Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Barátságot keresel? - megh

kata622
Létrehozva: 2008. Április 29. 19:17

Köszöntünk nálunk!

 

Családos vagy? Magányos vagy? Hétköznapi témákról, sok mindenről beszélgethetünk, politikamentesen. 

Ha velünk szeretnél tartani írj bátran! 

  1. 2014. Április 16. 08:5624901.

    Szia Ágikám !

     

    Remélem jól pihentetek! Hűvös reggelre ébredtem, de legalább nincs beborulva! Kusza felhők borítják az Eget.

     

    Köszönöm kérdésedet, már már tűrhető a térdem, nem fáj annyira! 

     

    Tegnap gondolta is a fogadra, még eszemben is volt, hogy megkérdezem, mi van vele, aztán valahogy lemaradt. Most, hogy betették a próbatömést, legalább nem kap levegőt a gyökér és nem fáj! Mikor kell legközelebb menned? 

     

    Itt nálunk az egyik virágosnál szoktam megvenni általában a virágot, ha köszöntünk valakit, és itthonra is egyszer-egyszer. Ilyenkor, húsvét előtt a barkát is nála veszem. Díszeket nem mindig teszek az ágakra, mikor milyen hangulatom van. Vannak kicsi ( mondhatnám mininek is), húsvéti fadíszeim, ha díszítek, azokat teszem fel.

     

    Régen, amikor még nagy volt a Család, akkor másként éltem meg az ünnepeket, örömmel készültem, mindenre kapható voltam. Azonban, ahogy szinte egyik évről a másikra megfogyatkoztunk, nem mindig van ünnepi érzésem, inkább szomorúság költözik belém az ünnepek közeledtével. Tudom, hogy nem jó, de "nem tudok kibújni a bőrömből "! Ezzel együtt igyekszem kívülre nem mutatni, de akik ismernek, Ők tudják, hogy nem ugyanaz vagyok, aki voltam...

     

    Igen, azt mondják, " az élet megy tovább...", valóban, csak nem mindegy kik nélkül, és hogyan...!!!! 

     

    Szép napot kívánok

      

    előzmény:
    naros (24900)
    2014-04-15  16:02
  2. 2014. Április 15. 16:0224900.

    Nem telefonált, képzelheted hogy vártam!

    Térded jól van?

     

    A karaj száraz maradt, hiába tettem rá ananászt aszalt szilvát

    és sajtot. Öregecske disznó lehetett.

    Úgy volt kirántom de így alakult, lényeg hogy a fiúknak ízlett.

     

    Közben elmentem  fogorvoshoz kaptam  próbatömést,

    korona lesz a vége ennek is.

     

    Beugrottam a piacra, vettem barkát holnap előveszem a húsvéti

    díszeket.

     

    Nemsokára elmegyünk a férjemmel,

    további kellemes napot kívánok!

     

    előzmény:
    kata622 (24898)
    2014-04-15  14:06
  3. 2014. Április 15. 15:5424899.

    Ágikám!

     

    Mára elköszönök.

     

    További kellemes délutánt, estét kívánok

    előzmény:
    kata622 (24898)
    2014-04-15  14:06
  4. 2014. Április 15. 14:0624898.

    Örülök, hogy Anyukád szerencsésen hazaért! Nem is telefonált Neked, hogy beugrik a fodrászhoz?! Képzelem, mennyit idegeskedhettél, amíg meg nem láttad, hogy haza érkezett!!!

     

    A zöld fák, bokrok megnyugtatóan hatnak rám, nagyon szeretem!

     

    Még nem készítettem ananászos karajt, hogyan készíted? A karajt vagy szilvával, vagy kolbásszal szoktam tölteni, nagy ritkán. Ezen kívül sokféleképpen készítem, mert szeretjük.

     

    Szikrázóan süt a Nap, de időnként alaposan elbújik. A mai napon már volt olyan is, hogy egészen besötétedett, jönnek-mennek a felhők.

     

    Várom a Gyerekeket, Menyem valószínű előbb ideér, attól függ, hogy a munkahelyi délutáni megbeszélés meddig tart. 

     

    Köszönöm a kávét

    előzmény:
    naros (24897)
    2014-04-15  12:17
  5. 2014. Április 15. 12:1724897.

    Igen, szerencsésen hazaért, csak közben elment fodrászhoz...


    Hogy be kell jelentkezni az nem érdekli és most

    nagyon büszke mert fogadták időpont nélkül.

     

    Idegeskedtem vajon merre jár...,

    a lényeg hogy megjött.

     

    Üdítően zöld a szomszéd hársfája, jó ránézni.

     

    Megfőztem, ananászos karajt csináltam remélem

    nem lesz száraz.

     

    Küldöm a déli kávét.

     

    előzmény:
    kata622 (24896)
    2014-04-15  11:58
  6. 2014. Április 15. 11:5824896.

    Az nap, amikor megváltozott a felszíni közlekedés, akkor a Blahán két férfi osztogatott prospektust a buszok közlekedéséről, én is kértem tőlük. Az egyik Újbuda és a belváros, a másik Zugló Újpalota vonalai. Valahogy ki is ment a fejemből, hogy az nap változott, amikor Anyuhoz mentem, és elfelejtettem megnézni előzőleg a neten. Amikor a Blahára értem, feltűnt, hogy sokan lesik a járattáblákat, akkor jutott eszembe a változás. Megakartam én is nézni, de láttam, hogy két férfi megkülönböztetett mellényben ott álldogál, és a kezükben valamilyen színes papír van. Odamentem hozzájuk, és akkor derült ki, hogy miért vannak ott, nekik volt a tisztségük adogatni a prospektust, de ahogy elnéztem, csak annak adtak, aki kért...,  nem kapott boldog, boldogtalan! Különben furcsának találtam, hogy látják, a legtöbb ember tanácstalan, skubizza a táblákat, de nem szólnak, hogy: "emberek, itt van a tájékoztató és ezen világosan lehet látni, hogyan és milyen buszok közlekednek, nem kell egymást agyon nyomni a táblák előtt!"  - de nem szóltak, csak álldogáltak! Még meg is lepődtem, mivel én először az egyik férfitől kértem és kaptam prospektust, azt hittem, ezzel kész is, és akkor a másik megszólalt, hogy tőle is fogadjak el egyet, mert kettő van.

     

    Remélem, Anyukád szerencsésen hazaért!

     

    Az ebédhez jó étvágyat kívánok

     

     

    előzmény:
    naros (24895)
    2014-04-15  10:13
  7. 2014. Április 15. 10:1324895.

    Az Egy asszony illata kedves film, többször meg lehet

    nézni.

     

    Takarítok, kicseréltem a konyhában a színes függönyt fehérre mert

    ház előtt álló fenyőfa árnyékol, így több a fény.

     

    Anyu orvoshoz ment, aggódom mert a metró miatt megváltoztak a buszok és

    nem tud róla. Sajnos elfelejtettem szólni neki,

    nem utaztam a változás óta, meg kell néznem a járatszámokat.

     

    Remélem simán hazaér,

    a múltkor rossz buszra szállt, tett egy felesleges kört.

     

    Vigyázz a térdedre!

     

     

     

     

     

     

    előzmény:
    kata622 (24894)
    2014-04-15  09:15
  8. 2014. Április 15. 09:1524894.

    Szia Ágikám!

     

    Köszi a kávét!

     

    Tulajdonképpen, hogy én mennyi időt alszom, az nagyon változó. Sokszor befolyásolja az időtartamot, ha a Gyerekek innen mennek dolgozni. Előfordul, hogy mikor már mindketten elmennek, akkor visszafekszem és tudok még legalább egy-két órát aludni, de az is megesik, hogy már nem alszom, csak olvasok.

     

    Miután kialudtam magam a hétvégén, magamtól ébredtem, így az este nem voltam álmos, és megnéztem felvételről az Egy asszony illata című filmet, Al Pacinoval. Eddig még nem láttam, valamiért kimaradt...!

     

    Éjjel egy órakor fordultam az oldalamra, és aludtam el. Reggel 6 óra után néhány perccel már fent voltam.

     

    A térdem továbbra is fáj, pedig ma takarítani akartam. Majd meglátom, mire megfőzöm, és előkészítem délutánra az ételt, talán elmúlik a fájdalom, és tudok mást is dolgozni. Tele voltam tervvel, hogy itthon miket csinálok ma, és tessék...!!! Irgum-burgum!

     

     Délután jönnek a Gyerekek.

     

    Szép napot kívánok

     

     

    előzmény:
    naros (24893)
    2014-04-15  06:57
  9. 2014. Április 15. 06:5724893.

    Szia Kata!

     

    Remélem Te is jól aludtál!

     

    Mióta előre állították az órát egy órával előbb ébredek,

    ritkán tudok este tíz után ébren maradni.

    Tegnap mégis megnéztem egy pocsék filmet, úgy kell

    nekem, miért gondolom ha klasszikus művet dolgoznak fel

    az nem lehet rossz? 

    Daniel Defoe: Moll Flanders

    (1996-os amerikai film)

     

     

    Hűvös van, de süt a nap!

    Nyugodt, fájdalommentes napot kívánok!

     

     

    előzmény:
    kata622 (24892)
    2014-04-14  19:35
  10. 2014. Április 14. 19:3524892.

    Köszönöm!!!

     

    Nálunk is régen volt mákos tészta. Igazán a mákot vagy gubához, nudlihoz, vagy a bejglihez szoktam használni. 

     

    Szép álmokat, kellemes pihenést, és jobbulást kívánok

     

    előzmény:
    naros (24890)
    2014-04-14  17:50
  11. 2014. Április 14. 19:0324891.
    Jó éjszakát kívánok!
  12. 2014. Április 14. 17:5024890.

    Katám kíméld a térded, vigyázz magadra

    jobbulást kívánok!

    Most vettem be egy algót mert szokatlanul fájnak a forgóim,

    nem éreztem még ilyet. Nálam nem sport, hanem a túlsúly

    az ok.

    Erről jut eszembe,

    sok éves kihagyás után ma mákos tésztát főztem,

    nagy sikere volt.

     

     

     

     

    előzmény:
    kata622 (24889)
    2014-04-14  17:30
  13. 2014. Április 14. 17:3024889.

    Sajnálom, hogy a pici Unokádat megviselik a frontok, mert ezáltal biztosan nyűgös is szegénykém!

     

    Mostanában egyre többször kapom fel a fejem, ahogy hallom a szirénázásokat, de ha így haladunk, akkor már lassan megszokom. A sziréna hangjára kettős érzésem van, az egyik, hogy " jaj! Istenem, kinek lehet valami baja?", és ilyenkor nem szeretem hallani, de ugyanakkor örülök, hogy van aki segít valahol, valakin...!

     

    Ma én is úgy mentem el itthonról, hogy kénytelen voltam befáslizni a térdem, mert elkezdett fájni, és ráadásul bizonytalan volt a lépkedés rajta. Kellett nekem annyit sportolni, táncolni?! Azt a kutyafáját!!!

     

    Szeretném, ha a viharos szél mielőbb távozna tőlünk

    előzmény:
    naros (24888)
    2014-04-14  16:32
  14. 2014. Április 14. 16:3224888.

    Katám nagyon jó hogy óvatos vagy, ünnepek előtt

    sokkal több zsebes.

     

    Nálunk eseménydús volt a délelőtt, nehezen és keveset

    aludt a kicsi, szerintem érzi a frontot.Ráadásul

    első dackorszakát éli, próbálgatja feszegetni a határokat a kis

    csibész.

    Szinte szakadatlanul szirénáznak, nem szeretem.

    Ronda fekete felhőket hoz az erős szél, remélem nem okoz

    károkat.

     

     

     

    előzmény:
    kata622 (24887)
    2014-04-14  15:56
  15. 2014. Április 14. 15:5624887.

    Szia Ágikám!

     

    Megjöttem Anyutól, hazafelé vásároltam egy keveset, mégis nehéz lett a szatyor! Jó, ha figyelünk utunk során, vagy a vásárlásnál, mert nagyon sok olyan embert láttam, akik feltűnően túl közel "téb-lábolnak", egyeseken szinte látszik, hogy alkalomra vadásznak, honnan, kitől lehet valamit lopni!!! Általában ketten-hárman tartoznak össze. A Blahán, amikor a lépcsőn leakartam menni, ott állt két fiú, közvetlen a lépcső lejáratnál. Kikerültem őket, és ahogy a lépcsőre léptem, nyomban mellettem termettek, egyik jobbról, másik balról. Persze szatyor a kezemben, kettő, vállamon táska. Szépen megálltam a lépcsőn, megnéztem alaposan mindkettőt, és hagytam, menjenek tovább. Ők néztek, hogy vajon miért álltam meg..., de összenéztek, és tovább mentek, nyomban egy másik nő mellé oldalogtak.

     

    Útközben volt egy kis eső is, de gyorsan elfújta az esőfelhőt a szél. Így igaz, április van, és nem hazudtolja meg magát a régi idők óta fennmaradó "összeköttetés", az idő és a hónap között...

     

     

    Nem jó dolog olyanról álmodni, ami miatt fáradtan, törődötten ébredünk! Velem is előfordult már számos esetben, és én is azt mondtam mikor felébredtem, és végre világosan láttam, "még szerencse, hogy csak álom volt...!" 

    Volt már azonban olyan is, hogy nem szívesen ébredtem fel, mert olyan szép és jó volt az álmom!

     

    További kellemes délutánt kívánok

     

     

    előzmény:
    naros (24886)
    2014-04-14  07:12
  16. 2014. Április 14. 07:1224886.

    Jé, az előbbi hsz.-em  előre szaladt,szóval, még egyszer!

    Szia Katám!

    Áprilisunk idén is szeszélyes,csak fagy ne jöjjön!

     

    Éjjel megint a visszatérő álmommal kínlódtam, új és újabb

    felvonásokon küzdöm át magam, aztán mint akit agyonvágtak

    úgy ébredek. 

    Aztán arra gondolok, milyen jó hogy csak álom...

     

    Anyukádnak ma megint jó napja lesz!

    Viharmentes hetet kívánok!

     

     

     

     

     

     

     

    előzmény:
    naros (24885)
    2014-04-14  06:50
  17. 2014. Április 14. 06:5024885.
    Szia Kata!
    előzmény:
    kata622 (24884)
    2014-04-13  20:07
  18. 2014. Április 13. 20:0724884.

    Ágikám!

     

    Beszéltem Anyuval, Aki azt mondta, éjjelre újra előveszi a melegebb takarót, mert hajnalban majdnem fázott. Gyerekekkel is beszéltem, mondták befűtöttek újra estére.

    Bizony éreztem én is estefelé, hogy nincs valami nagy meleg. 

     

    Holnap megyek Anyuhoz, majd délután jelentkezem.

     

    Szép estét, nyugodt álmokat kívánok

    előzmény:
    naros (24883)
    2014-04-13  18:37
  19. 2014. Április 13. 18:3724883.

    Beborult,  örülök hogy sikerült levágnom

    a füvet.

    A gyerekeim nem voltak hangosak, érdekes  némely

    szomszéd mégis annak hallotta őket.

    Képzelem mit gondolnak most!Sajnálom, ez van...

     

    Engem mikor mások gyerekei zajonganak nem zavar,

    bejövök, becsukom az ablakot slussz. Mikor a mieink visítanak

    attól kiakadok, talán mert nagyon nem szeretném ha beszólnának

    a lakótársak.

     

    Az egyik szomszéd kutya ha elmegy a gazdája végig vonyítja

     

     magányos órákat.

     Bizony ez nagyon zavaró. Sajnálom az állatot de nem szólok mert megkaphatom őket meg a gyerekzsivaj idegesíti...

    Gondolom fél  egyedül.

     

    Majdnem sötét lett közben, 

    nyugodt estét szép álmokat kívánok!

     

     

     

     

     

     

    előzmény:
    kata622 (24882)
    2014-04-13  14:44
  20. 2014. Április 13. 14:4424882.

    Mivel általában közösségben vannak a gyerekek, igyekeznek túlkiabálni egymást, hogy mindenki meghallja őket. Ezt még elfogadom, bár ha buszon vagy villamoson van az a nagy hangzavar, mondjuk egy osztály utazik valahová, akkor megkönnyebbülés, ha leszállnak, vagy én szállok le! Csak akkor zavar különösképpen, amikor nincs ok arra, hogy kiabáljon, mégis torka szakadtában kiabál.

     

    Nem felejtem el, én is voltam gyerek, igaz nem nagy hangú, volt Öcsém is, Aki tényleg mintagyerek volt, és Fiam, Aki nem maradhatott ki semmilyen "megmozdulásból" az iskolában, de voltak határok, amiket be kellett tartania!

     

    Szeretem a gyerekeket, de azt a gyereket, aki szemtelen és rondán beszél, azt ki nem állhatom! Mérges vagyok azokra a szülőkre is, akik olyan példát mutatnak a gyereknek, ami nem megengedett. Sok ilyet látok, jártamban-keltemben...! 

     

    Igyunk egy kávét

     

    előzmény:
    naros (24881)
    2014-04-13  13:18
  21. 2014. Április 13. 13:1824881.

    Megjöttek Dávidék, van itt is hangzavar.

    Tegnap sokkal nagyobb volt a ricsaj. Megbeszéltük párszor nálunk, nincs

    "ordiba" mert az én fülem már elfáradt... Nehezen tudják betartani pedig a hűtőn

    piros ponttal jutalmazom azt a gyereket aki aznap nem kiabált...

     

    A mai gyerekek valahogy sokkal nagyobb decibelen működnek,

    nekem bizony nehéz megszoknom, pedig edzésben vagyok...

     

    Jó étvágyat kívánok!

     

     

    előzmény:
    kata622 (24880)
    2014-04-13  12:10
  22. 2014. Április 13. 12:1024880.

    Jó kertészkedést, az ebédhez jó étvágyat kívánok!

     

    Hallottam és olvastam is, hogy riogatnak az esővel. Az nem baj, ha eső esik, csak jég és hó ne jöjjön már! Eszembe jutott reggel, nem is tudom mi kapcsán, hogy tavaly a "nyulat befedte a hó"...!

    Igaz, hogy az időjárás sokszor megbolondul, de erre aztán nem nagyon számítottunk!

    Remélem, nem fordul elő az idén hasonló eset !!!

     

    Gyerekek megérkeztek Menyemékhez, jó volt az út, még nem voltak sokan az utakon.

     

    A gondnoknak van egy borzalmas hangos unokája, de még ez a legkisebb dolog, de állandóan valamivel "hadakozik", bottal, meg "tudomisénmivel" üti, vágja a követ, a pinceajtót és amit ér. Senki nem szól rá, időnként kiakadok rajta és a családon is...

    Most is valamit ütöget és közben kiabál. Gondolom, azt hiszi, hogy ő egy nagy harcos...!

     

    Régen, nagyon csendes ház voltunk, de mióta megvettük a lakásokat és kiadták mindenféle embernek, azóta időnként azt kívánom, hogy valahol egy lakatlan szigetre szeretnék menekülni...

    Sajnos a közösségi morál a béka feneke alatt van. Nem érdekli az embereket, hogy a másikat valami zavarja, vagy sem, ami neki jó, azt csinálja. Régen volt egy Házrendelet, ami ki volt függesztve a hirdető táblán, és mindenkinek be kellett tartani, ha nem tartották be még a rendőrség is kiszállt.

    Most nincs ilyen...

     

    Na, talán csend lesz egy darabig, esetleg behívták az udvarról a gyereket ebédelni. Remélem, nem kiabáltam ki!

    előzmény:
    naros (24879)
    2014-04-13  10:01
  23. 2014. Április 13. 10:0124879.

    Visegrád meseszép!


    Leültem kicsit lazítani, mielőtt kimegyek a kertbe.

    Szépen süt a nap, kihasználom úgy hallom jön az eső.

    Örülök hogy Anyukád jól van!

     

     

     

    előzmény:
    kata622 (24878)
    2014-04-13  09:34
  24. 2014. Április 13. 09:3424878.

    Szia Ágikám!

     

    Köszönöm a kávét! 

     

    Te jó Isten! Nem a legjobb dolog, ha a tömés kiesik!!! 

     

    Fiamék Visegrádra mentek, ma már jönnek is vissza, de bemennek Esztergomba is. Nagyon jól érezték magukat, sok programra elmenetek.

     

    Köszönöm, Anyu mára már úgy néz ki, "helyre billent", beszéltem Vele, jó volt a hangulata, hála Istennek

     

    A Római vakáció egyik legkedvesebb filmem! Biztos jó a színpadi változata is, jó színészek közreműködésével!

     

    Gondoltam, hogy nem unatkoztál a Gyerekek mellett

     

    Szépen süt a Nap, bár elég hűvös van még.

     

    Megmosom a hajam.

     

    Nektek is szép vasárnapot kívánok

    előzmény:
    naros (24877)
    2014-04-13  07:45
  25. 2014. Április 13. 07:4524877.

    Szia Kata!

     

    Péntek este fiamék megnézték a Római vakációt a

    Filmmúzeum helyén lett színházban,

    azt mondják látni kell, mert nagyon-nagyon jó.

    A kicsik itt aludtak, tegnap este mentek haza.

    Volt indiántábor, akadály és matekverseny, sírás-nevetés szóval

    nem unatkoztam.

     

    Fiadék a szokásos helyre utaztak?

    Anyukád újra jól alszik?

     

    Ma a változatosság kedvéért takarítok, van még némi lemaradásom

    egy hét múlva húsvét. Kiesett a tömésem, ha ráharapok a csillagokat

    látom!Irány a fogorvos, jó kis program így az ünnep előtt...

     

    Nyugis vasárnapot kívánok!

     

     

     

     

     

  26. 2014. Április 12. 17:2624876.

    Szia Katám,szép estét kívánok!

    előzmény:
    kata622 (24875)
    2014-04-12  17:21
  27. 2014. Április 12. 17:2124875.

    Halihó! Benéztem.

     

    További szép napot, majd estét kívánok. Itt vannak a Sógoromék. 

    előzmény:
    kata622 (24874)
    2014-04-12  09:46
  28. 2014. Április 12. 09:4624874.

    Szia Ágikám!

     

    Csak bejelentkeztem, tudom, hogy elfoglalt vagy, majd estefelé benézek.

     

    Szép és kellemes hétvégét kívánok

    előzmény:
    kata622 (24873)
    2014-04-11  16:53
  29. 2014. Április 11. 16:5324873.

    Szia Ágikám!

     

    Látom, már nem lesz időd itt lenni, nem baj, azért még leírom, amit szerettem volna.

     

    Egy ideje már itthon vagyok, kb. 3 óra után értem haza, mert soron kívül egy kimutatást kellett csinálnom, az előbb adtam át, eljöttek érte.

     

    Szóval igyekeztem volna haza, de amikor a Blaha aluljárójából felértem a villamosmegállójához, látom, hogy káosz van. Kiderült, előtte lehetett egy baleset, és a villamosok nem jártak. Betettek buszokat, a megállóban volt egy férfi, aki igyekezett felvilágosítást adni az embereknek. Állítólag a buszok a Corvin köztől jártak. Gondoltam, inkább lebattyogok gyalog, mint nyomorogjak a betett buszokon.

    A mentő akkor ment el a helyszínről, mikor épp odaértem, ahol a baleset lehetett, a Rákóczi tér előtt. Autók sem tudtak közlekedni,elég nagy felfordulás volt, rengeteg helyszínelő, rendőrségi, lezárták az Üllői felé vezető sávot. Egy régi típusú villamos vesztegelt a sínen.

     

    Tényleg, tavaly mintha írtad volna, hogy nem volt kindertojás a metróban. Érdekes!

     

    A mai napom kissé fárasztó volt, Anyu sem volt a "toppon" mikor odaértem. Mondta, hogy egész éjjel egy ici-picit sem tudott aludni, egyáltalán nem volt álmos. Ezért aztán egész délelőtt olyan volt, mint aki kómában lenne. Mondtam, feküdjön le, de nem akart. Nyűglődött szegényem elég becsületesen. Felvetettem azt is, hogyha lefekszik, akkor én elmegyek, hogy nyugodtan tudjon pihenni, de minden hiába, azt mondta, akkor éjjel tuti megint nem fog aludni.

     

    Gyerekek elutaztak, de csak rövid időre, vasárnap délután jönnek vissza. 

     

    Kellemes unokázást , jó időtöltést kívánok

     

     

    előzmény:
    naros (24872)
    2014-04-11  16:02
  30. 2014. Április 11. 16:0224872.

    Elintéztük a heti bevásárlást, kindertojást nem kaptunk a metróban, 

    most jut eszembe tavaly sem volt.

     

    Hamarosan ide érnek az unokáim, itt alszanak

    holnap egész nap itt lesznek.

    Mára elköszönök, nyugodt estét kívánok!

  31. 2014. Április 11. 09:2024871.

    Szia Kata!

     

    Megjavult a fórum,

    szép idő van, talán így is marad!

     

     

     

    előzmény:
    kata622 (24870)
    2014-04-10  19:45
  32. 2014. Április 10. 19:4524870.

    Amikor fiatal voltam, nem teketóriáztam én sem sokat, ha vásárlásról volt szó, de a Férjem teljesen más volt e téren. Ő százszor meggondolta, hogy mit és hol vegyen meg, és én lassan átvettem ezt a szisztémát. Teljesen azért nem változtam meg, mert most, hogy lényegében egyedül vagyok, vannak esetek, amikor belemegyek valamibe, amit aztán később megbánok, hogy talán még sem kellett volna ezt, vagy azt megvennem.

     

    Holnap ha hazajöttem, jelentkezem.

     

    Nektek is szép estét, nyugodt pihenést kívánok

    előzmény:
    naros (24869)
    2014-04-10  18:56
  33. 2014. Április 10. 18:5624869.

    Igen, ideje lenne lecserélni a matracot.


    Régen nem rágódtam sokáig, kell, vettünk,

    slussz. Mostanában körülményes lettem, gyakran úgy érzem, jó még a régi, már nem okoz örömet a vásárlás. Öregszem.


    Érdekes szép nyugati fényeket látok, még szokom a harsány zöldeket,

    de szép is a tavasz!

     

    Katám, szép estét kívánok!

     

     

    előzmény:
    kata622 (24868)
    2014-04-10  17:21
  34. 2014. Április 10. 17:2124868.

    Ágikám! Nagyon lassú az NLC!

     

    Itt is esett, most süt a Nap.

     

    A Gyerekek most hívtak, leelőlegezték a matracot, jövő héten szerdán lehet érte menni. Nem tudom még a részleteket, csak ennyit és azt, hogy felhívták Anyut, azután rendelték meg. Majd ha haza érnek Menyemékhez, akkor bővebben elmesélik.

    Holnap megyek Anyuhoz, gondolom, majd Ő is mesél

     

    Ti is szeretnétek vásárolni?

     

     

     

     

    előzmény:
    naros (24867)
    2014-04-10  16:35
  35. 2014. Április 10. 16:3524867.

    Esik, nagyon kell a csapadék.

    A kicsi majdnem három órát aludt.

    A múltkor nyitásra mentem a matrackirályhoz, 

    nálam már elmúlt tíz de nem nyitotta ki az üzletet,

    így aztán elmaradt a vásárlás.

    Sokféle matrac van, nehéz a választás.

     

     

     

     

     

    előzmény:
    kata622 (24866)
    2014-04-10  14:11
  36. 2014. Április 10. 14:1124866.

    Az orgonát nálunk a téren már le is törték.... A Blahán a villamos megállóban két férfi áru orgonát árult, gondoltam, ők is biztos így jutottak hozzá...! Annak idején, amikor a mi orgonánkat "szüretelték le"

    illetéktelenek, nagyon-nagyon pipa voltam rájuk ! Rendben van, ha egy-két kis virágot letörnek, azzal az ember számol, ha olyan helyre ültette, ahol könnyen hozzáférhetnek az arra botorkáló emberek, de hogy az egészet "learassák", az hogy úgy mondjam, nálam már kiveri a biztosítékot! Arról nem beszélve, hogy számos esetben, vandál módon törtek le hatalmas ágakat...! Ha fogna az átok..., nem lenne az illetőnek keze...!!!

    Amikor észre vettem, nem hagytam szó nélkül...! Egyenesen ki nem állhatom, utálom a bunkó embereket!

     

    Volt olyan is, aki becsengetett, még metszőollót is hozott, hogy engedjem meg, hogy néhány orgonát levágjon. Szívesen adtam, az ilyen intelligens embereknek.

     

    Matrac-ügyben még "cseppfolyós" a helyzet, talán a kókuszos a legszimpatikusabb, de majd a Gyerekek megnézik, aztán majd Anyut megkérdezik, mit szól hozzá. Végül is Ő fogja használni, bár ránk bízta az egészet.

    Napernyőt megvettük, meglepődtünk az árán, mert egy hónapja talán, hogy körülnéztünk és akkor a duplája volt a mostani értéknek! Persze ez a ritka esetek közé tartozik, hogy olcsóbb lett. Néztük, hogy esetleg talán hibás és ezért olcsóbb, de nem találtunk rajta semmit. Remélem, hogy nem derül ki valami mégis, miután használni fogja Anyu.

     

    További kellemes délutánt kívánok

     

     

    előzmény:
    naros (24865)
    2014-04-10  12:30
  37. 2014. Április 10. 12:3024865.

    Halihó!Itt vagyok ragyogok!

     

    Sétáltunk, már nyílik az orgona és a patakban vadkacsák

    úszkálnak.Azóta

     

    beborult, sebaj legalább  jól alszik a gyerek.

     

    Milyen matracot rendeltek, mik az új trendek?

     

    Köszi a !

     

     

    előzmény:
    kata622 (24864)
    2014-04-10  12:13
  38. 2014. Április 10. 12:1324864.

    Szia Ágikám!

     

    Nem értek hozzá, de ezek a reklámok is túlzottan halmozódnak itt is...!

     

    Már próbálkoztam kétszer, de nem sikerült bejönnöm, gondoltam, talán délre csak sikerül meggyógyulnia a Fórumnak, mégis elcsodálkoztam, amikor látom, hogy beléptetett! - ki ne kiabáljuk!!!!

     

    Tegnap nem jártuk maradéktalanul eredménnyel, mert nem volt olyan széles ágybetét ( matrac), amilyen Anyu sarokrekamié mérete. Este, miután hazajöttünk, kerestünk, kerestünk a net-en. A Matrackirálynál fogjuk megrendelni, szerencsére méretre is készítenek! Ma a Gyerekek bemennek hazafelé az egyik üzletükbe, és körülnéznek, megkérdezik.

     

    Közben itt nagyon beborult, majdnem sötét van! 

     

    Kellemes unokázást, jó időtöltést, az ebédhez jó étvágyat kívánok!

    A kávét köszönöm, és én is küldök délutánra , egészségedre!

     

     

    előzmény:
    naros (24863)
    2014-04-10  09:41
  39. 2014. Április 10. 09:4124863.

    Szia Kata!

     

    Valami központi gubanc lehet,

    tegnap úgy írtam három hsz-t hogy nem voltam belépve..

     

    igaz nem küldte el.

    Csütörtök van, így unokázom 

     

    derűs szép napot kívánok!

     

     

     

    előzmény:
    naros (24862)
    2014-04-09  16:24
  40. 2014. Április 9. 16:2424862.

    Két hsz.em is elszállt,irgum-burgum!

     

    Kata, szép időt jó vásárlást kívánok!

    előzmény:
    naros (24861)
    2014-04-09  16:21
  41. 2014. Április 9. 16:2124861.
    előzmény:
    kata622 (24860)
    2014-04-09  13:41
  42. 2014. Április 9. 13:4124860.

    Listázni szokta én is, amikor valami kezd el- vagy kifogyni, akkor felírom. Anyunak is ezt mondom örökké, de mindhiába...! Rendszerint elmegyünk bevásárolni Neki, előzőleg én felírkálom, amiket diktál, átnézem én is, de számos esetben azt mondja, "ja! abból még nem kell!". Mi a következő lépés? Persze, hogy mégis kellett volna vásárolni még ezt is, azt is...

     

    Arra mérget vehetsz, hogy ők riasztották el a rigókat! elég erőszakos jószágok.

     

    Elköszönök mára, készülődöm, megyek Anyuhoz, ott találkozunk a Fiammal.

     

    További kellemes, szélmentes időt kívánok

    előzmény:
    naros (24859)
    2014-04-09  12:12
  43. 2014. Április 9. 12:1224859.

    A vasalással végeztem, bedagasztottam egy kakaós csigára

    valót. Kevéske kenyerünk van, nincs kedvem vásárolni menni

    inkább sütök.

     

    Képzeld, a galambok rászállnak a zsalugáterre és lecsurrantják a ház

    falát. A látszat csal, nem szelídek sőt!

    A fenyőfán évek óta fészkelnek, mostanában legalább

    négy családra bővült a létszámuk, nem kevés söprögetni valóval

    a fészek alatt.

    Meggyőződésem, hogy a rigókat a gerlék szorították ki.

     

    Erős szél fúj, alig lehet ablakot nyitni.

    Képzeld a zőldsárga bab helyett krumplifőzi készült,

    mert nem találtam a mélyhűtőben. Elhasználtam az utsó

    zacsekkel csak tudnám mikor...

     

    Fel is írom a listára míg el nem felejtem!

     

    Jó étvágyat az ebédhez!

    előzmény:
    kata622 (24858)
    2014-04-09  11:31
  44. 2014. Április 9. 11:3124858.

    Nagyon érdekes, tulajdonképpen a bolgárok zöldbabja a zöld, a miénk sárga, mégis mióta az eszemet tudom, mindig zöldbabnak neveztük!

    Mindegy milyen színű, ha finom zsenge és nem szálkás, nekem minden változata ízlik!

     

    Nem kedveltem kint a telken, amikor sok vadgalamb akart náluk a fákon tanyázni, mert a fa alatt nagyon ingerelt a látvány...  Főleg akkor telepedtek meg, amikor már egyre ritkábban tartózkodtam kint. Biztos zavartalan helynek nyilvánították, a fránya szárnyasok! Nem győztem a fa alatt takarítani, amikor kimentem...!

     

    Hogy állsz a vasalással? Végeztél?

     

    előzmény:
    naros (24857)
    2014-04-09  10:14
  45. 2014. Április 9. 10:1424857.

    Kisütött a nap, minden bokor üde zöld.

     

    Erről jut eszembe zöldbabot főzök. (nem is zöld hanem sárga)

     

    Fúj a szél, elvitte a felhőket.

     

    A vadgalambok megszállták a házat, valamit ki kell eszelnünk

    hogy ne férjenek a tyúkokhoz, talán nem szaporodnak ilyen 

    gyorsan ha kevesebb az eleség.

     

    Jó munkát kívánok!

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

    előzmény:
    kata622 (24856)
    2014-04-09  09:40
  46. 2014. Április 9. 09:4024856.

    Szia Ágikám!

     

    Eredetileg én is ma vasalással töltöttem volna a délelőttöt, de elállok ettől a szándékomtól. Tegnap este megbeszéltük Fiammal, hogy ma ismét nem megy a Menyemékhez, mert elmegyünk megvenni Anyuhoz a teraszra a napernyőt és az ágyára ágybetétet. Mondta, hogy habár nem régi az ágya, mégis úgy érzi, nem igazán jól pihen rajta. Most vannak ezek a hyper-szuper ágybetétek, azok közül választunk egyet. Már a múltkor nézegettük a JYSK-nél.

     

    Egyben azt is megbeszéltük, hogy a téli cipőket felrakjuk a gardrobba, így aztán úgy gondoltam, felcsapok cipőpucolónak. Mindig úgy szoktam, hogy jól bekenem őket cipőpasztával, nem fényesítem, bepakolom, bemennek dobozokba és kész.

    Szóval, ha hazajövünk, akkor elő a nagy létrával .

     

    A héten már nem jönnek a Gyerekek, mivel pénteken egy pár napra elutaznak.

     

    Köszönöm a kávét!

     

    Szép napot kívánok

    előzmény:
    naros (24855)
    2014-04-09  07:34
  47. 2014. Április 9. 07:3424855.

    Szia Kata!

     

     

    Csendes eső esett lehűlt a levegő ahogy

    jósolták, ezért előkapom a vasalót mert melegségre vágyom.

     

    Napfényes, nyugodt szerdát kívánok!

     

     

     

  48. 2014. Április 8. 16:5524854.

    Sziasztok!

     

    Imola, szerintem nyugodtan menj el és érezd jól magad!

     

    Katám, mi is megbeszéltük a világ dolgait a sógornőmmel.

    Befutottak a gyerekek,

    nyugodt napot estét kívánok!

     

     

     

    előzmény:
    kata622 (24853)
    2014-04-08  16:24
  49. 2014. Április 8. 16:2424853.

    Szia Ágikám, sziasztok Lányok!

     

    Anyutól megjöttem, csodaszépen sütött a nap egész délelőtt, azután kicsit elbújt, de most ismét süt.

     

    Megbeszéltük az ország és a világ eseményeit, "kiveséztük", megállapítottuk, hol "állunk", és miként ! Közben egy kis "lakóértekezlet" is kerekedett, a házban lévő kert miatt.

     

    Fiam rövidesen hazaér, elköszönök mára. További kellemes délutánt kívánok!

     

    Imola! Furcsának találtam a kérdésedet, mert szerintem az, hogy hogyan osztod be az idődet, és mikor kivel mész el otthonról, valamint, ami nem utolsó a sorban!!!, hogy a kisgyermekedet kire hagyod, az kizárólag Rád és Férjedre vonatkozik!!! ...hogy önző vagy, vagy sem, ezt is Nektek kell eldönteni! Kívülről ilyen dolgokba nem ajánlatos beleszólni, hiszen nem ismerhetjük a körülményeiteket, sokszor még a szorosabb Családtagok ilyen jellegű megmozdulása is csak rájuk tartozik!

     

     

     

     

    előzmény:
    naros (24852)
    2014-04-08  11:16
  50. 2014. Április 8. 11:1624852.

    Szia Kata!

     

     

    Takarítás függöny mosás közben kicsit leültem szusszanni.

    Remélem jól telik a napod!

     

    előzmény:
    kata622 (24851)
    2014-04-07  20:11

Címlap

top