Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

OFOTÉRT nem kell nekem!

Torolt_felhasznalo_743986
Torolt_felhasznalo_743986
Létrehozva: 2008. január 10. 17:56

Sziasztok!

Karácsony előtt volt az Ofotértnek egy akciója sok szemüvegkeret 1000 ftba került. Nagy lelkesen kértem időpontot dokihoz (2 hetet vártam rá, kiderült, h nem romlott a látásom, ergo nem is kellene új szemüveg), választottam keretet és megrendeltem az új csodát, persze ki is fizettem az egészet előre.

A vállalási határidő jan 11 volt (dec 12-én!!!) de azt mondta a hölgy, h ez csak az ünnepek miatt van, minden bizonnyal előbb el fog készülni. Tegnap felhívtam őket, nem volt kész , ma visszaahívtak, h csak hétfő-kedden várható, mert csúszásban vannak bla-bla-bla.  

Igazából bárkivel beszéltem, mindenkinek elkészült max 2 hét alatt a szemüvege, természetesen még karácsony előtt, mert ők is ajándékba kapták!

Az akcióval azt akarták elérni, h minél több ügyfelük legyen, nem tudom, mire jó, ha most mindegyiket magukra haragítják! Ráfizet a cég és a hírneve is romlik.

Járt valaki hasonló cipőben? Meséljetek!

  1. Torolt_felhasznalo_743986
    Torolt_felhasznalo_743986
    2008. január 21. 10:4130.
    heh, felhívtak, h üzletvezetői kedvezményként kapok 10%-ot a lencse árából, azért még gondolkodok rajta... ;-)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_743986 (1)
    2008-01-10  17:56
  2. Torolt_felhasznalo_743986
    Torolt_felhasznalo_743986
    2008. január 18. 20:3329.

    Szia!

    Azért jó olvasni, h nektek bejött az Ofotért!

    Tegnap hívtak fel, hogy elkészült, ma bementem, hogy megbeszéljük a dolgot, de a hölgy megint enyén durva volt, megjegyeztem, h nem készült el időre, erre ő: csúszások vannak, ez csak egy körülbelüli határidő, Kártérítés, ajándék, bocsánatkérés fel sem merült benne, még csak azt sem mondta, h sajnáljuk, bocsi, vagy ilyesmi. Mondtam, h nem szeretném átvenni, azt mondta, nem tud mit tenni, akkor menjek vissza, amikor ott van az üzletvezető...

    Dolgoztam ügyfélszolgálaton, tudom, hogyan kell, lehet, érdemes a problémás eseteket kezelni. Ezt a szitut is simán meg lehetett volna oldani úgy, hogy mosolyogva, az új szemüveggel az orromon jöjjek ki a boltból és nem köszönés nélkül (amikor bementem, nem is köszöntek, egy haverjával beszélgetett a csaj)

    Szóval futok még egy kört, hátha visszakapom a pénzemet, mert nem tudnám úgy hordani a szemüveget, hogy mindig eszembe jusson, mennyire átvágtak! azt valahogy nem tudom elviselni!

    Szerintetek vmi kárpótlás nem járna?

     

     

    előzmény:
    adri-N (28)
    2008-01-17  20:58
  3. 2008. január 17. 20:5828.
    Én is Ofotértbe járok. De nekem pozitív tapasztalataim vannak.Először a Déli pu-nál lévőbe jártam(évekkel ezelőtt),most Újpestre.Mindig nagyon kedvesek, a papucsokat kicserélték ingyen,a szárát is beállították,mert nekem is csúszott állandóan,persze ez is ingyen volt. A problémákat meg tudom beszélni az itteni optometristával(aztiszem ez a szakma neve) mindent tök részeletesen elmagyaráz,kaptam már pár próbalencsét is, cserelencsét is,sőt még 3havi adagot is A Duna Plazaban szintén nagyon kedvesek voltak a lányok.Nekem jó véleményem van róluk.
    Jártunk egyébként a Vision Expressben és állítólag 1 cég, de vhogy az ottani hölgynek mégsem sikerült jól belőni a párom dioptriáját, így a szemüvege sem sikerült túl jól.
    Szóval szerintem ez nem optika,sokkal inkább személyzetfüggő.

    Malee neked meg kitartás, ha meglesz a szemcsi biztos kárpótol majd a bosszúságokért
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_743986 (1)
    2008-01-10  17:56
  4. 2008. január 17. 20:4227.
    Mi az Erzsébeti Ofotértbe járunk jó pár éve, 4 gyerekünk szemüveges,ovis kora óta némelyik, fogyóeszköz a szemüveg.Velünk mindig kedvesek voltak, türelmesen vizsgálták a fogyatékos gyerekemet és garanciális a szemüveg, a kisebb javítások ingyenesek, a nagyobbak 25% pl. lencse v. keret csere.Én egyszer csináltattam neki máshol szemcsit, az orránál letört a fülecske, a forrasztásért 2000ft -ot kértek a Karvázy optikában, az Ofotértben legalább 5X volt szárcsere,forrasztás stb ingyen, a gyerek már egyedül is megy,ha leesik a pspucs a szemüvegről, mindig megcsinálják ingyen, a csavarokat is átnézik,beállítgatják a szárát, szólnak,hogy  ha tudok,várjak az új szemüveggel, mert lesz valami akció, kontaktlencséből 3 félét adtak próbalencsének ingyen,hogy választani tudjunk, melyik kényelmesebb.Nem vagyok a fizetett emberük, csak örülök,hogy van hová járnunk. 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_743986 (1)
    2008-01-10  17:56
  5. 2008. január 17. 00:3626.
    Sziasztok!

    Látom Kokapu már leírta, hogy milyen jó a Junor, és én is csak megerősíteni tudom.
    Tizenéve van kontaktlencsém, és én is Ofotértben kezdtem, nagyon sokáig jártam oda, de aztán hirtelen 1 éven belül, lecserélődött mindenki, akikhez évekig jártam ,és az újak már nem voltak annyira szimpatkusak, úgyhogy akkor úgy döntöttem, kipróbálom a Juniort.

    3 éve járok oda, mindig úgy fogadnak mindenkit, mintha ezer éve ismernétek egymást, kedvesek és rugalmasak. A keretek nagyon szépek náluk, és már 6-7 ezer forintért is vannak.

    Ja és a lényeg, nekem fél nap alatt elkészítették a szemüvegemet, mert nem küldik sehova, saját laborjuk van.
    A lencsét én 3 hónaposat használok, és soha nem kell fél éves adagot megvennem, mint az Ofotértben.

    Igazából az Ofotértnél nekem nem volt semmi gondom, de azért a Juniorba sokkal szívesebben járok.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_743986 (1)
    2008-01-10  17:56
  6. Torolt_felhasznalo_238867
    Torolt_felhasznalo_238867
    2008. január 16. 23:0725.
    Én volt, hogy inkább kijöttem a boltból, mert hozzám se szóltak, pedig szemüveget akartam csináltatni!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_743986 (1)
    2008-01-10  17:56
  7. Torolt_felhasznalo_743986
    Torolt_felhasznalo_743986
    2008. január 16. 22:5324.

    igen, ebben is volt részem, de szerencsére nem mindenkitől, a doktornő nagyon készséges volt, de a többiek ...

    jah, és ugyebár péntekre ígérték a szemüveget,

    múlt szerdán rájuk telefonáltam, h esteleg kész van??

    Csüt visszahívtak, h nem is lesz meg péntekre, talán kedd vagy szerda...

    ma sem hívtak...

    Szerintetek milyen kártérítés jár ilyenkor a vásárlónak??? Ti mit tartanátok fair térítésnek? (előre kifizettem az egész szemüveget és máshol már találtam szebb keretet...)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_437387 (22)
    2008-01-11  21:23
  8. Torolt_felhasznalo_437387
    Torolt_felhasznalo_437387
    2008. január 11. 21:2623.
    ja és csak csendben hozzáteszem,h nem nézek ki egy utolsó csövesnek  máshol mindenhol kiszolgálnak készségesen 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  9. Torolt_felhasznalo_437387
    Torolt_felhasznalo_437387
    2008. január 11. 21:2322.
    Engem csak az bosszant az Ofotértben,hogy az eladók-nincs szebb és találóbb szó rá-BUNKÓK.Bemegyek,csodálkozva és meglepve kérdezik,h mit akarok(fél kiló kenyeret,meg egy rőf kolbászt vazeg,mimást??&nbsp,mondom,h lencsét szeretnék,mire szintén felháborodva:hát időpontot kell iratni előre,mert a doktornő nincs bent!!Mondom persze,igen,tudom,azért jöttem,azt is szeretnék.Időpont megvan,napján megyek is időben,megint a szokásos flegma mitakarok...(mit akarnék reggel 9kor a szemüvegesnél...pff nem tudtam,h elzárt terület).és csak akkor hajlandó egy KICSIT normálisabb hangvételt produkálni,amikor már fizetek és távozok.Hát komolyan mondom....mellesleg hab a tortán,hogy nem hordom minden nap a lencsémet,csak heti 2-3alkalommal van rá szükség,így a 3havi adag kitart elég sokáig(rendesen számolom a napokat).De le lettem cseszve,h nem mentem vissza iratni újakat és mivel fél évnél régebbi a vizsgálatom ezért sajnos nem tudják megcsinálni ingyen.(kész,letudva,mehetsz a búsba,itt neked ma nem terem babér)mire azt mertem mondani,h nem gond,természetesen kifizetem! OFOTÉRT::::
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  10. 2008. január 10. 20:3421.
    Drágább és nem jobb,mint a többi,sőt.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_743986 (1)
    2008-01-10  17:56
  11. Torolt_felhasznalo_743986
    Torolt_felhasznalo_743986
    2008. január 10. 20:3320.

    szia! tudom, h igazad van, ha nem küldik, akkor nem küldik... akkor is nagyon bosszant a dolog remélem, nálatok nincs ilyen zűrös eset ami miatt zizis lehet egy vásárló ;-)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_707070 (18)
    2008-01-10  20:22
  12. Torolt_felhasznalo_707070
    Torolt_felhasznalo_707070
    2008. január 10. 20:2719.
    Máskor menj a Vision Expressbe!  
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_707070 (18)
    2008-01-10  20:22
  13. Torolt_felhasznalo_707070
    Torolt_felhasznalo_707070
    2008. január 10. 20:2218.
    Ja, és nehogy azt hidd, hogy az Ofotértet védem!!!!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_707070 (17)
    2008-01-10  20:20
  14. Torolt_felhasznalo_707070
    Torolt_felhasznalo_707070
    2008. január 10. 20:2017.
    Persze, nem vitatkozom! Csak azt akartam mondani, hogy ha hivatalosan pl.: 8 munkanap a vállalási határidő, akkor az optikus ezt tudja mondani a vevőnek. Arról meg nem tehet, ha a Pl.. Hoya csak 14 munkanap múlva szállít. Nem mondhat minden vevőnek az egy pár ilyen eset miatt +6 munkanappal többet. Nem?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_743986 (16)
    2008-01-10  20:02
  15. Torolt_felhasznalo_743986
    Torolt_felhasznalo_743986
    2008. január 10. 20:0216.
    szia! erre csak azt tudom mondani, h a vállalási idő így is nagyon hosszú, ha meg az ünnepekre fogják, hogy azért nem kapták meg, akkor mondják azt, h februárra lesz kész és akkor meg sem rendelem, hanem máshol megcsináltatom, ahol egy hét múlva elkészül!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_707070 (15)
    2008-01-10  19:52
  16. Torolt_felhasznalo_707070
    Torolt_felhasznalo_707070
    2008. január 10. 19:5215.
    Szia!Optikában dolgozom és tudom, hogy ha késik a szemüveg, az azért nem készül el a vállalt határidőre- az esetek többségében- ,mert a lencsegyártó cég késve küldi azokat.Kellemetlen, de sajnos az optikusok hibáján kívül fordul elő. Persze tudom, ki másnak mondaná haragját és csalódottságát az ember...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_743986 (1)
    2008-01-10  17:56
  17. 2008. január 10. 19:3814.

    Apukám kb. 1 hete ugyanebben az akcióban rendelt egy szemüveget a miskolci Ofotértben. Kérte, hogy a szemüveg véknyított lencséjű legyen. A termék el is készült megfelelő időben, azonban a véknyított lencse helyett szódásüveg szemüveget kapott. Kifizette, mert a boltban hirtelen nem tudott mit tenni. Másnap visszament, és kérte, hogy vegyék vissza a szemüveget. Visszavették, és az árát beszámították egy másik szemüvegbe, ami már véknyított volt.

    És nem elég, hogy nem volt megfelelő a lencse vastagsága, de még nem is volt normálisan belecsiszolva a keretbe.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_743986 (1)
    2008-01-10  17:56
  18. Torolt_felhasznalo_743986
    Torolt_felhasznalo_743986
    2008. január 10. 19:3313.

    nem aranyból van, csak a "beépített napszemüveg" fajta....

    2 éve máshol voltam, ott kerettel együtt kijött 22-ből, csak néztem, hogy ennyire felmentek volna az árak!? 

    előzmény:
    Kokapu (10)
    2008-01-10  19:16
  19. 2008. január 10. 19:2912.
    Pestlőrincen az Üllői úton voltam többször már az Ofotértben, októberben a látás hónapja alkalmából ingyenes a szemvizsgálat. Tavalyelőtt csináltattam, jelentős kedvezményt is kaptam, mert EP kártyával fizettem.
    Nagyon kedvesek, udvariasak voltak.
    Aztán tavaly a kiskutyám lelopta a számítógép mellől a szemüvegemet és összerágta /olyan volt benne, mint Havas Henrik... a szára a szájában lifegett, jól összecsócsálva. Visszamentünk és kicserélték a keretet, azért a szememet megvizsgáltattam és kiderült, 0,5 dioptriát javult a egy év alatt. /egy nagyon kedves és alapos optometrista hölgy végezte a vizsgálatot/... járok szemészetre amúgy is, nekem jó szemüveget csináltak, mert ott is ilyen értékeket mértek.
    Úgyhogy megbocsátottam a kutyinak, a szemüvegem is új lett, a lencsét kellett kifizetnem, mert az cserélve lett, szerencsére volt egy ugyanolyan keret is, ami egy évvel előtte. Nagyon kényelmes és megszerettem.
    Ezért kapott is egy jutalompuszit a kismackó
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_743986 (1)
    2008-01-10  17:56
  20. Torolt_felhasznalo_687954
    Torolt_felhasznalo_687954
    2008. január 10. 19:2611.

    Szia!

    Én nem az Ofotértnél jártam, hanem a Tengerszem Optikánál. Rádumáltak, munkaszemüveg, látom a monitort, és tudok vele olvasni... Csak az üveg volt 30 rugó.

    Két hét után visszamentem, (addig meg kellett volna szokni), ez nekem nem megy...

    Készítettek egy bifokálist. Két nap után visszamentem, ez nekem nem megy... ez valami őrület.

    Állítgatta, még egy napot próbáljak meg benne elviselni. Két óra meló után  már majd meg őrültem tőle.

    Most nem tudom, mi lesz..

    Az Ofotértba bementem, azt mondták, csak akkor 1000 a keret, ha a lencsét is ott veszem, így kifordultam az ajtók. Ez a kész átverés show..

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_743986 (1)
    2008-01-10  17:56
  21. 2008. január 10. 19:1610.
    Háát, nem hiszem, hogy visszaadják a pénzt.    Mondjuk érdekes, ha a keret 1000 volt, akkor a lencse 42ezer? Aranyból van?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_743986 (9)
    2008-01-10  19:08
  22. Torolt_felhasznalo_743986
    Torolt_felhasznalo_743986
    2008. január 10. 19:089.
    nekem 43 volt, és én marha előre kifizettem, hát nagyon gondolkodom rajta, h nem  veszem át, de akkor ki tudja, h visszaadják-e a pénzemet??!?
    előzmény:
    Kokapu (8)
    2008-01-10  19:04
  23. 2008. január 10. 19:048.
    Igen, az előző szemüvegem nekem is 50ezer volt a "félárú" kerettel. Nem is megyek többet hozzájuk.
    előzmény:
    Nikuc (7)
    2008-01-10  18:59
  24. 2008. január 10. 18:597.
    Nekem 47-be fájt a hordhatatlan műanyag keretem.  Két éve...
    előzmény:
    Kokapu (6)
    2008-01-10  18:45
  25. 2008. január 10. 18:456.
    Én is elég régóta a Vision Expresshez járok (ugyanaz a cég, mint az Ofotért, meg asszem a Fotex is). Aztán idén Békéscsabán csináltattam a szemüvegem a Junior optikában, mert náluk volt olyan, hogy rá lehet mágnessel rakni egy napszemüveg feltétet. Na kérem, Polaroid keret (félkeret, alul damil), polaroid napszemüveglencsével, vékonyított optikai lencsével, 24ezer volt vizsgálatostól. És szuper!
    előzmény:
    Breze (4)
    2008-01-10  18:24
  26. 2008. január 10. 18:435.

    Én csak egyszer voltam, soha többé.

    Egészségkártyám volt. Akciós keretet választottam, csillogtatták előttem, hogy most csak 25... a blokkon beütve az eredeti 35-ös ár volt.... A lencse is sokkal drágább, mint a többi helyen, ahol jártam, és be se állították rendesen a keretet, hiába mentem vissza, hogy csinálják meg, így a mai napig nem tudom hordani, mert lecsúszik, de nem megyek be többet abba az üzletbe, mert annyira felhúztak. Mikor visszamentem, tisztára lekezelők voltak.  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  27. 2008. január 10. 18:244.
    Az én esetem egy kicsit más...
    Több évig jártam az Ofotértben, törzskártyás voltam, ott vettem meg első szemüvegemet, évekig onnan vettem kontaktlencsét, oda jártam szemorvoshoz(?). Mikor új szemüveget akartam csinálni, nem tudom mi okból, valami isteni sugallattól vezérelve elmentem egy rendes optikushoz. Aki több gépen megvizsgálva közölte, hogy évekig rossz lencsét hordok! A különbség 1 egész dioptria volt!!! Az Ofotértnél mindig azt mondták, hogy nem kell erősebb, hiába olvastam ki a sorokat sokszor nehezen. "Inkább legyen alatta" mondták.
    Az akciókról nem is beszélve... nem drágább máshol se a keret, se a lencse. Sőt!!! Kenvelo keretemet 9000-ért vettem, az Ofotértben a márkásabbak 20-nál kezdődtek.
    Ezeket csak azért írom, hogy ne dőljetek be minden marketingfogásnak. Én, személy szerint soha többé nem teszem be a lábam az Ofotértba.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_743986 (1)
    2008-01-10  17:56
  28. Torolt_felhasznalo_743986
    Torolt_felhasznalo_743986
    2008. január 10. 18:073.
    az tényleg expressz! erről beszélek! semmi extra nincs a szemüvegemen, nem cilinderes, nem extra az üveg.... semmi
    előzmény:
    almadalma.. (2)
    2008-01-10  18:04
  29. 2008. január 10. 18:042.
    Nekem a Vision Express-ben 1 óra alatt megvolt a szemcsim!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     

Címlap

top