Keresés a fórumban

Elmúltam 70 éves!!!!
Több Ez van! topik »
« »
Ahogy néhány hónapaja lapozgatom a Fórumot szinte minden korosztálynak van topikja.
Mi, akik túl vagyunk a 70-en még nem hagyjuk leírni magunkat, mert minket is érdekel sok minden. Szeretjük az életet, jó magam szeretem a fiatalokat, szeretem a családomat és jól esik hallani vagy olvasni ha mások is igy vannak ezekkel. Szeretem a gyerekeket, szívesen olvasnék unokákról, dédunokákról, hiszen nincs szebb dolog mint egy babáról mesélni és együtt örülni annak, hogy milyen aranyosan gyarapodnak, másznak, megteszik az első lépéseket, stb.stb.
Nekem ugyan nincs unokám csak egy gyönyörű nagy lányom aki rengeteget dolgozik, de nekem Ő még mindig a kicsi lányom és amíg élek az is marad. Nem csak az unokákról, dédunokákról lehet beszélni, hanem a gyermekeinkről, és általában a családunkról, ha meg valakinek sajnos nincs, akkor talán szívesen venné ha esténként, vagy bár mikor itt szót válthatna egy korban hozzá illő életvidám emberrel, aki megérti a problémáit, akivel megbeszélheti az elképzeléseit, megvitathat egy fimet, egy könyvet, vagy Isten bocsá' egy ebédről, vacsoráról cseveghet, vagy elmondhatja hogy is jutott ide közénk.

Kérem szépen az ifjakat akik veszik a fáradságot és esetleg elolvassák ezt a pár indító sort, vegyék rá a szülőket, nagyszülőket hogy üljenek a gép mellé és beszélgessenek amikor ők nincsenek otthon és nem használják a gépet. Higyjék el szívességet tesznek az időseknek ha rábeszélik őket a "TÁVBESZÉLGETÉSRE"
Egyáltalán nem ördöngősség megtanuli, hiszen jó magam betöltöttem a 76-ot és lám itt vagyok és nagyon szeretem ezeket az órákat amit a különböző témák olvasásával töltök. Remélem hamarosan lesznek akikkel beszélgethetek.
  1. Torolt_felhasznalo_869826
    Torolt_felhasznalo_869826
    2003-12-08 18:1982.
    Na talán most sikerül beszélgetni. Anyósomat hét végén szoktuk idehozni hozzánk, mióta szegény Apósom meghalt. Igazából azt gondoltam össze kellene költözni, ugy, hogy 1 közös házban ahol ugyan együtt lennénk de meglenne az7 Ő teljes magánélete, minden külön. Fürdőszoba, szob stb. Nem ment bele. Nem eröltettük. Csak az a baj, hogy Ő nem főz, eljár az ebédért, hazaviszi , de nagyon sikos az ut amerre jár, félek, mi lesz, ha elesik. Nagyon szereti ahogy főzök, ebben sem lett volna vita. Majd eldől, lehet, hogy egyszer megunja az egyedüllétet. Jó szomszédai vannak, kedves emberek. De mégsem mi a családja.
     
    Becsület (81)
    előzmény:
  2. 2003-12-08 18:0281.
    No akkor mesélj, hogy állsz a karácsonyi előkészületek terén, ajándékot már mindenkinek vették? Hogy van a kedves anyósod, jó lenne ha legközelebb ha nálad lesz ide ülne kicsit. Én csütörtökön és pénteken nem valószínű hogy ide tudok ülni mert akkor lesz a költözése a tesókámnak de holbnap és szombat este már biztosan. Most is vagyok még egy darabig.
     
    eindor (80)
    előzmény:
  3. Torolt_felhasznalo_869826
    Torolt_felhasznalo_869826
    2003-12-08 17:3680.
    Már kapott vacsorát, és mindent elmeséltem ami fontos
     
    Becsület (78)
    előzmény:
  4. Torolt_felhasznalo_869826
    Torolt_felhasznalo_869826
    2003-12-08 17:3579.
    Szia!Ideértem)))))
     
    Becsület (78)
    előzmény:
  5. 2003-12-08 17:2878.
    Boldog lehetsz hogy nem egyedül kell irányítani az életed, hanem van melletted valaki. Természetesen ha bár mikor van kicsi időt szeretettel várlak, de egy jó társ felbecsülhetetlen kincs.
     
    eindor (76)
    előzmény:
  6. 2003-12-08 17:2677.
    Szerettel várunk, hiszen egyszer Te is el mondhatod magadról, hogy elmultál 70. 10-15 év ide vagy oda 50 felett igazán nem számít. Sőt ha kicsit bele olvasolt az előzőekbe, láthatod hogy bizony fiatalok is "járnak" ide.
     
    nagyi66 (75)
    előzmény:
  7. Torolt_felhasznalo_869826
    Torolt_felhasznalo_869826
    2003-12-08 13:3676.
    Ne haragudj, de nem én irányitom egyedül az éléetemet, aminek nagyon örülök/nem vagyok egyedül/igy a tegnapi találkozónk elmaradt.
     
    Becsület (74)
    előzmény:
  8. 2003-12-08 07:3475.
    Jó reggelt hetvenesek!
    Mivel nemcsak a húszéveseké a világ, legyetek üdvözölve, általam is.
    Ugye nem olyan a nyugdíjas, mint amilyennek kinéz?
    Ha befogadtok, megtiszteltetésnek veszem, és felbátorodom arra, hogy be-be nézek hozzátok.
    Üdv, nagyi
     
    Becsület (65)
    előzmény:
  9. 2003-12-07 09:5774.
    Örülök hogy megjavult a géped ha van kedves ma este ugy 7 óra körül ujra itt leszek, . Viszolnt látásra
     
    eindor (71)
    előzmény:
  10. 2003-12-07 09:5473.
    Én Budapestről írok és 76 éves vagyok. Van egy gyönyörü nagy "kislányom" és egy csupa szív Nővérkém. Nagyon örülök hogy olyan távolról is kapok vissza jelzést. Szeretném ha ez a jó szokásod nem szakadna meg és néha Te is a géphez ülnél. Kívánok Neked és kedves családodnak boldog üönnepeket ésjó egészséget Éva
     
    zyzy (72)
    előzmény:
  11. 2003-12-06 19:4072.
    Kedves Becsulet!
    A lanyom neven irok, nalunk nem jar a mikulas. . . csak karacsonyt unnepelnek itt az emberek. Bar ismerik Santa Claust, a mikulast. . . . :)
    Amig a tobbiek a cipoket nezik nalatok, Magyarorszagon, en megproballak szoval tartani. En 75 eves vagyok, jelenleg az Egyesult Allamokban a lanyomnal es az unokaimmal. Itt toltom
    a karacsonyt es a szilvesztert. . .
    Te honnan irsz?
     
    Becsület (70)
    előzmény:
  12. Torolt_felhasznalo_869826
    Torolt_felhasznalo_869826
    2003-12-06 19:0671.
    Jó estét, szervusz. Tegnapi levelem volt az utolsó, utána a gép felmondta a szolgálatot, és pár perccel ezelőtt javitották meg. Szép, kellemes hétvégét.
     
    Becsület (69)
    előzmény:
  13. 2003-12-05 22:2670.
    Kedves 70-esek, ugy látszik ma mindenki a Mikulást várja és nem akar egy kicsit a gép elé ülni.
    Hát rendben van akkor mindenkinek kívánom hogy a MIKU hozzon valami aranyos meglepetést, mert ami igaz az igaz, szerintem mi ujra várjuk az ünnepeket.
  14. 2003-12-05 19:0469.
    Én itt vagyok és szeretettel várom kedves Anyósodat
     
    eindor (67)
    előzmény:
  15. 2003-12-05 09:2568.
    Köszönöm előre is és nagyon várom hogy talkozhassalk egy velem egykoru hölggyel. Kb. este ugy 7 óra körül itt leszek és várom jelentkezéseteket
     
    eindor (67)
    előzmény:
  16. Torolt_felhasznalo_869826
    Torolt_felhasznalo_869826
    2003-12-05 07:5467.
    Holnap nálunk lesz szeretett Anyósom, Ő pontosan 1927-ben született. Megpróbálom rábeszélni, hogy üljön ide a géphez. Szép napot.
     
    Becsület (65)
    előzmény:
  17. 2003-12-05 07:4966.
    Drága Becsület! Köszönöm akedves szavaidat, nagyon jól esett.
    Tudod, már 3. napja nem tudom behozni a nők lapját. Csak pillanatokra. Most is csodálkozom, hogy van. A kisunokám tündéri, teljesen másként lehet szeretni, mint a saját gyermeket. Bearanyozza a napunkat. Üdvözlök minden fiatalt, itt a topikon!!!!!!
     
    Becsület (65)
    előzmény:
  18. 2003-12-04 18:4765.
    A "Léteznek 70-esek is???" topicban van a 209. sorszému felhívás, amit kérem szépen olvassanak el az 1927-28-as születésű hölgyek.
    Köszönet
  19. Torolt_felhasznalo_376452
    Torolt_felhasznalo_376452
    2003-12-03 20:1864.
    Üdvözlet!
    Olyan embereket keresek, akik a 70-es evekben a Csepeli Munkasszallon laktak, ill ismer ilyet. Kerem, aki tud segitsen!
  20. 2003-12-03 19:3763.
    Meg néztem a bem. oldaladat. Tudod mit képzeltem magam elé??? Azt a tündéri babát amint a meztelen talpacskáját, popikáját puszilgatom. Tudod nekem a gyerekek a gyengéim. Unokám ugyan nincs, de azért mindíg beszerzek 1-2 apróságot a környezetemből. Most éppen egy 2 1/2 éve lovagom van itt a szomszédomban, Kívánok sok sok boldogságot az egész családnak és a Dédikének még külön is, kívánom hogy a dédunoka esküvőjén táncoljon. Sok sok szeretettel Éva
     
    gotinagyi (61)
    előzmény:
  21. 2003-12-03 18:5462.
    Én is nagyon örülök, hogy ujra itt lehetek. Hiányoztatok nagyon és jól esett hallani hogy én is hiányoztam . A változás meglehetősen látványíos de a régi nekem is jobban tetszett, de hát haladni kell a korral. Remélem most már sokkal gyakrabbamn fogunk találkozni. A bem. oldaladat mindjárt megnézem kivéncsi vagyok a képekre. levél megy.
     
    gotinagyi (61)
    előzmény:
  22. 2003-12-02 19:3661.
    Drága Éva néni! Nagyon jó, hogy újra itt vagy!!!!!!!!!
    Sokat emlegettünk!!!!Ugye mennyit változtunk külalakra? Szinre? Bár nekem a régi jobban tetszett. Időbe telt, mire ezt is kiismertem. Remélem, boldogulsz vele. Jó kukucskálást kivánok!Ági
     
    Becsület (60)
    előzmény:
  23. 2003-12-02 18:1160.
    Mindenkit sok sok szeretettel üdvözlök ismét itt vagyok!!!

    Hát az a mondás hogy: ami elromolhat az el is romlik, nagyon is igaznak bizonyult. Az én drága kis csotrogány több min t 10 éves gépem bizony azt , mondta hogy neki ebből elege van és nem volt hajlandó működni.

    Hogy mi mindent cseréltek ki én bizony felsorolni sem tudom, ugyanis nem értek hozzá, de annyit mondtak, hogy ha ezek a hibák ugy gyszerre jelentkeztek volna és nem csak apránkint egy egy elem cseréje után, akkor talán olcsóbb lett volna egy új gépet venni. Na de most hála Istennek tegnap este vissza kaptam. igaz hogy még a háza is ki lett cserélve, mert az még olyan kicsike volt, na de se baj majd ezt is mgismerem és megszeretem. Egyenlőre szinte ujra ismerkedem a lehetőségekkel, mert semmi nem ugy jön elő ahogy egy hónppal ezelött. Gondolom voltak bizonyos frissítések is egy egy helyen, de majd ujra belejövök. A lényeg hogy ezentul remélhetőleg naponta fogok ismét jelentkezni és várom kedves soraitokat sok sok szeretettel
    Becsület /Éva néni/
  24. 2003-11-29 11:3159.
    Mi szeretettel várunk rá. . . . . . . . . . . . . . . .
     
    *rainbow* (58)
    előzmény:
  25. 2003-11-28 18:4558.
    Nahát, nincs itt Becsület. . . pedig azt remélte szegénykém, hogy csütörtökre visszakapja kedves gépét. . . :-(((
     
    gotinagyi (56)
    előzmény:
  26. 2003-11-27 22:3057.
    Becsület!:)
    ez lesz a kedvenc topicom, mar erzem. ez a mai nap csodaja, kb. az ilyen pillanatokert erdemes elni-
    osszefoglalva: en is ilyen 76 eves szeretnek lenni. gratula
     
    Becsület (1)
    előzmény:
  27. 2003-11-27 19:2956.
    Már nagyon várom, hogy Becsület j
    jelenkezzen:::::::::::::
    Ma
    vagyon a napja. . . . . . .
  28. 2003-11-19 19:2055.
    Becsületnek a gépe rossz. . . jövő héten már biztos lesz. . . :-)))
  29. 2003-11-10 01:2554.
    Igen vannak forumok, de szerintem a PALTALK a legjobb.

    www. paltalk. com/

    Ott vannak magyar szobak, ahol mikrofonon keresztul beszelgethet mindenki, minden koru nok vagy ferfiak.
  30. 2003-11-04 15:2853.
    Becsület, merre jársz, mi van veled. . . ?
     
    Becsület (1)
    előzmény:
  31. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2003-11-01 19:0352.
    Én is szeretek játszani. Az origo-n van egy "kvízpart" nevű link, azok is elég jók, nagyon sok témakör van. Itt a nőklapján valóban sok a téma, az a jó benne. Most megy éppen a viasat 3-on a Macska a forró bádogtetőn, jó film, érdmes megnézni. Színház, mozi, olvasás. . . milyen könyveket, darabokat szerettek?
  32. 2003-11-01 18:5651.
    Elnézést az öregítésért, de így különösen rendes tőled, hogy az idősekre is kíváncsi vagy.
    Sok fórum van a neten, de az a baj, hogy egy normálisnak induló beszélgetésnél egy csomó olyan idióta hozzászóló is van aki elveszi az ember kedvét a további csevegéstől. Van egy nyugdíjas lap, de azon úgy vettem észre hogy semmi élet nincs. Itt azt szeretem, hogy rengeteg témát dobnak fel amibe lehet kukkolni.
  33. 2003-11-01 18:4650.
    A kisebbik lányom is 25. Neki a tanuláshoz (munka mellett) szüksége van a netre, mert csak igy tud pl. dolgozatot beadni. . . és ha már lud. . . hát tudjátok. . . én is ide-idemerészkedtem. . . aztán a nagyobbik regisztrált az nlc-re. . és itt ragadtam. . . de ma már sokfelé elcsavargok, ha éppen nincs itthon senki. . . Főleg a kiváncsiság, no meg az, hogy iszonyuan sokat lehet játszani a passziánsztól a logikai, kvizjátékokig nagyon sok mindent. . . :-)))
  34. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2003-11-01 18:4549.
    Kedves mokica! az én becenevemben a 79 nev a koromat, hanem a születési időmet jelzi, így én beleszülettem ebbe a számítógépes világba. . . főleg azért kezdtem el, mert az ember az újságokban sokszor zsákbamacskát kap: nem tudja, olyan cikkek vannak-e benne, ami érdekli az embert, ilyesmi. Pl. múlt héten vettem egy újságot, egy karácsonyi különszám volt (Sabrina), na, miután kicsomagoltam a műanyag védőfóliából, kiderült, hogy az egész újság németül van, csak épp a címoldalt csinálták meg magyarul. . . (igaz, ez kisbetűkkel, de rá volt írva a borítóra) na, ilyen a neten nem fordul elő:))) továbbá nem kell napilapot, tv újságot venni, a moziműsort is itt olvasom, és itt levelezek. Ha valami érdekeset látok a tv-ben, itt utánanézhetek több információnak. . . hát ezért. A Nők Lapján kívül van olyan fórum, ahol tudtok idősebbekkel találkozni?
  35. 2003-11-01 18:3048.
    Kedves jewel79
    Úgy látszik ma nagy pangás van a neten, biztosan sokan kimentek a temetőbe. Ha érdekel én elmondom a tapasztalatomat. Én azért kezdtem el netezni, mert nyugdíjba jöttem , és nem akartam teljesen elmaradni a külvilágtól. Az újságolvasás és a tv-zés nagyon hasznos és jó dolog, de én úgy érzem a netezés nem olyan passzív tevéknység.
    Írd meg, Te miért kezdtél netezni?
  36. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2003-11-01 18:2247.
    üdvözlök mindenkit! Kiváncsi lennék, hogy idősebb netezős társaink (pl. Becsület, és a többiek) kinek a buzdítására kezdték el használni az internetet? Mennyi időbe került megtanulni?
  37. 2003-11-01 18:1146.
    Kereslek, de mindig rosszkor jövök. . . :(((
     
    Becsület (1)
    előzmény:
  38. 2003-11-01 17:5045.
    Na sikerült megszámolnom. . . 27 élő, ma is működő fórum van a kedvenceim között. . . És 57 évesen ez nem is olyan rossz. . . :-))) Másoljak még neked néhány fórumot. . . Még a születési jegyed alapján is kikeresheted azokat, akik mondjuk pl. a Ikrek jegyében születtek. . . Vagy a 11. (helyesen XI. ) kerületiek. . . :-))) Szóval érdemes ám csavarogni. . . mert te tudod, mi érdekel. . . ha nem érdekel, gyorsan továbbállsz, anélkül, hogy belekotyognál. . . . :-))))
     
    1szfinx (43)
    előzmény:
  39. 2003-11-01 17:4544.
    Ó, hát nemcsak azért. . . . Én is már itt ülök egy órája a szg-előtt. . De először a leveleimet néztem meg, aztán a privijeimet intéztem-rendeztem le. . . és megnéztem a kedvenc topicjaimat. . . most jutottam ide, de ez még mindig nem a sor vége. . . Várj csak, mindjár megszámolom, hágy fórumot tettem már be a kedvencek közé. . . :-)))
     
    1szfinx (43)
    előzmény:
  40. 2003-11-01 15:2443.
    Kedves Rainbow! Nagyon köszönöm invitálásaidat, mert sokszor a fórumok cimeiből nem tudom eldönteni érdemes-e "belemenni", s ugy látszik sokszor olyanba nézek bele ami pont nem köti le az érdeklődésemet.
    A másik, hogy a 70 éven felűliek fórumára vigyázni kell, az életbölcsességük, pozitiv gondolkodásuk mindenkire jó hatással van. Például a fiatalok megtapasztalhatják, hogy vannak jó fej öregek, s a netezni tanuló nagyika is kaphat jó fej kamasztól nethasználati tanácsokat.
    Még: először mindig azt hiszem valami baj miatt nem írnak, s aztán kiderül, annyi aktiv programjuk van, hogy azért nem neteznek. . . .
     
    *rainbow* (41)
    előzmény:
  41. 2003-10-31 19:5142.
    Kedves Iszfinx!!

    Egyetértek veled, én is nagyon szeretem olvasni a különböző topikokat, bár még csak másfél hónapja van internetem, mert ezóta vagyok nyugdíjban.
     
    1szfinx (40)
    előzmény:
  42. 2003-10-31 19:3341.
    Most éppen elmenni készültem a géptől, mikor olvastalak. . . Igazán nem tudom, miről is irjak hirtelen. . . De olyan jó lenne, ha néha benéznél pl. az 5o-6o-asokhoz is. . . hidd el, nagyon sok kellemes percet élnél átt velünk ott is. . .
    És tessék kicsit bolyongani mindenfelé. . . Van egy olyan, hogy Pletyka. . . Na ne gondold, hogy olyan igazi, szomszédasszony mesélte pletyka, hanem a külföldön élők mesélnek érdekes sztorikat, amik különböző ujságokban jelentek meg. . . mi meg belebeszélünk. . . Aztán van az Ez itt a nyugalom szigete, bár ma éppen elég nagy a pangás. . . Valahogy a dátom nemigen pezsditi az nlc-t. . . De azért, ha sétálgatsz a fórumok között, nagyon sok érdekeset találhatsz. . . :-)))
     
    1szfinx (40)
    előzmény:
  43. 2003-10-30 22:0940.
    Kedveskéim, merre vagytok? Olyan jó lenne, ha röviden is de jelentkeznétek! Úgy szeretem olvasni kedves soraitokat!
  44. 2003-10-17 19:3238.
    Gotinagyi, ne sajnáltasd magad. . . Én még csak 57 vagyok, nem biztos hogy leszek annyi mint ti, tehát élvezem az életet veletek együtt. . . Ugyis csak mórikálsz. . . :-))))
     
    gotinagyi (29)
    előzmény:
  45. 2003-10-17 19:3037.
    Szia Becsület. . . . :-))) De jó, hogy rátok találtam. . . Tudom, hogy ezt a fórumot te inditottad, de legalább néha látogass már át a másik 7o-es topicba is. . . Hiányolnak ott is benneteket. . . Én meg közben ide-oda bolyongok, még kb. 20 percig, mert aztán jön a lánykám és bizony biztos, hogy már zavar is el, mert aludni szeretne. . . :-))) Puszillak, E.
     
    Becsület (32)
    előzmény:
  46. Torolt_felhasznalo_454692
    Torolt_felhasznalo_454692
    2003-10-16 22:4136.
    Ugy Van!!!!!!!

    Az Aktualis alatt: "Leteznek meg 70-esek" cimen.
  47. 2003-10-16 22:3335.
    HALLO!!HALLO! Ez egy meghivas Mindannyiotoknak, kedves 70-esek, hogy gyertek at a "Le'teznek me'g 70-esek" forumra! Olyan nehez 2 cimre irogatni. Ott mar a 150 beirasoknal tartunk, es tobb az alkalom uj baratokkat talalni . Osszesitsuk ezt a 2 , igazan jo forumot!
    Szeretettel, Sorsi
  48. Torolt_felhasznalo_454692
    Torolt_felhasznalo_454692
    2003-10-16 22:1234.
    Szia Becsulet! Hat bizony ez nem valami jol hangzik. -- Be lehet-e tenni egy uj forgocsontot? Csinaljak azt mar Nalatok?? Itt ez manapsag mar rutin dolog. 4 heten belul ugy tancolnal mar mint egy kislany :-))

    Kulonben, Omama kerdesere: -en jarok sielni, tancolni, teniszezni. A batyam aki 76, az egy foci csapatnak a trenere me'g mindig. MOZOGNI KELL! Nem szabad csak leulni es TV-t nezni!

    Boyfriend, , , :-)) he, he he, --hat az nincs nekem, de szep lady-friend, az bizony van!
    Sziasztok, Kari
     
    Becsület (32)
    előzmény: