Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

50-60-asok még(!) itt vagy

otven6
Létrehozva: 2007. Április 3. 21:06

Drága barátnőim, úgy gondoltam, legjobb lesz, ha "elölről" kezdünk mindent,  ha már egyszer az nlc rendszergazdái úgy gondolták, törlik az összes(!) hozzászólásunkat, akkor induljunk új lappal!

2001. dec. 31-én szólítottam meg először korosztályunkat -  itt a fórumon -  "50-60-asok hol vagytok?" címmel, legnagyobb meglepetésemre  néhány napon belül egy egész komoly kis társaság gyűlt egybe, leveleztünk, beszélgettünk, meséltünk egymásnak magunkról,  munkánkról, családunkról, gyermekeinkről, unokáinkról, s egy idő után már vágytunk arra, hogy személyesen is megismerjük egymást és 2002. ápr. 13.-án Bánhidán lezajlott az első találkozónk!  Azóta is rendszeresen tartunk összejöveteleket, pl.   Sopronban,  Pátyon,  Harcsafalván,  Gödön,  szervezünk közösen kirándulásokat, így jutottunk el Kolozsvárra, Prágába,   közös szinházlátogatásokon veszünk részt,  kiállításokra járunk, az utóbbi 2 évben pedig - egyik kedves  barátnőnk szervezésében - havonta találkozunk Pesten, hol ebben, hol abban a cukrászdában, beszélgetünk, fecsegünk, csevegünk, megosszuk egymással örömünket, bánatunkat.  Az 5 év alatt rengetegen megfordultak itt közöttünk, emberek jöttek, mentek,  örülünk minden új tagnak,  és szomorúan -  de tiszteletben tartva döntését -  vesszük tudomásul, ha egy kedves, régi tag  távozik csapatunkból! Szóval éljük mindennapi életünket, de nem  begubódzva, magunkba zárva, hanem igenis nyitottak vagyunk mindenre, mindenkire!

Tehát drága barátnőim, húzzunk bele, a 130870 hozzászólást mielőbb érjük el!/ismét/ 

  1. 2014. október 10. 20:2818951.

    Helyesbítek:


    Csak a 20 hétfő vagy a 21 kedd a jó

    előzmény:
    Cicvarek (18949)
    2014-10-10  20:24
  2. 2014. október 10. 20:2618950.

    Helyesbítek, 


    Csak a 20 hétfő vagy 21 kedd a jó

    előzmény:
    Cicvarek (18949)
    2014-10-10  20:24
  3. 2014. október 10. 20:2418949.

    Szevasztok 


    Nekem pill.jó a 21 és 22 is

  4. 2014. október 10. 10:4218948.

    Kellemes ébredést!

  5. 2014. október 8. 22:5118947.

    Akkor szavazzunk, úgy is kell a gyakorlás vasárnapra.


    Nekem jó a hétfő és a kedd is, mert a gyógytornát át tudom rakni. Csak azt gondoltam, Rupcsit meghallgatnám akár hétfőn, akár kedden, vagyis az okt. 20-a is jó.


    Várom a jelentkezőket, és alázattal kérem, most az egyszer valljátok meg nyíltan, melyik októberi napra szavaztok

  6. 2014. október 8. 20:1818946.

    Sziasztok!


    A keddek egyébként jók lennének, de most a 21 nem jó nekem sem.


    November végéig meg előre kell tudnom, mi  az elhatározás, mert akkora nem vállalok be senkit.


    Biztos hallottatok róla, hogy indult egy felmérés  a táplálkozási szokásokról, s ebben esmételten részt veszek, megyek előre megbeszélt időben azokhoz akik vállalták, hogy részt vesznek ebben.

    előzmény:
    csopak (18945)
    2014-10-08  11:47
  7. 2014. október 8. 11:4718945.

    Én nem tudok 21-én elmenni, mert Robi 20-án kap kezelést, és nem szívesen hagyom otthon, mert előfordul, hogy nincsen jól a kezelés után. Ettől függetlenül ha a többségnek jó az a nap, lefoglalom a cukrászdát. Sajnos nem nagyon tolonganak akik szeretnék a találkozót. Azt hiszem Lídiának nem jó a kedd. Szóval jó lenne hallani a véleményeket. Ha a kedd mindenkinek jó, én egy hét múlva, 28-án tudok menni.

    előzmény:
    mukka (18941)
    2014-10-05  21:59
  8. 2014. október 6. 14:4818944.

    Egy kis agytorna:


    https://m3w-project.eu/hu


    Kíváncsian várom a belépési teszt eredményeit. Én elsőre a 7.-ig jutottam el

  9. 2014. október 6. 09:1318943.

    Ne is említsd, utálok havat lapátolni

    előzmény:
    csopak (18938)
    2014-10-03  11:52
  10. 2014. október 5. 22:0918942.

    Nekem jó! Jó lesz Rupcsi élménybeszámolóját meghallgatni, és hogy kivel, mi történt amióta neme találkoztunk!


    Gyertek el minél többen!

    előzmény:
    mukka (18941)
    2014-10-05  21:59
  11. 2014. október 5. 21:5918941.



    Szép vasárnap estét!


    Örülök, hogy Rupcsi és Ciss is jelentkezett. Én gyakran olvaslak Benneteket, de mostanában több hozzászólásom is elszállt, aztán nem próbálkoztam újra.


    Jó lenne találkozni, arra gondoltam, hogy olyan időpontot válasszunk, ami nekik is jó, okt. 21. keddhez mit szóltok?

  12. 2014. október 4. 20:2818940.

    Szép jó estét! Én szívesen találkoznék, de a hétfők változatlanul a Goldmark kórusnak vannak fenntartva, ráadásul most hangversenyre készülünk. November 23-án, vasárnap lesz, lehet előre szabaddá tenni ezt a délutánt/estét.

    előzmény:
    csopak (18938)
    2014-10-03  11:52
  13. 2014. október 3. 18:5918939.

    Szervusz Juditunk! Szervusztok! Okt.18 utani hetfon otthon leszek. Jo lenne latni Benneteket. Puszi Mindenkinek

    előzmény:
    csopak (18938)
    2014-10-03  11:52
  14. 2014. október 3. 11:5218938.

    Nincs nagy mocorgás a fórumon. Szeretnénk találkozót október 13-án?
    Nálunk sincs semmi különös. Jó lenne egy szép október még, de félek, hogy ez a szélsőséges időjárás tovább tart. csak télen ne legyen ennyi csapadék, mert ha megkapjuk hóban, amit nyáron esőben, hát...

  15. 2014. október 1. 21:1718937.

    Most még nincs szó a progressről, had' álljon be a szemem. 


    Akinek ilyen hályogos  problémája van, én nagyon tudom ajánlani, ne szenvedjen a nem látok-tól.


    Nekem nagyon jó a progress, már nagyon régen azzal vagyok.


    Rupcsikám, nagyon örülök, hogy ilyen csodás helyeket tudsz látni, hatalmas élmény - gondolom. Túrázzál sokat.


    Mindenkinek külön-külön is sok puszi. 

    előzmény:
    rupcsi (18935)
    2014-10-01  02:09
  16. 2014. október 1. 10:0818936.

    Örülök, hogy sikerült a szemműtéted, s " sasszemű" lettél.


    Rupcsi! Te most meddig is leszel távol  Tőlünk és szép hazánktól?


    Katakata, MaNé mi van a párotokkal? Robiékkal, néha összefutunk a rendelőben, így felőlük tudom a legújabb híreket.

    előzmény:
    Cicvarek (18934)
    2014-09-29  21:42
  17. 2014. október 1. 02:0918935.

    Draga Annank! Nekem nem valt be a progress! Nyuszi szemu lettem a vegen. Piros szemu. Varj egy keveset, talan beall a szemed, es akkor eleg egy tavalbalato.  A gmailom virusos lett. Orulok, hogy kirandulsz. Vettem egy turacipot. Botom is van, remelem elszant leszek, es turazok majd. Puszi Mindenkinek rupcsi 

    előzmény:
    Cicvarek (18934)
    2014-09-29  21:42
  18. 2014. szeptember 29. 21:4218934.

     


    Szevasztok Lyányok, 


    Mióta utoljára beszéltünk, szegényebb lettem 2 db szürkehályoggal. Most már aztán olyan világosan látok, hogy csak nnna!


    Viccen kívül,  megműtötték mind a két szemem, 3szori időpont módositás után. Jól sikerült mindkettő, a bal most egy kicsit durcáskodik, de jól látok. A jobb a műtét után teljes üzemmódba lendült, napszemüveg sem kellett, a bal miatt most egy kis ideig hordok napszemüveget. Távoli látáshoz megmaradt a szemüveg, jóval csökkentett dioptria, közeli, mint pl. most ez a gép, szemüveg nélkül. A végleges szemüvegnek azt hiszem szintén progresszivnek kell lennie, - nem azért mert imádok sok pénzt fizetni az optikusnak -  mert az nem jó, hogy ha meg akarok nézni valamit pl. a boltban, vagy akárhol, le kell venni.


    Ezt még a szemésszel meg kell beszélni.


    Egyébiránt jól vagyunk változatlanul. Kirándulni megyek, ha tetszik a célállomás. Két hét múlva "kastélytúra" : Tura, Hatvan. Csütörtökön megyek egy holokauszt emlékoszlop avatásra, csak még nem tudom melyik zsinagógába.


    Én jövök-megyek, Jánosom egy kicsit lustább, csak a feltétlenül szükséges lépéseket teszi meg. Nem baj, ha így érzi jó magát.


    Röviden ennyit rólunk. Ha valakinek kedve támadna egy Csepel-túrára, szeretettel látjuk, csak előtte szóljon, nehogy  épp valahol legyek. 


     


     

  19. 2014. szeptember 29. 10:5518933.

    Julikám köszönöm a tanácsot, kikérem


    ORVOSOM és GYÓGYSZERÉSZEM véleményét!

    előzmény:
    ny62 (18931)
    2014-09-29  00:14
  20. 2014. szeptember 29. 00:1618932.

    linken, természetesen... bocsánat.


    És jóéjszakát!

    előzmény:
    ny62 (18931)
    2014-09-29  00:14
  21. 2014. szeptember 29. 00:1418931.

    Mipikém, ha tudnék ilyet, már rég beszedtem volna, rám férne. Igencsak gyengül a rövidtávú memóriám. Bezzeg az 50 évvel ezelőtti dolgokta pontosan emlékszem (gondolom én...)


    Azt mondják, a gingko biloba (páfrányfenyő) kivonata segít Ezen a kinken is találsz, de sokféle készitmény létezik, több gyártótól. "Kérdezze meg gyógyszerészét..."


    Fanny fantasztikus ember, remélem, sikerül amit kitűz maga elé. Nagyon becsülendő ahogy él! Természetesen drukkolok neki - eddig is tettem!

    előzmény:
    Mipike (18927)
    2014-09-28  08:30
  22. 2014. szeptember 28. 10:4518930.

    FELÉNK  AKKORA  TÁBLÁN HIRDET A FIDESZ,


    nem szeretnék nagy szélben  arra járni.

    előzmény:
    csopak (18925)
    2014-09-27  15:49
  23. 2014. szeptember 28. 10:3918929.

    Azt hittem rosszul látok!


    órákat töltök a gép előtt,hogy feltegyen Fanny új "vállalkozását"


    Szorítsatok Neki TI IS,hogy sikerüljön

  24. 2014. szeptember 28. 10:3118928.

    Fanny állni tanul!
    SIKERÜLNI FOG!

  25. 2014. szeptember 28. 08:3018927.

    Igen 12-re gondoltam,vagyis OKTÓBER 12-re.


    Esetleg tudtok valami ellenszert


    "öregkori elbutulás ellen"SEGÍTSETEK!"

    előzmény:
    Mipike (18926)
    2014-09-28  08:19
  26. 2014. szeptember 28. 08:1918926.

    KELLEMES ÉBREDÉST!


    Igen szeptember 12-re gondoltam!

    előzmény:
    csopak (18925)
    2014-09-27  15:49
  27. 2014. szeptember 27. 15:4918925.

    Szerintem 12-ére gondolt, csak a nagy izgalomban előre gondolkodott. Ugye mipi? Pedig nem hiszem, hogy nagy csodában lesz részünk, de én is reménykedem.

    előzmény:
    ny62 (18924)
    2014-09-27  13:37
  28. 2014. szeptember 27. 13:3718924.

    Ez izgalmasan hangzik! Mi lesz vasárnap???? Majd megosztod velünk?


    Bonzóka, nagy örömmel olvasok tőled, rólad. Jó hogy újra itt vagy!


    Én épp egy kedves kollégámat, barátomat várom délutáni kávéra. És még el kell mosogatni. Úgyhogy - pááá, kedveseim!

    előzmény:
    Mipike (18922)
    2014-09-27  10:00
  29. 2014. szeptember 27. 12:4618923.

    Sziasztok!


    Isten éltessen Minden Szülinapost!
    A szőrös unoka itt szuszog mellettem, az apja elment Balatont kerülni bringával, a család meg lent van Kenesén. Nem baj, legalább nekem is van két-három sétám naponta.
    Krisztinél - a felettem lévő lakásban - nem melegszik a radiátor, ő meg éppan repedtfazék hangú és krákog, így lent van nálam három napja.
    Délután fel kellene keresni egy C&A-t, a múltkori vásárlásból van két utalványunk, amit ma és holnap lehet felhasználni. Megpróbálom rászánni magam ebéd után.


    Jó napot Mindenkinek!

    előzmény:
    ny62 (18921)
    2014-09-26  23:13
  30. 2014. szeptember 27. 10:0018922.

    Kellemes ébredést!


     


    Részemről nagy várakozás előzi meg a vasárnapot!


    Remélem minden úgy alakul,ahogy szeretném,és


    kedvemre való lesz az esti "eredmény" !


     


     

    előzmény:
    ny62 (18921)
    2014-09-26  23:13
  31. 2014. szeptember 26. 23:1318921.

    Anyócák, ki merre jár? Mi ez a pangás? Írjatok, meséljetek, mi van veletek?


    Velem semmi különös. Rovom a köreimet, teszem a dolgomat, semmi különös és érdekes nem történik velem...


    Veletek sem? Akkor azt meséljétek el!


    Jó éjszakátot!


     

    előzmény:
    rupcsi (18920)
    2014-09-24  19:20
  32. 2014. szeptember 24. 19:2018920.

    Csatlakozom a jo kivansagokhoz. Jo egeszseget elsosorban! 

    előzmény:
    Mipike (18917)
    2014-09-23  14:44
  33. 2014. szeptember 24. 12:0718919.

    Én is boldog születésnapot kívánok minden születésnaposnak.
    Egyébként mi újság? Nem tolongunk a mesélni valókkal. Magdi, majd megpróbálom megemészteni, amit írtál, de úgy érzem már magas nekem.

    előzmény:
    Mipike (18917)
    2014-09-23  14:44
  34. 2014. szeptember 23. 19:5118918.


    Köszi!

    előzmény:
    Mipike (18917)
    2014-09-23  14:44
  35. 2014. szeptember 23. 14:4418917.

    Kedves Mindenki!


     


    LIDIKA,


              NYULIKA, 


                            CILA


                                    


    B O L D O G   S Z Ü L E T É S N A P O T


     


    Kívánunk NEKTEK!


                

  36. 2014. szeptember 18. 23:2018916.

    Bocsánat, nincs igazam, mert amikor el akartam küldeni, megkérdezte a Firefox, hogy kérem-e, hogy az adatokat újraküldje, vagy valami ilyesmi, azt mondtam, igen, és így mind a két helyen olvasható a link.


    Na most már befejezem, késő van, és a végén, nem tudok majd aludni az izgalomtól, hogy mit gondoltok rólam, ha olvassátok.


    Na nem baj, de a budapesti képek láthatók és tényleg lehet mozgatni a két egymás mellé tett képet


    Jó éjszakát, szép álmokat!

    előzmény:
    mukka (18915)
    2014-09-18  23:15
  37. 2014. szeptember 18. 23:1518915.

    Linkelési nehézségek:


    itt egy új link:


    1. http://bkvfigyelo.blog.hu/2014/09/15/nem_jon_a_troli_kesik _a_gyerek_a_sulibol


    be tudtam illeszteni, de nem nyílik meg, az origo oldalakról egyszerűen beilleszteni se tudok,


    ezt sort, linket csak úgy tudod megnyitni, ha kijelölöd, rákattintasz + másolás bejelölése, és az egész sort beillesztesz egy új oldal felső sorába, majd ENTER


    2. megoldás:


    a felső sorban az 5. átlós jelre, ha rákattintasz, - az első 4 ikon csak a betűk formázásra használ, - kiírja, hogy link beillesztése/szerkesztése, ha rákattintasz, kinyílik egy ablak, és ott az - előzőleg már megtalált és másolásra kijelölt linket az URL sorba beilleszted:


    http://bkvfigyelo.blog.hu/2014/09/15/nem_jon_a_troli_kes ik_a_gyerek_a_sulibol


    és rákattintásra egy csomó dolgot csinálhatsz vele, pl. új ablakban, új oldalon megnyitod


    3. egy hosszú linknév bepötyögése kézzel elég macerás, de lehet, hogy Kriszti tud jobbat


    ez az új topikforma óta van, korábban minden ment egy-kettőre, lehet, hogy azért csinálták, hogy tanuljunk új dolgokat, mert különben elbutulunk, mit gondoltok?

  38. 2014. szeptember 18. 16:3018914.

    Magdinak köszönd, ő tudta feltenni, mikor e-mailben elküldtem neki. De ha elkerülte volna a figyelmeteket, kattincsatok középre, hogy megjelenjen a csúszka, avval lehet a képet jobbra-balra változtatni.
    Magdi, ügyes vagy.

    előzmény:
    Mipike (18913)
    2014-09-18  14:00
  39. 2014. szeptember 18. 14:0018913.

    Megnéztem,felidézte a gyermek koromat.


    Csopak Jutka köszönöm!

    előzmény:
    mukka (18912)
    2014-09-18  13:13
  40. 2014. szeptember 18. 13:1318912.

    Zuglóban süt a nap, remélem, felétek is.


    Megpróbálom Csopak Jutka ajánlott cikkét betenni, hátha meg tudjátok nyitni. Nekem sikerült, tényleg nagyon érdekes:


    http://www.origo.hu/foto/interaktiv/20140404-budapest-a- masodik-vilaghaboru-utan-es-most-elotte-utana-interaktiv-kep eken.html


    Elég komplikált volt, de talán sikerült. Ilyet még nem csináltam.


    Szóljatok, hogy meg tudtátok-e nyitni.

  41. 2014. szeptember 16. 12:4618911.
    Beírtam, és úgy sem ment át. Nem értem, hogy miért. Az gyik csillag, ami után semmi sincs a másolás, a második a pötyögés.
    előzmény:
    MaNé (18908)
    2014-09-14  19:23
  42. 2014. szeptember 15. 00:1118910.
    En sem birom a meleget. A halozsak ilyen meleg. Na egy honapig kibirom. Jon meg minusz 4 fok, es tiz orara enged fel a viz. olvasom veszett el.
    előzmény:
    ny62 (18909)
    2014-09-14  23:54
  43. 2014. szeptember 14. 23:5418909.
    Hát, Rupcsikám, jó lesz az a szemüg.. mert nem sokat értek abból amit írtál.
    Én nem vagyok híve az ágymelegítőnek. Nem is szeretek túl melegben aludni. Ha nagy a hideg, akkor egy jó hálózsák, és bemelegítem én magamnak! (Régen volt egy jó kis samott téglám, az frottír törölközőbe csavarva ment a lábamhoz - ez elég volt. Vajon hová lett?)
    Az eszkimók is pucéran bújnak be a sok szőrme alá! Láttátok a Nanuk, az eszkimó c. filmet?
    De hát ki hogy szereti. Meg ne fázzunk, az a lényeg!

    előzmény:
    MaNé (18908)
    2014-09-14  19:23
  44. 2014. szeptember 14. 19:2318908.
    Sziasztok!

    Judit, ha bemásolni nem tudod, elvileg úgy is működik, hogy bepötyögöd az ajánlott  cikk www. vagy http:// utáni részt!!

    Nyulikám itthon vagyunk az eső miatt. Nem tudom alszunk-e még kint, de éjjel abszolút nincs gond. elektromos ágymelegítőt használunk, ha szükséges. Mindenkinek melegem ajánlom.  - Sokkakta -Rupcsi most - Gyapjú takaró alá tesszük, de lepedő alá is lehet simán, lefelkvés előtt 1 órával bekapcsolni, s mint 1 katlan úgy bemelegít. Én utána ki is kapcsoltam, ha most kéne ott aludnom 1-es fokozaton éjjel is menne. sima pizsama elég alatta. Nagy találmány szerintem.

    Rettenet megint mennyi eső volt, ma nem is mentünk, Anyukámnál jártunk. 85. születésnapján köszöntöttük, ami ugyan 18-n lesz, de akkor nem tudunk menni. Legalább oda-vissza nem esett, délután szakadt le az ég. Holnap  gyalog kell felmenni az már biztos.



    előzmény:
    csopak (18907)
    2014-09-14  12:28
  45. 2014. szeptember 14. 12:2818907.
    nem agy, hanem nagy az anyag. Most már elég belőlem.
    előzmény:
    csopak (18906)
    2014-09-14  12:27
  46. 2014. szeptember 14. 12:2718906.
    Sajnos nem tudom elküldeni, talán agy az anyag, de hiába másolom vagy írom be nem megy át. Bocsi. Pedig érdekes.
    előzmény:
    csopak (18904)
    2014-09-14  12:17
  47. 2014. szeptember 14. 12:2518905.

     


    *

    *




     

    előzmény:
    csopak (18904)
    2014-09-14  12:17
  48. 2014. szeptember 14. 12:1718904.
    Ezt egy barátnőm küldte, szerintem nagyon érdekes. Remélem kinyílik majd, ha rákattintotok.



    *Nagyon különleges és a csuszkát okvetlenül használjátok. *

    *A fotók közepén látható csúszkával jobbra-balra tudod a képeket tologatni!*


    *




     

  49. 2014. szeptember 14. 12:1518903.

    Persze, elküldöm mindenkinek, akinek nincs elege a politikából.




    Én is nagyon boldog névnapot kívánok minden Máriának, és távolba szakadt rupcsinknak külön. Jó kis kalandban van részed rupcsi.
    Nagyon örülök MaNénak és bonzónak, jó hogy Pali eredményei jók lettek. Bonzó, mesélhetnél egy kicsit magadról. Ciss, talán mennénk a zsinagógába, de ma a Spinozába megyünk. Érdekel a téma: Istenhit Auschwitz után. Anyám azt mondta, hogy sem ő, sem a nagyapám többé nem tudott hinni.

    előzmény:
    ciss (18898)
    2014-09-12  11:48
  50. 2014. szeptember 14. 03:1518902.
    SzerbuszNyikank! A kontenert szigettuk a fiammal.  Lesz bekotve egy fatuzesu ki kalyha. Csk a kemenye kert 100 eFt-ba. 3 ejjel kintudtamegyka apen. Tnemfazam, 3 reegruhavolt rajtam, alattam egy gyapju pled, felettem eketto paan. Bassyus , tegnap elhagytam a varosban a szemuvegem. Na. Em baj, irt fel a doli mar masikat. Puszi mindenkinek. Kaptam egy fegi katonai hozzMot. Kiry! Van vagy /0 kg, de eleg egy nyari pizzi. Cam az ejszakai 3x-os kikas lodzs keseritiba eletem. Na dnnyi hunyorgas eleg.
    előzmény:
    ny62 (18901)
    2014-09-12  20:42

Címlap

top