöttünk haza.
    Ma már jobb volt az idő és vele a közérzetem is.

    Nyugodt estét, Adri neked gyors hazautat kívánok!
    előzmény:
    Coke Girl (25720)
    2014-08-12  14:50
  32. 2014. augusztus 12. 14:5025720.
    Sziasztok Lányok!

    Egész délelőtt UFO-k tartották fogva az NLC-t vagy mi, mert még a honlap sem jött be ...

    Döbbenetes Robin Williams halála ... pláne az öngyilkossága ... annyira szomorú, hogy az az ember, aki konkrétan milliárdokat nevettetett meg annyira depressziós volt ... nem nézte a saját filmjeit ... nyugodjék békében

    Az én egyik kedvencem a Jó reggelt Vietnam ... külön szomorú, hogy most már Imókával, a zseniális szinkronjával együtt nevettetnek ..
  33. 2014. augusztus 12. 14:1825719.
    Szia Ágikám!


    Nem tudtam bejönni délelőtt, gondolom Te sem, mert kértem Fiamat, hogy a munkahelyén, ha van egy mód rá, nézzen rá a netre. Nem tudott Ő sem bemenni, vagyis elkezdte, de a lapokat nem nyitotta meg a szerkentyű, nálam ugyanaz volt a helyzet. Náluk is csak a belső hálózat működött.


    Ez idáig három-négy próbálkozásom volt, ami sikertelennek bizonyult, mos újra megkiséreltem és csoda történt !


    Anyuhoz megyünk délután. 


    A tegnapi napunk szuper jó volt, isteni esti levegővel, ami nekem nagyon hiányzik!!! Anyut most nem vittük, mert tudtuk, hogy jó későn jövünk vissza, kerti party volt és üdítő!
    Reggel nehezen ébredtünk, főleg én...!


    Reggel Robin Williamsról csak a főcímet tudtam elolvasni, úgy, mint mindent, mert tovább nem nyitotta meg az oldalakat. Megdöbbentem én is!


    További szép délutánt kívánok , készülődöm.
    előzmény:
    naros (25718)
    2014-08-12  07:56
  34. 2014. augusztus 12. 07:5625718.
    Szia Kata!

    Szomorúan olvastam, meghalt lett Robin Williams!

    A komikus felszín ellenére mindig érezhető volt a belőle áradó mély, nagy szomorúság.
    A "Holt költők társasága "  a filmamiben nekem a legemlékezetesebb.

     Jól aludtál? Gondolom megszépültetek! Anyukádat is vittétek?
    Pocsék éjszakám volt, cserébe elmúlt a fülledt meleg, remélem erre a nyárra végleg!

    Kellemes napot kívánok!



    előzmény:
    naros (25717)
    2014-08-11  16:12
  35. 2014. augusztus 11. 16:1225717.
    Kellemes délutánt, jó szépítkezést kívánok!
    előzmény:
    kata622 (25716)
    2014-08-11  14:25
  36. 2014. augusztus 11. 14:2525716.
    Nagyon jól tették Marciék, hogy toboroztak. Gondoltam is Rátok, amikor a bérletről beszélgettek az elmúlt napokban. Emlékszem, amikor Te vetted meg a bérletet a gyerekeknek!


    Készülődöm, integetek !


    További kellemes délutánt kívánok!
    előzmény:
    naros (25715)
    2014-08-11  10:43
  37. 2014. augusztus 11. 10:4325715.
    Sajnos előbb utóbb belenövünk a "bezzeg az én időmbe" korosztályba. Legutóbb újra kiakadtam a divatra mert Marci frissen vásárolt márkás pólói olyanok
    mintha több éve nyúzná azokat, fakó, nyűtt rongyok, olyanok mint a direkt ráncosra varrt ingek nadrágok, ha száz évig élek sem tudom ezt a buta divatot megérteni, elfogadni.

    A tömegsportot kellene támogatni és nem belekeverni a politikát,
     álarcban, bézboll ütőkkel verekedő randalírozók jutottak eszembe...
    Marciék tegnap felverték a sátrat, ma beköltöznek,ők ingyen mehetnek, sőt pluszban kaptak ajándékba két hetijegyet is mert százhúsz (!) bérletest toboroztak.
    Sok-sok ismerősük  barátjuk van, akik ha diákok és előre befizetik, féláron jutnak a bérlethez. Mindkét fél jól jár.

    Jó készülődést, majd integetek!





    előzmény:
    kata622 (25713)
    2014-08-11  09:17
  38. 2014. augusztus 11. 10:4025714.
    Ági!
    Kávészünetem van, megosztom Veled , egészségünkre!
    előzmény:
    kata622 (25713)
    2014-08-11  09:17
  39. 2014. augusztus 11. 09:1725713.
    Szia Ágikám!


    Köszönöm, kicsit nehezen aludtam el, mert éjjel valahol buli volt. Elővettem a füldugót, bár nagyon utálom, de még azon keresztül is lehetett hallani...
    Mi is voltunk fiatalok, buliztunk is, de volt egy határ, annyira nem hangoskodtunk már éjjel, hogy másokat zavarjunk. Na mindegy, ezen hiába akadok fenn, ma ez is másképpen van...! Ekkor jut eszembe, hogy amikor kislány voltam, a Nagyi mindig azt mondta, "bezzeg az én időmben...!". Tényleg így van!


    A focit régen én is kedveltem, hiszen Férjem és a két Öcsi is versenyszerüen rúgták a "bőrt", nem idegen számomra. Mi a Népstadion mellett laktunk, tudom, milyen az amikor 90.000 embertől roskadt a lelátó, ahogy hömpölygött a tömeg, és örömmámorban úsztak, ha nyertünk, de nem volt vandalizmus, és a labdát szeretetből, saját szórakozásukként is kezelték a játékosok, akik a grundon tanultak bele, nem pedig egyetemen...!!!


    Egyik sportot sem lehet úgy tanulni, mint egy történelmet, matamatikát, arra rá kell érezni, mondhatnám, születni kell rá! Lehet edzeni, meg mindenfélét csinálni, de jó eredményt, csak úgy lehet létrehozni, ha belülről fakad az egész, ha tiszta szívvel csinálják, és nem a pénzért!!!!!!!!! Ahol csak a pénz dominál, akkor megette az egészet a fene!
    Tudom, hogy pénzből lehet megélni, és ma már más szelek fújdogálnak, nincs olyan állás, vagy legalább is, ha van, az is kevés, mint régen, hogy egy vállalatnál volt egy állása valakinek, ahol dolgozott is, meg nem is, mert mellette focizott.


    Csomagolom az ajándékot, leírom, az előzőekben már megkreált versikét a szép lapra.Teszek-veszek és már itt is a délután!


    Marciék elmentek már?


    Köszönöm a kávét!
    Nagyon szép hetet, napot kívánok!



    előzmény:
    naros (25712)
    2014-08-11  07:45
  40. 2014. augusztus 11. 07:4525712.
    Jó reggelt, szia Kata!

    Jól aludtál?
    Megnéztem a második félidőt, bár régóta elegem van a hazai fociból és pláne ami körülötte van. Kicsit megkönnyebbültem mert
    nem kalapáltak el a magyar csapatot.

    Mérsékelten meleg, ufómentes napot kívánok!




  41. 2014. augusztus 10. 21:1725711.
    Köszönöm a zserbót!

    A magyar foci épp úgy a béka feneke alatt van, mint sok igazán fontos dolog.
    Ez a pálya legalább jól néz ki, nem úgy mint az a másik, az rusnya. A férjem épp most
    örült a magyar gólnak, szereti a fuballt.
    Érdekes, megint estére melegszik fel a lakás, napközben nem is tűnik fel,
    talán mert valami mindig elvonja a figyelmem.

    Pihentető éjszakát, szép álmokat kívánok!

    előzmény:
    kata622 (25710)
    2014-08-10  19:10
  42. 2014. augusztus 10. 19:1025710.
    Ágikám!
    Megint szórakoznak velem az UFÓK? elrabolták, amit írtam!


    Azt írtam, hogy voltam bent délután, de nem láttalak, ezért aztán ki is léptem, mert csak futólag jöttem be, hogy megírjam, küldöm a sütit! Elküldtem...!


    Pont akartam kérdezni, hogy Marciék már ma kimentek, vagy holnap mennek a Szigetre?


    Itt is kisütött a Nap, de rövid ideig.


    Nagy a felhajtás a Fradi pálya avatása miatt..., engem nem érdekel! Ezektől az eszelős stadionépítésektől már kiütést kapok, esküszöm, ez már megszállottság!
    Kedvesebb "vizekre evezek", olvasok!


    Szép estét, nyugodt pihenést kívánok!







    előzmény:
    naros (25709)
    2014-08-10  14:12
  43. 2014. augusztus 10. 14:1225709.
    Kata, köszi, ablak nyitva jöhet a zserbó, három tepsivel sütöttél?
    Marci megjött, pakol, ma felverik a sátorfájukat,  holnap indul a Sziget.
    Nagyfiamék beugranak a kulccsal, letelt a hét vége a nyaralásnak.

    Kisütött a nap és erős déli szél fúj.
    Kellemes délutánt kívánok!

    előzmény:
    kata622 (25708)
    2014-08-10  12:00
  44. 2014. augusztus 10. 12:0025708.
    Halihó Ági!


    Pistike nagyon szép virág, nekünk is volt ládában. Félárnyékos helyet és a vizet egyenesen imádja, bizony törődést ígényel, ami a vizet illeti, valóban kedvedre locsolhatsz!
    Tegnap este amikor az időjárást hallottam, akkor inkább a keleti régiókba mondtak ragyogó napsütést, a Duna mentén inkább vegyes volt a jellemző, felhőkkel, esővel, néhol napsütéssel.


    Nálam fél egyig még pihen a tészta, aztán be a sütőbe. Háromszoros adagot készítettem, hogy jusson mindenkinek! Mikor elkészülök, már a csoki is megdermed a tetején, küldök Neked is kóstolót! Csak az ablakot nehogy becsukd !


    Az ebédhez jó étvágyat, a délutánhoz kellemes pihenést kívánok!
    előzmény:
    naros (25707)
    2014-08-10  09:37
  45. 2014. augusztus 10. 09:3725707.
    Szia Kata!

    Itt sem süt és én sem bánom.  Kánikulai vasárnapot igazi strandidőt ígértek, tévedtek volna?

    A szamóca helyére egy láda impatienst vagyis pistikét ültettem, lesz mit locsolni.

    Megyek vár a konyha,

    nyugodt napot, kellemes időt kívánok!
    előzmény:
    kata622 (25706)
    2014-08-10  08:56
  46. 2014. augusztus 10. 08:5625706.
    Szia Ágikám!
    Remélem, jól pihentél, - én igen.
    Nekiállok diót darálni, aztán jöhet a tésztaművelet.


    Nálunk egyenlőre nem süt a Nap, nem olyan nagy baj, persze csak a részemről, mert lehet, hogy mások azt szeretnék, ha hétágra sütne. Nem lenne azzal sem sok bajom, csak ne lenne annyira égető erős a napsugár!


    Kellemes napot, tartalmas elfoglaltságot, jó kikapcsolódást kívánok mára !
    előzmény:
    naros (25705)
    2014-08-09  20:02
  47. 2014. augusztus 9. 20:0225705.
    Kata, a naplementés képet is lájkolom, aludj jól!
    előzmény:
    kata622 (25703)
    2014-08-09  19:55
  48. 2014. augusztus 9. 20:0025704.
    Katám köszi a kávét! Bizakodjunk hátha hamarosan jó lesz a lift,ha működik, az már valami!
    Nyugis, pihenős délutánunk volt. Kellemes estét, szép álmokat kívánok!
    előzmény:
    kata622 (25702)
    2014-08-09  17:38
  49. 2014. augusztus 9. 19:5525703.
    Szép estét, jó éjszakát kívánok!
    előzmény:
    kata622 (25702)
    2014-08-09  17:38
  50. 2014. augusztus 9. 17:3825702.
    Neked is kellemes elfoglaltságot, jó kikapcsolódást kívánok!


    Ezelőtt kb. egy-másfél órával olyan álmosság jött rá, hogy azt hittem menten elalszom . Közben nagy hangzavar támadt a házban, egyből felébredtem, kiderült, hogy a lift próbaüzeme megint nem megy olyan simán, újfent bekrepált. Egypár napja, ha nem dolgoznak rajta, akkor bekapcsolják, hogy használhassuk..., már amikor jó is!


    Azt mondják a jó munkához idő kell. Az idő megy, múlik, de a munka valóban jó...?!, - ha egyre-másra mégsem működik rendesen?!


    Na, majd meglátjuk, 16-a még nincs..., amikorra állítólag elkészül végleg. Valahogy nem tudom optimistán nézni a dolgokat, mert általában akármerre nézek, a kitűzött határidőt majdnem mindenhol jócskán túllépik...


    Iszom egy kávét , velem tartasz?
    előzmény:
    naros (25701)
    2014-08-09  13:31

Címlap

top