Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Lombik után

Vargagi76
Létrehozva: 2008. március 17. 18:38

Sziasztok!

 

Ma volt a petesejtleszívásom (első lombik). Az örzőben beszélgettem a szintén ott várakozó lányokkal és eléggé megoszlott a vélemény azt illetően, hogy az embrió beültetés után mennyit kell feküdni. Volt aki azt mondta, hogy két hétig végig, volt aki egy hetet mondott, volt aki csak két napot és utána már sétát.

 

Én úgy terveztem, hogy 5 napot itthonmaradok, de azt sem szigorúan fekvéssel töltöm, aztán dolgozni megyek. Most azonban elbizonytalanodtam.

 

Tapasztalatokat várok. Ki mennyit maradt otthon és azon belül is szigorúan fekve? Melyik módszerrel sikerült megtartani a babát?

 

 

  1. 2008. március 17. 18:502.

    Figyelj ide, FONTOS NEKED EZ A BABA?! Ha igen, NE laikusokat, hanem az ORVOST kerdezd!!!

     

    Telefon van, nem?!

    előzmény:
    Vargagi76 (1)
    2008-03-17  18:38
  2. 2008. március 17. 18:563.

    Nyilván FONTOS neki a baba, hiszen azért ment lombik programra!  Egyébként elmondanám, hogy az orvosoknak sem egyezik meg ebben a véleményük. Nekem mindig azt mondták, hogy ha meg akar maradni, akkor meg is marad!   Persze azért jobb vigyázni...

    Sok sikert kívánok neked és kitartást!

     

    előzmény:
    semiramis (2)
    2008-03-17  18:50
  3. 2008. március 17. 18:564.

    szia! 3 lombikom volt.

     

    1. amíg meg nem jött a mensim, otthon voltam, nagyjából feküdtem.

    2. szintén otthon, de házimunkát megcsináltam (nehezet nem), sétáltam stb.

    3. már a punkció napján délután be kellett mennem dolgozni egy határidős meló miatt, a beültetés napján és utána is dolgoztam. nagyon jó volt, mert elterelte a figyelmem, gyorsan eltelt a 2 hét. az "eredményt" csatolom. ( 8. hónapos fiúcska)

     

    ha rám hallgatsz, úgy csinálsz mindent, ahogy Te jónak érzed!!!!!! spontán teherbeeséskor sem fekszik otthon senki. még van 2 "dobásunk" tesó érdekében, én akkor sem fogok feküdni.

     

    ki erre, ki arra esküszik, mindenestre sok sikert kívánok!!!!  

    előzmény:
    Vargagi76 (1)
    2008-03-17  18:38
  4. 2008. március 17. 18:575.

    Tudtam hogy lesz ilyen beszólás, de nem gondoltam hogy az első.....

     

    Persze a doki véleménye a legfontosabb, de beszélgetni lehet nem? Tapasztalatokat gyűjteni lehet nem?

     

    előzmény:
    semiramis (2)
    2008-03-17  18:50
  5. 2008. március 17. 18:586.

    szia,

    én ET másnapján már a van Gogh kiállításon sétáltam :-)

    Ny-Európában abszolút nem ajánlják a fekvést, de már itthon sem évek óta

    a szigorú ágynyugalom nemhogy nem használ, de még árthat is, mert az alhasi vérellátás nulla lesz, márpedig a pangás nem jó

    maratont nem kell futni, cipelni sem nehezet, de egyébként (szerintem) normálisan lehet élni tovább

    a stresszt, na, azt kerülni érdemes

    előzmény:
    Vargagi76 (1)
    2008-03-17  18:38
  6. 2008. március 17. 19:007.

    Csodaszép baba gratulálok!!!!

     

    Nekem is valahogy olyan érzésem van, ha két hétig itthin döglenék csak emészteném magam

    előzmény:
    Katuss (4)
    2008-03-17  18:56
  7. 2008. március 17. 19:008.
    Ne törődj vele!  Valószínű, hogy nem tudják, hogy ilyenkor milyen para van az emberben.
    előzmény:
    Vargagi76 (5)
    2008-03-17  18:57
  8. 2008. március 17. 19:019.

    Szia!

    Igazság szerint nincs igazi recept. A beavatkozás után egyébként  még bent az intézetben szigorúan fektetnek addig, ameddig muszáj. (KB. 2 óra, de lehet, hogy csak 1.) Otthon csak a kímélő életmód kell. Nekem a 3. és 4. beültetés maradt meg, de soha nem feküdtem állandó jelleggel. Kell a pihenés, de nem az állandó fekvés. Ugyanis ahhoz, hogy megfelelő legyen a méhnyálkahártya vérellátása, kell a mozgás is. Természetesen erőlködni, emelni, hajlongani nem szabad. De sétálni, kíméletesen mozogni igen. Egyébként az embrió, ha egészséges, és a nyálkahártyád felkészült rá, akkor megmarad. Nekem sajnos a 3. beültetésből megmaradt embrió 9 hetes korában elhalt, de ez az  embrió valószínűleg nem volt életképes, és nem azért mert mozogtam és nem feküdtem. A 4. beültetés virága pedig most 11-én volt nyolc hónapos. Remélem sikerül! Viszont én nem mentem vissza dolgozni, táppénzen maradtam. A beültetés után neked is javaslom, hogy többet maradj otthon, ha megteheted. És nem árt a stresszt is elkerülni, amennyire tudod.

    előzmény:
    Vargagi76 (1)
    2008-03-17  18:38
  9. 2008. március 17. 19:0110.
    Mivel az elsö probálkozásnál össze-vissza aggodtam magam, s nem maradtak meg, másodiknál hazafelé a klinikárol, közvetlenül a behelyezés után elmentünk nagybevásárolni. Ugy gondoltam ha ágyban puha párnák között találkoztak volna is vásarolnék, nem fogom szétaggodni magam ujra, nyugisan de normáliasn élek. Hamarosan 12 éves lesz.
    előzmény:
    Vargagi76 (1)
    2008-03-17  18:38
  10. 2008. március 17. 19:0311.

    Gondolom nem sokat találkoztál még lombikosokkal.

    Aki már több ilyen beavatkozáson ment át, már nem nevezném teljesen laikusnak. A saját tapasztalat igenis sokat jelent, sokat tudunk egymásnak segíteni.l 

    előzmény:
    semiramis (2)
    2008-03-17  18:50
  11. 2008. március 17. 19:0512.
    Húúúú örülök hogy így vélekedtem. A dokim is mozgás párti, és én is úgy gondolom, hogy ha megakar maradni akkor meg akar, ha nem akkor a fejemre is állhatok akkor sem. Persze cipelni, hegyet mászni nem fogok, de mondjuk egy kutyasétáltatás meg egy vacsifőzés belefér....
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  12. Torolt_felhasznalo_821567
    Torolt_felhasznalo_821567
    2008. március 17. 19:2713.

    Nem kell feküdni. A vérkeringés nem lassulhat le egy fekcőbeteg szintjére.

    Emelni, fürödni, kondizni, lótni-futni inkább ne. De szeretkezni pl. igen  3-4. naptól.

     

    Sok sikert!!!!!

     

    előzmény:
    Vargagi76 (1)
    2008-03-17  18:38
  13. Torolt_felhasznalo_438816
    Torolt_felhasznalo_438816
    2008. március 17. 19:3414.

    Szia,

    En is csak csatlakozni tudok a mozgaspartiakhoz.   

    Az en tortenetem Katussehoz hasonlit (egyebkent szia Katuss!!!).  

     

    1 lombik, elso beultetes: szigoruan agyban fekudtem egy hetig.  Nem sikerult.

     

    1 lombik, fagyasztott beultetes: lazabban, de azert meg sokat fekudtem, nem sikerult.

     

    2.lombik: beultetes utan 20 percet fekudtem az intezetben, ok ennyit javasoltak.  Aztan elmentunk bevasarolni, ebedelni, stb...  11 honapos orokmozgo gyonyorusegunk itt gagyoraszik mellettunk.

     

    Tedd azt, ahogy erzed.  Nekem lelkiismeretfurdalasom lett volna ha nem fekszem a legelsonel.  Tudod, mindent maximalisan akartam csinalni.  Csak kesobb jottem ra nem ez volt a legjobb.  Kistesonal mar nem lesz lehetosegem se a fekvesre a kis "duracell nyuszim" mellett, de legalabb tudom, hogy nem is ez szamit. 

     

    Sok sikert!!!

     

    Napsi 

    előzmény:
    Vargagi76 (1)
    2008-03-17  18:38
  14. 2008. március 17. 19:3515.

    Szia!

     

    Először is sok sikert!!!!

     

    Nekem is 3 lombikom volt eddig, 

    1.-2.: 2 hét otthon, sok pihenéssel, fekvéssel és nulla eredménnyel,

    3.: munkából mentem a beültetésre (futottam a busz után), majd a következő két hétben napi 10-12-14 órákat dolgoztam, mert hatósági ellenőrzésünk volt, persze irodai munka, nam hajoltam, nem cipekedtem, este és hétvégén sokat pihentem, és sikerült, már másfél éves a kislányom.

    Persze biztos lesz, aki az ellenkezőjét meséli majd, nálam ez volt ...

    Most zajlik a 4. lombikom a kistesó reményében ... pihenésről nem nagyon lehet szó egy ilyen korú gyerek mellett, nagyon remélem, hogy nem a fekvés a siker titka

     

    Az intézetben a nővérkék szerint a beültetés utáni fél óra is inkább lélektani hatású.

    előzmény:
    Vargagi76 (1)
    2008-03-17  18:38
  15. 2008. március 17. 20:5116.

    Szia!

    Mi nagyon szerencsések voltunk, 1. lombiknál 2 kis virágot ültettek be és mindkettő éppen most ugrál apuci hasán teljes erővel....

    Én nem feküdtem. Az orvos is azt mondta, hogy nem kell. tegyek úgy, mintha szabadságon lennék. sétálgassak, vásárolgassak, nézegessek kirakatokat. A lényeg, hogy ne végy ülőfürdőt, ne erölködj, ne emelgess és csak semmi stressz!!!

    Nagyon szurkolok, hogy neked is sikeres legyen az első akció!

    Majd számolj be ha lesz kedved!

    előzmény:
    Vargagi76 (1)
    2008-03-17  18:38
  16. 2008. március 17. 20:5917.
    Köszi mindenkinek a bátorító és tartalmas hozzászólásokat! Sokat segítettetek!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  17. 2008. március 17. 22:0418.

    tevedsz, rengeteggel talalkoztam. professzionalisan.

     

    Meg egy tevedes: az, hogy keresztülmentel rajta, NEM csinal belöled hozzaertöt. Ugyanugy laikus vagy, mint az ezzel szakmailag foglalkozo orvosokon kivül BARKI. eGY TAPASZTALT LAIKUS = laikus.

     

    A tapasztalat a TE szervezetedre vonatkizik, SENKI MASERA.

     

    a topik egyetlen fenykepenek alanya naggggyon edes! :-)

     

    Topikindito, nem ketlem,hogy "parazol" - egymasban a lelket tartani lehet - am erdembeli valaszt CSAK az orvosodtol fogadj el! Sok sikert Neked! :-)

    S.

    előzmény:
    szuke (11)
    2008-03-17  19:03
  18. 2008. március 18. 09:4519.

    Teljesen biztos vagyok benne, hogy az orvosára fog hallgatni és nem ránk, de jó megosztani másokkal a tapasztalatokat, érzéseket, kétségeket. Lehet, hogy találkoztál már lombikossal, de valószínű, hogy nem estél át ezen az egész tortúrán, onnan kezdődően, hogy a doki a képedbe vágja, hogy bocsi, de természetes úton sose lesz gyereked......

    Szóval én azt mondom, hogy nagyon is sokat tudunk egymásnak segíteni. Én annak idején sokat adtam volna azért, ha valakivel meg tudok beszélni mindent, aki hasonló cipőben jár, mert szerencsére a környezetemben senki nem volt még lombikprogramon. Nagyon sok mindent pedig csak az ért meg aki már benne van ebben. Lehet neked akármilyen jó barátnőd, anyukád, testvéred, stb.

    előzmény:
    semiramis (18)
    2008-03-17  22:04
  19. 2008. március 18. 10:1420.

    Szia topikindító!

    Látom vannak érvek-ellenérvek, sőt durván beszólogatók is, azért csak azt szűrd le ami neked fontos.

    Én 2 ICSI-s programon vagyok túl, sajnos eredménytelenül. Elsőnél a leszívás előtti utolsó percig dolgoztam, utána egy hetet pihentem (de nem feküdtem) és mentem vissza dolgozni. Eredmény: azonnali kilökődés, el se indult a folyamat, hamarabb megjött a menstruációm mint kellett volna (leszívás után 13. napon a 14. helyett). A másodiknál nem bírtam a stimulációt, rosszul voltam az injekciók miatt ezérteljöttem táppénzre más 10 nappal a leszívás előtt. Addig a hormonszintem egyszer sem volt kielégítő, utána nagykönyv szerinti... most eküdtem a kontrollvizsgálatig, az itthoni teszt pozitív lett, de sajnos a kontrollon nem volt elég magas a Hcg, az sem sikerült, indenesetre az előzőhöz képest lényegesen jobb eredménnyel zártam. Várom a következőt, és biztos, hogy az egész program ideje alatt itthon maradok, de feküdni nem fogok folyamatosan egész nap, de azért sok-sok pihenéssel, olvasással főzéssel fogom tölteni az időt. A munkám nagyon stressze, én is csak azt tudom javasolni, amit már sokan: kerüld a stressztés pihenj sokat, kapcsolódj ki.

    Sok sikert kívánok!

    előzmény:
    Vargagi76 (1)
    2008-03-17  18:38
  20. 2008. március 18. 11:4321.

    Drága Napsikám, először is puszillak téged is és a gyönyörű ki Nikit is! Jó téged hallani!

    Másodsorban pedig csatlakozom az elmondottakhoz!

    Nekem 2 lombikom volt, és bár a doki azt mondta nekem is, hogy csak lazán, mintha szabin lennék, érezzem jól magam-persze nem kell hegyet mászni:)-szóval mindezek ellenére és a saját félelmem miatt is hallgattam sok sorstársamra és pihentem, amennyit bírtam, feküdtem egy csomót, ételt is úgy rendeltem stb. "vigyáztam magamra". Aztán a 2 lombikom nem járt sikerrel, bőgtem, zokogtam, futottam, hogy a feszkót kiadjam magamból, szanitert cipeltem, mert lakást újítottunk fel, buliztam ezerrel-szóval mindent csináltam, amit igazán nem kéne:) és a beütetés utáni hónapban spontán megfogant a meglepetés fiúcskánk, aki most 7 hónapos. Pedig nekem is az arcomba vágták, hogy soha nem lehet spontán babám a 2 öszenőtt vezetőmmel-és lám:)

    Mindenesetre ha így, ha úgy, mindenkinek sikeres lombikozást, csodababázást kívánok!

    k

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_438816 (14)
    2008-03-17  19:34
  21. 2008. március 18. 11:4422.
    elírtam a fiamatCsodálatos Vince
    előzmény:
    takatak (21)
    2008-03-18  11:43
  22. Torolt_felhasznalo_207762
    Torolt_felhasznalo_207762
    2009. május 12. 18:4823.

    Még jó, hogy olvastam ezt a topicot.... Én meg azt hittem pont az a jó, ha minél többet fekszik az ember a beültetés után....

    Mi is hamarosan kezdjük a stimulációt. Persze gondolom az orvosom biztos mondja majd, hogy mit hogy tegyek, de tényleg jó volt végigolvasni mások tapasztalatait.

    Van valakinek még hasznos tanácsa esetleg, hogy mit tegyünk, mit ne tegyünk beülti után?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  23. Torolt_felhasznalo_207762
    Torolt_felhasznalo_207762
    2009. május 13. 19:4524.

    Most olvastam egy netes oldalon, hogy az Aspirin Protect 100 tablettát szokták alkalmazni lombikosoknál is. Azt írják, hogy javítja a méhnyálkahártya és a petefészek keringését, és ezáltal segíti a beágyazódást. Hallott erről valaki? Vagy van valaki aki szedte, és pozitív hatása volt???

    Mindig hall valami újat az ember.....

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  24. 2009. május 21. 17:1425.

    Szia! /Sziasztok!

     

    Nekem szombaton volt az első beültetésem. Szedtem a ciklus 1. napjától az Aszpirint, majd a punkció és a beülti közt szünet, most meg folytatom tovább a szedését. Nem tudom, miért így kell, de én is azt olvastam róla, amit leírtál. Remélem, segít. Különösebb hatását nem érzek, remélem, meghozza a várt eredményt....

     

    Az alaptémához: Nekem az orvosom, azt tanácsolta, a beülti napját feküdjem csak végig. Másnaptól nem muszáj feküdni, de ha azt érzem jónak, néha feküdjek le. Én így is teszek, jövök-megyek egész nap, megterhelő dolgot nem teszek, hol itt ücsörgök, hol ott, ha úgy esik jól, elfekszem... Még annyit mondott az orvos, próbáljam maximálisan kerülni a stresszt. Ezért most 2 hét táppénz, akármennyire is nem tetszik a munkahelyemnek, most ez fontosabb!

    És nagyon bízok a sikerben!

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_207762 (24)
    2009-05-13  19:45

Címlap

top