Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Mykee számtech - 2. könyv
Létrehozva: 2007. november 18. 22:47
Üdv mindenkinek a második "könyv" alkalmából!
Az első "könyv" itt található, ami főként az alapokról szólt.
Aki még kezdő a számítástechnikában, előbb azt olvassa el az elejétől, és akkor talán már érteni fogja ezt a topikot is.
Az előző "könyvhöz" hasonlóan itt is témaköröket mesélek el, tehát nem elsősorban az egyéni problémák megoldása a cél, hanem a jó alap kialakítása. Ez alapján már el lehet indulni az egyedi gondok megoldása felé, vagy esetleg új ötletek juthatnak eszünkbe. Kiderülhet, hogy a számítástechnikában mennyi út létezik, hányféle elágazás, és ebben ez a szép, hogy ugyanazt a célt többféleképpen érhetjük el.
Ehhez viszont kell az általános alap, amiből ez a sok szál szerteágazik.
Nem fogom lefedni a teljes számítástechnikát, hiszen nem is lehet. Pár dolgot érintek csupán, hiszen én sem érthetek mindenhez. Ennek annyi ága és változata van, hogy legjobban egy közel tíz éve megfogalmazott mondatom idézném:
"A számítógép két dolgot nem adhat meg neked: szeretetet és testi örömöket. Minden mást pótolhat."
Tegyük hozzá: egyelőre. Persze örök életet sem adhat, mint testi öröm, bár már ez sem igaz, hiszen a számítástechnika szinte mindenhol ott van.
Tehát itt csupán alapvető dolgokra igyekszem kitérni és érthetően elmagyarázni. Remélem sokaknak sikerül pár dolgot megérteni.
Jó olvasgatást, és érdemes ezt a topikot (mint az előzőt is) a legelejéről kezdeni!
Az első "könyv" itt található, ami főként az alapokról szólt.
Aki még kezdő a számítástechnikában, előbb azt olvassa el az elejétől, és akkor talán már érteni fogja ezt a topikot is.
Az előző "könyvhöz" hasonlóan itt is témaköröket mesélek el, tehát nem elsősorban az egyéni problémák megoldása a cél, hanem a jó alap kialakítása. Ez alapján már el lehet indulni az egyedi gondok megoldása felé, vagy esetleg új ötletek juthatnak eszünkbe. Kiderülhet, hogy a számítástechnikában mennyi út létezik, hányféle elágazás, és ebben ez a szép, hogy ugyanazt a célt többféleképpen érhetjük el.
Ehhez viszont kell az általános alap, amiből ez a sok szál szerteágazik.
Nem fogom lefedni a teljes számítástechnikát, hiszen nem is lehet. Pár dolgot érintek csupán, hiszen én sem érthetek mindenhez. Ennek annyi ága és változata van, hogy legjobban egy közel tíz éve megfogalmazott mondatom idézném:
"A számítógép két dolgot nem adhat meg neked: szeretetet és testi örömöket. Minden mást pótolhat."
Tegyük hozzá: egyelőre. Persze örök életet sem adhat, mint testi öröm, bár már ez sem igaz, hiszen a számítástechnika szinte mindenhol ott van.
Tehát itt csupán alapvető dolgokra igyekszem kitérni és érthetően elmagyarázni. Remélem sokaknak sikerül pár dolgot megérteni.
Jó olvasgatást, és érdemes ezt a topikot (mint az előzőt is) a legelejéről kezdeni!
Igen, csak azért ezt a webet nehéz könnyebben elmagyarázni, remélem azért sikerül... Talán a végén írok egy összefoglaló fejezetet is, hogy átláthatóbb legyen mi mire való...
Köszönöm, hogy olvastál eddig is.
Egy csipetnyi web III. -Dizájn és CSS
Az előző fejezetben már volt róla szó, hogy először célszerű mindig megkeresni a külsőt, és utána feltölteni a tartalommal. A külső elkészítése kétféle módon lehetséges:
- direktben és
- külső stíluslap segítségével.
Ahogyan a weboldalaknál is, a külsőben is ez a kétféle mód dominál. Az első a régebbi módszer és csak egyes esetekben használjuk, mert feleslegesen növeli a forráskódot, ráadásul egy-egy formázás kinyomozása nem kevés időbe tellhet egy lapon belül. Inkább csak statikus és egyszerű weblapok elkészítésénél javasolt a használata. Gondoljunk csak bele: egy táblázat szegélyének mintázata, színe, a betűk mérete, a háttér beállítása, a képek beszúrása mind-mind formázás. Ahogyan egy Word dokumentumot készítünk el és alakítunk át olvashatóbbá, csak ebben az esetben inkább a grafika lesz a domináns, és valójában ezek jelentik a főbb gondot.
Tegyük fel, hogy az első weblapunkat elkészítettük, minden a helyén van. Igen ám, de ebből kellene ötféle, viszont más és más felépítéssel. A hajunk kihullik, mire minden passzolni fog, plusz a grafikák fizikailag nem helyezhetők el a weboldalba beleágyazva (mint a Wordnél), hiszen a weboldal egy egyszerű szöveges kód, amit a böngészőnk alakít át, értelmez végül. Tehát a grafikákat külön helyen tárolnunk kell valahol a kiszolgálón, amire egyesével kell hivatkoznunk a kódban, hogy hol is keresse a böngésző. Ezt a sok-sok hivatkozást meg be kell szúrni a forráskódba.
Az oldal végül úgy nézne ki, mint egy túldíszített karácsonyfa, ami alól nem látszik a fenyő, és amiből kellene mondjuk öt darab. Ilyenkor jön az, hogy sóhajtunk egyet és inkább neki sem állunk.
A rugalmasabb formázások miatt találták ki a CSS (Cascading Style Sheets - szabadon fordítva: stíluslapok) szabványt. Jelenleg a 3.0-ás kiadásnál tart és természetesen tovább fejlesztik. Ennek lényege, hogy többszintű formázásokat hozhatunk létre, melyekre hivatkozhatunk a weboldalon. Első olvasatra ez most érthetetlen volt, de akkor egy hétköznapi példa: ha festjük a lakásunkat, akkor melyik a jobb? Ha minden ecsethúzásnál ki kell keverni a színeket és lesz amilyen lesz, vagy van egy előre kikevert színpaletta, amiből gyorsabban választhatunk, plusz ezeket még keverhetjük is néha?
A CSS egy szimpla szöveges állomány, csak ebben azok a formázási lehetőségek vannak, melyekre a HTML oldalon hivatkozhatunk. A CSS fájlon belül három típusú csoportot hozhatunk létre, és egy-egy csoportban például meghatározhatjuk a magasságot, a térközt, a betű típusát, a színt, a távolságokat és még sorolhatnám. Ha valaki használja a Wordöt, akkor ott találhatunk hasonló stílusokat, mint a Címsor1, Címsor2, Normál, vagy saját formát is létrehozhatunk. Ugyanezt képzeljük el itt is, csak szövegben leírva.
Miután egy-egy ilyen csoportot létrehoztunk, utána a HTML állományban hivatkozhatunk rá, hogy például a cím legyen a CSS-ben, a Címsor1-ben leírt paraméterek szerint elkészítve. Tehát nem a HTML állományba írjuk bele, hogy ilyen színű és méretű, hátterű legyen, hanem csak azt mondjuk: legyen Címsor1.
Ennek a módszernek több előnye van:
- az ilyen csoportokat több ponton is felhasználhatjuk a HTML kódban, tehát percek alatt egyféle külsőt kap minden cím
- a weboldalak grafikái is meghívhatók a CSS-ből, tehát egységesek lehetnek a külsők
- egy weboldalnak többféle külső is készíthető, hiszen elég több CSS-t készíteni és máris egy mozdulattal kicserélhetjük a tartalom alatt a színeket, grafikákat
- a CSS csoportjjai keverhetők, ezáltal a HTML egyes részei (mondjuk a bekezdések) egy gyűjtőkonténerbe is pakolhatók. Tegyük fel, hogfy a CSS-ben a "konténer" csoportnak megadjuk, hogy 12-es betűméret legyen minden. Igen, de a konténerben van cím is, ami mondjuk piros színű legyen és behúzva 2 centivel. Ilyenkor létrehozzuk a "konténer.címsor1" bejegyzést és oda elég megadnunk, az előbbi két paramétert. A megfelelő HTML kódban, a címnél erre fogunk hivatkozni.
- a CSS sok felesleges kódtól mentesíti a HTML kódot, hiszen a cím elé csak beíjuk, hogy "konténer" ez rövidebb, mint azt, hogy "bekezdés:2 centi, piros szín, 12-es betű" (szabadon értve írtam, kódban persze szigorú szabályok vannak)
- egyszerű és angolul könnyen érthető, így egy kis angollal bárki szerkesztheti.
Tehát a jobb weboldalak már CSS állományokat alkalmaznak, hiszen gyorsabban lehet formázni, a HTML kódba pedig nem kell belenyúlni.
Jó munkához idő kell.
Volt neked egy másik hasonló topikod is,ott is tanultam egysmást.
Jó éjszakát, szép álmokat Mykee!
Akkor mindjárt írom is, mert kedvet kaptam a harmadik részhez.
Te meg nagyon huncut vagy ma látom!
Rossz kalliopé, csúnya!
Csináld csak tovább, írj csak, mert sokan örülnek neki, és hasznosítják!
Tényleg, csak egy kérdés:
van, aki olvassa itt amiket írok, vagy ne tegyem ki ide és csak a tankönyves oldalamon folytassam?
(Már ha valaki ezt a kérdést olvassa és válaszol is...)
Egy csipetnyi web II. - PHP és SQL
Az előző részben a hagyományos, egyszerű weblapokról volt szó. De mi van akkor, ha aktív, naponta akár többször frissülő tartalommal szeretnénk megtölteni? Vegyük alapul a legismertebb híroldalakat vagy mondjuk a tartalomszolgáltatásokat. Ilyenkor elég nehéz lenne az egész oldalt újraírni, ráadásul az elrendezésekben is módosítani kellene. Tehát ilyenkor két részre kell bontanunk egy weblapot:
- a felépítésre
- a tartalomra.
A felépítésnél egyszerűbb dolgunk van, ugyanis készítünk az oldalnak egy elrendezést. Körülbelül ezt úgy képzeljük el, mint amikor egy üres lakásba költözünk, és a csupasz falak között találjuk magunkat. Ezek a legtöbb esetben rögzítettek. Az oldal külseje a példánk alapján lehetne a festés, vagy tapéta. Ezután jön a berendezés, tehát a tartalom.
Ebből kitalálható, hogy általában előbb kell kitalálnunk, hogy milyen dizájnt és elrendezést szeretnénk az oldalnak, és utána töltjük fel. Persze meg lehet tenni azt is, hogy cseréljük az elrendezést, de ezt már nehezebb utólag, valamint a megkötések egy része akkor is megmarad. De ezekről majd egy másik fejezetben a "motoroknál" lesz szó.
Tehát elkészítettük az oldal felépítését és abba dinamikus tartalmakat kell feltölteni. A tartalmakat adatbázisban tároljuk, mert folyamatosan bővülnek, vagy egyes részeket eltávolítunk, ez nyújtja a legrugalmasabb megoldást. Erre az SQL (Structured Query Language - Struktúrált Lekérdező Nyelv) nyelv a legmegfelelőbb, mely kellően rugalmasan tud adatokat mozgatni. Az adatbázisokról már volt szó, ez is egy típus, melyben több táblában dolgozhatunk, azokat dinamikusan változtathatjuk.
A legismertebb SQL adatbáziskezelők a Microsoft SQL és az ingyenes MySQL. Ez utóbbival sokszor találkozhatunk a weben, főleg ha a kiszolgáló Linux alapú (de van Windowson is használható változata).
Tehát létrehozzuk benne a szükséges táblákat és ebbe fogjuk betenni a szükséges cikkeket, hivatkozásokat, információkat. Ahhoz, hogy ezt a kiszolgáló meg is tegye, nem elég a HTML nyelv, ugyanis ez csak a megjelenítésért felel. Kell tehát egy olyan nyelv, ami parancsot ad a weboldal megjelenítésekor a kiszolgálónak, hogy mit tegyen.
Erre jó a PHP (Personal Home Page - Személyes kezdőlap) nyelv. Ezt eredetileg azért találták ki, hogy a kiszolgálón parancsokat futtassanak le a távolból. Később ahogyan bővült egyre több dologra lehetett rávenni és manapság már a HTML kódba vegyítve használhatjuk arra, hogy amikor egy weblapra lépünk, ezek a parancsok elinduljanak és dolgozzanak a háttérben.
A HTML-PHP-MySQL hármassal máris láthatjuk a folyamatot: a HTML megjeleníti az oldalt, miközben a PHP-ben megírt utasítás elindul és beleírja az adatbázisba (vagy kiolvassa onnan) az adatokat.
Tehát: a weboldalon beírjuk az adatokat (mondjuk egy szöveges mezőbe, űrlapba), majd amikor megnyomjuk a gombot, lefut egy parancs és az be is írja az adatbázisba. Egy másik oldalon meg kiolvassuk az adatbázisból és a látogató máris a legfrissebb híreket látja. Ahhoz, hogy pontontosan az adatbázis melyik részéből mit olvasson ki és jelenítsen meg a weblap, azt is PHP-ben adhatjuk meg.
Ejha... 2 év telt el? Azt hittem másfél.
Mivel ez alatt a két év alatt webeztem egy csomót és volt alkalmam megismerni a webes technológiákat NEM(csak) programozói, hanem felhasználói szemszögből, ezért úgy gondoltam megosztom veletek ezeket. Természetesen a Tankönyves oldalamon szintén megtalálható ez a szöveg.
Egy csipetnyi web I. - A HTML nyelvről
Mielőtt belemélyednénk az igazi mélységekbe, abból induljunk ki, hogy valószínűleg mindenki látott már többféle, dinamikusan változó tartalmú weboldalt. Gondoljunk a híroldalakra, vagy akár említhetném a Kezdőlapunkat is, ahol bár a külső nem sokat változik, de a tartalom annál inkább. Nem mélyreható rész következik, inkább a megértés a cél.
Amikor a web gyermekkorát élte, akkor örültek a szerkesztők, ha össze tudtak állítani egy egyszerűbb oldalt szöveggel, némi képekkel. Alapból a szövegszerkesztők világából indultak ki, éppen ezért néha olyan borzalmasan elkészített lapokkal lehetett találkozni, ahol a szépérzék csak az utolsók között szerepelt. Bár hamar kialakultak a webes szabványok, és a weboldalak is egyedi kóddal rendelkeztek, mégis eléggé kötöttek és összetettek voltak.
Egy weboldal kódját könnyen lehetett szerkeszteni akár egy jegyzettömbbel is, ma már azért javasolt egy speciális szerkesztő, mely színekkel segíti a munkát. A kóddal történő módosítás nagyobb szabadságot ad, hiszen aki ismeri a HTML nyelvet (HyperText Markup Language), vagy némi angol nyelvtudással bír, az hamar rájöhet magától is bizonyos összefüggésekre.
De a kezdeti lelkesedés nagyobb volt, mint a szaktudás, ezért hamar megjelentek azok a programok, melyekkel látványként tervezhettük meg a weboldalakat (ezek a WYSIWYG - What You See Is What You Get, tehát amit látsz azt kapod szerkesztők). Amit viszont tudni kell, hogy a web jóval kötöttebb szabványokon alapul, ezért például egy kép elhelyezése némileg macerásabb, mint mondjuk a Wordben. Ahány program, annyiféle módon próbál a kedvünkbe járni a könnyebb szerkesztések terén, de ha megnézzük ilyenkor a forráskódot (amit a böngésző fog elolvasni és értelmezni) hamar pánikba eshetünk. Ugyanis hiába jók ezek a programok, ha a forráskód nem letisztult és egyszerű, mert minél bonyolultabb egy kód, annál nehezebben tudja kezelni a böngésző, ráadásul többféle webböngésző is létezik, melyek persze igyekeznek a lehető legjobban értelmezni az olvasmányt, amit kap. Sajnos a Microsoft Word elég kusza kódot készít, ezért nem is ajánlott ennek használata weboldalakhoz, célszerű erre más programokat igénybe venni.
Mielőtt azonban elkanyarodnánk a programok felé, lássuk, hogy miket lehet manapság egy weboldalba beszúrni:
- táblázatokat
- képeket, grafikákat
- animációkat
- videókat lejátszóprogrammal
- hangokat lejátszóprogrammal
- parancsokat, melyek végrehajtanak utasításokat.
Egy egyszerű weboldal összeállítása akkor javasolt, ha például egy cég bemutatólapjáról van szó, melynek tartalmát valószínűleg nagyon ritkán fogjuk megváltoztatni. Ha viszont bármilyen dinamikus tartalmat szeretnénk a világ felé megosztani (legyen az hír vagy videó), akkor már több eszközt kell igénybe vennünk (erről következő fejezetekben lesz szó).
Weboldalak elkészítésére használhatjuk ugyan a régi Frontpage alkalmazást, de már javasolt olyanokat elővenni, melyek a legújabb szabványoknak megfelelően készítik el a weblapokat. Ilyen például az NVU, valamint ennek utóda a Kompozer, mely elsősorban kezdőknek szól, hiszen egyszerűen és nagyon könnyen, ráadásul főleg vizuális módon készíthetjük el a lapunkat, plusz még magyarul is elérhető!
A jövő pedig már itt kopogtat az ajtón, ugyanis a jelenlegi HTML4-es szabványt felváltja a HTML5-ös, melyben sokkal több multimédiás képességet támogatnak alapból a weboldalak mindenféle speciális trükkök nélkül.
A többi weboldalamat is csináltam.
Akkor a beígért tömörített és tömörítetlen fájlokról pár dolog.
Tömörített és tömörítetlen fájlok
Pár évvel és évtizeddel ezelőtt, a számítástechnika hajnalán a háttértárolók kapacitása csak töredéke volt a mostaniaknak. A biteknél már kiszámolhattuk, hogy egy betű egy bájtnak felel meg, és egy hosszabb dokumentum méretét ezek alapján meg tudtuk saccolni. Hamar kiszámolhattuk, hogy egy akkori háttértárolóra vajon mennyi dokumentumot fogunk elmenteni. Aztán jött a multimédiás korszak, és megjelentek a képek, a hangok és a videók. Ezek helyfoglalása hatalmas volt mai szemmel is mérve, ezért sürgősen találni kellett valamilyen megoldást ezek tárolására. Egy mai mozifilm eltárolását a kilencvenes évek közepén még nem tudták megfelelően megoldani, főleg, ha belegondolunk, hogy egy kép egy pixele egy bájt, a mai DVD filmek felbontása 720x576 (szorozzuk össze és számítsuk át KB vagy MB méretűre!) és ez még csak egy kép! Egy másodpercnyi film 25 képből áll, tehát belegondolni is sok mekkora lehet egy tömörítetlen, egész estés film. A zenéről és a képekről nem is beszélve!
Mindenki látta, hogy a multimédia micsoda üzlet (manapság meg sem tudnánk lenni nélküle), tehát sürgős megoldás kellett arra, hogy hol tárolják el ezeket a fájlokat. Mindenki olyan fejlesztésekbe kezdett, hogy ki tudja a leghatékonyabb módon előállítani ugyanazt a fájlt. A multimédiás állományoknál a szemünkre és a fülünkre támaszkodtak a fejlesztők, pontosabban azok korlátaira. Ugyanis ha valamit nem látunk, vagy nem hallunk, akkor azok a plusz információk máris feleslegesek. Ezzel sok helyet lehet spórolni. Ahány cég, annyi féle megoldással álltak elő, némelyikük standard szabvánnyá lépett elő. Képek esetében ilyen a JPG, a GIF, videóknál az MPEG-1 és MPEG-2.
Annak ellenére, hogy a kapacitás nőtt, mégis folyik a verseny, hogy minél kisebb helyen, minél kisebb veszteséggel tároljunk el egy állományt. A hangok esetében a WAV formátum a veszteségmentes, míg az MP3 és a WMA már veszteséges, tömörített állományok. Tehát ha eredeti minőségben akarjuk megőrizni az utókornak kedvenc zenéinket, akkor WAV-ban lenne célszerű tárolni, de pont az eredetiség miatt sok helyet foglal. Hangok esetében lehet még találkozni az AAC-vel, vagy AC3-mal (ez legtöbbször több csatornás hangot is tárol!).
Nemcsak a multimédiák esetében kellett a tömörítés, hiszen a leghatékonyabban a szöveges állományok tömöríthetők. Ezért olyan tömörítési módszereket is kitaláltak, amelyekkel szinte bármilyen fájltípust tömöríthetünk. Ilyenek az ARJ, a ZIP, a RAR és az ACE formátumok. Mindegyiknek más az előnye, az ARJ-t manapság ritkán használják, az ACE lassú, de hatékony módszerrel dolgozik, a legelterjedtebb a ZIP és a RAR.
Ezeket a csomagolt fájlokat úgy képzeljük el, hogy otthonról elutazunk és a ruháinkat be kell csomagolnunk. A ruhák otthon szépen, kipakolva sorakoznak a szekrényben. Amikor a bőröndbe tesszük, ugyanaz a ruha mennyiség kisebb helyen is elfér. Az üdülőben a bőröndöt kicsomagoljuk a szekrénybe és komfortosabban tudjuk használni a ruhákat. Persze lehet állandóan kivenni és visszarakni a bőröndbe, de elég kényelmetlen megoldás, és hosszabb ideig tart. Ugyanez a helyzet a fájlokkal is: lehet használni a dokumentumokat a ZIP-ből, de lassabban érjük el, mintha kicsomagolnánk őket. Ellenben ha át kell küldeni valahova praktikusabb csomagba csomagolni. A ZIP formátumot már támogatja a Windows alapból Tömörített mappák néven.
A bőröndnél maradva: ha tömörített állományt akarunk becsomagolni, azt megtehetjük, de nem sok értelme van. Ha egy JPG-t, MPEG-et, vagy MP3-at akarunk ZIP-be tenni, akkor ne várjunk látványos helycsökkenést, hiszen ez olyan, mintha egy koffert tennénk a kofferbe.
Fájltípusok és kiterjesztések
Korábban már volt szó arról, hogy az adatokat tárolnunk kell. Ezeket bináris kódokban tesszük meg, de a sok nulla és egyes között honnan tudjuk, hogy hol a határ? Írunk egy szöveget, amit meg akarunk őrizni az utókor számára. Ezt akkor rögzítjük a gép egy bizonyos részére. De a rendszer honnan fogja tudni honnan kezdődik a szöveg és hol végződik? Ezért az egybefüggő adatokat zsákba kötjük és fájloknak hívjuk. Tehát a szövegünket egy fájlba helyezzük, így ha később szerkeszteni szeretnénk, akkor ezt a fájlt csak előhúzzuk és máris használhatjuk. A rendszer tudja, hogy mettől meddig tart, mert tudja, hogy az a sok nulla és egyes az oda tartozik. A fájloknak nevet is adhatunk, így könnyebb megtalálni majd.
Rendben, tehát a szöveget elmentettük egy névvel, de mi van akkor, ha nem csak szövegelni szeretnénk, hanem zenét hallgatni, videót nézni, a többi holmi hívságról ne is beszéljünk. A rendszer persze látja hol az eleje és a vége, de vajon honnan kellene megismernie, hogy épp egy Mozartot szeretnénk hallgatni és nem a Háború és béke olvasására készülünk? Valamivel tehát azonosítani kell, hogy ez egy zenei állomány, nem szöveg.
Az azonosítást az úgynevezett kiterjesztéssel tehetjük meg. Ez a teljes fájl azonosítójából az utolsó karakterek a pontig hátulról nézve. Ezután a mondat után inkább pár példa: Vakáción a család.doc vagy Kiugrott.avi esetleg Lajcsi mulatósa.mp3 Tehát ha megfigyeljük, akkor hátulról nézve a pontig marad az, hogy .doc, .avi és .mp3 Ha az lenne a fájl neve trükkösen, hogy: Gazsi bátyám a tónál.jpg.txt.gif akkor hiába a próbálkozás, az .gif állomány.
A DOS-korszakban a Windows 95 megjelenéséig az operációs rendszer maximum 8 betűnyi nevet engedélyezett, ráadásul ajánlott ékezet nélküli megoldást találni, ezért születtek olyan érdekességek, hogy Bence1, Bence 2, Bence3 és akkor találjuk ki melyik az, amit keresünk. Szóközt vagy pontot sem lehetett használni. A kiterjesztések hossza maximálisan 3 betű vagy szám lehetett, több nem.
A Windows 95 viszont már megengedte a hosszú fájlneveket, tehát már 255 betűt is megadhatunk. Így a Bence1 helyett írhatjuk, hogy Bence vacsorázik.jpg. Megengedett lett a szóköz és a pont is, ezért írtam fentebb azt az érdekes, pontokkal és szóközzel tarkított fájlnevet.
Már csak az a kérdés, hogyha a fájl kiterjesztése alapján azonosítjuk a fájlokat, akkor melyik kiterjesztés mit jelent? Akkor most egy meghökkentőnek tűnő bejelentés: mindegy mit jelent, csak meg tudjuk nyitni valamivel.
Fura, de egyes fájltípusok szabványok lettek, más fájlformátumok pedig hasraütés-szerűen jöttek létre.
Lássunk egy példát: szabvány a BMP, a JPG, a GIF, a TXT, a DOC, az AVI az MPEG és sorolhatnám. Magyarul: amit a legtöbb helyen használnak, azt már általában szabványosították. De ha én ki akarok találni egy új programot, ami majd XYH formátumban akar menteni, akkor saját szívem jogom, megtehetem. A lényeg, hogy egyedi legyen, ami más programokkal nem fog összeakadni. Persze a kiterjesztések között így is akadhat átfedés, találkoztam már olyan fájlformátummal, amire az interneten vagy 3-4 féle találatot is kaptam, hogy mire jó.
Az ismertebbek: ZIP, RAR, ARJ, ACE - csomagolt állományok, JPG, GIF, BMP, TIF, PNG - ezek képek, TXT, DOC, RTF, NFO - szöveges állományok, DLL, SYS OCX - rendszerfájlok, AVI, MPG, WMV, FLV, RM, QT, MOV - videoállományok, de még sorolhatnám őket.
Azért hoznak létre újabb és újabb fájlformátumokat, hogy hatékonyan tárolhassuk az adatainkat. Ezért találkozhatunk új és imseretlen fájlokkal. Nekünk egy a lényeg: legyen meg a program is hozzá, amivel használhatjuk.
Biztonság - A jogosultságok
Már a korábbi fejezetekben kitértem az adatvédelem természetességére. A jogosultság is ezt segíti, ugyanis nem elég tiltani, vagy engedni valamit, hanem árnyaltabb engedélyeket is ki szeretnénk osztani. Vegyünk egy példát: meghívjuk barátunkat a lakásunkra, ahol ő egyből elfeküdne, levetkőzne és szétdobálná a dolgainkat, mintha otthon lenne. Gondolom nem tetszene senkinek sem. Ilyenkor jönnek a háziszabályok, hogy nem engedjük őt hozzányúlni semmi értékeshez, csak nézelődhet, a kanapéra ne üljön, inkább a fotelbe, esetleg nem kínáljuk meg a legdrágább itallal, csak egy kólát adunk neki. Máris látni a különbséget: beengedtük a házunkba, de nem viselkedhet és csinálhat mindent úgy, mint a házigazda. Korlátoztuk a "hozzáférését".
Számítástechnikában ugyanez megtalálható: a saját gépünkhöz olyan hozzáférést biztosíthatunk, ami tetszik. Ha nem az összes fájlhoz, hanem csak egyes könyvtárakhoz engedjük hozzá a vendéget, még azon belül is szabályozhatunk: csak nézelődhet, kivehet-betehet oda valamit, esetleg azt tehet, amit akar. Természetesen nem csak fájlokra és könyvtárakra igaz ez a korlát, ha úgy tetszik a rendszer egyes funkcióit kapcsolhatjuk ki és be, vagy korlátozhatjuk a programok indítását és azok paramétereit.
A könnyebb beállítás érdekében egyes esetekben sablonokba is menthetjük a beállításokat, amit akár 10-20 emberre is kioszthatunk, így senki nem reklamálhat, hogy kivételezünk vele.
A rendszerre vonatkozó részletes beállításokat a házirendben szoktuk megadni, ahol több száz, esetenként ezerféle korlátozás között csemegézhetünk. A Windows XP/Vista rendszerek nagyobb és főleg vállalati verzióiban (Professional/ Business, Ultimate) ezt a Futtatás ablakba beírt gpedit.msc parancs beírásával nyithatjuk meg. Óvatosan állítgassuk a paramétereket, különben saját magunkat is kizárhatjuk a rendszerből! (Lakásnál is előfordulhat ilyen...)
Ezért fontos az odafigyelés, hogy a jogosultságok és hozzáférések mely személyre és csoportokra hogyan vannak kiosztva, és miket tiltunk, mit engedélyezünk. Általában az Administrator (Rendszergazda) szint mindenhez hozzáfér, de a Vistában már ez sem teljeskörű, aminek lényege, hogy megvédje a rendszert a kártevőktől. Ezek a legtöbbször ezzel a teljeskörű szinttel abszolút hozzáférést kaptak mindenhez, tehát a Vistában már azt korlátozzák, hogy bármi vagy bárki "csak úgy véletlenül is" belepiszkáljon a rendszerbe.
Az otthoni felhasználóknak szánt Home kiadásokban is vannak jogosultsági szintek, de jóval kevesebb és korlátozott számban találhatók meg, mert a szomszéd talán nem jár át olyan sűrűn gépezni, hogy külön profilt készítsünk neki.
Elkészült az ötödik acegem (A cégem) oldal is Tankönyv néven!
Ezen a helyen megtaláljátok mindkét számítógépes "tanfolyamom" kivonatát, kicsit rendszerezve. Még el kell olvassam előről, hogy a helyesírási hibákat itt-ott kijavítsam, illetve gondoltam, hogy kiteszek még pár képet majd, de a lényeg, hogy már egy helyen, rendszerezve olvashatjátok a teljes anyagot!
Itt van mind az öt acegem (www.acegem.hu) oldal, használjátok és terjesszétek egészséggel:
- Munkahelyi problémák: http://lista.acegem.hu
- Szavazz bármiről: http://poll.acegem.hu vagy http://poll.hu
- Fotók és videók hazánkról: http://foto.acegem.hu
- Vidd magaddal a naptárad: http://naptar.acegem.hu
- Számítástechnika kezdőknek: http://tankonyv.acegem.hu
Ismét egy hétköznapi példával kezdeném. Lassan az életben mindenhova kell megadnunk valamilyen kódot, vagy azonosítót. Legyen az egy belépő egy helységbe, a hitelkártya leolvasás, és sorolhatnám. Már a középkorban is megkérdezték a vándort, hogy "jelszó?" és ha nem volt megfelelő, jobb esetben nem verték meg. Tehát ez a tendencia mai napig tart, és a számítástechnikában is előjön.
Milyen jelszavak és azonosítók lehetnek, miket használhatunk minden nap?
Elsőként a szöveges, karakteres, billentyűről beírhatók. A legegyszerűbbek bármilyen szóból keletkezhetnek, legyen az kedvenc kutyánk neve, vagy a szomszédasszony férjének keresztneve. Ennél már kissé bonyolultabb, ha a betűkön kívül más karaktereket is beteszünk, például: banya22 vagy lacika702. Azért bonyolultabbak ezek, mert az ábécé betűi végesek, még ha az ékezetes és speciális betűket is belevesszük. Számokkal és jelekkel kombinálva máris erősebb minőségű jelszavakat kapunk, hiszen a hétköznapi életben ritkán használunk számokat, betűket és jeleket együtt. Persze itt is érdemes trükközni, mert ha a születési évünket adjuk meg, vagy valami személyünkre utalót, akkor könnyű kitalálni bárkinek. Másik igazság, hogy egy jelszó minél hosszabb, annél nehezebb feltörni. Ha például az "alma" jelszót adnánk meg, azt egy gépnek alig pár percbe kerülne kitalálni. Főleg, ha a jelszóvisszafejtő szótárral dolgozik. Ha már azt adjuk meg, hogy kamcsatka33.44 akkor azt már kevesen találják ki, a jelszófejtővel pedig évekbe tellne kitaláltatni.
A szöveges védelmen túl kezdenek elterjedni más azonosítási módszerek is, mint az írisz leolvasó, az ujjlenyomatolvasó, arcfelismerő, hangfelismerő és egyéb biometrikus azonosítók.
A különbséget hogy jobban lássátok: a jelszót tudod, a biometrikus képességeid pedig a sajátod, tehát bírsz ilyen képességgel.
Ha a tudást és a képességet ötvözzük, akkor a legerősebb védelem jöhet létre, magyarul ha az ujjlenyomatunkon kívül még egy jelszót is meg kell adnunk, annál tökéletesebb védelem kevés van. Persze ezeket lehet még fokozni több szinttel, de otthoni felhasználásra felesleges. Elég egy erős jelszó és máris törheti a fejét a betörni vágyó...
Persze feltörhetetlen védelem nincs. Ilyenkor megpróbálják valamilyen módon kicsalni a jelszavunkat, például billentyűzet-figyelő programmal, vagy megkörnyékeznek minket, bizalmunkba férkőznek, hogy eláruljuk vagy leleshessék a jelszavunkat. Tehát mint mindenben máshol a leggyengébb láncszem, maga a felhasználó.
(lesz még? olyan alapos vagy!)
Összegezve tehát a tűzfal használata jó dolog, csak tudni kell használni. Lehet kombinálni is: a router mögött bekapcsolhatunk egy szoftveres tűzfalat is, ha paranoiásak lennénk.
A tűzfalak úgy működnek, hogy lezárják a kimenő és bejövő csatornákat (portok). Egyszerűen se ki, se be nem jöhet semmi. Ilyenkor van az, hogy van internet, és mégsincs. Azért, hogy a szükséges kapuk mégis kinyíljanak, az intelligensebb tűzfalak vagy maguktól nyitják ki, vagy szólnak, hogy valamelyik program kommunikálni próbál, engedélyezzük-e neki? Ez utóbbi verzió azért jobb, mert így teljesen kontroll alatt tarthatjuk az átjárókat és ha egy olyan alkalmazás próbál kimenni, amit nem is mi indítottunk el, akkor máris megtilthatjuk a kommunikációt. Például egyes kémprogramok megpróbálják ellopni kedvenc barátunk címét, és kiküldeni azt a nagyvilágba. Máris lecsaphatunk rá a tűzfalnál, bezárhatjuk a gépünkbe. Ez azért is jó megoldás, mert a vírusok és a hasonló kártevők egy része így próbál terjeszkedni is, hát majd most nem fog. Mint mondtam, kimenő és bejövő kapuk is vannak. Mintha lenne egy Bejárat és egy Kijárat felirat a gépünkön. A kijáratnál mi állunk, hogy mit akarunk kiengedni a várunkból, a bejáratnál meg egy másik őr, hogy kit engedjünk be. Általában ez utóbbi helyről jönnek a támadások, és a második helyen vannak a gépünkről adatokat szolgáltató kártevő kémek.
A kapukat, tehát a portokat - mint a stadionoknál - számokkal látták el (ez nem meglepő a számítástechnikában), melyek több tízezres sorszámokat is elérnek! A legismertebb kapuk a 21-es, amit az FTP kapcsolatokra használnak, a 80-as, ami az internetböngészéshez kell (HTTP protokollnak), a 8080-as, ahol távoli gépeket szoktunk elérni, vagy mi adunk adatot, a 110-es és a 25-ös, ami a bejövő és kimenő levelezést bonyolítja és még sorolhatnám.
Ha mi akarunk információt az internetről, akkor ugye a bejövő kapukat kell nyitni, hogy a gép fogadni tudja az adatokat. Ha mi adunk információt, szolgáltatunk valamit a gépünkről (például filmet, zenét, rádiót, fájlokat), akkor a kimenő kapukat kell nyitogatni.
Ha csak ideiglenesen van szükségünk egy kapura, akkor azt használat után zárjuk be a tűzfalon, tehát tiltsuk le, vagy töröljük az engedélyezést. Ha routerünk van, akkor használhatunk portátirányítást is, ami annyit tesz, hogy a routernél kinyitunk egy kaput, majd a routernek megmondjuk, hogy a belső hálózat és a saját gépem felé egy másik kapun át továbbítsa. Mintha egy folyosó lenne: a külső kaput kinyitjuk mondjuk a 132-esre, a belsőt pedig a 48-asra. tehát a router a 132-es kérést továbbítja a gépünk felé a 48-as kapun, így a mi gépünkön a 48-ast kell kinyitni. Ennek előnye, hogy így megnehezítjük némileg a betörők dolgát. Ezt angol rövidítéssel NAT-olásnak (Native Address Translation) is hívják. Ilyenkor megmondjuk melyik kapu melyik porton át melyik gépre van irányítva a belső hálózatban.
Tehát a tűzfalakkal meg tudjuk nézni ki milyen címről próbált betörni hozzánk, melyik portokat próbálgatta, mi pedig lezárhatunk minden zsilipet és nyílást kifelé, csak nehogy úgy járjunk, mint a Tanú című filmben: "... hát se ajtó, se ablak?!"
Biztonság - Bevezetés és a tűzfalak
Mielőtt csak úgy belekezdenénk, lássunk egy hétköznapi példát! Amióta létezik ember, azóta létezik saját tulajdon is. Ráadásul nemcsak nálunk, hanem az állatoknál is fellelhetjük ezt a birtoklási formát. Például az erősebb állat elűzi az odapofátlankodó másikat, amikor mondjuk eszik valamit. "Ez az enyém, nem adok belőle" - ismerős? Aztán ha az illetéktelen illető az erősebb, hát akkor övé a zsákmány, és a lakmározó éhes marad vagy kerít egy másik táplálékot. Az embernél nemcsak táplálékra igaz az önzés, hanem minden megszerzett tulajdonra, még a saját párunkat is hasonlóképp védjük egy hasonnemű közeledésétől. Akkor miért lenne másképp a számítástechnikában?
A számítógépen nemcsak játszani lehet, hanem dolgozni is, tehát az adatainket valahol tárolni kell. Lehet ez merevlemez, CD vagy DVD, memóriakulcs, vagy szalag és még sorolhatnám. A lényeg, hogy az adatokat valamilyen módon tároljuk, és ha már az a sajátunk, hát meg is akarjuk védeni. Kinek hogyan sikerül. Persze léteznek paranoiások, akik lakatot szerelnek a páncélszekrényre is, és a gépen tárolt adatokat hatféle módon titkosítják, húszféle módon zárolják és ötféle módon tömörítik jelszóval, pedig felesleges. Elsőként azt nézzük meg, hogyan védjük az adatainkat az internet felől. Tételezzük fel, hogy csak mi nyúlhatunk a géphez, de az internet felé nyitottak vagyunk. Kell tehát egy tűzfal, ami megvéd a világháló gaz betyáraitól.
Természetesen nincs az a védelem, amit ne lehetne feltörni, és ez a tűzfalakra is érvényes lehet. De számítsuk bele azt is, hogy mi nem a NASA vagyunk, ami kihívás egy profi betörő számára, valószínűleg a mama receptjén és a kedvesünk aktképein kívül nem sok minden fontos adat van házi gépünkön. A munkahelyivel meg törődjön a rendszergazda. Ettől függetlenül nem árt az óvatosság, mert bvarátaink címe már kényesebb dolog!
A tűzfalból kétféle típus létezik: hardveres és szoftveres. Meglepő? Gondoltam. A hardveres tűzfalakat ritkán használják otthon, főleg nagyobb cégek alkalmazzák, és nagyon megbízhatóak. Külön eszközről van szó, amit a szerver és a bejövő jel közé tesznek. A tűzfalat manuálisan, vagy távolról egy szoftveren át vezérlik. A routerekben is már használnak tűzfalakat, és ezeket már otthonra is vásárolhatjuk. Bár a routerben lévő tűzfal szoftveresen állítható, ezért mondhatjuk, hogy átmenetet képez a hardveres és a szoftveres verziók között. Azért nem teljesen szoftveres, mert külön gép külön operációs rendszerrel nem kell hozzá, viszont a router saját szoftverén keresztül állíthatjuk. Hardveresnek sem mondanánk, mert nem különálló tűzfal, hanem egy szolgáltatás a routerben. Ezért van az, hogyha otthon van egy routerünk, akkor abban beállíthatjuk a tűzfal paramétereit. Ennek előnye, hogy a belső hálózatra máris nehezebb betörni kintről, mert a router az elosztó is, tehát külső támadónak nehezebb a dolga. Nem lehetetlen, de nehezebb! A beállításokra később kitérek a szoftveres résznél.
A szoftveres tűzfalak általában már a Windowsra vagy Linuxra, tehát az operációs rendszerekre telepítve találhatók meg. Ennek hátránya, hogy legtöbbször a rendszer betöltése közben vagy után indulnak be, tehát ha elég ügyes a betörő, egy kis programmal alátehet a tűzfalnak, amiotől utána az nem indul el és a gép máris nyitva. Természetesen ha nincs router, ez is jobb, mint a semmi, csak jobban oda kell figyelni. A routerek tűzfalát azért nem törik (általában), mert ahányféle típus és verzió, annyiféle szoftver, tehát nem éri meg megtörni. A szoftveres tűzfalak közül már kevesebb létezik, tehát nagyobb a valószínűsége, hogy megtámadhatók. Szerencsére ilyen esetekről ritkán hallani, és mint írtam: magánemberek gépében ritkábban kutatnak a tolvajok.
Lélekben még nem adtam fel. A rack nem volt elérhető helyen számára, szóval inkább vírus. Mindig tanul az ember. Legszívesebben a gépet dugtam volna el előle, de azért az meg kínos...
Majd írok mi lett vele.
az.
partíció
Régebben simán tudtam használni.
Pár hónapot külföldön voltam és addig barátaim laktak itt. A srác nem tudom miket csinálhatott.... Amint hazzaértem átfutattam egy víruskeresőt, "csak" 100 kis mütyűrt talált. Ráadásul biztos, hogy újra lett pakolva a gépem.
Én nem nyúltam hozzá. Tényleg.
Megnézem másikban, hátha. Reménykedem, van rajta pár fontos dolog.
Korábban milyen fájlrendszerre voltak megformázva? Másrészt meg remélem nem formáztad el őket, mert ha a meghajtójelre kattintva nem ad hibát, hanem üreset jelez, akkor másik gépben is nézd meg a vinyót, ott mit látsz.
nagy kár!
na van azért még valami.
Van Rack a gépben: látja a part. ( ezt a szót nem tudom leírni
, mondjuk E: F: G
csak azt nem ami rajtuk van.
Ötlet?
Mykee nyugi,
felfogtam az SP2-re vonatkozó tanácsodat elsőre, azzal próbálkoztam.
Azt is tudom, hogy nem legális Windowsom van és azt is, hogy azért már sikerült feltenni a gépre így is. Azt nem tudom mit csinálok most rosszul és honnan vegyek olyan szervíz pakkot amivel működik is? Nem tudom, honnan volt eddig.
Szóval "helyre"... és nem pontos j-vel.
Ha mégis az, akkor mint írtam az előző topikban: NE az SP1-et tedd fel, hanem az SP2-őt!!! De ahhoz is kell egy legális Windows...
A rendszervisszaállítási pont, amire visszaküldted a Windowst olyan volt, ahol még nem volt feltéve egy program sem. Ezeket újra kell majd tenni a szervízcsomag után.
Többieknek: amint lesz egy kis nyugalom körülöttem, elkezdem a második könyvet.
Visszajöttem, szervíz pakkos problémával.
Szóval restore-oztam a gépet, elindítottam a drivereket, csak az USB-nél ficánkolt és kérte az SP1-et. Kiírta: The product key used to install MW may not valid. És javasolt egy oldalt
www.howtotell.com
mit csináltam már megint rosszul.
Most viszont már él az Add/Remove cucc eddig ugye üresen víritott, pedig volt már fönnt 1-2 program.
szerinted?
Üdv a pcgurunak és tanítványainak
Készítem a jegyzetfüzetem!
Linuxhoz nem értek, elég volt nekem a Windows lelkivilágát kiismernem. Sorry.
Egyebkent engem a programtelepites erdekelne. Linuxra. Ha a sudo apt-get install ki van love.. Es az alkalmazas telepito sem megy, mert egy csomo szamomra ismeretlen fajlformatum van a fajlban.. Nem tudom mit kene csinalnom veluk.