Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Asztrológiai jegyek és karmák

mamóka67
Létrehozva: 2008. március 30. 08:11

Többen kértétek, hogy írjak az asztrológiai jegyekről, hogyan áll össze egy horoszkóp képlete, hol látható benne a karma?

Kérdéseitekre szívesen válaszolok, amennyiben tudok és az időm is engedi.

  1. 2014. november 12. 12:5314551.

    Kedves Mamóka,


    Ismételten köszönöm a kedves szavakat, megerősítést. Örülök, hogy én is tudtam számodra némi "segítséget" nyújtani, még ha ez részemről csak köszönő szavak formájában volt lehetséges.


    Sokszor nagyon jól tud esni, és erőt adni ismeretlen "idegenek" felénk tanúsított kedvessége. 


    Szeretetteljes üdvözlettel,


     


    Mousu


     


     

    előzmény:
    mamóka67 (14548)
    2014-11-07  09:38
  2. Torolt_felhasznalo_698753
    Torolt_felhasznalo_698753
    2014. november 7. 12:4914550.

    Amit írsz, olyan képlet szerintem nem létezik! A Vízöntő a Bak jegy után következik, nem lehet 6. ház Vízöntő és 10. ház Bak!


    Valamint a 10. ház a IV. házzal van szemközt, tehát nem lehet oppozícióban 6. házas bolygóval elvileg!


    Születési időpontot írj inkább!

    előzmény:
    dilajla (14545)
    2014-11-02  23:17
  3. Torolt_felhasznalo_698753
    Torolt_felhasznalo_698753
    2014. november 7. 12:4114549.

    A halálra utaló jelek inkább a 8. 12. és a IV. házban vannak! A halált sokszor az aktuális bolygóátvonulásoknak a születési képletre vetett fényszögei váltják ki, de ezek sem feltétlenül fizikai halált jeleznek, lehet egy erős átalakulás a személyiségben pl. - éppen ezért egy tisztességes asztrológus nem fogja neked a halál időpontját jósolgatni!


    Mindig nézni kell az adott ház jelentését, analógiáit, mert a házak életterületeket jeleznek, ahol az adott bolygóhatások megnyilvánulnak!


    A 6. és 10. ház inkább a munka, hivatás terén jelez dolgokat, illetve a 6. házban a rutinmunka során beszerzett betegségek még szóba jöhetnek.


    A 9. ház a szellemiek felé törekvés, a felsőfokú tanulmányok, elvont helyek (felsőoktatás, internet stb.) háza. Ez, mint írod, a 6. házzal, a munka házával van összefüggésben, ami, ha meggondolod, logikus!


    A "rossz fényszög" pedig csak addig rossz, amíg meg nem tanuljuk kezelni magunkban a feszültséget, a szerepkonfliktust, amit a fényszög kifejez! Amint megtaláljuk a módját, hogy egy "jó" csatornán elvezessük a feszültséget, akkortól már nem kell megélnünk a fényszög negatív vonatkozásait!


    Tehát pl. ugyanazzal a bolygóállással lehet valaki sorozatgyilkos, vagy sikeres patológus orvos, attól függően, hogy hogyan szublimálja a benne rejlő erőket!

    előzmény:
    dilajla (14545)
    2014-11-02  23:17
  4. 2014. november 7. 09:3814548.

    Kedves Mousu.


    Egymásnak segítünk. Az ilyen visszajelzések mint a tiéd, adják meg az értelmét annak, hogy foglalkozzak a fórummal. Köszönöm ezt neked, és azoknak, akiknek tényleg tudtam azzal segíteni, hogy a horoszkópjuk egy kis, jellemző szegmensét feltártam.


    Azért nem kenyerem a jóslás, mert a sorselemzés mindenkinek megmutatja az útját, csak tudni kell élni vele. És elhatározás kérdése, hogy rálépünk-e, vagy nem.


    Nagyon jól döntöttél, mert a horoszkópod egyértelműen erről szól. És legyen az a régi kapcsolatod, vagy egy még gazdagabb érzelmekkel teli új, meg fogod találni azt a társat, akivel mindezt megvalósíthatod. A késői gyermekvállalás semmit nem jelent, a lényeg az, hogy tudd teljesíteni azt, amiért ide inkarnálódtál, és mindig legyen nyitott a szíved egy igazi társ befogadására.


    A segítséged nekem is jól jött, mert most engem is nagyon pofon csapott az életem, és bizony nagyon nehezen tudom kirángatni magam, és folytatni az elkezdett utamat. Köszönöm.

    előzmény:
    Mousu (14547)
    2014-11-05  18:51
  5. 2014. november 5. 18:5114547.

    Kedves Mamóka,


    Nagyon köszönöm, és hálás vagyok neked azért, hogy elkészítetted számomra. Még így is, hogy nem teljes a fejtés, nagyon sokat jelent ez most nekem. Ahogy írtam, jelenleg egy olyan élethelyzetbe kerültem, amit próbálok megérteni, és elfogadni, és soraid most nagyban hozzásegítettek hozzá. Hosszú idő óta most érzem először, hogy részben helyére kerültek a dolgok bennem a sorsommal kapcsolatban. Meglepő, hogy az anyaság mint visszatérő "feladat" jelenik meg számomra ugyanis épp ez okozta a változást az életemben. Soha nem tartottam magam egy ősanya típusnak, aki kislánykora óta erre készülne. Nagyon sokáig úgy gondoltam nem szeretnék édesanya lenni, ez 30-hoz közeledve átváltott a nem tudom, hogy szeretnék-e anyává válni érzésbe, majd 1-1.5 éve abba, hogy nem szeretnék, nem tudok róla lemondani. Ezt azonban megnehezítette egy olyan párkapcsolat, ahol ez nem volt egy egyértelműen, és közösen vállalt "hivatás". Az érdekek közeledtek ugyan, de a végül "elengedtük" egymást, hogy kiteljesedhessek. Nagyon fájdalmas lépés volt ez számomra, úgy, hogy az érzelmek nem szűntek meg köztünk közel 5 év távlatában sem, azonban a belső feszültségem erősebbnek bizonyult. Most, hogy egyedül vagyok, és próbálom érzelmileg összeszedni magam már nem voltam annyira biztos benne, hogy jól döntöttem, valóban ott van-e a "feladataim" között az anyaság. Elvégre nem lehet véletlen, hogy közel 35 évesen, még nem vagyok anya, és talán még mindig bizonytalan.


    Soraid most megerősítettek abban, hogy nem bolondultam meg, és nem döntöttem rosszul. Valóban ott van számomra ez a "feladat" :)


    Köszönöm Neked.


    Remélem az egészséged már jobb, és már nem rendetlenkedik.


    Köszönettel, Mousu


     

    előzmény:
    mamóka67 (14540)
    2014-10-29  12:59
  6. 2014. november 4. 10:1414546.

    Szia Penelopé!


     


    Az jó, ha már látod a karmád lényegét... Megkérdezhetem, hogy mi az, amin változtatnod kellene?


    Persze én is mindig nézem a képletemet, miközben olvasom az asztro-sulit. 


    Az elemzés megvolt, érdekesnek bizonyult. Még majd párszor nekifutok a hallottaknak, nyilván nem mindent lehet azonnal feldolgozni, illetve van, ami elsőre nem tűnik olyan nyilvánvalónak, ezért érdemes rajta mélyebben elgondolkodni. 


    Tulajdonképpen így utólag újabb és újabb kérdések merülnek fel bennem, elképzelhető, hogy még egy elemzésre rászánom magam és a pénzt...


    Ami nálam az egyik lényeges pont, az az anyukámmal való kapcsolaton való dolgozás (ez a felszínen nem tűnik olyan "rossznak", mint ahogy az elemzésen elhangzott), valamint hogy enyhíteni tudjak a bizalmatlanságomon, esetenként túlzott óvatosságon, kvázi sokkal könnyedebbnek, lazábbnak kellene lennem, vagy ezt gyakorolnom. 


     


     


     

    előzmény:
    Penelopé (14543)
    2014-10-31  17:21
  7. 2014. november 2. 23:1714545.

    Lenne egy olyan kérdésem. Bár nem müvelem az asztrológiát de az feltünt hogy pár ismerősöm akik meghaltak korán, a napjuk és vagy holdjuk rossz fényszögben állt a plútójukkal a születési képletben. Ennek lehet ilyen köze ehhez?


    Illetve mit jelent az ha valakinek a 6. házban all a plútója vizöntő jegyében és  szembenállásban áll a napjával ami a 10 ház csúcsa felé van a Bakban. A Marsa a 9. házban Bakban áll és szembenállásban a Plútóval és a Holdjával a 6. házban vizöntőben. Ez is jelenthetet halált betegségben?


     

    előzmény:
    mamóka67 (1)
    2008-03-30  08:11
  8. 2014. november 2. 23:0514544.

    Tisztelt asztrológus Mamóka,


    Neked cimezem a soraim. Szeretnék tőled kérni választ , rövid elemzést magamról. Az alábbi kérdések foglalkoztatnak.


    Már kétszer voltam menyasszony és most egyedül vagyok. Egyiknél sem éreztem hogy igazán kellek. Mikor jön házasság az életembe és gyerek (család)? Lehet boldog házasságom?


    Milyen anyagi helyzetem lesz az életemben és mikor tudok elköltözni a szülői háztól? Fogok e jobban keresni, jobban élni?


    Mi az életfeladatom?


     


    Előre is köszönöm ha válaszolsz


    Dilajla.


    1984 október 15 hajnal 5óra , kecskemét

    előzmény:
    mamóka67 (1)
    2008-03-30  08:11
  9. 2014. október 31. 17:2114543.

    Szia Lorandy!


    Én kb egy éve tanulmányozom az asztrológiát. Mamóka asztrosuliját végig olvastam. De az a helyzet hogy én eléggé vizuális tipus vagyok. Nekem látnom kell a képletben is hogy hogyan néz ki az amiről olvasok. Megnézem a család és barátok képletében aztán meg is figyelem az emberek életében a szerepét.


    Érdekes lehet majd a karma asztrológia is. Ha úgy érzed szívesen megosztanád az ott hallottakat és tapasztaltakat. Szívesen hallgatlak.


    Én úgy érzem látom a karmám lényegét, csak még nem tudom hogyan tudok változtatni rajta. Azaz tudom miken kell változtatnom, csak nem könnyű. És sokszor lustaságból, megszokásból csinálom tovább úgy ahogyan eddig. :)


    Szép Napot!


     

    előzmény:
    Lorandy (14536)
    2014-10-28  08:45
  10. 2014. október 30. 10:4314542.

    Szuzikám!


    MOst, hogy ezeket elmondtad, még jobban érzem a birtoklási vágyat, ami talán nem helyes kifejezés, mert nem fedi a jelentését. Én arra gondolok, hogy a későn megtalált pár többet jelentett számodra, mint egy szimpla kapcsolat, és nagyon féltetted, nehogy elveszítsd. Az asztrológia mindig pontos, ha jó a születési időpont, csupán többféleképpen is értelmezhető. A képlet teljes fejtésekor szokott kijönni az igazi tanulság, mert a különböző aspektusok határozzák meg a földi utunkat.


    Meglátod, el fog jönni számodra is az igazi, és azt már első pillanattól tudni fogod.

    előzmény:
    Susie07 (14541)
    2014-10-29  21:31
  11. 2014. október 29. 21:3114541.

    Kedves Mamóka!


    Nagyon köszönöm az értékes elemzést.


    Szinte minden igaz amit magamról olvastam.


    Az önbizalomhiány ellen próbálok tenni, csak ezt a kis gyermekkori idegződést nehéz kiírtani. A sok-sok negatív dolog amit az iskola társaktól, tanároktól kaptam az bizony nem tett jót nekem. És tényleg későn találtam párra 24 éves múltam mire jött egy srác akit teljesen félre ismertem. Megnyíltam neki, beengedtem az életembe, érzéseim is megnyíltak, összeházasodtunk csak meg akart változtatni, sajnos egy lelki bántalmazó volt. De ebből sokat tanultam, nagyon sokat.  Viszont az az érdekes már többször is megkaptam ez a birtokolni való vágyást a párra. Ez valahogy nem igaz mert annál az egy kapcsolatomnál is próbáltam őt arra rávenni, hogy nem csak én vagyok a világon, hanem barátok, élet stb .... De azért figyelni fogok erre nehogy előjöjjön.


    Sajnos még nem vagyok anyuka :( Remélem ahhoz megtalálom a megfelelő párt, egyszer valamikor.


    Nagyon - nagyon szépen köszönöm a hasznos tanácsokat és az útmutatást.


    Kívánok sok sok egészséget és gyógyulj meg teljesen :)


     


     

    előzmény:
    mamóka67 (14537)
    2014-10-28  17:11
  12. 2014. október 29. 12:5914540.

    Szia Mousu!


    A Holdat és a Chiront kivéve minden bolygód az éggömb északi féltekén volt születésed pillanatában. Ugyanakkor a társ oldalán zömében, ami azt mutatja, hogy szívesen döntöd el magad a sorsodat, magad választod meg az utadat, de szükséged van a partnerekre, a társra és egy közösségre ahhoz, hogy boldogulni tudjál. Erre utal a Vízöntő Holdad is.


    Mérleg Nappal és Rák Aszcendenssel jöttél, mely, ha csupán önmagában néznénk, egy nagyon jó konstelláció. De a képletet komlexen kell fejteni, figyelembe véve minden aspektust. Bár én most itt -mint mindig mondom - nem tudok teljes fejtést készíteni, de megpróbálok kiemelni olyan részeket, melyek jellemzőek a sorsodban.



    Ebben a képletben az Aszcendens a Rák jegyében van, ami azt mutatja, hogy általában az érzelmeid befolyásolnak. Lelked nyitva áll minden új benyomás előtt, s szinte az egész életed állandó változás. A világ ezt szeszélynek, bizonytalanságnak, határozatlanságnak látja, pedig valójában önmagadhoz mindig hű maradsz, csak próbálsz beilleszkedni a helyzetekbe.


    Gyermeki naivitás, örök játékosság és kíváncsiság jellemez.


    Szívesen dolgozol olyan területen, ahol másokról kell gondoskodni. A párkapcsolatban általában aláveted magadat a partnered akaratának, de azért mindig hangot adsz saját kívánságaidnak. Hangulatod változékony, könnyen megbántódsz.


     


    A Rák eleme a víz, temperamentuma melankolikus. Erőssége, hogy gondoskodó.


     


    A Rák Aszcendenssel nagyon mélyek az érzéseid. A káldeusok szerint, aki Rákkal jön, annak ez az első inkarnációja itt a Földön, vagy pedig hosszú ideig nem inkarnálódott. Szüksége van arra, hogy az érzelmeket és a családot megtanulja, megtapasztalja.  Ha egy lélek először születik, akkor elsősorban érzelmekre és családra van szüksége.


     


    Rendkívül érzéki vagy, de sohasem érzelgős. A kapcsolatokban általában a tiéd a vezető szerep. Kritikus vagy, és csak kevés dolgot tudsz szó nélkül hagyni. Igazi Makrancos Kata vagy, akit csak egy határozott, szerelmes férfi tud megszelídíteni


    A Rák Aszcendensben egy túlterhelt „segítő” energiája rejlik, krízishelyzetekben annak esel áldozatul, hogy mindenkinek a rendelkezésére állsz. Ehhez tartozik az igényed, hogy tartozz valahová, és nélkülözhetetlen legyél.


     


    Szükséged van a többiekre, különösen azért, hogy értelmet adjanak magadnak és életednek.


     


    A végén aztán megtanulod: foglalkozz a saját igényeiddel is, mert akkor fogod igazán szabadnak érezni magadat, aki képes eldönteni azt, hogy mi a jó a számodra.


    A képleted IV. Házában több bolygó is tömörül, még aszteroidák is, tehát mindenképpen a Napod vezérletével a család és az anyaságod területén kell elérned a legnagyobb sikereket. Természetesen ez nem zárja ki a pályád során elért eredményeket, de te egyértelműen a család megvalósítása miatt jöttél ebbe az inkarnációdba.


    A Szaturnusz és a Jupiter - a két sorsbolygó - együttállása ezen a területen igen sokat mondó A karma ura találkozása a minden jót, vagy rosszat, hozó Jupiterrel. Ez húsz évenként visszatérő generációs fényszög, mely Jézus születésekor is megvolt. Mutatja ez az állás, hogy képes vagy a helyes mértéket megteremteni az életed során.,


    Nagyon jó energiát hoz létre a Szaturnusz és a Júnó egymás mellett állása, tartósítja a harmonikus kapcsolataidat, és megerősítikk a társas és szerződéses viszonyokra irányuló törekvéseidet. Magyarán: kevés igyekezettel, boldog lehet a házastársi kapcsolatod.


    Könnyen kibillensz, ill. kibillenthetnek egyensúlyodból, mert intuitív, és érzékeny vagy. Erősen reagálsz a környezeti benyomásokra, érzelmileg erősen befolyásolható vagy. Erős a nőies kisugárzásod.



    Az Északi holdcsomópont az új perspektívákhoz és a jövőorientációhoz és a fejlődés útjaihoz kapcsolódik. Azokat az új okokat jelzi, amelyeket a mostani életünkben létesíthetünk, hogy azok majd a kívánt okozatokat idézzék elő.  A Déli holdcsomópont a múlthoz való kötődéshez, a berögződésekhez és a megoldatlan problémákhoz kapcsolódik szimbolikusan. A régi, „örökölt” vagy karmikusan kapott tehetségeket is jelenti, és mindent, amit a jelenlegi életünkbe magunkkal hoztunk. A régi, korábban létesült okokat jeleníti meg, amelyek a mostani életünkben már okozataikban mutatkoznak meg.


     


     Az Északi Holdcsomópont nálad az Oroszlán jegyében van a horoszkópodon. Itt az egyik sorsfeladatod a gyermekvállalás, és a bizalom megtanulása, hogy nemcsak magadra számíthatsz, mert vannak akik szeretnek és a végsőkig kitartanak melletted..


    Ezek pár aspektusból vett megállapítások, egy teljes fejtés átszínezi és sok újat is tudna mondani még neked.


     

    előzmény:
    Mousu (14528)
    2014-10-25  08:52
  13. 2014. október 29. 12:0214539.

    Az anyaságoddal és a szeretteiddel való kapcsolatodban nem látok problémát, hisz a Spica állócsillagról jöttél, ahol direkt ezekre az érzelmekre kaptál kiképzést. Valahogyan az önbizalmadat kellene erősíteni, mert nem elég az Uránusz a Napod mellett, még a Mérleg jegye is gyengíti ezt nálad.


    Annyira lerombolták a lelkedet a párkapcsolatodban, hogy most az lenne a cél, hogy azt újjáéleszd. Elbizonytalanodtál, és már önmagadban sem bízol!  És már meg is van a Plútó szerepe! Az sem teszi könnyebbé a társas kapcsolatodat, hogy közbezárt jegyben van a Mérleg, a Nap, az Uránusz és a Plútó is, bár a két utóbbi direktben áll, nem húzza a hatását vissza más, csupán a felfüggesztett karma.


    Minden kérdésedre feleletet kapsz, ha figyelmesen elolvasod mégegyszer az általam készített sorselemzésedet. Annyira egyértelmű, és az utadat is kijelöli, csupán a bátorságodat kell összegyűjtened ahhoz, hogy rá tudj állni. Ha sikerül, akkor megtapasztalod majd az igazi újjászületést. Kérdezz, ha valami nem világos.

    előzmény:
    Penelopé (14499)
    2014-10-14  20:17
  14. 2014. október 28. 20:2914538.

    Tőled is bocsánatot kérek a késve érkező válaszért. Próbálom magamat összeszedni, de nem igazán sikerül. Igyekszem megadni a válaszokat, de most a betegségem miatt sok minden elmaradt.


    Szóval: nem csak halálból lehet újjászületni, és arra kérlek, hogy ilyen szempontból soha ne elemezd a képletedet. Ez a téma tabu!


    Lehet, hogy vannak, akik bevállalják ezt a témát, én ezt nem teszem.


    Újjászületni lehet lélekben, vagy műtét útján stb. tehát ne keress olyan dolgokat, amiket a horoszkópod soha nem fog elárulni.


    Vannak kiszállási pontok, pl. Halak nagyon értik ezt, ha úgy dönt a lélek, akkor egy bizonyos ponton kiszáll


    A célravezető akkor, amikor ez a kérdés felmerül, hogy próbáljuk meg úgy megélni a legnehezebb konstellációkat is, hogy a legjobban jöjjünk ki belőle.


    Köszönöm a gratulációt!

    előzmény:
    Penelopé (14499)
    2014-10-14  20:17
  15. 2014. október 28. 17:1114537.

    Kedves Susie!


    A te képleteddel kezdem, te kérted a legrégebben a véleményemet, és elnézésedet azért, hogy csak most tudok válaszolni.


    Kérdezted, hogy jó úton jársz-e, és beszéljek a karmádról, ha jól értettem, össze szeretnéd hasonlítani az eddigi elemzéseiddel.


    Én valóban a karma szempontjából fejtek, remélem, tudok még újat mondani neked!


    A Rák Napoddal, Mérleg Aszcendenseddel és Nyilas Holdaddal az érzelemgazdag lelkivilágod tele van bizonytalansággal, önbizalomhiánnyal. Talán erre vall az is, hogy bizonyságot akarsz szerezni több irányból is a sorsodra.


    A Rák érzelemváltozásai nálad a Mérleg hatására felerősödnek. Elég egy félreértett gesztus, hangosabb szó., és máris kibillensz a lelki egyensúlyodból. A Nap mellett áll a 9. Házban a Mars, mely felerősíti a jegy és a ház tulajdonságait, többnyire e két planéta hatására szeretsz utazgatni, esetleg még az "igazit" is külföldön találhatod meg.


    Kifinomult az ízlésed, vonzódsz a széphez, az elegánshoz, keresed mindenben a harmóniát. Fontosak számodra az emberi kapcsolatok, sokszor eljátszod a békebíró szerepét. Túlérzékenységed miatt elég nehezen találsz, v. találtál társra, annak ellenére, hogy természeted kedves és bohém.


    Igazi művészlélek vagy. Ha mégsem gyakorlod, akkor pártolod, de nem hiányozhatnak a művészetek az életedből. Élénk a fantáziád, és hajlamos vagy arra, hogy illúziókkal ámítsd magadat. A durvaság megrémít. Bár biztonságra vágyódsz, ugyanakkor szeretnéd a függetlenségedet is megőrizni, és ez nem mindig sikerül.


    A Rák maga az otthon, a gyökerek és a kötődések csillagjegye. Az anyaszerep életednek egyik legszebb állomása lesz (vagy van). Túlzásokra, extrém érzelmi reakciókra is hajlamos vagy, ha úgy érzed, hogy valamelyik szerettedet elveszítheted.


    A Fekete Hold Lilth az egyik legkarmikusabb tényező a horoszkópunkban, mert a lelkünk sötét oldalát jelképezi: ide tartoznak a tudatalattiba szorított érzelmek és késztetések, de a hatalmi játszmáinkat és a párkapcsolatban betöltött szerepünket is ez határozza meg.


    Nálad ez a sötét pont a Bika jegyébe esett születésedkor.. Ez a jegy a Fekete Holdaddal arra ösztönöz, hogy a végletekig ragaszkodj ahhoz, aki az örömöket biztosítja számodra, és mindenáron birtokolni akard az illetőt. Hálád jeléül elkényezteted ugyan a párodat, ám közben hajlamos vagy a szabadságától is megfosztani Nem tűröd még azt sem, ha a párod teljes érzelmi elkötelezettsége mellett is szeretné megőrizni szuverenitását. Ha ezt a társad nem viseli el, fokozatosan elhidegülsz tőle és új társ után nézel.


    A Chiron az Ikrekben beszédes: látni belőle, hogy a legtöbb fájdalmat saját meggondolatlan szavaid miatt szenveded el, még ha ezt nem is szívesen vallod be magadnak. Könnyen lehetsz pletyka tárgya, még ha ellene nem is tudsz védekezni. Van egy oppozíciós fényszöge az Uránuszhoz, mely mutatja, hogy ugyan lázadsz a külső megkötöttségek ellen, mégis, különös módon ellenállsz a nagy belső változásnak, mely jobbá tehetné az életedet.



    Ad egy kisfokú idegességre való hajlamot, és sajnos nem használ az önbizalomhiányodnak, amit próbálsz határozott fellépéssel leplezni. Ugyanakkor, mivel az Ikrekben van, jelentős szellemi képességekkel és éles elmével ruház fel téged. Minden kétséget kizáróan dinamikus és erőteljes szellemi energiák halmozódnak itt fel.


     


    Sokszor beleeshetsz ennek a bolygónak a hatására abba a hibába, hogy meg akarod változtatni mások véleményét. A lelked mélyén meg vagy győződve arról, hogy erőfeszítést kell tenned azért, hogy elérj valamit, és úgy gondolod, hogy csak akkor fogad el a környezeted, ha kiemelkedő teljesítményt nyújtasz, és meg tudsz felelni a veled szemben támasztott elvárásoknak.


     


     


     Mivel belső késztetésed az, hogy mindent a lehető legjobban végezz el, ez oda vezethet, hogy rablógazdálkodást folytatsz az erőddel.


    Szabadulj meg azoktól a véleményektől, melyek ellenőrzést gyakorolnak a viselkedésed felett (pld. szülői, baráti, vagy a társé), és korlátozzák az egyéniségedet.


     


    Csak akkor tudsz megmaradni olyan embernek, aki élvezni tudja az életet, és örülni tud a létezésnek, ha sikerül kiiktatnod a teljesítmény központú szemléletmódot és múltból hozott bűntudatot.


     


    Engedd meg magadnak azt az érzést, hogy nem kell mindig tökéletesnek lenned.


    Erőteljes kisugárzással rendelkezel, ezért könnyen a bűvkörödbe vonod a többi embert, amit sokszor magad sem veszel észre. Nagyon szeretnél gondoskodni valakiről, és teljesen átadnád magadat egy feladatnak, de előfordulhat, hogy mások kihasználják az idealizmusodat és lelkesedésedet. Erre oda kell figyelned, mert kapcsolataidnak ezek is lehetnek a buktatói.



    Mivel vizes jegyben van nálad a Szaturnusz (Skorpió), nagy érzékenységet jelez érzelmi síkon. Ebben a jegyben kénytelen vagy a Szaturnuszoddal egy falat építeni érzéseid köré, mert úgy érzed, hogy ezzel tudod megvédeni magadat az érzelmi bizonytalanságtól és a kellemetlen tapasztalatoktól. Segít neked ez a bolygó a problémáid kizárásában.


    A rossz ebben az, hogy egyrészt mások közeledését és szeretetét rekeszti kívül, másrészt bezárja az érzéseidet és szeretetedet egy bástyába. Fennáll ezért a veszély, hogy védekezési mechanizmusod erősebb, mint a valódi emberi kapcsolatok kialakítására tett kísérleteid.


    De neked szükséged van az érzéseidre, hogy öntudatodat végre kialakítsd, ugyanakkor az érzéseid alkotják a leggyengébb pontodat is.


    Ha túl tudsz jutni a problémán, és rendezed érzelmi életedet, akkor teljes békére találsz, de addig sok súlyos belső harcot kell megvívnod, míg megnyered saját hadjáratodat, ha ez egyáltalán lehetséges.


    Egy képletet nagyon sok szempont szerint kell fejteni, a karma sem egy dologból áll, nagyon szerteágazó tud lenni, de ahhoz a teljes horoszkópot kellene fejteni. Most erről az oldaláról néztem a képletedet, tehát ez korántsem teljes fejtés.


     


     

    előzmény:
    Susie07 (14497)
    2014-10-14  20:13
  16. 2014. október 28. 08:4514536.

    Szia Penelopé!


     


    Én első körben a jegyekre, bolygókra, házakra és a főbb fényszögekre (oppozíció, kvadrát, szextil..) összpontosítok. Ezeket már elolvastam, lementettem. Először is ezeket szeretném minél jobban megtanulni, átlátni, de valóban nehéz összefésülni, főleg mikor sok a fényszög... 


    Valószínűleg még sokszor fogom olvasgatni, még nem mindegy jegy jellemzője megy azonnal.


    Mostanság viszont jó lenne valamerre előremozdulnom - az élet több területén - úgyhogy segítség gyanánt a jövő hétre bejelentkeztem egy karma asztrológushoz. Kíváncsi vagyok nagyon...


    Az nagyon jó, ha vannak ráérzéseid, valóban motiváló lehet. Te mióta tanulmányozod a leckéket?


     


     


     

    előzmény:
    Penelopé (14535)
    2014-10-27  20:24
  17. 2014. október 27. 20:2414535.

    Szia Lorandy !


    Te hol tartasz az asztrosuliban? Én már átolvastam és elkezdtem mélyebben ismerkedni a bolygókkal, de be kell vallanom, hogy még nem áll össze bennem a kép. Ez egy óriási tudomány. Sokszor én is belekveredek, de van mindig ami kiváncsivá tesz. És vannak ráérzések amik helytállóak és lelkesitőek.


     

    előzmény:
    Lorandy (14534)
    2014-10-26  18:34
  18. 2014. október 26. 18:3414534.

    Igyekszem tanulmányozni a leckéket, bár valóban nem egyszerű. Nehéz összegyúrnom a bolygók jelentéset a jegyekben, nem is beszélve a hozzájuk futó fényszögekről. Néha elmegy a kedvem, türelmetlenné válok, ráunok, belekeveredek...


    Persze senki sem mondta, hogy ez egy egyszerű tudomány, sok-sok gyakorlás, türelem, intuíció kell hozzá.


     


    Mamóka, mielőbbi jobbulást neked!

    előzmény:
    mamóka67 (14530)
    2014-10-25  13:48
  19. 2014. október 25. 21:5814533.

    Szerintem is nagyon érdekes az MBTI és a jegyek kapcsolata. Rák vagyok, az MBTI szerint pedig INTJ, ami valljuk be, nem a legszimpatikusabb személyiség :) Az enneagram is nagyon szuper dolog, valamivel spirituálisabb mint az MBTI, emiatt jól kiegészítik egymást. Sok Rák ismerősöm ENFP, és ismerek jó pár ESTP
     Skorpiót :)

    előzmény:
    Kerdejel (14509)
    2014-10-21  20:47
  20. 2014. október 25. 20:3414532.

    Kedves Mamóka!


    Már hiányoztál. Remélem mihamarabb felépülsz.  Sok erőt kivánok hozzá.


    Szeretettel gondolunk rád, bízom benne, hogy ezek az erők segítik a gyógyulásod.

    előzmény:
    mamóka67 (14531)
    2014-10-25  13:54
  21. 2014. október 25. 13:5414531.

    "A bölcsesség nem mások,hanem önmagunk uralása.Ismerd meg önmagad čs az egész világot megleled."


    Gyógyító öröm

  22. 2014. október 25. 13:4814530.

    Tündérpilla jó helyen kapizsgál!


    Sok esetben a látens személyes bolygókat egy sorsbolygóval való találkozás indítja be és állítja az útjára. Ha jó a születési dátumod, akkor ez is elképzelhető.


    Én 1 órát tévedtem a fiam születését illetően. A kórház végül megadta a pontos időt. Érdemes utána járni. De ha anyukád ebben biztos, akkor nem kell kételkedni természetesen.


    Tanulmányozd a topikban a leckéket, ill. a tananyagot, és próbáld beazonosítani a képletedet!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_698753 (14518)
    2014-10-22  17:41
  23. 2014. október 25. 13:4114529.

    Kedves Mousu!


     


    Örülök, hogy "betévedtél". Természetesen segítek, ha tudok, csak most pont egy kedvezőtlenebb időszakban vagyok, mert a betegségem meggátol az intenzív részvételtől. Remélem lezajlik ez az állapot, és ismét teljes szívvel tudok részt venni a topik életében.


    Írd meg priviben az adataidat, a születési dátum legyen percre pontos, mert csak úgy látom a személyre szóló horoszkópodat.!

    előzmény:
    Mousu (14528)
    2014-10-25  08:52
  24. 2014. október 25. 08:5214528.

    Kedves Mamóka,


    Nagyon szimpatikus, és kedves a kis közösségetek, amit ahogy láttam hosszú évek óta ápolsz. Szívből gratulálok hozzá. Az elmúlt napokban tévedtem "hozzátok", látva a pozitív, és segítő hozzáállásod vettem a bátorságot, hogy írjak neked. Az életem olyan szakaszába kerültem, hogy olyan döntéseket kellett meghoznom, melyek a jövőm szempontjából elkerülhetetlenek voltak. Legalábbis mikor meghoztam őket, így gondoltam, de idővel elbizonytalanodtam, vagy talán csak a változás van rám ijesztő hatással, de szükségét érzem egy magasabb szintű megerősítését a dolgoknak. Az asztrológia mindig is foglalkoztatott, de sajnos közel sincsen akkora rálátásom, és tudásom a témát illetően, mint Neked/Nektek. 


    Amennyiben van rá lehetőséged, időd, és energiád, akkor a születési adataim alapján tudnál nekem segíteni?


    Megtisztelő válaszodat előre is köszönöm.


    Mousu


     

    előzmény:
    mamóka67 (1)
    2008-03-30  08:11
  25. 2014. október 24. 20:3614527.

    Ugye tudjátok, hogy a karma a buddhista/hindu hitvallás része?

  26. 2014. október 24. 20:2014526.

    Mamóka, örülök, hogy visszatértél, már nagyon hiányoltalak. Mielőbbi jobbulást kívánok, remélem nem volt nagy gond.


     


    Ami a születési időpontomat illeti, anyukám határozottan állítja. Max. 5-6 perc eltérést tudok elképzelni az elmondottak alapján, és megnéztem úgy is a képletet - a lényegen szerintem nem változtat. Tehát a személyes bolygók éppúgy együtt állnak a 9. ház végén, max. a Mars csúszhatott át a X. házba (de az MC-n amúgyis rajta ül - ha az eredeti időpontot nézem).


    Olvastam ilyet is az asztro-suliban - hogy ha a bolygók inkább a ház vége felé állnak, akkor már a következő házat is érdemes elemezni ezek tükrében. Jól emlékszem?


    Jaj, annyi kérdés merült fel bennem a képletemmel és ezen keresztül magammal kapcsolatban...


    Örülök, hogy valamennyire leköt ez a téma, segít, hogy ne gondoljak annyit az aktuális "szívügyemre".

    előzmény:
    mamóka67 (14525)
    2014-10-24  18:34
  27. 2014. október 24. 18:3414525.

    Ezek személyes bolygók, melyek nagyon gyorsan haladnak! Biztos, hogy pontos a születési dátumod?

    előzmény:
    Lorandy (14505)
    2014-10-15  20:16
  28. 2014. október 24. 16:3014524.

    A Magyar Nyelv mint Útikönyv

    A MAGYAR-SÁG TITKA...


    Hosszú, hosszú idővel ezelőtt az emberi lények a maihoz képest egészen más minőségű tudatossággal, és ehhez illő kommunikációval és megismeréssel rendelkeztek. Erre a valaha létezett fantasztikus tisztánlátásra és intelligenciára mai is élő bizonyíték a Magyar nyelv, és a hozzá természetesen simuló ősi írás, amit ma a legtöbbünk már csak rovás írásnak nevez.



    Valaha mindez a fény korának, a fényes tudatosság embereinek volt a nyelve és az írása, amit csak a jóra, az IGAZ és NAGY-SZER-Ű EMBERI ESZMÉK virágoztatására lehetett használni. Hiszen ez a nyelv a szavak réteges jelentésein keresztül, a tudatalattinak egy komplett világképet közvetít, s az EMBER ahogy beszél, gondolkodik, nézi, használja az ÍRÁS-JELEKET, ösztönösen elindul a fény irányába a nemes ESZMÉK felé, hogy FEL-ESZMÉLJEN, hogy beteljesítse az EMBERISÉG valódi létfeladatát.


    A nyelv és az írás használóit, ezért hívták úgy, a MAG népe!


    S vajon miért olyan frusztrált, tudat-hasadt nép a Magyar? – Hát azért, mert a mai modernek hívott világ, amikor a zabolátlan értékromboló anyagiasságával megpróbálja kiölni a könyörületet és az EMBER-SÉGET a lakóiból, – a MAG népének gyermekét teljesen szembe állítja a tudatalattijában kódolt ÉRT-ÉK-REND-SZER-REL!


    Erre nyilvánvaló bizonyítékot, a modern pszichológia szolgáltatott, hiszen ők tanítják, hogy a tudatalatti a kert, a tudatos tudat pedig a kertész! A tudatalattinak minden látott, elhangzott szó, történés, kép, olyan mint egy elvetett mag a kertben, ami később megpróbál a felszínre törni, kihajtani. A tudatos tudat, a kertész, csak ezt fölözi le, ebből építi meg a tudat számára a valóságot!


    A Magyar nyelv, pedig az egyik légképalkotóbb nyelv a világon, hiszen a szavak réteges jelentésein keresztül, a tudatalattinak egy komplett VILÁG-KÉP-ET közvetít, – egy SZER-RŐL, ami ETET, (SZER-ETET) arról hogy a GYŰL-ÖLET, és arról hogy a KÉT-SÉG és a FÉL-ELEM nem fér össze az EGÉSZ-SÉGGEL. Arról hogy az embernek van TISZT-E, (feladata), ami a TISZT-ASÁG, TISZT-ESSÉG, – és TISZT-ELETET csak ezek érdemelnek!


    Nos, mivel a mai világ tudatosnak mondott eseményei ezekkel a képekkel totálisan szembe mennek, – csoda hogy tudat-hasadt, önmagával meghasonult nép lett a Magyar?


    Ezért az Ősmagyar gyökrendszer, és a ma rovásírásnak hívott jelkészlet a legérdekesebb és legfurcsább régészeti lelet az emberiség történetének egy olyan pontjáról, amikor az EMBER még olyan titkok birtokában volt, amit mára a sötét kor szinte teljesen eltemetett. De mivel minden véget ér egyszer, úgy ez is, – éppen napjainkban!


    Így a sötét kornak intsünk úgy búcsút, hogy elindulunk újra a fény nyomába…


    Részlet az új könyvből…


    Juhász Zsolt
    www.amagyarnyelv.hu


  29. 2014. október 24. 11:5714523.
    A karma karmában - Az ok-okozat törvénye
    Páli Zsuzsanna

    A karma törvényét sokan, sokféleképpen értelmezik. Többen úgy gondolják, hogy a karma egy negatív töltetű szó, és büntetést jelent. A karma azonban jót és rosszat egyaránt vonhat maga után és nem biztos, hogy egy-egy cselekedetünk következménye, akár pozitív, akár negatív formában, még ebben az életben utolér bennünket.


    Az ok-okozat törvénye

    Minden tett következményekkel jár. Minden ami velünk vagy a világban történik, az valaminek a következménye. A karma nem azonos a sors fogalmával, nem eleve elrendelt dolog. Egy okozat, amelyet előző életbeli tetteink hoznak létre, s egy ok, amellyel pozitív, vagy negatív történéseket termelünk a következő életünkre. Ezért kell tudatosan élni, önmagunkat jobban megismerni, mert a karmánkat igenis befolyásolhatjuk.


    Gyakran sóhajtunk fel: "Jaj! Miért kell szenvednem, hisz annyi jót tettem ebben az életben?" A fenti törvény fényében azonban megérthetjük, hogy miért kell nagyszerű embereknek gyötrődniük, miért megy jól egy hazudozó, csaló ember sora, vagy miért válik egy jó családból származó, nyugodt gyerek, erőszakos felnőtté.


    Hajlamosak vagyunk azt várni, hogy a jó, még ebben ez életben jutalmat hozzon, a rossz pedig, elnyerje méltó büntetését. Ez ennyire egyszerűen és egyértelműen csak a népmesékben történik. Azért születtünk a világra, hogy a karmikus kötelékeinket feloldjuk, ami néha megmagyarázhatatlan szerencsével, néha szenvedéssel jár.


    Személyes karma

    Az emberi elme heves kötődésekre képes. Nehéz a nemi vágyat féken tartani, gyakran félünk sok mindentől (munkahely elvesztése, betegség), rögeszmésen ragaszkodunk a magunk igazához akkor is, ha már nem állja meg a helyét. Az evés élvezete is nagy úr, a pénz pedig, pláne fontos szerepet játszik a fizikai síkon. Az ezekhez való heves ragaszkodás karmát halmoz fel.


    A világ állandóan változik. Ami ma fehér volt, az holnapra piros lesz, aztán fekete. Amikor azonban rögeszméinkhez, megszokott beidegződéseinkhez kezdünk ragaszkodni, akkor minden csak fehér lesz, vagy csak fekete. Tudatunkat az én, vagyis az egó börtönbe zárja.


    Nem cselekvés a cselekvésben

    Tudnunk kell elszakadni a megszokott kötődéseinktől, ennek jó módja, amikor csak tesszük a dolgunkat. Úgy is hívjuk ezt, hogy „nem cselekvés a cselekvésben”. Bonyolultnak hangzik, de nem az. Ez egyszerűen megfogalmazva azt jelenti, hogy tesszük a dolgunkat anélkül, hogy bármit várnánk érte. Nem azt jelenti, hogy ha valaki segítséget kér tőlünk, akkor azt megtagadjuk, de nem is azt, hogy ettől önteltté, felsőbbrendűvé válunk.


    Valljuk be őszintén, be-bekúszik az agyunkba néha: "Ha a munkahelyemen lelkiismeretesen elvégzem a munkámat, és kedves próbálok lenni a főnökömmel, akkor majd több pénzt kapok, vagy előléptetnek. Ha adok egy kis pénzt ennek a koldusnak, akkor biztos a jótettemért rám kacsint a szerencse."


    Ezek a gondolatok, elvárások karmát termelnek. A jó az, ha bármit, amit teszünk, érdektől mentesen és érzelmi kilengésektől mentesen tesszük. Nem könnyű feladat. Ne tévesszük szem elől azt sem, hogy ha bármihez vagy bárkihez foggal-körömmel ragaszkodunk, az élet elveszi tőlünk.


    Családi karma

    A világrajövetelkor mindenki kap egy anyát és egy apát és egy családot különféle társadalmi körülményekkel. A kis újszülött önálló lénynek tűnik, pedig nem az, mert számtalan kötelék kapcsolja őt össze a környezetével. A családi karma lehet szülő-gyermek között, testvér-testvér között, férj-feleség között.


    Szülő-gyermek karma

    Az ilyen természetű karmikus kötelék feloldása óriási feladat. Nemritkán egy szülő áldozatot hoz a gyermekéért, vagy épp nem tudja őt elengedni akkor sem, ha már felnőtt. Manapság egyre gyakrabban hallunk gyermekbántalmazásokról, családon belüli erőszakról. Fontos, hogy önálló lényként kezeljük a gyermekünket, hagyjuk a maga útját járni, akkor is, ha nehéz. A gyermektől pedig, lényeges, hogy felnőttként is ápolja a kapcsolatot szüleivel. A kulcsszó a törődés, odafigyelés és nem az erőltetés és a kényszer.


    A karma nem büntetés

    A karma egy fantasztikus lehetőség. Lehetőség a tanulásra és a fejlődésre. Nélkülözhetetlen velejárója az életnek, hogy tanuljunk meg különbséget tenni jó és rossz között, tanuljuk meg értékelni a jót, tanuljunk meg felelősséget vállalni és másokkal együtt érezni.


    A lét mindkét pólusát megtapasztalhatjuk általa. Ha megbántunk másokat, akkor minket is megbántanak. Ha jót teszünk, velünk is jó történik. Nem biztos, hogy azonnal, lehet, hogy hónapok, évek múlva, vagy következő életünkben, de a karma elől menekülni nem lehet.



    Éljünk tehát tudatosan, nyitottan és kezeljük a nehézségeket is lehetőségként.


    Forrás: Női Portál

  30. 2014. október 24. 11:4714522.

    Kedves fórumozó barátaim!


    Hosszú ideig nem voltam veletek, mert kórházi kezelés alatt álltam, de már lábadozom, és igyekszem minden eddigi és további kérdéseitekre választ adni, a legjobb tudásom szerint.


    Még egy kevés türelmet kérek tőletek, és én is bekapcsolódom a topik további életébe!

  31. 2014. október 23. 10:0014521.

    Örülök, hogy együtt gondolkodsz velem, leírod a meglátásaidat, ötleteidet. 


    Az, hogy a Mars az Aszcendens ura is, azt miből látni?


     


    Te egyébként itt a fórumon keresztül tanulmányozod az asztrológiát? 


     


    Már én is néztem, hogy a legtöbb bolygóm a tüzes jegyekben van, ahhoz képest viszont annyira tüzes típusnak nem 


    tartom magam. Sokszor érzem az aszcendens hatását, mintha sokmindent felülírna...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_698753 (14520)
    2014-10-22  18:01
  32. Torolt_felhasznalo_698753
    Torolt_felhasznalo_698753
    2014. október 22. 18:0114520.

    Amúgy én nem vagyok asztrológus, csak együttgondolkodtam veled.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_698753 (14519)
    2014-10-22  17:58
  33. Torolt_felhasznalo_698753
    Torolt_felhasznalo_698753
    2014. október 22. 17:5814519.

    Amúgy feltűnően érdekelt vagy a tüzes házakban, szinte minden bolygód ott van. És a Mars a 6. házad(munka, mindennapi rutin) uralkodója, az MC-d (hivatás), és részben az aszcendensed ura is. Ebből valamilyen sporttal kapcsolatos tevékenységre tippelnék, esetleg a sport finanszírozásával kapcsolatosra...


    Vagy díszes kapukat kovácsolsz az univerzum összes erejének segítségül hívásával... :D

    előzmény:
    Lorandy (14515)
    2014-10-22  14:42
  34. Torolt_felhasznalo_698753
    Torolt_felhasznalo_698753
    2014. október 22. 17:4114518.

    Ha ezek szerint ilyen fiatal vagy, akkor még csak most lesz majd az első Szaturnusz visszatérésed (amikor visszatér ugyanarra a helyre, mint ahol születésed idején volt), és mivel a Szaturnusz a születési képletedben pont trigont vet erre a stelliumra, ezért várható, hogy ekkor aktivizálja majd valamilyen formában ezt a házat, ezeket a bolygóidat. Ez a Szaturnusz visszatérés olyan 29 éves kor körül szokott megtörténni, és a lényege, hogy vizsgáztatja az embert, hogy tud-e felelősséget vállalni. Ha a kilences ház analógiáinál maradunk, akkor lehet egy külföldi munkalehetőség, egy szerelem, de akár egy magasabb szintű szellemi kihívás is (az Oroszlánból kiindulva esetleg egy magasabb pozíció, vagy valami, amivel "reflektorfénybe" kerülsz).

    előzmény:
    Lorandy (14515)
    2014-10-22  14:42
  35. Torolt_felhasznalo_698753
    Torolt_felhasznalo_698753
    2014. október 22. 17:3014517.

    Vagy esetleg gazdagabb körökben mozogtatok, élénk társasági életet éltetek, és innen sok információt gyűjtöttél a világról, ez befolyásolta a világnézetedet.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_698753 (14516)
    2014-10-22  17:28
  36. Torolt_felhasznalo_698753
    Torolt_felhasznalo_698753
    2014. október 22. 17:2814516.

    Na, most sikerült jól beállítanom, úgy tűnik. (az előbb Mérleg Aszc-sel számoltam valamiért)


    Ha csak kiskorodban volt a Napod a 9. házban, akkor talán a családi környezet volt a szellemi fellegvár, vagy az esztétikai magaslatok megtestesítője - ez nem kell, hogy külföld legyen, megnyilvánulhat pl. a család hozzáállásában a tudáshoz, az utódok számára biztosított miliőben is!


    Mivel nálad a IV. ház(a korai család, gyökerek) a Vízöntőben van, ez a szellemi pezsgést szerintem alátámasztja, még ha az uralkodó bolygója az Uránusz a 2. házba került is, ami viszont az anyagiak hatását is mutatja. Tehát esetleg az anyagiakon keresztül kaptad meg a szüleidtől a hozzáférést a szellemiekhez. (pl. az elsők között volt a legmodernebb számítógépetek és hasonlók)

    előzmény:
    Lorandy (14515)
    2014-10-22  14:42
  37. 2014. október 22. 14:4214515.

    Nálam a felszálló a Kosban van, az 5. házban. Nem tudom, mi szerint számolod, én mondjuk a lenti programmal:


     


    http://horoszkopelemzes.hu/index.php/horoszkop-kalkulator /szuletesi-horoszkop-abra/


     


    Már én is gondoltam rá, hogy talán nem pontos a születési dátumom. Viszont anyukámtól már többször megkérdeztem, és határozottan emlékszik rá. Max. az óra lehetett rosszul beállítva a szülőszobán. 


     


    Ha a progressziós napot vesszük figyelembe, akkor max. 3-5 éves koromig tartózkodott a Nap a 9. házban. Viszont akkor sem éltem meg semmi ilyesmivel kapcsolatos dolgot. 


    "Amúgy számomra nincs abban semmi szokatlan, hogy a horoszkópban valami ellentmond a nézeteidnek - elvégre van személyiségünknek sötét oldala is (Jung), vakfoltja is van mindenkinek."


    Csak mivel ez a horoszkóp dolog önismereti is, ezért keresem a miérteket. Ha csak egyszerűen megmagyarázom, hogy ez a része épp ellentmond nekem, akkor már vehetem úgy is a témát, hogy hiszek is benne, meg nem. Csak azért szúrt szemet, mert tényleg annyira hangsúlyos - stellium, oroszlán, 9. ház, személyes bolygókkal. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_698753 (14513)
    2014-10-22  13:06
  38. Torolt_felhasznalo_698753
    Torolt_felhasznalo_698753
    2014. október 22. 13:4714514.

    Bár így nekem az jön ki, hogy a felszállód a 4. ház csúcsán van, a Vénuszod meg már 10. ház. (persze lehet, hogy ez házrendszer függvénye is, hogy melyikben lett felállítva a horoszkópod)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_698753 (14513)
    2014-10-22  13:06
  39. Torolt_felhasznalo_698753
    Torolt_felhasznalo_698753
    2014. október 22. 13:0614513.

    Akkor ha jól számolom (írtad, hogy nincs közrezárt jegyed), a felszálló holdcsomód a Vízöntőben van - ez azért korlátozhatja az Oroszlán jegyét, mivel pont ellentétes a karmikus feladatod a személyi jelölőiddel (belső bolygók)!

    előzmény:
    Lorandy (14510)
    2014-10-22  12:12
  40. Torolt_felhasznalo_698753
    Torolt_felhasznalo_698753
    2014. október 22. 13:0114512.

    Amúgy nekem is ilyen állású a Vénuszom. Tény, hogy bejátszott néha egy-egy külföldi érdekeltségű pasi, de ez még nem garancia a jó kapcsolatra, az igaz.


    Engem pl. mindigiis nagyon is vonzott a külföld, valahogy mégsem voltam elég tudatos, hogy kikerüljek Magyarországról. Sz óval lehet, hogy a horoszkópnak nem minden eleme valósul meg úgy, ahogy gondolnánk... vagy lehet, hogy még várat magára...


    Illetve ha 9. házas a napod, akkor az életórád szerint már nem azt az időszakodat éled - most a napod inkább a 10. vagy esetleg a 11. házban jár - 1 év alatt egy fokot kell előrevinni, ez a progresszió! És akkor inkább annak a háznak a dolgai fognak foglalkoztatni aktuálisan...

    előzmény:
    Lorandy (14510)
    2014-10-22  12:12
  41. Torolt_felhasznalo_698753
    Torolt_felhasznalo_698753
    2014. október 22. 12:5514511.

    De, az jó gondolat, amit írsz, ha tényleg olyan közel vannak az MC-hez a bolygók - legalábbis szerintem.


    Mennyire biztos a születési időd pontossága?


    Amúgy számomra nincs abban semmi szokatlan, hogy a horoszkópban valami ellentmond a nézeteidnek - elvégre van személyiségünknek sötét oldala is (Jung), vakfoltja is van mindenkinek.

    előzmény:
    Lorandy (14510)
    2014-10-22  12:12
  42. 2014. október 22. 12:1214510.

    Szia Tündérpilla,


     


    köszi a választ. 


    Közbezárt jegyem nincs a 9. házban (máshol sem).


    A Chiron a 8. házban van :( :( , a felszálló holdcsomópont pedig az 5-ben.


    Nem vagyok túl tapasztalt, de nem látom, hogy ezek valamilyen módon korlátoznák a 9.házas, együttállásos, oroszlánt... 


    De javítsatok ki, ha tévedek...


    Annyi van még, hogy ezek az együttálló bolygók már nagyon közel vannak a X. házhoz, sőt a Marc rajta ül az MC-n. Lehetséges, hogy emiatt nem pont a 9. ház érvényesül? 


    Amit írtál pl. a Vénuszról, azt olvastam én is, és egyenesen elkeserítőnek tartom. Én voltam/vagyok az anti külföld, több nagyon közeli barátnőmnek van külföldi "kínlódós" kapcsolata.


    Ez lenne az utolsó amit kívánnék magamnak - tehát külföldi szerelmet, társat. Nem túl szerencsés, ha a horoszkóp pedig a teljes ellentéte a nézeteimnek.


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_698753 (14508)
    2014-10-21  20:09
  43. 2014. október 21. 20:4714509.

    Mérleg jegyű vagyok, az MBTI szerint INFP a személyiségtípusom. Az enneagram szerint első sorban 2-es vagyok (segítő). Aztán 7-es, harmadiknak meg 9-es.

  44. Torolt_felhasznalo_698753
    Torolt_felhasznalo_698753
    2014. október 21. 20:0914508.

    Nem lehet, hogy annyira Oroszlán vagy, hogy nem akarod elhagyni a kényelmes birodalmadat, ahol mindenki neked bókol és minden zugában otthon vagy, ahol ragyoghatsz? Pedig nem kéne félned, mert külföldön is ragyognál - talán még jobban! Ilyen Vénusz állással sokan külföldön találnak párt.


    A Chiront, a közrezárt jegyeket (ha vannak) és a felszálló holdcsomópontot nézném még meg - hátha ellentmondás van a képletben.

    előzmény:
    Lorandy (14505)
    2014-10-15  20:16
  45. Torolt_felhasznalo_698753
    Torolt_felhasznalo_698753
    2014. október 21. 20:0114507.

    Ja, hogy az Oroszlánban? Bocs.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_698753 (14506)
    2014-10-21  19:56
  46. Torolt_felhasznalo_698753
    Torolt_felhasznalo_698753
    2014. október 21. 19:5614506.

    Közrezárt jegy a 9. házban? Chiron ugyanott?


    Amúgy a Szűz egy földhözragadtabb jegy, lehet, ez színezi át - így inkább a vallás, a filozófia (átfogó gondolatrendszerek), amiben megnyilvánul esetleg? Ezekből is inkább a gyakorlatiasabb, kézzelfoghatóbb jellegűek, vagy amikben a napi rutinnak (a Szűz, mint szolgáló) nagyobb szerep jut. Hajlam az aszketizmusra? (bár Mérleg aszcendenssel azért biztosan nem vonod meg magadtól a szépet...)


    Ezek csak tippek amúgy...

    előzmény:
    Lorandy (14505)
    2014-10-15  20:16
  47. 2014. október 15. 20:1614505.

    Miért lehet az, hogy pl. a horoszkópomban a 9. ház nagyon hangsúlyos - stellium: Nap, Vénusz, Mars, Merkúr, mindezek az Oroszlánban - mégsem érzem semmilyen szinten ennek a háznak a jelentőségét?


    Vallás, kutatás, világnézet, külföld, magasabb szintű dolgok - ilyesmik tartoznak ide, ha jól tudom. Egyáltalán nem mozgat egyik téma sem, nem érzem, hogy ezen a területen akarnék kiteljesedni. Mi több a külfölddel kapcsolatban egyenesen valamiféle ellenállás/félelem van bennem. A helyváltoztatást pedig mondhatni nagyon rosszul viselem. 


    Mi színezheti ennyire át a dolgot? Negatív fényszögek sincsenek a bolygóktól.

  48. 2014. október 15. 14:4814504.

    Az igazán látványos megfigyelések és képek azonban október 19-én várhatók, amikor a Mars körül keringő Mars Odyssey, Mars Reconnaissance Orbiter (MRO) és a nemrég megérkezett MAVEN is célba veszi műszereivel az üstökösmagot, míg a Mars felszínéről az Opportunity és a Curiosity figyel majd. A csóva és légkör közötti interakció miatt mindkettő összetételéről pontosabb információkat remélnek a csillagászok.


    Próbálják védeni a keringőegységeket

    A Siding Spring körülbelül 200 ezer km/h-s sebességgel száguld el majd a Mars mellett. Ilyen sebességnél már az egészen apró porszemek is súlyos sérüléseket okozhatnak a Mars körül keringő szondákban. Ezért az üstökösmag legnagyobb Mars-közelsége után körülbelül száz perccel – amikor a bolygó a legközelebb lesz a porcsóva legsűrűbb részéhez – az összes keringőegység a Mars korongjának túloldalán lesz.


    A felszínen dolgozó Mars-járók nem lesznek veszélyben: bár a Mars légkörének sűrűsége csak 1 százaléka a földi légkörének, de ez már elég ahhoz, hogy az üstökösből eredő anyag ne okozzon problémát.


    Az üstököskutatás másik izgalmas eseménye november 12-én lesz, amikor a Rosetta űrszonda leszállóegysége leszáll egy másik üstökös magjára.


    http://www.origo.hu/tudomany/vilagur/20141010-mars-ustoko s-nagyon-ritka-csillagaszati-esemeny-lesz-oktober-19-en.html


     

    előzmény:
    mamóka67 (14503)
    2014-10-15  14:39
  49. 2014. október 15. 14:3914503.



    A NASA felkészült arra, amely egymillió évenként következik be: egy nagy üstökös szinte súrolja a Marsot.



    A Mars körül keringő összes űreszköz és a két működőképes Mars-járó is azt az objektumot figyeli, amely október 19-én 139 500 kilométerre közelíti meg a vörös bolygót. Csillagászati léptékkel ez kis távolságnak számít, körülbelül harmada a Föld-Hold távolságnak.


    Ha becsapódna, átformálná a Marsot

    A Marsot megközelítő test a Siding Spring (C/2013 A1) nevű üstökös. Ha becsapódna, körülbelül 35 millió megatonna TNT-egyenértéknek megfelelő energia szabadulna fel, és az esemény alaposan átformálná a Mars légkörét, sőt részben a felszínét is. Összehasonlításképpen: a Földön 65 millió éve becsapódott test – amely az élet 90 százalékát, közte a dinoszauruszokat is, eltörölte – 100 millió megatonna TNT-egyenértékű robbanást produkált.


    A csillagászok számítása szerint a becsapódást biztosan megússza a Mars, de az üstökös rendkívül szoros közelsége így is hatással lesz rá, mert az egész bolygó belekerül az üstökös csóvájába. A gázból és porból álló csóva kölcsönhatásba lép majd a Mars légkörével.


    Ezt a csóva-légkör interakciót figyelik majd a marsi űreszközök műszerei. Ilyen lehetőség körülbelül egymillió évente adódik a csillagászok becslései szerint.


    Érintetlen ősanyag

    A Siding Spring azért is különleges, mert először jár a Nap közelében, így elvileg érintetlen formában őrzi azt az ősanyagot, amelyből a Naprendszer bolygói, így a Föld is kialakultak 4,6 milliárd éve.


    A Siding Spring lesz az első üstökös, amely az Oort-felhőből érkezik, és amelynek magját közelről lehet majd lefényképezni. Az Oort-felhő a Naptól 50 ezer csillagászati egységre (azaz 50 ezer Nap-Föld távolságra) lévő zóna, amelyben több százmilliárd üstökösmag lehet.


    Október 19-én várjuk a jó képeket

    A Marsnál dolgozó űreszközökön kívül más műszerek is figyelik az üstököst, így például a Hubble-, a Swift- és a Spitzer-űrtávcsövek. Eddigi adataik alapján az üstökösmag átmérője 0,8 és 8 kilométer közé esik. A mag körüli ködös burok, a kóma jelenleg 160 ezer kilométer széles, a belőle induló csóva pedig 480 ezer kilométer hosszú.

  50. 2014. október 14. 21:4714502.

    Értem már, mire gondoltál a ragyogással. Nálam viszont a 12. ház Mérleg és Skorpió, Skorpió asc. A Skorpiót érzem is magamon elég nagy mértékben...


    Azért bíztató, hogy az Oroszlán MC ilyen pozitív jellegű.

    előzmény:
    mamóka67 (14501)
    2014-10-14  21:34

Címlap

top