Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Stahl/epertorta

zuzia
Létrehozva: 2008. január 28. 11:30

Sziasztok!

 

volt egy adás, ahol nagyon guszta epertortátt készített Judit. simán megsütött egy piskótát, aztán csinált eperkrémet. felvágta a piskótát, és mint egy csigát feltekerte eperkrémmel töltve.

ha esetleg valakinek megvan a pontos recept, átküldené?

hálás lennék érte 

 

most jó ideig nem leszek gép előtt de este benézek.

előre is köszönöm!

zuzia

  1. 2008. március 21. 17:3411.

    Szia!

     

    Gyümölcsös spiráltorta

    30 perces édességek

    Hozzávaló a piskótához:
    4 tojás
    10 dkg cukor
    10 dkg finomliszt
    ˝ kávéskanál sütőpor
    1˝ evőkanál olaj

    A krémhez:
    20 dkg porcukor
    2-3 evőkanál forró víz
    25 dkg natúr tejszínes sajtkrém
    1 citrom

    Az összeállításhoz:
    2 evőkanál porcukor
    3 evőkanál narancslikőr (pl. Cointreau)
    15 dkg eperlekvár
    20 dkg friss eper


    Előmelegítjük a sütőt 190 fokra (gázsütőn 5-ös fokozat) és sütőpapírt terítünk egy kb. 30x40 cm-es sütőlemezre vagy keskeny peremű tepsibe.

    A piskótához az egész tojásokat és a cukrot robotgéppel alaposan összehabosítjuk 5-6 perc alatt, majd a liszthez hozzávegyítjük a sütőport, és a sütőporos lisztet fakanál segítségével óvatosan beleforgatjuk a cukros tojáshabba. Ezután gyengéden belekeverjük az olajat is, majd a piskótamasszát széles pengéjű késsel egyenletesen elsimítjuk 1 cm vastagságban a sütőlemezen, és 10-15 perc alatt megsütjük.

    A krémhez a porcukrot simára keverjük a forró vízzel, hogy ne ropogjon majd a fogunk alatt, aztán hozzávegyítjük a sajtkrémhez, és hozzáadjuk a citrom reszelt héját, valamint annyi friss citromlevet is, amennyit finomnak ítélünk.

    Egy nagy vágódeszkára sütőpapírt terítünk, vékonyan megszórjuk a porcukorral, majd a megsült piskótát azon melegében kifordítjuk rá. Ezután a piskóta tetejét meglocsoljuk a narancslikőrrel, és a rövidebb oldalától indítva papírostul feltekerjük. Most 5-10 percre magára hagyjuk, hogy langyosra hűljön.

    Összeállítjuk az édességet. A piskótalapot kitekerjük, megkenjük az eperlekvárral, és fűrészfogú késsel 6 db, egyenlő méretű, kb. 40 cm hosszú csíkra, vagy 8 db 30 cm hosszú csíkra vágjuk. (Attól függ, hogy a piskótalap melyik oldalánál kezdjük a csíkozást.) Ezek közül egyet szorosan feltekerünk - pont úgy, mintha piskótaroládot készítenénk -, és az oldalára fektetve ráhelyezzük egy nagy tál közepére: ez lesz a torta centruma. Ezután megragadunk egy újabb piskótacsíkot, és ahelyett, hogy feltekernénk, körbecsavarjuk vele a középre tett piskótaroládot. Végül a többi piskótacsíkkal ugyanígy sorra körbetekerjük az előzőeket, hogy mire az összes elfogy, egy kb. 24 cm átmérőjű, spirális tortát kapjunk.

    A torta tetejét és az oldalát vékonyan megkenjük a krémmel, majd felszeleteljük az epret, kirakjuk rá, és 1-2 órára betesszük a hűtőbe.

    6-8 adag lesz belőle.

    előzmény:
    zuzia (1)
    2008-01-28  11:30
  2. 2008. március 21. 16:1710.

    Szia!

    Igen, erre gondoltam.

    Nagyon szépen köszönöm:

    Andi 

    előzmény:
    timy85 (9)
    2008-03-21  15:48
  3. 2008. március 21. 15:489.

    Szia!

     

    Én ezt a recit találtam. Nézd meg, hogy erre gondoltál-e, de szerintem igen. Íme:

     

    Kókuszos mini muffin

     

    A tésztához:

    18 dkg finomliszt
    1 púpos kávéskanál sütőpor
    1 csipet só
    5 dkg puha vaj
    15 dkg cukor
    2 evőkanál méz
    1 tojás
    1 dl tej
    1 kupaknyi vaníliakivonat

    A csokimázhoz:
    10 dkg vaj
    15 dkg porcukor
    2 evőkanál cukrozatlan kakaópor
    0,5 dl tej
    esetleg 2 evőkanál kókuszlikőr vagy rum


    a tepsi előkészítéséhez 2 dkg puha vaj és 2 dkg finomliszt
    a hempergetéshez 15 dkg kókuszreszelék

    Előmelegítjük a sütőt 175 fokra (gázsütőn 4-es fokozat) és kifejezetten gondosan kivajazzuk, majd kilisztezzük a minimuffin-tepsi 24 horpadását.

    A tésztához a lisztet összekeverjük a sóval és a sütőporral egy közepes méretű tálban, aztán egy másik tálban robotgéppel összedolgozzuk a puha vajat, a cukrot, a mézet, a vaníliakivonatot és a tojást. Ezután a vajas-cukros-mézes-vaníliás-tojásos keverékhez felváltva hozzáadjuk 3-4 részletben a sütőporos lisztet és a tejet, és közben a robotgépet lassú fokozaton dolgoztatjuk, hogy a
    hozzávalók kényelmesen, alaposan összevegyüljenek.

     

    Amikor megvan a sűrű, sima tészta, arányosan elosztjuk az előkészített tepsiben, és a mini muffinokat 20 perc alatt halvány aranybarnára sütjük. Sütés után rácsra tesszük őket, és hagyjuk, hogy 4-5 perc alatt kézmelegre kihűljenek.

    Ezalatt elkészítjük a gyors csokimázat. A vajat, a porcukrot, a kakaóport, a tejet és ha használjuk, akkor a kókuszlikőrt is, beletesszük egy kisebb edénybe, aztán mérsékelt lángon 3-4 perc alatt kevergetve összefőzzük. Az a legjobb, ha a keveréshez rugós fejű kézi habverőt használunk, mert akkor biztos, hogy csomómentes végeredményt kapunk. A kész mázat aztán levesszük a tűzről, és kicsit még tovább kevergetjük, hogy mielőbb langyosra hűljön.

     

    Összeállítjuk az édességet. Magunk mellé készítjük muffinokat és a mázat, majd egy mélyebb tányérba beleszórjuk a kókuszreszeléket, valamint sütőpapírt fektetetünk egy nagy tálcára.

    Ezután a mini muffinokat sorra villára tűzzük, belemártjuk a langyos csokimázba, majd belehempergetjük a kókuszreszelékbe, és kitesszük őket a sütőpapíros tálcára. Megvárjuk, hogy a csokis-kókuszos bevonat 1-2 perc alatt rájuk szikkadjon, aztán átpakoljuk őket egy-egy apró papírkapszliba vagy mignonpapírba. Még pár nap múlva is nagyon finomak, feltéve, hogy marad belőlük akár egy falatnyi is.

     

    Jó étvágyat.

    előzmény:
    baanagt (8)
    2008-03-21  14:17
  4. 2008. március 21. 14:178.

    Sziasztok!

    Remélem tud valaki nekem segíteni. Stahl Judit azt a receptjét keresem, amikor a kókuszkocka nevű süteményt ( lehet hogy a neve nem jó, de arra gondolok, amikor a piskótát csokimázba, majd kókuszba forgatom) 24 lyukas minimuffin sütőbe készítette el. Borzasztóan fontos lenne, hogy mihamarabb megtaláljam.

    Előre is köszi:

    Andi

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  5. 2008. január 28. 17:057.

    igen!!!!!

    ő az 

    Nagyon köszönöm!!!!

    előzmény:
    pöttyöspanna (5)
    2008-01-28  12:18
  6. Torolt_felhasznalo_944987
    Torolt_felhasznalo_944987
    2008. január 28. 13:366.
    itt a pontos link a spiráltortához:
    http://www.stahl.hu/index.nof?o&nyelvid=1&k1=1&k2=42&k3=122&receptid=434

    jól hangzik, de nekem a sütik sosem sikerülnek - ez meg ráadásul nem is egy kifejezetten téli, olcsó süti.
    a másik meg az, hogy ezt a feltekerem melegen a piskótát, majd kitekerem mechanizmust sosem értettem.
    Ha egyszer feltekertem, minek tekerem le? nem törik el? nem "simul" ki?
    előzmény:
    zuzia (1)
    2008-01-28  11:30
  7. 2008. január 28. 12:185.

    szia!

    Szerintem ez az EPRES SPIRÁLTORTA  lesz,

    Piskóta:

    4 tojás

    10dkg cukor

    1/2 kk.sütőpor

    10dkg finomliszt

    1 1/2 ek.olaj

     

    Krém:

    20 dkg porcukor

    2-3 ek forró víz

    25 dkg natur tejszínes sajtkrém

    1 citrom

    Az összeállításhoz:

    3 ek.narancslikőr

    15dkg eperlekvár

    20dkg friss eper

     

    előzmény:
    zuzia (1)
    2008-01-28  11:30
  8. 2008. január 28. 11:424.

    http://www.tutireceptek.hu/epercharlotte

    ILyesmi lehetett. Nem láttam a Sthal műsorát.

    előzmény:
    zuzia (1)
    2008-01-28  11:30
  9. 2008. január 28. 11:393.
    http://www.stahl.hu/                      hátha ott gyorsabban megtalálod.
    előzmény:
    zuzia (1)
    2008-01-28  11:30
  10. 2008. január 28. 11:392.
    a www.stahl.hu -n általában fent vannak a műsorban szereplő receptek is.
    előzmény:
    zuzia (1)
    2008-01-28  11:30

Címlap

top