Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

BESZÉLGESSÜNK

genie
Létrehozva: 2007. július 29. 20:22

Reménykedem.

Talán vannak még olyan korombeli idősebbek, nyugdíjasok, akik még nem találtak topikot maguknak.

Gyertek, próbáljuk meg együtt. 

  1. 2007. július 30. 10:2651.

    Látom, jól bírod, nem vagy korán álmos.

    Ne sértődj meg, mindenki lesz idősebb, már aki megéri. Mi már eljutottunk ide. Én nem szégyellem a korom. Elmúltam hatvan. Ha van még dolgom a földön, még fogok élni, - ki tudja meddig. Addig még sok örömöt szeretnék, magamnak, családomnak, barátaimnak adni, és mindenkinek aki számít rám. 

    előzmény:
    Bagoly (45)
    2007-07-30  01:24
  2. 2007. július 30. 10:1450.

    Nálunk kissé borult.

    Lementem a boltba tejért, és akkor vettem észre, hogy már eleredt az eső. Szerencsére a szomszéd asszony adott egy ernyőt, hogy ne keljen visszamennem érte.

    Nem is baj, hogy egy kicsit hűvösebb van, bár csütörtöktől jön megint a nyár. Nekem ez is az!

    előzmény:
    genie (49)
    2007-07-30  10:11
  3. 2007. július 30. 10:1149.

    Ráadásul még a nyelvtani szabályoknak se tettem eleget! /nem vagyok/bocsi.

    Későn kelek, korán fekszem. Mi ennek az oka?

    Ha sütne a nap, már a hasamra sütne  

    előzmény:
    genie (48)
    2007-07-30  10:08
  4. 2007. július 30. 10:0848.

    Jóreggelt 

    Ami azt illati, nemvagyok egy korán kelő. 

    előzmény:
    genie (1)
    2007-07-29  20:22
  5. 2007. július 30. 07:5647.
    "tuti?" Hat, nezopont kerdese.
    előzmény:
    Lia* (41)
    2007-07-29  22:53
  6. 2007. július 30. 07:5346.
    Szep jo reggelt. Jaj, dehogy, ezek szerint, kicsit erthetetlenul fogalmaztam: foallasu=nincs mas elfoglaltsaga, mint feleseg, vagyis nem dolgozik otthonan kivul. 
    előzmény:
    Bagoly (44)
    2007-07-30  01:17
  7. 2007. július 30. 01:2445.
    Kedvesem, hadd mondjak valamit: itt mindenki fiatalka. De nem szemtelen.  Tudod mit, en, szemely szerint szivesen fogadlak, gondolom, a forum indito is es mindenki mas. Meselj magadrol, mit csinalsz, mik a terveid? Vannak aggodalmaid a jovore nezve?  
    előzmény:
    Lia* (37)
    2007-07-29  22:37
  8. 2007. július 30. 01:1744.
    Tisztazzuk, kerem alassan! "Foallasu feleseg"? Ez azt jelenti, melletted van tobb is..?
    előzmény:
    kahera (39)
    2007-07-29  22:46
  9. 2007. július 30. 01:1643.
    Ez egy finoman burkolt celzas volt, hogy mennyi idos vagyok? Varjal, gondolkodom, elaruljam - ne aruljam... Elore kikotom, az evek nem szamitanak, en orokke fiatal maradok, mert JUSZT sem oregszem meg! 69 leszek augusztus 8.-an. A kinaiak szerint '38  - 8 - 8 nagyon szerencses! Hat nem tudom. Egyetlen dolog kivetelevel eddig meg az voltam.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_721863 (35)
    2007-07-29  22:25
  10. 2007. július 29. 23:0642.
    Nah én eltolom a bringát! Jóccak mindenkinek!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  11. 2007. július 29. 22:5341.
    Wow! Egyiptom! Az tuti lehet! Bár ha ez megnyugtat múlt héten mi is izzadtunk a 40 fokban elég rendesen!
    előzmény:
    kahera (39)
    2007-07-29  22:46
  12. 2007. július 29. 22:4940.

    Szep jo estet Neked is! Idozz. 

    előzmény:
    Lia* (37)
    2007-07-29  22:37
  13. 2007. július 29. 22:4639.
    En "meg csak" 16 eve elek itt, Egyptomban. Mint foallasu feleseg, es anya. Szeretem, amit csinalok, a haztartast, gyereknevelest, papa-kenyeztetest.Csak ne lenne ilyen meleg!!!!
    előzmény:
    Bagoly (34)
    2007-07-29  22:20
  14. Torolt_felhasznalo_193483
    Torolt_felhasznalo_193483
    2007. július 29. 22:4138.


    Sziasztok NAGYIK

    Vissza jöttem egy kicsit.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  15. 2007. július 29. 22:3737.
    Szép jó est!

    Elnézést kívánok! Remélem nem zavarok!? Ha nem baj, hogy én Magyarországon élek és nyugdíjas sem vagyok... sőt! Még a mondhatni szemtelenül fiatalka vagyok... akkor elidőznék itt egy picit!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  16. 2007. július 29. 22:2736.
    Na tessék. Mire befejezem a hozzászólást, kiderül, hogy az állam még nagyobbat koppant a padlón!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_721863 (35)
    2007-07-29  22:25
  17. 2007. július 29. 22:2535.
    Engedd meg, hogy leessen az állam, hogy ilyen jól tudsz magyarul! Ha jól logikáztam, akkor legalább 50 éves vagy (az unokák számából ítélve), ez azt jelenti, hogy legalább 30 éve nem élsz Magyarországon. Hát, le a kalappal, sokan példát vehetnének Rólad!
    előzmény:
    Bagoly (28)
    2007-07-29  22:06
  18. 2007. július 29. 22:2034.
    Ebben az evben volt 50 eve. Fel evszazad. Nem birom elhinni. Te hol  elsz? Irjal magadrol!
    előzmény:
    kahera (32)
    2007-07-29  22:15
  19. 2007. július 29. 22:1733.
    Jo ejszakat, Neked is.
    előzmény:
    genie (29)
    2007-07-29  22:07
  20. 2007. július 29. 22:1532.
    szia, en is kulfoldon elek. Ugye, hogy keptelenseg elfelejteni a magyar nyelvet? hany eve elsz tavol?
    előzmény:
    Bagoly (28)
    2007-07-29  22:06
  21. 2007. július 29. 22:1131.
    Mindenki elment aludni?
    előzmény:
    kahera (25)
    2007-07-29  21:53
  22. 2007. július 29. 22:1030.

    Szívesen meghallgatlak, beszélgethetünk, ha holnap is jössz. Nem vagyunk sokan, és így itt ülni kicsit fárasztó, hogy ritlán jön egy , egy jelentkező.

    Jó éjt külön neked is. Várlak!

                                              genie

    előzmény:
    Bagoly (28)
    2007-07-29  22:06
  23. 2007. július 29. 22:0729.

    Nincs nagyon késő, mégis jóéjszakát kívánok minden látogatómnak. 

    Holnap, ha van kedvetek, gyertek.

                              Mégegyszer jó éjt

                                                       genie

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  24. 2007. július 29. 22:0628.
    Anyanyelvem. 18 eves voltam, mikor eljottem otthonrol. Irto nagy szegyen lenne, ha elfelejtettem volna! Magyar konyveim vannak a legjelsebb es legszebben beszelo magyar iroktol. Ja es magyarul imadkozom!
    előzmény:
    genie (22)
    2007-07-29  21:31
  25. 2007. július 29. 21:5727.

    Rég óta netezel? 

    Mit csináltál idáig? Mire használod a számítógépet?

    előzmény:
    genie (26)
    2007-07-29  21:55
  26. 2007. július 29. 21:5526.
    Gyere, örülök neked 
    előzmény:
    kahera (25)
    2007-07-29  21:53
  27. 2007. július 29. 21:5325.
    Szia, nem nagy kivansag! En is ezt szeretnem. Akkor "bejohetek?"
    előzmény:
    genie (2)
    2007-07-29  20:34
  28. 2007. július 29. 21:3824.

    Azért kérdeztem ezt az egész internet dolgot, mert én úgy mentem nyugdíjba, hogy nem ismertem, nem dolgoztam vele.

    A gyerekek rég nem laknak velünk. Nekem is vágyam volt, hogy megtanuljam. Egy pár órás tanfolyam és itt maradtam egyedül vele. Néha az unokák segítenek, mert a gyerekek nem érnek rá, sokat dolgoznak.

    előzmény:
    Bagoly (20)
    2007-07-29  21:27
  29. 2007. július 29. 21:3323.
    Itt este fél tíz. És nálatok?
    előzmény:
    genie (22)
    2007-07-29  21:31
  30. 2007. július 29. 21:3122.

    Találkoztunk volna másképp?

    És honnan tudsz magyarul? 

    előzmény:
    Bagoly (20)
    2007-07-29  21:27
  31. 2007. július 29. 21:3021.
    ITT. 
    előzmény:
    Bagoly (20)
    2007-07-29  21:27
  32. 2007. július 29. 21:2720.
    Nehany evvel ezelott egyik lanyom nekem adta az ovet. Nahany evre ra vettem egy masikat, s mikor azt is elkoptattam, ebben az evben a harmadikat! Egyik legkedvesebb szorakozasom. Nem vagyok pap, de igaz a kozmondas, hogy holtig lehet tanulni. Persze, meg nem tudom, amit tanultam annak hol veszem hasznat!
    előzmény:
    genie (18)
    2007-07-29  21:20
  33. 2007. július 29. 21:2419.
    Szanaszet laknak. Egyik egy kisvarosban (ja, elfelejtettem mondani, en Torontoban vagyok, Kanadaban) kb. 1 oras ut, a masik Toronto kulvarosaban, 1/2 oras ut, a harmadik 10 perc, busszal. Meg az hianyozna, hogy valakivel egyutt lakjak! Meg-meglatogatnak, az unokak ( 4 darab) gyakrabban. A legkisebb napokig velem van, jol elszorakozunk, aztan hazakuldom.
    előzmény:
    genie (17)
    2007-07-29  21:19
  34. 2007. július 29. 21:2018.
    Hogy kerültél internet közelébe?
    előzmény:
    Bagoly (16)
    2007-07-29  21:17
  35. 2007. július 29. 21:1917.
    A gyerekek ott laknak ahol te?
    előzmény:
    Bagoly (16)
    2007-07-29  21:17
  36. 2007. július 29. 21:1716.
    Igen. Ferj - sajnos nagyon hirtelen meghalt, pedig  meg szuksegem lenne ra. Gyerekeim vannak, unokaim.  Elek, ahogy tudok, mert nincs mas valasztasom.
    előzmény:
    genie (14)
    2007-07-29  21:11
  37. 2007. július 29. 21:1515.

    Én nem akarok témát kitűzni miről beszélgessünk. Mindenki izlése, kedve szerint. Mindarról, ami vele történik.

    Nagyon szeretem a nevetést, bár ritkán van alkalmam nevetni. 

    előzmény:
    genie (14)
    2007-07-29  21:11
  38. 2007. július 29. 21:1114.

    Imádom a nyitott szívű embereket.

    Talán, hogy nyugdíjas vagy-e?  Mert én az vagyok már nagyon rég óta.

    előzmény:
    Bagoly (12)
    2007-07-29  21:03
  39. 2007. július 29. 21:0613.

    Gyere . Én nem bánom hogy egyedülálló vagy.

    Az élet kiszámíthatatlan. Van aki korán elmegy a párokból is idővel egyedülálló lesz. És elképzelhető, van aki férjhez is megy ebbe a korba is.

    Én is azt mondom, mint te, gyere, gyertek. Nem tudom hogy alakul. Én nem akarok mindenáron topik kezdeményező lenni, a kényszer tette. Nem tudtam hová menni. Ha ide nem jön senki, vagy nem marad holnap is jelentkező, én is mehetek, de aki most idejön szeretettel várom.

    Várjuk meg mi lesz a vége. Jó? Ne legyen harag én jó szívvel akarok rád gondolni.

                                  genie 

    előzmény:
    Bagoly (10)
    2007-07-29  20:57
  40. 2007. július 29. 21:0312.
    Megadnam, de nincs bemoldalam. Viszont kielegithetem a kivancsisagodat, kerdezzel es valaszolok, hogy a csudaba is mondjak... szivem egy nyitott konyv?
    előzmény:
    genie (9)
    2007-07-29  20:55
  41. 2007. július 29. 21:0011.

    Kedves vagy, és szép a hajad. Jó a foto.

    Te tudod, rád bízom, nem akadály a kor. Az minket idősebbeket fiatalít.

    Gyere ha gondolod. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_193483 (3)
    2007-07-29  20:40
  42. 2007. július 29. 20:5710.
    Ah, ertem! Most mi lesz - en egyedulallo vagyok es megis szeretnek veletek  is tarsalogni!
    előzmény:
    genie (8)
    2007-07-29  20:54
  43. 2007. július 29. 20:559.
    Az én bem oldalam nyitott, te megadod ajelszót privibe?
    előzmény:
    Bagoly (7)
    2007-07-29  20:53
  44. 2007. július 29. 20:548.
    Már most emlékszem. Benéztem hozzátok is. Csak azt írtátok hogy egyedülálló. És ha nem az ? 
    előzmény:
    Bagoly (4)
    2007-07-29  20:45
  45. 2007. július 29. 20:537.
    Meg nem lattam a bemoldaladat, de tustent megnezem. Egyik nap veletlenul rabukkantam az Egyeduallo Nagymamakra es ket nagyszeru szemelyre leltem. Azota alig birok elszakadni. Na most, ahogy latom, itt is van ket nagyszerunek tuno szemely, akikkel szinten szeretnem felvenni a kapcsolatot. Nem lehetne osszejonni?
    előzmény:
    genie (5)
    2007-07-29  20:48
  46. 2007. július 29. 20:516.

    Ne haragudj. Én mostanában mást se csináltam, mint keresgéltem.

    Nem találtalak úgy látszik. Mindnyájan "csak" beszélgetni akarunk. Mindenütt tízezres volt a beszélgetések száma. Ez nem baj ugyan de már mindenki ismeri egymást és nehéz egy újnak.

    Másként látod? 

    előzmény:
    Bagoly (4)
    2007-07-29  20:45
  47. 2007. július 29. 20:485.

    Örülök hogy jöttél.

    Szép estét neked. Bármiről . Butaság? Láttad a bem oldalam. Te is mondj valamit magadról, ha akarsz. Egy koru vagy velem?

    Talán családos vagy, vannak unokák. Mert nekem igen. Mit szeretnél tudni, vagy miről beszélgessünk?

    Mit csináltunk ma?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_193483 (3)
    2007-07-29  20:40
  48. 2007. július 29. 20:454.
    Mar megint egy uj topic a regi temaval! Ne szeledjetek szet, ti is ketten vagytok (mi harman) - egyesuljunk. Nezzetek be az Egyeduallo Nagymamakhoz.
    előzmény:
    genie (1)
    2007-07-29  20:22
  49. Torolt_felhasznalo_193483
    Torolt_felhasznalo_193483
    2007. július 29. 20:403.

    Szép estét Genie!

    Itt vagyok miröl szeretnél beszélgetni?
    előzmény:
    genie (2)
    2007-07-29  20:34
  50. 2007. július 29. 20:342.

    Mit szeretnék?

    Ha felébredek, és kedvem van, szeretnék jóreggelt kívánni neked, ha te is arra vágysz.

    Napközben, benézni, megkérdezni, mit főzöl, hogy telik a napod?

    Este, szeretnék beszélgetni addig míg el nem álmosodom, és jóéjszakát kívánni mindazoknak akik velem voltak örömömben, bánatomban.

    Nagy kívánság?

    Szeretném, ha te is mesélnél, bármiről, ami foglalkoztat...

    előzmény:
    genie (1)
    2007-07-29  20:22

Címlap

top