Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Kötőgéppel kötés

koozsa
Létrehozva: 2007. december 30. 10:34
Sziasztok!

Nem tudom, van-e ilyen topik.. Akik kötőgéppel szoktak kötni akár hobbiból akár dolgoznak vele, jó lenne beszélgetni ezekről, tanácsokat, magyarázatokat írogatni, esetleg segíteni másoknak, hogyan kell kezelni. Nemrég vettem kéttűágyas kötőgépet, de pár feladatra nem jöttem rá, mik ezek a szerkezetek, egyéb alkatrészek, a német nyelvű leírásban szereplő szavak nincsenek meg a német-magyar szótárban - interneten, könyvben sincs. Akitől vettem, a német szavak alatt pár szavakból magyarra fordítottak le, de a többinél nincs lefordítva.

Másik az, hogy van-e valaki, aki szívesen tartaná nekem a kötőgép oktatást? Órabérért fizetnénk.. Vagy ha tud valaki a kötőgép tanfolyamról? Mert interneten sehol nem találom.

Segítségeteket előre megköszönom!!
  1. 2021. január 19. 11:3341.

    Kedves Akácostné! Reggel óta küzdök a "vadonatúj" (vagy 40 éves) egy tűágyas Dopletta kötőgéppel. Elküldenéd nekem is a használati utasítását?

    előzmény:
    akacostne (40)
    2017-06-10  11:18
  2. 2017. június 10. 11:1840.

    Kedves Krkbern!


    Nekem egy egytűágyasom van dopletából, de amikor én is a használatival voltam meglőve, egy kedves hölgytől kaptam egy kétágyas magyar nyelvű leírását induláshoz. Amennyiben még szükséged van rá, jelezd, és előbányászom , mert scannelt formátumú, így mail-ben tudom is továbbítani


    Üdv: akacostne


     

    előzmény:
    krkbern (37)
    2014-09-24  20:48
  3. 2015. december 3. 15:5939.

    Sziasztok! Nekem sajnos nincs semmilyen kötő gépem. Viszont szeretnék találni valakit akinek van és tudja is akrja is használni. Szeretnék vele köttetni egy női pulóvert, mert amitetszik a nejemnek az már régi és kisséneg nyúlt kopottas is. A feleségem biztos nagyon örűlne ha karácsony ra kapna egy ugya olyat. Ha valaki tudna ebben segíteni nagyon hálás lennék, Természetesen atisztességes munkadíjat és a felmerülő kőltségeket téritem. kősz   "jano101"

  4. 2014. október 2. 21:1138.

    Kedves Fórumozók! Empisal 600/700 as modell- kötőgépem van. Német nyelvű használati utasítás van csak hozzá amit 10* árban fordítanák le amit a gép ér. Sehol nem találtam magyar leírást. ha van valakinek kérem segítsen hozzájutni, de az is segítség lenne ha német-magyar textilipari műszaki szótárról tudna. megpróbálnám lefordítani.Köszönöm a figyelmeteket és esetleg a segítségeteket

  5. 2014. szeptember 24. 20:4837.

    Sziasztok!

    Kaptam egy kéttűágyas Dopleta kötőgépet. A használati utasítás cseh nyelvű. A neten csak lengyelt találtam. Van valakinek magyar? El tudná küldeni? Előre is köszönöm.
    Bernadett

  6. 2012. december 30. 17:2336.
    Természetesen szívesen olvasnék bármit, ami a gépi kötéssel kapcsolatos.
    előzmény:
    rozzi (35)
    2012-12-30  17:21
  7. 2012. december 30. 17:2135.

    Szasztok!

     

    Jó régen alszik már ez a topik, de hátha feléled.

    Lett egy kéttűágyas veritas kötőgépem, de még csak nézegetjük egymás, főleg azért, mert hiányzik a szálfeszítőhöz kisebb fonalvezető.

    Nem tudja valaki hol lehetne beszerezni? Persze tartalék tű is jól jönne.

    előzmény:
    koozsa (1)
    2007-12-30  10:34
  8. Torolt_felhasznalo_595616
    Torolt_felhasznalo_595616
    2009. szeptember 30. 17:0434.
    Sziasztok!Van egy Dopleta kézikötőgépem,de nincs hozzá leírás.Ha valakinek van, kérem segítsen!!!! Előre is köszönöm!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  9. Torolt_felhasznalo_239611
    Torolt_felhasznalo_239611
    2009. Április 14. 13:3333.

    Sziasztok!

     

    Van egy eladó kötőgépem, ha vkit érdekel.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  10. Torolt_felhasznalo_580113
    Torolt_felhasznalo_580113
    2009. február 20. 16:1332.

    Szia Zoli!

    Folytasd a mondandód, én szívesen olvasom! :)))

    Én hobbiból szeretnék kötni! Nem kell mindent pénzben mérni, hogy megéri-e. Nekem hiányzik az alkotás öröme. Az én szakmámban (könyvelő vagyok) kézzel fogható eredmények nincsenek, ezért is jó egy kis alkotás! :))

    Egy kötőipari mérnöknek könyvei is vannak? Nagyon szeretnék egy használati utasítást (naná, hogy magyar nyelvűt) ami a kéttűágyas kötőgépekről szól. Tudsz valahol ilyet?

    Üdv

    Edit

  11. Torolt_felhasznalo_580113
    Torolt_felhasznalo_580113
    2009. február 19. 10:2231.

    Szia!

    Köszi, hogy válaszoltál! :))

    Csinálom a fotókat. A használati utasítás rajzai alapján sikerült már elkezdenem, na meg néhány sort kötnöm, de az a bajom, hogy nincs tudásom! Ezért keresek valakit aki vállal oktatást, vagy ha a kéttűágyasok használata hasonló akkor jó lenne egy magyar nyelvű használati. Szerinted hol érdemes magyar használatit keresni?

    Edit

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_796874 (30)
    2009-02-18  21:06
  12. Torolt_felhasznalo_796874
    Torolt_felhasznalo_796874
    2009. február 18. 21:0630.

    Szia.

     

    Nem ismerem konkrétan ezt a tipust, de minden gép ugyanúgy működik. Ha van digitális géped és lefotózod, akkor talán tudok segíteni a beüzemelésben, illetve a használtaban. A lakatrol illetve az alkatrészekröl is jó lenne ha csinánál képet az leegyszerűsítené a dolgunkat. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_580113 (28)
    2009-02-17  11:19
  13. Torolt_felhasznalo_814590
    Torolt_felhasznalo_814590
    2009. február 17. 14:1129.

    Kedves Morpheus-Sanyi!

     

    Sokan fogják/juk áldani a neved, ha tudásoddal továbbra is segíted a tudatlanok eme táborát. Még egy kicsit továbbképzem magam, aztán felűzöm a férjet a padlásra a gépért. 7-8 éve láttam/próbáltam utoljára, nem is tudom milyen, de talán mindkettő megvan.

    Egy fa rémlik, Zsuzsi talán?

    A másikkal nem próbáltam, KNITTAX AM3. A nagyim fecniken lefordította a használatit, de nehezen fogható:( Található magyar használati útmutató valahol ilyen gépekhez?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_796874 (27)
    2009-02-03  09:20
  14. Torolt_felhasznalo_580113
    Torolt_felhasznalo_580113
    2009. február 17. 11:1928.

    Sziasztok!

    Egy Singer MemoII "boldog" tulajdonosa vagyok. Sajnos az örömöm eddig kimerült a szerkezet nézegetésében. Most ráérő időben bővelkedő lettem, ezért szeretném végre megtanulni a gép használatát. Van valakinek ötlete, hogy hol lehetne egy kéttűágyas gép használatának az alapjait megtanulni? Használatim az van, de naná, hogy németül.

    Köszi

    Edit

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_796874 (18)
    2009-01-20  22:10
  15. Torolt_felhasznalo_796874
    Torolt_felhasznalo_796874
    2009. február 3. 09:2027.

    Szia.

     

    Attól függ, hogy milyen tipusú a gép. Computeres-t még el lehet adni. Vagyonokat nem kapsz érte, de elmegy. Sima gépeket ami lyukkártyás vagy csak néhány színt tud váltani már nem lehet eladni. Azokat jobban megéri kivinni a MÉH-be. 

    előzmény:
    aryméri (23)
    2009-01-29  15:54

Címlap

top