Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

50-60-asok még(!) itt vagy

otven6
Létrehozva: 2007. Április 3. 21:06

Drága barátnőim, úgy gondoltam, legjobb lesz, ha "elölről" kezdünk mindent,  ha már egyszer az nlc rendszergazdái úgy gondolták, törlik az összes(!) hozzászólásunkat, akkor induljunk új lappal!

2001. dec. 31-én szólítottam meg először korosztályunkat -  itt a fórumon -  "50-60-asok hol vagytok?" címmel, legnagyobb meglepetésemre  néhány napon belül egy egész komoly kis társaság gyűlt egybe, leveleztünk, beszélgettünk, meséltünk egymásnak magunkról,  munkánkról, családunkról, gyermekeinkről, unokáinkról, s egy idő után már vágytunk arra, hogy személyesen is megismerjük egymást és 2002. ápr. 13.-án Bánhidán lezajlott az első találkozónk!  Azóta is rendszeresen tartunk összejöveteleket, pl.   Sopronban,  Pátyon,  Harcsafalván,  Gödön,  szervezünk közösen kirándulásokat, így jutottunk el Kolozsvárra, Prágába,   közös szinházlátogatásokon veszünk részt,  kiállításokra járunk, az utóbbi 2 évben pedig - egyik kedves  barátnőnk szervezésében - havonta találkozunk Pesten, hol ebben, hol abban a cukrászdában, beszélgetünk, fecsegünk, csevegünk, megosszuk egymással örömünket, bánatunkat.  Az 5 év alatt rengetegen megfordultak itt közöttünk, emberek jöttek, mentek,  örülünk minden új tagnak,  és szomorúan -  de tiszteletben tartva döntését -  vesszük tudomásul, ha egy kedves, régi tag  távozik csapatunkból! Szóval éljük mindennapi életünket, de nem  begubódzva, magunkba zárva, hanem igenis nyitottak vagyunk mindenre, mindenkire!

Tehát drága barátnőim, húzzunk bele, a 130870 hozzászólást mielőbb érjük el!/ismét/ 

  1. 2014. december 7. 13:2719101.

    Hamar megtaláltam az ajánlott oldalt,legörbült a szám,sajnos nincs annyi pénzem,amennyibe a telepítendő program kerül.


    Nektek további "birkozást",siker élményt kívánok.

  2. 2014. december 7. 13:1719100.

    Krisztikém Fanny nevében Köszönöm a Gratulációt.


    Én is szeretném az új programot telepíteni,csak


    azt sem tudom,hogyan kezdjek hozzá.


    Van valami segédleted,aminek alapján,a síker


    kapuját legalább láthatom?


    Segítséget MINDENKITŐL köszönettel veszem.

    előzmény:
    MaNé (19098)
    2014-12-06  18:34
  3. 2014. december 6. 19:2819099.

    Kriszti!


    Menni fog azért is!

    előzmény:
    MaNé (19098)
    2014-12-06  18:34
  4. 2014. december 6. 18:3419098.

    Sziasztok!


     


    Két napja kínlódok a Windowws 8.1-l, demár nem reménytelen. 


    Szerencsére nálunk nem volt jégeső, most egész napos eső megint. Még fagy is alig volt. 


    Karácsonyra is a fő dolgok már megvannak, eszméletlen mennyien vannak mindenhol. 


    Fannynak gratula!!, Új könyve még nincs meg,de ami késik, nem múlik.


    Puszi, jó készülődést Mindenkinek!!


     


     

    előzmény:
    mukka (19097)
    2014-12-06  14:01
  5. 2014. december 6. 14:0119097.

    Szia Ágikám!


    Ott voltam, mentem volna utánad, de gyorsan beslisszoltatok egy oldalhelyiségbe, így nem értelek utól


    Nagyon szép volt a koncert, és persze a Ti éneketek is, gratulálok!


    Sajnos nem írtam erről Neked, pedig egész héten készültem, de valahogy mostanában elég bamba és lusta vagyok.


    Türelem, működni fog a W8, sajnos beletelik néhány hétbe. Tegnap beszéltem egy barátommal, ő azt mondta, át lehet úgy alakítani, hogy az XP Start menüje jöjjön elő, ne a csempe. Ezt a nagy fiad biztosan érteni fogja.


    Idén már nem találkozunk?


    Szép hétvégét minden Topiktársnak. Remélem azért olvastok, ha nem is írtok.

    előzmény:
    ciss (19096)
    2014-12-05  20:15
  6. 2014. december 5. 20:1519096.

    Szép jó estét! Elnézést kérek, hogy csak ritkán jövök, de az itthoni gépemre a nagyfiam feltette az XP helyére a windows 7-et (vagy 8-at?), és ez már kicsit sok a szegény vén csotrogánynak, úgyhogy ha az nlc-t is megnyitom, rendszeresen lefagy.


    Egyrészt minden Erzsébetnek és Katalinnak utólag is boldog névnapot, Mandynak meg boldog születésnapot kívánok, a jókívánságokat pedig köszönöm.


    Magdi! Ott voltál múlt vasárnap a Teréz templomban? Mert én igen, a kórusban.


    A betegeskedőknek jobbulást kívánok. Közben az én torkom is rendetlenkedik. A terpin jót tesz, de nagyon undok íze van.


    Sokkata! Én mindig szoktam kandírozott gyömbért kapni a Lehelen. Legtöbbször azzal szoktam magam egy-egy kiadós vásárlás végén jutalmazni.

  7. 2014. december 5. 16:3319095.

    Kedves Mindenki!


    Megjelent Fanny unokám második könyve a LÉLEKKÓD.


    Oldalán bele olvasva eldöntheted,hogy betérsz-e az első könyvesboltba,


    és megveszed-e.

    előzmény:
    Mipike (19094)
    2014-12-05  16:21
  8. 2014. december 5. 16:2119094.

    Kedves Mindenki!


    Napvilágot látott Fanny unokám második könyve a  LÉLEKKÓD, oldalán bele olvasva eldöntheted,hogy betérsz-e az


    első könyvesboltba, és megveszed.


     

  9. 2014. december 2. 18:5519093.

    Én is kívánok Mandynak jó egészséget, boldog szülinapot.


     

  10. 2014. december 2. 14:3519092.

    Próbáld ki!


    Tudod milyen jó "senkinek" írogatni?

    előzmény:
    Mipike (19091)
    2014-12-02  14:33
  11. 2014. december 2. 14:3319091.

    KIÉ LESZ A 20 000 azaz húszezredik hozzá szólás?


     

  12. 2014. december 2. 14:2919090.

    MANDY


            BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT



                                              KÍVÁNOK!

  13. 2014. december 1. 09:5319089.

    köhögésre


    1 citrom héjastól felkarikázva, egy darab gyömbér ( héj nélkül) felszeletelve, nyakon öntve mézzel, 1-2 nap után kanalazni, a benne lévőket eszegetni, teába is finom

  14. 2014. november 30. 16:5619088.

    Én olyan vagyok ha kigondolok valamit és a körülmények is engedik:
    12 havi részletre megrendeltem a Notebookot.


    Nektek további kellemes időtöltést kívánok!

    előzmény:
    Mipike (19086)
    2014-11-30  09:17
  15. 2014. november 30. 12:2919087.

    "Igy már túl vagyunk a reggeli sétán,a négylábúak a reggelin is."


    Mi is! Ugyanis, ha a szomszédom, elmegy aludni a kedveséhez  , olyankor átmegyek az Amandához.


    Várta türelmesen, hogy megbírkózzam a ruhájával. Spaniel, a lelkem. Vagy 6 éve, a ligetben találta szilveszterkor a szomszédom. Kb 3 hónapos lehetett.


    Mindenesettre, jobb mint a TB! levegőzik a gazdi, ha akar, ha nem. Az előző bérleményem melletti szomszég, sosem vitte le a kutyáját (nem volt egy rozoga, a szomszéd ) . Mint egy, szobamacskát tartotta. Mondtam is neki, ez állatkinzás.


     


     


     

    előzmény:
    Mipike (19085)
    2014-11-30  08:36
  16. 2014. november 30. 09:1719086.

    Tanácsot kérek,ismét!


    2002-es verziójú gépemet szeretném lecserélni.


    Gondoltam Nootebookra?!


    Javaslatot kérek a típusra.


    Egy kikötés,hogy a T-comnál kell megvenni itt


    kapok 12 havi kamatmentes részletet.


    Segítséget köszönöm


     


     

  17. 2014. november 30. 08:3619085.

    Kellemes ébredést!


    Ezért IS jó a "kutyázás" ha nem lennének lehet,hogy a másik oldalamra fordulnák,


    Igy már túl vagyunk a reggeli sétán,a négylábúak a reggelin is.


    Kívánok Nektek is kellemes napot,betegeknek gyógyulást!

    előzmény:
    ny62 (19084)
    2014-11-29  21:42
  18. 2014. november 29. 21:4219084.

    Látom, átmentünk patikus topikba. Leirom nektek, nekem mi szokta a makacs köhögést elmulasztani:
    Mixtura pectoralis, és egy másik köptető: Susp. terpini. Ez utóbbit recept nélkül adják, és nekem tényleg ez használt eddig a legjobban. Pedig ha én egyszer elkezdek köhögni az asztmámmal, ott nem marad szárazon.....
    Antibigyó kezelés után nekem a Normaflor vált be.
    Doktor Bubó tanácsait olvashattátok.


    Mipikém, a Fanny uj könyvének lesz bemutatója dedikálással? Érdekelne!


    Jóbbulást kivánok mindenkinek, akire ráfér!


     


     

    előzmény:
    rupcsi (19083)
    2014-11-29  17:12
  19. 2014. november 29. 17:1219083.

    A másodikat megnéznem, nem rossz.


    Az első hosszú, elmentettem. Na, talán neki ülök. Vanmáe három filmem, amit meg kellene néznem.


    Talán keritek rá, időt.

    előzmény:
    mukka (19081)
    2014-11-29  14:53
  20. 2014. november 29. 16:4819082.

    Szia sokKatánk!


    Én az antibiotikum kúra után, http://www.uzenetmail.extra.hu/viva/probinul.html szoktam bevenni. Ebben van a legtöbb bélbaktérium. Sok helyen lehet kapni.


    Már azt hittem, szabaságra mentek a topiktársnőink.


    A Lehelen, mindig kaptam cukrozott gyömbért.


    Végre kikecmeregtél ebből a fránya köhögésből.


    Jobbulást. Párod jól van?


    Nyirkos hidegben, ne mászkálj, ha nem muszáj.


    előzmény:
    katakata6 (19079)
    2014-11-29  00:34
  21. 2014. november 29. 14:5319081.

    Mipi!


    Nekem a régi jó kakukkfű szirup segít (Elixirium thymi compositum).
    Mielőbbi gyógyulást Neked és Katának is!


    Ez a film - Szerelempatak - meg elvonja a figyelmeteket a betegségről:



    https://www.youtube.com/watch?v=4v3upk2KuZo


    Itt vannak részletek belőle:



    https://www.youtube.com/watch?v=KElj1TpSLfI


    Szép és nagyon emberi, ahogy az idősek a szerelemről beszélnek.


     

    előzmény:
    Mipike (19080)
    2014-11-29  14:27
  22. 2014. november 29. 14:2719080.

    Kedves MINDENKI!


    Olvasva Katánk sorait,felhoztam a számítógéphez az én kanalasaimat,amit kb.3 hete "iszom"


    Sajnos nagyon makacs köhögésem van,nem tudom felköhögni.Már inhaláltam is.


    Ezek sem segítenek:Lándzsás útifű szirup,


                               Drosetux szirup,


                               Fitotussin szirup


    Azért írtam le részletesen talán Nektek valamelyik segít.


    Szóval jól elvagyok,azért nagyokat sétálok a két négylábúval,hűséges társaimmal.


    Mielőbbi gyógyulást,jó egészséget Mindenkinek!

    előzmény:
    katakata6 (19079)
    2014-11-29  00:34
  23. 2014. november 29. 00:3419079.

    Sziasztok, elszégyelltem magam, hogy ilyen rég nem jártam itt, de látom arról sem késtem le, hogy megköszönjem a jókivánságokat. Köszönöm szépen mindenkinek  !  Ma vettem be az utolsó antibiotikumot, igyekszem egyenletes melegben maradni, hársmézes teát iszom, és sajnos még mindíg köhögök, csak talán nem olyan rondán.  Lándzsás utifű cukor is segít és amig volt ettem a cukrozott gyömbért, ami egy nagyon vicces  dolog mert egyszerre csíp és édes is. Sajnos a Lidl ben nem mindíg van, a Lehelen is néha .          Kicsit mind segített.


    Remélem Robi is meg mindenki aki szintén betegeskedik, már sokkal jobban van, én is lassan csak kikecmergek. Ugy döntöttem idén semmi ellen nem oltatom be magam, tavaly eléggé beteg lettem tőle . Fanni új könyve megjelent, remélem lesz dedikálás megint . Minden sikerének nagyon örülök .

    előzmény:
    rupcsi (19078)
    2014-11-26  21:48
  24. 2014. november 26. 21:4819078.

    Katáinknak jó egészséget, és sok örömet kívánok.

  25. 2014. november 26. 21:1219077.

    Én is sok boldog Katalin napot kívánok!

  26. 2014. november 26. 20:1319076.

    Kissé megkésve, mi is kívánunk Katalinjainak sok boldogságot, jó egészséget meg még minden földi szépet és jót.

    előzmény:
    ny62 (19075)
    2014-11-25  21:05
  27. 2014. november 25. 21:0519075.

    Ma azért léptem csak be, hogy az összes Katalinnak nagyon boldog nélvnapot kívánjak!

    előzmény:
    rupcsi (19074)
    2014-11-24  11:12
  28. 2014. november 24. 11:1219074.

    Én is gratulálok, azoknak, akik elmentek szavazni.


    Talán felébred a nép az Isten adta nép, bódult állapotából.


    Gyilkos kampány lesz Veszprémben, azek után.

    előzmény:
    Mipike (19073)
    2014-11-24  09:17
  29. 2014. november 24. 09:1719073.

    GRATULÁLOK XIII. KERÜLET!

  30. 2014. november 24. 00:2419072.

    Szívesen mennék, de a vasárnap este nálunk a családi összejövetel és vacsi ideje. Testvéreim, unokahugaim, sógornők- összejövünk ilyenkor.
    A Bacherre is szívesen mennék majd, úgy tudom ott rendszeresen vannak esték?
    Mostanában sok az elfoglaltságom, zajlik az élet. Nincs baj (a meglévőkön kivül), csak sok a dógom...


    Jóéjt nektek, már holnap van...


     

    előzmény:
    mukka (19070)
    2014-11-23  19:42
  31. 2014. november 23. 20:1019071.

    Ciss -Áginak mi is kívánunk nagyon boldog születésnapot.


    Azt hittem több embert érdekel a Bächer Iván emlékest. Arra van ez a klub amerre a Dunapark, csak a Radnóti-Pozsonyi sarkon jobbra le kell sétálni.

  32. 2014. november 23. 19:4219070.

    Szia Julika!


    Gyönyörű virágot küldtél, igaz, nem nekem, de azért elmentettem.


    Ciss Ágit már én is felköszöntöttem az FB-n, és itt is sok boldog születésnapot kívánok  neki


    Pénteken én is megkaptam az oltásom, sajnos kicsit bepirosodott, borogatom.


    Most jöttem meg a heti "rabló römis" kártyapartiról és külügyminiszterünk csodás kijelentéseit hallgatom


    Készülök jövő vasárnap, nov. 30. 19:30-kor a zsidó-keresztény koncertre:


    https://www.facebook.com/events/750411281705344/permalink /752717924808013/


    az Avilai Nagy Szent Teréz Plébániatemplomban. Ti jöttök?


    További szép estét!


     

    előzmény:
    ny62 (19069)
    2014-11-23  12:16
  33. 2014. november 23. 12:1619069.

    Jól elbeszélgetek itt magammal...
    Ciss-Áginak ma születésnapja van, Isten éltesse!


    Mi van veletek, nénilányok? Mit csináltok, merre jártok? Remélem jól van mindenki! Influenza elleni oltást beadattátok?


     

    előzmény:
    ny62 (19068)
    2014-11-22  23:32
  34. 2014. november 22. 23:3219068.

    Jó, volt a face-en egy meghívó, valami szociális kitüntetés átvételére hívták Fannyt. De kifogott rajtam, nem tudtam sem elmenteni és úgy fölrakni, sem másolni... jó sokaat kínládtam vele.
    Bocsi.

    előzmény:
    rupcsi (19067)
    2014-11-22  17:49
  35. 2014. november 22. 17:4919067.

    "Várjaatok"


    Vááárunk!!!

    előzmény:
    ny62 (19066)
    2014-11-22  11:23
  36. 2014. november 22. 11:2319066.

    Sziasztok! De szúkszavú a csapat! Remélem,, mindenki jól van, gyógyulnak a betegek?


    Mindenki vidítására küldöm a mellékletet, Mipi, és mindannyiunk Mosolykájával kapcsolatban:


     


    Várjaatok picit, trükköznöm kell


     

    előzmény:
    rupcsi (19065)
    2014-11-21  10:52
  37. 2014. november 21. 10:5219065.

    Köszi! Mentettem.

    előzmény:
    lidika49 (19064)
    2014-11-20  22:00
  38. 2014. november 20. 13:0919063.

    .....és Robinak is javulást kívánunk.

    előzmény:
    csopak (19058)
    2014-11-19  12:10
  39. 2014. november 20. 09:1019062.

    Olvasom,hogy mennyi minden történt Nálatok.


    Kívánom,hogy újra süssön ki rátok a nap.


    Panka is mielőbb  gyógyuljon meg!


    Mipi

    előzmény:
    csopak (19057)
    2014-11-19  12:07
  40. 2014. november 19. 20:4519061.

    Sziasztok!


    Lidika, nekem nagyon tetszett a film, meg is könnyeztem.


    Jutka drága! Tényleg nagyon sok ez, még egyenként, külön-külön is, hát még így ömlesztve. Sok erőt, Robinak, Pankának jobbulást kívánok!


    ÉÉÉÉS: ezzel akartamkezdeni: sok szeretettel kívánok nagyon boldog névnapot minden Erzsébetünknek, a régen látottaknak is, ha erre tévednek!


     


    U.i. Ezt a hsz-met -miuzán az előzőt ide rakta -az Esbetás ős-topikra tette az nlc, onnan kopoiztam ide. Nem értek semmit

    előzmény:
    mukka (19060)
    2014-11-19  13:56
  41. 2014. november 19. 13:5619060.

    Jutka!


    Nagyon sajnálom a történteket. Tényleg úgy van, hogy csőstül jön a baj másoknál is, bár én most nem panaszkodom.


    A filmen én is sírtam. Nagyon megható volt.


    Vigyázz Magadra, Robira és persze Pankára is! Biztosan meg fog gyógyulni.


     

    előzmény:
    csopak (19057)
    2014-11-19  12:07
  42. 2014. november 19. 13:4419059.

    Ezt kaptam nemrég:


    https://www.facebook.com/events/750411281705344/


     


    Én valószínűleg megyek.

  43. 2014. november 19. 12:1019058.

    Mipi, bocsánat, de én semmit nem értek a számítógéphez, tőlem hiába kérsz segítséget.
    A halbiológus társunk tényleg pezsuzsa volt. Esbeta nagyon a topic kezdetén tartozott közénk.

  44. 2014. november 19. 12:0719057.

    Régen voltam, de Robi nem volt jól. Most jobban van, de én nagyon stresszes vagyok állandóan. Lídia, a film gyönyörű, de nem nekem való. Már láttam, de most újra megnéztem. Nem kellett volna, azóta zokogok.
    A baj mindig csőstül jön, szivárgott a kazán nagy tároló boylerja, egy vagyon volt a csere. Elromlott a kapu, nem nyílt a távirányítóval, az sem volt olcsó. Szegény Panka kutya vasárnap eltörte vállból a lábát, ne kérdezzétek hogyan, mert fogalmunk sincs, délután bent aludt, kiengedtük egy órára, és úgy jött be, hogy nem tudott a mellső lábára állni. Hétfőn megműtötték, szerencsére nagyon jól sikerült, azóta a szobában fekszik, két napig cipeltem pisilni és nagydolgozni az utcára, ma már kiugrált egyedül. Nem vagyunk jó passzban, de majd rendeződnek a dolgok.

  45. 2014. november 18. 23:1819056.

    Sziasztok!


     


    Micsoda nevek, Pezsuzsa - valamiért megsértődött, nekem úgy rémlik.  Esbeta  - Irénke? - Ő  nem is tudom hova lett.


     


    Nekem az asztali PC-n XP van, de a rácsatlakozó monitor megadta magát. Illetve biztos  gép, mert ha laptop-ra csatlakoztatom működik. Laptopon Windows 7 van, az nagyon egyszerű, könnyű. Úgy működik mint az XP, Start menű stb...  


    A 8-t senki nem szereti, Gabi mondta, cégnél ha ilyen van, mindenki teteti át a 7-re... A 8.1-t nem ismerem, ha igaz annyiban bonyolult, nincs Start menüje.


     


    Beadattuk az influenza elleni oltást, nagyon ajánlgattá a tüdőgyulladás elleni oltást, de azt nem kértünk. anyunak - 85 éves- lelkire kötöttem, ő kérje. Náluk házhoz jár a körzeti doki, persze nem ingyen.  Influenzát Ő is megkapta, de a tüdőgyulladásira most nincs szérum. Ha megérkezik kérte a doki menjen be hozzá,  s ez 5 évre szól. 


    Aki gondolja, kérje!!!       Egyébként jól vagyunk, csak az időn kesergünk.    Jó éjt!!!!!

    előzmény:
    ny62 (19055)
    2014-11-18  22:57
  46. 2014. november 18. 22:5719055.

    Pezsuzsa!

    előzmény:
    lidika49 (19050)
    2014-11-17  22:25
  47. 2014. november 18. 22:1819054.

    Itt vannak ingyenes illetve nagyon olcsó koncertek is:


    https://www.mupa.hu/programok/lista?tol=2014-11-01&ig=2014-11-30


    http://zeneakademia.hu/hu/minden-program


    Szombaton a Kongresszusi Központban voltam ingyen. Szenthelyi Maraton volt 7. alkalommal.


    Akit érdekelnek olcsó, vagy ingyenes jegyek koncertre, színházba, szóljon.


    Szép estét!

    előzmény:
    rupcsi (19053)
    2014-11-18  21:49
  48. 2014. november 18. 21:4919053.

    " "bele nyugvós" hangulatban vagyok."


    Teljesen igazad van. A kényeg, hogy elég legyen a nyögdíj nekünk és az állatok kosztolására. No meg a rezsire, orvosra,szóval a legszükségesebbre.


    Az, hogy elmenjek egy színházba, v. hangversenyre, azt azért sérelmezem, hogy na,majd a következő hónapban.


     

    előzmény:
    Mipike (19052)
    2014-11-18  13:32
  49. 2014. november 18. 13:3219052.

    ....Én áttértem a W 8-ra,nagyon nehezen ment...írja mukka Magdi,


        ezek után már meg sem próbálom.


     Azt vettem észre magamon,hogy már olyan "bele nyugvós" hangulatban vagyok.


    Bár ilyenkor eszembe jut az a régi mondás: AMI NEM MEGY AZT NE ERŐLTESSŰK,


                                 aminek a folytatása : DE AZÉRT PRÓBÁLGASSUK!


    További kellemes napot Nektek!


     

    előzmény:
    mukka (19044)
    2014-11-12  12:12

Címlap

top