Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

50-60-asok még(!) itt vagy

otven6
Létrehozva: 2007. Április 3. 21:06

Drága barátnőim, úgy gondoltam, legjobb lesz, ha "elölről" kezdünk mindent,  ha már egyszer az nlc rendszergazdái úgy gondolták, törlik az összes(!) hozzászólásunkat, akkor induljunk új lappal!

2001. dec. 31-én szólítottam meg először korosztályunkat -  itt a fórumon -  "50-60-asok hol vagytok?" címmel, legnagyobb meglepetésemre  néhány napon belül egy egész komoly kis társaság gyűlt egybe, leveleztünk, beszélgettünk, meséltünk egymásnak magunkról,  munkánkról, családunkról, gyermekeinkről, unokáinkról, s egy idő után már vágytunk arra, hogy személyesen is megismerjük egymást és 2002. ápr. 13.-án Bánhidán lezajlott az első találkozónk!  Azóta is rendszeresen tartunk összejöveteleket, pl.   Sopronban,  Pátyon,  Harcsafalván,  Gödön,  szervezünk közösen kirándulásokat, így jutottunk el Kolozsvárra, Prágába,   közös szinházlátogatásokon veszünk részt,  kiállításokra járunk, az utóbbi 2 évben pedig - egyik kedves  barátnőnk szervezésében - havonta találkozunk Pesten, hol ebben, hol abban a cukrászdában, beszélgetünk, fecsegünk, csevegünk, megosszuk egymással örömünket, bánatunkat.  Az 5 év alatt rengetegen megfordultak itt közöttünk, emberek jöttek, mentek,  örülünk minden új tagnak,  és szomorúan -  de tiszteletben tartva döntését -  vesszük tudomásul, ha egy kedves, régi tag  távozik csapatunkból! Szóval éljük mindennapi életünket, de nem  begubódzva, magunkba zárva, hanem igenis nyitottak vagyunk mindenre, mindenkire!

Tehát drága barátnőim, húzzunk bele, a 130870 hozzászólást mielőbb érjük el!/ismét/ 

  1. 2015. december 22. 21:3019701.

    Nyugodjon békében.  Juditkám fájdalmadban őszintén osztozunk. Lídia, Jóska

    előzmény:
    csopak (19700)
    2015-12-22  21:27
  2. 2015. december 22. 21:2719700.

    Kedves barátnőim, Robi tegnap este hat órakor meghalt. Nyugodtan, fájdalom nélkül ment el, a saját ágyában, miközben fogtam a kezét. Neki már nem fáj semmi, csak nekem. 
    Nem szeretnék keserűséget tenni a karácsonyotokhoz, soká vívódtam, hogy megírjam-e most. Ma sikerült a hivatalos dolgokat elintéznem, holnap megyek intézni a temetést, ami 27-én lesz.
    A számítógépem rossz, most a fiam kicsit helyre tette, de holnap valószínűleg már megint nem fog működni. Kapok a fiúktól karácsonyra egy laptopot, ha megtanulom kezelni és kicsit helyre jövök lelkileg, újra jelentkezem. Legyen szép ünnepetek, most megyek, mert nem látok a könnyeimtől.

  3. 2015. december 22. 19:2619699.

    No most richtig erre jártam...


    Fáj a torkom és köhögök mint állat, úgyis mint az ünnepi készülődés jegyében... No, de nagyobb bajom sose legyen ennél!


    Lassan körvonalazódik a mikor hova, aztán majd csak túl leszünk ezen a karácsonyon is. Jó készülődést, szép ünnepet mindnyájatoknak!


    előzmény:
    lidika49 (19698)
    2015-12-21  20:01
  4. 2015. december 21. 20:0119698.

    Látod alig jár erre valaki....

    előzmény:
    Mipike (19697)
    2015-12-21  10:34
  5. 2015. december 21. 10:3419697.

    HALI !  MÉG VAGYOK !


    Nyugodtan ÍRHATSZ
    TE IS !

    előzmény:
    Mipike (19696)
    2015-12-21  10:18
  6. 2015. december 21. 10:1819696.

    Kellemes készülődést !

    előzmény:
    Mipike (19694)
    2015-12-13  14:48
  7. 2015. december 19. 10:2919695.

    Kellemes készülődést Mindenkinek!

    előzmény:
    otven6 (1)
    2007-04-03  21:06
  8. 2015. december 13. 14:4819694.

    Julikám sajnos magamról csak rosszat tudok írni.


    "társult hozzám" a feledékenység,


    Kívánok Nektek KELLEMES ÜNNEPEKET !


    Időtök engedi gondoljatok rám,nekem is VOLTAK


    felhőtlen óráim.


    Sajnos ez csak volt,amilyen hamar megtalált,


    úgy "elhatalmasodott rajtam"feledékenység.


    Nektek minden jót kívánok,


    egészséget! az a legfontosabb,ha az van


    MINDEN VAN AMI JÓ !


    JUDIT Mipi

    előzmény:
    ny62 (19693)
    2015-12-13  14:34
  9. 2015. december 13. 14:3419693.

    Mipi, de jó hogy előkerültél! Hogy vagy, mi ujság veled? Miért nem írst  magadról?


    Neked is jó készülődést, kellemes napokat!

    előzmény:
    Mipike (19692)
    2015-12-13  11:58
  10. 2015. december 13. 11:5819692.

    Kedves MINDENKI !


     


    KELLEMES KÉSZÜLŐDÉST KÍVÁNOK MINDENKINEK!  MIPI

    előzmény:
    ny62 (19691)
    2015-12-12  17:03
  11. 2015. december 12. 17:0319691.

    Kicsit - de igazán csak nagyon kicsit - irígykedem... de nagyon örülök hogy jól éreztétek magatokat.
    Látjátok, csak türelem kérdése, és előkerülnek régen látott barátok is, mint most Jutusék!
    Sajnos, nem értem volna oda... no sebaj, majd kioótoljuk januárban!
    Puszi mindenkinek

    előzmény:
    mukka (19690)
    2015-12-12  11:34
  12. 2015. december 12. 11:3419690.

    Megerősíthetem Kati szavait, pont így történt. Jól sikerült a kiscsoportos találkozó, de azért mindenki hiányzott, aki nem tudott eljönni.


    Januárban megismételjük , remélem, akkor már többen el tudtok jönni.


     


     

    előzmény:
    otven6 (19688)
    2015-12-12  06:16
  13. 2015. december 12. 06:1919689.

    Az előbb lemaradtak ezek a képek, remélem most átmennek!

    előzmény:
    otven6 (19688)
    2015-12-12  06:16
  14. 2015. december 12. 06:1619688.

    Szép jó reggelt!  Tegnap délután lezajlott kis csapatunk - idei - utolsó kis találkozója a Dumaparkban!  Első utam most is Sokkatához vezetett, belépve az ajtón ért az első, igazi nagy meglepetés, na, ki volt ott nála.....hát ki más, Jutus ült az asztalnál, volt ám nagy öröm, ölelgetés, üdvözlés! Innentől kezdve aztán be nem állt a szánk, volt miről mesélni, beszélgetni, hiszen nagyon régóta nem találkoztunk egymással, mire észbe kaptunk már 4 óra lett, gyorsan összekaptuk magunkat és irány a cukrászda, ahol már Lidika várt bennünket, később megérkezett Mukka is! Kiscsoportosra sikeredett az összejövetel, de nagyon jókat beszélgettünk, később megjött Andris is, meséltek az alaszkai útjukról, sok szép képet, videót mutattak ottani "kirándulásukról"!  Szóval nagyon jó volt együtt lenni, beszélgetni, cseverészni, mire észbe kaptunk máris rohannom kellett,  hogy elérjem a 7.20-as vonatot......és elértem!  Sajnáljuk, aki nem tudott most eljönni a találkozóra, no de sebaj, majd a következőn velük is találkozunk! 

    előzmény:
    mártika (19687)
    2015-12-11  21:30
  15. 2015. december 11. 21:3019687.

    Sajnos a péntek már várhatóan nem volt szabad, de a szombat sem lesz az. Azért gondoltam rátok egy egy pillanatra........


    Mindenkinek Boldog karácsonyt, Kellemes Ünnepeket Kívánok !

    előzmény:
    venca (19686)
    2015-12-11  11:00
  16. 2015. december 11. 11:0019686.

    Sziasztok. Sajnos, nekem a mai nap se jó. Nagyon sajnálom, főleg, mivel Mukkának nem tudom megadni a tartozásomat. Magdi, majd az ünnepel alatt - között kiscsoportként valahogy összehozunk egy privit.


    Mindenkinek kellemes karácsonyt és Boldog Újévet kívánok.


     

  17. 2015. december 9. 15:5419685.

    Várunk!

    előzmény:
    ny62 (19684)
    2015-12-09  11:23
  18. 2015. december 9. 11:2319684.

    Óóóó... b. meg...  csak később fogok tudni odaérni ha egyáltalán... b. +

    előzmény:
    ny62 (19683)
    2015-12-09  11:21
  19. 2015. december 9. 11:2119683.

    Látom, nem is kell telefonálnom!
    Jó lesz találkozni

    előzmény:
    mukka (19682)
    2015-12-09  10:57
  20. 2015. december 9. 10:5719682.

    Bocsánat, úgy látszik öregszem, természetesen, pénteken, december 11-én találkozunk a Dunaparkban a Galérián a kártyás részen, ahol a múlt hónapban voltunk. Foglalás Solymos néven.

    előzmény:
    mukka (19681)
    2015-12-09  10:51
  21. 2015. december 9. 10:5119681.

    Holnap délután 4 órára lefoglalva az asztal a kártyás részre Solymos névre. A másik oldal le van zárva.


    Addig is szép napokat és egy kis napütést kívánok!

    előzmény:
    otven6 (19680)
    2015-12-09  08:35
  22. 2015. december 9. 08:3519680.

    Sziasztok, a pentek nekem is megfelel!

    előzmény:
    mukka (19669)
    2015-12-08  08:51
  23. 2015. december 8. 23:2919679.

    Lidika,  szavaztam 

  24. 2015. december 8. 23:2319678.

    hakan mondom, és későn is, de a csütörtök jobb lenne nekem 

    előzmény:
    katakata6 (19677)
    2015-12-08  23:21
  25. 2015. december 8. 23:2119677.

    Sziasztok, olvastam és jövök . Nem mondom, hogy nem necces, de igyekszem .

    előzmény:
    ny62 (19673)
    2015-12-08  21:22
  26. 2015. december 8. 22:2719676.

    Úgy számolok, leszünk négyen-öten

    előzmény:
    mukka (19675)
    2015-12-08  22:24
  27. 2015. december 8. 22:2419675.

    Igen, pénteken 16:00, holnap lefoglalom a helyünket Solymos névre.


    Szép estét!

    előzmény:
    ny62 (19673)
    2015-12-08  21:22
  28. 2015. december 8. 21:5619674.

    Én az NLC-be már 2001-ben beléptem. (ez nem nektek szól, Lányok, hanem a Rendszergazdának)


    Bocs ezért a megjegyzésért.


    Sajnos, én ezen a héten nem tudok jönni.


    Mindenkinek Boldog Karácsonyt és Újévet kívánok.


     

  29. 2015. december 8. 21:2219673.

    Sziasztok, Sokkatának meg Vencának (talán Turbünak is, ha felveszi...) telefonálok. A szokásos 4 órától gyülekezünk, a szokásos helyen?

    előzmény:
    lidika49 (19672)
    2015-12-08  19:39
  30. 2015. december 8. 19:3919672.

    Azért Kriszti nálad is zajlik az élet.


    Köszönöm a szavazást, a K&H   találta ki, de ha már egyszer regisztráltál, akkor már csak a szavazást kéri, igaz előtte rákell kattintani, hogy nem vagy drón.


    Akkor döntsetek, hogy mikor legyen a tali, nekem jó a csütörtök és a péntek is.

    előzmény:
    MaNé (19671)
    2015-12-08  17:50
  31. 2015. december 8. 17:5019671.

    Sziasztok!


     


    Időpontra nem tudok szavazni, mert egyik sem jó. Ha nem lesz égig érő hó, a január már biztos jó lenne.


    Lidikáékra szavaztam, de én még ilyen komplikált szavazásban nem vettem részt. Sok sikert !!


    Jó karácsonyi készülődést Mindenkinek. Lassacskán én is nekifogok, de még a gondoknál tartunk. Bedöglött az autóm- letört a hütő ajtaja,fényképezőm állványhoz csatlakoztató részének menete kitört. Ezek után szaladgálok, nem tudom mi jön még. 


    Puszi Mindenkinek Kriszti


     


     


     

    előzmény:
    mukka (19669)
    2015-12-08  08:51
  32. 2015. december 8. 09:3919670.

    Szevasztok, én sajnos most nem tudok jönni. Puszi mindenkinek nagyon szép Karácsonyt kíváunk mindenkinek.


    Anna + János

    előzmény:
    mukka (19669)
    2015-12-08  08:51
  33. 2015. december 8. 08:5119669.

    Maradjunk a péntek 11-i dátumnál, nincs már idő sok variálásra.


    Úgy látom, Julika, Lidika tud jönni és nekem is jó az időpont. Mártika bizonytalan, és a többiek?


    Sokkata hazajött már? Kati mama, Kriszti, Anna, Cis, Venca és a többiek, hol vagytok? Legalább egy igent vagy nemet írjatok

    előzmény:
    ny62 (19668)
    2015-12-08  07:41
  34. 2015. december 8. 07:4119668.

    Sziasztok.


    Kedd - az ma van, nem tolongott eddig senki, félek ez nem jönne össze.
    Csütörtök vagy péntel egyenlőre jónak tűnik, de közbe jöhet bármi...


    jó lenne dönteni!
    Puszi mindenkinek

    előzmény:
    mártika (19667)
    2015-12-07  21:21
  35. 2015. december 7. 21:2119667.

    Nekem a szerda nem jó, a péntek bizonytalan.


    E héten pl. szombaton van gyerek felügyelet, mert Petiék most tartják a céges karácsonyt. Igy pénteken lesz nagybevásárlás. Kedd vagy a jövő hét is jó.

    előzmény:
    otven6 (1)
    2007-04-03  21:06
  36. 2015. december 7. 20:0819666.

    Nekem mindkettő jó.

    előzmény:
    mukka (19665)
    2015-12-07  11:35
  37. 2015. december 7. 11:3519665.

    Már kétszer szavaztam Lidika


    Most akkor szavazzatok a találkozó dátumára is, kedd, 8-a, vagy péntek, 11-e?

    előzmény:
    lidika49 (19661)
    2015-12-06  09:47
  38. 2015. december 6. 21:4719664.

    8h - ként folyamatosan lehet szavazni 1 e-mail címről.


    Nekem a jövőhét úgy jó ahogy már leírtam, a következő már sok mindennel tele van, utána meg már karácsony.

    előzmény:
    rupcsi (19663)
    2015-12-06  15:59
  39. 2015. december 6. 15:5919663.

    Ok. Szavaztam! Jó lenne, ha összejönnénk ismét. Puszi Mindenkinek.

    előzmény:
    lidika49 (19661)
    2015-12-06  09:47
  40. 2015. december 6. 12:0419662.

    Itt vagyok én is. Alig tudtam belépni. :-(


    Nekem mindegy a tali időpontja, csak legyen!


    Lidika, regisztráltam a szavazásra! :-)

    előzmény:
    mukka (19660)
    2015-12-05  21:04
  41. 2015. december 6. 09:4719661.
    előzmény:
    mártika (19659)
    2015-12-05  20:19
  42. 2015. december 5. 21:0419660.

    Én is itt vagyok


    Csopak Jutka szeretettel üdvözöl Mindenkit. Sajnos nem tud jönni decemberben, de gondol ránk és jelentkezik, amint tud.


    Jó lenne jövő hét elejére eldönteni, tudunk-e találkozni. Kérlek, jelentkezzetek, én lefoglalom a helyet a Dunaparkban.


    Szép estét!

    előzmény:
    mártika (19659)
    2015-12-05  20:19
  43. 2015. december 5. 20:1919659.

    Lidika jöttem tolongani:-)))


    Nekem a szerda és a péntek , szombat foglalt. A többi nap bármikor jöhet. Persze jön egy telefon, az unokák , valamelyik beteg, segítség !!! Na, akkor nem tudok menni bárhogy szeretnék. Igaz lehet, hogy A menyem barátja pont ráér, akkor az felvigyáz.


    A menyem az osztozkodás után felvett kölcsönt is és vett egy lakást, de csak a sajátja, nem a barátja nevére. Állandó mámorban él, tervezi a berendezést, festést.............. Zoli már Petitől kérdezi, hogy lehet Andit leszoktatni az ámokfutásról??? A férj és a barát már máskor is megbeszélte Andit:-))) Beszélő viszonyban vannak. Nekem olyan idegenek ezek a dolgok.


    Puszi mindenkinek

    előzmény:
    otven6 (1)
    2007-04-03  21:06
  44. 2015. december 5. 16:4419658.

    Amint elnézem nincs az a nagy tolongás.

    előzmény:
    ny62 (19657)
    2015-12-03  23:46
  45. 2015. december 3. 23:4619657.

     Milyen sok Kata volt régen ebben a topikban... Amaryl, kötjeles Kati...


    Én ezt úgy ismerem, hogy ha Katalin kopog, akkor ereszd be!


    Még nem tudom a jövő hetemet, pedig tényleg jó lenne még találkozni! Majd jövök és megírom... puszik mindenkinek

    előzmény:
    mártika (19646)
    2015-11-27  21:31
  46. 2015. december 3. 22:4619656.

    A jövő hét nem lenne jó? Akár kedd, péntek, ill. szombat ( munkanap)?


    Mipikénk száműzetésbe ment?

    előzmény:
    mukka (19655)
    2015-12-02  20:54
  47. 2015. december 2. 20:5419655.

    Mártika!


    Szólok, ha látok ilyet, és már most is van egy javaslatom.


    Ma Lidikával beszéltük, hogy jó lenne látni Benneteket még az idén


    Én dec. 9-én, 15-én és 16-án nem érek rá, de a többi délutánom szabad. Mit szóltok hozzá?


    Szép estét!

    előzmény:
    mártika (19654)
    2015-12-02  20:48
  48. 2015. december 2. 20:4819654.

    Nagyon köszönöm a meghívást, Lisztet nagyon szeretem, csak minden szerdán és pénteken állandó programom van. ( orvosi ill. unokás elfoglaltság ) Itt a hegyen olyan , mint egy faluban. 6-7 óra körül bezárjuk az ajtókat és szobai elfoglaltságok mennek. Én csak olyan helyre tudok menni ami délutáni azaz 3-4 órakor kezdődik és valóban megkérem a férjem jöjjön le értem kocsival. A busz is este már ritkán jár, 40 percenként. Esetleg marad a taxi, de úgy drága mulatság.

  49. 2015. december 2. 10:4719653.

    Nem. A kékszakállú is "csak egy álom" volt. A végén Judit nem ment be a 7. szobába, hanem betakargatja az alvó Kékszakállút, vagyis tovább élnek, míg meg nem halnak.


    A főszereplő Cser Krisztián miatt mégis érdemes volt megnézni.


    Mártika!


    Most ajánlja Nyulika:




    A FSZEK Zenei Gyűjtemény decemberi programjai.
    Balázs János zongoraestje


    2015. december 9. (szerda) 18 óra


    Műsor:


    Bartók: Gyermekeknek (válogatás)
    Schumann: Gyermekjelenetek (válogatás)
    Bartók: Este a székelyeknél
    Liszt: Esti harmóniák
    10. magyar rapszódia
    Kodály-Balázs: Háry János (intermezzo)


     


    A zongorista szuper, és nem esti az előadás!

    előzmény:
    mártika (19650)
    2015-12-01  19:57
  50. 2015. december 1. 21:3919652.

    Emlékszem, hogy voltunk együtt a Zeneakadémián és Apusod eljött érted-értünk.


    A híradóban volt, hogy a Nemzetiben fog rendezni ismét Alföldi. Vigasztalódj, mi láttunk két darabot is a Vígben, hát alig ismertünk rá az eredeti műre.

    előzmény:
    mártika (19650)
    2015-12-01  19:57
9 10 11 12 13

Címlap

top