Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Tupperware edények

Torolt_felhasznalo_869166
Torolt_felhasznalo_869166
Létrehozva: 2003. október 6. 20:28
Beleszerelmedtem a Tupperware edényekbe, szinte mindegyiket kipróbáltam. Szivesen meghallgatnám a ti véleményeteket is ezekről a termékekről, s ha van jó receptetek, akkor azt nagyon megköszönném. Gyüjtök mindent ami Tupper, régi katalógusokat, árlistákat, stb. Ha van ilyenetek, és elkülditek, hát ... a részleteket majd megbeszéljük.
Köszi
  1. 2010. március 21. 13:536001.

    Sziasztok - már egy ideje a kedvenc topikok közé vettem fel a Tiéteket.

    Kérdezni szeretnék azoktól, akik már régi motorosok a tupinál és nem csak saját részre vásárolnak.

     

    Mint üzlet, mennyire valósul meg? Inkább priviben kérnék szépen választ. 

    Pár hónapja kezdtem és a célom a havi jövedelem, ami több, mint egy kis harisnyapénz. A gyes-t akarom kiegészíteni, majd kiváltani vele.

    A partizást régen is szerettem vendéglátóként, szívesen foglalkozok az edények ismertetésével is.

    Tehát mi a tapasztalat, mennyire lehet ebből akár megélni akár mellékes kiegészítőként pénzt keresni?

     

    Szép napot!

    előzmény:
    Macs964 (5998)
    2010-03-06  14:06
  2. 2010. Április 5. 10:526002.

    Sziasztok,

     

    mint régi motoros kb.15 éve vannak edényeim, nagyon sok és imádom is őket. Mostanában viszont azt tapasztalom, hogy a régebbi edényeim (kb az 5 éves vagy annál régebbi) nem bírják a mosogatógépes tisztítást. Annak ellenére, hogy az alján rajta van a jel, hogy bele lehet tenni a mosogatógépbe. Mivel nem régen van mosogatógépem, számomra még csak most derült ki, hogy lehet, hogy ez nem is igaz ????:(( Járt már így valaki ?

    Amikor még én kezdtem venni ezeket az edényeket, akkor azt ígérték, hogy örök garancia van rá. Tud valaki ilyenről ? A szívem szakadt meg amikor megláttam a táljaimat. Valakitől azt hallottam, hogy az örök garancia azt jelenti, hogy ha bármi probléma van vele kicserélik.

    Annyira szertem ezt a terméket és elkötelezett híve is vagyok, de most kicsit elbizonytalanodtam, mert nekem fontos, hogy be lehessen tenni a m.géppbe, viszont ha nem bírja, akkor lehet, hogy le kell mondanom a termékről.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  3. 2010. Április 6. 13:316003.

    Sziasztok!

     

    Múlthéten kaptam ajándékba egy Gyöngyszemet, de sajnos eddig az instant tésztán és a főtt krumplin kívül nincs receptem bele :( Nézelődtem már a neten, de semmi érdemleges.. Tudna valaki segíteni?

    Előre is köszönöm!

     

    Üdv:

    Ricordi

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  4. 2010. Április 12. 11:576004.

    Sziasztok! Csatlakozom én is a rajongó táborhoz!

     

    Egy kedves ismerösömnél voltam a múlt héten Tupperware bemutaton és nagyon megtetszett a mikros rizsföző edény tud valaki hozzá receptet, vagy csak a párolt rizs készithető vele?

     

    Egyébként bármilyen véleményt szivesen veszek róla havalaki már ismeri.

     

    Zsobatim 123 Én kb.10 éve használok tupper edényeket és most nemrég hallottam, hogy nem mindegyik edény szereti a mosogatógépet.

    Pl: amikor vettem a kristályokat akkor senki sem beszélt a mosogatógép hátrányáról most viszont határozottan nem ajánlják bele a kristályt.

     

    Szép napot mindenkinek!

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  5. 2010. Április 12. 18:236005.

    Szia!

     

    Én a 10 perces csokitortát szoktam benne leggyakrabban csinálni.

    10 dkg étcsokit, tortabevonót, vagy megmaradt nyuszicsokit összetörsz, hozzáöntesz 1 dl étolajat, majd 650 w-on 2 percre beteszed a mikróba tető nélkül. Ha lejárt, megkevered fakanállal, vagy műanyag kanállal, hogy ne karistold össze a tálat, aztán teszel még bele 4 tojást, 12 dkg cukrot, 12 dkg lisztet és fél sütőport. Homogénre összekevered, majd ugyanúgy fedő nélkül 10 percre a mikróba teszed. Ha kész, tűpróba, aztán egy tálra kiborítod. (Én szilikon keverővel körben a tetejét elválasztom az oldalától, hogy könnyebben ki tudjam borítani.)

     

    Önmagában is finom, de málnás tejszínes krémmel, vagy lekvárral valami isteni. Egy edényed kerül a mosogatóba és cakli-pakli mindennel együtt max. 20 perc, míg elkészül. 

     

    Sok sikert!

     

    Én pedig az instant tésztás és főtt krumplis receptet nem ismerem, megköszönném, ha leírnád. 

    előzmény:
    Compulsory (6003)
    2010-04-06  13:31
  6. 2010. Április 16. 10:466006.

    Sziasztok!

     

    Ha bármilyen kérdésetek van Tuppis edényekkel kapcsolatban nagyon szívesen segítek bárkinek! Receptek, garik, tudnivalók, tippek, stb. Bármi ami ezzel kapcsolatos. Szinte csak ezeket használom, mivel annyira egyszerű vele a mindennapi élet a konyhában!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  7. 2010. Április 21. 13:416007.

    Hello!

     

    Köszi a receptet, ki fogom próbálni! :)

     

    A főtt krumplihoz a krumplit héjastúl megmosom, leszárítom, megszúrkálom néhány helyen villával, majd meghempergetem sóban (de akár vegetában is).

    Aztán be a gyöngyszembe, 10 perc kb 600 w-on, bár nekem csak annyit ír ki, hogy médium. :D Utána még bent hagyom 3-5 percre a mikróban, és kész is! :)

    A 10 perc függ a krumplik nagyságától is, a nagyobbakat vissza szoktam azért rakni még kicsit.

    Az instant tészta eddig még csak a Smack tésztával sikerült, most vettem valami Knorr félét, de az vagy nem finom, vagy nem sikerült :| Tehát a zacskóban lévő száraz tésztát belerakom a gyöngyszembe, rá a hozzá való port, és kb 2-3 deci vizet. (a tészta zacskója 4 dl-t ír, mert ez alapból instant leves, de mi lé nélkül szeretjük :D). Ugyancsak médiumon 5 perc, kiveszem, megkavarom, visszarakom és elindítás nélkül csak bezárva még kb. 3 perc. Aztán lé leönt, és már ehető is! :)

     

    Üdv:

    Compy

    előzmény:
    brittabritta (6005)
    2010-04-12  18:23
  8. 2010. Április 21. 13:426008.

    Szia!

     

    Gyöngyszemhez is van recepted? :)

     

     

    Üdv:

    Compy

    előzmény:
    momiji (6006)
    2010-04-16  10:46
  9. 2010. Április 23. 09:376009.
    Köszönöm!
    előzmény:
    Compulsory (6007)
    2010-04-21  13:41
  10. 2010. május 5. 17:316010.

    Sziasztok csajok

     

     

    Szeretnék receptet kérni  ha valaki tudna segíteni nagyon jó volna .

     

    Kaptam egy  Tupperware ultra pro tálat 3l és fogalmam sincs mit és hogyan kéne elkészítenem benne,segítsetek léci.................Köszi.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  11. 2010. május 5. 20:406011.
    Szia! Küldtem Zsuzsa
    előzmény:
    kery69 (6010)
    2010-05-05  17:31
  12. 2010. május 6. 08:556012.

    Szia.

     

     

    Köszönöm szépen

     

     

     

    Puszi: kery

    előzmény:
    soptup (6011)
    2010-05-05  20:40
  13. 2010. május 24. 07:446013.

    Sziasztok Lányok!

     

     

     

     

    remélem csak a termék neve nem stimmel, de azért szólok, a GYÖNGYSZEM NEM FŐZÉSRE VALÓ TERMÉK!!!!!! ételmelegítésre , szállításra és frissentartásra szolgál. Bárminemű gond keletkezik az edényben, nem rendeltetészerűen használtad, így nem fogják cserélni!!!!

    előzmény:
    Compulsory (6007)
    2010-04-21  13:41
  14. 2010. május 28. 21:476014.

    Sziasztok!

     

    Segítséget szeretnék kérni

     

    Kb. 100 éve használok Tuppereket, és imádom őket.

     

    Az ovális tálalómesteremnek egyszerűen eltűnt a teteje. Honnan tudnék szerezni? Most is rendszeresen használom, de tetőstül lenne az igazi. Madártejhez habot csak abban tudok csinálni

     

    Van ötletetek?

     

    Előre is köszönöm a segítséget!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  15. 2010. május 30. 21:176015.

    Sziasztok!

    Szeretnékegy olajszórót vásárolni.Ki tudna segíteni a vásárlásban és milyen áron van?

    Köszönöm szépen!

    Zsuzsa 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  16. 2010. május 30. 21:186016.

    Még egy kérésem lenne.A töltikéhez szeretnék receptet kérni.

    Köszönöm.

    Zsuzsa 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  17. 2010. május 31. 10:026017.

     

    Kedves unda!

     

     

     

    Kellékként megrendelheti a tupperware tanácsadód.

    előzmény:
    unda (6014)
    2010-05-28  21:47
  18. 2010. május 31. 15:066018.

    Köszönöm szépen Somimami!

     

    Kicsit nehéz lesz utánajárnom (talán lehetetlen is), mert nincs meg a száma, és nem is a városunkban lakik...

     

    Mindenesetre köszönöm, hogy írtál

    előzmény:
    somimami (6017)
    2010-05-31  10:02
  19. 2010. május 31. 15:186019.

    Sziasztok!

     

    Nagyon régóta szerettem volna szeletelőt kézvédővel. Legutóbb mikor akciós volt rendeltem is. Még csak kétszer használtam, de elég nagy csalódás volt. Sárgarépát szeretem volna karikára szeletelni, de olyan mintha életlen lenne. Azt se igazán értem, hogy a kipattintható részek, hogy legyenek benne, benne legyen-e. A másik funkciót még ki se tudtam próbálni. Eddig minden termékükkel elégedett voltam, de ez ki fogott rajtam.

    Valaki esetleg tudd segíteni, hogy hogyan kell használni? Vagy tényleg selejt?

     

    előzmény:
    momiji (6006)
    2010-04-16  10:46
  20. 2010. június 25. 21:416020.
    Üdvözlök mindenkit kecskemétről.Ha valakit érdekel az uj akciós tupperes termékek szivesen segitek .Sok praktikus termék van a katalógusban.Visszajöttek az új hullám edények 40% os kevezménnyel na és persze az új palacsintasűtő.Várom érdeklődéseteket 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  21. 2010. július 3. 15:366021.

    Eléggé ellaposodott a fórum. Fél-1- éve még többen jártunk ide. De köszönet a sok szabálynak szinte senki nem "mer" idejönni.

     

    Szerintem a cég jobban szervezhetné hogy melyik akció után mi következzen. Frissentartó akció után frissentartók. Logikus, nem? És a fagyikészítő, szeletelő majd télen jön

     

    Üdv: pirosbegre

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  22. 2010. július 9. 17:596022.

    Sziasztok!

     

    A gyorskelesztőről tudna nekem írni valaki? Megéri megvenni? Mi az előnye?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_ (0)
     
  23. 2010. július 10. 19:146023.

    Szia Andi!

    A gyorskelesztő elsősorban kelt tészták készítésére és kelesztésére használható. Összekevered benne a tésztát, és a tetőt rátéve (nem kell kiengedni belőle a levegőt) kb. 20 perc alatt  megkel, a tészta mennyiségétől függően. Lehet, hogy nem jön fel a kétszeresére, de tuti hólyagos lesz a tészta. (saját tapasztalat) Használhatod frissentartásra, saláták, köretek vagy édességek előkészítésére, tálalására, tárolására is. 

    Készíthetsz benne nokedlit is, mert sima az edény fala, és a rászáradt tésztát könnyű róla eltávolítani. Az előnye szerintem az, hogy nem kell teljesen kidolgozni a tésztát, úgy is megkel. Hirtelen ennyi jutott róla eszembe. Nekem van és szeretem.

    Üdv: Erika 

    előzmény:
    s_andi1976 (6022)
    2010-07-09  17:59
  24. 2010. augusztus 17. 07:456024.
    Sziasztok! Egy kis segítséget szeretnék kérni. Vásároltam egy kicsi éléstárat, amit sajttárolásra szerettem volna használni, de sorban penészednek meg a benne tárolt sajtok... Tudna valaki tanácsot adni?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_ (0)
     
  25. 2010. augusztus 17. 07:566025.

    Szia!! A tanácsadót akitől vetted,kérhetsz segítséget!

    Egyébként,én mindenkinek részletesen elmagyarázom ha vesz tőlem valamit a termék rendeltetésszerű használatát!!

    előzmény:
    kismojzi (6024)
    2010-08-17  07:45
  26. 2010. augusztus 17. 09:326026.
    Sziasztok! Ha jár erre még valaki, aki tudna segíteni a pici éléstárat illetően, akkor azt örömmel venném. A termékhez kapott használati utasítást elolvastam, betartottam, a benne tárolt sajt mégis penészesedik. Nekem ez elég nagy csalódás a Tupperwareval kapcsolatban, a tanácsadónőmet pedig most nem tudom megkérdezni, azért tettem fel itt a kérdésemet. :-(
    előzmény:
    sziszka19690607 (6025)
    2010-08-17  07:56
  27. 2010. augusztus 17. 09:536027.
    Szerintem azért, mert levegő megy a tető alá. Vigyázz, hogy ne legyen nagyobb a sajt, mint hogy betudd zárni teljesen. Én időnként szoktam egy vastagabb gumit rátenni, hogy stabilabban fogja össze a tetőt, az aljával. Egyébként a sajt mindenben penészedni kezd, ha levegőt kap, és az sem felejtendő, hogy a lágyabb sajtok szerintem hamarabb penészednek, mint a kemények. Remélem kicsit tudtam segíteni, régi tupis felhasználó vagyok. Sok sikert.
    előzmény:
    kismojzi (6024)
    2010-08-17  07:45
  28. 2010. augusztus 17. 10:586028.
    Szia, nekem is van ilyen éléstáram és szeretem használni, nekem nem jut el a sajt a megpenészesedésig, mert gyorsan elfogy alóla:))) Viccet félretéve, azt vettem észre, hogy ha kiveszem a hűtőből és kinyitom, akkor sokszor lecsapódik a pára a tetején, belül. Ilyenkor egy szalvétával, vagy ronggyal letörlöm ezt a nedvességet róla, így zárom vissza. A penész szerintem nem a levegőtől van, hanem ettől a fokozott nedvességtől.
    előzmény:
    kismojzi (6026)
    2010-08-17  09:32
  29. 2010. augusztus 17. 18:136029.
    Az a baj,hogy ezekben a sajtokban rengeteg a nedvesség,mivel gyors érlelésüek,ha megvetted a sajtot csomizd ki majd hagyd kint a levegőn,1-2 órát,majd úgy az éléstárba.
    előzmény:
    ZITIMI (6028)
    2010-08-17  10:58
  30. 2010. augusztus 19. 09:586030.
    Köszönöm a hozzászólásokat! További szép napot mindenkinek!
    előzmény:
    sziszka19690607 (6029)
    2010-08-17  18:13
  31. 2010. november 1. 19:496031.

    Szia! Engem érdekelne a kelesztő tál.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_753701 (0)
    2010-10-28  09:36
  32. 2010. november 1. 20:276032.
    Szia! Milyen az új palacsinta sütő?
    előzmény:
    mucikabebi (6020)
    2010-06-25  21:41
  33. 2010. november 2. 10:266033.

    Szasztok Csajok!

     

    Azt szeretném kérdezni, hogy van e valakinek otthon kerámia konyhakése?

    Azért kérdem, mert a minap rendeltem egyet, és a napokban hozzák de olyat is szeretnék meghalgatni, aki már dolgozott olyannal. Eddig nekem ódákat meséltek róla. Éles mint a borotva, nagyon ritkán kell élezni, az éle tartósabb mint az acél, stb stb. Tudnátok segíteni?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_753701 (0)
     
  34. 2010. november 26. 07:206034.

    Sziasztok Lányok!

    Szükségem lenne a segítségetekre!

     

    A napokban kidobtam a krumplihéjjakkal együtt egy hámozót is.

    Az anyósom, elmondása szerint, régen sok tupper cuccot vett.

    Hámozóból mindig kettő volt a fiókban, egy királykék, kis szivecske volt kivágva a fogóján -ezt dobtam ki, és egy piros, szintén vízszintes vágó-ez utóbbi megvan.

     

    A gondom az, hogy míg a pirosat megtaláltam a tupper ajánlatok között, addig a kéket nem. A kérdés, hogy lehet, hogy ez egy annyira régi hámozó, hogy már nem kínál ilyet a tupper, vagy hogy ez nem is tupperware cucc. Annyira imádtam, és még csak hasonlót sem találok a neten. Volt vmi hasonló kék hámozója a tupperware-nak?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_351906 (0)
     
  35. 2010. november 26. 11:146035.
    Volt régebben kék zöldséghámozó, ma már csak piros szinben kapható a vizszintes, amit úgy hívnak univerzális hámozó amit forditani is lehet egyik felével a szokásos módon a másik felével vékony  héjju dolgokat pl.kivi, paradicsom stb.De kapható még kiviszínbe függőleges.,Ha van tanácsadód akkor tőle megtudod rendelni.
    előzmény:
    schror (6034)
    2010-11-26  07:20
  36. 2010. november 28. 10:016036.
    Igen, a Tupper terméke - volt -, nekem is van.
    előzmény:
    schror (6034)
    2010-11-26  07:20
  37. 2010. november 30. 17:156037.

    Lenne egy kérdésem. Vettem tuppertől  gyúrólapot, és azt szeretném tudni, hogy pl. a fém pogácsaszaggatót használhatom ezen?

    Zsó

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_869166 (1)
    2003-10-06  20:28
  38. 2010. november 30. 22:326038.

    Ne használd, mert a fém megsértheti a felületét, akár milyen ügyes és óvatos vagy.

     Inkább poharat vagy valami műanyag kerek dolgot használj hozzá.

    előzmény:
    szundikáló (6037)
    2010-11-30  17:15
  39. 2010. december 1. 11:266039.

    Köszönöm szépen a választ!

    Zsó

    előzmény:
    Macs964 (6038)
    2010-11-30  22:32
  40. 2010. december 10. 06:036040.

    Sziasztok!

    Sajnos tönkre ment a számítógépem és elveszett az összes receptem. Szeretném Őket pótolni, aki tud kérem segítsen!

    (kelesztő, ultra plussz, mikro pároló, desszertes gyűrű, tésztaföző vagy tálaló, stb.)

    Előre is köszönöm, szép napot mindenkinek:Márti

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_588037 (0)
     
  41. 2010. december 10. 09:026041.
  42. 2011. február 19. 11:126042.

    Sziasztok!

     

    Kaptam egy 3 L-es kelesztőtálat. Szeretném megtudni, hogy csak keleszteni lehet benne, vagy ebbe össze lehet dolgozni, dagasztani is a tésztát ?

    Kiváncsi vagyok a véleményetekre, mert szerintem nem igazán olyan a kiképzése, nagysága amibe tésztát lehetne dagasztani, kevergetni stb...

    kb. 50 - 60 dkg liszttel szoktam dolgozni.

     

    Ui. : Anyósom szerint lehet, tegnap furán nézett mikor a régi edényben dolgoztam össze a tésztát, és csak keleszteni tettem bele a kelesztőtálba.

    Egyébként tudtok valami hasznos használati tanácsot adni hozzá?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_588037 (0)
     
  43. 2011. február 19. 17:036043.

    Szia!

     

    Nyugodtan dagaszd benne a tésztát.

    A hozzávalókat már ebben dolgozd össze. :-)

    50 dkg lisztből készülő tészták még vígan elférnek benne.

     

    Ha recepteket szeretnél hozzá, küldök szívesen.

     

    Jó sütögetést! :-)

     

    Enikő

    előzmény:
    barbi_7 (6042)
    2011-02-19  11:12
  44. 2011. március 29. 17:366044.

    Sziasztok!

     

    A mai hírlevélben lévő inyencvarázsról tud valaki nekem felvilágosítást adni? Hogy müködik, megéri megvenni? 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_588037 (0)
     
  45. 2011. március 29. 17:456045.

    Sziasztok!

     

    A desszertes gyűrűben készíthető joghurt torta receptjét keresném. Amibe csak joghurt, gyümölcs és zselatin kell. Tudnátok segíteni?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_869166 (1)
    2003-10-06  20:28
  46. 2011. március 29. 18:036046.
    Joghurt torta:

    3 doboz joghurt vagy kefír, 2 doboz tejszín, 1 csomag zselatin, 12-14 evőkanál cukor , tetszőleges mennyiségű gyümölcs.
    A joghurtot, zselatint, cukrot összekeverni , felmelegíteni. Forralni nem szabad!
    Kihűlés után belekeverni a tejszínt és a gyümölcsöt.
    Kivizezett formába önteni és hagyni megdermedni, ha kihűlt a formából kivéve lehet díszíteni tejszínhabbal és gyümölccsel!
    előzmény:
    andreanya (6045)
    2011-03-29  17:45
  47. 2011. március 29. 18:096047.

    Bocs, az előbb nem a csak joghurtos receptet másoltam be.

     

    Hozzávalók 2,5 dl joghurt,
    4 evőkanál méz,
    2 dl tejszín,
    1 citrom reszelt héja,
    1,5 csomag zselatin,
    barackbefőtt, cseresznyebefőtt, meggybefőtt vagy egyéb gyümölcsök ízlés szerint

    Elkészítés: A joghurtot a mézzel összekeverjük. A tejszínt kemény habbá verjük, majd a lereszelt citromhéjjal együtt, óvatosan a joghurtba keverjük.
    A zselatint egy dl forrásban lévő vízbe szórjuk, elkeverjük és lehúzzuk a tűzről. Folyamatos kevergetés mellett megvárjuk, hogy a zselatin teljesen feloldódjon. Ha kicsit kihűlt, a joghurtos habhoz öntjük, gyorsan elkeverjük, majd beletesszük a kockákra vágott gyümölcsöket. Ezután a Desszertes Gyűrűbe töltjük, és hűtőbe tesszük, hogy megdermedjen.
    Tálaláskor a formát egy pillanatra forró vízbe mártjuk és kiborítjuk belőle a tortát.

     

    előzmény:
    andreanya (6045)
    2011-03-29  17:45
  48. 2011. március 29. 18:196048.
    Köszi a segítséget! Holnap ki is próbálom!
    előzmény:
    periféria (6047)
    2011-03-29  18:09
  49. 2011. Április 16. 12:566049.

    Paplanos: 2 bögre rétesliszt, 1 bögre cukor, 1/2 bögre tej, 1/2 bögre olaj, 3 e.kanál kakaó, 1 cs. sütőpor, 4 db tojás. Ezeket az anyagokat összekeverjük, és tepsibe öntjük.

    Krém: 1/2 kg túró, 2 db tojás 1 db citrom héja, 1 cs. vanilíás cukor, 1 cs. vanilíás pudingpor, 6 e.kanál cukor. Habzsákba öntjük a krémet és sűrűn berácsozzuk vele a tepiben lévő tésztát. 

    10 percig nagy lángon, utána kb. 40 percig takarékon sütjük.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_588037 (0)
     

Címlap

top