Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Távollátás gyógyítása

trálálálá
Létrehozva: 2007. augusztus 16. 10:38

Sziasztok, a véleményetek érdekel, és hátha van valakinek tapasztata is a témában. Arról van szó, hogy a hat éves fiam távollátó. Egy szakorvos az egyik szemét teljesen jónak ítélte a másik ha jól emlékszem +1.75 Jelenleg szeműveget visel, és tapasztjuk a szemét, hogy erősödjék.

Kedden azonban elvittem egy másik szemorvoshoz, aki akupunktúrás módszerrel kezel, illetve tű helyett lézerfényt használ. Állítólag igen nagy sikerrel.

Ez az orvos a fiam mindkét szemét +7-es dioptriásnak mérte. Teljesen fel volt háborodva, hogy hogy lehetett a gyereket ennyire félrekezelni. Azt hittem rosszul hallok mikor mondta. A gyereknek bepróbálta a lencséket, de a fiam azokkal semmit sem látott. Azt mondta, hogy a gyerek szeme annyira képes az alkalmazkodáshoz, ezért nem lát semmit sem a lencsékkel. Mondta, hogy azonnal dobjuk el a szeműveget, tapaszt, és majd ő kezeli a gyereket ha kérem. (egyébként nem olcsó, de a pénz ilyen helyzetben nem számít)

Felhívtam a korábbi orvosunkat, és elmondtam neki hogy mi történt. Mondta, hogy ránk bízza a döntést. Kérdeztem, hogy lehet ekkora eltérés a két mérés között, azt mondta, hogy ez előfordulhat, a gyerekek szeme tényleg ennyire képes alkalmazkodni egészen máshoz. Tanácsot nem adott, én meg nem tudom mit tegyek. A tapasszal szeműveggel úgy érzem elindultunk valamiféle irányba, de azért akkora javulást nem tapasztalok, mindig csak egy kicsit. És az idő közben megy. A gyerek egyre idősebb és a kezelés gyermekkorban a leghatékonyabb, később már komoly gondok lehetnek ezzel.

Ha van valakinek tapasztalata az akupunktúrás módszerrel kapcsolatban, vagy bármi javaslata nagyon szívesen veszem.

Köszi!

  1. 2007. augusztus 16. 18:3836.

    Már egy másik topicban is ajánlottam ezt a cikket, beteszem ide is.

    A tompalátásról
    Dr. Sényi Katalin

    http://www.babanet.hu/publ/tompalatas.htm

    Ebb en a cikkben benne van, hogy más helyeken is, hogyan kéne vizsgálni a gyerekek szemét

    előzmény:
    trálálálá (1)
    2007-08-16  10:38
  2. 2007. augusztus 16. 12:5835.
    igen, úgy emlékszem. Neki másfél éves korától van szemüvege.
    előzmény:
    trálálálá (34)
    2007-08-16  12:30
  3. 2007. augusztus 16. 12:3034.
    Gondolom akkor neki is gyerekkorától van ez a gond. Ő bandzsított ha ráfikszált valamire? Mert a fiam olyankor mindig kancsalít.
    előzmény:
    rebusbaba (33)
    2007-08-16  12:28
  4. 2007. augusztus 16. 12:2833.
    Nem, őt nem tapaszolták. Amúgy, 26 éves. Sajnos neki csak 4 dioptriát javult a szeme, de hát ez is elég szép eredmény, és sokat ül gépnél, tehát lehet, hoyg ez hátráltatta a javulást. főleg régebben, mikor a képernyők se voltak valami jók.
    előzmény:
    trálálálá (32)
    2007-08-16  12:26
  5. 2007. augusztus 16. 12:2632.
    És az öcséd mennyi idős? Neki is kellett tapasz?
    előzmény:
    rebusbaba (31)
    2007-08-16  12:15
  6. 2007. augusztus 16. 12:1531.
    Egyébként, most megkérdeztem az öcsémet, neki +2 es szeme van, +6 ossal kezdte. Szerinte hatalmas a különbség, ő +6ossal már nem nagyon lát. (anyukámnak annyi)
    előzmény:
    trálálálá (30)
    2007-08-16  12:11
  7. 2007. augusztus 16. 12:1130.

    Naaaaaaaaa! Azért ne legyél mindjárt ellenséges. A távollátás egy fejlődési rendellenesség, ami kinőhető, a rövidlátás egy szerzett dolog, és akupunktúrával annyi segíthető, hogy nem romlik tovább a szem. Az orvos nem szúrkál, hanem lézerfénnyel kezel. Tehát a gyerek nem érez fájdalmat.

    Kinőni kinövi, de csak kezeléssel, mert ha nem kezelik tompalátás alakul ki a szemre, és az később vaksághoz vezet, ahogy rebusbaba is írta.

    előzmény:
    szucsagika (25)
    2007-08-16  12:03
  8. 2007. augusztus 16. 12:0829.
    Erről jut eszembe, a gyerek szeme a +7-es lencse próbálgatásánál könnyezett!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_108364 (24)
    2007-08-16  11:58
  9. Torolt_felhasznalo_853194
    Torolt_felhasznalo_853194
    2007. augusztus 16. 12:0728.
    Hát, én nagyon érzem, ha nem jó egy szemüveg - de én rövidlátó vagyok. Annyira érzem, hogy már 0,5 dioptria plusz (elég egy szemen is) húzza össze a két szememet és fáj azonnal a fejem. NEm tudom, hogy a távollátóknak ez milyen.

    Rupcsi: nekem speciális a helyzetem. Kemo alatt romlott el nagyon a szemem és most, 7-8 évvel utána kezd visszatérni a régire. A korral járó javulás az inkább az időskori távollátással szokott együtt jönni - anyukámnál pl. így volt.
    előzmény:
    trálálálá (18)
    2007-08-16  11:47
  10. 2007. augusztus 16. 12:0627.
    Igen, jókat írsz. Köszi.
    előzmény:
    rebusbaba (21)
    2007-08-16  11:54

Címlap

top