Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Vastagbéltükrözés bódítással

Torolt_felhasznalo_310763
Torolt_felhasznalo_310763
Létrehozva: 2008. Április 6. 19:37

Sziasztok!

 

Azt szeretném kérdezni, hogy akinek már volt vastagbéltükrözése bódításban, érez-e valamit a vizsgálatból. Gyomortükrözésen túl vagyok, az sajnos lelkileg és fizikailag nagyon megviselt. Az eredmény negatív. A doki IBS-re gyanakszik, de azt mondta, vastagbél tükrözés nélkül ezt nem meri egyértelműen kijelenteni.

 

Nagyon félek a vizsgálattól, mert nekem nagyon rossz volt, amikor a csövet dugta le, egész a nyombélig. A vastagbéltükrözésről azt olvastam, hogy közel 160 cm-es csövet dugnak be és a vizsgálat kb. 25'.

 

Várok "élménybeszámolókat". Nekem szerdán lesz a nagy nap, de nagyon félek.

 

Előre is köszönöm a válaszokat!

 

Szép estét, Hangár 

  1. 2018. december 6. 16:2476.

    Sziasztok!


    Nekem ma csinálták életemben 3x de ugyanúgy féltem mint először.:) Szóval Honvéd Kórház endoszkópia. Goromba flegma személyzet de a szó szoros értelmében. Lekezelő viselkedés a beteggel akinek ez nem egy hétköznapi művelet. De az orvosomat ismertem meg ő is engem szóval kértem hozzom valami olyan szert amitől a világomról sem tudok vagy ha kell kifizetem természetesen. Amit persze nem szeretnek de adni sem:)


    A dokim viszont korrekt mondtam neki akkor kezdjünk bele ha megtudja úgy csinánálni hogy ne fájjon. Azt mondta nyugi megoldom! Elbattyogott hozott valami kombinált szert asszem dormikum plusz fajdalom csillapítaó meg nospa! Mondta bízzak benne. Ám legyen. Beadta a cuccost és kb 10 mp múlva off:) A következő kép hogy ébrdezek egy másik helyiségbe. A doki 2 x is megnézte sőt még bement a vékonybél elérhető szakaszában. Nulla fájdalom és kb mintha ott sem lettem volna. Utána volt rossz mikor feszített a befújt és bent maradt levegő. Azt meg ki kell fingani vagy venni valami duskopánt akármit. Szóval nem kell hinni minden olyan rémtörténetnek ami kering. Embere válogatja szerintem meg az orvosom is múlik mennyire segítőkész a lehetőségeihez mérten. A félelem természetes és felemészt de meg kell csinálni utána megnyugszol!Nem bántam meg mert fájdogált a bal oldalon és azt hittem komoly a baj! De IBS állapított meg mert minden negatív. 

  2. 2018. december 6. 16:2475.

    Sziasztok!


    Nekem ma csinálták életemben 3x de ugyanúgy féltem mint először.:) Szóval Honvéd Kórház endoszkópia. Goromba flegma személyzet de a szó szoros értelmében. Lekezelő viselkedés a beteggel akinek ez nem egy hétköznapi művelet. De az orvosomat ismertem meg ő is engem szóval kértem hozzom valami olyan szert amitől a világomról sem tudok vagy ha kell kifizetem természetesen. Amit persze nem szeretnek de adni sem:)


    A dokim viszont korrekt mondtam neki akkor kezdjünk bele ha megtudja úgy csinánálni hogy ne fájjon. Azt mondta nyugi megoldom! Elbattyogott hozott valami kombinált szert asszem dormikum plusz fajdalom csillapítaó meg nospa! Mondta bízzak benne. Ám legyen. Beadta a cuccost és kb 10 mp múlva off:) A következő kép hogy ébrdezek egy másik helyiségbe. A doki 2 x is megnézte sőt még bement a vékonybél elérhető szakaszában. Nulla fájdalom és kb mintha ott sem lettem volna. Utána volt rossz mikor feszített a befújt és bent maradt levegő. Azt meg ki kell fingani vagy venni valami duskopánt akármit. Szóval nem kell hinni minden olyan rémtörténetnek ami kering. Embere válogatja szerintem meg az orvosom is múlik mennyire segítőkész a lehetőségeihez mérten. A félelem természetes és felemészt de meg kell csinálni utána megnyugszol!Nem bántam meg mert fájdogált a bal oldalon és azt hittem komoly a baj! De IBS állapított meg mert minden negatív. 

  3. 2018. december 6. 16:2474.

    Sziasztok!


    Nekem ma csinálták életemben 3x de ugyanúgy féltem mint először.:) Szóval Honvéd Kórház endoszkópia. Goromba flegma személyzet de a szó szoros értelmében. Lekezelő viselkedés a beteggel akinek ez nem egy hétköznapi művelet. De az orvosomat ismertem meg ő is engem szóval kértem hozzom valami olyan szert amitől a világomról sem tudok vagy ha kell kifizetem természetesen. Amit persze nem szeretnek de adni sem:)


    A dokim viszont korrekt mondtam neki akkor kezdjünk bele ha megtudja úgy csinánálni hogy ne fájjon. Azt mondta nyugi megoldom! Elbattyogott hozott valami kombinált szert asszem dormikum plusz fajdalom csillapítaó meg nospa! Mondta bízzak benne. Ám legyen. Beadta a cuccost és kb 10 mp múlva off:) A következő kép hogy ébrdezek egy másik helyiségbe. A doki 2 x is megnézte sőt még bement a vékonybél elérhető szakaszában. Nulla fájdalom és kb mintha ott sem lettem volna. Utána volt rossz mikor feszített a befújt és bent maradt levegő. Azt meg ki kell fingani vagy venni valami duskopánt akármit. Szóval nem kell hinni minden olyan rémtörténetnek ami kering. Embere válogatja szerintem meg az orvosom is múlik mennyire segítőkész a lehetőségeihez mérten. A félelem természetes és felemészt de meg kell csinálni utána megnyugszol!Nem bántam meg mert fájdogált a bal oldalon és azt hittem komoly a baj! De IBS állapított meg mert minden negatív. 

  4. 2018. december 6. 16:2473.

    Sziasztok!


    Nekem ma csinálták életemben 3x de ugyanúgy féltem mint először.:) Szóval Honvéd Kórház endoszkópia. Goromba flegma személyzet de a szó szoros értelmében. Lekezelő viselkedés a beteggel akinek ez nem egy hétköznapi művelet. De az orvosomat ismertem meg ő is engem szóval kértem hozzom valami olyan szert amitől a világomról sem tudok vagy ha kell kifizetem természetesen. Amit persze nem szeretnek de adni sem:)


    A dokim viszont korrekt mondtam neki akkor kezdjünk bele ha megtudja úgy csinánálni hogy ne fájjon. Azt mondta nyugi megoldom! Elbattyogott hozott valami kombinált szert asszem dormikum plusz fajdalom csillapítaó meg nospa! Mondta bízzak benne. Ám legyen. Beadta a cuccost és kb 10 mp múlva off:) A következő kép hogy ébrdezek egy másik helyiségbe. A doki 2 x is megnézte sőt még bement a vékonybél elérhető szakaszában. Nulla fájdalom és kb mintha ott sem lettem volna. Utána volt rossz mikor feszített a befújt és bent maradt levegő. Azt meg ki kell fingani vagy venni valami duskopánt akármit. Szóval nem kell hinni minden olyan rémtörténetnek ami kering. Embere válogatja szerintem meg az orvosom is múlik mennyire segítőkész a lehetőségeihez mérten. A félelem természetes és felemészt de meg kell csinálni utána megnyugszol!Nem bántam meg mert fájdogált a bal oldalon és azt hittem komoly a baj! De IBS állapított meg mert minden negatív. 

  5. 2017. szeptember 9. 18:2772.

    Sokan sajnos ezt az összeget nem engedhetik meg maguknak, így ez nagyon megnyugtató történet, de nem ez a szép magyar valóság. Az Ilkába járok én is, maximálisan emberségesek.

    előzmény:
    Vastagbeltukrozes (70)
    2017-09-09  08:23
  6. 2017. szeptember 9. 08:4071.

    Örülök, hogy minden rendben van Nálad!


    Annak is, hogy megosztottad, mert még akit nem érint, annak is megnyugtató olvasni a soraidat.


     


     

    előzmény:
    Vastagbeltukrozes (70)
    2017-09-09  08:23
  7. 2017. szeptember 9. 08:2370.

    Udvozlok mindenkit


     


    Szemelyes tapasztalataimat szeretnem megosztani es mindenkit megnyugtatni. Nekem majdnem 1 honapja veres volt a szekletem igy kerult sor vastagbeltukrozesre. Amiket olvastam forumokon itt es mashol nagyon elkeseritett szinte depresszios lettem a vizsgalat elott. Nem tudtam mitol felek jobban egyszerre repkedtek a gondolatok a vizsgalat fajdalmarol es a lehetseges eredmenyekrol. Pedig hogy mindenkit megnyugtassak nem kell felni tole tul kell esni es kesz. En Dr Balgha Valerianal voltam az Ilka egeszseghazban ( mindenkinek nyugodt szivvel ajanlom). A szokasos felkeszules volt a legkellemetlenebb talan. Elozo nap semmi szilard etel, 2 kor az egyik picoprep 6 kor a masodik vizsgalat napjan pedig se etel se ital. (Picoprep ize kb mint egy neocitran, nekem 1 orara ra hozta meg a hatasat. Semmi hasgorcs semmi fajdalom egyszeruen kitisztitott). Bementem felfekudtem az asztalra kaptam egy bodito injekciot, es onnantol kezdve csak arra emlekszem hogy itthon vagyok. Meg a muszerre sem emlekszem. Talan meg 1-2 kep hogy feloltozok es beultetnek az autoba. Semmit az eg vilagon nem ereztem se kozben se utana. Tehat boditasban vegeztek a beavatkozast. 2 kis polipkezdemenyezest talaltak amit azonnal le is csiptek, de akkor sem ereztem es most sem erzek belole semmit. Onnan tudok rola hogy megmutattak a kepeket. A tukrozes kb 60.000ft volt boditassal, polipeltavolitassal. 


    A doktornot azota is barmikor felhivhatom a magan mobilszaman es mindenben abszolut segitokesz.


     

  8. 2017. március 16. 18:0669.

    Nem kaptad meg a megfelelő adagot. Ez nem immunisság kérdése.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_344977 (68)
    2017-03-16  16:34
  9. Torolt_felhasznalo_344977
    Torolt_felhasznalo_344977
    2017. március 16. 16:3468.

    Üdv. Mindenkinek!


    Nekem most csináltak vastagbél tükrözést bódításban (Dormicummal), de végig éber voltam és ennek megfelelően nagyon fájt. Bélgyulladás miatt volt rá szükség, lesz még egy gyomor tükrözésem is. Ez volt a 3-ik kolonoszkópiám, az elsőnél szrtm semmit nem kaptam, iszonyúan fájt, a másodiknál altattak, teljesen oké volt, és most a bódítás nekem nem jött be, megint végig nyögtem, jajgattam az egészet. Előttem láttam kihozni két pácienst, őket úgy ébreszgették, aludtak, én valamiért nem, pedig eddig nem volt​ ilyen gondom, nem vagyok immunis. Nem tudom hol lehetne altatásban csináltatni, de nem maszek alapon, mert az kb.100ezerbe kerül, arra nincs pénzem sajnos.

  10. 2015. december 21. 14:1767.

    Kedves Mindenki!


    Ma volt életem első (és ha rajtam múlik utolsó Colonoscopiája). 


    Leírnám nektek dióhéjban,hogy hogy is volt ez,segítve ezzel másoknak . 


    2 hónapja puffadok,szinte mindentől,hasfájás,étvágytalanság....pénteken elmentem háziorvoshoz,aki egyből be küldött a sürgősségire,mondván,hogy úgy érzi mintha a májam meg lenn dagadva...mondom ok. Be értünk,beutaló leadva,branül be,EKG megtörtént,vérvétel megtörtént. :) Ki küldtek h várakozzak kint mert ultrahangra fogok menni,mondtam rendben. Ez is megtörtént. Minden negatív,vese,gyomor,máj,-epekő ,vesekő nincs....Boldogsáááág,gondoltam én ....Egyszer csak jön a sürgis doki,hogy dejóóó hogy minden negatív ,viszont el küldene egy Colonosra mégis...a biztonság kedvéért 


    Marhára boldog voltam..gondolhatjátok. :D Közölte h diéta,meg hashajtás vasárnap déltől..csak hashajtás,csak folyadék....a legrosszabb volt ez...hogy nem ehettem,és 3 liter vízben kellett fel oldanom a Moxalole oldatot,AMI BORZASZTÓ.!!! AZ ÍZE....ELVISELHETETLEN. Ha ide juttok,ez ellen a szer ellen tiltakozzatok!!! a végét alig bírtam már meg inni!!!!!!Komolyan..fuh....aztán eljött a reggel,féltem kicsit..na jó,nem kicsit :D izgultam,hasmenésem volt,gyenge voltam...stb,eljött a fél 10 is..oda mentük addigra a kedvesemmel,gondoltam hátha abban a fél órában még bátor gladiátornőként erőt gyűjtök....nem sikerült :D Egyszer csak kijött egy nővérke,elkérte a papírokat,és kihozott egy beleegyező nyilatkozatot. Elolvasni nem mertem,alá írtam :D aztán pár perc múlva szóltak hogy mehetek be....na akkor izzadtam mint a parizer...:D Bugyi,gyatya,le.....fenék részen lukas gatyesz fel....üljek fel az ágyra....na mondom....kezdőőőődik a Rock and roll :D de nem kezdődött...10-től fél 11.-ig ültem az ágyon várva a dokit,aki a másik helységben éppen gyomortükrözött....és én ezt még premier plánban végighallgathattam....csodálatos volt :D Maradandó élmény így Karácsony előtt.....Yeeee,gondoltam....közben néztem körbe a műszerekre,és azon gondolkodtam vajon melyik szerencsés lesz az enyém....hát meg láttam "álmaim csövét".....fekete hajékony,csövecske..mit mondjak,nem volt szerelem első látásra...de a "szerelem néha fáj" :D Egyszer csak kilépett a doki,aztán peregtek a dolgok,feküdjek az oldalamra,lábaim felhúzva,kértem bódítót,beadták,és egyből bumm.....totál K.O. Arra viszont meg ébredtem h a befújásnál kellemetlen nyomó fájást éreztem több helyen a pocakban...erre elkezdtem kapálózni,és csak arra emlékszem h szegény nővért meg rúgtam a vergődésembe...aki meg is jegyezte,hogy ha még egyszer meg rúg...én meg kértem nagyban az elnézéseket. :D Bódultságomba azt sem tudtam mit teszek :D Negatív lett minden.Egy órát még pihiznem kellett egy ágyikón,és mehettem haza. Szóval kérjetek bódítást kedveseim. Akkor nincs baj! Akkor kibírható!!!!! 


    Remélem tudtam segíteni,azokon az emberkéken akikre ez a beavatkozás vár.


    Mindenkinek Boldog Karit kívánok!!!!


    Sose adjuk fel!!!! Ez a lényeg!!!!

  11. Torolt_felhasznalo_823569
    Torolt_felhasznalo_823569
    2014. február 27. 10:1966.

    Sziasztok,

     

    A Semmelweis kórházban én is túl esetem az életem első gyomor és vastagbél tükrözésén.

    3 részre osztanám az "élményeimet":  gyomor tükrözés, előkészítés a vastagbéltükrözéshez, vastagbéltükrözés.

     

    1, gyomortükrözés: nem kell tőle félni NEM FÁJ, csak KELLEMETLEN. Első lépésben Lidocain spré a torokba, majd lenyelni a csövet, levegő befújás. Miután túltettem magam azon, hogy könnyen, nyálam, gyomorsavam folyamatosan ökrödtet fel, már nem is volt vészes. Ez kb 3 perc lehetett. Maga vizsgálat 5-6 perces. Nálam bent volt 1 tanuló orvos is, így kb 10 percig tartott. 

     

    2, előkészítés: miután vége lett a gyomor vizsgálatnak a doki mondta, hogy a jövő héten jön a vastagbél. Kaptam 1 leírást, hogy hogyan készüljek elő illetve egy keserűsó és egy sós oldatott zacskóban, amit be kellett venni. Kezdtem a keserűsóval. 1 óra múlva hatását is éreztem. A második wc-zés után már csak víz jött. Meg kellett innom 3-3,5l vizet, ez sikerült is. Éjszaka nyugodt alvás. Reggel 1/2 5-kor ébresztő, jön a sóoldat 3 l vízben feloldva. Ezt a 3l sós löttyöt kellett volna meginni 90perc alatt! Nem sikerült, kb. 2l ment le, de már nagy volt a hányinger. Reggel 7-kor utolsó wc, majd irány a kórház.

     

    3, vastagbéltükrözés: szólított a nővér. Látta rajtam, hogy a fehér fal, hozzám képest csoki barna. Mondtam neki, hogy nem a tükrözéstől félek, hanem, hogy ki lettem e rendesen takarítva. Megnyugtatott. Majd 3 injekció. Utolsó emlékem az, hogy doktor úr, akkor kezdhetjük, a következő meg az, hogy öltözhetünk, készen vagyunk. Teljes KO. Még 1 óra várakozás a pihenőben és mentem is haza. SEMMILYEN FÁJDALOM NEM VOLT. A pihenőben volt 2 idősebb ember. Az egyik összekeverte a 2 oldatott, ezért előtte beöntést kapott. A másik pedig nem tisztult ki rendesen, ezért újra fogják tükrözni....

     

    Összegezve, ha a tisztítást rendesen megcsinálod, akkor a vastagbél bódításban fájdalom mentes. Viszont, ha 2 közül választanom kellene, akkor inkább a gyomor, mint a vastagbél, hiába volt ott az a kellemetlen érzés, a tisztítás és a velejáró izgalom számomra nagyon kellemetlen volt.

     
    előzmény:
    Andi39 (65)
    2013-03-19  18:42
  12. 2013. március 19. 18:4265.

    Sziasztok!

     

    Ma túlvagyok életem első vastagbél-tükrözésén. Szeretném leírni az élményeimet azoknak, akik még előtte vannak. Tegnap ilyenkor még én is rettentően féltem az egésztől; ma már azt mondom, azoknak van igaza, akik szerint teljességgel túlélhető.

     

    A Bajcsy kórházban végezték a vizsgálatot, bódításban (tehát nem altatásban). A hashajtásra X-Prep oldatot kaptam. Csokoládéízű folyadék, a vizsgálat előtti nap délben kellett bevenni. A bevételtől kezdve nem szabad enni, csak sokat-sokat inni. (Legjobb a szénsavmentes ásványvíz - a csapvízben nincs annyi ásványianyag, márpedig ha semmit nem ehet az ember, praktikus legalább az ásványokat pótolni.) Gyümölcslé tilos! A sok folyadék segít az "átmosásban", bár tagadhatatlanul igaz, hogy ami bemegy, az ki is jön...

     

    Meg voltam lepve, mert a hashajtó "gyanúsan" enyhe tüneteket okozott. Kicsit féltem is, hogy így ki leszek-e így rendesen takarítva. Az itt-ott olvasottakkal szemben nem volt nagy hasgörcsöm, nem kellett órákat a WC-n töltenem, "csak" elég rendszeresen jártam ki az esti órákban, egyre hígabb eredményekkel. (Egy kiadós gyomorvírus ennél sokkal rosszabb tüneteket tud produkálni, ez tényleg light-os volt!) Egész délután sokat ittam (kb. 3 litert), és késő estére rendben is volt a hasam. Rendben aludtam (...volna, ha nem izgultam volna annyira attól, ami rám várt...).

     

    Ma reggel nagyon aggódva mentem a kórházba, szerencsére a férjem elkísért. Az első megnyugvás az volt, mikor kiderült, ilyen "könnyedén" is tud hatni a hashajtó, és tényleg minden kijött, aminek ki kellett jönnie, így további hashajtásra (beöntés stb.) nincs szükség. A nővér rendkívül kedvesen elmondta, mi vár rám a vizsgálat során, végigkérdezte a gyógyszereimet stb. Deréktól lefele le kellett vetkőzni, és a jobb oldalamra feküdni. Dormicumot kaptam vénásan. Azt mondták, valahol az ébrenlét és alvás határán leszek tőle. Hát... én bizony csak arra emlékszem, hogy az orvos bejött, és valami kedves nyugtató mondatot mondott. Innen kezdve majdnem teljes filmszakadás. Azért csak majdnem, mert egyetlen mozzanatra mégiscsak emlékszem a vizsgálatból: amikor a levegőt belém pumpálták, akkor az kellemetlen volt (fájdalmasnak nem mondanám, de mégiscsak felriadtam ezek szerint rá). Ez a vizsgálatnak egész a végén lehetett, mert arra is emlékszem, hogy mondták, mindjárt készen is vagyunk.    

     

    A következő jelenet, amire emlékszem, hogy felültettek. Akkor éreztem, hogy kicsit forog velem a szoba. Felöltöztem-felöltöztettek, utána átkísértek a megfigyelőbe (szomszéd szoba), ahol kaptam egy ágyat. Férjem szerint kb. fél órát aludtam még. Ébredés után bejött a doki, kérdezte, hogy érzem magam, és mire emlékszem a történtekből. Határozottan bizonygattam neki, hogy mindent pontosan vissza tudok mondani a vizsgálatból.  :-)  (Akkor biztosan így is volt - de ezt mostanra revideálom: szerintem olyasmi lehetett, mint amikor egy álom után frissen felébredve még mindenre emlékszel, de aztán később már semmi emlék...) Lényeg a lényeg: semmiféle negatív élmény nem volt az egész, pedig ha valaki, én aztán igazán féltem!

     

    Korábban volt már gyomortükrözésem is - utólag azt mondom, az rosszabb volt, hiszen ott végig éber voltam. (Pedig a híre pont fordított.) Hozzátartozik, hogy az orvos és a nővér is igen emberséges, kedves volt, ez is sokat segített, főleg a félelem eloszlatásában. 

     

    Még annyit, hogy minden reménnyel szemben NEM szabad még a vizsgálat után sem enni egész estig, csak folyadékot vagy pépeset (végülis azért csak "meggyötörték" kicsit a beleket). Ez rossz hír volt, mivel már reggel igencsak éhes voltam. Az a megkönnyebbülés viszont, amit az jelent, hogy a vizsgálat túlélhető volt, sőt sokkal-sokkal kevésbé kellemetlen élmény, mint amire számítottam, feledteti, hogy csak holnap ehetek rendesen.

     

    Azért írtam le ilyen részletesen a vizsgálatot, hogy akik még előtte vannak, ne csak a sok szörnyű élménybeszámolót találják meg az interneten, hanem halljanak olyat is, hogy nem kell izgulni, egy fogorvos stb. sokkal rosszabb lehet! (Lehet, hogy 20 évvel ezelőtt más volt a technika, de az biztos, hogy a mai korszerű vizsgálóeszközökkel, a bódítással rásegítve tényleg semmi extra!) 

    előzmény:
    évi* (64)
    2013-03-19  17:51
  13. 2013. március 19. 17:5164.

    Apukámnak pár hete csinálták ezt a vizsgálatot, bent voltam vele.

     

     Megkapta a vénás Dormicumot. Aludt kb. 5 percet, majd felébredt, és lelkesen mesélni kezdte, hogy Spanyolorsgázba szeretne menni, Malagában akar leszállni a repülőről, onnan bérelt autóval készül az Alhambrába és az óceánhoz...

    Saját bevallása szerint semmit nem érzett, és az idegenvezetésre sem emlékszik.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_310763 (1)
    2008-04-06  19:37
  14. 2013. március 19. 17:1663.

    Szia!

    Injekcióval bódítottak? Milyen gyógyszerrel? Nekem most csüt.csinálnak gyomortükrözést.És kértem nyugtató injekciót.

    Írj kérlek! 

    előzmény:
    kerdesek (19)
    2008-04-06  20:18
  15. 2011. július 15. 16:2162.
    Sziasztok!Tudom, hogy ez már egy régebbi topik, de szertném , ha segítenétek. Azt szeretném kérdezni, hogy kit milyen tünetekkel (hasmenés,stb) illetve betegséggel utaltak be vastagbél tükrözésre??? Pár nap múlva megyek, és eléggé félek! Sürgős lenne! Köszi Dia
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  16. Torolt_felhasznalo_715492
    Torolt_felhasznalo_715492
    2009. január 26. 19:3861.
    milyen tünetekkel fordultál orvoshoz?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_744748 (60)
    2008-09-12  21:55
  17. Torolt_felhasznalo_744748
    Torolt_felhasznalo_744748
    2008. szeptember 12. 21:5560.
    Sziasztok!Úgylátom, hogy ez a topik nagyon sok embert érdekel és elég külömbözö tapasztalatok vannak. Nos én megprobálok egybefoglalni minden olyan kérdést és témát ami engemet is foglalkoztatott amíg átnemestem ezen a bizonyos retteget vastagbéltükrözásen! Elmesélek minden egyes mozdulatot percről perce, hogy senkinek sem kelljen aggódjon emiatt! Mindenekelőtt el kell mondanom, hogy én egy vékony testalkatú 22 éves fiú vagyok, a doki szerint extrém kanyargós bélrendszerrel, tehát a lehető legrosszabbra számithattam volna, de nem volt az! Az egész egy szép szerda reggellel kezdödött mikor ugyanis nem ehettem semmit csak pici rizst (fontos hogy a vizsgálat elötti napon ne nagyon együnk rostosat még reggelre sem) aztán délben vagy kora délután jöhet egy jó adagh szürt leves, majd rá egy két orára olyan 15.00 fele kezdtem el inni azt a borzalmas sós levet amit a dokinéni irt fel, két liter bélmosót irt fel de nekem a gyóyszertűrba csak egy liter folyadékot adtak, amit végül 3 liter csapvizzel kellett felvegyitenem lényeg, hogy 4 liter legyen és negyedoránkánt kell meginni belöle két decit amig el nem fogy az összes de az sem gond ha husz percenként iszogassa az ember vagy 10 percenként nincsen nagy jelentösége az ize elég borzalmas nem kellemes, nemtom mihez lehetne hasonlítani, tény hogy elég sós és miokro kortyolgatos hányinger keltö érzésed támad de majd egész megkledveled föleg ah rájöszohgy mielött meginnád, megiszol egy pici korty jó erös szörpöt és rá rögtön oszod ezt a sós löttyöt és utánna megint egy korty jó erös szörp mert igy nem érzed annyira a sósságát! a hatás másfél órán belöl kezdödik is máris, és irány a closet, kb 10 percenként, de köttyöt inni kell, egy liter után kb szinte ki is ürül az egész, és ujra beléd fér egy ujabb liter, én nekem nem volt rókázási ingerem kivéve az utolsó pohgár lötynél mikor szinte azonnal kidobtam a taccsot! De nem kell pánikba esni nem kell meginni mind a négy iter folyadékot elég abból 3-3,5-is lényeg, hogy mikor látod hogy tisztulsz akkor már jó irányba haladsz. Sokkal jobb mint az X prep, igaz hogy azt csak egyszer kell meginni és kész, de attól olyan erös hasi grcseid lesznek hogy csak na, ettöl a sós lötytöl meg semmi csak jó alaposan kitísztít! Én a tatabányai szentborbála korházba csináltattam a vizsgálatott ott álitolag minden beteg rutinból nyugtató inekciót kap aminek a jelentöségét nem éreztem csak egy kicsit lödörögtem, aztán felfekvés az asztalra, pólo, zokni maradhatott a többi nem, ugyanugy minhta szülne az ember hanyat fekszik az ágyon térdeket is a magasba, majd jön a dokibácsi és szépen finoman elkezdi beléd tolni a müszert, ami elején nem is féj, csak mikor fúja bele a levegöt, nos akkor elég kellemetlen, én elég hangosan kérleltem is hogy hagyjuk abba mert nagyon fáj, igazábol csak a hasad feszit olyankor de rögötn nyomban az aszisztensö tudta is hogy hol kell nyomnia a hasam hogy ne fájon, persze, ha halgattam akkor nem nyomta, de ha fájdalmat jeleztem akkor máris, és csak addig nehéz meddig feltolya, uténna mikro már önnek kifele semmit se érzel, söt én még nlztem is élö adásba a műsórt és beszélgettem a dokival hogy az ott most gyulladás vagy mi, majd tovább jött kifele a jératba és élveztem az elöadást! Hidjétek el nem annyira kellemetlen, nem kell félni tőle, sokkal rosszabb az előkáészület mint a vizsgálat ami ösz-visz 20 perc volt, de pciti erös hasi fájdalmakon kívül semmit sem érzel de azok is kíbyrhatók, hát az X PREP által okozott erös hasi fájdalmaknál alig ha rosszabb a vasatgbéltükrözés, szóval mindenkinek kitartást és sok szerencsét, nem kell félni a vizsgálattól, több is veszet Mohácsnál :DHAJRÁ! :) Ha bárkinek valami kérdése van a vizsgálattal kapcsolatban egy olyan embertöl aki csak 2 napja esett át ezen az nyugodtan irjon a hunci2004@yahoo.com">hunci2004@yahoo.com mailcimre! Minden levélre szívesen válaszolok!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  18. Torolt_felhasznalo_310763
    Torolt_felhasznalo_310763
    2008. Április 27. 16:3659.

    Szia!

     

    Az 52 hozzászólásban beszámoltam az élményekről.

     

    A gyomortükrözéses bódításról csak annyit, hogy én kértem, de a doki azt mondta, ezt előtte - vagyis legalább előző nap - kellett volna kérni, mert akkor 24 órás megfigyelés kell és kórházi ágy blabla. Azt is mondta, azért az 1 perces vizsgálatért nem éri meg ez a megfigyeléses tortúra. Ebből annyi igaz, hogy semmi, mert a vastagbél tükrözés után kb. 5 '-et feküdtem, utána mehettem. J Igaz, kicsit kába voltam, de befekvésről, megfigyelésről szó sem volt. Szerintem egyszerűen csak spórolt a kórháznak, pedig én sem nézhettem ki túl jól. a, és a gyomortükrözés nem 1'.

     

     

    előzmény:
    ddt (57)
    2008-04-12  10:03
  19. 2008. Április 12. 13:5958.

    Szia!

    Én nem magándokinál voltam, de nem kellett fizetni a bódításért. Fizetni biztos nem kell érte, de hogy megcsinálja-e a doki, az szerintem rajta múlik. Mindenesetre, ha nem ajánlja fel, akkor kérd te.

    Még annyit szeretnék mondani, ha nincs bódítás, akkor is ki lehet bírni. Nekem egyik barátnőm röhögve jött ki, hogy ő ettől félt? Nem is volt rossz - szerinte.

    Mondjuk én ennek ellenére elfogadtam a bódítást.

    A lényeg, hogy ne izgulj, azzal ugyse segítesz magadon.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_236100 (56)
    2008-04-11  17:57
  20. ddt
    ddt
    2008. Április 12. 10:0357.
    sza. No? túl vagy rajta?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_310763 (1)
    2008-04-06  19:37
  21. Torolt_felhasznalo_236100
    Torolt_felhasznalo_236100
    2008. Április 11. 17:5756.
    Köszi a választ!   Minden kórházban lehet kérni?Fizetni kell érte?Mert ugy olvastam hogy altatásban 25 ezer,igaz,magándokinál. A kiséret megoldott autóval.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  22. 2008. Április 11. 17:2555.

    Szia!

    Nekem egy hónapja volt gyomortükrözésem. Én is nagyon féltem. Lehet bódításban kérni. Már írtam róla korábban. Nálam a doki ajánlotta fel, mert elég ramatyul néztem ki. Hát nem is csoda egy héten keresztül szinte csak fényen éltem, mert nem tudtam enni.

    Ha ő nem ajánlja fel, akkor meg nyugodtan kérd. Én a vizsgálat alatt aludtam, vagy valami hasonlót csináltam, és csak pár kép maradt meg bennem.

    De fontos, hogy valaki kísérjen el kocsival. Engem utána 10 percre lefektettek, de még kb. egy órán keresztül úgy viselkedtem, mintha részeg lennék. Röhögtem, dölöngéltem és beszológattam a szüleimnek.

    És ne félj. Ha van bódítás, akkor jó élményként marad meg benned az egész. Drukkolok neked!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_236100 (54)
    2008-04-11  13:05
  23. Torolt_felhasznalo_236100
    Torolt_felhasznalo_236100
    2008. Április 11. 13:0554.
    Sziasztok! nem tudjátok véletlenül hogy gyomortükrözést lehet-e bódításben kérni?mert nagyon félek!!!!  (az altatót bírom mert volt már műtétem). Szép napot! Viki
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  24. 2008. Április 11. 12:5853.

    klassz, hogy végülis nem volt annyira rémes, és az eredmény is negatív.

    én csak beleolvastam a topikodba, mert egy közeli családtagomnak csináltak ilyet régebben, de nem tudtam, hogy ez ennyire rossz..

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_310763 (52)
    2008-04-10  20:29
  25. Torolt_felhasznalo_310763
    Torolt_felhasznalo_310763
    2008. Április 10. 20:2952.

    Sziasztok!

    ígértem, hogy beszámolok. Túléltem! Jobban féltem tőle, mint a gyomortükrözéstől, hát a gyomortükrözés sokkal rosszabb volt. A kábító injekció azonnal hatott, bár éreztem a fájdalmat a kanyarokban, és nehezen talált be a doki a vékonybélbe, hát azt is éreztem, de az asszisztensnő olyankor nyomta a hasam, és nagyon kedves volt, így sokat segített. És mondta a doki, hogy tv-n nézhetem a sóműsort, tényleg nagyon érdekes kirándulás volt a beleim belsejében. Klassz rózsaszín belülről. Negatív az eredmény, lehet, ha gyulladt, fekélyes lett volna, akkor jobban fájt volna. Szóval nem életem álma, de kibírható.

    Viszont a gyomortükrözés az rettenetes volt.

    Utána persze nem fektettek be, mint ahogy mondta a doki, de csináltatott vasterhelés, és óránként vettek vért. Most a felszívódást vizsgálja. Kedden lesz eredmény, akkor kiderül, hogyan tovább.

     

    Köszi mégegyszer mindenkinek a kedves szavakat és a drukkot!

     

    Szép estét, Hangár 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     

Címlap

top